Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-10-14 / 42. szám

(Folytatás az 1. oldalról)

jogosan semmisítette meg a különbíróság ítéletét. Jogosan szolgáltatott tehát teljes erkölcsi elégtételt D. Or- dass Lajos püspöknek.

Megnyugvással veheti tehát tudomásul az esperes! értekezlet, hogy ezek az egyházi döntések megfelelő módon tájékoztathatják a valóságnak megfelelően az egyházi közvéleményt.

Megnyugvással veheti tudomásul az esperesi értekezlet, hogy egyházunk vezetősége igen komoly feladatának tekinti a törvényesség megóvását és ahogy azt az eskünk is előírja, megtartjuk és meg is tartatjuk egyházi törvényeinket.

Félre kell tehát tenni minden túlzást, jó vagy rossz indulatú híresztelést és a valóság feltárásával le kell csendesíteni az egyházi közvéleményt belföldön is, külföldön is. Az igazság diadalrajutását és az elítélt rehabilitációját az arra hivatott egyházi szervek törvényes módon megvalósították.

Ezután D. Dezséry László püspök sorban ismertette a D. Ordass Lajos püspök ügyében lefolytatott rehabilitációs eljárás valamennyi okmányát, majd sor került

D. dr. Vető Lajos püspök beszámolójára,

amelyet az esperesek ezután alaposan megvitattak.

Beszámolóját így kezdte: »Egyházunk vezetősége szükségesnek tartotta, hogy ezt az Értekezletet nyomban azután tartsuk meg, amikor egy olyan esemény után vagyunk, amely az egyházi közvéleményt nemcsak idebent az országban, hanem annak határain túl is nagymértékben foglalkoztatta az elmúlt két hónapban, közelebbről az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága magyarországi ülése óta. Mind a hivatalos állami hatóság, mind Magyarországi Evangélikus Egyházunk arra illetékes szerve hatálytalanította azokat az ítéleteket, amelyek lehetetlenné tették D. Ordass Lajos testvérünknek, hogy evangélikus egyházunkban hivatásának megfelelően szolgálhasson s ugyanakkor igazságot is szolgáltatott neki azért a bánásmódért, amely őt az elmúlt években meg nem érdemelten sújtotta.

Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő úr már beszámolt értekezletünknek arról, hogy e hó 5-én a Magyar Nép- köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnöki Tanácsa Ordass Lajost bűn- cselekmény hiányában felmentette és a Budapesti Uzsorabíróság Külön Tanácsának 1948. évi október 1-i ítéletét hatálytalanította, továbbá, hogy tegnap, folyó hó 8-án pedig Egyetemes Törvényszékünk Teljes Ülésén, mint Egyházegyetemünk Tanácsának határozata alapján erre kijelölt fórum ugyancsak megsemmisítette az 1950. április 1-én hozott egyházi ítéletet.

Szívből örülök, hogy amidőn értekezletünk erről együttlétünk

legelején értesül, testvéri módon

tárja ki szívét egyházunk aktív

szolgálatába visszatérő testvérünk és szolgatársunk, V. Ordass Lajos felé.

Amikor mostani beszámolómat ennek az eseménynek, már mint történelmi eseménynek megemlíté- tésével kezdem, szükségesnek érzem, hogy mindenekelőtt feleljek arra az elmúlt hetekben sokszor elhangzott kérdésre, miért nem adott ki egyházunk erről az ügyről már korábban hivatalos tájékoztatást, egyházi sajtónkban, s miért cselekszi ezt most, ezen a héten, egyházunk hetilapjának, az Evangélikus Életnek legközelebbi számában. Igen tisztelt Értekezlet! Ennek több, alapos oka van. Az egyik az, hogy augusztus végétől eredeti terveink szerint lelkésztovábbképző konferenciáinkon élőszóval tájékoztattuk lelkészi karunkat nemcsak magáról az ügyről s annak legapróbb részleteiről, hanem arról is, hogy az adott időpontban egy-egy konferencia idején mennyire jutott előre az állami rehabilitáció. A másik ok az volt, hogy egyházunk vezetősége nem kívánt elébe vágni az illetékes állami bíróság ítéletének éspedig egyfelől azért, mivel tiszteletben tartja a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, másfelől pedig, mivel tudatában volt annak, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem bárhonnan jövő, külső nyomásnak engedve végzi ma már a munkáját, hanem magáért az igazságszolgáltatásáért, harmadszor, mivel meg voltunk győződve afelől, hogy magának az ügynek az használ legtöbbet, ha nem türelmetlen hangok közepette, hanem magának az igazságnak tiszta és zavartalan érvényesülése következtében szolgáltat igazságot a magyar bíróság Ordass Lajosnak. Keresztyén türelemmel és honpolgári tisztességtudással vártuk meg tehát a Legfelsőbb Bíróság hivatalos döntését. Ugyanakkor azonban az egyházi vezetőség az illetékes helyen a maga részéről mindent megtett annak érdekében, hogy a döntés mielőbb megtörténjen, s ismételten érdeklődött az illetékes állami hatóságoknál az ügy felől, hogy így állandóan napirenden tartsa az ügy sürgősségét.

A lelkésztovábbképző konferenciákon élőszóval tájékoztattuk lelkészi karunkat nemcsak magáról az ügyről s annak legapróbb részleteiről, hanem arról is, hogy az adott időpontban mennyire jutott előre az állami rehabilitáció.«

| »Ez az állami bírósági döntés — folytatta a püspök — jelképezi és kézzel foghatóan érzékelteti, hogy valóban új korszakában él ma hazánk és általában a szocialista világ, a nemrég elmúlt esztendőkhöz képest. Azt a korszakot, amelyben ma hazánkban élünk, az igazság szeretete és megbecsülése, tiszteletben tartása és tiszteletben tartatása jellemzi állami és nemzeti életünk egész területén. Nagy igyekezettel és lelkesedéssel állítják helyre minden téren a törvényességet és az alkotmányosságot. Nem lennénk egyház, ha ebben a tekintetben a magunk hatáskörében nem ragadnánk meg az alkalmat igazságtalanságot szenvedett lelkésztársak rehabilitációjára is.

Ezért már korábban visszahelyeztük állásába Balikó Zoltán diósgyőr- vasgyári és Kun-Kaiser József me- zőberényi I. kerületi lelkészeket, e hó 5-én pedig dr. Kékén András lelkészt Budapest, Deák téri lelkészi állásába, valamint Kendek György lelkészt kelenföldi állásába. Mindezeket őszinte örömmel hozom az Országos Esperesi Értekezlet tudomására.«

D. dr. Vető Lajos püspök ezután a szeptemberi lelkészkonferenciák vitáiról szólt:

»Ez új korszak követelményeinek megfelelően a lelkészkonferenciákon a legmesszebbmenő lehetőséget biztosítottuk arra, hogy lelkésztársaink szóvá tegyék mindazt, ami a szivüket és a lelkiismeretűket nyomja.

Meg kell állapítanunk, hogy a lel- készkonferenciákom egyetlenegy esetben sem fordult elő még a kísérlete sem annak, hogy a konferencia vezetője, vagy az egyház vezetősége, vagy bármiféle más tényező ne tartsa tiszteletben a szólásszabadság nagy emberi jogát és bármiképpen is akadályozni próbálta volna, hogy a résztvevők elmondhassák sérelmeiket, panaszaikat és kívánságaikat. így történt ez mindig, még abban az esetben is, ha egyeseket túlfűtött szenvedélyek ragadtak magukkal és személyeskedésbe, esetleg alaptalan rágalmak hangoztatásába tévedtek.

Mindebben konferenciánk vezetőit és egyházunk vezetőségét az a meggyőződés vezette, hogy a szólásszabadság érvényesülése nem árthat, hanem csak előbbre viheti azt, hogy világosabban felismerjük, mik azok a szolgálati feladataink és kötelességeink, amelyeknek szem előtt tartásával kell jövő terveinket és munkánkat kialakítanunk és folytatnunk.«

»Tapasztalatainkat. feldolgoztuk. Akármilyen jóleshetett sokaknak már maga az, hogy kibeszélhették magukat, mégse azért rendeztük konferenciáinkat, nem is azért hoztunk értük anyagi és idői áldozatokat, hogy éppen csak együtt legyünk és kibeszéljük magunkat, hanem azért, hogy a konferenciákon elhangzottakat értékesítsük, nemcsak az elismerő megnyilatkozásokat, hanem a kritikai észrevételeket, panaszokat, kívánságokat is komolyan figyelembe vegyük s mindazt, ami jogosnak és igazságosnak bizonyul, haladéktalanul győzelemre segítsük. A hibákat kijavítsuk és kiküszöböljük, az igazságtalanságokat felszámoljuk, a helytelen jelenségeket megszüntessük, a meglevő jót továbberősítsük s az erre való komoly készséggel és eltökéltséggel végezzük további munkánkat egész egyházunkban.«

»A lelkészkonferenciáknak éppen az a jó eredményük, hogy most már tisztábban látjuk a helyzetet és teendőket. Lelkésztestvéreink felhagytak azzal, hogy csak egymás közt beszéltek problémájukról, míg a vezetőség előtt nemcsak, hogy elhallgatták azokat, hanem olykor az ellenkező látszatra adtak lehetőséget.

Most megállapítottuk, hogy egyházi életünk számos területen nem úgy mentek a dolgok, mint ahogyan a legjobb lett volna, vagy ahogyan a legjobb eredményekre vezetett vohia. Levontuk a következtetést és fontos intézkedések egész sorozatát indítottuk el, hogy a hibákat kiküszöböljük. A konferenciákon elhangzottak józan és tárgyilagos mérlegelésénél meg kellett azonban állapítanunk azt is, hogy azokon szóhoz jutottak olyan követelések is, amelyek nem reálisak, nem jogosak, nem egyházunk érdekében valók, s amelyeket felelősséggel és józansággal vállalni nem lehetett.«

Vető püspök ezután egyházi életünk alkotmányosságáról beszélt. Megállapította, hogy a törvényességnek és alkotmányosságnak minden téren érvényt kell szerezni. Felvetette a kérdést, mit jelent egyházunkra nézve a törvényesség és alkotmányosság. »Érvényes egyházi törvényeink és a magyar állammal kötött Egyezmény kötelező ránk, munkánkra és egész egyházi életünkre. Tehát mindenekelőtt ezekhez a törvényekhez és az Egyezményhez való kötelező ragaszkodás szempontjából kellett felvetni a kérdést, mit kívánnak ezek egyházi életünk egészséges mederbe terelése érdekében ... Ezekhez kell tehát alkalmazkodnunk.«

»Lelkészkonferenciáinkon,

a sokszor szenvedélyes viták során sem, nem támadta senki fennálló törvényeinket és az Egyezményt, ellenben azok betartását és betartatását tették gyakran szóvá.« .»Ugyanezt kell mondanunk lelkészi karunknak Népköztársaságunk Alkotmányához s annak a lelkiismereti és vallásszabadságot biztosító cikkelyéhez való viszonyulásáról. Ennek igen nagy a jelentősége s azt bizonyítja, hogy lelkészi karunk az elmúlt évtized változásait lényegében jónak tekinti

s jónak látja új zsinati törvényeinket is, természetesnek találja, hogy egyházi, lelkészi szolgálatunkat az új társadalmi rendben a dolgozók államában, a Magyar Népköztársaságban végezzük.«

A továbiakban a püspök a rehabilitációkról beszélt és utalt az Egy- házegyetem Tanácsának határozatára, amellyel az egyházi rehabilitációk általános rendjét kialakította, majd kijelentette:

»Egyházunk vezetőségének eltökélt szándéka, s ettől nem hagyja magát eltéríteni, hogy most az esperesekkel és lelkésztársaikkal együtt közös erővel felszabadultan rendezzük sorainkat, hogy egyházunk így normális, egyensúlyi helyzetben végezhesse munkáját.«

A püspök figyelemre méltó szavakat szólt egyházunk általános helyzetéről: »Nyilvánvaló, hogy azon az úton, amelyen hitünk szerint Isten akaratából elindultunk a felszabadulás után, egyházunkban semmiképpen sem jelenthetnek lényegbeli törést a mai idők figyelemre méltó eseményei: a törvényességért és az alkotmányosságért folyó erőteljes küzdelem, a személyi kultusz elítélése és kiküszöbölése, a háborús feszültség lényeges csökkenése, a nem-: zetközi kapcsolatok felélénkülése, a békés együttélés fokozott munká- lása, s mint ennek egyik örvendetes jele — az, hogy az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága idei gyűlését nálunk, Magyarországon tartotta, továbbá, hogy kapcsolatainkat a Lutheránus Világszövetséggel és a külföldi testvéregyházakkal erősíteni, megújítani akarjuk.

Mindez éppen azt bizonyítja, hogy az az út, amelyet az elmúlt években sok tusakodás közepette Isten kegyelméből megtaláltunk, lényegében jó út. Ezen az úton haladó egyházunk tudott a maga részéről is valamicskét hozzájárulni azokhoz a változásokhoz, amelyeknek ma mindannyian szivből örülünk...

A hibákat is aszerint kell észrevennünk és szóvá tennünk, hogy azok mennyiben hátráltatták jó szolgálatainkat.«

»Az elmúlt nagyon küzdelmes évek, a si'dyos feszültségekkel teljes nemzetközi helyzet, állandó háborús veszély teszi érthetővé azt is, hogy szilárd és sokszor szigorú egyházfegyelmet kellett tartanunk. A viharos tengeren sziklák, örvények és zátonyok között sokkal keményebb kézzel kell fognunk a hajó kormánykerekét, mint a nyílt tenger szélcsöndes, sima vizein.« »A jónak felismert úton kell továbbra is haladnunk a jövőben úgy, hogy a hiba kevesebb legyen, a szolgálatunk jobb és több gyümölcsöt teremjen. És ez így lesz, ha egyházunk mindvégig és minél teljesebben igyekszik egyház lenni és egyház maradni és lényegének, Istentől akart mivoltának megfelelően éli a maga életét, végzi szolgálatát, vizsgálja és tisztogatja önmagát állandó bűnbánatban és a kegyelem naponkénti hivő elfogadásában.«

Á’ püspök ezután 24 pontban Ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket egyházi életünk megjavítása érdekében az elmúlt hetekben az egyházi vezetőség foganatosított, vagy amelyeket most hajt végre.

Egyházunk alkotmányos kormányzásának helyreállítása, illetve fejlesztése érdekében tett intézkedések között a püspök beszámolt arról, hogy megszüntették a püspökök közötti munkamegosztást, amely a külügyeket és a belügyeket a két püspök között megosztotta. »Ez a rendszer idejét múlta, népszerűtlen és egyenlőtlen felelősségvállalást jelent mindkét területen.« Fenntartják azonban az Egyházegyetem Tanácsának megbízása alapján az egyetemes főtitkár megbízatását a Központi Alapra nézve. A püspök bejelentette, hogy megszüntették az ún. előkészítő értekezletet, »mert az egyházi közvélemény nem tartotta alkotmányosnak és nem is vált be a munkamódszere«. Bejelentette, hogy fokozott mértékben fogják dolgoztatni az Egyházegyetem meglevő szakbizottságait. Egyesekkel és csoportokkal folyamatosan fognak tanácskozásokat tartani munkaágak szerint abból a célból, hogy »igyekezzünk rendezni az egyéni sérelmeket és tisztázni a különböző egyházi munkaágak kérdéseit«.

A püspök bejelentette, hogy megindítják az Északi Egyházkerület felügyélőjének megválasztásához szükséges eljárást és betöltik az üresedésben levő esperesi állásokat. A ielkószválasztésok alkotmányosságának biztosítása érdekében az egyházi vezetőség felhívta az espereseket arra, hogy mindenütt javasolják a lelkészi állások betöltésénél a próbaszolgálatok megtartását úgy, amint azt a törvény megengedi. Az elmúlt időkben sok helyen elhagyták a próbaszolgálatot és ezért egyes lelkészekben az a gyanú támadt, hogy lehetőségük sem nyílott újabb elhelyezkedésre.

Fontos határozat, hogy a nyugdíjas lelkészek szolgálatát mindenütt engedélyezik, mert az Egyházegyetem Tanácsának az a régebbi határozata, amely a nyugdíjasok egyházi szolgálatát püspöki engedélyhez kötötte, a lelkészek véleménye szerint sértette a nyugdíjasokat és a parókusi jogot.

A belmissziói kérdésekre, az evan- gélizációra és más missziói munkákra vonatkozólag a püspök többek között azt javasolta, hogy

alakítsanak Missziói Munkabizottságot, amely az Országos

Esperesi Értekezletnek dolgozik.

Ezt a Bizottságot a Lelkészi Munkaközösségek fogják megválasztani. Egyházunk missziói ügyét az Egyházegyetem 1954. évi közgyűlése az Országos Esperesi Értekezletre, mint egyetemes bizottságra bízta. Most azonban az az érdek került előtérbe, hogy a missziói munkások véleménye érvényesülhessen az Országos Esperesi Értekezlet előtt és az egyházi vezetőség azt a szükségletet látta meg, hogy az egyházi missziói munka tervezését egy Missziói Munkabizottság jobban fogja elvégezni, mint az Esperesi Értekezlet, amely majd a Munkabizottság javaslatait tárgyalhatja ezután.

A püspök rendkívül fontos bejelentéseket tett az evangélizáció, a belmisszió és egyházunknak a laikusok között végzett munkájáról. Bejelentette, hogy megszüntetik a vendégszolgálatok engedélyhez kötöttségét; A nyilvántartás miatt azonban

megkívánják, hogy ezentúl nem a püspököknek, de az espereseknek tegyenek a lelkészek előzetesen bejelentést ezekről a vendégszolgálatokról. A püspök bejelentette, hogy egyházunk két közszeretetben álló belmissziói intézetében, a Déli Egyházkerület Fóti Mandák Mária Intézetében és a Gyenesdiási Kaper- naumban újra megkezdik a laikus- konferenciákat. Már ezen az őszön mindkét intézmény tart a hívek számára asszony- és leánykonferenciákat, férfi- és fiúkonferenciákat, valamint családi konferenciákat.

Az egyház sajtómunkájával kapcsolatban a püspök ismertette az ez évi kibővített könyvkiadási tervet. Közölte, hogy összehívták az Egyetemes Sajtóbizottságot, amely a közeljövőben szerkesztőbizottságot állít fel az Evangélikus Élet és a Lelkipásztor munkájának megjavítására. Kibővítik az egyházi lapok munkatársi gárdáját is. A sajtóval kapcsolatos határozatokról az Egyetemes Sajtóbizottság ülése után külön beszámolunk.

A püspök foglalkozott a felekezeti helyzettel is és a következő kijelentést tette:

»Máris összegyűjtöttük a felekezetek közötti viszonylatban azokat a problémákat, amelyek megoldásra várnak, s lépéseket fogunk tenni azok testvéri és igazságos megoldásáért a jó viszony és a szükséges együttműködés biztosítása érdekében.«

A püspök foglalkozott a vaüásíanílássál és a konfirmációval kapcsolatos panaszokkal és bejelentette, hogy a püspökök beadvánnyal fordultak ezekben az ügyekben az Állami Egyházügyi Hivatalhoz és az Oktatásügyi Minisztériumhoz.

Az egyház nemzetközi életét érintve a püspök hangsúlyozta, hogy hamarosan összehívják az egyház különböző külügyi bizottságait. Hangsúlyozta, hogy hamarosan összehívják a Lutheránus Világszövetséggel való együttműködés céljából működő Nemzeti Bizottságot is, amelybe most már bekapcsolódik D. Ordass Lajos püspök is, aki a Lutheránus Világszövetség tiszteletbeli al- elnöke.

D. dr. Vető Lajos püspök hangsúlyozta, hogy az egyházi vezetőség tehát az azonnali cselekvés útjára tért és a lelkészi konferenciákon elhangzott kívánságokat mind figye~ lemre méltatta. Felhívta az egyházi sajtót, hogy egyházunk jelenlegi égető kérdéseivel rendszeresen és teljes nyíltsággal foglalkozzék. Kihirdette, hogy tíznapos szünet után mindenütt megkezdik az egyház- megyei lelkészi munkaközösségeket,- amelyeknek időpontját úgy tervezik meg, hogy a püspökök a saját kerületükben minden esetben részt vehessenek ezeken a munkaközösségi gyűléseken. Az esperesek megvitatták ezt a munkaprogramot és megállapodtak a megfelelő időpontokban.

A püspök így fejezte be beszámolóját; »Tudom, hogy mindez sok és nagy munkát igényel. Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy az amúgy is sok munkához szokott esperestestvéreink örömmel és lelkesedéssel vállalják ezt a szép és ígéretes feladatot. Kezdjük el tehát a munkát, egyházunk Ura nevében, az Ő szent segítsége és áldása bizonyos hitében és reménységében.«

Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár javaslata

Meghallgatva az egyetemes felügyelő úr és a püspök urak előterjesztéseit, javaslom, hogy mondjunk köszönetét mindazoknak, akik D. Ordass Lajos püspök úr egyházunk szolgálatába való visszatérésében közreműködtek.

Mindenekelőtt mondjunk köszönetét a Magyar Népköztársaság kormányának, hogy a Legfelsőbb Állami Bíróság Elnöki Tanácsa az Ordass Lajos püspök úr ellen 1948-ban hozott büntetőbírósági ítéletét hatályon kívül helyezte és ezzel megteremtette a lehetőségét az ő egyházi rehabilitációjának is. Mondjunk köszönetét az Állami Egyházügyi Hivatalnak, személy szerint Horváth János elnök úrnak is mindazért a fáradozásáért, amellyel Ordass Lajos püspök úr ügyének eredményes megoldását elősegítette.

Mondjunk köszönetét a Lutheránus Világszövetségnek, személy szerint dr. H. Lilje püspök úrnak, a

Hozzászólások a beszámolóhoz:

Várady Lajos budai esperes arról szólt, hogy a hallottak fellélegzést hoznak az egyházi közvéleményben. A lelkészkonferenciákon már mutatkozott az őszinte hang és az egyház problémáival őszinte szembenézés. Voltak szenvedélyes hangok és mutatkozott sok keserűség, de az egész egyházi vezetőség vizsgázott abból, hogy az őszinteséget megengedte. Most egyházunk jövője a főkérdés

Lutheránus Világszövetség elnökének, és C. E. Lund-Quist főtitkár úrnak, valamint az Egyházak Világtanácsának, személy szerint dr. Fry elnök úrnak és Visser’t Hooft főtitkár úrnak azért, hogy az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ez év nyarán Magyarországon tartott ülése alkalmával segítséget nyújtottak Ordass Lajos püspök úrnak egyházi szolgálatba való visszatéréséhez.

Mondjunk köszönetét egyházunk vezetőségének és D. Ordass Lajos püspök úrnak, hogy egymással megértő és eredményt hozó tárgyalást folytattak egyházunk életének békés kibontakozása érdekében. Ebből az alkalomból köszöntsük szeretettel D. Ordass Lajos püspök urat szolgálatba való visszatérésekor.

Az Országos Esperesi Értekezlet a fenti javaslatokat örömmel magáévá tette.

és mindenkivel szemben legjobb érvek a tények, amelyek útján egyházi életünk javul.

Fülöp Dezső vasi esperes annak a reményének adott kifejezést, hogy a ,most bejelentett intézkedések rendíthetetlenné teszik az egyház egységét.

(Folytatás a 3. oldalon.)