Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-03-25 / 13. szám

MllW BIT XXI. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1956. MÁRCIUS 25. ARA : 1,40 FOR INT GYÜLEKEZETEINK AZ ÁRVÍZ ELLENI KÜZDELEMBEN Püspökeink körlevele az árvízkárosultak megsegítése érdekében »Keresztyen Gyülekezet! Testvérek az Űr Jézus Krisztusban! Magyar hazánk egész lakosságát mélyen megrendítette a várat­lan cs minden eddigit felülmúló dunai jeges árvíz pusztítása. A Duna felső szakaszain a veszély órájában egy emberként a gátakra siető lakosság, a honvédség, az ipari, vasúti és építési dolgozók önfeláldozó csapatai a magyar hatóságok átgondolt és lelkes irányítása mellett megvédelmezték a lakóterületeket a Duna jeges áradatától. A Duna alsó szakaszán azonban a természeti csapás bekövetkezett. A legönfel­áldozóbb védekezés mellett is szigeteket, falvakat és szántóterületeket öntött el a Duna jeges árja. A kár óriási. Keresztyén szeretetünk mele­gével fordulunk a kárt szenvedett lakosság felé és felhívunk minden evangélikust, siessen adakozásával a kárt szenvedett polgártársak meg­segítésére. Hazánkban nagymértékben bontakozik ki az adakozás az árvíz-sújtottá lakosság kárainak pótlására és arra, hogy ezeken a vidékeken az élet újra megindulhasson. Adakozzanak az evangélikus gyülekezetek Isten színe előtt buzgón és erejüket nem kímélve az ár­vízkárosultak javára. »Isten, aki titkon néz, megfizet nékünk nyilván.« Hajtsa végre egyházunk valamennyi gyülekezete a szeretet cselekede­tét buzgón, a hit teljes áldozatával. Erős vár a mi Istenünk! Budapest, 1956. március 19. D. Dezséry László s. k. D. dr. Vető Lajos s. k. püspök püspök.« Gyiilékezeteink március 25-én, Virágvasárnapján a főistentiszteleten adakoznak az árvízkárosultak megsegítésére. Isten áldja meg az adakozókat és az adományokat egyaránt. jelentés Szekszárdról: A MI KIS VÁROSUNKBAN a mo­hácsi vész óta nem történt országos jelentőségű esemény. Akkor is csak annyi, hogy erre vonult át a Mo­hácsra igyekvő királyi sereg. Ezt hirdeti a megyeháza oldalába helye­zett kopott máirvájnytátola. Most rajtunk az ország szeme. Új­ságokban szerepel a városka neve, a rádió is sokat emlegeti. Annyi táv­irat érkezik, hogy nem győzik a pos­tások széthordani. Repülőgépek kö­röznek felettünk, s akik benne ülnek, mind lefelé néznek. Türelmetlenül zizegnek a telefondrótok, a vonal vé­gén ülők mind azt kérdezik tőlünk: — Mi van veletek?! Bárcsak ne kellene kérdezniük! Még azok az arany if jak is ezt kí­vánják, kik azelőtt amiatt panasz­kodtak, hogy itt semmi sem történik. Most egyetlen unatkozó ember sem akad a városban. Jön az árvíz! Egy hét óta mindig csak »jön«. Bejelentette a rádió, írták az újsá­gok, hírül hozták motorkerékpáro­sok, ágyneművel teletömött mene­külő kocsik, végül a homokzsákok százezrei. Mögülük riadtan néztük az átszakadt töltésen suhogva átzúhogó vízesést. Két-három óra alatt ten­gerré vált a határ. Meglassúdott a víz futása, alattomosan kúszott fel­felé a műút peremén. Szelíden to­csogott a mélyedések szélén, apró náddarabkákat hintáztatott a színén. Megállt! Vízsugár tört elő az áttöltés másik oldalán. Homokzsákot elő! Nincs már homok. A föld is jó lesz. Százan és ezren töltöttük a zsákokat, csáká­nyoztuk, lapátoltuk a fagyos földet. Megtelt a zsák. Fogjuk meg, vigyük! Ki ez az ember, aki velem együtt húzza, vonszolja a teli zsákot? Sohse láttam. De biztatjuk egymást: — Fogd meg, húzd meg! Roppan a kar, patakzik a veríték, de a mi zsá­kunk is ott van a vízbetörés szélén. Mielőtt belemerülne a vízbe, egy pillanatra látom az oldalán a fel­írást: Nyíregyháza. Míg kifújom magam, a körülöttünk zúgó, berregő teherautók egyikén ismét meglátom ezt a nevet: Nyíregyháza. Köszönjük nyíregyháziak! Meg nektek is zala­egerszegiek, meg debreceniek! Vissza új zsákért! — Húzd meg! Ki ez az ember? Valahol találkoz­tam már vele. Mozgalmi ember. Emlékszem, vitatkoztam vele. Vál­tottunk a köztünk levő elvi különb­ségekről egynéhány mondatot. Meg­ismert ő is. Nevetünk egymásra, amennyire nevetésnek lehet nevezni az erőlködéstől megfeszült arcon ezt a torz vigyorgást. Állunkról csöpög a veríték. Kész, lenn a zsák. Meg- veregétjük' egymás vállát szeretettel. Özönlik az embersűrű a gátakra. Kiabálások, autódudák bőgése, mo­torberregés zaja keveredik a patta­násig feszült emberi tüdők zihálásá­val. Tőlem jobbra az egyik csoport­ban német szó hallik, a szemközti1* oldalon oroszul kiáltoznak. Békésen megfér egymás mellett a háromféle beszéd. Csak összefogó emberek vannak az otthonainkat, földjeinket, munkahelyeinket fenyegető veszély elhárítására. Vajon árvíz után is együttmara­dunk? A VÍZBETÖRÉST ezen a vonalon megállítottuk. Alkonyodik. A nap­pali csoport indulhat hazafelé. He­lyünkbe jönnek a katonák, messzi­ről jött pályamunkások. Éjszaka továbbemelik a homokzsáktorlaszt. Védenek minket. Havas eső esik, fagyot lehelő szél zizeg a fák csu­pasz ágai közt. Ballagunk hazafelé. Mellettem a református lelkésztest­vér vonszolja magát. Másik oldalon van Béla a gyülekezetemből. Odébb Rezső és apja, Lajos bácsi. Ők is a mi. kis templomunk népéből valók. Felügyelőnk a Sió vasúti hídja mel­lett csákányozott. Gondnokunk mér­nöki tudását és emberszeretetét sze­gezte szembe az árral. És még há­nyán vannak, voltak tőlünk ugyan­ebben a szolgálatban! Vasárnap dél­előtt üres volt a férfiak oldala a templomban, ők is istentiszteleten voltak, a gátakon, a krisztusi ember­szeretet oltára előtt. Asszonyaink, leányaik közül sokan jelentkeztek az élelmezés munkájához. Fagyos udvaron mosogatott órák hosszat Zsuzsi. Teherautókon hordták a meleg ételt nekünk a többiekkel. Az egyik autóról Juliska asszony — ott szo­kott ülni a hátsó templompádokban — nyújtotta felém a forró teát. És még hányán voltak, kiket nem lát­tam. Édesanyák, testvérek a mene­külő családnak szolgálatában. Most tettetek vallást igazán hite­tekről az emberek előtt! ESTE VAN. Egyedül vagyok ott­hon. Feleségem és gyermekeim fent vannak a városka dombján biz­tonságban. Felügyelőnk hívta őket igaz szeretettel, Nemrég mentek el hazulról. Az alsó városrészt részben kiürítették. Férfiak maradhattak. Kinézek az ablakon, sehol egy lé­lek. Azt jósolják, hogy reggelre be­jön a városba a Duna és a Sió. Ab­lakokig ér majd a víz. Két szórványfalumat tetőkig el­öntötte a jeges ár. Sióagárdot és Bogyiszlói. Mi van Páliékkal?! Hét gyermekük van. Imádkozom értük. A kis családért, meg a nagy lelki családért. Az ige után nyúlok. Felütöm a 46. zsoltár­nál. »... zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai... Isten ő közepette van...« — Könyörülj rajtunk! Reggel van. Az ötödik reggel. Még mindig nem jött be a városba a víz. Kubikos talicskát tologatok a kert­től a pinceablakokig. Elföldeljük az alacsony ablakokat, ajtókat a víz elől. Nagyon fáradt vagyok. Nem­csak testi fáradtság ez, az izmoké. Hanem az idegek egy hetes feszült­sége is fáraszt. Nagy lelki terhet helyeztél ránk, Istenünk, itt a Duna mellett. Ha lehetséges, múljék el tőlünk ez a pohár ... Megállók a ta­licskával. A Gecsemáné-kertben Őt az egész világ bűne fárasztotta. Hogyan bírta el? JÓ HÍREKET HOZNAK az embe­rek. De csak nekünk jó. Egyelőre nem árad a víz. Apad. Azért, mert a túlsó Dunagáton tört át és leözönlött az Alföldre. Helyettünk ők szenvednek, pusztulnak. Helyettünk szenvednek a bajaiak. mohácsszigetiek. Helyettünk ment halálba a kereszt Krisztusa is. Hogy mi éljünk. FÁRADT KATONÁK kértek szál­lást. Feleségem éppen itthon van, fürgén térül-fordul, megágyaz, vizet melegít, befűt. Ebéd is kerül az asz­talra. A parancsnok,’ meg a helyet­tese van nálunk. Majd leragad a szemük az álmosságtól, kezükön ki­dagadnak az erek. Két hete kísérik a Duna áradását. Borzalmas emlé­keik lehetnek. Nem beszélnek róla. Barátságosak, biztatják az asszony­népet. Alusznak néhány órát, jön a küldönc, felveri őket és mennek. Há­lásak minden jó szóért. Egyik este eldiskurálunk forralt bor mellett. — Ugye jó lenne már otthon? Bólogatnak erre. Az egyik megjegyzi: — Ez most nem fontos. Fontosabb, hogy a menekültek visz- szajuthassanak az otthonaikba. Ők az elsők..: — Egymás terhét hordozzátok::? CSEND VAN A VÁROSBAN. Itt- ott jönnek már néhányan lefelé a hegyoldal házaiból. Kis kocsit húz­nak, rajta ágynemű, sonka. Az egyi­ken teknő. A bátrabbak szállingóz­nak haza. Mi is itthon vagyunk mindnyájan, együtt a család. Az em­berek reménykednek. Talán, talán. Önhitt bölcsek magyarázzák az utca­sarkon, hogy ők kezdettől fogva mondták — nem lesz semmi. Bizto­sat még nem tudunk. Figyelj csak! Énekelnek a katonák, csak úgy har­sog a környék. Síró-nevető emberek­kel telik meg az utca. Szomszéd- asszonyok egymás nyakába borul­nak. Elmúlt a veszély! Egy óra múlva kezdődik a böjti áhitat. Sokan vagyunk.-— Dicsérlek Uram Tégedet..; Németh István Paksról: A PAKSI EMBER jó ismerőse a Dunának. Mondogatták az ' öreg ha­jósok, idéh vigyázni kell a Dunára. Jól emlékezett mindenki az 1954-es nyári nagy vízre, de ez most sokkal veszélyesebbnek ígérkezett. Amint megindult a gyors olvadás, a leg­fontosabb rádióműsor a vízállás- jelentés lett a paksiaknak. Minden centiméteres emelkedés ,talán háza­kat, földeket, termést, de ami még fontosabb, embereket fenyeget; Sokkal szervezettebben, alaposab­ban indult meg hát a védekezés. Gondosan betömték a gátak átere­szeit. Minthogy a jég sehogyan sem akar indulni, egyre többet kezdték emlegetni, bombázni kellene. Felet­tünk akkor már robbantották a je­get. Egyik nap a tornyunkból néz­tem körül, akkor már szélesen el­terülve csillogott a Duna vize az ár­területeken, de a mederben a jég csak állt, sőt félelmetesen látszottak a gyűrődései. Másnap délben megjelentek a re­pülőgépek; Megremegett a föld, rez­geti az ablak. A bombák nyomán víz szökött a magasba, másutt csak jégtörmelék. Itt fenékig befagyott a zátonyokon a víz; IZGALMAS ÓRÁK múltak a bombázás alatt. Nem indult meg a jég, és ezzel növekedett a veszély. Másnap egész nap hullott a bomba. Végre délután megmozdult a jég és nagy iramban indult el. Fellélegez­tünk. Este azonban már szájról szájra ment a hír, lassan folyik a Duna. Ebből tudtuk, hogy újra tor­lasz van alattunk. Ezzel kezdődött el a versenyzés a vízzel. Emelni a gátat, mert növekszik a víz. Erősí­teni, vastagítani, mert nő a nyomás rajta. Most már egymást váltotta a lakosság a gátakon. Éjjel nappal nem volt megállás. Jött a sok autó, a távolabbi községekből önkéntes munkások. És a víz egyre növeke­dett. Híveink is természetesen ott voltak a gátakon. Presbitereink nap­ról napra együtt dolgoztak, kemény éjszakai fagyban, vagy viharzó hó­esésben a többi emberrel. A növekvő árral komorodtak az emberek. Még több erőre van szükség, hogy meg­mentsük a házainkat. A szomszédos Bölcske és Madocsa már mint sziget állott a tengerré dagadt vízben. Meg­kezdődött a kiürítésük. Órák alatt üressé lettek az iskolák, kultúrház és más alkalmas helyiségek, Majd pedig jöttek az autók, autóbuszok és hozták az asszonyokat, gyereke­ket, öregéket, betegeket. De a mun­kaképes férfi lakosság még maradt, hogy tovább védekezzék. A víz még egyre'növekedett. A mi töltéseink is kezdtek átázni. Egyik éjszaka három óra előtt élesen és hosszan csengett a telefonom. Vettem az utasítást: azonnal verjem félre a harangokat, mert veszélyben van az egész alsó­város. Erős beömlések vannak. Fel­zörgetve egyik evangélikus szom­szédot is, tomboló hóviharban, du­dáló szélben fél órán át zengett a hívó szó: Bamm„; Bamm..; Bamm... szeresd felebarátodat, mint önmaga­dat .; i Bamm;:. Bamm ;.. Bamm ; s s ISTEN KEGYELMES VOLT hoz­zánk, reggelre elreteszelték a betö­rést. De a víz még ezután is növeke­dett. Egész nap autók, vontatók, dömperek zúgtak, dohogtak az utcá­kon. Embereket alig lehetett ásó nélkül látni. Köztük volt az egyház­felügyelőnk éppen úgy, mint a többi híveink. Egész éjszaka a gáton dol­gozott Szigetfalvi gondnokunk. Én a tanácsházán dolgoztam. Útközben elrobog mellettem az egyik presbite­rem, Halász Mihály, ő most motoros küldönc. Az egyik autón éppen a gátra tart Koch Ádám presbiter; Másutt egy kocsioszlop megy, rozsét visznek, közöttük Hoffmann Ádám presbiter. Bent a Községi Tanácsnál egy másik motoros küldönc Matern Ferenc presbiter. De fel lehetne so­rolni valamennyit. Este, mikor a szolgálat után haza­felé megyek, az egyik sarkon fák­lyák rőt fényében egy hosszú sor kordélyos áll. Az emberek forró ru­mos teát isznak és sajtos kenyeret esznek -hozzá. Több mint egy hete mennek napról napra. Földet horda­nak. Az embergyűrű közepén osztja az enni-, innivalót Pámer Sándor pres­biter, aki éjszakába nyúlóan a munká­sok étkezésénél szolgál. Közben még mindig növekszik a vízszint. Már el­érte a régebbi partmagasságot és az új betonút töltése védi már a várost. A dunaparti sétány padjaiból már csak alig tíz centiméter látszik. Ilyen magas még eddig nem volt a víz Pakson. Egyik délelőtt újabb veszé­lyes betörés fenyeget; Percek alatt fut össze a parti házak lakossága és lapáttal, homokzsákkal tömi, szo­rítja, nyomja el a már emberderék- nyi sugárban befolyó vizet. Ha kés­nek, talán negyedórát, annak az ára összeomló házak sora, hajléktalanok tucatjai lennének. AZ EMELKEDŐ ÁR közben el­önti azt a hét házat, amelyek a töl- tésen kívül állanak. A lakókat idő­ben kihozták belőlük. Az egyik csa­lád evangélikus. Nem régen keresz­teltem újszülött ikreiket. A kis ap­róságok igen korán megismerték, küzdelem a dunamenti ember élete? Most szerető szívek nyújtotta szállá­son várják, amíg visszamehetnek; Végre megáll az áradás. — Tető­zik — mondogatják az emberek? Éjszakai szolgálatban vagyok, mikor jelentik a gátőrök: apadt két centi­métert. Majd egy óra múlva újra apadt két centimétert. A szobában mindenki felsóhajt. Most már eny­hül a nyomás. Tekintetünk most már a térképre néz. Szekszárd, Baja, Mo­hács, sorakoznak a nevek. Most más ott nagyobb a veszély. Újabb közsé­gek sorakoznak, most már rájuk gondolok.: j Másnap a bibliaórán együtt száll imádságunk: Köszönj ük Urunk, hogy védő kezedet felettünk tartottad? Könyörülj veszélyben levő testvé­reinken, hiszen Atyánk vagy .: ? Sólyom Károly Dunaegyházáról: Községünk ' határában március 5-én lépett ki medréből a Duna, pil­lanatok alatt öntve el a meder és a védgát közötti területet, talán 300 kát. hold szántóföldet. Ezen a te­rületen fekszik az egyházi javadal- masok háztáji földje is. A földvári hídnál hatalmas jégtorlasz zárta el a víz lefolyását, aminek következté­ben az Apostagtól Dunaegyházáig húzódó védgátat hamarosan kéthar­mad részéig mosta a jeges ár, he­lyenként átszivárgásokat okozva. A' község lakosságát riasztották. Éjjel­nappal váltott csoportokban végez­tük az erősítési munkálatokat. Eb­ben a munkában oroszlánrésze volt az időközben idevezényelt 500 főnyi katonaságnak és a gépkocsivezetők­nek, akik emberfeletti munkát vé­geztek; Miután a legveszélyesebb' szakasz közvetlenül Apostag alatt volt, a mi feladatunk nagy részben abból állott, hogy homokbányánkban homokkal töltögettük a zsákokat, amelyeket a gépkocsik hosszú sora a veszélyeztetett helyekre szállított? Ebben a munkában vettem részt magam is. A jól megszervezett mun­ka meghozta gyümölcsét, sikerült a meggyengült védgát megerősítése 3 az átszakítás veszélyének megakadá­lyozása. A Bogyiszlónál történt gát­szakadás következtében a víz roha­mosan apadni kezdett s a földvári hídnál levő jégtorlasz is lassan meg­mozdult. J2-én a veszély teljesen el­múlt. Bár 300 kát. hold szántóföldet öntött el az ár, hálát adunk Isten­nek, hogy csupán ennyi megpróbál­tatást látott jónak reánk mérni? Bakay Zottátí Hartáról: Nehéz napokat éltünk át: Á Duna óriási jéghegyekkel a hátán Hartá- nál is fenyegető módon viselkedett? Szennyes és jeges vize rohamosan felkúszott a töltés oldaláig s az ár* területen lakó híveink közül több súlyos károkat szenvedett? A Dunaparton egy ház összeom­lott. Egyesek a baromfit a padlásrai tették s csónakkal jártak dunai há­zukhoz etetni. Szerdán éjjel met­sző, csontig ható nyugati szélben jártuk a töltések partját? Az egész falu be volt osztva éjjel-nappal szol­gálatra, nem szivárog-e valahol a gát. Másnap a falu körül nyúlgátat építettünk. Traktorok szántották fel a falu házai mögötti részt a töltésig és nyomban utána 250—300 ember lapáttal, ásóval dolgozott a földsánc emelésén. Másnap is folytatódott a' munka, Ott dolgoztam az emberek között. Homokot termeltünk ki, majd az egymás után érkező ko­csikra raktuk, amelyek a töltésre hordták a homokot, az esetleges szi­várgások eltöltésére? Aggasztó volt 3 (Folytatása a 2. oldalon) „E mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását"; (2. Kor 89 m.) í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents