Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-04-15 / 16. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET AZ EGYHÁZ ALAPJAI Felsőpetényben irágvasárn apján régi, kedves ol- ’ vasmányaim vidékét mentem meglátogatni. Mikszáth szőkébb pát­riájába —1 vagy ahogy 6 mondotta: a «-tót atyafiak« — földjére vitt utam. A táj, amerre haladtunk, va­lóban az 6 tollára való. A mély völ­gyek, a lankäs hegyoldal, a még !hó- borította erdős csúcsok, a kiterjesz­tett szárnnyal lebegő nagy mada­rak világát talán csak ő tudta meg­írni olyan szépnek, mint amilyen szép valójában. S mintha a táj minden métere, valamelyik könyvé­nek egy-egy lapja lenne ... így ér­keztünk meg utunk céljához: Felső- peténybe. Gondolom, sokan nem tudják, hol ez a falu. Ami azt illeti, én sem va­lami sokat tudtam róla. Legfeljebb annyit, hogy a nógrádi hegyek va­lamelyik völgyében bújik meg. Az­óta már többet is tudok róla. Pél­dául, hogy csupán 800 és egyné­hány lakosa van. Mindamellett még­sem lehet róla azt mondani, hogy a világ végén van, hiszen né­hány év óta villany ég a faluban, annak majd minden házában és a tanácsház előtt délután jó hangosan közvetíti a hangszóró a magyar— fraricia utánpótlás labdarúgómérkő­zést. Ahol pedig villany, rádió, meg autóbusz van, azt a helyet nem le­het a világ végén levőnek mondani még akkor sem, ha egy kicsit nehéz megközelíteni. A délelőtti órákban érkeztünk meg. A kicsi templom szinte telje­sen megtelt, amikor beléptünk fa­lai közé. Öreg falak már. Az 1700-as évek utolsóiban épültek. Azóta áll­nak és azóta adnak hajlékot mind-.-, azoknak, akik itt Istent tisztelni, imádni akarják. Nemcsak a temp­lom, hanem a szokások is nemze­dékről nemzedékre szállnak. A lá­nyok díszes viseletben, sok szok­nyában az oltár előtt gyülekeznek — talán éppen olyan ruhában, mint a hajdaniak — és bejövetelkor mé­lyen meghajtják magukat előtte. A menyecskék finom bársonyken­dőben a padok első soraiban ülnek. Mögöttük az idősebb korosztály, akiket vagy hamarosan, vagy már egészen megillet a »mamóka« meg­szólítás. (Hiába, rájár a nyelvem erre a szóra, mert hát a »tót atya­fiak« földjén járunk.) A másik pad­sorban férfiak ülnek komoly feke­tében. Az ő ruhájuk sincsen híján a hagyományoknak, a régi szép szo­kásoknak. Többen magas kabátká­ban és még többen ruhájuk fölött kékfestő kötőben jöttek el az Isten házába. p1 ürge ujjak alatt megszólal az or- •*- gona. Magam is zeneértő és mu­zsikáló ember vagyok és így akarat­lanul is felpillantok a karzatra, az orgonára. A kottatartó eltakarja azt, aki a billentyűket megszólaltatja és így csak később, az istentisztelet után tudom meg, hogy a szép har­móniákat egy paraszti kéz csalo­gatta elő. Igaz, hogy ez önmagában nem is lenne* olyan érdekes. De Márkus István egyedül, önszorgal­mából tanult meg orgonální. És mi­lyen jól, milyen szépen! Dicséreté­re válik mindenkinek, aki így né­hány év önszorgalmú munkája után meg tudja szólaltatni a hangszerek királynőjét. De mennyivel inkább dicséretére válik ennek a fiatal­embernek, akinek az ujjait nem na­gyon kíméli a paraszti élet munká­ja. Nincs is semmi nyoma az arcán annak, hogy kötelességből, vagy va­lami más hivatali előírásból kísérné Ä keresztyén név maga is hitval­lás. A latin »christianus« szóból ered, mely azt jelenti: krisztusi, Krisztusé. Vele — színből vagy szívből — annak a Péter apostolnak járunk a nyomdokaiban, aki legelő­ször vallott Krisztus-hitet. Jn 6, G9. E legelső kezdettől fogva a hitval­lás — mint állandóan megismétlődő esemény és mint a Krisztus hivő megváltása — végigkíséri az egyház életét. Olyan elemi élet jelensége, mint testünknek a lélegzés. Ezért kell szólnunk róla, amikor az egy­ház életének fundamentumait keres­sük. Egyházunk hitvallási iratai A keresztyén ős-hitvallás kezdet­ben egyetlen mondatból állt és így hangzott: »Jézus az Űr!« Em 10, 9; 1: Kor 12, 3; Fii 2, 11. Az egyház története során ez a rövid mondat egyre gazdagabban kiformálódott, bővült tartalmában és hitvallások egész sorává lett. Magyarországi evangélikus egyházunk a világ evan- gélikusságának nagy részével egy- értelemben tíz hitvallási iratot is­mer el igehirdetése és tanítása alap­jául. A három egyetemes vagy öku- ménikus hitvallás közös kincsünk a keresztyénség más ágazataival. Ezek: a jólismert Apostoli Hitvallás a II— III. századból, a Niceai Hitvallás a IV. század elejéről és az ún. Atha- nasios-hitvallás az V—VI. század idejéből. A két utóbbi Jézus Krisz­tus istenemberségéről és a Szent- háromságról tesz hitet tömör, sú­lyos mondatokban. Melléjük sora­koznak a reformáció hitvallásai. Élükön az Ágostai Hitvallás áll (1530). Huszonnyolc cikke rövid, ve­lős foglalata a reformáció igazságai­nak. Egyházunk külön hitvallásai még: az Ágostai Hitvallás Védőirata vagy latinosán az Apologia 1530-ból; a Schmalkaldeni Cikkek és a hozzá csatolt irat a pápa hatalmáról és elsőségéről, mindkettő 1537-ből; a Kis Káté és a Nagy Káté 1529-ből; végül a reformáció korában támadt vitakérdésekkel foglalkozó, legter­jedelmesebb hitvallási iratunk, az Egyezségi Irat, latin nevén a For­mula Concordiae 1577-ből. Mind a tízet egybefoglalja egyházunk hiva­talos hitvallás-gyűjteménye, az Egyezség Könyve vagy Liber Con­cordiae. Ez először 1580-ban jelent meg nyomtatásban; A hitvallások kialakulása Mi hozta magával, hogy a Szent- írás igéje mellett — vagy -okkal in­kább e körül — hitvallások alakul­tak ki az egyházban? Ennek két fő okát említhetjük. Az egyik az, hogy Isten igéje bele van rejtve a Bibliá­nak egymástól korra, kifejezésmód­ra, keletkezési körülményeire sok mindenben különböző 66 iratába. Az egyház életében pedig sokszor volt szükség a Szentírás lényegének rö­vid összefoglalására. Az istentiszte­letben is, a gyülekezet hitvallástéte­lekor. A keresztyén családok gyer­mekeinek és a keresztyén hitre fé­rőknek oktatásában is. Ebből a szük­ségből alakult ki a Szentírás üzene­tének rövid foglalata, a »sűrített ige« (verbum abbceviatum). Ilyen »kis Biblia« az Apostoli Hitvallás és a Kis Káté. De talán még fonto­sabb szerepet játszott a hitvallások keletkezésében egy másik körül­»Néked szolgálni nagy N agy Baziliusz imádságának fenti mondata tölti el szívünket, mi­közben a magyar ortodox egyház istentiszteleti rendjét, az elmúlt esztendőben megjelent Liturgikont végiglapozzuk. A gyönyörű kiállítású, 290 olda­las Liturgikon elolvasásakor még élesebben érezzük az igazságot, hogy Istennek szolgálni csak boldog örvendezéssel és remegő félelemmel lehet. Hiszen az ortodox istentiszte­letben a lelkész, a diakónus és a gyülekezet ajkán Isten titokzatos drámája pereg le, mely megeleve­níti Isten nagyságos cselekedeteit a teremtéstől és bűnesettől kezdve a prófétákon keresztül Krisztus testet- öltéséig, kereszthaláláig és feltáma­dásáig. A könyv igazi áldást jelenthet életünkben és evangélikus egy­házunk életében, ha testvéri _ sze­retettel vesszük a kezünkbe és az­zal az ökumenikus magatartással lapozzuk végig a közölt imádságo­kat és liturgiákat, hogy az' ortodox hívők is testvéreink a Jézus Krisz­tusban. Ilyen lelkülettel sok min­dent találhatunk a magyar ortodox egyház istentiszteleti rendjében, amelynek mi evangélikusok is örül­hetünk, és amelyért mi is szívből hálát adhatunk. i A könyv gerincét Chrizosztomusz és Nagy Baziliusz liturgiája, vala­mény. Az egyház szinte keletkezése órájától fogva kényszerítve volt ar­ra, hogy az evangélium igazságát éberen őrizze a gyülekezetekben fel- burjánzó tévedések, félreértések és visszaélések ellen. Az apostoli leve­lekből nagyon jól tudjuk, milyen súlyos küzdelmeket kellett már a legelső gyülekezeteknek megvívniok a saját soraikban azokkal, akik a bűnbocsánat evangéliumát bűneik igazolására (Rm 3, 8), testi szaba­dosság és paráznaság takarójául (1. Kor 6, 9kk: Jel 2, 14kk, 20kk) vagy bölcsességükben való öntelt elbizako- dásra akarták felhasználni (2. Kor 11, lkk, 13kk). A Szentírás igéje kö­rül a hitvallások próbáltak védő­gátakat vonni az ilyen meghamisí­tás, öntudatlan félreértés és szándé­kos félremagyarázás ellen. Szükség volt-e erre? Hát nem volt az igének egymagában is hatalma rá, hogy vi­lágosságával elűzze a tévtanítások sötét felhőit a gyülekezet egéről? Egészen hamisan értjük a hitvallá­sok szerepét az egyházban, ha nem látjuk, hogy az egyház igazi hit­vallásai éppen Isten igéjének a ki­sugárzásai az egyház hitén keresz­tül. Mintegy az ige alkotásai, terem­tése! Bennük nem valami idegen dolog kerül Isten igéje mellé, ha­nem az. ige igazsága bontakozik ki, tárul elénk új, meg új oldalról, szembefordítva a különféle tévtaní- tásókkal. A Szentháromságról szóló tant például — és magát ezt a szót is — ilyen összefoglalt formában hiába keressük az Újszövetségben. De ki vonhatná kétségbe, hogy az Apostoli vagy a Niceai Hitvallás valóban az Újszövetség világos üze­netét foglalja össze a teremtő Atya, a megváltó Krisztus és a megszen­telő Szentlélek Isten felől? A hitvallások feladata A hitvallások nélkülözhetetlenül fontos feladatot töltenek be tehát az egyházban. Jelei és őrizői az egy­ház egységének, közös hitének. Két irányban is. Egyfelől azokkal köt­nek össze láthatatlan hitbeli egy­ségbe, akik a gyülekezetekben és an­nak határain túl mindenütt a vilá­gon ezt a hitet a magukénak vall­ják. Másfelől pedig az időben visz- s'zafelé és előre tekintve is egybe kapcsolnak mindazokkal, akik vala­mikor ebben a hitben éltek vagy él­nek majd. Az apostolokkal, az első gyülekezetekkel, az egyház évszáza­dainak ismert és névtelen keresztyé­néivel, a reformátorokkal, XVI. szá­zadbeli hitvalló magyar eleinkkel, számtalan keresztyén nemzedékkel. Hitvallás és ökumené Nem feledkezhetünk meg azonban róla, hogy hitvallásaink jó része fájdalmas jel is. A keresztyénség szétszakadozottságát,. megosztottsá­gát tanúsítja. Az igazság ebben a földi világban csak a tévedések­kel és eltérő véleményekkel foly­tatott állandó küzdelemben lehet a miénk. Ez áll az evangéliumra is. Az első gyülekezetekben támadt belső megoszlások, amelyekről előbb már szóltunk, idővel külső szakadásokká lettek. A romlás elhatalmasodott az egyház testén. Elkerülhetetlenné vált, hogy nagy keresztyének — az egyház reformátorai — éles határ­vonalat ne húzzanak egyfelől az és félelmetes dolog...« mint az ún. előreszentelt adomá­nyok liturgiája képezi. Mindehhez égy egész csokorra való imádságot közöl az egyházi atyák imádságos kincséből. Az ókori egyház, s talán azt is mondhatnánk, hogy az egész keresztyénség imádságainak gyöngy­szemei ezek, melyekből mélységes bűnbánat, bizodalmas hit és igazi evangéliumi lelkűiét csendül ki. Az ősegyház tiszta levegőjének szele érinti meg lelkünket, miközben eze­ket az imádságokat olvassuk. A z ortodox istentisztelet közép- pontjában az eucharisztia, az úr­vacsora áll. Az istentiszteleten s ta­lán az egész világon az emberiség történetében minden azért történik, hogy Isten Jézus Krisztusban igazi közösségre léphessen gyermekeivel megáldhassa őket az üdvösség aján­dékaival. Megújuló evangélikus egy­házunk nem régen döbbent rá arra, hogy az ősegyház és a reformáció örökségét, Jézus Krisztusnak az úr­vacsorában megjelent drága ajándé­kát az utolsó évszázadban nem érté­keltük eléggé. Most, amikor az úr­vacsora a mi istentiszteleti életünk­ben is kezdi elfoglalni az őt meg­illető helyet, örömmel állapíthatjuk meg, hogy ortodox testvéreink ezt az örökséget az ősegyház öröksége­ként őrzik és ápolják; Az ortodox egyház istentiszteleti életében nagy jelentősége van az evangélium egyháza és Róma meg­romlott egyháza közé, másfelől az ige egyháza és különféle szélsősé­ges, szektás irányzatok közé. Ha drága nekünk, az evangélium igaz­sága, akkor ma is ragaszkodnunk kell hitvallásainkhoz. Mert evangé­likus hitvallásosságunk igazi érte­lemben semmi más, mint hűség az egyszerű, tiszta igéhez és Krisztus rendeléséhez a keresztség és az úr­vacsora kiszolgáltatásában. Ugyan­akkor viszont — ezt egyetlen pillantra sem szabad elfelejte­nünk — a hitvallások ugyan védőgátak a tévtanítások zava­ros áradata ellen, de nem várfa­lak, amelyek mögé öntelt módon be­zárkózva tüzes nyilakkal vagy gép­fegyverrel lődözünk a kívüllevőkre! Az igazság hitének sohasem szabad önteltséggé, szeretetlenséggé és gyű­lölködéssé válnia. Az igazság meg- vallása — mondja* Bonhoeffer, az egyház egyik korunkbeli tanítója — sohasem szeretetlenség, hanem test­véri cselekedet. Hitünk igazságainak szeretete nem olthatja ki belőlünk azt a másik érzést, hogy mélysége­sen szenvedünk a keresztyénségnek, különösen is a reformáció táborá­nak, megosztottságán. Keresnünk kell az igében való egységet Krisz­tus Urunk akarata szerint, Jn 17, 21. A hitvallásainkhoz való hűség­nek kéz a kézben kell együtt járnia az igazi »ökuménikus magatartás­sal<>, vagyis a nyíltsággal és kész­séggel az igében való összetalálko­zásra, a keresztyének egységére. Az igehirdetés szabályozói A hitvallások az igehirdetés és ta­nítás szabályozói, normái az egy­házban. A hitvallás »szilárd és egyértelműen elfogadott tanítási forma«. »Mivel Isten igéjéből véte­tett, minden más iratot e szerint kell megítélni és elfogadni« (Egyez­ségi Irat). Normativitása, irányadó szerepe tehát jól értve nem ellen­kezik azzal, amit előzőleg mondot­tunk a Szentírás egyedüli feltétlen tekintélyéről hitünk kérdéseiben. Mert hiszen a hitvallások nem ön­magukhoz akarnak kötni, hanem a Szentírás igéjéhez. Olyanok, mint a hold, amely világít ugyan, de fé­nyét máshonnan kapja. »Szabályo­zott szabályozók« (normáé norma- tae). Evangélikus eleink sok fáradságot fordítottak és jelentős áldozatokat hoztak ezeknek az iratoknak ma­gyar nyelven való megjelentetésére. Már a XVI. században is. A leg­többjük azóta számos kiadást ért meg. Valamennyi hitvallásunk teljes fordítása és kiadása azonban még hiányzik. Egyházunk ezt a nagy tör­ténelmi adósságát most akarja jóvá­tenni. Készül hitvallási irataink mai nyelven megszólaló, első teljes ma­gyar kiadása. De hogy" a bennük foglalt evangélium valóban táplál­hasson, újíthasson minket, ehhez nem elég felületesen ismerni egy­házunknak ezeket a drága kincseit. A hitvallásokra is áll, hogy csak a gyülekezet eleven hitén és jót cse­lekvő, tevékeny életén keresztül töltik be hivatásukat. így válnak erős alapkövekké, az egyetlen funda­mentumon, aki a Jézus Krisztus. eucharisztiára való előkészületnek. A Liturgikon is az eucharisztiára való előkészület liturgikus rendjé­vel kezdődik. Bűnbánati zsoltárokat és mélységes bűnbánatról tanúskodó imádságokat találhatunk ebben a részben. Talán ezek az imádságok állnak legközelebb hozzánk, evan­gélikusokhoz és úgy érezzük, hogy a legtöbbjük gyónó imádságként a mi úrvacsorái istentiszteleteinken is megszólalhatna. lyiély hatást gyakorol ránk az a ^ kimondhatatlan öröm és bol­dogság is, mely az úrvacsora utáni imádságokban jut kifejezésre. A. fel­támadott, élő Krisztussal az eucha- risztiában való egyesülés boldog öröme az ortodox hivő legjellem­zőbb tulajdonsága. Ez a forrása a ke­resztyén új életnek és az ortodox hívőkre annyira jellemző, szeretetet sugárzó jánosi kegyességnek. Ezen a területen, a hit & szeretet harmo­nikus együttélésének területén na­gyon sokat tanulhatunk ortodox testvéreinktől. Talán ez a forrása annak az imád­ságos lelkületnek is, mely annyira áthatja az egész ortodox keresztyén- séget; Az imádkozó egyház komoly valóságát érezzük, amikor végigol­vassuk a Liturgikon imádságait. Az Isten dicsősége és nagysága előtt hó­doló imádságok mellett, különösen a könyörgő imádságok megraga- dóak; Nem lehet meghat ódottság nélkül olvasni azokat az imádságo­kat, melyekben a gyülekezet a felül­ről való békességért, a világ békes­ségéért, Isten szent egyházának jó­létéért, az országért, annak kormá­nyáért, a városért, a föld gyümöl­cseinek bőségéért, békés időkért, úton levőkért, a betegekért és fog­lyokért könyörög. Az egész terem­tett világért .való felelősség benne lüktet az ortodox egyház imádkozó életében. A Liturgikon tartalmi értékei mel­lett különösen a fordítás nyelvi szépségei ragadják meg az olvasót. Nem kis munkát végzett Berki Feriz protoierej, a magyar ortodox egyház adminisztrátora, amikor az imádsá­gok és liturgiák legtöbbjét első íz­ben ültette át magyar nyelvünkre. Komoly teológiai és nyelvi felké­szültségről és nem utolsósorban Szentlélektől vezetett imádságos, mély hivő lélekről tesz tanúságot ez a munka. Úgy hiszem, nemcsak mi éltük át a Liturgikon olvasása köz­ben Nagy Baziliusz imádságát, ha­nem fiatal ortodox lelkésztestvérünk a szerkesztő és fordító munka köz­ben átélte és minden magyar orto­dox lelkében is a Liturgikonból való szolgálat közben újra meg újra meg­tapasztalja a nagy igazságot: »Neked szolgálni nagy és félelmetes dolog.?. Selmeczi János a gyülekezet énekét. Szívből és lé­lekből játszik. (Vajon lehet-e más­képp?) Egyedüli szomorúsága az, hogy nein járt kántortanfolyamra, mert ott még szebben és jobban ta­nult volna meg muzsikálni. (A má­sik kántort — mert ilyen is vap ebben a négyszáz lelkes gyülekezet­ben — Kiss Jánost, nem hallgat­hattuk meg, mert nem ő volt a so­ros. Ö elvégezte a kántortanfolya- mot.) Egyszerre elhallgat az orgona. Az oltár előtt térdeplő Záborszky Csa­ba lelkész ajkán felcsendül az »0 Jézusunk« kezdetű ének. A leányok letérdepelnek, az asszonyok és fér­fiak a padra borulnak és úgy foly­tatják az első sor után az éneket; Az orgona nem kíséri a gyülekeze­tei. (Egy kicsit szokatlan számom­ra ez, noha már más gyülekezet­ben is láttam, hallo' m ezt a régi szokást.) Az oltári szolgálat is szo­katlan kissé. A lelkész énekelve szólítja fel a gyülekezetei imára; p1 z alkalommal Zay László, a Sajtóosztály ügyvivő lelkésze hirdeti az igét. Arról beszél, hogy Jézus Krisztus mindig .úgy lépett az ember elé, hogy emberi arcát mu­tatta meg neki. Nem nagy, eget és földet rázó események követték lép­teit, hanem a szív melege, az egy­szerű, de mindig segítő szavak és cselekedetek. A hirdetések között első helyen olvasta fel az igeihirdető püspökeink körlevelét, amelyben adakozásra hívják fel egyházunk híveit, hogy adományaikkal segítsék az árvíz- károsultakat. A főpásztori kérő szó Felsőpetényben nem is maradt ha­tástalan. A kis gyülekezet jelenlevő tagjai több mint 200 forintot adtak az offertóriumba, noha már más úton is eljuttatták adományaikat a bajbajutottaknak. Csak dicsérő sza­vakat lehet mondani erre a cse­lekedetre. A z istentisztelet végeztével majd- -í"*- nem teljes számmal együtt ma­rad a gyülekezet. A hirdetés egyik mondata ugyanis azt ígérte, hogy rövid tájékoztatást adunk a Sajtó- osztály és a Teológiai Akadémia munkájáról. A jelenlevők figyelem­mel hallgatnak. Látszik az arcokon, hogy nem közömbös előttük egyhá­zunk életének egy-egy eseménye, kérdése. Ez még nyilvánvalóbb lett a dél­utáni istentisztelet végeztével. Ek­kor a presbiterek maradtak benn a templomban, hogy kérdéseket te­gyenek fel nekünk. Egy-két mon­dat után nyilvánvaló, hogy a Köz­ponti Alap az, amiről hallani- akar­nak. Mindenkit érdekel, hogy mi­ként fogja szolgálni egyházunk éle­tét, a gyülekezeteket az a nagyará­nyú testvéri összefogás. Beszélge­tésünk végén azzal búcsúzunk el, hogy a petényi gyülekezet részt kí­ván venni egyházunk anyagi ügyei­ben és részt is fog venni, mert így kívánja ezt Krisztustól kapott ke­resztyén hite, a tőle kapott szép szolgálat. !Y'T ég néhány szót a gyülekezet mindennapi életéről is. Tagjai nagyobbrészt földművelő emberek, akik évről évre kemény harcot vív­nak a kicsit mostoha, agyagos hegyi talajjal. Kis, egy-két holdnyi föld­jük szétszórtan fekszik a határban. Egy tagban alig-alig van nagyobb szántóterület. (Talán ez is oka an­nak, hogy csak egy tsz van a falu­ban, bár biztosan tudom, az is oka lehet, hogy még nem ismerik elég­gé a társasgazdálkodás előnyeit.) Éppen ezért szinte csak a család szükségleteit tudják előállítani a földből. Ugyanakkor majd minden házból van egy-egy férfi, aki a kö­zeli agyagbányában dolgozik. Jól keresnek, így anyagi gondjaik nem nagyon vannak. * A gyülekezet templombajáró. a régi szlovák kegyességen növeke­dett. Életüket és egységüket csak egy incidens zavarta meg a közel­múltban, a negyvenes évek vége felé. Az történt ugyanis, hogy egy »neves« evangélizátornak sikerült úgy »megevangélizálni« a gyüleke­zetei, hogy többen szektásokká let­tek. Azóta ketten már visszatértek a gyülekezet sorába, de az intő és fájó emlék még most is él az em­lékezetben. Visszafelé, az út mentén minde­nütt épülő új házakat láttunk. Ez a kép méltó módon zárta le virág­vasárnapi utunk emléksorozatát. így szépül egyre a mi hazánk, benne Mikszáth Kálmán vidéke, s az or­szág lakóinak élete. Vámos József EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemei Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vili.. Pusl,in-u. !2. Telefon: U2-074. Szerkesztésért és kiadásért tetei: D. Dezsérv László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre 15,— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft, Csekkszámla: 20.412—VIII. tOOOO példányban nvomstott _______ 2­561722. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) Dr. Nagy Gyula 2. Hitvallásaink

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents