Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-08-12 / 33. szám
Látogatás Mátraszentistvánban ANYU Arc és álarc Az Egyházak Világtanácsa központi bizottsága galyatetői ülésének egyik szünetében a külföldi egyházi vezetők egy csoportja ellátogatott Mátraszentistvánba, az evangélikus üelikészüdülő megtekintésére. Ez a látogatás a különböző egyházak és népek képviselőinek testvéri találkozásává is vált. D. Dezséry László püspök köszöntötte a vendégeket a magyar szív melegével, amely ugyanakkor keresztyén szív is. A köszöntésre adott válaszok sorra kiemelték a keresztyén testvéri összetartozás hatalmas tényét. Kozaki japán egyházi vezető felszólalásában erőteljesen hangsúlyozta, hogy »ugyanannak a szőlőtőkének a venyigéi vagyunk«. Kwansa, az afrikai Aranypartról jött lelkész, aról az élményéről számol be, amit itt megtapasztalt a keresztyén hitben Augusztus 1-én, szerdán a központi bizottság ülése alkalmából hazánkban tartózkodó külföldi vendégeink meglátogatták a közeli Atkár község Micsurinról elnevezett termelőszövetkezetét. Megérkezéskor Erdei Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket, majd Virág Gergely, a Micsurin Tsz elnöke ismertette az eredményeket. Számos vendég vette elő jegyzetfüzetét és írta szorgalmasan az adatokat, hogy 1945-ig az atkári határban ezer hektár föld volt két birtokos kezén, 250 hektár pedig egy banké volt, majd 1945 tavaszán 400 földnélküli család vált középparaszttá. Azóta az eredmények láttán egyre növekszik a termés is, a gazdaság is, a jövedelem is. Most már két millión felüli vagyona van a tsz-nek, az egy munkaegységre eső jövedelem 46 forint volt tavaly, de idén mór 50 forint lesz. Egy jól dolgozó család évi jövedelme kb. 30 000-re tehető, a háztáji gazdaság bevételével együtt pedig 40 000-re. De őszintén feltárta a hibákat is a tsz-elnök, amikor elmondta, hogy az állattenyészetük színvonala nem egyezik az országos színvonallal. A földterülethez képest kevés állatjuk van, de ez a helyzet évről évre javulóban van. A rövid beszámoló után a külföldi egyházi vendégek és kísérőik megtekintették a szövetkezetét. Serény munka folyt a cséplőgép körül. Bent a magtárban sokan tekintették meg a tiszta búzát, az ország új kenyerének ígéretét. A vendégek a községben meglátogatták több termelőszövetkezeti paraszt otthonát is, és elbeszélgettek velük. Uracs Jánosék például hárman dolgoznak, a két szülő és a lányuk. Kezdettől fogva csatlakoztak a szövetkezethez. Két évvel ezelőtt pedig házat építettek. A szobák tele vannak külföldi egyházi emberekkel. A látogatások után a tsz tagsága vendégül látta a külföldi egyházi vezetőket. A vendégek nevében az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának tiszteletbeli elnöke, ár. Bell chichesteri püspök mondott köszönetét. Nagy élménynek nevezte a látottakat s kiemelte annak jelentőségét, hogy a központi bizottság tagjai az ülés folyamán eljöhettek egy magyar falu meglátogatására és találkozhattak a magyar néppel. Az Evangélikus Élet már hírt adott arról, hogy »Bevezetés a teológiába« c. könyvem német kiadása ügyében néhány napra Berlinbe utaztam. Olvasóinkat bizonyára érdekli ennek az utazásnak néhány tapasztalata is. Rövid néhány napról van szó s ilyenkor az ember végeredményben csak keveset lát. De ez a néhány nap is nagyon tanulságos volt nekünk, D. dr. Vető Lajos püspökünknek, akivel együtt tölthettem e napokat, és nekem. Berlinben az utasnak talán különösen két jelenség tűnik fel. Egyik a foghíjas utcák képe: a rengeteg hiányzó ház s akárhány helyen a romos, kiégett, ablaktalan, csonka falú épületek bé- láthatatlan sora. Évtizedekbe, sőt évszázadokba került, amíg ezek az épületek életeket betöltő munka és fáradság árán megépültek. Nem csoda, ha nem lehetett őket egy évtized alatt helyreállítani. De ez csak egyik oldala a képnek. A másik a jövendő felé tekintő élni akarás sok új alkotása. Végigmegyünk az egyetem újjáépített épületein, megnézzük a hit- tudományi kar berendezéseit, mindenütt látjuk az alkotó munka gyümölcseit. Egyik teremben a teológusok éppen latint tanulnak és Liviust olvassák. Különben látogatásunk éppen a félév végére esett, úgyhogy az előadások már szüneteltek. Az egyetemmel szemben büszkén mutatja gépkocsivezetőnk az állami operaház újjáépített palotáját: az épületet eredeti finom klasszicizáló formájában állították helyre. De ezeknél jóval tanulságosabb romhalmaz helyén való egység terén. Nikolainen finn professzor azt az erőt emelte ki, amely összeköti az európai, afrikai, ázsiai, amerikai keresztyéneket s ez az erő nem más, mint Jézus Krisztus vére. Niemczyk varsói teológiai dékán arról az örömről szólott, amit a testvéri szeretet egysége fakaszt. Chabada pozsonyi evangélikus püspök a lélek egységének erejéről és a lélek szerint járás keresztyén felelősségéről szólott. Czymorek sziléziai szuperintendens a lengyel és a magyar nép hagyományos barátságáról szólott, amelyet a Krisztusban való testvériség tesz eltéphetetlenné. Essen duisburgi, nyugat-németországi evangélikus lelkész arról az örömről szólott, hogy Jézus Krisztusban leomlanak a bűn miatt s köztük a háborús bűnök miatt emelt válaszfalak és megszilárdul a népek békéje. A búcsúzásnál csakhamar virágok kerültek a gomblyukakba s a magyar föld gazdagságának és a szorgalmas nép erejének emlékével tértek vissza a külföldi egyházi vezetők a Mátrába, az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága munkájának folytatására. O. E. Wielif tanítása CT"TCévvel ezelőtt, 1381-ben támad- 'A * sr ta meg irataiban Wielif az át- lényegülés tanait, azt a római katolikus dogmát, hogy a misében a Krisztus áldozatának bemutatása során az ostya Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé lényegül át és csak látszatra marad ostya és bor. Viclif, az angol keresztyénségnek ez a hatalmas középkori alakja, már korábban elkezdte a pápás egyház bírálatát, de ebben a legmélyebbre akkor jutott, amikor az átléinyegülés tanában is kitapintotta a papi rend uralmának nyomát. Látta, hogy a római egyház hatalomra vágyó papsága az úrvacsoráról szóló tanítást is úgy forgatja, hogy azzal is erősítse uralkodását a keresztyének felett: íme, az áldozó pap képes arra, hogy misemondás által megszűnjék az ostya ostya lenni, a bor bor lenni; íme, itt a különbség a pap és a nem pap között; és ha már bizonyos a különbség, akkor indokolt is a papi rend annyiféle kiváltsága. J ól látta Wielif azt is, hogy az átlé- nyegülés tana nem fér össze a Szentírással. Márpedig azt is hirdette, hogy a Szentírás a hit egyedüli alapja, világít és lelki dolgokban az egyetlen szabály. Ezért aztán követői doctor evange licu s-nak nevezték. Nemcsak maga tanulmányozta alaposan a Bibliát, mint Isten törvényét, hanem olvashatóvá akarta azt tenni angol népe számára is. Arra törekedett, hogy legyen teljes angol fordítása a Szentírásnak, az Üjtestamen- tumot valószínűleg saját maga fordította le. A Biblia tanulmányozása révén összehasonlította a hajdani egyházi berendezést a saját korabeli egyházi állapottál. Elvetette egyebek között a fülbegyónást, a papi nőtlenséget, az ereklyék, szentek, képek tiszteletét, a zarándoklást, halotti miséket Leginkább azonban a papok épült impozáns Stalin-Allee: kb. 4 kilométer hosszú széles út,'két oldalán egységes stílusban épült hétemeletes hatalmas háztömbökkel, közben óriási terekkel, melynek sarkain húszemeletes felhőkarcolók emelkednek. Azt mondják, hogy amikor épült, egyszerre százezer ember is dolgozott az építésnél. A paloták mind lakásokat foglalnak magukban, de itt van pl. a nagyszerűen berendezett Budapest-étterem is. A járókelő ragyogó üzletsorokban gyönyörködhet, melyeffí^ gazdag bőségben tárják elénk a német szocialista ipar legkülönfélébb termékeit. De nemcsak Berlint láttuk, hanem német barátaink lehetővé tették, hogy egy körúton néhány órát töltsünk Lipcsében, ahol találkozhattunk a teológiai kar professzoraival, részben régi, kedves ismerősökkel. Éppen orgona szólt a Tamás-templomban, ahol egykor Bach ült az orgona mellett és vezényelte halhatatlan alkotásait, amikor beléptünk és engedtünk a hely áhítatának. Az egyetem egykori híres nagy csarnoka hatalmas márványoszlopaival most tele volt az újjáépítés jeleivel. Az egyetemi templom azonban, ahol egykor a nagyhírű professzor és későbbi püspök, lhmels prédikációira sereglettek a diákok és a gyülekezet, most jobban mutatja régi szépségét, mint egy emberöltővel ezelőtt, mert hiányzik az akkor mellette volt háztömbé Tudok egy varászszót, Ha én azt kimondom, Egyszerre elmúlik Minden bajom, gondom. Ha kávé keserű Ha mártás savanyú Csak egy szót kiáltok, Csak annyit, hogy »Anyu« Mindjárt porcukor hull Kávéba, mártásba Csak egy szóba kerül Csak egy kiáltásba. Keserűből édes Rosszból csudajó lesz Sírásból mosolygás Olyan csuda szó ez. »Anyui Anyu! Anyu!« Hangzik este, reggel Milyen sok baj is van Ilyen kis gyermekkel »Anyu! Anyu! Anyu!« Most is kiabálom Most semmi baj nincsen Mégis meg nem állom Csak látni akarlak Anyu, fényes csillag Látni, ahogy jössz, jössz Mindig jössz, ha hívlak. Látni sietséged Angyal szelídséged Odabujni hozzád Megölelni téged! Nadányi Zoltán az úrvacsoráról rendi uralma ellen harcolt. Ez a küzdelme összefonódott az angol keresztyénségnek azzal a törekvésével, hogy függetlenítse magát Rómától. Wielif nem állott meg egyes pápák bírálatánál, hanem elvetette magét a pápaságot. Azt tanította, hogy az igazi pápa a Krisztus; mindenki, akit az Isten kiválasztott az üdvösségre, valóságos pap Isten előtt. Későbbi irataiban a pápaságot egyenesen az Antikrisztus intézményének mondotta. T gy még jobban értjük, miért foglal- koztatta Wiclifet az úrvaesoráról- miséről szóló tanításban az átlénye- gülés tana. Viszont mivel a papság hatalma elleni harca szempontjából nézte az úrvacsorát, megelégedett azzal a nézettel, hogy a hivő lelki módon veszi az úrvacsorában az Krisztus testét.. Csak Luther igehirdetése nyomán lett az úrvacsora valóban az Úr szent vacsorája az egyházban. Ö már nemcsak azért támadta az átlé- nyegülés tanát, hogy lerontsa a papuralomnak ezt a támasztékát, hanem azért is, hogy az úrvacsora mindenestül a Krisztus műve legyen érettünk, egyes-egyedül az Ő műve s még kísértésünk se legyen arra, hogy emberi cselekedetnek képzeljük. Mégis Wielif itt, az átlényegülés tanának megtámadásában közelítette meg leginkább a refonmátorság mértékét. A pápaság elleni harcában elébe munkálkodott az angliai keresztyénség XVI. századi függetlenülésének, az angol nemzeti egyház létrejöttének. Holttestét Húsz János kivégzése után kiásták és elégették. Működésével annak idején jó szolgálatot tett egyszersmind népének és általában a keresztyénségnek. Dr. Sólyom Jenő Lipcséből Dessauba vezetett utunk, ahol éppen a Luther-Akadémia tartotta nyári egyetemét. Itt több régi, kedves ismerőssel találkoztunk, elsősorban D. Stange Károllyal, a Lu- ther-Akadémia megalapítójával, aki többször járt Magyarországon és régi barátunk. Ezúton is sok meleg üdvözletét küld minden itteni kedves ismerősének. Noha már elmúlt 86 esztendős, mégis hihetetlen szellemi frisseséggel dolgozik. Dessauban is előadást tartott az Isten képére teremtettségünk értelméről. Igen megragadó emlék számunkra, hogy éppen akkor adták elő az egyik gyülekezeti teremben Manfred Hausmann »Der Fischbecker Wandteppich« c. drámai játékát. »Verkündi- gungs-Spiel«-nek, tehát olyan drámai játéknak hirdette a program, amely az evangélium üzenetét szólaltatja meg. A játék során megelevenednek egy ősrégi kolostor ezeresztendős faliszőnyegének már-már elmosódó képei. A képek által ábrázolt történetben a szerző rendkívül magas művészettel, csodálatos megjelenítő erővel mutatja meg, hogyan törik össze a magabiztos kegyesség önigazsága, mert nem tudunk másból élni, mint Isten megbocsátó kegyelméből. Ez a vallásos motívum azonban nem prédikáló formában, nem kegyes mondatok sorozatából hangzik a néző felé, hanem a drámai cselekmény feszültségéből elevenedik meg és annak erejét még növeli a játék rendkívül magas művészi színvonala. Manfred Hausmann a Mt 12, 1—21. IV incs szomorúbb dolog a világon, mint a látszat ígérete és a valóság szegénysége. Nincs nagyobb csalódás annál, mint amikor egy emberi arcon megmozdul az álarc és mögüle felénk feketedik a döbbenetes valóság. Hányszor riad így meg a lelkünk, amikor a szeretet álarca mögül kivillan az önzés, a jóság álarca mögül a gonoszság, a kegyesség mögül a hitetlenség, az Istenarc mögül — a sátánarc. A Jézus korabeli farizeusok ezf a világot élték és ezt az álarcot hordták. A kegyes és istenszerető emberek hazug álarcát. Sohasem élték, hanem csak mutatták Isten törvényeit. Látszatarcukon ragyogott a rend, az áhítat és a jóság, de mögötte a romlás virágai a halált és a pokolt lehelték. Gyakran ott lehetett látni őket Isten oltárai előtt, de a szívük sohasem ismerte az áldozat, az irgalom, a jóság oltárait. — Jézus őszinte és igaz élete nem bírta elviselni ezt a hazug, farizeusi világot. Harcolt haláláig a hazugságaik ellen. Tézus ma is azt üzeni nekünk, " hogy: keresztyénnek nem látszani kell, hanem lenni! — Ha angyalok egyszer kiszitálnák a vasárnapjainkból emberi örömeink elszürkülő porát, vajon mennyi maradna fenn az Istennel való tiszta és boldog együttlét és az ö nevében elajándékozott jóság aranyaiból?i Jézus úgy ünnepelte meg az Istennek szentelt napot, hogy segített éhező embereken és egy boldogtalan bénát meggyógyított, hogy az egészséges karjaival átölelje öt. A vasárnap sohasem egy kiszakított óra áhítata és istentisztelete, hanem az igével foglalkozás és a segítő szolgálat napja. Amikor messze magasban hatalmas létrák tetején először dolgozott a kőműves- mesterrel a fia, akkor a fiúnak egy keskeny pallón kellett végigmennie szédítő mélység felett. Az út közepén elsápadt és odaszólt az édesapjának: — szédülök! Az apa nyugodtan csak ennyit válaszolt: — felfelé nézz! Az 1 Kor 15, 1—10. »Én nem« — ez a kisgyerek leggyakoribb két szava, ha baj van. Ha ajándékra, jutalomra számíthat, akkor ez a két szó kedves: »nekem is«, »én is«! Ugye, Te is így tettél annak idején? — De ugye, bevallhatjuk azt is, hogy most pontosan így teszünk, noha már fölcsep>eredtünk kissé! Ez a magatartás sírunkig elkísér. Ha dicsérnek jó eredményeket, s azt, aki részes bennök, akkor én is szeretnék ott lenni, de nyomom sem találják, ha baj van, mert én nem vagyok ludas! Azért nehéz evangélikusnak lenni, mert ezt a magatartást fel kell adni! Isten előtt éppen fordított a helyzet: ha baj van, ha Isten ítéletét mondja fölöttem — »mindnyájan egyformán vétkeztek« — azt kell mondanom: én is. S ha az Isten ajándékozó kegyelméről, ajándékáról van szó, önmagamat ismerve, csak így szólhatok: én nem! Ki érdemli meg Isten ítéletét: én is.' — és ajándékát, az örökéletet: én nem! Próbáid csak meg egyszer: ez a legnehezebb! Azért nehéz evangélikusnak lenni, mert — üdvösségemről lévén szó — mai német irodalomnak egyik kiemelkedő alakja s ezt a drámai játékot a végtelenségig leegyszerűsített művészi eszközökkel úgy alkotta meg, hogy az a legegyszerűbb körülmények közt, minden technikai fel- készültség nélkül is előadható legyen. Igaz, hogy a játék a négy szereplőtől nagy művészi tudást és a műkedvelők képességeit meghaladó előadó készséget követel. Utunk visszafelé Berlinbe Wittenbergen át vezetett, ahol nagy örömmel láttuk, hogy a reformáció emlékei, a kolostor, melyben Luther élt és a múzeum nagyértékű gyűjteményei sértetlenül és régi gazdagságukkal várják a látogatókat. A múzeum igazgatója, a nálunk is ismert Oszkár Thu- lin professzor most azon van, hogy a lutheri reformáció évszázados kisugárzásait szemléltesse új kiállítás rendezésével. Ehhez az anyagot jórészt éppen magyar evangélikus egyházunk történetéből is szeretné összeállítani. Kőrútunkat a keletnémet CDU, a Keresztyén Demokratikus Unió tette lehetővé és utolsó berlini esténkén is ez hívott meg. Itt találkoztunk Ottó Nuschke-val, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettesével, aki éppen akkor tért vissza moszkvai útjáról a német kormányküldöttséggel. Utolsó este még sokáig elbeszélgettünk a németországi evangélikus egyház és Ökumene kérdéseiről. Sok gazdag emlékkel megrakodva térhettünk haza kelet-németországi utunkról. Karner Károly életünk sokszor megy át ilyen mélységek fölött és Isten azért adta a Vasárnapot, az igét, biztató és erősítő szavát, hogy felfelé nézzünk. Pedig az istentisztelet és az ünnep megszentelése még nem próbája a hűségnek. Mi azért jövünk a hétköznapokból az ünnep felé, hogy ünneppé és szentté tegyük a hétköznapokat. Az ünnepszentelés krisztusi formája mindig az, ha valaki úgy teszi meg az utat az otthonától a templomig, hogy templommá lesz az otthona. Isten akarata szerint élni, Istent szeretni nem egy napig és nem egy óráig kell. Isten nem naptárral szeret minket. Az Ö szíve az örökkévalóság minden pillanatában felénk dobog. Általában szeretni csak úgy lehet: megszakítás nélkül, örökké. Aki csak egy napig, csak egy óráig szeret, az sohasem szeretett. Akinek csak egy vasárnapra, csak egy órára van Istene, az nem szereti Istent. Ezért van az, hogy az élet Isten számára azért szép, mert szerethet, az élet a mi számunkra azért szép, mert benne mi is szerethetünk. így találkozik a hétköznap és az ünnepnap, mert a szeretet mindig a legnagyobb ünnep a világon. Így ünepelt Jézus kalászokkal és egy gyógyult ember mosolyával. 'T'e hogyan ünnepelsz?! És ho- gyan élsz?! És hogyan szeretsz: naptárral, vagy szívvel?! Lehet, hogy Jézus ma kezébe veszi az arcod és megkérdi: mutasd, mi ez az angyalarc, látszat, vagy valóság? Igazi, vagy csak álarc? Talán még nem veszett el minden. — Azt mondják, hogy akik sokat vannak együtt, azok lassan hasonlítani kezdenek egymásra. Egyformák a szavaik, azután a gondolataik, a mozdulataik. Végül egyforma az arcuk. Legyünk sokat Jézus közelében, hadd szépüljön meg Tőle az arcunk. Így tanít ma minket élni Jézus a kalászok közül egy meggyógyított béna boldog kezével... Friedrich Lajos még csak az Isten munkatársának sem vallhatom magam. Teljesen Istenre magára kell bíznom magamat! Azért nehéz evangélikusnak lenni, mert Istennek ezt a szabad munkáját kell elfogadnom, úgyhogy azt kegyelemnek veszem! Isten szabad kegyelmének, minden emberi hozzátétel nélkül. S akkor a gyerekkori mondat így fordul meg: nem én, hanem Isten kegyelme velem! Ennek csak praktikus vetülete az, hogy még az Isten ügye érdekében végzett szolgálataimat, arra való képességeimet, lehetőségeimet is Isten szabad kegyelmének tekintem. Erőtlennek mondhatom-e azt az Istent, aki Jézus Krisztust nem hagyta a halálban, hanem legyőzte ezt a legnagyobb ellenségünket és feltámasztotta az Urat? Erőtlen-e az az Isten, aki engem és a hozzám hasonló bűnösök millióit »feltámasztott« a bűnből, hogy egészen az övéi legyünk és az ö országában éljünk? Eről- len-e az az Isten, aki — olvasd a fejezet későbbi sorait —- elég hatalmas ahhoz, hogy a végső feltámadáskor, az ítélet napján, feltámasszon, új testet, új életet, örökéletet adjon? Még csak arra hívom fel a figyelmet, hogy Pál apostol a korinthusi keresztyének előtt ezt evangéliumként hirdette és levelében is ezt em» legeti! örömhírként! Nem azért, hogy elmenjen a kedvük, mert »ők nem«, hanem »csak az Isten« támasztotta fel Jézus Krisztust a halálból, Pált a bűnből, s őket az ítéletkor. Evangélium, azaz örömhír arról, hogy megváltozott a dacos gyermeki magatartás és bizalommal mondhatnak igent ott, ahol Isten ítéletet hirdet és bátran bevallhatják méltatlanságukat akkor, ha, az örökéletről van szó! Nem én, hanem az Isten kegyelme! — néhány éve ízlelgetem, forgatom számban-szívemben ezt a mondatot, de — hála Istennek — még nem tudtam betelni vele! Nem én, hanem az Isten! Ott, önála van a súlypont, oda tolódott el rólam, hogy biztosabb legyen! Sokkal biztosabb, mint bennem! Ezért könnyű evangélikusnak lenni! Nem én, mégcsak nem én. is, hanem egyedül az Isten kegyelme! Ezt így hittel fogadni — ezt jelenti evangélikusnak lenni! Gémes István EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországé Evangéhkus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vili. Puskin u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre 15.-t- Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla- 20.412—VIII. ______10 000 példányban nyomatott_______ 2563441k Athenaeum (F, vk Soproni Bél») ...és Atkár on AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL: Egy hét a Német Demokratikus Köztársaságban Mit jelent evangélikusnak lenni?
