Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-04-14 / 4. szám
A BÖJT KÉRDÉSEI ,,Micsoda as igazság?“ Megalakult az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága J ézus Pilátus előtt áll. Nem egyenrangú felekként találkoztak. A római helytartó számára a názáreti próféta „bűnesetté” lett. Mint halálra ítélt foglyot küldte át neki a szinedrium, hogy erősítse meg az ítéletet és rendelje el a kivégzést. De Pilátus nem hajlandó aláírását adni, míg ki nem vizsgálta az „esetet”. Vallatja Jézust, hogy „király-e”. Jézus királyi igénye azonban az, hogy „bizonyságot tesz az igazságról”, Mikor a helytartó hallja ezt a szót: „igazság”, csak legyint a kezével: „Micsoda az igazság?” (Jn 18,38). Pilátus Tiberius császár kegyencének,' a zsidógyűlölő Seianusnak a körébe tartozott, s valószínűleg maga is megvetette a zsidókat. Seianus éppen azért küldhette őt helytartónak Júdeába, mivel ott állandó volt a mozgolódás és erőskezű kormányzóval akarta a nyugtalan tartományt féken tartani. Pilátus valóban-az „erős kéz” politikáját folytatta. Nem volt neki érdekes, hogy miért nyugtalankodnak alattvalói. A döntő a birodalom érdeke és saját pozíciójának biztonsága volt. A politikának alárendelte az igazságot. Ebben maga is bevált és feljebbvalói által elismert módszereket alkalmazott. De végül is ez a „reálpolitika” buktatta meg, amikor egy tűrhetetlen túlkapása miatt sikerült őt felelősségre vonatni. Akkor feljebbvalói simán elejtették a kudarcot vallott reálpolitikust. I> óma utóbb sem tudott Júdeábán „okosabb” politikát folytatni, mint hogy erőszakot alkalmazott. Pedig ez a politika csak csődbe vezethetett. Csődbe is jutott, amikor kitört a nagy Palesztinái lázadás. Fel kellett vonultatni a légiókat és négy évig tartott, amíg sok vér árán újból biztosítani lehetett a tartományban a nyugalmat és rendet. De a nyugalom és rend egy nép életébe került. Az „igazság”, amelynek tanúsítását Jézus születésétől fogva küldetésének tudta, többé nem játszott szerepet a római államhatalom és a zsidó nép közt folyó vitában. A z „igazság” kérdését mégsem lehetett elhallgattatni, bár nemcsak Pilátus, hanem sok, az igazságot kereső gondolkodó is szkeptikussá lett, amikor- kereste; Aki csak rövid pillantást is vet az emberi gondolkodás és a tudományok történetére, hamar megláthatja milyen bizonytalanná válik az ember kezei közt az „igaz- Ság”.. Megfellebbezhetetlen igazságnak tartjuk, amit a „tudomány” megállapít. De amióta megszületett a nagy modern fizikusnak, Einsteinnek a relativitástana, azóta a; tudósok tudják legjobban, hogy az igazság a tudományban is „relatív”. Mennyivel jobban láthatjuk ezt a magunk életében. Sokszor, amikor a legmélyebben vagyunk meggyőződve a magunk igazságáról, kénytelenek mások ennek, ha nem is az ellenkezőjét, de a viszonylagosságát megállapítani. Amikor két ember szembekerül egymással, valamilyen,, mindkettőjük számára életfontosságúnak érzett kérdésben, vagy amikor egy házasság felbomlik és azok. akik az oltárnál örömmel és jóreménységgel vállalták a közös életutat, kétségbeesetten keresik a másikon „igazságukat”, — nem válik-e ilyenkor a napnál is világosabbá, hogy mennyire viszonylagos, „relatív” a mi emberi igazságunk. A Pilá- tus-kérdés a kiábrándult kézlegyintéssel és fanyar szájízével kísért a legtöbb mai embernél. Sok esetben a kiábrándult & az igazság-keresésben zsákutcába jutott ember nem is lát kivezető utat. Mivel pedig elveszítette a hitét az igazságban és nem tud semmit helyette, fordul a „reálpolitikához”: megragadja, ami a kezeügyébe esik, törtet, odadobja magát annak, aki megfizeti vagy akiből hasznot tud húzni, gátlás nélkül taszítja félre, aki útját keresztezni próbálja, élvezni az életet ott. ahol úgy véli, hogy az neki termi gyümölcseit. Lemorzsolhatja így életét az is, aki mint tucat-ember színtelenül eltűnik a sokaságban, de nem véd meg ettől az életstílustól az sem, ha valaki kimagasló, felelősségteljes helyet tölt be a társadalomban vagy akár egyéni teljesítményeivel szerez magának hírnevet. Az életstílus tekintetében egy sorban lehet Pilátus a filozófus Epi- kurosszal és a rabszolgájával, de a tudós mérnökkel, a nagynevű orvossal, a sokat olvasott íróval, az ünnepelt sportolóval és a körülrajongott színésznővel vagy akár az „egyszerű” dolgozóval is. Mindnyájuk számára megoldhatatlan kérdéssé válhatik az, hogy „micsoda az igazság”. ■\Jem mindig, de sokszor kitűnik, hogy az igazságot ’ félretoló életstílus csődöt mond. Talán sem Pilátus, sem Titus, aki Jeruzsálemet feldúlta, nem látta meg és nem ismerte fel, hogy az erős kéz reálpolitikája eredménytelen. Vagy lehet „eredménynek”, „sikernek” elkönyvelni azt a római politikát, amely kénytelen volt a római birodalom mérhetetlen erőforrásait igénybe venni, hogy a kétségbeesésében fellázadt zsidó népet lerohanja és már-már kiirtsa? De nem hoz megoldást a Piláluf- kérdés, az igazság követelésének elutasítása egyéni élelünkben sem. Mert akármilyen kiábrándultak, hitetlenek és talán fásultak vagyunk is, mégsem intézhetjük el hallgatással vagy lemondó, vállvonogatással, ha döntés elé kerülünk. Dönthetünk úgy, hogy hasznunkat és pillanatnyi érdekünket nézzük. Lehet, hogy némelyek megteszik ezt lelkiismeretfurdalás nélkül. De — az igazságot kerülő döntéseink megbosszulják magukat, még ha nem is vagyunk hajlandók ezt meglátni és elismerni. Jézus nem volt egyenrangú tárgyalófél Pilátus szemében, hatalom adatott neki, hogy jobb meggyőződése ellenére is a keresztre küldhesse Jézust. De a tanúságtételt az igazságról nem tudta elnémítani. Utódai kénytelenek voltak tárgyalóasztalhoz ülni azokkal, akiknek ajakán felújult Jézus szava. Czükségünk van az igazságra. Ezért nem lehet elné- _ mítani a Pilátus-kérdést, de még kevésbé lehet elnémítani Jézust: „Azért születtem és azért jöttem a világra,, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra” (Jn 18,37). Jézusnál nem reked meg kicsiny emberek egyéni önzésében az igazság kérdése. Emberi igazságaink — és igazságtalanságaink is — lehetnek viszonylagosak. Amikor emberi igazságokat hirdetünk, — akár a tudományban, akár az élet egyéb területein, — nem tudunk kikerülni ebből a viszonylagosságból. Ezért temetik el ezeket az igazságokat a gyorsan futó esztendők, új „igazságok” felfedezése. Amikor életkérdéseinkben érezzük, hogy „igazunk van”, akkor is bűnös emberek maradunk. Ezért látják meg rajtunk mások inkább bűneinket, emberi gyarlóságainkat, mint fennen hirdetett igazunkat De éppen ezért keressük az igazságot: sokszor tudatlanul is. Ha igazán magunkba nézünk, elepedünk az igazság után, amely nincs kitéve emberi változásoknak és nem módosul, ha múlnak az évszázadok vagy lelelnek emberi életünk rövid évtizedei. J ézus erről az igazságról tesz tanúbizonyságot. Nem olyasmiről, amit emberi belátással, értelmünkkel és okosságunkkal kellene elsajátítani. Ö maga ,,az út, az igazság és az élet”. Ezért az „igazság”, amelyről tanúságot tesz. Isten kezében van, sőt Isten cselekedete. akármilyen furcsán hangzik is ez a mai embernek, aki az igazságot értelmi felismerésnek gondolja. Pedig a Jézus hirdette igazság cselekedet és arrói akar meggyőzni, hogy Isten megoldja életünk nagy kérdését, megadja azt, amire szükségünk van, hogy nekünk is „igazságunk” legyen. Megadja, hogy leveszi rólunk hamis utakra tévedt, kiábrándulttá, önzővé, üressé és szeretetlenné lett életünk terhét és utat nyit, lehetőséget teremt új, szeretetben szolgáló megbékélt életre. Áz evangélium ezt érti, amikor azt halljuk, hogy Istennél Krisztus által bűnbocsánatunk van és hogy Isten a Szentlélek ajándéka által megújítja életünket. Ha idáig eljutottunk, akkor nyílnak meg számunkra új, örökkévaló távlatok, az örök élet ajándéka. Jézus erről az igazságról tesz tanúságot. Keresztyénnek lenni annyit tesz, mint hálaadással, örömmel elfogadni az isteni igazságnak ezt az ajándékát Dr. Karner Károly. WNyitott szívvel jöttem közétek.. — mondotta Viljanen Paavo finn esperes Március 22-én érkezett hazánkba Viljanen Paavo finn esperes, aki annakidején a finn lelkészek közül elsőként járt hazánkban, s jól megtanult magyarul. Itt tartózkodása alkalmából a következőket mondotta első látogatásáról: 1931-ben jártam itt először Magyarországon, amikor is Sopronban az evangélikus teológiai fakultás ösztöndíjas hallgatója voltam. Ez az utam szinte a véletlennek köszönhető. Egy nagyon kedves meghívást kaptam a magyaroktól, és két hét sem telt bele, én már Sopronban voltam. Itt tartózkodásom fontos eredménye az volt, hogy betekinthettem a testvér nép életébe, egyházi viszonyaiba, és nagyon sok egész életre kiható barátságot kötöttem. Mostani látogatásomra nagy örömmel és meghatódottsággal készültem. Hálás vagyok Istennek, hogy 25 év után újból találkozhattam barátaimmal és testvéreimmel. Itthon érzem magamat. Nyitott szívvel jöttem közétek, hogy épüljek és áldást nyerjek a közös hitbein. Szeretném igazabban, teljesebben megismerni, a magyar evangélikus egyházat: munkáját, igehirdetését. gyülekezeti életét, kincseit és gondjait. Az a meggyőződésem, hogy a magyar evangélikus egyház igen nagy áldására lehet a finn keresztyénségnek. Ennek két bizonyságát hadd említsem meg: a finn énekeskönyvbe felvett öt magyar ének rövid idő alatt általánosan ismertté és kedvessé vált egész Finnországban. Másodszor: e néhány nap alatt én magam már annyit kaptam, gazdagodtam, hogyha holnap már vissza kellene indulnom, akkor sem volt hiábavaló a hosszú út. JÚDÁS ELINDUL J Vonzotta már az éj s még látta Mesterét Miként vak óriás fekete árnya kél fel, Ügy nőtt fölé a bűn. Sötéten nézve szét Ajtót nyitott s csapott. Es eggyé lett az éjjel. A magyar evangélikus egyl férfiak, az Országos Béketaná április 3-án értekezletet tartoti egyháznak a béke ügyében val gyár evangélikus egyház a mag azokban a törekvésekben, a-mel hazánk békességének megoltalr gos Béketanács Evangélikus Eg: tanács keretében az evangéliki sége alatt hivatalos egyházi sze A bizottság kifejezésre jutt a háborút felidéző bűnök ellen, gyalások útján való megoldásá nak eltiltását, és a kölcsönös h meggyőződésben teszi, hogy az az általános megbékélés terén. iz püspökei és az általuk delegált egyházi s felkérésére, annak képviselőivel 1957. ik. Ezen az értekezleten foglalkoztak az i szolgálatával. Elhatározták, hogy a mahivatásának megfelelő módon részt vesz /ek a népek és a szocializmus útján járó ázását célozzák. Megalakították az Orszá- házi Bizottságát, amely az Országos Béke- s egyházkerületek elnökségének védnök- vként működik. tta, hogy az egyház az Isten igéjével küzd Szükségesnek tartja az ellentéteknek tár- a tömegpusztító fegyverek alkalmazasa- szerelés megvalósítását. Mindezt abban a igyház sajátos szolgálata eredményes lesz Az Evangélikus Egyházkerületek Elnöksége és az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottságának Elnöksége. Jézus követése VIRAGVASARNAPPAL kezd dik a nagyhét. Ezen a héten Kris tus váltságmüve a jelenvalóság köz 'et- lenségével ragad meg minket. Az óegyházi evangélium: Mt 21. 1—9, és az epistola Fii 2, 5—11, nyíl’ án- valóvá teszi, hogy virágvasárna > a nagypénteki áldozat és a győze lel- mes hÚGvét nagy egybefoglaló ü: népé. Kövessük Jézust' virágvásár api útján és kérdezzük meg az igét, I >gy mit is jelent számunkra Jézus k ve- téss. MAGATARTÁSUNKRA NÉZVÍ ez azt jelenti, hogy alázatosnak cell lennünk, mint amilyen alázatos mit az önmagát megalázó, Jeruzsále ibe bevonuló Jézus. Az alázatnak ez az alábbszállását kell vállalnia an ak, aki Öt követni akarja. Már magi ran az alázat, szóban benne rejlik az, hogy alább kell szállanom, alá teli vetnem magamat Neki, de nem sak neki, hanem mindeneknek. I em válthatom magamat elsőnek, ha em csak utolsónak. Ez érvényes egy áz- ra és egyénre egyaránt. A fennhé ázó és gőgös egyház nem Öt követi a fennhéjázó és gőgös ember .me tagadja Öt. ö az alázatosság fejede ne. CSELEKVÉSÜNKRE NÉZVE az Ö követése azt jelenti, hogy :oí- gálnun'k ikell. Mert Ö is szót ált. Szolgai formát vett fel és szol iáit mindeneknek. A megtisztított te látványok, a meggyógyult betegei a feltámasztott halottak, a látóvá lett vakok, az evangélium örömhírét halló szegények, a bocsánatot nyert bű-, nősök mind Jézus szolgálatáról tesznek bizonyságot. A szolgálatnak ez a példája parancs az egyháznak és egyénnek egyaránt. Az uralkodni kívánó egyház nem őt követi és az az ember, aki önző módon csak önmagát akarja szolgálni és szolgáltatni, megtagadja öt. Á szolgálatban is követ* nünk kell Öt. SORSUNKRA NÉZVE Jézus követése azt jelenti, hogy nem várhatunk más sorsot, csak az övét. Jézus sorsa a kereszt. A születésétől nagypéntekig hordozott kereszt. Jézust nem követheti, csak a keresztet vállaló egyház és a keresztet hordozó ember. Az az egyház, mely tiltakozik a kereszt ellen és fut a dicsőség után, nem Öt követi. Az az ember, aki le akarja vetni a keresztjét és dicsőséget hajszol, megtagádjía Őt. Jézus követése azt is jelenti számunkra, hogy jutalmunk: az ö sorsa. Ez a virágvasárnap derűs reménysége, a mi reménységünk. Szabad nekünk abban . reménykednünk, hogy Urunkat követhetjük a,z Atya színe elé. Követjük felmagasztaltatásában és dicsőségében is. Követhetjük Öt oda, ahol mennyei angyalokkal együtt hajthatjuk meg térdünket előtte és boldogan valllhatja ajkunk az ősi hitvallást: Én Uram és én Istenem. Bottá István KÜLFÖLDI HGYHAZI HÍREK Bodrog Miklós I — A Saar-vidéken az 1 müli nyi lakosságnak mintegy egyharv ida protestáns. E protestánsok több . zle- kezethez tartoznak, amelyek az ó-lutheránusok kivételével mine az Egyházak Világtanácsának ta jói. E 'kisebbségi egyházaknak kir on- dottan szórvány jellege van. A németországi evangélikus egyház hitvalló harcában annakidején ért teljesen résztvettek. Viszonyuk a 1 os- tani kormányzathoz, amely nac jón sóikat tett a háborúban megror, iáit egyházi épületek helyreállítási ért, nagyon jó. — A Magyarországról külfö dre távozott protestáns magyarokat az Egyházak Világtanácsa és az Et in- gélikus Világszövetség, valamin! az egyes helyi segélyszervek nagy rá- nyú segítőakcióval segélyeztél és segélyezik. Az Egyházak Világt; ná- csa eddig közel 1 millió do árt gyűjtött össze erre a célra. 2f 500 menekültet telepítettek le és k zel ötezernek szereztek a továbbuta ás- hoz szükséges vízumot. Tekinti tel arra, hogy Ausztriában még mii dig mintegy 70 000 magyar tartózko lik, az Egyházak Világtanácsa Auszt iában munkálkodó alkalmazottamé c a számát 130-ra emelte fel. ‘— Dibelius berlini püspök egy február 3-án tartott prédikációjában beszélt az egyházi élet fejlődésének legújabb irányáról. Az egyháznak meg kell tennie a nagy lépést a nép- egyháztól ahhoz az egyházhoz, amelyben gyakorló egyháztagok vannak. Az egyház nem kereste ezt a döntést. Ki sem tért előle, azonban, abban a tudatban, hogy a gyülekezeti élet koncentrálásából új élet és áldás fakadhat. Nagy dolog volt, hogy eddig a népegyházban minden gyermeket megkereszteltek, mindenkit megeskettek s mindenkit eltemettek. Eközben azonban elfeledkeztek arról, hogy eze/cnek csak egy kisebbik része él Jézus parancsolatai szerint. Az egyház azonban nem elégedhetik meg azzal, hogy egyesek megkereszteltetik ugyan gyermekeiket és kívánják az egyházi temetést, egyébként azonban nem törődnek az egyházzal és nem hoznak érte áldozatokat. Az evangéliumi egyház ezzel életének új szakaszába lép. A gyülekezeteknek arra a kérdésre kell felelniök, hogy élő egyház akarnak-e lenni, vagy pedig ki- csinyhitűségük miatt elnémul az evangélium szava és elhal a szeretet lelke a német nép között. óé ...azért jöttem a világra, hogy bizonyságot legyek az igazságról.“ (Jn 18^7 b)
