Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-02-26 / 9. szám

>Tv A teológusok új otthona 2 EVANGÉLIKUS ÉLET — ■■■■ --------- -----------------------------— ­Az Egyházegyetem Tanácsa januári ülésén fontos határozatokat hozott á Lelkésznevelő Intézettel kapcsolatban is. Elhatározta, hogy (1) az Intéze­tet be kell költöztetni az Egyetemes Egyház Üllői úti székházába, a Luther Márton-Intézet helyiségeibe és (2) az Akadémia és Intézet háztartását egyesíteni kell. Ez a határozat csak csontváz. Ina­kat és húst kell reá raknom, hogy olvasóink jól értsék s így megértsék azt a szándékot és célt, amely egy­házunk vezetőségét irányította, sőt lelkesítette, amikor fenti remény­teljes határozatait meghozta. TÖRTÉNETI VISSZAPILLAN­TÁSSAL kell kezdenem. A Lelkész­nevelő Intézet 1951-ben a Teológiai Akadémiával együtt költözött fel Sopronból Budapestre. Nem célom most, hogy az Akadémiai és Lelkész- nevelő Intézet soproni helyzetéről, illetve a Budapestre költözés okai­ról és indokairól részletesen beszá­moljak. Részben közhelyeket ismé­telnék. Hiszen azt már minden fe­lelős ember tudja és vallja egyhá­zunkban, hogy a Budapestre költö­zés kedvező és jelentős fordulat volt lelkészképzésünkben. Kiemeltük provinciális helyzetéből és megkö­töttségeiből. Beleépült az egyház gyakorlati életébe. Közel került a lelkészekhez és gyülekezetekhez. Megbízható, jó kapcsolat alakult ki az egyház vezetőségével, ami réigóta kívánatos volt. Hallgatóink közel kerültek egyházunk központi kérdé­seihez, feladataihoz és célkitűzései­hez. Téves információk és rosszin­dulatú közvetítések kikapcsolásával közvetlenül, egykézből tájékozódhat­nak a legfontosabb kérdésekben. Rövid úton tudják és kell meg­szívlelniük, hogy csak azok tudnak és lehetnek ma lelkészek, akik hisznek Jézus Krisztus bűnt megbocsátó sze- retetében és ennek a bűnbocsénat- nak a hitében és reménységében tudnak a ma szolgálatára fel­készülni. Csak azok tudnak ma evangélikus gyülekezeteinkben ér­vényes és hiteles munkát vé­gezni; a luteránus tanításon alapuló igehirdető és egyéb lelkészi munkát végezni, akik már teológus éveikben jó példákon tájékozódnak és teszik magukévá egyházunk mai útját. AZ AKADÉMIA és a Lelkész- nevelő Intézet épületének nagy tá­volsága mégis rengeteg problémát vetett fel. Hallgatók és nevelők közvetlen kapcsolatának az útjába olyan akadályok nyomultak, ame­lyeket csak igen jó nevelők és igen jó hallgatók tudtak volna leküzdeni. Sok-sok kilométer távolságra „laktak hallgatóink az Akadémiától és a nagy budapesti gyülekezetektől En­nek a súlyát csak akikor iátjük a maga teljes valóságában, ha tudjuk, hogy hallgatóink az öt tanulmányi évből egy esztendőnyit elutaztak a villamosokon Pesthidegkút és a Lendvay utca között. Ez az egy esz­tendő nemcsak a tanulmányi idő­ből és nevelési alkalmakból esett ki. Súlyosan sértette azt a tanulmányi és nevelési érdeket is, hogy hallga­tóink minél több és sokszínűbb ige­hirdetést hallgassanak. S főleg hall­gassák egyházunknak azokat a ige- hirdetőit, akik az új idők hangját szólaltatják meg a budapesti gyüle­kezetek szószékem. Akik a hallga­tókat és a professzorokat egyszerre és egyértelműen nevelik a mo­dern, a mai igehirdetés követelmé­nyeinek a felismerésére és követé­sére. Mert az eddigi környezet en­nek nem mindenben felelt meg és ellensúlyozására kevés lehetőségünk volt. Nem lehet ugyan minden oktatói és nevelői mulasztást erre a távol­ságra visszavezetni. A hallgatók ta­nulmányi előmenetelének és mai lelkészi karakterének a fogyatékos­ságait sem lehet csak erre a hűvös­völgyi »távolság-jelszóra« »rákebe­lezni«. De a sok hibát keresők mégis fontolják meg, hogy mennyivel elő­nyösebb helyzetben vannak azok a professzorok és hallgatók, akik egy épületben vannak. Ahol a tanítás és nevelés (bár a kettőt szétválasztani nem lehet!) egy épületben folyik és nem kell órák hosszat villamoson utazni a nevelőhöz, illetve hallgató­hoz! A RÉGI OTTHON hiányosságai és nehézségei ellenére is sokat ha­ladtunk előre az új lelkésztípus ki­alakítása terén. Hallgatók és pro­fesszorok viszonya igen közel jutott már a testvéri közösség fokához. Ma már senki sem vallja a pro­fesszorok közül, hogy neki csak ok­tatnia kell, de nevelnie az igazga­tónak. Igazgatónak és néhány pro­fesszornak, meg budapesti lelkész­nek a szolgálata igen egészségesen egészítik ki egymást és ennek meg is vannak a jó eredményei; AZ ŰJ OTTHONBAN részben folytatjuk a már megkezdett ered­ményes munkát, részben új távla­tok nyílnak meg előttünk. Röviden ezekről szeretnék szólni: A közelség megszünteti az eddigi oktatói és nevelői nehézségeket. Professzoraink zöme az Üllői út köz­vetlen közelében lakik; Ezért na­gyobb hangsúly lesz a személyes érintkezésen, a szemináriumi mun­kán, az igehirdetők hallgatásán. A Kántorképző Intézetben a hallgatók alaposabb gyakorlati zenei kikép­zésben részesülhetnek; A Levéltári Kutatóintézetben közvetlenül tekint­hetnek bele és kedvelhetik meg a kutató munkát, egyházunk haladó hagyományainak a feltárását. Meg­győződhetnek a múlt alapján is ar­ról, hogy egyházunk jól látja mai feladatait. Jogos tehát az az igény, hogy ifjú lelkészeink ezeket lássák és ezek szolgálatára készüljenek fel minél alaposabban. Feltétlenül erősítenie kell az új otthonnak a teológusok politikai tá­jékozottságát is. Üj otthonukból könnyebben érik el az egyházunk célkitűzéseit jól ismerő lelkészeket és viszont. Ezek a lelkészek nagyobb teret kapnak a meggyőzésre s ezt a kínálkozó alkalmat az ifjú nemze­dék iránti felelősséggel meg is kell ragadniok. NAGY ANYAGI MEGTAKARÍ- TÄST is jelent az új elhelyezés egyházunknak. Ez a Központi Alap kiépítése szempontjából nem közöm­bös. Gyülekezeteink áldozatkészsége valóban megható és Isten iránt há­lára indító volt mindeddig. Viszont kötelességünk volt, hogy az anyagi terheket a lehető legkisebbre csök­kentsük. Ezt a cél szolgálja az Aka­démia és a Lelkésznevelő Intézet háztartásának az egyesítése is.­Hisszük és reméljük mindezek alapján, hogy teológusaink új ottho­na sok jó ifjúkori emlék forrása lesz. S főleg abban reménykedünk, hogy az új otthonban még komo­lyabb munka folyik majd hallgatók és nevelők részéről egyaránt és egy­re közelebb jutunk a célhoz: öntu­datos, jól felkészült, apostoli lelkü­letű és e világ dolgaiban helyesen tájékozott fiatalok lépjenek az idő­sebb nemzedékek helyébe. Ehhez kérjük Isten áldását az új otthonban és híveink áldozatos sze- retetét a hallgatók asztalközösségé­nek anyagi ellátására. Dr. Pálíy Miklós IMÁDSÁG Én szegény bűnös ember, vallom Előtted, Istenem, mennyei Atyáin, hogy sajnos súlyosan és sokfélekép­pen vétkeztem, nemcsak külső bű­nökkel, hanem méginkább örökölt belső vaksággal, hitetlenséggel, kétel­kedéssel, kishitűséggel, türelmetlen­séggel, nagyravágyással. gonosz kí­vánságokkal, kapzsisággal, titkos irigységgel, gyűlölettel, rosszindulat­tal és még más bűnökkel js. Áthág­tam szent parancsolataidat gondolat­tal, szóval és cselekedettel, ahogyan azt Te, cn édes Uram és Istenem, látod rajtam, én pedig sajnos nem tudom olyan tökéletesen meglátni. De bánom bűneimet és nagyon fájla­lom Istenem, szívemből kívánom kegyelmedet szeretett Fiad Jézus Krisztus által, és kérem, add nekem Szenllelkedet életem jobbítására. Amen, Gyű um zitiaBadfrtiim- —-------------------------------------------­19 56. február 26. Reminescere — Böjt 2. vasárnap Mt 15, 21—28 — 1. Tessz 4, 1—7 — Liturgikus szín: lila. A KELET-BÉKÉSI Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége február 23-án tartotta egésznapos ülését Bé­késcsabán. írásmagyarázattal, elő­adással és beszámolóval szolgáltak: Dömötör Tibor és Linder László lel­készek és Mekis Adóm esperes. Az értekezlet nagy figyelemmel hall­gatta Mekis Ádám esperes beszámo­lóját az Országos Tanulmányi Hét­ről, majd élénk megbeszélést folytat­tak a Központi Alap kérdéseivel kapcsolatban. A VASI Evangélikus Egyházme­gye Lelkészi Munkaközössége feb­ruár 16-án értekezletet tartott Szom­bathelyen. Előadásokkal, beszámo­lókkal Baráth Pál, Szabó Lajos, Nyíró József, Lehel Ferenc, Garam Zoltán lelkészek és Fülöp Dezső es­peres szolgáltak. A BORSOD-HEVESl Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége január 9-én Miskolcon tartott ülésén érté­kelte azt a munkát, melyet az Éne­keskönyv szerkesztőgárdája végzett. Ebből az alkalomból meleghangú le­velet küldött a Sajtóosztálynak, amelyben megköszönte a lelkészek­nek a karácsonyi ajándékként kül­dött tiszteletpéldányokat. A SOLTVADKERTI egyházközség február 12-ón ünnepelte Sikter And­rás esperes-lelkész 25 éves soltvad- kerti lelkészi szolgálatát. Ebből az alkalomból a helyi felekezetek lelké­szei és a Bács-Kiskun egyházmegye lelkészei közül többen köszöntötték a jubiláló lelkészt. AZ ORSZÁGOS BÉKETANACS Heine emlékestet rendezett február 16-án az Eötvös Loránd Tudomány­egyetem aulájában. Művészi mű­sor keretében Turóczi-Trostler Jó­zsef akadémikus tartott előadást a nagy német költőről. Templomok külső és belső tataro­zását vállalom. Cím a kiadóban. A FANCSALI EGYHÁZKÖZSÉG új lelkészét, Pintér Károlyt január 29-én iktatta be hivatalába Virágh Gyula esperes. Az ünnepi isten­tiszteleten nagy számmal vettek részt szórványokból íelsereglett evangélikusok és reformátusok _ is. Az ünnep önkumenikus jelentősé­gét növelte az is, hogy részt vettek és felszólaltak a környező reformá­tus gyülekezetek lelkészei is. Pintér Károly lelkész beszédében kiemel­te: Az evangélikus és református gyülekezeteknek e testvéri találko­zása is bizonysága annak, hogy egyházainkban az ökumenéről nem­csak beszélünk, hanem azt éljük is. CSALÁDI HÍREK: László Miklós ny. evang. lelkész, volt dunántúli püspöki titkár és fe­lesége, Kirchner Vilma február 15-én Györkönyön ünnepelték há­zasságuk 50. évfordulóját. A jubi­láló házaspárt a györkönyi templom­ban vejük: Takó István györkönyi lelkész áldotta meg. Kubassy Ákos, a voüit miskolci evangélikus Tanftóképzöintezet gya­korló-elemi iskolájának utolsó igaz­gatója, a miskolci egyházközség volt kántora 56 éves korában Miskolcon elhunyt. A temetési szertartást Du- szik Lajos ny. lelkész végezte, a sír­nál dr. Weiszer Elek miskolci lel­kész mondott imádságot. özv. Király Ernőné 93 éves korá­ban Budapesten elhunyt. Az elhunyt Jeszenszky Tibor ambrózfalvi lel­kész nagyanyja és Király Lajos miskolci felügyelő édesanyja. Feb­ruár 18-án temették a Farkasréti temetőben. Furia Zoltán ny. alesperes 61 éves korában, február 19-én elhunyt. 22-én temették Balassagyarmaton. Küffer Jánosné, a tabi gyülekezet 47 éven át szolgált kántortanítójának özvegye 92 éves korában elhunyt. A darmstadti egyházmegye közgyűlésének határozata Dibelius püspök „szokatlan audienciájáról“ A Zürichben megjelenő Svájci Evangéliumi Sajtószolgálat jelen­tette, hogy a nyugat-németországi darmstadti egyházmegye közgyűlése határozatban juttatta kifejezésre a gyülekezetek aggodalmát azért, hogy Dibelius püspök a Német­országi Evangéliumi Egyház Tanácsának elnöke »szokatlan audienciára« jelentkezett a pá­pánál. _ A közgyűlés arra kérte a hessen- nassaui egyházkerület vezetőségét, hogy a Németországi Evangéliumi Egyház Tanácsánál érdeklődjék afelől, hogy Dibelius püspök a tanács megbízásából, vagy saját kezdeményezésére jelentkezett kihallgatásra a pápánál, továbbá, hogy milyen célkitűzéssel kérte ezt a kihallgatást. KŐ VÁGÓŐRSI JEGYZETEK IVfeleg szoba (— oly jól esik eb- ben a hófuvásos, kemény tél­ben —). A cserépkályhának dőlve nézek körül.- A falon képek: eskü­vői s a gyermekek picikori képei. Üveges szekrénykében könyvek. Az asztal barna térítőjén dominóznak. Kint az ablakpárkányig ér a hó s a függönyön át látni, hogyan röppen­nek szürke, borzolt tollú verebek és sárgahasú cinkék a párkányra. Ahogy szaporán pattan csőrük a mag után, úgy tűnik, mintha köszö­netét bólintanának az eleségért. Másnap még a reggel ködéből ma­gasodik ki a templom, amikor Lu- ther-kabátosan megyünk felé isten- tiszteletre; Különös templom ez. Barokk tor­nya szorosan áll a katolikus temp­lom egyszerűbb, de nagy épülete mögé. Pedig valójában az állt elébe. Egyik legősibb gyülekezetünk ez. A reformáció korában, 1555-ben már rendszeres luteránus istentisztele­tekről tudunk. Az egész falu min­denestül, templomostul áttért. Ak­kor választottak nevet is: Boldog- asszonyeörs-ről Kővágóeőrs-re. A név is mutatja, hogy kőfejtő mun­kásság volt a falu zöme. A templomot, amelyben eleinte az evangélikus istentiszteletek mellett a visszamaradt 50—60 kato­likus hivő részére békésen miséztek is, az ellenreformáció idején kemény erőszakkal és harcokkal próbálták visszahódítani a katolikusok. Elő­ször hivatalos egyházi vizsgálatok során próbálták visszajuttatni s vé­gül is szabályos harci támadást in­dítottak az elfoglalására. A kör­nyékbeli barátok segítségével a za- lavéri kanonok embereket tüzelt az evangélikusság ellen a templom el­foglalására. De az evangélikusság is keményen helyt áll s szekértáborral övezve védte templomát. Ettől a tá­madók kénytelenek voltak visszavo­nulni; Hősi oldalak ezek a kővágóőrsi egyház könyvében s még forgatha­tom tovább is a lapokat. íme bele­tallózgatok; A katolikusok belátták, hogy a templom többé nem lehet az övék. Ezért amikor számbelileg is meg­szaporodtak a betelepülőkkel s az ellenreformáció ismert fegyvereivel visszahódítottakkal, elhatározták, hogy dacolnak az evangélikus temp­lommal. A kiemelkedő dombtetőn, ahol a templom áll, pontosan elébe megtervezték mai templomukat, de oly szorosan, hogy annak hátulsó fala szinte ráült az evangélikus templom torony alatti kapujára. így híveink épp hogy befértek volna templomukba. A dac nyomán dac született s amit a katolikusok nappal építet­tek, azt az evangélikusok éjjel szét­szedték. Ezzel lépésről-lépésre mind előrébb kényszerítették a katolikus templomot annyira, hogy ma a két templom között »a halottas szekér megfordulhat« — (bizonyságául an­nak, hogy régen a temetéseket a templomból végezték). A katolikus templom azóta is elfedi teljesen a főutcáról nézve a sokkal szebb, mű­emlék evangélikus templomot; Kőbe rakott szomorú bizonyság ez az egyházhűségnek nevezett felekezeti kíméletlenségről. "C1 lső, névszerint is ismert leiké* szűk, Kassai Huszár András volt az 1600-os évek legelején. A lelkészek történetében lapozva is hősi oldalakra fordít az ujjunk. Soós Gergely lelkészüket 1674-ben a pozsonyi vértörvényszék elé is meg­idézték. A krónika azonban tovább nem szól róla s így nem tudni, mi lett vele. Bármi lett is a sorsa, a papok nyomorgatása csak a hívek hitét erősítette. így Joós György lelkészt például 1681-ben a zalavári prépost megve- rettette s katonasággal elhurcoltat- ta. A hívek azonban úgy felzúdul­tak a prépost ellen, hogy lelkészü­ket később visszakapták. Pedig a hívek és pap kapcsolata korántsem volt oly mereven »hivá- nyilag kötött«, mint lett később napjainkig. Szokás volt még a XVII; század végén, hogy Benedek napján a hívek a papnak és viszont fel­mondhattak. Ilyen döntés alapján cserélt 1706-ban Benedek napján Tömjén Balázs a nagysirr.onyi pap­pal. Bizonnyal sok torzsalkodást ol­dott meg ez a szabad pap-forgalom s nem volt senkinek kárára. Ezt a papot is később, ugyancsak Benedek napján visszahívta a gyülekezet. Tó megállni a nevek mellett is. Mint régi magyar harangok, úgy kondulnak ezek a nevek: Kassai Huszár, András, Soós Gergely, Joós György, Tömjén Balázs. Más neves papokról is szól a kró­nika. Itt szolgált 1877—86-ig Hor­váth Sándor, aki ezután a pesti egy­háznak lett csendesen munkálkodó, de igen nagyhatású papja. A templomdomb tövében a főut­cára nézőn kétemeletes, ősi épület áll. Ez volt egykor a zalai evangéli­kus egyházmegye algimnáziuma, ami 14—15 évig működött. Itt szol­gált tanárként s egyben a gyüle­kezet segédlelkészeként a később híres püspök: Gyurátz Ferenc. A hősi lapok azonban lassan fo­gyatkozó, eltörpülő gyülekezetét hordoznak. Ez a megfogyatkozás s jelentőségének csökkenése együtt jár a község hasonló sorsával. Egy­kor az egész község — sőt akkor még mezőváros! — evangélikus volt. 1908-ban már csak ezer körül van a lélekszám, belszámítva az ak­kor még ide tartozó Keszthelyt is Szepezddel s más filiákkal együtt. Ma nehány száz lélek a gyülekezet. Ifülső fejlődéstörténeti tünetei is lv vannak ennek; A balatoni vasút elkerülte s most természet­szerűleg fejlődőbb a filia, a közeli község: Révfülöp. Ebben az erősödő filiában épül az elmúlt évben or­szágosan megsegített templom. Gyö­nyörű balatoni vörös kőből, díszéül a településnek. Keszthely régen anyásult, sőt Tapolca is Keszthely filiájaként saját lábán kezd álldo­gálni. De belső eredők is szomorúan mérhetők. A régi kurtanemes gyü­lekezetbe befészkelt a bacillus: az egyke. Hozzájött a szőlőtermő vidék kóros tünete. Mulatozások és kár­tyázások során csúszott ki régi fa­míliák alól az otthoni talaj. Mások az urbánosodás során származtak el innen. »A magyar kedély eldorádója volt« ez a község — jegyzi fel a gyülekezet krónikása. Az egykori Vicispán utca rombadőlt, lakhatat­lanul álló régi kúriáival ma is me- mentóként őrzi ezt a múltat. Törzsökös régi nevek emlékké lettek. Diskayak, Mezriczkyek, To- bakok, Ruzsák nincsenek többé a faluban. Félszázad alatt eltűnt a gyülekezet egyharmada. C zinte azon csodálkozunk, hogy a kicsinnyé lett gyülekezet ho­gyan formálódik Isten keze alatt. Mert az történik vele. Ez az egy­kori üldöztetés, szenvedés és sok­forrású morzsolódásban megpróbált gyülekezet hitben erős. Elnézem az arcokat, ahogyan áhítatos tartással ülnek be az ősi templompadokba, ahol az igét őrző falak őrzik az ősök emlékét is s a torony csúcsán a csil­lag alatt Kossuth-címer rajzol jelké­pet a nép fölé. De nem az arcok­ban, hanem a szívekben és cseleke­detekben lehet mérni. Ez a maga gondjaival is sokat küzdő gyüleke­zet első tudott lenni az országban a Gyülekezeti Segély munkájának ál­dozatos megértésében. Az elszigetelődött gyülekezetben itt a reménység magva. A falu is rajzolja jövőjét, nem­•r*' csak a gyülekezet. Míg az au­tóbuszra várok a sarkon, elnézem a plakátokat. A helybeli Béke tsz fejlődését mutatják. Nehány év alatt a 4—5-szörösére nőtt tagság, méhé­szet, állatállomány stb. a jövő út* ját mutatja; S amíg nézem, hallom mögöttem a lelkész hangját: nem­sokára termelőszövetkezeti község leszünk. A kvarc, tufa, kőbányák ölén, sző­lőktől övezetien, tervezett halgazda­sággal a kornyi tavon, fejlődő állat­gazdasággal, a tsz-be tömörülő új betelepülőkkel frissülően nyilván­való, hogy ez a jövő útja. Ebben a jövőben bizonnyal megtalálja helyét az evangélikus hívek kicsiny sere­ge is. Jegyzeteimhez már csak annyi " tartozik hozzá, hogy a plaká­toknál a sarkon vártam a buszt, de az nem jött. Biztosan elakadt a hó­ban; Gyalogoltam a térdig érő hó­ban négy kilométert, ott elment előttem az utolsó vonat, ami akkor a hófúvások előtt feljutott Pestre. Mit tehettem mást: vártam. Néztem a balatoni rianást s gyönyörködtem a csendes balatoni fürdőtelep szán­kózó gyermekek kacagásával csengő idi'lBá képében. Segítettem a hóiapá- tolásban, hajnali 4-kor próba-szeren­cse elindultam egy vonattal, ami nemsokára elakadt a fagyban. Nem is csoda, olyan volt a dugattyúkról, kerekekről méteresen lecsüngő jég­csap szakáméval, mint egy durcás vén ember. Mire másfél napos jég- gel-faggyal-hóval vívott küzdelem után hazaérkeztem, megismertem sok embert és találkoztam a jövő út- jával. Mert igaz, hogy ez alatt a ta­nulságos vívódás alatt találkoztam hideg vendéglővel és rideg tisztvise­lővel. De találkoztam mással is. Mi ugyanis olyan új világot épí­tünk, amely a szívek melegével még a sokfokos fagyon is győzni tud. Lelkes vasutasok derűvel is szol­gáló, akadályt nem ismerő segítő­készsége, mosollyal, munkával fá­radozó és meg nem lankadó embe­rek, a téli hó alatt meghúzódó bé­kés otthonok és gyermekkacagás — mert ezek kísértek végig balatoni utamon — ezek vigasztaltak; Koren Emi! t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents