Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-04-01 / 20. szám (14. szám)

EVANGÉLIKUS ÉLET

Mi vagyunk bizonyságai, hogy Krisztus feltámadott

FELTÁMADOTT AZ ŰR BIZONY- NYÁL! — így hangzott a híradás Jeruzsálemtől elkezdve, bejárva az egész világot. Amerre ez a hír járt, mindenütt újabb és újabb bizonyságok születtek Isten Leikétől. Emberek, akik nem az üres jeruzsále- mi sír mellett állva tudták meg: Nincsen itt, mert feltámadott. Keresztyének, akik nem ettek és • nem ittak együtt Övele feltámadás után, akik nem érinthették meg a Feltámadott testén a szegek helyét, akik nem a Genezáret tavánál egyenesen a Mestertől kapták a parancsot: Legeltesd az én bárányaimat, elindultak, hogy a feltámadás hitével bizonyságot tegyenek a Feltáma- dottról.

Ma ugyanígy jár a hír gyüleke- zetről-gyülekezetre, ugyanígy hangzik a Feltámadott bizonyságainak szava, s a bizonyságtételek nyomán a hitből fakadó kiáltás: Feltámadott az Űr bizonnyal! Az evangélium, mint Istennek hatalma, szíveket hódít meg, hitből hitre vezet. Ma is vannak a Feltámaaottnak bizonyságai s éppen mi, ma élő keresztyének, akik számára erő és hatalom a feltámadás hite, mi vagyunk a bizonyságai, hogy Krisztus feltámadott.

A kérdés csak ez: miféle erő rejlik Krisztus feltámadásában, ami elindíthat bennünket a Feltámadott bizonyságaiként ?

KRISZTUS FELTÁMADÁSA^ mindenekelőtt bűnt és halált legyőző erő. ö nem maradt a sírban, legyőzte a halál hatalmát, úrrá lett a poklon, ördög s világ minden gonoszságát megítélte. Akit emberek akartak megítélni, az bírójává lett élőknek és holtaknak. A papifejedelmek öt akarták elveszíteni hamis tanúk vallomása alapján s most kiderült, hogy ők fognak egyszer ítélőszéke elé kerülni. Valami hallatlanul nagy legyőző erő van ebben: az, akit holtnak hittek, nincs a halottak között, hanem feltámadott és megítélte a bűnt.

Krisztus feltámadása azonban nemcsak bűnt legyőző erő, hanem új életre felemelő erő is. Legyőzi a szomorúságot s örömöt ad, legyőzi a félelmet s bátorsággal ruház fel, legyőzi a reménytelenséget s reményt ébreszt. Jézus tanítványai a nagypénteki események után szomorúan, csüggedten mondogatják: Pedig mi azt reméltük ... De most.; -. Vége mindennek. •. Szárr.yuksze- getten, bátortalanul állnak s nem merik elkezdeni a munkát; amire a Mester elhívta őket. Peo'g tudják, hogy a tanítvány erőt is kap szolgálatának elvégzésére, mégsem indulnak addig, amíg a Feltámadott újra el nem küldi őket s Szendéikének ajándékozásával le nem győzi szomorúságukat, félelmüket s reménytelenségüket.

KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK EREJE legyőzi emberi elképzeléseinket is. Ezt éppen Krisztus halála és feltámadása bizonyítja hatalmasan. Isten megváltásunkra ezt a különös utat választotta: Egyszülöttjének halála és feltámadása által akart nekünk örök életet szerezni. És noha Izráel népe azt gondolta, hogy a Messiás csak hozzá küldetett, Isten mégis az egész világot kívánta Általa megváltani. Péternek is el kell menni a pogánjAKor- néliuszhoz és meg kell állajSpnia: Bizonnyal látom, hogy nem szSrnély- válogató az Isten, hanem minden

nemzetben kedves öelőtte, aki öt féli és igazságot cselekszik.

Krisztus feltámadásában a megbizonyosodás ereje is benne rejlik. A feltámadás ténye pontot tesz a megváltás munkájának végére. Elvégeztetett! Most már bizonyos, amiről -a próféták mind bizonyságot teszek, hogy bűneink bocsánatát veszi az ö neve által, mindenki, aki hiszen .őbenne«. Senki sem kételkedhet benne. Jézus feltámadása a pecsét a velünk való új szövetség- kötés okmányán;

A FELTÁMADÁS EREJE felemeli tekintetünket embertársaink meglátására. Isten békességet hirdet Jézus Krisztus által az égésé világnak. Ö mindeneknek Ura! így nekünk minden embertársunk velünk egyenlő jogú, Isten előtt egyenlő értékű s egyenlő felelősségű társunk a munkában s a békességszerzésben.

A Feltámadott a keresztyén embert ezért emeli fel a Róla való bizonyságtevés szolgálatának méltóságára. Egyenesen megparancsolja, hogy »-hirdessük a népnek és tegyünk bizonyságot-« a feltámadás erejével, hogy Jézus, aki legyőzte a halál hatalmát s bírójává lett élőknek és holtaknak, mindenkinek békességet hirdet. Bűnbocsánatot ad és egymás segítésére, közös munkára, békességben együttélésre indít. Vető Béla

PÁL LEVELE A RÓMABELIEKHEZ

HUSVET

1:

A borús ég alatt virágzó némaság indái fognak át.

Olyan békesség, akár a pázsit — zörgös bokor közén egy líecskegida feje latszik.

Szemközt a víz s köröskörül az ég — rég nem kérdem már: meddig, és miért...

A csecsemő ökölbeszorított keze tenyérré simul, ha kinyúlik a halott:

mert elereszti a világot s lefejtik róla a világ félszárnyú széltől zizegnek a fák.

A színek fölvibrálnak, összefolynak...

A föltámadás fénye homlokomra olvad.

2.

Nagypéntek gyásza még a kerteken borong, az ágak közt csörög a böjti szél, de valahol, a hegyorom mögött sugarak készülődnek.

Köröskörül a tél közeli árnyai s a hajnali fagyok késétől leterített madarak hulláira is jól emlékezünk még: s egy pillanatban minden fölragyog!

Az első fű kiütközik a földből s a Mindgnség a napfény húrjain j kizengi halhatatlan énekét!

Egybezsondul az óriási kar és ég és föld visszhangozza hatalmas izenetét:

Halleluja! Föltámadott az ember!

Vidor Miklós

, Rm, 1, 8—17.

Dál, Krisztus futárja, Isten kö- vete, az apostol — az egész világ adósa. Nincs ember kerek e világon, akinek a szántára ne lenne mondanivalója. Egy világnak szól az elkötelezés, amivel Ura magához fűzte. Küldetésének nincs határa.

Míg Kormtusban a pergament fölé hajol s a sorokat rója,’ gondolata messze száll. A görög tengeren s az

Hitünk csúcsa

A kereszt és a feltámadás szorosan egymáshoz tartozó valóságok. A feltámadás értelmetlen a kereszt nélkül s a kereszt elfeledhető mártj- rium a feltámadás nélkül. A feltámadás: hitünk vízválasztó csúcsa. .

Emlékszem jól, hogyan vált azzá számomra diákkoromban. Volt egy osztálytársam, ’ akinek apja lelkész volt. Igen szépén prédikált s nagypénteki igehirdetései különösen élményt jelentettek mindenkinek. Egy húsvét utáni baráti beszélgetésben a fia elmondotta, hogy hallotta apját, amikor a húsvéti igehirdetésre készülőben beszélgetett a családban s így gyötrődött: »nem tudok mit kezdeni ezzel a feltámadással! Lassan már ott tartok, hogy felmerül a kérdés: valóban hiszem-e?« Megdöbbent arccal hallgattam fiút. Mérlegelni kezdtem. Minden igehirdetést ettől kezdve ilyen mértékkel mértem: hiszi-e vajon, amit mond? Egy év múlva a gyönyörű nagypénteki prédikáció hideg szólamok szónoki mesterkedése volt számomra. A gyülekezet döbbenten és könnyes szemmel hallgatta, de én szenvtelen és idegen voltam az izzó szívű gyülekezetben. Tudtam, hogy harmadnapra olyan mondatokat fog mondani, amit nem hisz. így hát értelmetlen ez a könnyekig és szívremegésig ható gyönyörű beszéd is.

Borzasztó volt. Pedig akkor még nem is szólított meg keményen ez az ige: »ha Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.«

Megrendült sóhaj kísérte a nagypénteki »ámen«-t, de én sóhajok nélkül meredten ültem s ma tudom, hogy valami nagyon elöntő indult meg akkor bennem. El kellett döntenem: hiszem-e a feltámadást! Mert ha nem, akkor értelmetlen ez a mai is, meg minden, amit eddig hallottam, akkor állj fel most gyorsan és fuss ki innét és be ne tedd többé ide a lábad, mert nincs ennek értelme!

Ott maradtam.

Azóta tudom, hogy a feltámadott Jézus hitünknek választó csúcsa.

Magam előtt látom a tamási jelenetet. Egy józan szkepticizmusba fordult embernek tágra nyílnak a szemei s nem is a torkából, de a leikéből jön a hang: »én Uram és ón Istenem!« Mi volt ehhez képest az a döntés, hogy nehány halászember otthagyta hálóját s követte azt a csodálatos embert, aki' betegeket gyógyított, fáradtakat erősített, halottakat feltámasztott, igazságot és békességet hirdetett! Hiszen Tamás azt látta, aki él, feltámadott! Most, hogy feltámadott, letört életek újulnak meg s a benne vetett hit megindul, mint a futótűz, átlép Európába, hullámai egyre szélesebben gyűrűznek s ma kétezer esztendő százmilliókat számlálhat, akik ismerten, vagy névtelenül Benne vetették reménységüket és nem csalatkoztak.

Ismerem én is a valóságot. Azokban a százmilliókban mérhetetlen sokan voltak, akik az én fiatalkori papomhoz hasonlítottak. De egyfelől hiszek a feltámadoit és élő Jézus Krisztus rejtett munkájában, másfelől tudom, hogy akik igazán hisznek és őbenne hisznek, azoknak »erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyük, futnak és nem lankadnak meg...«

Szóval: új életben járnak. Annak az új életnek, amit a Feltámadottól kap az ember, két vetülete van. Az egyik kétségtelenül jó előre mutat. »Aki énbennem hisz, ha meghal is él«. Eszkatológiai perspektívája van ennek az új életnek — mondják teológusaink. Vagyis az eljövendő élet bizonyosságában élnek.

Az Ö feltámadásának azok számára van jelentősége, akik már ebben az életben egyek övele. (Rm 8,

11.) S akik itt egyek ővele, új életben járnak már itt. Ez a másik vétőiét. Amíg a Féltámadotthoz való kapcsolatunk hitünk vízválasztó csúcsa, addig mindennapi életünkben is mérhető, megtapasztalható mérték az új élet.

A bűnbocsánat erejében megújult, békességet hirdető és valósító, szeretetben járó, segíteni, szolgálni kész és mindezekért harcolni kész élet a bizonysága a feltámadáshitünknek.

Nem Hitet bizonyító törekvésként járunk új életben, hanem mert nem tehetünk mást. Az almafának nem érdeme, nem teljesítménye, hanem természete, hogy almát terem.

Romániában láttam egyszer egy megkapóan szép húsvéti jelenetet. Merő sötét volt még, csak a görögkeleti templom ablakai világítottak. Benne is, de főleg előtte, betöltve a nagy teret, tömeg szorongott. Bent- ről megindult egy kis láng. Gyertyáról gyertyára szállt s végül eze> csillag kicsi fényeként tündökölt az emberek kezében. Akkor egy hang a templomból belekiáltott a sötét hajnalba: »Krisztus feltámadott!« A tömeg pedig rázúgta a választ: »Bizonnyal feltámadott!«

A szertartás élmónyszerű eseményében nagy ereje volt a szónak. Az élet küzdőterén nem a szónak, hanem a tettnek van élményszerű ereje.

A feltámadott Krisztusban megújult életű emberek jó bizonyságainak mint ezer csillagnak kell világolni az emberek között, mert a hit ma csak egy módon sugárzik: »látván a ti jócselekedeteiteket, dicsőítik a mennyei Atyái.*

Keren Emil

Adrián is túlra: a birodalom fővárosa, a »népek anyja«, a világváros Róma felé. Ott már van keresztyén gyülekezet s nem akármilyen: hitük híre eljutott hozzánk is. Mégis, vagy éppen ezért készül hozzájuk, hogy »együtt épüljünk, egymás hite által«. De addig is, amíg oda eljuthat, nem akar várni a személyes találkozásig azzal, ami szívét feszíti: levelet ir nekik.

Az evangélium »Isten ereje, mely megmenti azokat, akik benne bizakodnak«. Ez az üzenet: erő, hatalom, mert a hatalom Istenről szól s benne magáinak Istennek hatalma munkálkodik.

Az erő azonban, amiről itt szó van, más. Nem emberé s nem a természeté; Istennek ereje, az az erő, amiről a Miatyánkban valljuk: »Tiéd a hatalom ...« S ez az erő: mentség, válság, szabadítás számunkra. Vagyis Isten hatalma nemcsak gondviselő, megőrző, eltartó hatalom. Az is és ez is nagy dolog. Ezenfelül azonban olyan hatalom, ami hordoz és megtart a bűn, a halál s a kárhozat szakadékai felett is. Megvéd a legnagyobb veszedelemtől, ami csak valaha érhet: magának Istennek haragjától. Isten hatalma üdvözít, ez azt jelenti: Isten igazságos és megérdemlett haragja ellen magánál Istennél van tökéletes orvosság. Isten velünk van, nem ellenünk — ez az evangélium, a jó hír, a nagy üzenet. S ez a hír: valóság. S ez a valóság a mi megmenteté- sünk.

(Szita István rajza)

Közös imádságunk

NAGYPÉNTEKEN

Űr Jézus Krisztus! Hálát adunk Neked, hogy mint Főpapunk imádságot és esedezést áldoztál értünk és életet adtál váltságul. Kérünk Téged, add meg nekünk, hogy szereteted láttán hitre ébredjünk és kínos szenvedésed visszatartson minket minden bűntől és gonosz kívánságtól. Ragadj ki minket a tétlenségből és a biztonságból, segíts vigyázni és imádkozni, hogy a kisértés órájában ne ingadozzunk, hanem győzelmet arassunk erőddel, mert Te az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodói örökké. Ámen,

gyulásomra és megtisztulásomra, megvilágosodásomra, oltalmamra és üdvözlésemre, lelkem és testem megszentelésére, minden képzelet és gonosz cselekedet és ördögi cselvetés elhárítására, amely tagjaimban gondolatban kísért, a Hozzád való bizodalmámra és szeretetemre, tökéle- tességem gyarapítására, parancsolataid teljesítésére, a Szentlélekkel való közösségre, az örök életre váló ■■felkészülésemre és elfogadható védelmemre a. Te félelmetes ítélőszéked előtt, ne pedig kárhozatomra, vagy elítéltetésemre. Amen.

• (Nagy Baziliusz)

üz tehát az örömüzenet, az ügy, aminek kengyelfutójává az apostol vált s amit most Rómában is megír: Isten velünk van és nem ellenünk. S ezt nevezi Pál Isten igazságának. Az evangélium azt adja tudtul, hogy Isten igaz. Milyen különös! Első hallásra ez azt jelenti: Isten igaz — akikor mi elvesztünk! Hiszen ez maga az ítélet! Az igaz Isten nem is tehet mást: megítéli bűneinket s végrehajtja az ítéletet. S íme, itt azt halljuk: Isten igazságos, de úgy, hogy ez nem vesztünkre, hanem javunkra válik. Megítéli a bűnt s végrehajtja az ítéletet — s ebből születik a mi békességünk, ideig és örökkévaló voldog- ságunk. Hogyan? — Erről szól az egész Római levél s persze az egész Űjtestamentofn, sőt az egész Biblia. S mindez egy névben fogható marokra: Jézus Krisztus. A »Krisztus evangéliumát« hirdeti Pál, s nem másfélét. A jó hír arról hangzik, hogy Isten Krisztusban teszi ezt a csodát: hogy igazságos és irgalmas egyszerre. Így mutatja s ebben gyakorolja mérhetetlen isteni hatalmát.

Mindezt másképp nem lehet megközelíteni csak hitben. E szakasz utolsó két versében (16—17) Pál nem kevesebb mint négyszer említi a hitet. A hit az egyetlen út, mód és lehetőség Isten különös és üdvözítő igazságának elfogadására. Csak hitben lehet hirdetni és hitben lehet meghallani. S csak ebben a hitben lehet élni s életet nyerni. A gyermek mozdulatával, aki kinyújtja kezét, hogy megragadja vele atyját. Ebben a mozdulatban vagyunk »igazak« Isten' előtt. Ez az az igazság, »amely Isten előtt érvényes« — ahogy Luther fordította a 17. vers első felét, S ez a mozdulat sem a miénk, ezt az igazságot is úgy kapjuk ajándékba. S hogy ez így van, hogy eíelől sem kell aggódnunk — I ez éppen az evangélium. Groó Gyula '

Eucharisztia (úrvacsora) előtt

Tudom Uram, hogy méltatlanul részesülök a Te szeplőtelen testedben és drága véredben. Bűnös vagyok és a magam kárhozatát eszem és iszom, amikor nem különböztetem meg Neked, Krisztusomnak testét és vérét. De könyörületedben bízva járulok Hozzád, aki mondottad: »Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne.« Szánj ifi ég Uram, és ne büntess meg engem bűnöst, hanem cselekedj velem a Te irgalmasságod szerint. Legyenek nekem ezek a szentségek meggyóBibliaolvasó

HETI IGE: »Ne félj; én vagyok az első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. Jel 1,17/b—18.

Április 1. Húsvét—Ez 37,1—14.

Húsvét napján feltámadt a keresztre feszített Jézus Krisztus. A sír nem tudta örökké magába zárni, a halál nem tudta magának tartani. Feltörte sírjának zárjait, legyőzte a halált, hogy mi is feltámadhassunk. Feltámadhassunk az örök életre, amelyet ö szerzett meg nekünk. Húsvét napján ennek örvendezünk.

Április 2. Húsvéthétfő—Csel 2,22—32.

Az egyház sohasem szűnt meg a feltámadott Krisztusról prédikálni, hiszen ha a húsvéti esemény hirdetéséről megfeledkeznénk, akkor a hitünk legfontosabb tényezőjét hagynánk el. Ha nem hinnénk azt, hogy Krisztus feltámadott, nem lehetne reményünk arra, hogy egykor mi is feltámadunk.

Április 3. Kedd—Lk 24,36—47.

Krisztus, feltámadása után felkeresi tanítványait. Két szóval — »Békesség nektek« — köszönti övéit és ebben a két szóban benne van mindaz, amiről majd tanítványainak bizonyságot kell tenni. Az, hogy a Megváltó azért jött erre a földre, hogy békességet hirdessen minden ember számára. Testi és lelki békességet.

Április 4. Szerda—Csel 3,12—20.

Bűnbánat az elmúltakért, a jelenben való igaz és hűséges élet — ebben lehetne összefoglalni ennek a néhány versnek a tartalmát. Ma sem tehetünk mást: bűnbánatot kell tartanunk mindazért, amit elkövettünk, hogy a jelenben igaz keresztyén módjára élhessünk, hogy szolgálhassunk mindenkinek, családunknak, népünknek.

Április 5. Csütörtök—Csel 8,26—40.

Isten igéje, a Jézus Krisztusról való beszéd csodálatos erővel bír. Ahol megszólal, emberi életek újulnak. így volt ez mindig és ma is így van. Az igehirdetés ma is a Szentlélek által bűnbocsánatot és örökéletet ad, azoknak, akik Isten igéjét hűségesen hallgatják és meg is tartják.

Április fl. Péntek—Mt 28,16—20.

Jézus Krisztus mennybemenetele előtt azt a parancsolatot adta tanítványainak, hogy hirdessék az igét minden embernek és szolgáltassák ki nekik a keresztség szentségét. E kettő — az igehirdetés és a szentségek építő elemei az egyháznak és üdvösségünk zálogai is.

Április 7. Szombat — Jn 20,1—9.

A húsvéti üres sír pecsétje annak, hogy Isten Jézus Krisztusban teljesen elvégezte a megváltás művét. Erről bizonyosodik meg Péter, János és Mária Magdaléna. így émd újból reményük: Jézus ismét az élet Ura;

Vámos József

HÜSVÉTKOR . \

Mindenható Isten! Te törölted el a bűnt és a halált Fiad halálával és Te hoztad vissza az ártatlanságot és az örök életet az ő feltámadása által, hogy az ördög hatalmától megváltva a Te országodban éljünk. Add meg nekünk, hogy ezt teljes szívünkből higgyük és ebben a hitben állhatatosan mindenkor dicsérjünk Téged és hálát adjunk Neked, Jézus Krisztus Urunk, a Te Fiad által, aki Veled és a Szentlélekkel valóságos- Istenként él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.

A Keresztyén ÉnekesKönyv- Imádsága Részéből, — az úrvacsora előtti imádság pedig Berki Ferii: Llturgikosi c. müvéből.