Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-06-30 / 15. szám

HAMIS HANGOK

MARK EVANQÉLIUMA (III.)

A tanú

ÜGY ÉRZEM, hogy egyházi sajtónk egyik feladata az is, hogy őrködjék evangélikus hittanunk fogalomtárának tisztasága és helyes alkalmazása felett s megóvja egyházi életünket teológiátlan, hamis kifejezések és szólamok használatától.

EZ A CÉL ADTA KEZEMBE A TOLLAT. Nemrégiben ugyanis valaki, akit ugyanúgy buzgó egyháztagnak, mint művelt embernek ismerek, azzal a megállapítással lepett meg, (hogy „a keresztyén vallás a legszebb, legigazabb és legmaradandóbb világnézet“. A díszítő jelzők mögül is kihallatszik a kiáltó tévedés. A keresztyén vallás ugyanis semmiképpen sem mondható világnézetnek, amilyen például a naturalizmus, idealizmus stb., mert hiszen a világnézet az emberi értelem funkciójából született gondolatrendszer. Ezzel szemben a keresztyén hit távolról sem észbeli okoskodás nyomán születik, hanem úgy, hogy az Isten szól, az egyházban hirdetteti igéjét, melyet a Szentlélek — ahol és amennyiben Isten jónak látja — felhasznál arra, hogy (hitet ébresszen szívünkben Ábrahám, Izsák és Jákob Istene iránt, aki az Ür Jézus Krisztusban szerető meny- nyei atyánknak jelentette ki magát. A keresztyén hit tehát — szemben a világnézetekkel — korántsem emberi értelmünkből ered, hanem Istentől van, noha miközben átforró- sítja a szívet, mozgósítja az akaratot, megújítja az értelem világát is s így az egész embert mindenestől átható exisztenciális viszonyulást jelent a Szentháromság egy örök Istenhez.

EBBŐL PEDIG igen lényeges következtetést kell levonnunk. Folytathatunk lelki beszélgetéseket misz- sziói célkitűzéssel az egyes világnézetek hordozóival, de — amint az már az eddigiekből is természetszerűleg következik — nem feladatunk, hogy vitába bocsátkozzunk velük. Ezért inti már Pál apostol is Ti tust: „A balgatag vitatkozásokat azonban kerüld, mert haszontalanok és hiábavalók.” Mi Isten igéjén nem vitatkozunk, hanem hirdetjük, nem „eszmecserét” folytatunk Istenről és az ő igéjéről, hanem bizonyságot teszünk Istennek a hit által sokszor

A DÉLI EGYHÁZKERÜLET június 25-én esperesi értekezletet és presbiteri ülést, június 26-án pedig közgyűlést tart. Értesülésünk szerint az egyetemes presbitériumot és közgyűlést július első felében fogják ösz- szehívni. Kár lenne ezekre a gyűlésekre úgy tekinteni, mint pusztán egyházigazgatási szervekre. Többek ennél.

AZ EGYHÁZI GYŰLÉS MINDIG JEL. Jele annak, hogy a magyar evangélikus egyházunk komolyan veszi hagyományosan demokratikus egyházalkotmányát, s nem szűkkörű csoportok vagy alkalmi megbeszélések útján, hanem a törvényesen választott képviselők testületé előtt és által akarja intézni ügyeit. Nem lehet olyan ügye az egyháznak, mely ne bírná el, sőt egyenesen meg ne követelné a nyilvánosságot. Nem lehet olyan tisztségviselője egyházunknak, aki a választó testület többséés sokféleképpen megtapasztalt kegyelméről. Arról a kegyelemről, mely az Igében újból és újból megszólít, hitre vezet, megvilágosít és megszentel bennünket, s amely megjelent a földön a testet öltött Igében, Jézus Krisztusban, aki lett a mi számunkra „igazság, bölcsesség, szentség és váltság”.

EBBEN A MAGATARTÁSUNKBAN is Jézus a vezetőnk és példamutatónk. Figyeljük csak meg Ni- kodémusszal folytatott éjjeli beszélgetését. A zsidók főembere ezekkel a szavakkal fordul Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti a jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.” Ám, amit Jézus válaszol, semmiféle összefüggést sem mutat a farizeus szavainak tartalmával: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” Jézus tehát szinte megszakítja a farizeus szavait, hogy valami merőben másról szóljon, mint látogatója. Asmussen, a kiváló német teológus Lelkigondozástana hívja fel a figyelmünket arra, hogy Jézus e szavai nem vitatkozó, hanem kijelentő jellegűek. Egyszerűen hirdeti Isten megfellebbezhetetlen örök igéjét az ámuló Nikodémusznak.

VILÁGNÉZETEK eszméinek, tanításainak és állásfoglalásainak helyességéről vagy tévedéseiről, időszerűségéről vagy időszerűtlenségéről, politikai, társadalmi, gazdasági és művészeti vonatkozásokban építő és hasznos vagy romboló és káros hatásairól lehet vitatkozni és eszméi cserélni, de Isten igéje előtt csak a hitbeli engedelmességnek és hálás meghajlásnak van helye. Ügy amint a Szentírás Sámuelről hirdeti: „És monda Sámuel: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!’’

Dr. Szilády Jenő

gének bizalma nélkül egy percig is kormányozni akarna.

AZ EGYHÁZI GYŰLÉS LEHETŐSÉGET TEREMT ÉGETŐ KÉRDÉSEK MEGOLDÁSÁRA. Van még ilyen kérdésünk, nem is egy. Üj szabályzatot kell alkotnunk a sajtóosztály számára. Rendeznünk kell az Országos Lelkészi Munkaközösség dolgát. Személyi ügyekben kell döntéseket hoznunk. Beszélgetnünk kell a Központi Alapról. Gondolkoznunk kell alkotmányunk egyes rendelkezéseinek módosításáról. És így tovább.

AZ EGYHÁZI GYŰLÉS mindig BÉKESSÉGET SZEREZ. A látszat ugyan néha mást mutat. Néha heves vitákban robbannak ki az ellentétek, szikrázva csapnak össze az érvek és ellenérvek. De mindenki „kibeszélheti“ magát, nem zárt összejövetelen, mérget hintve és gyűjtve, hanem nyíltan és őszintén, az illetékesek fülehailatára. Ha győzött érveivel, örül—, ha leszavazták, akkor is

A keresztyének hangja:

Tanbunam bizonyságtétele

Tanbunam, a neves indonéziai államférfi, a batak evangélikus egyház tagja, így beszélt az Evangélikus Világszövetség madrasi konferenciáján: „Legyetek a Krisztus keze. Végezzétek országotokban az irgalmasságnak azokat a cselekedeteit, melyeket Krisztus végezne, ha köztetek élne.“ „Legyetek a Krisztus szeme. Lássátok meg az indiai emberek között azt a szükséget, azt a reménységet, s a bűnbocsánatnak és szabadságnak azt a vágyát, amit Krisztus meglátna, ha köztetek élne.“

„Legyetek a Krisztus ajka. A ti országotokban, mely olyan sokat tett a békességért, szóljátok a megváltás igéjét, melyet a mi Mesterünk szólna, ha köztetek élne.“

MÉG KAPHATÓ A HÚSVÉTI EVANGÉLIUM

32 nagy ív oldalon, gazdag tartalommal, versekkel, elbeszélésekkel, sok képpel díszítve.

Ara 6,— Ft.

Megrendelhető a sajtóosztálynál.

megbékül s végrehajtja a többség határozatát. Az egyházi gyűlés törvényessége és nyilvánossága tehát olyan, mint a tiszta levegő. Megöli a békétlenséget keltő vádak, rágalmak, félreértések miazmáit.

AZ egyházi gyűlés mindig HITVALLASI ALKALOM. Azoknak

is, akik a gyűlésen hallgatnak, s a gyűlés után szűk kis körökben bátran kritizálnak. Ezek is vallást tesznek arról a hitükről, hogy mindennél többet ér a biztos kenyér kockázat nélkül. De hitvallási alkalom azoknak is, akiknek van mondanivalójuk s ezt meg is akarják mondani. Öfc arról tesznek bizonyságot, még ha véleményükkel kisebbségben maradnak is —, hogy szeretik az egyházat, szeretik az egyház Urát, Jézust, és szívükön hordozzák az egyház életének és szolgálatának jó és békés rendjét.

_ Ilyen lélekkel gondoljunk és ilyen lélekkel készüljünk a nyári egyházi gyűlésekre. Dr. Kékén András

Ki írta a legrégibb evangéliumot? A régi egyházi hagyomány szerint Márk. Noha az evangéliumnak ez a felirata: „Márk szerint”, csak később — a 2. század elején — került az irat főié, semmi okunk sincs kételkedni e hagyományban. Márk, teljes nevén János Márk, nem volt olyan neves vezetőembere az első gyülekezetnek, hogy az ő nevével és tekintélyével! fémjeleztek volna egy nem tőié származó iratot.

Mit tudunk Márkról ?

Neve többször is előfordul az Újszövetségben. Ap. csel. 12,12—17 szerint anyjának, Máriának a háza az első keresztyének gyülekező hellyé volt Jeruzsálemben. Ezt a házat kereste fel Péter a börtönből való csodálatos szabadulás után és innen indult el, mikor Jeruzsálemet elhagyta és ..^Lméne más helyre”, valószínűleg Rómába. E házban élt és nevelkedett tehát Márk s nyilván ismerhette a fiatal keresztyén- ség tagjait és vezető embereit, az apostolokat.

Nem biztos, de lehetséges, hogy itt, Márk szüleinek házában, tartotta Jézus az utolsó vacsorát tanítványaival és innen „mentek ki dicséretet énekelve az Olajfák hegyére” (Mk 14,12—26). Ez a feltevés összhangban van azzal a még valószínűbb véleménnyel, hogy Márk önmagáról ír, mikor evangéliumában megemlékezik egy ifjúról, aki — csak alsó ruhába öltözve — követte Jézust és tanítványait a Gecsemáné kertbe s mikor Jézus elfogása után a tanítványokkal együtt menékülmi kezdett, az „ifjak” (= szolgák) megragadták a rajta iévő „inget” (= lepedőszerű vászon- ruha), de ő abból kibontakozva, mezítelenül szaladít el (Mk 14,51— 52).

Ezt a kis epizódot

amely magában véve nem jelentős, a többi evangélista nem ismeri, viszont itt a közvetlen szemtanú elevenségével és ugyanakkor névtelenségben maradó szerénységgel van feljegyezve. Valóban alig lehet másra gondolni, mint hogy (Márk! a saját élményét mondja el. Akkor pedig Márk nemcsak a tanítványokat, de magát Jézust is ismerhette vagy legalább is látta és szenvedéseinek így részben szemtanúja is volt. Jézus tanítványai, illetve követői közé azonban nyilván még akkor nem tartozott.

Később Márkot Pál apostol Ős Barnabás, akinek Kol 4,10 szerint unokatestvére volt, kísérőként vitték magukkal Jeruzsálemből Antio- chiába (Ap. csel. 12,25), aztán az első missziói útra (Ap. csel. 13,5). De Márk nem tartott ki velük végig, hanem visszatért Jeruzsálembe (Ap. cseh 13,13). Ezért Pál a második téritő útra már nem vitte magával, sőt miatta Barnabástól is elvált (Ap. csel. 15,36—41). Később azonban — úgy látszik — újra maga mellé fogadta Pál, mert a Filemonhoz írt levél 24. versében munkatársai között sorolja fel, Kol 4,10-ben a Ko- lossé-beliek szeretetébe ajánlja, 2 Tim 4,11-ben pedig kéri Timótheust, hogy Márkot küldje utána Rómába, mert „alkalmas a szolgálatra“*

De nemcsak Pállal, hanem Péter apostollal is közvetlen kapcsolatba jutott. Péter első levelében úgy emlékezik meg róla, mint „fiáról1, aki vele vala „Babilonban”, azaz Rómában (1 Pt 5,13).

A Kr. utáni első századok

keresztyén irodalmában is többször találkozunk Márk nevével. Ezek közül a legrégebbi Miárknak Péterrel való kapcsolatáról és írói munkájáról szól: Papias (ejtsd: Pópiász), a kis-ázsiai Hyerapolis püspöke (Kr. u. 130 körül) egy közvetve ránkmaradt írásában beszél egy „presbiterről”, aki valószínűleg maga János apostol volt s akinek tanítványai közé tartozott maga Papias is. A szöveg így szól: „A presbiter ezt is mondotta: Márk, aki Péter tolmácsa volt, pontosan leírta mindazt, amire emlékezett az Űr beszédeiből és cselekedeteiből, de nem sorrendben. Mert — teszi hozzá Papias a presbiter szavaihoz — Márk sem nem hallgatta az Urat, sem nem követte öt. De később, amint mondottam, követője lett Péternek, aki a szükséghez szabva tanított és nem úgy, mintha egy rendezett összeállítást akart volna készíteni az Űr beszédeiből. Ezért semmit sem tévedett Márk, amikor úgy írt le bizonyos dolgokat, ahogy emlékezett. Mert arra nagy gondja volt, hogy abból, amit hallott, semmit el ne hagyjon vagy meg ne hamisítson.”

Lényegében

ennyit tudhatunk Márkról

S ez elég sok, ha arra gondolunk, hogy nálánál jelentősebb, az őske- resztyénségben nagyobb szerepet vivő emberekről sokkal kevesebb adat maradt reánk (például Barnabás, Silág stb.). És mégis- alig emelkedik ki Márk azoknak az első keresztyéneknek a sorából, akiknek esetleg a nevét tudjuk csak, vágyj még azt sem* Hiszen bárhol olvasunk róla többnyire csak mefc lékmondatokban — elsősorban soha4 sem öróla van szó, hanem Péterről^ Pálról, ezek szolgálatáról, a gyülekezetekről, az evangéliumi Iratokról egyszóval az evangélium ügyéről amelynek ugyan ő is részese lett; de amely bizonyára nélküle is diadalmasan ment volna tovább; ö csak „kísérő*, csak „tolmács”, akire szükség van, kell, de éppen akko® felel meg feladatának, ha háttérben marad, ha mellékes és észrevétlent Evangéliuma is mentes minden ör»4 magát mutogató személyeskedéstől* Csak két rövid névtelen mondatba rejti bele magát, mintha mondani akarná: igen így volt, én is láttam^ én is tudom, de már mondja is tovább a szent történetet öróla, aki egyedül fontos, akire minden fénynek hullania kell, az egyedül dicsőd séges Isten Fiáról, aki megy a ke-i resztre:

Márk tanűj Krisztus tanúja. 9

ezért az alázatos tanúskodásért, ezért a szent „tárgyszerűségért” kell öt befogadnunk emlékező szerete- tünkbe.

Dóka Zoltán

cZqjyJkázL (pisilések

Dr. Karner Károly 60 éves

T apunk olvasói a múltban is, ma is sok- ^ szór találkoznak dr. Kamer Károly nevével. Teológiai Akadémiáiknak, leendő lelkészeink főiskolájának legidősebb tanára, egyházunk hűséges munkása! jl/í i, a lelkészi kar idősebb tagjai, pályájá- nak kezdetétől mindmáig végig tudjuk életét kísérni. Ügyszólván valamennyien találkoztunk vele a legelső vizsgák egyikén: az új- szövetségi görög nyelv kötelező kollokviumán! Nem kis izgalmat jelentett ez a vizsga számunkra... Azóta az előadóból egyetemi, majd akadémiai tanár lett. Egykori tanítványai évről-évre örömmel láttuk, hogy hogyan izmosodik tudása; hogyan lesz egyre irtíkább tekintély !katedráján; hogyan lesz mestere az újszövetségi tudományok, minden ágának; örömmel olvastuk könyveit: Máté evangéliumának, János evangéliumának, a római levélnek magyarázatát és felsorolhatat- lanul sók cikkét! Ma már európai viszonylatban is elsőrangú tudóst tisztelhetünk Karrier Károlyban, akinek a soproni árvaházban levő szobája előtt de sókat izgultunk, úgy 20—30 Iévvel ezelőtt!

// öszöntjük őt, Isten kegyelméből meg- áldott tanítómesterünket a 60-ik év fordulóján. Ilyenkor külföldön az a szokás, hogy az előadói terembe lépő professzort hatalmas lábdobogással köszönti a tanítvány sereg! A lábunk — de méginkább a szívünk — Kamer Károly felé dobog! Kifejezi köszöntésünk, tiszteletünk és hálánk! rP ekintetürik most az ősi város — Sopron 1 — egyik igen szép tájára, a Felsölövérekre esik! Festői környezetben élt ott Karner Károly, hitvese, gyermekei és rengeteg könyve társaságában az Akadémia Pestre költő ztéig! Ennek a háznak kis-kapuja mindig tárva volt a kereső, tétovázó, nyugtalan pap- növendékék, előtt! Jó volt leülni a dolgozó szobában és beszélgetni a tudóssal, aki ilyenkor egészen ember volt. Keresztyén-társ, akt maga is megharcolta a hitnek harcát és ezért tudott gyakorlati tanácsokat adni útkereső fiataloknak.

Ember volt ilyenkor Kamer Károly, aki roppant tudásával, ismereteinek gazdagságával is teológus társává tudott lenni a tudásban sókkal szegényesebb, hitében járatlan és bizonytalan teológusnak! A Felsőlöver kőrútról sok ember ment el boldogan, jóleső érzéssel, új látással. Egy-egy baráti beszélgetésből új elszánás, új erő áradt nem egy viaskodó lélek, szívébe 1

A Karner-haz sok látogatója most lélók■^L ben körülveszi a Kamer-házaspárt, n Karner-családot és a szeretet láthatatlan aranyszálaiból fon koszorút azok élete köré, akiknek szeretetét oly sokszor érezte és megtapasztalta.

t rása (mindig magán visel valamit a leg- szentebb teológia szépségéből. Cikkei nem elragadóak, de megragadóák. Józanul bölcselkedik, mint akinek a Szentlélek ad tanácsot. Lapunk hasábjain megjelent írásaiban, 'könyveiben a józan mértéket tartó, de igenlő, építő lélek nyilatkozik meg. Tanít! S a józan tanítás igen szükséges, sőt nélkülözhetetlen. Ezért hisszük, hogy a 60 éves Karner Károlyt nem csak mi, hálás tanítványai, de lapurik olvasótábora is szeretettel köszönti. A tudóst, a barátot, a keresztyén társat a megőrző Isten kegyelmébe ajánljuk. Isten áldja 'meg hitvesével, gyermekeivel, unríkái- val! Tollát pedig tegye termékennyé! Sok kommentár — írásmagyarázat — vár még megírásra! Várjuk könyveit, tanulmányait, cikkeit!

dr. Késa Fái

.»Az Úrtól lett ez a dolog..."

PttnSkösd ünnepén az egész keresztyéniig ünnepelt. Ünnepelte a Szentlélek Üristen gazdag kiáradását. Az acsai gyülekezet azonban ezen a napon sok más gyülekezetnél boldogabban üli ünnepet.

Hogy miért? Azért, mert erre a napra a külsőleg megújított, több mint 200 éves templomába gyülekezhetett össze. Abba a szent hajlékba, amely i/nrimár — a 16. század közepén keletkezett gyülekezetnek — ötödik temploma. Amelyben őseiknek a kiváló lelkészek közül Póhl Mihály bányaikerületi püspök, Martinyi Mihály, Petőfi !kiskőrösi keresztelő lelkésze és az énekköltő Elefánt Mihály több éven át hirdette az igét. És amelybe egyetemes egyházunk, felügyelői — acsaiak lévén — majd egy egész évszázadon át jártak el istentiszteleteikre nagy áldozatókat hozva e szent hajlékért.

Ennek az ünnepnek kettős örömét abból a csodálatos ‘megsegítésből nyerte el ez a gyülekezet, hogy megtapasztalta: Ha az Ür építi az ö házát, nem hiába fáradnák azon az építők. Bizony nem, mert az Űr fel tudja buzdítani Szentiekével az emberi szíveket 25 ezer forint adakozására, és 25 ezer forint értékű munka önkéntes vállalására, ami — a csecsemőket is beleszámítva — lékenként több mint 50 forintos átlag.

Ahol az Űr lelke ’munkálkodik a sziveikben, ott mindig csodálatos dolog történik mind az- egyes ember, mind a gyiilókezet életében. Ott új ruhába öltözik az emberi szív és ott megújul, Isten. Igéjéhez méltó lesz az a hajlék, ahol hirdgttetik az Ige és kiszolgáltat jóik a szentségeket.

Amikor elkészült a nagy munka, megkérdeztem a mestert, mi a véleménye. Az erdőkürti kőműves mester, Czeba József elgondolkozva ennyit mond: „Magam sem hittem volna, hogy így fog menni!’’ S aztán elmondja, nem gondolta azt, hogy húsvéttól pünkösdig el tud készülni vele, mert arra gondolt, hogy nóm lesznek minden napra és minden inuníká- ra elegendő önkéntes gyülekezeti munkások, A tevékeny egyházfelügyelő, Lajtos István csák ennyit mond: „Isten nyitogatta számunkra az ajtókat az anyagbeszerzésnél. A csendes szavú, de tetteivel annál hangosabban beszélő gondnok, Szvetlik Mihály ‘meg ezt mondja; ,„Isten még az időjárást is javunkra irányította, mert a májusi esők idején mindig akadt elég önkéntes munkás a templomhoz. A borús, esős idő miatt jobb, tartósabb a munkánk. És a földműves munkánk sem szenvedett hátrányt." A két fáradhatatlan egyházfi, Czicóka Mihály és Mráz János pedig arról beszél boldogan, hogy amikor hívogatták a hívókét önlkéntes segítő munkára, még azok is örömmel vállalkoztak, akik pedig ritkábban járnak vagy már régen volták templomban. „Templomhoz segíteni? Oda megyek! Mikor menjek.?’’ így beszéltek még a kissé közömbösek is. Ahonnan férfi nem tudott jönni, jött örömmel az asszony. A presbiterek, a munka oroszlánrészesei és a hívek mind arról beszélnek, hogy megsegített és megáldotta munkánkat az Űr. „Nem kértünk és nem is kaptunk külső segítséget, de kaptunk, felülről. Leiket. És ez mindennél több és nagyobb!”

Oly jó ezt hallani, ebben a kettős örömű és boldogságú gyülekezetben, Senkise azt látja, amit 6 tett. Nem arról beszél, amit ő adott pénzben és murikában, hanem amit Isten adott és amit látni kell „Az Űrtói lett ez a dolog.., csodálatos a mi szemeink előtt.” Bárcsak adná Isten, hogy ez a Lélók égne ‘mindig itt is és minden gyülekezet tagjainak szívében, akkor gyülekezeteink épületei a megújult szivek következtében mindenütt megújulnának.

Maróti János

Á