Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-09-23 / 39. szám
Beszélgetés D. Dezséry László püspökkel a romániai egyházakról POSTALÁDA Á felekezeti öntudatról Beszélgetést folytattunk D. Dezséry László püspökkel a Román Népköz- társaságban tett körútja után. A püspök elmondta, hogy amint arról már hírt adtunk, ez a látogatás Argay György kolozsvári és dr. Müller Frigyes nagyszebeni püspökök meghívására vált lehetségessé. — Megkérdeztük, milyen szervezeti életben élnek Romániában az evangélikusok? Romániában két evangélikus egyház van, az egyik többségében magyarnyelvű, de magában foglal szlováknyelvű gyülekezeteket, sőt román nyelvűt is. Ez egyház neve: >-A Román Népköztársaságban lévő Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház.« Három egyházmegyéje, kb. negyven gyülekezete és kb. negyven-ötvenezer híve van. Kolozsvárt van az egyházkerületi központ, ahol Argay György püspök a gyülekezet lelkésze is. Országos egyházi felügyelő-társa Bartalis János, a hazánkban is jól ismert erdélyi magyar költő. Az egyház a kolozsvári közös protestáns teológián, ennek evangélikus fakultásán képezi a jövendő lelkésznemzedékét. Az evangélikus ifjú Timoteusok dr. Opferman Ernő dékántól, dr. Rapp Károly és dr. Lengyel Loránd teológiai professzoroktól tanulják az evangélikus lelkész! szolgálat elemeit, de közben hallgatják a református teológiai fakultás tanárait is. Jelenleg 17 teológust képeznek ezen a teológián. Van köztük szász evangélikus hallgató is, sőt baptista is, mert az erősen dolgozó és egész Románia területén kis gyülekezetekkel rendelkező baptisták ide küldik fiaikat. A zsinatpresbiteri evangélikus egyháznak legnagyobb tömbje a Brassó melletti csángóság, ahol a híres Hétfaluban (most egyesítették, új neve: »Szecsele város«) nyolc gyülekezetük van. Az erdélyi csángók kirajzásából alakult evangélikus gyülekezet Bukarestben is, ahol ma már románnyelvű gyülekezet is van. Ennek kezdetei a háború előtti zsi- dómisszióra nyúlnak vissza, de ma már a gyülekezet többsége román. Az egyház több évtizedre visszanyúló önállósulási törekvések után a Román Népköztársaságban kapta meg teljes önállóságát és jogi státusát. Egész sor gyülekezet a felszabadulás után jött ki a szász konzász- tóriumi evangélikus egyházból és csatlakozott a zsinatpresbiteri egyházhoz. Ez a változás teljes békességben és mindenki örömére ment végbe. A Román Népköztársaságban lévő konzisztóriumá evangélikus egyház (a történelmi szász evangélikus egyház), amelynek önkormányzata volt a Trianon előtti Magyarországon is, sőt önállósága többévszázados, testvéri .békességben és együttműködésben él a zsinatpresbiteri, evangélikus egyházzal. Püspöke dr. Müller Frigyes, felügyelője Rudolf Wolf mérnök. Ennek az egyháznak kib. kétszázezer tagja van, bár a háború és a németországi kivándorlás következtében sok hívőt vesztett. Az egyház központja Nagyszebenben van, ahol a régi püspöki székházat egy éve kapták vissza az államosításból. Az egyház gyors közadakozással hatalmas összeggel hozta helyre ezt a székhazat, elhelyezte benne a püspöki hivatalt és a teológiát is. A szász egyháznak legnagyobb problémája a lelkészi utánpótlás. Csaknem háromszáz gyülekezetéből alig több mint felének van csak saját papja, a többi gyülekezetbe ezek a lelkészek alkalmanként beszolgálnak. A meglevő, de nem kielégítő létszámú lelkészi karból is több mint hatvan lelkész túl van a nyugdíjazás korhatárán, de továbbszolgálnak, amíg az egyház lelkészutánpótlásról tud gondoskodni. Az egyház teológiája a kolozsvári közös protestáns teológia egyik fakultása. Működését Kolozsvárt kezdte, de a mindig szaporodó teológuslétszám miatt ott már elhelyezkedni nem tudott és két éve Nagyszebenibe költözött. Jelenleg hetven teológus tanul ezen a teológián, amelyen a kolozsvári teológia evangélikus tanárai is előadnak. A teológia dékánja dr. Hermann Binder, akinek éppen erről a lelkészképzésről írott és a Neue Zeitben megjelent feltűnést keltő cikke megjárta az evangélikus világsajtót és ismeretes a mi olvasóink előtt is. A szász evangélikusok felismerték a lelkészképzés nagy szükségét és buzgón küldik fiaikat a teológiára. Idén harminchét jelentkező volt az első évfolyamra. Szigorú vizsgáztatással tizennégyet vettek fel közülük. A kikerülő ifjú lelkészek lelkész nélküli gyülekezetekbe kerülnek, amelyekben általában nagy gond az új berendezkedés. Sok esetben más célra használják a parókiákat ezeken a helyeken, de az egyház rendre visszakapja őket, ahol a lelkészi állást be tudja tölteni. Olvasóink méltányolják azt a sok szolgálati alkalmat, amelyet Püspök Úrnak nyújtottak a Román Népköztársaságban. Hogyan értelmezné ennek a jelentőségét? Utunkat nagy várakozás előzte rpeg. A zsinatpresbiteri egyház jórészével magyar evangélikus egyházi vezetőnek soha nem volt találkozása. Az első világháború utáni román rendszerben lehetetlen volt arra gondolni is, hogy ezekben a gyülekezetekben magyarországi püspök prédikálhasson. Most tizennégy nap alatt tíz gyülekezetben prédikáltam, Benczúr László püspöki titkár pedig négyszer prédikált. Ez kifejezte nemcsak a magyarországi evangélikus egyház szolgálatkészségét a romániai testvérek között, hanem az Igeszolgálat iránti érdeklődésit a romániai evangélikus gyülekezetek részéről és legfőképpen kifejezte egyházaink és népeink új kapcsolatát a népi demokráciáikban. Kifejezte azt az egészen megváltozott viszonyt, amelyben országaink együttműködnek. A meglátogatott gyülekezetek valamennyiében arra fordították a lelkészek üdvözlő szavaikat, hogy méltassák ezt a megváltozott új viszonyt. Románia hatalmas területén Nagyváradtól Bukarestig, és Nagybányától Aradig egyformán zengett ez a bizonyságtétel az egyház és a nép új szelleméből és helyzetéről. Utunkon végig azon igyekeztünk, hogy ezt a baráti légkört, a Romáin Népköztársaság részéről a gyülekezetben való szolgálatra nekünk nyújtott történelmi alkalmat megháláljuk és a barátság, a jó viszony további elmélyítésére használjuk fel. De hasonlóan történelmi alkalomnak tekinthető a romániai szász egyház püspökének meghívása is. Közisr mertek azok a feszültségek, a versengésnek, az elzárkózásnak azok a jelenségei, amelyeket a magyar evangélikus egyház és a szász autonóm egyház történetéből nyomon kísérhetünk. Voltak idők, amikor az elzárkózás emberöltőkön keresztül teljes volt. Most kezet nyújthattunk egymásnak és mindkét részről bizonyosak lehetünk afelől, hogy ez az érintkezés, amely most egyházaink között megkezdődött, áldásos lesz, igazán egyházi érintkezéssé lesz, amely az egyhiten levők bizalmasságával és egymás iránti jóindulatával fog kibontakozni az egész lutheránia áldására. — Hogyan alakul a helyzet a két ország közötti utazás megkönnyítése érdekében tett állami intézkedések óta? A nagyváradi gyorsvonatra Budapesten alig tudtunk felszállni. Óriási a határforgalom a két ország között. Naponta több százan utaznak oda és onnan ide. Ez a néhány hónapja létesített személyi forgalom a két népi demokrácia között rendkívül jóhatású. Családok ezreiben teremtődött meg egy olyan, újfajta nyugalomnak és örömnek a légköre, amelyet addig nem ismertek. Lehetséges az érintkezés közöttük és kölcsönösen segíthetik egymást. A két ország között ez lényeges társadalmi segítségforgalmat is jelent, különösen szülők-gyermekek viszonylatában kölcsönösen. Ez a kedvező légkör és látogatási lehetőség eléggé meg nem hálálható módon javítja mindkét országban a politikai légkört is. Az új jelenség bizonyos vonatkozásán azonban el kellett gondolkodnunk. Túl sok olyan eset van, amikor Magyarországon élő fiatalok látogatják öreg szüleiket Romániában és túl nagy megterhelést jelentenek ott különösen a nyugdíjasoknak. Ezt az idézi elő, hogy nincs törvényes formája annak, hogy megfelelő meny- nyiségű anyagival lehessen átutazni a másik országba. A két államnak arról is gondoskodnia kellene, hogy megfelelő valutához lehessen jutni. Ez a nagy családi forgalom ezt a rendezést bizonyára ki fogja kényszeríteni. A két ország közötti forgalomnak és nagy szabadságnak nemcsak a magyarok örülnek. Románok számára éppen olyan jó ez. Számosán utaznak ide és boldoggá teszi őket a külföldi út, még számosabban pedig átérzik a könnyűvé tett határ- átkelés politikai jelentőségét és hasznát a közhangulat javításában. — Hogyan alakul az evangélikus egyház viszonya a romániai ortodox egyházhoz? Több templomban rámutattam arra a prédikáció során, hogy nemcsak körülöttünk változott meg sok minden, hanem bennünk is. Éppen ez a bennünk lefolyt változás teszi lehetségessé a viszonyok ilyen változását. A gyülekezetek mind értették ezt. De éppilyen érthető volt az a mondatom akkor is, amikor azt megismételtem az orosz ortodox egyház feje, Jusztinián pátriárka előtt. Övele már 1950-ben találkoztam, amikor az I. Román Nemzeti Békekongresszusra, mint országunk kiküldöttje Bukarestbe utaztam. Akkor Szebasztián jassy-i metropolita. aki erdélyi származású és jól beszél magyarul, készítette elő tisztelgő látogatásomat a tizemnégymilliós hatalmas román ortodox egyház fejénél. Istennek adok hálát, hogy hosszú emberöltők után én lehettem olyan magyarországi protestáns egyházi vezető, aki keresztyén testvéri légkörben találkozhatott a hivatalos román ortodoxiával. Akkor igen sokra méltattuk azt a tényt, hogy éppen a békéért folyó közös küzdelem tette ezt a kapcsolatot lehetségessé. Most egyházi küldetésben találkozhattam ismét a pátriárkával. Csaknem kétórás beszélgetésünk a két egyház életéről és sokban hasonló mai problémáiról világosan tükrözte azt az egészen új ökumenikus távlatot, amelyben egyházunk szolgál és amelyben éppen egyházunknak Isten eléggé meg nem hálálható lehetőségeket adott a kelet-európai ortodox egyházakkal való ökuménikus kapcsolatok felvételére és fejlesztésére. Találkoztunk a román ortodox egyház állandó szent szánódusa tagjaival és a bukaresti román ortodox teológiai fakultás tanáraival is. Ez is háláira indító ökumenikus alkalom volt. De a legtöbb, amit ezzel összefüggésben elmondhatok az az, hogy ez az ökumenikus kapcsolat mélyen meg van alapozva a Román Népköztársaságban élő egyházak között is. Tudvalevő, hogy mily sokáig voltak itt éppen az egyházak a nemzeti sovinizmus fenntartói és művelői. Most az erdélyi római katolikus egyházat kivéve a Román Népköztásaságban élő egyházak jó viszonyban élnek, egymást segítik, egymást tiszteletben tartják. A romániai evangélikus egyházak, az erdélyi református egyház és az unitárius egyház vezetői gyakran találkoznak a romáin, ortodox egyház vezetőivel. Országos kérdéseket együtt beszélnek meg, egymás iránt bizalommal vannak és ez a bizalom sugárzik lefelé is a gyülekezetekbe valamennyi egyházban. A fejlődés itt lassúbb, de nyilvánvaló. Talán az is megvalósul, hogy a román ortodox egyházzal együtt alkossanak az erdélyi protestáns egyházak valamilyen nemzeti ökuménikus tanácsot még azelőtt, hogy napirendre kerülne a román ortodox egyház viszonyának kérdése az Egyházak Világtanácsához, íme ez a történelem Istenének drága ajándéka a mi egyházaink számára az utolsó tizenegy évben. — Milyen alkalmak nyíltak a lelkészekkel való találkozásokra? A Román Népköztársaságban lévő zsinatpresbiteri evangélikus egyház valamennyi lelkészével találkoztam. Az egyházközségek itt három espe- rességben élnek. A nagybányai es- peresség, magába foglalja a régi partium, a Kolozsvár-kömyóki és székelyföldi evangéllikusságot. Beyer Aurél nagybányai lelkész az esperese. A brassói egyházmegye magában foglalja' a Brassó-környéki, főleg csángó gyülekezeteket és a bukaresti gyülekezeteket. Esperese Mezei István tatrangi lelkész. Az aradi esperesség magában foglalja az Erdély délnyugati részén levő gyülekezeteket. Esperesük Dénes Béla aradi lelkész. Az egyházmegyék lelkészei a miénkhez egészen hasonló munkaközösségben egyházmegyei- leg szoktak összegyülekezni lelkész- gyűlésekre, — havonta. Közös teológiai munkát folytatnak, különösen az ige tanulmányozása érdekében és ezeken az egyházmegyei lelkészértekezleteken beszélik meg a soron- levő egyházi feladatokat. Kolozsvárt, Brassóban és Aradon voltait most ilyen lelkészgyűlések, amelyeken valamennyi lelkész megjelent. Mindhárom gyűlésen. Benczúr László tartott írásmagyarázatot, én pedig előadást tartottam, amelyeket hosszú megbeszélések követtek. A célunk az volt, hogy kölcsönösen megismerjük egymás egyházi életét és problémáit. Mindenütt kifejeződött az a reménység, hogy kölcsönösen látogatásokkal és ezek során különösen prédikációkkal, amelyeket egymás gyülekezeteiben tartunk, erősíteni lehet a hit és szolgálat egységét egyházaink között. Rendkívül hálás vagyok Argay György püspöknek, hogy egyházát ilyen szélesen bemutatta nekünk s hogy annyi testvérszeretet, annyi vendégszeretet sugárzott az egész egyházból ott-tartóz- kodósunk alatt. A Magyarországi Evangélikus Egyház bizonyára épp ilyen szeretettel fogja viszonozni ezt a meghívást. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarország! Evangél'kus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII. Puskin u. 12. Telefon: I42-C74. Szerkesztésért és kiadásért tetei: D. Dezséry László szerkesztő. , Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. _____10 000 példányban nyomatott.______ 2564152. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) Szerkesztőségünk többször is kapott leveleket, amelyekben olvasóink az ún. Szent Antal-lánc levelek ellen tiltakoznak. E lánc szerint Szent Antal segít azoknak, akik a láncot lemásolják és tovább küldik. 18 napon ét kell ezt cselekedni, hogy az embernek megjöjjön a szerencséje, ha pedig valaki megszakítja a láncot, szerencsétlenség éri. A leveleket természetesen névtelenül küldözgetik tovább. Egyik olvasónk beküldött nekünk egV olyan Szent Antal-lánc levelet, amelyet nemcsak névtelenül, de bélyeg nélkül adtak fel. A Szent Antal-lánc ellen többször állást foglalt az Új Ember című katolikus hetilap is. Szerinte nem kétséges, hogy babonás eltévelyedésről van szó, amelynek a kéresztyénséghez semmi köze sincsen. Érdemes azonban külön is kézbefogni Sz. I. olvasónk levelét. ’ 1 Helyesen írja Sz. I.: »Ne* • künk evangélikusoknak nincs szükségünk Szent Antalra, sem az ő láncára. Van megváltó Jézusunk, ő hív magához bennünket: Jöjjetek énhozzám.« Valóban, miért is kellene nekünk gondjainkkal, vagy örömeinkkel Szent Antalhoz vagy bárki máshoz fordulnunk? Miért ne mehetnénk közvetlenül a forráshoz, Jézushoz? Hiszen Ö azt mondta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (Jn. 16, 23.). S ezt nem is egy helyen mondja az Űr Jézus Krisztus! Az Őbenne hívőnek semmi kételye nem lehet- afelől, hogy minden dolgát bátran Isten elé tárhatja imádságban, mind azokat is, amelyeknek megoldódását babonás emberek Szent Antal lánctól és más emberi mesterkedésektől várhatnák. Azt mondja az ige: »Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságtokfoan és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt« (Fii 4,6). A szentek igazi nagy lánca az, ahogyan a mindennapos imádságban egyesülnek és magukért s egymásért könyörögve megnyitják szívüket az Isten előtt. O Kár, hogy Sz. I. levele ezután így folytatódik: »Ez a botrán- koztató levél csak azoktól eredhet, akik régen is bántottak bennünket és most is, ahelyett, hogy megismernének bennünket, hogy többet tudunk az igazságról, mint ők Hála legyen a jó Istennék, hogy nem hagyott bennünket a sötétségben.« E néhány mondat tekintetében óvatosan el kell választanunk az igazságot a tévedéstől. Mert való igaz, hogy jó ráemlélkezni arra, mint akarták egykor erőszakkal kényszeríteni hívő őseinkre a babonás álhitet és mint bántalmazták őket, mert a Szemtíráshoz és a hithez ragaszkodtak. Való igaz, -hogy hálát kell adnunk Istennek, amiért szent igéjével bennünket s velünk együtt minden hívőt a Szentlélek által naponként megvilágosít s az igaz hitben megtart. Isten nagy ajándékát ismerjük fel a reformációban s annak számos áldása között abban is, hogy egy egész sor sötét babonában világos látásra vezetett bennünket. Nem lehet eleget hálát adnunk Isten világosságáért és nem lehet eleget foglalkoznunk hitvalló őseink küzdelmeivel ahhoz, hogy igazán nagyra értékeljük hitünket és öntudatosan valljuk: Isten, áldása, hogy evangélikusok vagyunk. 0 A tévedés az, ha a felekezeti 1 ** öntudat erősebb bennünk. mint az Isten előtti alázatosság. Mid van, amit nem kaptál volna, mondja a Szentírás (1 Kor 4, 7) és ezt az igét a felekezeti öntudatra is alkalmaznunk kell. Maga Luther nem győzte hangsúlyozni, hogy ami történt az egyházban, nem az ő műve hanem a Szentiéleké. Hívő alázatosság kellett ehhez. Ezért hibás és helytelen, ha mi úgy beszélünk a magunk világosságáról, bölcsességéről mint a magunkéról. Ha nagyobb is az igazságunk, babonamentes a hitünk, Isten ajándéka ez s tegyük hozzá mindjárt az igét: -Akt azt hiszi, hogy áll, meglássa hogy el ne essék« (1 Kor 10, 12). Ne dicsekedjünk hát azzal, hogy mj mennyi mindent tudunk jobban, hanem inkább serénykedjünk a jóban, az igazságban, a hitben és keressük a világosságot, a bölcsességet. fazekai) £aci Az idő éppen az őszbe fordult, amikor Fazekas Laci az állami gazdaságba került. Néhány hónappal azelőtt töltötte be a tizennegyedik esztendejét. Szótlan, csöndes fiú volt. Ha kérdeztek tőle valamit, illedelmesen felelt, de beszélgetésbe sohasem kezdett. Munka után, amikor a fiúk játékos kedvvel szertefutottak, ő otthon maradt. A szomszéd lakásból már régóta figyelték Lacit. Feltűnt nekik Laci szomorúsága, az, hogy nem olyan, mint a többi tizennégyéves fiú. — Laci, hol ebédelsz ma — szólította meg az ablakban könyöklő fiút az asszony. — Gyere hozzánk, ebédelj velünk. Melegség volt az asszony szavában. A meleg, édesanyás asszonyszó még mélyebbre vonta Laci arcán a szomorúságot. — Miért nem jössz, Laci! Hiszen igazán hívunk. Szeretetből. Gyere! Laci elindult. Amikor belépett az ajtón, a férfi fogadta. — Kezét nyújtotta Lacinak. Meg is simogatta őt. Ügy férfi modem. Ami simogatás is, meg ölelés is egyszerre. Bevezette a szobába. — Ismerkedtek. Ott volt már az asszony is. — Vannak-e testvéreid Laci? — kérdezte az asszony. — Nincsenek. Egyedül vagyok — mondotta a fiú. — Hát az édesapád? — érdeklődött a férfi. — Édesapámat nem ismertem. — Ügye az édesanyád nevelt? — kérdezte kedvesen az asszony. — Édesanyámat se ismertem. Nem láttam soha. Nekem senkim sincs. Még testvérem se. Az asszony szeme tele lett köny- nyel. A férfi még tartotta magát. Próbált valamit még mondani a fiúnak. De amint látta, hogy a fiú szomorú szeméből leperdül az vaskos könnycsepp — ő sem bírta tovább. Magához vonta a fiút. Laci otthonos lett Szamoséknál. Sok apró jelből látszott, hogy szereti őket. így jött el a karácsony. Szamoséknál ebben az esztendőben gyújtottak először karácsonyfagyertyát. — Eddig nem volt kinek gyújtamok. Pedig, de szerették volna! De most itt van Laci. — Lacinak se gyújtott eddig senki ilyet. Leültek a karácsonyi asztalhoz. — Tudod-e Lacikám — mondta az asszony — mi is szomorú emberek vagyunk. Neked édesanyád nincs, nekünk meg gyermekünk. Pedig nagyon szeretnénk. De majd meglátod, hogy szerzünk egyet. Egy kicsike gyermeket, aki azt mondja majd nekem, hogy: édesanyám. Elmúlt a karácsony. Laci mindennap betekintett Sza- mosékhoz. Észre lehetett venni rajta, hogy szeretne valamit mondani. — Valami bántja ezt a fiút — mondta a férfi a feleségének. Egy este, amikor éppen befejezték a vacsorát, Laci szokatlanul mély, sóvárgó tekintettel ránézett az asz- szonyra és ennyit mondott: Jolánka néni, én ... Benne akadt a szó. — Csak mondjad fiam bátran, mi a kívánságod — biztatta a férfi. — Jolánka néni, én ... Én tudnám azt mondani a Jolánka néninek, hogy: édesanyám. Azon az éjszakán nem aludtak Szamosék. — Majd. gondolkodunk róla. De mégis ‘ jobb lenne egy egészen kis fiú, aki egészen a mienk lenne — állapodtak, meg egymással. * Tavasszal Szamosokat az Alföldről a Dunántúlra helyezték. Laci kikisérte őket az állomásra. A vonat még nem indult. Beszélgettek. Laci csendes volt. Arcán ott ült újra a régi szomorúság. A férfi vigasztalva Lacit, egyszer igy mondta neki: »Édes fiam«. Laci felnézett és kitört belőle a zokogás. A vonat elindult. Azt mondják, hogy Laci azóta még csendesebb lett. * ... Nemrégiben Szamoséknál jártam. Egy mosolygó, derűs, vidám fiú jött elém. — Bemutatkozott: »Szamos László vagyok.« Előtoppant az asszony is. 0 így mutatta be Lacit: A fiam. Németh Géza Isten, világ, felebarát Karner Károly professzor igetanulmányai Rm 12—15 alapján Ara: 8,— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest. VIII., Puskin utca 12. Csekkszámlaszám: 220-278.
