Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-05-05 / 7. szám
cA leltáuuadútt QéziLS pauuiesa Tanítsatok minden népet N em esünk-e szerénytelenségbe, sőt elbizakodottságba, ha magunkra vesszük e parancs kötelezését: Tanítsatok minden népet! Mi Jézus tanítványai, mi keresztyén egyház volnánk a világ tanítója? Vajon Jézus gondolt-e arra — kérdezhetné valaki —, hogy egyszer oly nagy mértékben legyőzetnek a földgolyón a távolságok, mint már legyőzetiek s még fokozottabban le fognak győzetni; ebből következően pedig szinte egy asztalhoz ültethetők „minden népek”?! Odaállhatunk-e a népek asztala elé az egyház tanításával? Hogy Jézus mit gondolt, mit nem — ne kutassuk. Az evangélium híradása szerint „a hegyen“ adta a parancsot az odarendelt tizenegynek, így már külsőképpen is kiábrázolódik ez ő utolsó földi megjelenésének és szavának jelentése: az Isten nagy világává irányul az! Ünnepélyesen kinyilatkoztatja a tényt, az igazságot: Néki adatott minden hatalom mennyen és földön. Maga Isten adta néki ezt a világhatalmat azzal, hogy föltámasztotta őt, elfogadván a világ bűneiért bemutatott áldozatát. Az egyház, ha be akarja tölteni tanítói hivatását a föld minden országában, nem nézhet önmagára és a világban való helyzetére, csak erre a hatalmas Krisztusra, az élő Ürra. Az élő Űrra tekintése egyben megóvja szerénytelenségtől, elbizakodottságtól, vakmerő, kihívó viselkedéstől is. anélkül, hogy felelősségének tudatát kioltaná. T ehát, igenis tanítanunk kell minden népet. Mire? A tanítványságra! r Sok félreértést eloszlatunk, ha ezt világosan látjuk s mások előtt is világossá tesszük. Az egyház tanítása nem valamely filozófiai rendszer, nem világnézet, nem egy eszmeáramlat a sok között, nem is egyszerűen , az örökkévaló, időtlenül megálló igazság“, szemben a történelem változó igazságaival; és nem is minden emberi gondolatrendszer felett álló gondolatrendszer, mely azt igényli, hogy leboruljanak előtte és imádják. Az egyház, arra tanít, nevel, segít, 'hogy Krisztus tanítványaivá legyenek a népek, hogy minden országban legyenek Krisztus-tanítványok. Az egyház tanító-igehirdető szolgálatának egyetlen célja van: embereket Krisztus hatalmának körébe vonni. Engedelmességre-vezetés ez. semmi egyéb. Találja meg az Istentől elszakadt ember Jézus Krisztus által az ő Atyját és legyen bizonyos istenfiúságában! H a ezt megértettük, akkor rögtön felfogtuk azt is. hogy a keresztyén tanítás velejében az evangélium hirdetése. Nem dogmák gyártása s azoknak erőnek erejével emberekre való rákényszerítése. Egyszerű üzenet-vivés inkább, szájtól szájig járó hír, mégpedig jóhír: evangélium. Nem véletlen, hogy az Újszövetség tele van „levelekkel” s hogy a négy evangélium is inkább „tudósításnak“ vehető, mintsem életrajznak, mégkevésbé tanulmánynak. Üzenet, üzenet magától az Űrtől! S őt még mélyebbre kell ásnunk. Abban a „tanításban“, abban az „igében”, melyet a tanítványok szertevisznek az egész világon, maga a feltámadott Jézus Krisztus van jelen. A megdicsőült, élő Krisztus állandó jelenlétének tudatában íródtak az evangéliumok, az apostoli levelek, sőt még a Jelenések könyve is a maga felséges látomásaival. Nem írattak volna meg, ha Jézus jelenléte s élete, földről való távozásával megszűnt volna. A keresztyén tanítás nemcsak, hogy nem térhet el attól, amit Jézus Krisztus földön jártában tanított, de soha nem függetlenülhet az élő valóságtól, személyétől, szüntelen jelenlététől! Lehet, hogy nagy emberek gondolatrendszere, művészete nem múlik el halálukkal, sőt csak haláluk után bontakozik ki a történelemben; esetleg mássá, többé is lesz, mint aminek szánták; vagy el is torzulhat ahhoz képest, amit ideálisan elképzeltek, megalkottak. Jézus Krisztusnak és az egyház tanításának a viszonya merőben más. Az egyház tanítása az élő Krisztushoz kötött, nem „róla“ prédikálunk csupán, hanem „Öt“ prédikáljuk. Öt magát. Másszóval: ö maga van jelen az őt hirdető igében, szent Lelke által ő maga tesz magamagáról eleven bizonyságot. Az evangélium tanítását azért nem lehet megdönteni, elavulttá tenni, tartósan elferdíteni, mert él az Űr! A keresztyén tanításnak ebbe a mozgalmasságába esik bele annak a megfigyelése is, hogy ez a tanítás a gyülekezetben folyik, istentiszteleteken s egyéb alkalmakon. Áldott eszköz e világban a könyv, a kép, vagy akár a rádió, a televízió; vétek volna mindezt is fel nem használni az evangélium szolgálatában. De mindezek s a még ezután váltható csodás feltalálások sohasem fogják feleslegessé tenni az össze- gyülekezést és az ott folyó tanítást. A gyülekezetben válik elevenné a Jézusról való beszélgetés, a rá való emlékezés, ott van ö jelen, ott, ahol ketten-hárman, vagy sokan egybegyülekeznek az Ö nevében (Máté 18,20.). N os, a „dogmáknak“ nincs is semmi szerepük? Hogyne volna, ha jó értelemben beszélünk róluk. S kell is. hogy visszaadjuk e szónak a becsületét Hiszen voltaképpen tanítást jelent. Igenis, a gyülekezet kezdettől fogva igyekezett arra. hogy a Krisztusban megtalált és élt igazságát írott tanítás formájában is kifejezze és azon őrködjék. Mi, evangélikus keresztyének Luther óta és az Ágostai Hitvallás szavai szerint különösképpen is égünk a „tiszta tanítás“ megtartásáért. Valljuk, hogy ez formálja a mindennapi életünket.' Egy jeles egyházi író a tanítást egyenesen a fejünk felett ívelő égbolthoz hasonlította. Az egyes ember — úgymond — lenn mozog a földön mint kicsinyke teremtmény a mennyezet világításában. S ha az ég sötét, sötét az egész fold Értsd: ha sötét a tanításunk sötét az életünk 's! R agaszkodunk hat százados hitvallásainkhoz, noha szívesen vesszük a mai ókuménikus beszélgetést is az egyházak nagy gyülekezetében. És nem zárkózunk el semmi tennivaló elől. öttingert a Szentlélekkel megáldott embert élete vége felé dicsérték nagy tanultságáért. Ekkor mondta mosolyogva: „valóban sokfélét tanultam, de a legdrágábbat mint gyermek — Luther Kiskátéjában.“ Az evangélikus keresztyén nem hajlik rajongásra, nem kap szekta- tanításokon. Védekezik ellenük. Benne él saját igaz tanításában, s mindjárt reagál a tévtanííásra. akár a bennünk lévő idegszál a hidegre, melegre vagy a test sérelmébe. Kötelességünk is hogy mindegyre elmélyedtünk h’tünk tudományában « azt csiszoljuk mígnem tisztán ragyog mint a tükör. Tanítsatok minden népet! Engedelmeskednünk kell a feltámadott Jézus parancsának. Az evangélium tanításának szolgálatát helyettünk senki nem végzi el. Scholz László A HOLT BETŰ AZ ÉLET SZOLGÁLATÁBAN A XVI. század nyomdász-reformátorai állították a nyomtatott betűt egyházunk szolgálatába. Látom őket, amint messze idegenbe vándorolnak, hogy nyomtató eszközöket szerezzenek be. Magyarnyelvű bibliák, hatalmas graduálok (énekes könyvek), építő iratok, tudományos művek kerülnek ki műhelyeikből. Minden fáradságot legyőző szolgáló akarattal járnak íaluról-falura, városról-város- ra, hátukon, vagy szekéren a nyomtató műhellyel. De látjuk őkét feleséggel, kicsiny gyermekekkel, nyomtató1 műhelyeik terhével zivatar és villámcsapkodta erdőkön keresztül menekülni földesúri önkény, főpapi harag, törökdúlás és német fosztogatás elől. A szolgálat hőseiként magasodnak ki ők hazánlk és egyházunk történetében. Reformáció és nyomtatás A kettő együtt nőtt naggyá hazánkban. Az emberiség történetének igazi nagyjai mindig azok voltak, akik a szolgálat új lehetőségeit fedezték fel. A nyomdász-reformátorok megmérhetetlen nagysága abban van, hogy a nyomtatást és a könyvet ők állították népünk és egyházunk szolgálatába. Ezt a munkát nevezzük ma az egyház sajtószolgálatá! nak. 1 Három avult levelet forgatok kezemben. A bécsi levéltárból kaptam. Huszár Gál nyomdász-reformátor levelei az óvári kapitányhoz, Miksa királyhoz és a kassai 'tanácshoz. Kér- > désre felel a reformátor. A kérdés ez: Miért állított nyomdát? A hárem felelet: „hogy annál inkább szolgálhassam . Isten egyházát.“, „Isten igéjének még nagyobb elterjesztése céljából“ és „a mi vidékünk egyházainak gyarapítására.“ Szebben ma sem fogalmazhatjuk meg az egyházi sajtószolgálat elsőrendű célját: Isten igéjének terjesztése és az egyház építése. Ez a feladatunk. Papi szolgálat a sajtó szolgálata Tájékoztat tanít és pásztorok Tájékoztat szomorú és örömteli eseményekről, szükségekről és kérdésekről. Elmondja, hol kell egy tégla épülő templomfalba, hol kell egy ital víz szomjazó öregeknek, egy falat kenyér elhagyott gyermekeknek. Így tudunk együtt sírni és örülni, egymásért imádkozni és egymáson segíteni. Tanít is a könyvek és újságok által. Így leszünk egységesek a tanításban és épülünk is egymás hite által. Pásztorolja a híveket és gyülekezeteket. Kérdésekre felel, magános otthonokba és kórházi ágyakra viszi az igét. Egyedülálló híveket és magános gyülekezeteket kapcsol ösz- sze egymással. Így épül közöttünk a sajtószolgálat által is a Krisztus teste. Külföldi egyházi lapok feküsznek asztalomon. Az Evangélikus Világszövetség könyomatosa ismerteti az Evangélikus Élet vezércikkét és több írását. A Schweizerische Pressedienst szintén lapunk közleményeiről nyújt tájékoztatót külföldi Ihittestvéreinknek. A mi egyházi lapjaink pedig figyelemmel kísérik más országokban élő hittestvéreink életét, szolgálatát. Tudunk egymásról, tanulunk egymástól, épülünk egymás hite által, segítséget nyújtunk egymásnak hitünk és életünk sok kérdésében. Nagy beszélgetés folyik a sajtó útján a világ összes keresztyénéi között. Közös nagy kérdéseinkről: békesség, egység, szabadság, szolgálat. A sajtónak ezzel a beszélgetésével is épül az egység és a testvéri közösség: gyülekezetek, népek, fajok, egyházak között. Sajtóvasárnapon ezekkel a gondolatokkal szeretnénk minden testvérünk figyelmét felhívni egyházunknak erre a szolgálatára. Kérünk is mindenkit, hogy tanáccsal, munkával, szeretettel és áldozattal segítsük ezt a szolgálatot. A holt betűt csak sok szív szeretete tudja az élet szolgálatába állítani. Bottá István. Az egyházi sajtó két kiadványának — egy XVI. századbeli áhítatoskönyvnek és egy mai folyóiratnak — címlapja. Levél a szerkesztőnek a békesség ügyében KEDVES BARÁTOM! Kezemben az Evangélikus Élet húsvéti száma. Igen örültem neki. Minden cikkéből valamiképpen az egyház hangját véltem kihallani. Különösképpen áll ez az eiső cikkre, mely a „Békesség ügyében ..címet viseli. Az egyház hangja ez a cikk a béke nagy kérdésében. Ügy érzem, hogy meg kell Neked írnom: ezzel a cikkel mindenben egyet tudok érteni! De úgy gondolom, hogy nyugodtan használhatok többes számot: egyet tudunk érteni! Mi teológus szívvel és egyházias gondolkodással nézzük az életet, melynek sodrában állunk. Nos, ez a cikk példa arra, hogy „egyházhoz illő módon” lehet megszólalni a „világ” kérdésedben, ha annak szüksége fennforog. Ügy gondolom, hogy ez a hang a hit tusakodásából született, de példamutató lehet arra, hogy a szocializmust építő világgal találkozó evangéliumi egyház hogyan szólalhat meg igazán „biblikus fundamentumán állva”. Ügy gondolom, ezzel a komoly, de igaz hanggal tartozunk nemcsak a minket körülvevő világnak, hanem a távolabbi világ keresztyénéinek is. Ügy gondolom, hogy az „egyházhoz illő hang” alkalmas arra is. hogy lelkészi karunk megosztottság nélkül vegye át e hangnak tónusát. Nem hiszem ugyanis, hogy az egyház hivatalos szolgái között volna valaki, aki ne volna híve egy „új egészséges. és igazságos társadalmi rend és a becsületes munka nyomán felvirágzó gazdagabb életnek!” Sőt inkább meg vagyok győződve arról, I hogy lelkészeink szíve.-vágya népünk I igazi erkölcsi és anyagi felemelkedése. Bizonyos vagyok abban, hogy nincs lelkészi karunkban senki, aki az idő kerekét vissza akarná fordítani; akinek fájna az egyházi nagybirtok; a latifundiumok, ezerholdak; a kizsákmányoló tőke profitja. Ennek ellenére sem voltunk a múltban egy táborban! Vajon miért nem? Magamról adhatok választ: Ügy éreztem, hogy a hang. melyen egyházunk megszólalt, nem volt mindig az „egyházhoz illő”. Ezért húzódtam vissza; ezért nem írtam egyházi lapjainkba. Nem, nem voltam maradi! Együtt érzek a néppel; fáj az elmaradottsága, főleg erkölcseiben való nagy szegénysége. Pál apostollal mit meg nem tennék azért, j hogy felemelkedjék. Mégis, amit népemért tenni tudok, az csak abból ! a teológiai alapállásból történhetik, melyen szolgálatom nyugszik. Nem tehetem jó lélekkel azt. amire hitem, lelkiismeretem nemet mond. S most a húsvéti cikkből megcsapott a rokon lelkek hangja! Ilyen hangon lehet és kell beszélnünk a világ kérdéseiről Tudom hogv ez is félreérthető, mégis vállalnunk kell. Mélyebbre kell mennünk a napi politika dolgainál és mon innivalónkat valóban nem szabhatjuk a változó időbeli és térbeli politika feltételeihez. Aki hisz abban, hogy az „ige nem tér vissza üresen, aki hisz abban, hogv Isten szentlelke újjászüli — ott és ahol akarja — a bűnös szívet, az ezt az „egyházhoz illő”, feladatából foiyó hangol használja abban a meggyőződésben, hogy Istennek van hatalma arra, „hogy millió és millió engedelmes gyermekének kicsiny, de engedelmes szolgálatával” nagy dol- [ gokat vihet végbe az emberiség ösz- szességének javára. Ha ebben hinnék, régen letettem volna a Luther-kabátot. Minden emberi probléma mélyén ! ott a meg nem tért szívnek a prob- i lémája. A mi igazi egyházi szolgálatunk „szív-ügy”. A szívnek kell újjászületnie Meggyőződésem, hogy nemzetünknek nagyon szüksége van újszívű emberekre, akik szívből kívánják a szeretetben. békességben, igazságban és ennek külső folyományaképpen külső békességben, anva- gi jólétben és szabadságban teljesebb életet. Mindamellett vallom, hogy mi elsősorban nem evilági célokért fáradunk. Üdvözítő Urunk azért jött. hogy megmentse és megtartsa az emberek lelkét. Küldetése is ez: hirdessétek az evangéliumot minden embernek. Az evangélium Isten bűnbocsátó kegyelméről szót örömhír! Hiszem, hogy amikor ezt a szolgálatot hűséggel végzem, a legnagyobb szolgálatot teszem népemnek erre a világra vonatkozólag - és arra a másikra, mely örökkéva' TESTVÉRED ÉS SZOLGATÁRSAD AZ URBAN: Dr. Kosa Pál „Uram, a te kegyelmed miraj tünk, amiképpen bíztunk tebenned“ (Zsolt 33.20)
