Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-04-01 / 20. szám (14. szám)
EVANGÉLIKUS ELET Ki von o kereszten? Lk 23, 33—25. A nagypénteki kereszt olyan ha■í*' talmas felkiáltójel az emberiség életében, hogy ma is megállítja az embereket. Nem lehet elmenni mellette és sohasem lehet elfelejteni. Ha sohasem gondolok rá, ezen a napon mégis elibém áll és vallomásra kényszerít. Lehet, hogy ezen a vallomáson eldől az én örök életem, vagy örök halálom, mégis megkérdezi tőlem: micsoda nekem a kereszt és kicsodám nekem Krisztus. Nem mondhatod, hogy te még gyermek vagy, vagy már öreg. Hogy hivő vagy, vagy hitetlen, boldog, vagy boldogtalan, hogy neked sietnéd kell.:. Nem futhatsz el, mint máskor az élet izgalmas örömei mögé, mért most a halál hívogat. És a . halál parancsára mindig megfagy a mozdulat. így lesz a nagypéntek — ahogy az ige mondja — a nép napja, a mindenki ünnepe. Isten óriási tetemrehívása, az élet páratlan drámája, ahol mindenkinek meg kell állni és el kell mondania a szíve szerepét. És mindenkinek meg kell nézni a keresztre feszített Krisztust. — Ma ne várj az Istentől szép mondatokat a mennyországról. Ma ne kérd a gondviselés puha kendőjét didergő életed, vagy könnyes arcod számára. Ma ne kérd, hogy elcsitító otthon és altató anyaöl legyen a templom a számodra. Mert ma vihar van a Golgotán és az élet és a halál rettentő ‘ harcában Krisztus a te ügyedért vérzik. ]Vézd meg ma , Krisztust a kereszten. — Ahogy az ige mondja: És a nép megálla nézni...« És amíg nézed öt, milyennek látod Őt? Lehet Őt nézni közönyös szemmel és szívtelen szívvel. Mint ahogy (Szita István rajza) akadnak, akik csak így látják Őt és azt mondják: ismeretlen idegen! Nem tartozik hozzám »sem rokonom, sem ismerősöm«. Ügye nem az én ügyem, vére nem az én vérem. Halála híre nem több nekem, mint egy szürke sói az újságban egy olyan gyászesetről, ahol én nem vagyok érdekelve. Ebben a látásban csak az a szomorú, hogy van egy fordított nagypéntek is. Egyszer eljön egy nap, egy kikerülhetetlen óra, amikor a halál és a bűneim engem visznek fel az ítélet hegyére. Amikor minden és mindenki elhagy. Egyedül Ő segíthetne. Krisztus, Akit soha nem láttam meg. Milyen borzalmas lenne, ha akkor felém idézné Ítéletként a saját szavaimat:. nem ismerem, nem tartozik hozzám, »sem rokonom, sem ismerősöm«. Ügye nem az én ügyem, vére nem az én vérem, sorsa nem az én sorsom. Aztán lehet nézni Krisztust úgy, ahogyan a halott hősöket szokták nézni. Egy emlék fényes oltára előtt gyújtani meg a lelkesedés lángjait. Visszaemlékezni szép szavaira, hősies mozdulataira, a nagy alkotásra, műre vagy tettre, amiben fölragyogott az élete. Sokan mondják igy: milyen szépeket mondott, tanított, milyen, gyönyörű dolgokat cselekedett. Hogy szerette a kicsinyeket, a szegényeket, milyen tiszta, szent és hősies élet volt. De Ő is meghalt a Golgotán, — Hogy fognak csodálkozni azok, akik így látják őt, hogy ő mégis él és uralES töLTOTtSBÜTI Hitvallás mint kínos ügy Aszal kapcsolatban, hogy Martin Niemöller kivált as EKD tanácsából (az EKD az Evangelische Kirche in Deutschland, evangélikusok, reformátusok és egyesültek egyházi szervezete Németországban), és hogy •megvált az EKD külügyi hivatalának vezetésétől, a német egyházi sajtót erősen foglalkoztató kínos ügy pattant ki. A kínos ügy az EKD ;fennhatósága alá tartozó olaszországi németnyelvű protestáns gyülekezetekkel kapcsolatos. Ezek vegyesen evangélikus, református és egyesült gyülekezetek voltak kb. 1946-ig. A svájci Evangelischer Pressedienst az olaszországi német protestáns gyülekezetekkel kapcsolatban kipattant kínos üggyel foglalkozva megjegyzi, hogy „ezek a gyülekezetek különös körülmények között fedezték fel lutheri hitvallásosságú szívüket”, Az történt ugyanis, hogy ezek a gyülekezetek egy Erik Dahlgrün nevű firenzei lelkész vezetésével önálló evangélikus-lutheránus egyházzá szerveződtek és így csatlakoztak a Lutheránus Világszövetséghez. Lutheránussá lételük nyíltan azért történt, hogy a Lutheránus Világszövetséghez csatlakozhassanak és ezen keresztül amerikai dollársegélyt tudjanak élvezni. Dahlgrün lelkész a vita során úgy nyilatkozott, hogy 1947-ben Michelfelder, a Lutheránus Világszövetség genfi központjában dolgozó amerikai lelkész — Dahlgrün szavaival „a genfi amerikai képviselet” — felszólította az olasz- országi német protestáns egyházközségeket, hogy szervezkedjenek meg lutheránus hitvallást alapon, mert csak így nyújthatnak nekik amerikai dollársegélyt. Michelfelder helyesebbnek tartotta, ha ezek a gyülekezetek nem tartoznak Niemcller külügyi hivatalának befolyása alá, Dahlgrün lelkész és társai pedig azt gondolták, hogy jobb amerikai dollárból élni, mint kevés német márkából. A svájci EPD megjegyzi, hogy „igen különösen hat, hogy (Dahlgrünék) miközben egyházat mondanak, a dollárra gondolnak”. Ezt a svájci kőnyomatos arról az iratról mondja, amelyet Dahlgrün lelkész mostanában adott ki, ismertetvén benne ennek az olaszországi evangélikus egyháznak a „történetét”. Az ügyhöz a „Stimme dér Gemeinde” is hozzászólt. Cikke címének ezt adta: „Az egyház és a dollár”. A cikk idézi azt a levelet, amelyet az olaszországi evangélikus ..egyházalakuláskor” Dahlgrün írt Niemöllernek, s amelyből nyilvánvaló, hogy ezek az olaszországi német protestánsok kizárólag a dollár •miatt tették magukévá az Ágostai Hitvallást. A Németországban működő VELKD (Vereingte Evangelisch- Butherische Kirche Deutschlands, az Egyesült Evengélikus-Lutheránus Egyház Németországban) vezetőségének azonban úgy látszik, tetszik e: a dolláron vett evangélikus egyház, vagyis a hitvallás-választás indokolása is, mert a VELKD hivatalos lapjában, az Evangelisch-Lutherische Kirchenzeitungban helyet adott annak, hogy Dahlgrün lelkész frivol nyíltsággal írjon benne erről a kérdésről. Dahlgrün a következőket írja a VELKD lapjában (február): „Kü lönben egyáltalán nem tartjuk elve- tendőnek, hogyha az egyházban a dollár után futunk. Hogy az egyháznak és a dollárnak nem kell feltétlenül egymással szembelserülniük és egymásról lemondaniuk, hanem kereshetik és megtalálhatják egymást, az világosan következik Lk 16, 1— 11-ből. Itt ugyanis ezt olvassuk: »Es dicséré az Ür a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett.« Ezért futunk a dollár után és ezt aggodalom nélkül, nyugodtan és biztosan tesszük, dicsérve a mi Megváltónkat ül), aki megszabadított bennünket a régi hiú önbecsérzet, a félelem és a beképzelt önhittség szolgaságából.” Ehhez a szégyenletes néhány sor hoz a Neue Zeit március 16-i száma néhány megjegyzést tesz és kijelenti, hogy „az ilyen dollárteológia fényt derít néhány, az egyházi életen be lül mutatkozó fejleményre”. A Neue Zeit ezzel a németországi jelenlegi egyházi viszonyokra utal és elsősorban a VELKD szerepére, amely Adenauer politikájával és az északatlanti támadó katonai szövetség propagandájával „hozza szinkronba” tevékenységét. A Neue Zeit azután arra utal, hogy ugyanaz a „genfi amerikai képviselet”, vagyis Míchel- fcider annakidején arra is tett kísér letet, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházat a Lutheránus Világ- szövetség segélyeinek megvonásával fenyegesse meg. „Ebből is látható, hogy az olaszországi gyülekezetek esete nem elszigetelt jelenség, ha nem rendszeresen • gyakorolt módszerről van szó. A Magyarországi Evangélikus Egyház egészséges erői azonban ellenállottak.” Utál a lap Dezséry László „Nyílt levelé”-re, amely azokat gyűjtötte össze „akik elhatározták, hogy az egyház valóságos feladatát megóvják minden hamisítástól”. A Neue Zeit visszatérve a német viszonyokhoz, végül ezt írja: „Az is nyilvánvalóvá lett, hogy az egyház saját lényegére ébredve, a társadalomhoz való viszonyát is tisztázni tudja.” Az olaszországi ügy különösen Dahlgrün fenti nyilatkozata óta leplezetlen nyíltsággal áll a világ evangélikus közvéleménye előtt. Ez bizony csúnyán „hamis sáfárkodó^ nemcsak a dollárokkal, hanem az Ágostai Hitvallással is. Di kodik az élet és a halál fölött. Hogy a kezében van a sorsunk, az ítéletünk és az üdvösségünk. Végül lehet úgy is meglátni Őt, mint Istennek a Fiát, aid a Golgotán az én Megváltóm lett. — »Egy régi írás szerint, amikor már csend volt a Golgotán, a halottak némán függtek a fákon, a tömeg elszéledt, a sötét ég alatt egy férfi bukdácsolt ki a városból. Megállott a középső kereszt előtt. Nézte __sokáig nézte a ke resztet.,, Amíg kibuggyantak a könnyei, zokogva sírta halkan: értem halt meg!.;., A magányos férfi: — Barabbás volt!« p’z a nagypéntek igazi látása: . Jézus értem halt meg.;. Ö ott . kereszten mindent elintézett érettem és helyettem ,:: Ebből az igaz nagypénteki látásból fakad már földi életünkben az örökélet bizonyossága és valósága. És ebből az igaz nagypénteki látásból sarjadjon elő becsületes keresztyén életünk, hogy akár naponként embertársaink előtt állunk, akár egykor Isten színe előtt fogunk megállni, életünk tanúskodjék arról, hogy mi tudjuk: Krisztus a mi.életünk! Friedrich Lajos János Passió Készülj az ige hallgatására ! 1956. március 30. — Nagypéntek Jn 19, 16—30. — Ézs 53, 1—12. — Liturgikus szín: fekete Elvégeztetett! r A Deák térj templomban virág- vasárnap a gyülekezet és a Bach- muzsika budapesti kedvelői méltó módon kezdték a nagy hetet: a pompás, tömör, erőteljes János pass-iót hallhatták a Lutheránia előadásában A Deák téri együttes most adta elő tizenegyedszer ezt a művet, ezek közül ez volt a negyedik teljes, minden kihagyás nélküli előadás. Az úgynevezett virágvasárnapi és nagypénteki rész együtt került előadásra. Bach ezt a művét 1723 nagyhetében mutatta be Lipcsében, de ez a 233 esztendővel ezelőtt írt nagyszerű mű olyan frissen hangzott közöttünk, hogy a mai ember is istentiszteletnek érezte, és így, vehetett részt benne. így írom, „részt vehetett”, mert Bach János passióját nem lehet közömbös figyelőként ,.páholyból” hallgatni, az ember azt érzi, hogy valamiképpen részese mindannak, ami a Mesterrel történik. Az a korái zsongott állandóan bennem: „Szerelmes Jézus vajon mit vétettél? ... En vagyok oka e büntetésnek.. (182. ének.) A korálok és finom áriák nem zavarják, hanem inkább elmélyítik a passió menetét. A kóruson megérzett, hogy nem első kísérlete volt, hanem igazán otthonos a Bach muzsikában és a János passió már szinte vérévé vált, igen szépen s hibátlanul énekeltek. A zenekar is jó volt, jól összeszokott együttes, különösen is szépen szólt az, oboa éneklő hangja és az első hegedű játéka. A szólisták egy kivételével szolgálatuk magaslatán állottak, különösen is gyönyörködtünk Littasy zengő áriájában (48. tétel), amelyet kórus kísért, és Sikolya István dr. igen szép reci-tativóiban, az evangélista nehéz szerepét szépen szárnyaló hangon énekelte s egyúttal vállalta a tenor szólók éneklését is. A zenekar támasza Zalánfy Aladár biztos, pontos orgona kontinuója volt Weltler Jenő karnagy nagy hozzáértéssel és átérzéssel vezette a kitűnő együttest. H. K, Az Egyházak Világtanácsa főtitkára Makariosz érsek deportálásáról A ciprusi görög ortodox egyház, mely 1948 óta tagja az Egyházak Világtanácsának, üzenetet küldött a Világtanácshoz, melyben tiltakozik Makariosz érsek elhurcolása ellen. Ugyanakkor üzenettel fordul Alek- szij pátriárkához, a szovjetunióbeli ortodox egyház fejéhez is és kéri, »vesse latba az orosz egyház hagyományos pártfogó készségét és használja fel arra, hogy ezt a minősíthetetlen cselekedetet visszavonják«. A külföldi egyházi sajtóban felháborodással vették tudomásul az érsek deportálásának hírét. Visser’t Hooft főtitkár a Világtanács sajtó- szolgálatában azt a véleményét fejezte ki, hogy »Makariosz érsek deportálása veszélyeztetni fogja az Egyházak Világtanácsának a nyugati és a keleti egyházak együttműködésére irányuló ei-őfeszítéseitc, »Az Egyházak Világtanácsa — mondotta — a nemzeti önrendelkezés elvéi hangsúlyozza és a nemzetközi •viták békés eszközökkel való megoldását igyekszik elősegíteni. Meggyőződésem, hogy a keresztyén közvélemény szerint a ciprusi kérdést nem erőszakkal, hanem tárgyalásokkal lehetett volna megoldani. Biztos vagyok benne, hogy az érsek hazabocsátása lényeges előfeltétele a tárgyalások folytatásának. Az Egyházak Világtanácsa tagegyházai mély rokonszenvüket fejezik ki ortodox testvéreik iránt, biztosítják őket imádságaikkal és arról a vágyukról, hogy az igazság diadalmaskodjék« — fejezte b.e a főtitkár. m Nagypéntek a kereszt ünnepe — de nem olyan értelemben, hogy mi összejövünk ünnepelni, emlékezni és ez teszi ünneppé ezt a napot, hanem — úgy, hogy Isten teszi naggyá közöttünk a keresztet hirdetett igéjében. Nagypénteken a földkerekség minden keresztyén templomában hangzik a keresztről való beszéd. Ez ige olvasásakor nem szabad megakadnunk részletkérdéseknél: Pilátus és a zsidók párbeszédénél, a katonák sorsvetésénél, a haldokló végrendelkezésénél, hogy ezután János viseljen gondot édesanyjára, hanem a legdöntőbbre kell figyelnünk. Jézus utolsó szavára és halálára. Ezért ezt a szakaszt úgy tekinthetjük, mint amely az utolsó versében éri el csúcspontját. Hit nélkül Jézus haláláról azt mondhatnánk: kivégeztetett! de Jézua saját haláláról így beszél: elvégeztetett! S nekünk erre lehet hittel igent mondanunk. E Elvégeztetett. Ez azt jelenti, hogy célhoz ért a váltság munkája. Amit Isten kezdettől fogva s olyan sokszor ígért az emberiségnek, az beteljesedett Jézus halálának órájában. Most elvégeztetett. Az amit az emberek áldozataikkal igyekeztek elérni, hogy kiengeszteljék a bűneikért haragvó Istent. Van bűnbocsánat! Elvégeztetett. Ez azt jelenti, hogy mindaz, amit Jézus tett s tanított, a kereszten jutott teljességre. A kereszt nélkül Jézust nem lehet megérteni, csak félreérteni. Enélkül szavai legfeljebb mély emberi bölcsességet árasztó mondások, cselekedetei pedig csak egy csodálatos képességekkel megáldott ember jótettei. Jézus egész életét csak innen, erről a pontról látjuk helyesen: Megváltónk Ö, aki érettünk került a gyalázat fájára3 hogy mi ne végezzük csúfosan életünket. Elvégeztetett. Ez azt jelenti, hogy ami ott történt, az Isten akaratából történt. Luther egyik nagypénteki prédikációjában ezt mondta: »Aki szívből hiszi, hogy Jézus érte szenvedett, az nem lehet hálátlan fickó, hanem az Ö kegyes követője«, Valóban a kereszt evangéliumát meghallva, hálás életet kell élnünk. Jézus kereszthalála arról beszél nekünk, hogy Jézus a mi megmentünk, a bűn és pusztulás árjából kisegítőnk. . Egész életünkkel adjunk hálát életmentő haláláért! I 1936. április 1. — Húsvétvasárnap Mk 16,1—8. 1 Kor 5, 6—8. — Liturgikus szín: fehér. Feltámadott! Ha Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is — ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak! — írja Pál apostol 1 Kor 15-ben, Valóban húsvét nélkül üres a keresztyén prédikáció és üres a keresztyén hit is. »Föltámadott« ez a rendkívüli, szenzációs, soha addig még nem hallott híre az angyalnak Jézusról. S ennek a hírnek birtokában prédikálnak az igehirdetők Pétertől kezdve (Csel 2, 31—32!) napjainkig. — A gazdag húsvéti evangéliumból most három vonásra figyeljünk különösen, m A kő el van hengerítve. Isten gondoskodott arról, hogy ez igy történjék. A sír felé siető asszonyok még azon tanakodtak, ki görgeti majd el a követ. Húsvétkor az lett nyilvánvaló, hogy Isten előttünk jár, megelőz minket problémázgató, kétségeskedő, tépelődő embereket. Húsvét arról beszél, hogy Isten minden követ megmozdít értünk és előttünk: Előbb teljesíti kéréseinket, mint ahogy azt kimondanánk, feljebb hallgat meg, mintsem elgondolnánk, vagy remélnénk. Az elhengerített sírkő húsvétkor arról prédikál, hogy számoljunk az értünk és előttünk cselekvő Istennel! a Nincsen itt! — mondja az angyal, tudniillik nincsen a sírban Jézus. Feltámadott! Él! Nem némította el örökre a halál. Győzött! Az első Ádám minden utódja valamiképpen a halál foglya, a második Ádám szabad a_ haláltól. — A keresztyének azóta nem élhetnek a halál lenyűgöző bűvöletében, hiszen tudják, hogy még a halálnál is nagyobb Uruk van. A keresztyének húsvét miatt nem állhatnak koporsó vagy sírhant mellett úgy, mint akiknek nincsen reménységük. Krisztus föltámadott, mi is föltámadunk! Mi a reménység emberei vagyunk húsvét miatti S Menjetek el, mondjátok meg.;-, parancsolja az angyal. Mintha azt mondaná:'Ne maradjatok meg az ámulásnál, mit sem ér a csak csodálkozó, de néma keresztyén. Adjátok tovább az örömhirt: Jézus föltámadott! Ettől a pex’ctől kezdve terjed a hír szájról szájra nemzedékeken keresztül, s így jutott el hozzánk is. A mi beszédünk is lehet Istennek megszentelt eszköze a húsvéti hír terjesztésére; — Húsvét óta a keresztyén ember kiindulópontja a húsvéti üres sír. Mindig innen elindulva megy az emberek felé s hirdeti, hogy Jézus él, hogy Jézus megtalálható, hogy meghalt ugyan öz Isten Fia, de fel is támadt. A keresztyének tudják, hogy nemcsak a sír felé lehet menni, de lehet az üres sírtól visszafelé jönni. Tudják, hogy az Isten nem a halálra, de az' életre rendelte az embert s meg is tett mindent, hogy nekünk életünk legyen; Tudják, hogy Isten az élet oldalán áll, s nem a pusztulásban gyönyörködik; A húsvéti hírnek mozgásba kell hoznia az embert mindenestől: ajkát, kezét, lábát. A húsvéti hír küldetéstudattal tölti el a keresztyén embert, s mondanivalóval tölti meg az életét. Álljon itt végül Luthernak egy mondata egyik húsvéti igehirdetéséből: »Minden erőnk abban van, ha Krisztus húsvéti győzelmét csakugyan a szívünkre vesszük és rendíthetetlenül hisszük,« 1956. április 2. — Húsvéthétfő Lk 24, 13—35. Csel 10^34—43, Liturgikus szín: fehér . Miért vagytok szomorú ábrázattal ?“ Történetünkben két olyan emberrel találkozunk, akik az ünnepből kifelé mennek, a templomból hazafelé;;; Húsvéthétfő is ilyen nap: kifelé megyünk az ünnepekből. Hogyan megyünk a templomból napi munkánk felé? Mit jelentenek az elmúlt ünnepek? Ilyen kérdések vetődhetnek fel e bibliai szakaszt olvasva, s ha az emmausi tanítványok esete egyszer történt esemény ugyan, ami pontosan úgy nem ismétlődik meg, kérdéseinkre mégis találhatunk választ e pompás történetben, m Ünnepek után is bandukolhatnak Krisztus nélkül a tanítványok; Csalódottan, kiábrándulva, egészen gondjaikba temetkezve megy hazafelé a két vándor. Mennek haza felejteni. Szívük üres, reményük szárnyaszegett. Hitük a múlté, már nem hisznek, hiszen csalódtak. Jézus is meghalt. Krisztusuk halott Krisztus. Céltalanul, menekülve a múltból és mégiscsak a múltban élve, ahhoz görcsösen ragaszkodva bandukol á két ember. Még ugyan együtt vannak ketten, de nem a közös feladatok s a közös cél, hanem már csak a közös múlt emlékei tartják össze őket, S Krisztus megújíthatja tanítványai életét. A Feltámadott megkönyörül tanítványai reménytelenségén. Jézus odalép melléjük. Neki nem mindegy, hogyan mennek tanítványai az úton. Beszélgetés kezdődik közöttük. Kitárul a tanítványok bánata és Krisztus szavai nyomán feloldódik lelki görcsük. Megújul az értelmük: összefüggéseket látnak meg, amelyeket eddig nem értettek, mind az írásban, mind életük közelmúlt eseményeiben. Megújul az érzelmi világuk: Gerjedezik a szívük. Lehangolt emberekből örvendező emberek lesznek. Üjra lobog a lelkűk, mint az égő csipkebokor, amelyben Isten jelent meg Mózesnek. .Megújul az akaratuk is: félelem nélkül tudnak dönteni. Van újra közös céljuk: Vissza Jeruzsálembe, emberek közé, s fáradtságuk ellenére is van erejük ehhez az úthoz. Újra érdemes élniük. Mintha kicserélték volna ezekét a tanítványokat. Pedig »csak« annyi történt, hogy melléjük szegődött a Krisztus és ezért újult meg az életük; A húsvétkor Föltámadottnak ma is ilyen ereje van! Hafenseher Károly
