Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-09-23 / 39. szám

1956. SZEPTEMBER 23. XXI. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM

ORSZÁGOS E VANG ÉL I KUS HE T f L

ÁRA: 1,40 FORINT

A háxasélet bizalmas hérdése

Luther a vasárnapi igéről

Megkezdődött Teológiai akadémiánk tanéve

TJársm hónap telt ed azóta, hogy a Minisztertanács határozatot hozott,

amelyben a terhesség megszakításával kapcsolatos kérdéseket szabályozta. A határozat enyhítette a terhesség megszakítása körüli eljárást. Bizottságot jelölt ki, amelynek joga van engedélyezni a terhesség megszakítását. Sőt amely megadja az engedélyt akkor is, ha a kérelmező ragaszkodik a kéréshez annak ellenére, hogy a bizottság elvégezte a felvilágosítás munkáját és megtett mindent a kérelmező meggyőzése céljából. A bizottságnak kötelessége, hogy felvilágosítsa a terhes nőket a terhesség megszakításának káros egészségügyi kihatásairól és kötelessége az is, hogy meggyőző munkát fejtsen ki a magzat megtartása érdekében (különösen amikor a kérelem nem indokolja megfelelően a terhesség megszakítását). A bizottság a személyi és családi körülményeket mérlegeli és különösen figyelembe veszi a terhes nők olyan betegségét, amely a magzat kihordását nehézzé vagy életveszélyessé teszi. A határozat fő célja az, hogy a terhesség megszakítása minden esetben gyógyintézetben folyjék le. Az állam továbbra is szigorúan bünteti a különböző kuruzslók által végzett magzatelhajtásokat, a terhesség engedély nélküli erőszakos megszakítását.

Amióta ez a határozat megjelent, az ellenőrzött esetek száma nyilvánvaló módon megszaporodott. A sajtó néhány megnyilatkozása arra enged következtetni, hogy különösen az ún. családvédelmi törvény meghozatala után a születések száma óriási módon megnőtt. Sajnos a sajtóban vannak olyan megjegyzések is, amelyek elítélendő módon mutatnak rá arra, hogy ez az évek előtti nagy szaporaság iskolakérdés is és más egyéb is, amely- lyel az állami tervezés nem tud, vagy nem képes lépést tartani. Ezek a hangok a családi élet mélyen bizalmas és szent kérdéseit meg nem felelő módon érintik és jogos azoknak az érzése, akik az ilyen sajtóhangok ellen tiltakoznak, mert szeretnék továbbra is megvédelmezni ezt a családi kérdést, a gyermekáldás kérdését olyan hangulatoktól és rpellékízektől, amelyek ezt az emberhez tartozó erkölcsi problémát tenyésztési kérdéssé ala- esonyítanák le.

IV/faga a határozat a mi hazánkban újszerűén hat, márcsak azzal is, hogy ehhez a kérdéshez egyáltalában hozzányúl. Más modern országokban azonban már régen szemébe néztek azoknak a társadalmi és egészségi problémáknak, amelyek egyeseket a terhesség megszakítására indítanak és így igyekeztek főleg egészségvédelmi intézkedésekkel segíteni azoknak, akik különböző megfontolásokból nem kívántak anyákká lenni.

U vangéliküs egyházunkban a hívek most gyakran vetik fel a kérdést,

hogy mi az egyházi felfogás ezekre a kérdésekre nézve.

Az előttünk álló konkrét állami határozatokra nézve elsősorban azt; mondhatjuk, az államnál: joga van ilyen-kérdéseket-is szabályozni, ameny- nyiben az állam nevelési és társadalmi intézményei megfelelő erkölcsi erővel támasztják azt alá. Ha az állam hajlandó arra, hogy az iskolásokat és a felnőtteket, a fiatalságot és a családalapításon túllévőkét egyaránt szigorú erkölcsi nevelésben részesíti, akkor nagyobb veszedelmek nélkül tehet olyan lépést, hogy enyhítse a terhesség megszakításával kapcsolatos eljá- > rást. Ha az állam következetes az erkölcsi kérdések megítélésében és különösen félreérthetetlen a szava a családi élet kérdéseiben, akkor biztosítja a maga számára azt a megítélést, hogy pl. egy ilyen természetű határozattal nem céloz egyebet, mint azt, hogy segítsen embereknek bizonyos, az ő esetükben fennálló társadalmi vagy egészégügyi nehézség emberséges eltávolításában.

Egyházunk alapvető megjegyzése ebben a kérdésben az, hogy az evangélikus keresztyén ember a maga családi és erkölcsi életében hite alapján teljesen szabad és Krisztus-hitéből merített lelkierővel fenntarthatja a- maga keresztyén házasságának keresztyén erkölcsiségét, tekintet nélkül tirra, hogy milyen álla.mi határozatok vagy rendeletek segítik azt elő, vagy akadályozzák azt meg, vagy jelentenek a számára kísértést. Az evangélikus keresztyének házassága az evangélikus keresztyén hit erkölcse szerint folyik és ez az életfolytatás szabadon folytatható bármilyen helyzetben. Az evangélikus keresztyén ember a házasságban kezdi és folytatja a maga nemi életét. A házasságról pedig azt tanítja, hogy az egy férfi és egy asz- szony egész életre szóló szövetsége a szerelem és szeretet alapján abból a célból, hogy egymásnak társává legyenek, hogy a családi élet közösségében bontakoztathassák ki testi-lelki tulajdonságaikat és hivatásukat és hogy a házasság az Isten szemében az a hely, amelyben az Ő emberteremtő munkáját folytatja, adván gyermekáldást azoknak, akik egymást szeretik. A magzatelhajtás valamennyi keresztyén egyház erkölcsi tanítása szerint bűn. A gyermekáldás valamennyi keresztyén egyház tanítása szerint Isten legnagyobb, legszentebb ajándéka az embernek. A keresztyén családi élet gyermekszerető és a gyermekeket tisztes életre nevelő közösségi élet és éppen akkor boldog élet, ha abban Isten örök erkölcsi törvényét betartják.

Az evangélikus keresztyén embernek semmi sem állja útját (— ez a határozat sem állja útját abban —), hogy hite szerint engedelmeskedjék Istennek.

1Y/I ind ez azonban nem jelenti azt, hogy az evangélikus egyház rigorózus erkölcsi béklyókat akarna rakni az ő híveire. Az evangéliumi keresz- tyénség szerte a világon a keresztyén lelkiismeret kérdéseként kezeli az idetartozó kérdéseket. Az evangélikus egyház távol van egy olyan fari- zeusságtól, amely az emberi lélekre elviselhetetlen terheket rakna. Művelten és józanul lehet elfogadnunk eseteket, amelyekben aktuális társadalmi vagy egészségi szempontokhoz igazodva az apa és az anya együtt döntenek Isten színe előtt az idetartozó kérdésekben. Az evangélikus keresztyén ember mint felmőtthitű, Isten igéjéhez kötött, Isten szeretetéből élő ember, a hit. személyes döntései alapján éli egész életét.

A mi magyarországi evangélikus egyházunk is elhivatott arra, hogy a modem emberi társadalmakban felvetett erkölcsi problémákkal rendszeresen foglalkozzék. Ezen a téren sokat mulasztottunk. A nyugati protestáns egyházak (és maga az Egyházak Világtanácsa is) sokat foglalkoznak teológiai és íelkipásztori munka formájában a kérdések egész sorával, amelyek a házasságra vonátkoznak. Az ifjúság nemi élete, a születés-szabályozás, »a családtervezés", az időszaki önmegtartóztatás, a család-egészségügy, a házassági elválás, a keresztyén gyermeknevelés ezer kérdése van itt előttünk. Valamennyinek széleskörű irodalma van. Az itt felvetett problémák a mi gyülekezeteinkben is állásfoglalásra várnak, mert a mi gyülekezeteink tagjainak is problémái. A mai keresztyén emberen nem segítünk, ha a modern társadalmakban felvetett ilyen kérdések elől homokba dugjuk a fejünket. A kísértések és a tények, amelyek között a mai átlagember erkölcsi élete és házasélete folyik, lehetnek aggasztóak és reménytkeltőek egyaránt. Az evangélikus egyház bátran foglalkozhatok velük és foglalkozik is, mert erre hivatott el az emberiség egyetlen Pásztora, Jézus Krisztus szolgálatában.

Az a meggyőződésünk, hogy a modern társadalomnak, a modern államnak éppen ezen a területen is nagy szüksége van mindazokra a társadalmi erőkre, amelyek az erkölcsi kérdésekben helyesen szolgálnak. Így elsősorban az egyházak, az istenhivők erkölcsi állásfoglalása nagy jelentőségű társadalomépítő erő és segítség az államnak olyan területen, ahol a legjobb szándékú rendeletek is az egyes emberek lelkiismerete és gyakorlata szerint érvényesülnek. D.

(Lk 14, 1—11)

A mai evangélium két részből áll: az egyik az istentiszteletre vonatkozik és megmondja mi a kötelességünk Isten iránt. A másik embertársaink iránti magatartásunkra ad útmutatást. Felmerül a kérdés: vajon Isten előtt melyik kedvesebb? A szombatnak megünneplése vagy pedig felebarátunk gyámolítása és megsegítése-e? — A szombat megszentelése Isten igéjének hallgatásában és felebarátunk iránti könyörülő szeretetben van. Isten a szombatot nem akarja annyira szentnek tartani, hogy amiatt hagyjuk embertársunkat ínségben.

*

Helytelen a farizeusok okoskodása, ■ a szombatnap lélektelen megszentelése. Isten igéjének és parancsának elferdítése ez. Isten éppen szombatnapon hirdetteti, hogy szeresd felebarátodat, viselj gondot reá és tégy vele jót mindenekben, amire te stile g-lelkileg szüksége van.

*.

A keresztyén embernek mindennap szombatja van, mert Isten igéjét mindennap hallgatni kell és életünket kötelességünk aszerint intézni.

*

Ez a mai evangélium első része, amelyből megtanuljuk, hogy -Istennek akkor szolgálunk igazán, az ünnepnapot akkor tartjuk meg helyesen és jól, ha Isten igéjét szent buz- gósággal és illő serénységgel hallgatjuk és aszerint élünk. Ha tehát prédikációra mégy, vagy az evangéliumot nem csupán száddal, hanem szíveddel is olvasod, akkor Istennek szolgálsz. Ez előtte a legkedvesebb.

*

A másik rész az alázatosságról szól, és a kevélységet ostorozza. A kevélyeket senki sem szívlelheti. Az engedetlenség és a kevélység két rút testvér. Miért nem szereti senki a dölyfösséget? Azért, mert Isten azokat, akik magukat felmagasztalják, megalázza és igéjében azoknak megalázásához segítségét is ígéri. Aki gazdag, művelt, okos, szép, erős, hatalmas és nagy befolyású, de ezen előnyei folytán elbizakodik és magát felfújva, a szerénységről tudni sem akar, azt Isten lebuktatja a magas polcról és gyalázatba dönti. Isten a kevélyeknek ellene áll. Aki tehát ily hatalmas ellenséget szerez magának, akivel nem győz, az megbukik és nem segít rajta sem erő, sem hatalom.

*

Az alázatos ellenben megnyeri Istennek és az embereknek szívét úgy, hogy Isten és az ő angyalai, valamint az emberek is kiváló nemes gyöngynek tartják. Erre következik aztán a szerencse és az áldás is, amint gyakran tapasztaljuk.

Vigyázz azért, ha elbízod magad, mire jutsz? Isten ellened fordul, mert ő nem hazudik, ő a nagyralátást és kevélységet nem tűrheti, miként a tapasztalás igazolja.

Mert mit gondolsz, mi az oka, hogy a világban mindenfelé oly sok a baj, hogy mindenütt annyi a durva, ügyetlen, szerencsétlen ember és asszony? Nem más, mint az, hogy míg fiatalok, csupán büszkélkedni akarnak, nem teljesítik, amit nekik parancsolnak és ami kötelességük volna. Azért engedi Isten őket felnőni, mint a barmokat, anélkül, hogy valami okosat tanulnának. Míg ellenben aki magát megalázza, azt nem hagyja ő a porban, hanem felemeli.

A jó Istennek legyen dicsőség és hála, hogy ma így oktatott bennünket és nyújtsa kegyelmét, hogy e tanítást kövessük is a Jézus Krisztusért. Ámen.

Szeptember hónapja Teológiai Akadémiánkon is az új tanév és új munkaév kezdetét jelenti. Az órákat jelző csengő újra a padokba ülteti teológusainkat, hogy folytassák az elmúlt tanévben megkezdett munkát vagy megkezdjék teológiai tanulmányaikat jiz első évfolyamban.

A szorgalmi idő már szeptember 3-án megkezdődött és az azóta eltelt két héten a kollokviumokat és elmaradt szigorlatokat tették le.

Szeptember 15-én megérkeztek a Lelkésznevelő Intézetbe az Akadémiára most felvett elsőéves hallgatók is: Csőváry Előd, Gyarmathy Dezső, Éltes Gyula, Káposzta Lajos, Kovács Etelka, Molnár Jenő, Pölöskey István, Ráüss András, Szanday Zoltán, Szelényi Miklós és Urbán Sándor. Szeretettel köszöntjük elsőéves hallgatóinkat Teológiánkon és sok sikert kívánunk tanulmányaikhoz!

Az előadások szeptember 17-én reggel 8 órakor áhítattal kezdődtek, amelyen a hallgatók, professzorok és akadémiai előadók jelenlétében dr. Pálfy Miklós dékán Jeremiás 1,1—11 alapján hirdette Isten igéjét. Többek között ezt mondotta:

»Mint minden esztendőben, ennek a tanévnek a kezdetén is odaállítjuk ügyünket Isten színe elé. Mint minden tanév kezdetén, most is Isten igéjének fényében vizsgáljuk meg életűink és hivatásunk különböző kérdéseit. Mint minden tanév kezdetén, most is arra kell ügyelnünk, hogy

az a munka, amelyet professzorok és hallgatók ezen a teológián végeznek, nem szigetelöd- hetik el környezetétől, nem zár- kózhatik el egyházunknak és a világnak a kérdéseitől, hanem benne kell állnia, abban a történelemben, amelynek egyetlen Ura és fenntartója az Isten.

Jeremiás prófétát ugyanúgy fiatal karában hívta el szolgálatába az

Ür, mint titeket. Lehetnek, sőt van» nak közietek olyanok, akik ma még nem látják világosan ennek az él» hívásnak a kényszerítő erejét és hatalmát. Vannak köztetek olyanok, akik félve gondolnak azokra a nehézségekre, amelyek rájuk várnak tanulmányaik közben. Sok tusakor dásra és imádságra van szükségünk, hogy ezek a fiatalok el tudjanak jutni a lelkészi szolgálat igazi értelmének és tartalmának a megragadására, Jeremiás prófétát éppen abban az időben tette tanújává népe körében, amikor az istentiszteleti élet megtisztítása volt Jósiás király legfőbb gondja. Ezekben a napokban kellett Jeremiásnak éber lelki ismeretként, Isten szószólójaként szilárdan meg- állania Isten szolgálatában. Jeremiás híven megállta helyét és minden nehézség közepette teljesítette bizonyságtevő feladatát. Titeket szintén

olyan korban akar Isten szolgálatába állítani, amikor evangélikus egyházunknak szent tűzzel és lelkesedéssel kell harcolnia Isten igazságáért. Ne hiányozzék belőletek az ifjúság szíve és lendülete. Ezért tisztítsátok meg először magatokat minden emberi elgondolástól és képviseljétek, hirdessétek Isten igéjét az embereknek tisztán és igazán. Mert ez az egyház prófétai szolgálata.

És azután professzorok és hallgatók legyenek egyek ebben a hivatásban. Egymás felé forduló szeretet irányítsa és mozgassa életüket és bizonyságtevésüket. Mert csak az ilyen nevelésen, az ilyen tanuláson és az ilyen bizonyságtevésen lesz Isten áldása- — fejezte be évnyitó igehirdetését dr, Pálfy Miklós .dékán,

Válasz és

Ef 4, 1—6,

Felekezetekre szakadozottságunk a bűn rontása. Gyülekezetünk tagjainak különbözősége a bűn miatt lesz sokszor átokká és széthúzássá, — áldás egymás gazdagítása helyett. Mert a bűnös szem a jót rossznak, a rosszat jónak, a kegyelmi ajándékok sokféleségét különcködésnek, a viszálykodást és széthúzást pedig rendjén valónak látja. Ezért nem vesszük észre gyakran gyülekezetünkben és a világ keresztyénségében a különbözőségek — és nem egy esetben ellentétek — ellenére is meglevő egységet. Pedig

Isten hívásában eggyé leszünk, hiszen mindannyiunkat Ö hívott el az Ö országába. Mindannyian az egy lélek, a Szentlélek által leszünk az egy testnek, az anyaszentegyháznak tagjai. Mindnyájunknak egy Urunk van: Jézus Krisztus, Aki az Ő halálába való kereszteitetésünk és a benne való hit által egyesít bennünket Magával és egymással. És mindnyájunknak egy Istenünk van.

Nem a hitetlenségig megüresedett »hiszen egy az Isten« frázisa értelmében. Hanem azáltal, hogy Isten mindenkinek egyformán Atyja, aki Öt mindennél jobban féli, szereti és Benne bízik.

A gyülekezet és a világkeresztyén- ség tagjaival való egységünk tehát — minden esetleges külső látszat ellenére — valóság. Nem ideál, aminek a megvalósítására emberi eszközökkel és jószándékkal kell törekedni, hanem a Szentháromság Istentől kapott ajándék. Azáltal kaptuk, hogy keresztyénekké lettünk. Es mégsem hiábavaló az apostol intése:

ezt az egységet buzgó törekvéssel meg kell őriznünk. Vagyis az Isten országába elhívásunkisszhang

hoz méltó keresztyéni életet kell élnünk, keresztyénségünknek az egymással szembeni magatartásunkban is igaznak kell bizonyulnia*

Nem hiábavaló az intés, mert büszkeségünkben, gőgünkben és önmagunknak mások fölé emelésében megfeledkezünk arról, hogy mindnyájan a bűn rabságából hivattunk a kegyelem országába. Haraggal, rosszindulattal viseltetünk mások iránt,

csak a hibákat látjuk, ahelyett, hogy szelídséggel és hosszútűréssel viselnénk el kellemetlen tulajdonságaikat, és segítenénk őket is szabadulni bűneikből. Mindezzel természetesen vele jár, hogy sokszor tudni kell megbocsátani és »elszenvedni« egymást szeretetben.

Pál mindezt nem erkölcsi vagy szociológiai megfontolásokból tárja elénk, hanem mintegy válaszul Istán hívására.

A keresztyén élet csupán válasz és visszhang Isten hívására és cselekvésére, a keresztyén közösség és egység vonalán is. A hit gyümölcse. Mint gyülekezeti tagok és mint »rész«-egyházak külön-külön kapjuk Isten kegyelmi ajándékait, hogy a nekünk adott kegyelemmel erősítsük egymást a keresztyén reménységben.

Ez az örökéletbe vetett reménység kovácsolja eggyé a legkisebb és legnagyobb keresztyén közösséget is. Engedjük hát magunkat az egy Lélek által teremtett anyaszentegyház- ban egységre és egyetértésre vezetni az egy Krisztus, az egy hit, az egy keresztség és mindannyiunk egy Istene és Atyja által!

Hiszen az egységben való megmaradásunk csupán válasz és visszhang a mindannyiunkat megszólító Isten hívására.

Sárkány Tibor

(Jak 1, 21.)

)

„...SZELÍDSÉGGEL FOGADJATOK A BEOLTOTT IGÉT