Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-10-07 / 41. szám

Beszélgetés Isten és emberek kozott

A mikor az igehirdetés elhangzik, sokszor ébrednek kérdések a hallga- tők szívében. Talán van; aki azt mondja magában: de kár, hogy most nem lehet közbe-kérdezni. Maguk az igehirdetők is sokszor gondolnak arra, milyen jó volna meghallani ezeket a ki nem mondott kérdéseket. Bizony, jó volna, ha beszélgetés alakulna ki az igehirdető és a hallgatók között. Bizonyos mértékig megvan ennek a lehetősége, hiszen van elég alkalom a lelkipásztorral való beszélgetésre és mégis olyan ritka az ilyen beszélgetés. Miért? Jórészt azért, mert ezek a kérdések nagyon lemondó, fásult kérdések. Nem is igazi kérdések, mert az igazi kérdések mögött igazi érdeklődés van és az igazi kérdések mindig előbbre viszik az embert. Mégis jó volna, ha ezek a kérdések napfényre kerülnének.

Vannak olyan korszakok, amelyekben az emberek már csak ilyen kérdéseket hordoznak magukban és ilyenkor arra van szükség, hogy íheginduljon a beszélgetés Isten küldöttei, az igehirdetők és a gyülekezet tagjai között. Egy ilyen korszakban élt az Ötestamentom névtelen prófétája, Malakiás. A nevét nem tudjuk; Malakiás azt jelenti: az Űr követe, vagy csak ezt: az én követem. Abból a könyvből azonban, amely a mi Ötestamentomunk utolsó könyve egy olyan kornak arca bontakozik ki, amelyben ilyen fásultság volt érezhető a gyülekezetben. A Krisztus előtti ötödik század első felében (Kr. e. 450 előtt) egy meglehetősen eseménytelen korszakban működött ez a próféta. Két nemzedéken át tartó babyloni fogság után az új nagyhatalom uralkodója, a perzsa Cyrusz hazaengedte azokat, akik vissza akartak térni hazájukba. Otthon, Jeruzsálemben új életet kezdtek a hazatértek. Sok küzdelem után felépítették a templomot és újra megindulhatott az isten- tiszteleti élet. Egy ideig még élt valami feszült várakozás a gyülekezetben, azt várták, hogy az Űr valami hatalmas csodát cselekszik és Izíáelt minden nép fölé emeli. Ez a csoda azonban nem következett be. Meg kellett elégedniük azzal, hogy újra a templomban tarthatták istentiszteleteiket, bemutatták az áldozatokat és otthon végezhették mindennapi munkájukat.

Többen az egyébként eseménytelen korszakban is megszólaltak Isten •*-' emberei és hirdették Isten akaratát a népnek. De az emberek már nem vártak semmit. Sőt az igehirdetés is megszokottá, talán unalmassá is vált számukra. Hallották, hogy Isten így szól: »Szerettelek titeket«, de szívükben ilyen kérdés éftredt: »Miben szerettél minket?« (Mal 1, 2). Hallották Isten feddő és intő szavát, hogy térjenek meg, de szívükben ez a kérdés kelt: »Miben térjünk meg?« (3, 7). Ilyen fásult, kételkedő, szinte cinikus kérdésekkel voltak tele. Lehet, hogy ki is mondták ezeket a kérdéseket, lehet, hogy csak magukban gondolták. Ebben a korban Malakiás a prófétai szolgálatot új formában teljesítette. Sorra vette ezeket a kérdéseket, feltárta a fásult emberek titkos gondolatait is, szóba állott velük, felelt a kérdésekre, vagy helyreigazította a téves gondolatokat, megindította azt a beszélgetést, amelyre ebben a korban olyan nagy szükség volt. És ezzel a szolgálatával tudomására adta az embereknek, hogy Isten nem nézi fölényesen az embert, még akkor sem, ha az fásult, fáradt, ha az semmi nagyot, szépet, jót nem vár már Istentől, sőt közel van ahhoz, hogy már ne is kérdezzen semmit, ne is érdeklődjék semmi felől, ami Istenre és az ö ügyére tartozik. Malakiás felel a fásult emberek, kérdéseire is s ha ők maguk már elmondani sem akarják ezeket a kérdéseiket, elmondja helyettük ő, Isten küldötte. Jól tudja, hogy ez a fásultság nem szigetelődik el a gyülekezeti életre. Igaz, elsősorban az istentiszteleti élet lett mind szegényebbé, mert mind jobban háttérbe szorították Isten nevének megszentelését, az áldozatokból is a silányat mutatták be, olyan állatokat, amelyeket adóba nem mertek volna beadni a perzsa helytartónak (1, 8). De ezentúl az erkölcsi élet is megromlott és a fásult emberek szociális téren is egyre többet vétkeztek egymás ellen. Malakiás új úton indult el: a fásult lelkek pásztorává lett, beszélgetett velük. Isten igaz szere- tetének tanúja lett és így készítette annak az útját, Aki elhozta szere- tetét az embereknek, Jézus Krisztusnak.

A mi korunkról senki nem mondhatja, hogy eseménytelen és csak szürke hétköznapokat élünk. Még a legvisszavonultabban élő ember is érzi, hogy történelmi időket élünk, mélyreható változások mentek végbe és mennek végbe a világban. Ebben a tekintetben semmi kapcsolatot nem találunk Malakiás kora és a mienk között. De a gyülekezet életében mi is találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek aktuálissá teszik számunkra Malakiás könyvét. A templomba járó, igehallgató emberek is tele vannak fásult kérdésekkel, amelyeket legtöbbször már el sem mondanak. Bár az egész gyülekezetre áll ez, mégis különösen is fájó, hogy az ifjúságunk ilyen fásult. Az ifjúság természetéhez tartozik az, hogy semmit nem fogad el kritika nélkül és mindig mindent kérdez és tele van feszült várakozással és nagyot akarással. Ma mégis azt tapasztaljuk, hogy minden hozzászólás és kritika nélkül hallgatják az igehirdetést, a bibliaórai magyarázatot és sokakban talán már olyan elfojtott kérdések sincsenek, mint amilyenek a Malakiás-korabeli emberekben voltak. És tudjuk, hogy ez a fásultság kihatással van az élet egész területére. Tudjuk, hogy ha nem jönnek elő az igazi kérdések, ha nem tudunk azokra Isten igéjével felelni, akkor ennek az erkölcsi élet és az egész társadalom élete látja kárát. Arról nem is szólva, hogy hogyan fognak ezek a fásult fiatalok megállani Isten ítélőszéke előtt.

A z az üzenet szólal meg ma újra, ami Malakiás korában megszólalt: Isten azt akarja, hogy meginduljon a beszélgetés Isten és az emberek között. Azt akarja, hogy napfényre jöjjenek a titkos kérdések is. Isten felelni akar és felel is a kérdésekre, helyre akarja igazítani a rossz kérdéseket, rá akar mutatni arra, hogy mi ennek a fásultságnak az igazi gyökere és még ennél is többet akar: megoldást adni, felrázni a fásultakat, új erőt önteni a csüggedtekbe, életkedvet adni az életuntaknak. Ezt a szolgálatot végezteti ma Isten sok névtelen küldöttével az egyházban. Mert Isten valóban szereti az embereket, nem mond le róluk, nem akarja, hogy egy is elvesszen közülük.

Az Űr a mi pásztorunk, ő a fásult lelkek pásztora is. Hadd induljon meg újra a beszélgetés közöttünk és Ő közötte.

Muntag Andor

Luther a vasárnapi igéről

A FÓTI MUNKA

Tavasszal csaknem egyéves kényszerű szünet után a déli egyházkerület fóti Mandák Intézete újra elkezdett foglalkozni egyházunk ifjúságával. Gyülekezetközi ifjúsági csendesnapokat tartott. Az intézet értesítőjéből megtudjuk, hogy szeptember 30-án volt immár az ez idei harmadik ifjúsági csendesnap, melyen több mint száz ifjú vett részt a pesti, a Pest megyei és a nógrádi egyházmegye gyülekezeteiből.

Ezen a csendesnapon a gyülekezeti ifjúság hitbeli helyzetét úgy tárták fel, hogy felvetették a gyülekezeti ifjúság körében tapasztalható fásultság kérdéseit. Malakiás próféta könyve volt a csendesnap igehirdetéseinek, bibliaköreinek és előadásainak alapja. A megnyitó előadást Muntag Andor segédlelkész tartotta. Malakiás próféta könyvének időszerűségéről szólt: »Pásztor után kiált ma a lélek.« Az ifjúság vágya;, hogy igazi lelkipásztorokat találjon az egyházban, visszhangot kapott ebben az előadásban. De választ is• kapott Malakiás könyvében. Malar kiás próféta válaszol a fásultaknak. A csendesnap második kérdését Benczúr László püspöki titkár vetette fel a fóti templomban tartott prédikációjában, a gyülekezeti isten- 'tiszteleten, amelyen az egész konferencia részt vett. Mal 1,1—5. alapján a kérdés így hangzott: »Miben szerettél minket?« A malakiási igék ezt a választ adták: Nem nekünk nehéz hinni, Istennek nehéz minket szeretni. A bibliaköröket korcsoportok szerinti beosztásban tartották. A vezetők: Benczúr László püspöki titkár, Fehér Károly, Madocsai Miklós, Muntag Andor és Sárkány Tibor segédlelkészek voltak. Mal 1, 6—14. alapján ezt kérdezték: »■Mivel utáljuk a Te nevedet?« A válasz ez volt: Istent félnünk és szeretnünk kell. A csendesnap előadásait Madocsai Miklós és Dóka Zoltán segédlelkészek tartották. Az első előadás kérdése Mai 3, 6—12. alapján: »Miben térjünk meg?« A válasz: Isten nem változott meg, nekünk kell megváltoznunk. A második előadás kérdése Mai 3,14. alapján ez volt: »Hol az ítélet Istene?« S a válasz ez: Igazak a Te utald. Sárkány Tibor segédlelkész tartotta a csendesnap záróáhítatát Mai 2,1—10. alapján. Az ifjak odaálltak Istennek ezen kérdése elé: »Miért csalja hát ki-ki az ő felebarátját, megrontván a. mi atyáink szövetségét?«

A fóti intézetben az intézet értesítője szerint a nyári hónapokban sok üdülő fordult meg és élvezte a lelki csendet s a naponkénti igetanulmányokban erősödött a hitben. Szeptember hónapban az intézet programját a lelkészkonferenciák töltötték be. Négy ilyen konferenciát tartottak, 50—70 lelkész részvételével a hónap minden hetén négynapos időtartammal. Ezek a konferenciák sok javaslattal járultak hozzá egyházi életünk megjavításának mai időszerű kérdéseihez.

A fóti intézet október 21-én gyülekezeti csendesnapot tart.

Október 24—28-a között csendeshetet rendez asszonyok és, lányok részére.

November 4—7-ig családi konferenciát rendez.

November 11-én pedig megkezdi a XIII. számú alapfokú kántorképző tanfolyamot. Ez a tanfolyam négyhónapos lesz.

A fóti Mandák Intézet vezetősége nagy hálávál állapítja meg, hogy a fóti intézet barátai az intézetet abban az időben sem hagyták el, ami- 1 ír a munkájára vonatkozó rendelkezések miatt, sajnos, nem folytathatott az intézetbe szívesen ellátogató evangélikus hívek között hitmélyítő munkát. Az 1955. évi egyéni adományok összege az intézet fenntartására ugyanannyi volt, mint 1954-ben. Ez mutatja híveink szere- tetét az intézet iránt és az áldozat- készségét, amellyel azt fenntartja. A fóti intézet jelenleg a jXIII. kántorképző alapfokú tanfolyam megrendezéséhez vár adományokat a hívektől. A fóti intézet barátai az elmúlt évek alatt több mint százezer forintot adományoztak egyházunk kántorképzésére.

(Mt 9, 1—8)

A mai evangélium kiváltképpen azzal a boldogító igével köszönt bennünket, amelyet Isten az emberek szájába adott. E földön így biztathatjuk egymást: Meg vannak bocsátva a te bűneid! Mert nagy hatalom az, amelynek erejével egyik keresztyén így szólhat a másikhoz: Testvér, ne félj, van kegyelmes Istened, csak higyj annak a biztatásnak, mellyel a Jézus nevében hozzád fordulok. Éppoly igaz ez, mintha maga Isten szólt volna hozzád. Ez a hatalom az Űr Krisztusnál kezdődött, mi emberek örököltük azt, különösen azok, akik az egyházi •hivatalt viselik és azt a parancsot vették, hogy az evangéliumot, azaz a megtérést és a bűnöknek bocsánatát hirdessék a Jézus nevében.

*

Mi is még ma is így jutunk bűneink bocsánatához. Az egyház szolgája vagy más keresztyén így szól hozzánk: Isten nem haragszik rád, csak te ne tarts vele haragot, mert az Ő fia érdeméért minden bűnödet megbocsátja. Teljes lelkedből hidd el e szavakat, mert ha kételkedek még az oldozat sem használ semmit. Mert ahol a hit (hiányzik, ott az Úristent keverik hazugságba, mintha nem volna igaz, amit Ígér és szavát megtartani nem volna hajlandó. Míg ha őszintén hiszünk, Istent dicsőítjük meg, az Ő kedvében járunk, mert igaznak s olyan Űrnak tartjuk Őt, aki nem hazudhatik, még ha látszólag lehetetlen dologról szól is.

*

Az ige és a hit tehát karöltve jár, egyik sem lehet a másik nélkül. Aki hisz, de az igének nincs birtokában, annak hite csak olyan, mint a törököké és zsidóké. Ők is mondják Ugyan: Isten kegyelmes és irgalmas, de hiányzik hitük mellől az ige biztatása, ti. hogy Isten csakugyan kegyelmes lesz velük, és bűneiket megbocsátja; mert a Krisztuson kívül Isten nem gyakorol kegyelmet. Továbbá azt is biztosan hinni kell, hogy Isten nem csupán mások iránt, egyes kiválasztottal iránt kegyelmes, hanem irántam is. Akinek birtokában van az ige, de nincs hite, az sem ér célt, az ige magában véve nem segít rajta. Látjuk tehát, hogy az ige és a hit szoros, mintegy házassági összeköttetésben állnak egymással s egyiket a másiktól elválasztani nem lehet

*

Nálunk keresztyéneknél az ige nem hiányzik, mert maga Krisztus Urunk közölte velünk tisztán és igazán. De igenis hiányzik a hit, mert az igéhez nem ragaszkodunk oly szilárdan, mint kellene, holott amazok az ige nélkül is erősen hisznek.

*

Ha valóban és tökéletesen hihetnem, amit Krisztus itt a gutaütött- nek mond, amit a keresztség és az

1948 óta első alkalommal látogat el Csehszlovákiába a Lutheránus Világszövetség egy delegációja. A küldöttséget Jan Chabada egyetemes püspök és Georg Czymorek szuperintendens hívta meg. Tagja lesz C. E. Lund-Quist, a Lutheránus Világ- szövetség titkára, Nygren püspök és Soe, a koppenhágai egyetem teológiai fakultásának dékánja.

A lengyel evangélikus egyház püspöke, Karol Kotula szintén meghívást juttatott el a Lutheránus Világszövetséghez s így minden valószínűség szerint a Csehszlovákiát meglátogató delegáció Lengyelországba is ellátogat. Bár a Lutheránus Világszövetség ezekkel a tag- egyházaival sohasem szakította meg a kapcsolatot, nyolc év óta mégis ez az első alkalom, hogy személyes kapcsolatba lép ezeknek az egyházaknak gyülekezeteivel.

oldozat alkalmával neked is szíved» be írtak, amit a nyilvános igehirdetésből naponként hallasz —, hogy Isten haragjától és büntetésétől nincs mit tartanunk — örömünkben nem kellene-e ujjongva ugrálni? Nem kellene-e mindazt, ami körülvesz, cukorédességűnek, csupa aranynak, csupa örokéletnek tartani? Hogy pedig ez nem történik meg, jele annak, hogy az ó Ádám és az ördög a hit és az ige magaslatáról folyton a porba rángatnak bennünket;

*

A bűnbocsánat először is a keresztség által történik. A kereszt- ségi parancs mellett ott áll Krisztus Ígérete is: Aki hisz és megke- resztelkedik, üdvözül. A keresztség nem puszta víz, hanem vele van Is- ten igéje. Hasonlóképpen ha lelki- pásztorodhoz vagy más keresztyénhez mégy és kéred, hogy oldozzan fel bűneid alól és az Isten megbízásából hirdeti teneked Krisztus által bűneid bocsánatát — akkor bizonyos lehetsz afelől, hogy e külső ige következtében bűneid megbocsáttatnak.

*

Járulj azután az úrvacsorához, élvezd ott a Krisztus testét és vérét, hogy bizonyos légy afelől: e drága kincs neked szól, a te sajátod és te részesülsz abban. Ebből tehát az következik, hogy a keresztséget, feloldozhat, igehirdetést, és az úrvacsorát megvetnünk nem szabad, hanem abban kell bűneink bocsánatát keresnünk és megtalálnunk;

* '

Amint Isten az igét, mely nem a miénk, hanem az övé, velünk közli, úgy Ő ébreszti fel bennünk az igében való hitet is. Az ige és a hit Istennek munkája és így a bűnöknek bocsánata is az ő műve, ha emberek által hirdetteti is azt,

*

Igaz, hogy meg kell térnem és bűneimet szívemből megbánnom, de ezáltal még nem nyerek bűnbocsánatot. Mi által tehát? Azáltal, hogy figyelmemet az igére és az Ígéretre fordítom és elhiszem, hogy a Krisztus szól hozzám, az ő meghívott szolgája által. Őreá tekintek tehát, nem pedig saját bűnbánatomra és töredelmességemre.

Az Űr azért gyógyítja meg á gu- tatütöttet, hogy bebizonyítsa: hatalma van e földön a bűnt megbocsátani. »E földön« azt főképp azért kell hangsúlyoznunk, hogy ne égre meresszük szemeinket, vagy halálunk után ne mások cselekedetei és érdeme alapján reméljünk bűmbo- csánatot. A bűnbocsánat olyan hatalom, mely embereiknek adatott e földön, midőn keresztelnek, az úrvacsorát kiszolgáltatják, a szószéken prédikálnak. Isten ugyanis úgy intézkedett, hogy amit feloldozunk e földön, az oldozva lesz a mennyben is.

Ting kínai püspök, aki részt vett az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának magyarországi ülésén, hazatérőben néhány napot Berlinben töltött, ahol D. dr. Grüber prépost fogadta.

A pozsonyi evangélikusok jelentő® ünnepet ülnek. Most van 350 éve annak, hogy Magyarország egykori nyugati kapujában létrejött az evangélikus gyülekezet. 1606. október 8- án, Bocskay győzelmének fényében, a bécsi béke után, a császár megengedte, hogy az evangélikusok gyülekezetei alakítsanak és lelkészt hívjanak meg a maguk gondozására.- fgy jött létre az addig lappangó első protestáns egyház Pozsonyban, amelynek élére Reuss András lelkészt állította a közbizalom, aki addig a szomszédos Récsén prédikátor- kodott. A pozsonyi evangélikusok a 350. éves évfordulóra ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek;

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

„Amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk** (fil i6.>