Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-01-08 / 2. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET S f A SÓ CSODÁJA Isten országa nem az álmok és nem az angyalok hazája, hanem a valóságok földje. Isten országa itt van közöttünk és Jézus nagyon sok­szor emberi arcokon, emberi szíve­ken és emberi életeken át is meg- érkezhetik hozzánk. Hiszen azt mondja az ige, hogy Jézus szavait, ajándékait és jelenlétét igen sok­szor emberek hozzák és mutatják. Vannak közöttünk emberek, akik­kel olyan jól esik együtt lenni, hogy amikor elköszönünk tőlük, mintha sötétben vinne tovább az ütünk és mi önkéntelenül felsóhaitunk: — de jó volt vele találkozni. Vannak kö­zöttünk emberek, akiktől sírva bú­csúzunk el egy földi, vagy örök vi­szontlátásra és ez a búcsúzás köny- ny ékből összerakott hálaimádság: — Istenem, de jó volt a közelében élni. Mt 5, 13—16-ban azt mondja az ige, hogy én magam is lehetek ilyen ember. Az én egyszerű, szürke éle­tem is lehet követe Jézusnak. Az én szívem is lehet olyan csodálatos eszköz Jézus kezében, amitől íze- sebb lesz a világ. Lehetek én is olyan, mint a só: ízessé teszi az ételt. — Valaki egyszer azt mondta, hogy minden emberben annyi bűn van, annyi irigység, harag és gyűlölet, ho’y ezzel nyugodtan be lehetne bútorozni a poklot. De ugyanő mon­dotta, hogy minden emberben annyi szépség van, hogy ezzel boldoggá le­hetne tenni az egész világot. Miért mérgeznéd, miért tennéd pokollá magad körül az életet, amikor mennyországgá is teheted? Ha egy- SZer emlékezni fognak rólad a szeret­teid, mit fognak mondani rólad? Mivel és mennyivel tetted szebbé az életüket?! Ha egyszer emlékezni fog rólad a gyülekezet, mit fog mon­dani rólad, a Krisztus arcából meny­nyit mutattál meg néki? Légy só, tedd ízesebbé a világot! A só akkor igazán jó, ha fel­olvad, ha eltűnik, ha teljesen láthatatlanná válik. — Van-e neked ilyen önfeláldozóan el­tűnő, láthatatlanná és vérré való keresztyénséged? Nem vagy-e na­gyon darabos, amikor Jézus Krisz­tust képviselned kell? Sok öntelt és pogány keresztyén csak kívülről szeretné »sózni« a világot. Csak rá­telepedik, csak ránehezedik mások­ra a maga kritikájával, kifogásai­val és panaszával, de nem hajlandó pnfeláldozóaú eltűnni és felolvadni a mások örömeiben és gondjában, a szolgálat és a segítés forróságában. Keresztyénnek lenni nem annyit je­lent, mint erről nagy szavakat mon­dani, vagy ezt nagy mozdulatokkal másoknak megmutatni. Keresztyé­nek ott élnek, ahol táplálékkal, tar­talommal telik, meg az élet. Keresz­tyének ott élnek, ahol Krisztus tes­Egyetemes Sajtóosztály unk kiadá-' sában, D. Dezséry László püspök szerkesztésében, 104 oldalon, a borí­tólapon egyházunk tavalyi jelentő­sebb eseményeit megörökítő képek­kel megjelent 1956. évi naptárunk. A kalendáriumi részt egy Bartók Béla gyűjtötte hajdúsági népi ének vezeti be. A kalendáriumban napi igéket és havi imádságokat is talál az ol­vasó. A bevezető cikket D. dr. Vető Lajos püspök írta s társadalmunk életére nézve »a szeretetben való hasznos együttélést« hangsúlyozza, mint a magyar evangélikus közös­ség egyik legfontosabb építő elemét. I) Dezséry László püspök a világ békességet óhajtó vágyáról, a béke­mozgalomról ír summázó cikket s egyúttal rávilágít az egész emberi­ség mai problémáira s a magyar evangélikusság aktív hozzájárulásá­ra a béke megőrzéséhez. Illyés Gyula verse a genfi reformációi em­lékműről a Reformáció lényegét, a bátor újjáalakító harcot dicsőíti. Nagyon érdekes az »Októbertől ok­tóberig« című krónika, amely egy­házunk kiemelkedő tavalyi esemé­nyeit és szervező, alkotó munkájá­nak eredményeit tünteti fel röviden, de sokatmondóan. Hazánk a további fejlődés útján címen D. Dezséry László érdekfeszítő képet rajzol Ma­gyarország gazdasági és szellemi életéről 1955-ben. A teológiai cikkeket három, ha­sonló témájú írás vezeti be. Karner Károly dr. teológiai elrnélyültséggel írt cikket a keresztyén magatartás­ról. Sólyom Jenő dr. hasonló formá­ban beszél a »kétféle igazolásról«, az Isten előttiről s az emberek előtti­ről, s helyesen utal Dévai Bíró Má­tyás tanítására, mint magyar ha­gyományra. Ottlyk Ernő dr. Luther­nek A keresztyén ember szabadsá­gáról szóló írásművét elemzi. Szalat- n»i Rezső »Bél Mátyástól Berzse­nyi Dánielig« című tanulmányában elmondja, mit adott az evangélikus magyarság a XVIII. században a magyar nemzeti műveltségnek s a tével és vérével, igéjével és Szent­leikével olyan élet tárnád, amelyik az üdvösség ízével viszi tovább és viszi előre a világot. Vajon te hol viszed előre a vilá­got, az Isten világát?! Jaj, ha a só elromlik — nem lehet használni semmire! — Jaj, ha el­veszti erejét, aranynál értékesebb ízesítő kincsét. — Sok keresztyén élet azért romlik meg és azért rom­lik el, mert megüresedik. Sohasem lehet elfejteni az Ótestámentom si­vatagi vándorainak a történetét. Ügy olvassuk ott, hogy a hosszú út alatt Isten maga kívánt gondoskod­ni a népéről. Mannát adott nekik ele­delül. Az Isten kezéből ettek és az Isten kezéből éltek! De úgy olvas­suk tovább, hogy voltak közöttük olyanok, akik önző és kapzsi módon csak a maguk számára szerették volna elraktározni az Isten gondvi­selését és ezért telerakták tarisznyá­jukat a mannával. Milyen keserű kiábrándulás volt számukra az, hogy a manna másnapra elromlott! Akkor tudták meg igazán, hogy Is­tennek az az akarata, hogy minden­nap éljenek a kezéből, hogy minden- nao szedjék a mannát. Ma is ez az akarata. Mindennao élni kell az Isten kezéből. Az Ö igéjéből. Az Isten kenyeréből. És mindennap adni kell... ö tartja frissen, Ő őrzi meg egyedül ízemet, amivel a mások életét is széppé és jóízűvé tehetem. A só magában nem érték. Halott por és semmiben sem külön­bözik a föld porától, vagy a homok­tól. Akkor lesz belőle valami, ha egy kéz felemeli és az ételbe keveri, így én is. Ha magam vagyok, sem­mi jó nincs bennem. De Jézus fel­emelhet. Kézbe vehet és csodákat mívelhet velem. Otthon is, a gyüle­kezetemben is, a népemben is. Fon­tos dolgokat bízhat reám. Adhat velem új ízt a világnak. A békes­ség, a boldogság és az üdvösség új ízét. Egyszer egy régi őszön sárguló le­velek között jártam egy régi teme­tőt. Olvastam ósdi feliratokat a sí­rok kemény kövein. Egyszercsak egy érdekes sírhoz értem. Nem volt rajta sem kő, sem márvány. Sely­mes zöld fű ölelte át a sírt... S a sírkő helyén két piros muskátli kö­zött egyszerű faragott fatáblán csalt ennyi állt: — Édesanyám... a köze­ledben könnyebb volt jónak és bol­dognak lenni ; ; : i Ha egyszer elbúcsúzunk egymás­tól, egy lépésre, egy napra, egy év­re, vagy az örökkévalóságra .;: de jó lenne, ha ezt mondanánk rólunk az emberek: — De kár, hogy el­ment ::: hiszen a közelében köny- nyebb volt ezen a földön.;; és az Isten országában — járni! Friedrich Lajos társadalomformáló magatartásnak. A kuruc hadjáratoktól a magyar ja­kobinusok mozgalmáig egy ragyogó férfi-sor áll a nemzet élén: Bél Má­tyás, Mikoviny Sámuel, CzwRtinger Dávid, Rotarides Mihály, Ráth Má­tyás, Tessedik Sámuel, Berzeviczy Gergely, Wallaszky Pál, Hajnóczy József és Berzsenyi Dániel, az ő életművük az egyetemes magyar kultúra egy-egy oszlopa. Groó Gyula az evangélikus lelkészi hiva­tal napi munkájának, a szolgálat­nak igazi végzéséről ír. Hafenschcr Károly cikke a Filipi-levélről beszél, a szent öröm beethoveni erejéről. Nagyon gazdag az egyháztörténeti évfordulókról szóló cikk-sorozat, amelyben teológiai professzoraink — Wiczián Dezső, Sólyom Jenő, Prőhle Károly — magyarázzák szak­szerűen az általános keresztyén múlt s a sajátos protestáns történe­lem nagy évfordulóit. Ottlyk Ernő és Zay László a magyar parasztság fejlődő közösségi életéről s a ter­melőszövetkezetekről írtak cikket; mindkettőt jól egészíti ki a naptár mezőgazdasági tanácsadója. Naptárunk ez idén is sorra veszi a .kimagasló irodalmi és zenei évfor­dulókat, így Berzsenyi Dánielről, Bartók. Béláról, Kis Jánosról, Ka­zinczy Ferencről ad képet az olva­sónak s egy-egy művükkel rámutat jelentőségükre. Külön érdekessége a naptárnak Bél Mátyás híres régi magyar nyelvtanának bemutatása, a konyhabéli szükségekről, hogy mit ettek-ittak őseink harmadfélszáz évvel ezelőtt. Vidor Miklós elbeszé­lése, Bodrog Miklós és Túrmezei Erzsébet költeménye, továbbá Sza- mosközi István, Tolsztoj Leó és Drda Jan prózája, két könyvismer­tetés s Thomas Mann utolsó nyilat­kozata a naptár irodalmi színvona­láról tanúskodik. Több kisebb cikk, érdekes hír-anyag, anekdoták, apró dalok színesítik a tartalmas, épüle­tes naptárt, amelyet oly szeretettel vár a mi mindig jobbat s szebbet kívánó evangélikus olvasótáborunk, Mágusok indulása Áradt a vágy és végre odaért: szívük körül hullámzott már a víz s a reménységtől könnyű szív-hajót ráemélte a hullámhátu útra. Fölkelt a szél, (Lélek fuvalma volt,) — gyors rezdülés vitt hírt előrefutva — s ők siklottak az örök habokon. Ringatózott és ringatott a víz s új partot ígért a nagy áradás: nem béklyózhatta többé lelkűket gonosz végzet és görcsös, vak varázs — a fölkelő nap földjét odahagyták s indultak éjben, csillagnak hívén, amely vakítón üzent nekik s fénye felragyogott a mágusok szivén. Bodrog Miklós Utat mutató csillag Mt 2, 9-11 Aki botorkált már valaha isme­retlen tájon, sötét éjszakában, az nagyon jól tudja, hogy milyen utat mutató barátaink az égi csillagok. Az a csodálatos csillag, amelyik az idők teljességében ragyogott fel, az örök élet, az üdvösség felé mutatott. Ezért természetes, hogy a napkeleti bölcsek is habozás nélkül nyomába szegődtek és eljutottak Betlehembe, az emberré lett Istenhez. Ennek a csillagnak a fénye ma is eligazít bennünket életünk nagy és nehéz kérdéseiben. Jézus Krisztus megtanít bennünket arra, hogy mer­jünk elindulni. Azok a bölcsek nem lettek volna igazán azok, ha csak tervezgették volna az utat, de to­vábbra is otthon maradtak volna. Aki célhoz akar érni, annak el kell indulni. Aki nagyot, szépet, soha nem látott eredményeket akar látni, annak vállalnia kell az odavezető utat, fáradsággal, kockázattal, küzdelemmel együtt. Kétségeskedünk, kételkedünk és bi­zonytalankodunk a bűnbocsájnat és az új élet dolgában, Isten iránti en­gedelmességünk és emberi felada­taink dolgában, amikor hitünkben előttünk is tündöklik és ragyog a betlehemi csillag? Figyeljünk fel arra is, hogy a napkeleti bölcsek nem külön utakon indultak el, hanem együtt vállalták a jövőkeresés fáradozását és eredményét is. Nem irigykedtek egymásra és nem áskálódtak egymás ellen. Az a csillag nemcsak Betlehemben mutatta az utat, hanem egymás szíve felé is. Vizsgáljuk meg a betlehemi csillag fényében mi is azt, hogy milyen kapcsolatunk van nekünk embertár­sainkkal. Karácsony táján mindig megmelegszik a szivünk, de aztán a csillag tovatűntével vajon nem azt látják-e felőlünk embertársaink: »hideg, hűvös idő várható«. Ha így van, ez csak azt jelenti, hogy nem engedjük a betlehemi csillag fé­nyét egészen a szívünk mélyéig el­érni. A napkeleti bölcsek — miután vállalták az utat és együtt vállalták — el is jutottak a célhoz. Nem két- ségeskedtek, nem aggodalmaskodtak, nem tettek fel sajátmaguknak kér­déseket, hogy érdemes-e, hanem mentek és célhoz jutottak. Tétovázó magatartással nem érünk el sehová. A megindulás­nak és az együttes fáradozásnak a jutalma pedig az, hogy »igen nagy örömmel örvendezének«. Volt is okuk bőven az örömre. Megtalálták a gyermek Jézust, akit Isten azért küldött a világba, hogy mi is tudjunk, merjünk és akarjunk a szeretetben és jóakaratban Isten gyermekei lenni. Azért küldte őt, hogy nekünk legyen új életünk, olyan, amely Istennek tetszik. ■ _____Halász Béla „M unkatársunk jelenti Géniből...“ Az Országos Béketanács »Mi van a nagy­világban?« című külpolitikai füzetsorozatá­nak legújabb száma Nemes György írását közli »Munkatársunk jelenti Géniből« címmel. A füzet beszámol a genfi külügyminiszteri értekezlet eseményeiről, ismerteti a megvita­tott kérdéseket, a különböző, küldöttségek álláspontját. A színesen megírt.’ számos érde­kes képpel illusztrált beszámoló nagy segít­séget nyújt a külügyminiszteri értekezlet anyagának megismeréséhez, a békebizottsá­gok tájékoztató munkájához. A füzet 1 fo­rintért kapható az üzemi, városi, községi békebizottságoknál, valamint a hírlapárusok­nál. Istentiszteleti rend a Keresztyén Énekeskönyv hasz­nálatához nélkülözhetetlen Ára 4.— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtó- osztály, Bpest, VIII, Puskin u. 12. Bach: H-moll mise január 8-án, du. y25 órakor a Deák téri templomban. Vezényel: Vaszy Viktor Készülj az ige hallgatására Vizkereszt után 1. vasárnap — Lk 2, 41—52. »A tizenkétéves Jézus a templomban« néven ismeretes evangéliumi történet kettős tanítást tár elénk. Egyrészt megmutatja Jézus Kriszus istenségét, páratlan viszonyát az Atyával és teljes hűségét őhozzá, másrészt valóságos emberségét érzékelteti azzal, ahogyan engedelmes marad József­hez és Máriához s általuk az ácsfiú életformájához. m József és Mária az angyalok szavából, a karácsonyi történetből, az agg Simeon énekéből, a napkeleti bölcsek hódolatából, az egyiptomi menekülésből, Isten embereinek és követeinek a szavából bőségesen érte­sülhetlek arról, hogy kicsoda az a gyermek, akit ők Istentől kaptak gon­dozásra és felnevelésre. Üjabb jelként és figyelmeztetésként kapják azt, ami a tizenkét éves Jézussal a templomban történt. Jézus itt — ha rövid időre is — kilép a megszokott családi életből, megmutatja, hogy senkihez sem hasonlítható viszonyban áll az Atyával, az ég és a föld Urával. Néki azokban kell foglalatosnak lennie, amelyek a mennyei Atya dolgai. József és Mária nem vetnek ez ellen semmit. Bizonyára előkerült a legfontosabb kérdés is, a Messiás jöveteléről és származásáról szóló prófétai jövendö­lés is. Az írástudók is elcsodálkoznak »az ő értelmén és feleletein«. B Az a Jézus, akinek istenségéből felcsillant valami a jeruzsálemi templomban, készséggel megy vissza a szülői házba, engedelmes gyer­mekként éli tovább a korabeli ácsfiúnak s aztán ácslegénynek az életfor­máját. Ez pedig nyilvánvalóan becsületes, kemény munkát, szorgalmas, dolgos életet jelenthetett, vízhordást, favágást, és az ácsszakma minden felelősségteljes és nehéz feladatát. Jézustól távol állt tehát minden »arisz­tokratikus« magatartás, mintha csak a világtól elvonuló élet lenne hozzá méltó, mintha a földi kötelességteljesítés, a földi boldogulás előmozdítása csali amolyan megvetett dolog lenne. Ne felejtsük el, hogy Jézus tanítványai is mind egyszerű kétkezi dolgozó emberek voltak. Aki Jézusra és tanítványaira tekintett, nem lehetett kétsége aziránt, hogy itt az Istennel való legbensőbb közösség szorosan összefügg az életben megmutatkozó helytállással, a földi becsületességgel, a munkának és az embereknek a szeretetével. Jézus Krisztus, a valóságos Isten és a valóságos ember ebben az evan­géliumi történetben megmutatja isteni dicsőségét és az emberi közösségi életbe való belehelyezkedésének készségét. Ezzel pedig minket, keresztyé­neket arra tanít, hogy mi is két világ polgáraként egyfelől Istent minden­nél jobban féljük és szeressük, másfelől pedig mindent megtegyünk embertársaink javáért, a keresztyén erkölcs által megjelölt lelkiismeretes munkával, hűséges kötelességteljesítéssel, igazi közösségi magatartással. E. Világosságban járjunk. — 1. Jn I, 7, Az emberek sokféle programot készítenek így újesztendő elején. Az egyes embernek, közösségeknek vannak terveik, elképzeléseik, amiket szeretnének megvalósítani, céljaik, amiket szeretnének elérni. Lemérik erőiket, tehetségüket, elegendő-e a kitűzött cél eléréséhez, tervek meg­valósításához. A keresztyén embernek is van programja, aminek az újesztendő elkez­dése mindig új lendületet ad. Ez pedig a világosságban való járás. Ennek megvalósítása az új esztendő feladata is a keresztyén ember számára. Nem magunk találtuk ki ezt a programot. Isten adta elénk. Igéjéből nyilvánvaló, hogy Ö maga a világosság — vagyis tisztaság, szentség, akivel nem fér össze semmi bűn és semmi sötét. Aki benne hisz, az nem járhat sötétségben, annak nem lehet más programja: Istenhez hasonlóan világos­ságban élni. Vagyis: a bűn sötétsége helyett a hit fényességében és tiszta­ságában járni. A megvalósításhoz, a cél eléréséhez az erőt az a tény adja, amit Isten ajándékozott nekünk. Az ige így mondja: »...Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.« A világosságban járás hasznos és üdvösséges. Egyrészt Istennel, más­részt emberekkel teremt igaz és jó közösséget. Ezért igyekezzünk élni ezt a programot. VALLJUK MEG bűnbánattal, hogy sokszor programlalan az éle­tünk; élünk, mert vagyunk, de eszünkbe sem jut, hogy Isten éppen a világosság gyermekeinek hívott el bennünket, akiknek ezen a világon éppen az emberek egymással való közösségében kell kitűnnünk. ADJUNK, HÄLÄT Istennek, hogy az újesztendőben is munkálja bennünk a keresztyén élet cselekedetekben megmutatkozó minden­napos gyakorlatát. KÖNYÖRÖGJÜNK Isten Szentleikéért, hogy a világosságban élés célját elérjük és Istennel is, emberekkel is igazi, áldásos közösségben éljünk. J, G. HETI IGE: »...Láttuk az Ö dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1, 14.) Január 8. vasárnap — Ézs 42, 1—8. Jézust Isten küldötte azért, hogy kegyelme és igazsága megbizonyosod­jék köztünk a bűnbocsánatban, az igaz élet tanításában és a földi élet meg- áldatásában. Január 9. hétfő — 1 Jn 4, 9—16. Isten szeretetéről az igehirdetés győz meg, a hitben bizonyosodunk meg és a felebaráti szeretetben teszünk bizonyságot. Ez a három összetar­tozik és csak így együtt bizonysága annak, hogy mi megismertük Isten hozzánkvaló szeretetét. Január 10. kedd — Jn 1, 35—42. A két tanítványban Keresztelő János bizonyságtétele és saját tapasz­talatuk váltotta ki az ő bizonyságtevésüket. A hit hallásból van, de a való­ságos életben gyökerezik. Január 11. szerda — Jn 1, 43—51. Az evangéliumok történetei nem tudják elmondani a legnagyobbat Jézusról, csak az apróságokat. De mindezekben benne van a legnagyobb is, az, hogy Krisztusban megjelent az Isten szeretete. Január 12. csütörtök — Mt 4, 12—17. Jézus mindenben úgy cselekedett, amint Isten x'endelte. Amikor el­jött az idő, prédikálni kezdett, hogy az ige világosságot, igazi keresztyén megtérést eredményezzen azoknak, akiknek Őbenne eljött Isten szeretete. Január 13. péntek — Zsid 2, 14—18. Isten azért küldte Jézust, hogy hozzánk, emberekhez jöjjön és a mi emberi életünket segítse igazságra, békességre, megelégedésre. Hamis hát minden olyan cselekvés, amely a keresztyénséget a felhők fölé emeli, misz­tikus ködbe burkolja, mert a testté lett ige hitét csak a valóságos életben lehet megélni. Január 14. szombat — Jn 5, 19—24. Isten a maga dicsőségéből adott Jézusnak azzal, hogy ez a dicsőség őáltala életet munkáljon mibennünk. Istennek ezt az igazi munkáját Krisztus vitte véghez az Ő inegbiAásából. X. L. Evan9élikus Naptár 1956

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents