Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-10-07 / 41. szám
ERDÉLYI Ü OKTÓBER 6-ÁN Augusztus 25-én, szombaton éjfél körül léptük át Dezséry László püspökkel a román—magyar határt, hogy a romániai két szervezetben élő evangélikus egyház püspökeinek meghívására gyülekezeteket látogassunk. Zsúfolt vasúti kocsink baj: egy román pedagógus csoport néhány tagja is utazott, aíkik magyar pedagógusokkal »cserenyaraltatást« hoztak létre. Most tértek vissza. Vezetőjük fiatal iskolai orvosnő Gyergyószant- miklósról. Éppen mellettem ült. Hamar találtunk közös ismerősre egy marosvásárhelyi volt professzora személyében, akit még mint medikust Járosi Andor volt kolozsvári lelkész, teológiai tanár asztala mellett ismertem meg 1936-ban, mikor Koren Emil barátommal, harmadéves teológus korunkban fél évet töltöttünk a kolozsvári teológiai fakultáson. Já- rosiék asztala mellett gyakran fordultak meg diákok és évente egy-egy egyetemi haligató napról napra volt asztaluk vendége. Az ő neve elkerülhetetlenül szóba jön, ha valaki a maroknyi evamgéli- kussággal találkozik Erdélyben. 12 éve ragadta el közülünk a háború tüzes szekere. Életének és munkásságának mindmáig érezhető hatása ma is arra tanít, hogy a kicsi is lehet jelentős, ha felismeri és hűségesen szolgája azt, ami reá bízatott. Ütközben róla sokakkal beszélgetve, reá gyakran emlékezve, az vált tudatossá bennem, hogy a maroknyi, alig 50 000 lelket számláló romániai zsinatpresbiteri egyház, amelyben négy nyelvein is hirdettetik az evangélium, talán éppen ezért, mert szétszórtságban él, mert nincs csupán egy nyelvhez, egy néphez hozzákötve, mert magyar, szlovák, német, sőt a második világháború óta romáin nyelvű hívek is élnek benne, nem jelentéktelen, hanem éppen ilyen adottságai között ökumónikus jelentőségű. Ebben az összefüggésben nem csupán érdekesség, hogy ennek a kis egyháznak a vezetője Argay György püspök beszéli a magyar mellett a román, a német és a szlovák nyelvet is, A NAGYVÁRADI evangélikus templom a város belső területén épült. Balról a papiak, jobbról emeletes egyházi bérház veszi körül. A bérház most is az egyház tulajdona, de a gyülekezet nem ebből, hanem híveinek áldozatkészségéből tartja fenn magát. A gyülekezet 1000 lelkes, Deák Ödön a lelkésze. Az istentisztelet előtt találkoztunk az egyházközség vezetőivel és presbitereivel. Igen szívélyesen köszöntötte a romániai körút első állomására érkező püspököt a kultuszminisztérium körzeti és helyi megbízottja. A zsúfolt templomban tartott istentisztelet erdélyi sajátossága — a liturgia. Az erdélyi evangélikusoknak, gazdagabb, melegebb az isten- tiszteleti rendje, mint a miénk. Ez is Járosi Andor munkásságának gyümölcse. Az istentisztelet egész menete, a gyülekezet és a lelkész váltakozó éneke nélkülöz minden mesterkéltséget, rógieskedést, természetes, könnyen érthető, nem eredeties- kedő, a mai ember igényeinek is megfelelő; A város megtekintésére alig jutott idő, mert délután Ismét összejött a gyülekezet. Nívós, egyházi muzsikában gazdag műsor keretében szolgáltunk mindketten. Szedressi Pál és Páter Gusztáv lelkésztestvéreink szép orgonajátékában, illetve énekében gyönyörködhettünk. Örülök, hogy az Ady Endre által sokat emlegetett »kanonok-sor« megtekintésére mégis jutott idő. Vacsora után még arra is lehetőségünk nyílt, hogy betekintsünk a szabadtéri színházba, ahol éppen egy modern románnyelvű vígjátékot adtak. SZATMÁRNÉMETIBEN hétfőn programon kívül szálltunk ki. Nem kaptunk Nagybánya felé csatlakozást. így legalább meglátogathattuk Páter Gusztáv lelkészt. Élvezhettük a parkszerű hatalmas paipi kert csöndjét, ízes szilváit és körtéit. NAGYBÁNYÁRA Beyer Auréllal a nagybányai esperessel együtt érkeztünk meg, aki elénk jött Váradra. Az állomásról egyenesen a templomba mentünk. Kicsi templom, kicsi gyülekezet, de lelkesen éneklik az esti liturgiát, a vecsemyét. Az oltárképen derűs nagybányai színek. A hegyi beszédet ábrázolja. Iványi-Grünwald nagybányai művész alkotása. Az orgona mellett az esperesné ül. A hátam mögötti padban az ortodox román esperes, aki testvéri jóviszonyban él az evangélikus esperessel. Istentisztelet után meleg szavakkal köszöntött bennünket a papiakon. Később többször említették létkésztest- reink, hogy most sokkal közvetlenebb és testvéribb kapcsolatok alakultak ortodox és evangélikus lelkészek között, mint a második világháború előtti időben. Mezei István esperes elmondotta például, hogy Tatirangban kölcsönösen prédikáltak egymás gyülekezetében. KOLOZSVÁRRA kedden reggel, szeptember 25-én érkeztünk repülőgéppel Nagybányáról. Amint az autóbuszból a Bánfy-palo- ta előtt kiszálltunk, tekintetem mindjárt a főtér sarkán álló evangélikus templomra esett. Az oldalához épített elárusító bódékat lebontották. Nemes formái most jobban érvényesülnek. A »kövek zsoltárának« dallama csendült meg fülemben, szívemben pedig sok szép régi emlék kelt életre. Szinte hallottam Járosi Andor szavát, amint a főtér közepén álló Szent Mihály templom szépségét magyarázta tanítványainak egykor s hozzátette: Fiacskám, nagyobb csoda ez a templom itt Európa keleti sarkában, Kolozsvár főterén, mint a dóm Kölnben. Több emberség kellett megépítéséhez.« Kolozsvár diákkorom tanulóvárosa is. Az 1936-ban itt töltött félév életem legdöntőbb szakasza. Egy igazabb, tisz- tultabb magyar életet és egyházi életet Ismerhettem meg akkor. Milyen jó volt délután egy pillanatra mindenkitől elszakadni, beülni az evangélikus templom egyik fehér templompadjába, ahonnan azelőtt Reményik Sándor »kicsi papjának« az igehirdetéseit hallgattam, aki meg tudta győzni hallgatóit arról, hogy nagy dolog az evangélium, »nagyobb, mint a legszebb költemény«. Jó volt megköszönni Istennek köny- nyes hálával minden jó adományát és kérni segítségét a jövő feladataihoz. Mikor a szószék melletti falon megpillantottam a Járosi Andor kolozsvári működéséről emlékező táblát, megéreztem, hogy hálaadásomban és könyörgésemben sokakkal vagyok egy. A város megtekintésére, régi ismerős helyek felkeresésére a két napos tartózkodás és a sűrű program alig adott lehetőséget, Öröm volt látni a pezsdülő mozgalmas életet, a gondosságot, amellyel a város műemlékeit karbantartják (a Farkas utcai bástyákat restarái ják, a Szent Mihály templom veszélyes állapotba került szentélyét most hozzák rendbe). Szomorúságot éreztem azonban, mikor Reményik Sándor szülőháza mellett mentem el és nem tudtam leolvasni nevét az emléktábláról..; Talán elérkezett az ideje, hogy Magyarországon is és Romániában is megpróbálják irodalomtörténészek újra értékelni az ő költészetét. A kolozsvári élmények és események sorából mindenekelőtt Argay György püspök személyét kell kiemelni. Galyatető után most találkoztunk vele újra. Utunk további szakaszán Bukarestig kísért el bennünket. Körültekintő bölcsesség, gyakorlatiasság, frisseség és mindenekelőtt közvetlen evangéliumi testvériség jellemzi a 65-ik évében járó püspököt. A gyülekezetben mindenütt ismerik és várják. Sok a személyes kapccsolata. Más egyházak vezetői és az állam képviselői is mind megbecsülést tanúsítottak iránta, ahol csak megfordultunk vele. Lakásán felesége is, ő is meleg vendégszeretetben részesített nemcsak bennünket, hanem a nagy kiterjedésű nagybányai egyházmegye valameny- nyi lelkészét is ,akik leltkészi munkaközösségi ülésre jöttek össze két napos kolozsvári tartózkodásunk alkalmából. Egy egész délelőttöt töltöttünk együtt az egyházmegye lelkészeivel és az evangélikus teológiai tanárokkal, Opfermann Ernő dr. dékánnal, Rapp Károly dr. és Lengyel Lóránt dr. professzorokkal. Tanácskozásunk témája az ökumené, a romániai és a magyarországi egyházi élet kérdéseinek ismertetése. Érdemes talán ide jegyezni az egyházmegyéhez tartozó lelkészek nevét is: Beyer Aurél (Nagybánya), Níkodé- musz Károly (Nagykároly), Páter Gusztáv (Szatmárnémeti), Deák Ödön (Nagyvárad), Argay György (Kolozsvár), Sebemmel Viktor (Zselyk), Molnár János (Marosvásárhely). Látogatást tettünk Vásárhelyi János református püspöknél, Nicolae Colán román ortodox püspöknél (vele Bukarestben, mikor Jusztinián pátriárka a Szent Szinódus tagjainak bemutatott, ismét találkozhattunk), Kiss Elek unitárius püspöknél. Mindenütt szeretettel fogadtak és jelentős beszélgetéseket folytathattunk. Nagyon emlékezetes maradt számunkra a szerda este tartott isten- tisztelet, mely után a kolozsvári evangélikus presbitérium összegyűlt a sekrestyében köszöntésünkre. Bor- talis János felügyelő, az ismert erdélyi költő, tolmácsolta a gyülekezet és az egyháztanács üdvözletét. Ö a második »költő-felügyelő« a kolozsvári egyházközségben. Elődje Reményik Sándor volt. A református testvérek üdvözletét László Dezső esperes adta át. Több látogatásunk közül most csak a Protestáns Egyházak Egyetemi fokú Teológiai Intézetének tanáraival történt találkozásunkról írok külön. Az Intézet négy tagozatra oszlik, református, evangélikus és unitárius tagozatra, valamint a nem régiben Nagyszebenbe költözött szász evangélikus tagozatra. Valamennyi tagozat professzora együtt volt. A tanári szoba falát a volt professzorok képei díszítik. Nagy Károly, Ravasz László, Révész Imre, Makkai Sándor, Kecskeméti István arcképe mellett ott van már a nemrég elhunyt Tava- szy Sándor képe is. Dr. Juhász István, a református tagozat dékánja üdvözlő és az intézet munkásságát ismertető szavaiban kiemelte azt a testvéri jó viszonyt, amely az Akadémia és az evangélikus egyház között áll fenn. Kiemelte, hogy mit jelentett a korábbi református Teológiai Fakultás számára az evangélikus Járosi Andorral és Reményik Sándorral tartott szoros kapcsolat. Megemlékezett azokról a jó benyomásokról, melyeket az erdélyi és a magyarországi evangélikus teológiai hallgatók keltettek a professzorokban és a református teológusokban egyaránt. Köszönetét mondott azért, hogy a Lelkipásztort, egyházunk szakfolyóiratát rendszeresen kapják és olvashatják. Saját teológiai szaklapjukban nem régen Borbáth Dániel professzor ismertette a Lelkipásztor egy évjáratát. Karner professzor »Bevezetés a teológiába« c. könyvéről is bő tanulmány jelent meg. Szerda délelőtt, Brassóba indulásunkig, megnéztük még az evangélikus teológusok otthonát, amely a parókiaudvart lezáró volt egyházi iskola épületében nyert elhelyezést. Itt vannak az evangélikus teológiai tagozat előadótermei és a püspöki hivatal helyiségei is. Gazdag benyomásokkal indultunk útnak. Nem hiába nevezik Kolozsvárt »kincses városnak«. Benczúr László BETŰK Megbarátkoztam a biká.kkal: már otthonosan bújok által latin, gót, héber és görög betűk lába-szarvai közt — • csak tudnám azt a mesterséget hogy azt, ami bensőmbe égett, szemem hogyan olvassa ki. Ö, szívem oroszlánjai! Bodrog Miklós Minden nép életét a múlt, a jelen és a jövő egészséges feszültsége határozza meg. Minden népnek any- nylt ér a múltja, amennyi erkölcsi erőt áraszt a jelenbe. Minden népnek annyit ér a jelene, amennyi igazságot és példaadást tud felvonultatni tudományában és művészetében. politikájában és gazdasági erőkifejtéseiben. Minden népnek olyan lesz a jövője, amilyen látásai vannak a jelenben jövőjére nézve. Jövője csak annak a népnek van, amely a hit és látások népévé tud lenni a jelenben. Ezért minden nemzeti ünnepnek és megemlékezésnek csak akkor van igazi értelme, ha a nemzet múltjából értékeket és példaképeket tud belcragyog- tatni a jelenbe, amelyek megmérik a jelen erényeit és mulasztásait s azután előre mutatnak a jövőbe és utat mutatnak, amelyen a nemzetnek járnia kell, ha történelmi hivatását Isten akarata szerint akarja betölteni, 1849. október 6-a nagy napja ma is a magyar népnek, mert értékeket és példaképeket ragyogtat bele jelenünkbe. Üzeni, hogy az igazság felmagasztalja a nemzeteket. Üzeni, hogy azoknak van igazuk, akik nem bánatos nosztalgiával szemlélik Igaz ügyek lábbaltiprását, hanem hisznek azok győzelmében, s ha kell, életüket is készek feláldozni. A bítófa árnyékában is látásaik voltak, jövövérásuk volt. Ez adott nekik erőt a hazaszeretet megbizonyító- sára és adott az utódoknak hitet az igazság szentségében, amely felmagasztalja fiaiban is a nemzetet, így tudták megkezdeni a negyven- nyolcas unokák és dédunokák a jövőépítés bizodalmával a romok eltakarítását, a szebbnek és jobbnak, az igazabbnak s ezért maradandóbbnak a megépítését először a szí- vekben. Tekintetüket előre szegezve fölfelé tekintettek arra, aki »erőt ód a m*gfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja«. Ez a jövővárás acélozta meg izmukat. Szárnyakat adott nekik és ezekkel a szárnyakkal emelték mind magasabbra a magyarság többi, a múlton merengő, földhöz kötött siránkozóját is. Ezekkel a szárnyakkal ölelték át fáradhatatlanul ennek a magyar népnek minden, a várakozásban ellankadt «• megfáradt reménytelenjét is. Példakép számunkra 1849. október 6-a azért is, mert a népek jövőjét mindig az dönti el, hogy a testi reménységekkel szembe tudja-e állítani a lelki fegyvereket és a testi ifjúsággal szembe tudja-e állítani a hit és látások ifjúságát, amely rendületlenül bízik nemcsak a maga erejében és duzzadó élet- akaratában. hanem elsősorban Isten erejében és abban, hogy Isten győzelemre viszi az igaz ügyet. Az ilyen nép ismételten erőt kap és új erőre kap. Olyan forrás előtt áll, amelyből, ha ismételten iszik, erőt merít. Az ilyen nép tudja, hogy nincs jövőbe vetett hit harc nélkül. Nincs jövővárás és jövőt építés az igaz hitből folyó cselekedetek nélkül. Hogy a bűn gyalázatára van a népeknek, de az igazság femagasz- talja a nemzeteket. így lesz számunkra október 6-a az önvizsgálatnak és: a bűnbánatnak a napjává is. így ítéljük-e meg mi negyvennyolcas utódok a hősök magatartásét, áldozatkészségét és hazaszeretetét? Így neveljük-e ifjúságunkat a múlt megbecsülésére, a jelen értékelésére és jövőnk építésére? Mert csak akkor némul el az aggályoskodók szívében az a tévhit, hogy a magyar csak viszálykodni tud és gyűlöli egymást. Hogy inkább hallgat a maga önzésére és gonosz kívánságaira, mint az igazi haza- szeiretet példaképeire és a belőlük sugárzó parancsolatokra. Mert ha ez így volna, akkor ennek orvossága is van: »Ne legyen így köztetek! Békéljetek meg az Istennel és egymással !« Ezért legyen számunkra október 6-ának legfőbb üzenete, hogy a belső élet nyugalmáért és a külső történet biztonságáért nemcsak aggódnunk, hanem harcolnunk kell és áldozatokat kell hoznunk. Lendületnek kell életünkben lennie, amely abból táplálkozik, hogy jövőjét hittel és látásokkal építi a jelenben s ezért nemzeti történetének minden gyiászünnepét a dicsőség napjává avatja az igazság győzelmébe vetett hite. Dr. Pálfy Miklós Kárpátukrajnai utiképek A SZÁZHÚSZEZER magyar református a legegyszerűbb egyház- szervezetben él a Kárpátontúli Református Egyházban. A? egyház legfőbb szerve a Kerületi Tanács. Ennek élén áll az egyházkerület püspöke: Gencsy Béla Ferenc. Sem egyetemes egyházuk, sem egyházmegyéjük nincs. Az egyházközség után mindjárt az egyházkerület következik. Az egyházközség egyetlen ügyintéző szerve a presbitérium. Közgyűlésük sem az egyházközségben, sem a kerületben nincs. Az egyházközségi presbitériumot tagjainak száma után — a létszám ui. mindenütt azonos —, >■. húszas tanócs«-nak nevezik. A húszas tanács csak olyan határozatokat hozhat, melyeknek végrehajtását vállalja is. Ennek különösen anyagi téren van jelentősége. Az egyházkerület élén a püspök áll, illetve a kerületi tanács. Püspöki székhely nincs. Állandó jellegű püspöki hivatal sincs. A püspök elsősorban gyülekezeti gyakorló-lelkész. A jelenlegi püspök, Gencsy Béla, szürtei falusi lelkész, püspöki hivatalos óráit az uzshorodi (Ungvár) református lelkészi hivatalban tartja. A kerület titkári teendőit az uzshorodi lelkész látja el. AZ EGYHÁZKÖZSÉG tagjai azok a 18. életévüket betöltött hívek lehetnek, akik ezt a szándékukat Írásban nyilvánítják és az egyháztagsággal járó kötelezettségeket vál- laják. Az ilyen önként jelentkezőket egyháztagnak bejegyzik: regisztrálják. Náluk tehát nem lélekszám, hanem regisztrált egyháztagok száma szerepel. Egyházuk százhúszezer regisztrált egyháztagból áll. Egyház- taggá általában a konfirmáció alkalmával lesznek. A konfirmáció a 18. életév betöltése után történik. Az egyház csak regisztrált tagjai között végez szolgálatot, vagyis csak a 18. életévet betöltötték között, ezért a konfirmációra való előkészítést nem a lelkészek végzik, hanem az az otthonokban az egyháztag szülők feladata. Előfordul, hogy nem regisztrált kéri az egyház szolgálatát, pl. hozzátartozó temetését. A lelkész ilyenkor a szolgálatot csak altkor végzi el, ha a kérelme»! regisztráltatja magát és az előző évi egyházfenntartó terhet is megfizeti. AZ ISTENTISZTELETEK látogatottsága példamutató. Következik ez többek között abból is, hogy a regisztrálás alkalmával az egyháztagságát kérő egyháztag az istentiszteleteken való rendszeres részvételt is egyháztagságából következő kötelességének vállalja. Százalékban a regisztrált egyháztagok mintegy 80 százaléka rendszeres templamláto- gató. Álljon itt néhány példa: 1956. július 29-én Técsőn a püspök lelkészt iktatott hivatalába. A téesői templomban 1200-an voltak. Regisztrált egyháztagok száma Técsőn 1217. Munkács: regisztrált tagok száma 939. Ebbő! augusztus 12-én 800-an voltak a délelőtti istentiszteleten. Ungvárott 624-ből 300-an, Beregúj- falun 614-ből 600-an voltak egyik augusztusi vasárnap templomban. (Mindezekből nyilvánvaló, hogy az istentiszteleti offertórium jelentős bevételi forrása az egyházközségeknek.) ANYAGI VONATKOZÁSBAN a Kárpátontúli Református Egyház kizárólag hívei áldozatkészségére van utalva. Semmiféle külső, állami vagy egyéb támogatásban nem részesül. A regisztrált egyháztagok nemcsak a gyülekezeti életben való élénk és állandó részvételt, de egyházuk anyagi fenntartását is önként vállalják. A költségvetés elkészítésekor megállapítják a szükségletet. Ezt teherbíró- képesség figyelembevételével az egyháztagok között igazságosan elosztják a húszas tanácsban, s aztán az egyháztagot értesítik, hogy önként vállalt fenntartói hozzájárulás címén rá mekkora összeg esik. Ilymódon átlagban mintegy évi 40—50 rubel jut egy-egy egyháztagra. Minden egyházközség kerületi járulék címén egyháztagonként egy rubelt, nyugdíjasok, özvegyek, árvák céljára szintén egy-egy rubelt fizet a kerülethez. Az utóbbi egy rubelből összegyűlt összegből történnék egyes rászoruló lelkészek támogatása is. A lelkészek kizárólag egyházi munkát végeznek, s egy sincs, aki más állást is, akárcsak mellékesen is betöltene. Ezt a hívek sem engednék. Lelkészét minden gyülekezet kielégítően eltartja. A GYÜLEKEZETEK mindenütt gondoskodnak lelkészük számára megfelelő parókiáról, s rendbentart- ják, renoválják temlomaikat. Álljon itt néhány adat: Kisrát 209 regisztrált tagja 3000 rubel összeget fordított templomrenoválásra. Szalóka 350 egyháztagú egyházközség 1955-ben 20 000, Hel- mec 181 egyháztagú filia 8000 rubelt fordított renoválásra. Minaj kisközség 200 egyháztagja a felhívás utáni 24 órán belül 8000 rubelt adott át a húszas tanácsnak temploma renoválására. A Kárpátontúli Református Egyház 91 egyházközségében ezidőszerint mindössze 67 lelkész működik. A lelkészhiány még aggasztóbb lesz rövidesen, mert a működő lelkészek között fiatal alig akad, javarészt jóil túl vannak a férfikor delén. Lelkészképző intézetük pedig nincs. Az a reménységük, hogy vagy Csehszlovákiától, vagy Magyarországtól kaphatnak majd olyan segítséget, hogy lelkészjelöltjeike: a kettő közül valamelyik ország teológiáján lesz módjukban kiképeztetni. Legtermészetesebbnek a magyarországi megoldás kínálkoznék, minthogy ezek a gyülekezetek valamennyien magyar szolgálati nyelvűek. Egyházi sajtójuk nincs. Szeretnék megismerni a magyar evangélikus és református egyházak kiadványait* elsősorban a szaklapokat és újságokat. Sajnos, evangélikus egyházi életről nincs módomban beszámolni. Három kis evangélikus gyülekezet volt, de híveinek kicsiny létszáma és anyagi erőtlensége miatt mindhárom megszűnt. Evangélikus testvéreink általában a református gyülekezetek életében vesznek: részt. Hálával köszönjük istennek, hogy él az egyház (határon innen és túl, és végezheti Istentől kapott szolgálatát itt is, ott is úgy, hogy legyen dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földen és az emberekhez jóakarat. Gádor András CSALÁDI HÍREK: — Csizmazia Sándor ostííyasszony- fai lelkész és Fir ta Irén október 7-én du. fél 4 órakor tartják esküvőjüket a celldömölki templomban. — Lang János kismányoki lelkész hosszas betegség után szeptember 21-én, 56 éves korában meghalt. Nagy részvét mellett temették el a bonyhádi .emelőben. A temetési szolgálatot Káldy Zoltás esperes és dr. Schlitt Gyula lelkész végezték. — özv. Horváth Sándorné, szül. Rácz Lenke lelkészözvegy, életének 90-ik évében, rövid szenvedés után szeptember 28-án, Hernádvécsén elhunyt. Az elhunytban Turmezei Sándorné, a hernádvécsei lelkész felesége, édesanyját gyászolja. — Ullbrich Antal, Nagybocskai Vilmos pilisi leli ész apósa, életének 67. évében elhunyt. — Megbízható, szorgalmas háztartást alkalmazottat keres házaspár. Cím a kiadóban.
