Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-07-15 / 29. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET Prozelitizmus és vallásszabadság Kis gyülekezet nagy ereje Ez lesz egyik tárgya az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága augusztusi gyűlésén a tanulmányi munkának. Hírt már adtunk róla, de rendjénvaló és szükséges, hogy köze­lebbről is ismerkedjünk vele. A szo­katlan idegen szó egyfelől felhívja érdeklődésünket, másfelől azonban azt a benyomást kelti, hogy csak illendőségből kell foglalkoznunk a kérdéssel, valójában idegen szá­munkra. Maga a prozelitizmus szó akkor kerül közelebb hozzánk, ha arra emlékezünk, hogy a Biblia na­ponta használt, gyülekezeteinkben hallott magyar fordításában is több­ször előfordul a prozelitus szó. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv­ben háromszor találkozunk vele, elő­ször a pünkösdi történetben, a 2. rész 10. versében. Itt is, a könyv másik két helyén is (6, 5; 13, 43) olyan sze­mélyt jelöl, aki valamely pogány vallásról tért át a zsidó vallásra, te­hát nem született abba bele, hanem saját elhatározásából tért át arra. Helyénvaló-e, rendjénvaló-e az áttérés, az áttérítés egyik egyházból a másikba ? Ez a kérdés abból a tapasztalatból világosodott meg, hogy az egyébként együttműködő egyházak viszonyát zavarta tagjaik egyház-cseréje. A nehézségek áttekintésekor számba- vették, hogy már egy fél évszázad­dal ezelőtt kezdett kialakulni a kér­dés, hol van a határa a missziói tevé­kenységnek. Volt aztán olyan egyház, amelyik csak azzal a feltétellel mu­tatott készséget az ökumenikus moz­galomban részvételre, hogy megszű­nik az áttérítgetés az egyházak kö­zött. Némely missziói területen arról panaszkodtak a missziói egyházak, hogy a többiek az ő tagjaik közül to­borozzák híveiket, nem a pogányok közül. Miután pedig megalakult az Egyházak Világtanácsa, a prozelitá- lás kérdése most már úgy jelentke­zett, mint a szervezett ökumenikus mozgalomban résztvevő egyházak viszonyának az ügye. Hogyan mű­ködhetnek együtt őszintén, ha elfo­gadnak áttérőket a többi tagegy­ház tagjai közül, sőt, esetleg egyene­sen törekszenek is arra, hogy tagjai­kat a többiek kárára toborozzák? De ez a kérdés azonnal összekapcso­lódott azzal a kérdéssel, hogy mi lesz a vallásszabadság elvével, ha valamilyen belső egyházi megálla­podással és intézkedéssel útját állják az egyháztagság cseréjének. Ezért tették tanulmányozás tár­gyává a prozelitizmust és a vallás- szabadságot, egymással összekap­csolva, minden hozzászólót rögtön figyelmeztetve, hogy e két nagy ügy­ről jól és igazán csakis úgy lehet beszélni, hogy a kettőt egymáshoz viszonyítjuk. A tanulmányozás so­rán világossá lett, hogy a bizonyság- tétel kötelezettségének a dolgát sem lehet kihagyni a kérdés tárgyalásá­ból. A Magyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsa munkaközösséget hívott össze D. Dezséry László püs­pök elnöklete alatt e nagy ökume­nikus probléma tanulmányozására; tagjaiul meghívta református részről dr. Czeglédy István lelkipásztor, teológiai tanárt, baptista részről dr. Haraszti Sándor teológiai tanárt, metodista részről Iványi Tibor szol­Syzánakozá ó/ze>cetet Ezt a magyarázatot megkapjuk ma­gában a Bibliában Mt 23, 15-ben, mert itt a fordítás nem hagyta meg az eredeti görög szót; »prozelitussá tenni a pogányt«, ezt így fordították: »•zsidóvá tenni egy pogányt«, a ké­szülő bibliafordításban pedig így van: »egy pogányt áttéríteni-». De ebben az evangéliomi versben nem­csak szómagyarázatot kapunk, ha­nem segítséget annak megértésére, miért van valamilyen rossz íze a prozelita szónak a közhasználatban. Jézus feddő szava ugyanis így hang­zik: »Jaj nektek, képmutató írástu­dók és farizeusok! mert megkerüli­tek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.-» Így tapadt a szóhoz az a mellékíz, hogy az áttérített személy szinte áldozata egy vak, kegyetlen buzgóságnak. Ezzel már benne is vagyunk a prozelitizmusnak abban a súlyos problémájában, amely az Egyházak Világtanácsát évek óta foglalkoz­tatja. noki lelkészt, evangélikus részről dr. Sólyom Jenő teológiai tanárt. A munkaközösség elkészítette a Hozzászólás tervezetét és azt már azon a tanácskozáson is megbeszél­ték, amely csehszlovákiai és magyar- országi résztvevőkkel folyt le az augusztusi gyűlésre felkészülés ér­dekében. A munkaközösség által tervezett Hozzászólás úgy készült, hogy egy­felől tekintettel voltak a kijelölt kor­látokra, másfelől tágították a kérdés szemléletét. Az eddigi hozzászólások főképpen a missziói területeken lét­rejött fiatal egyházak élményeit és bajait tükrözik; a hazai református és evangélikus egyház tehát másféle tapasztalatok közlésével hasznosan vehet részt ebben a teológiai mun­kában. A Hozzászólás első része utal a két nagy történeti protestáns egyház idevágó hagyományára. 1833- ban a két dunántúli egyházkerület egyezséget kötött egymással Nagy- geresden, bizonyos mértékű együtt­működésre: kisegítik egymást a lel- készi szolgálatban azokon a helye­ken, amelyeken a másiknak nin­csen lelkésze. Ez a Nagygeresdi Egyezség úgy igyekszik biztosítani az egyháztagok lelki gondozását, hogy ez ne veszélyeztesse a saját egyházukhoz tartozásukat. Egyene­sen ezt mondja: »A proselytusok ke­resésére törekedés vagy lélekvadá- szás, mint a protestantizmus leikével és az evangéliomi szeretettel is el­lenkező, félszeges munka, mind a két részre eltiltatik.-» Ha valaki 18 éven felüli korban belső meggyőző­désből, minden erőltetés vagy rábe­szélés nélkül lép át a másik egyház­ba, ettől ne tiltassék el. Tehát a sza­bad lelkiismeretre és belső meggyő­ződésre alapozott választás a két testvér hitvallás között nem tilos. Ellenben tilos a bármily szín alatt történő rábeszélés vagy erőltetett visszatartóztatás. 1900-ban a két egyház országos hatóságai kötöttek egymással egyezséget a nagygeres- dinek a szellemében. Ebben nincs ugyan olyan világosan szó az erői­MÁRK evangéliumának S. részé­ben az első tíz vers arról beszél, hogy Jézus az örökké tartó, gond­viselő szeretetet jelenti a világnak. Volt valaki ezen a világon, aki egy­szer azt mondotta, hogy ha neki kel­lett völna elkészíteni Jézus kereszt­jének a feliratát, akkor ezt a monda­tot irta volna oda: »Szánakozom a sokaságon!« Valóban ez a mondat magyarázza meg igazán Jézus egész életét, munkáját és áldozatát. »Szá­nakozom a sokaságon« — valóban ez a mondat mutatja meg igazán, hogy ki az a Jézus, aki olyan csodálatosan vállalt értünk mindent: otthontalan, örök és nagy földi magányát, tanítvá­nyok tépő tévedéseit, emberek harag­ját, gyűlöletét, a kegyetlen keresztet, az embertelen szenvedéseket, a bor­zalmas halált, ö nemcsak engedel­mes gyermek volt, aki haláláig min­den kimondott szó, minden elinduló mozdulat, minden döntő elhatározás előtt Isten atyai arcába nézett és on­nan várta a helyeslést, a tanácsot, hanem szerette az embert. Hallgasd csak, milyen szép ez a mostani történet is. Már három nap­ja hallgatja a sokaság Jézus ajkáról Isten országának szépségeit. Három napja tanítja őket Jézus az élet igaz titkára. Ekkor, három nap után meg­éheznek ... A tanítványok pedig el akarják küldeni a tömeget. Ügy gon­dolják: elég leültetni valakit a lélek asztalához, átnyújtani neki néhány kortyot Isten országa megáldott kút- jából, de a lélek szolgái nem köte­lesek gondoskodni tovább. Most már mehetnek, amerre látnak... A ván­dorút verítéke, a kenyér gondja, az élet sivatagi sírása nem az ő gond­juk többé. Milyen nagy tévedés ez a tanítványoktól! Olyan, mintha a lel­kipásztor elmond egy gyönyörű va­sárnapi prédikációt, de nem törődik többé a hívek bajával. Olyan, mint amikor a tanító csak rideg arccal fe­leltet, de a szívével nem világít hoz­zá. Mint amikor a tisztviselő elinté­zi az aktát, de nem gondol egy pa­píron előtte síró lélekre. NEKÜNK nem elég Isten orszá­gának gyönyörű vidékét megmutatni bűnben bolyongó és tévedésekben tántorgó embereknek, hanem Jézus szánakozó szeretetével és erejével velük és mellettük kell lennünk a hosszú hétköznapok munkás, gon­dos, sokszor könnyes óráin is. Aki egyszer Jézus tanítványa lesz, an­nak nem elég a mások számára meg­teríteni az ige asztalát, hanem az ott­hona asztalára oda kell tenni a szí­vét is. Nincs szörnyűbb vád annál, mint amit valaki a napokban mon­dott a papjáról: — »Ügy szerettem mindig hallgatni őt, de sohasem tudtam elfelejteni az életét'.« És nincs szörnyűbb annál, amit egy másik ember mondott a szomszéd­járól, hogy »milyen kár, hogy csak a templomban tud Isten gyermeke lenni, mert ha hazajön, tele van már önzéssel, gonosz és rossz szó­val, irigységgel, haraggal és gyülö­tető áttérés ellen, mint amabban volt, de ez is tiltja a lelkészeknek, hogy a keresztelés vagy konfirmá­ció alkalmával a maga egyháza tag­jául írja be azt a gyermeket, akinél a másik egyház lelkészének kisegíté­seképpen szolgálatot. végez. Ez az egyezség 1914-ben hatályát vesztette gazdasági természetű nehézségek miatt. De a balassagyarmati egyház- községek kezdeményezésére 1935-ben újra hoztak a két egyház legfelsőbb gyűlései olyan határozatot, amely a prozelitizmusra tartozik. Felhívták a lelkészeket, tartózkodjanak attól, hogy rábeszéljék a másik egyház tagjait az átlépésre vagy a gyerme­kek vallására vonatkozó megegye­zésre. A munkaközösség tehát megálla­píthatta, hogy amíg sok egyház, pl. Egyiptomban, Indiában, még csak latolgatják az egymás közti megálla­podások lehetőségét és részleteit, a két magyarországi protestáns egy­háznak tapasztalatai is vannak e té­ren, még arra nézve is, hogy a meg­állapodások dolgához hozzátartozik, miképpen érvényesülnek azok a gyü­lekezetekben munkálkodók magatar­tásában, mi módon befolyásolják az egyháztagok öntudatát más feleke­zetek irányában. Mindent számba véve a Hozzá­szólás külön is megállapította a ta­nulságok alapján, hogy semmikép­pen sem hagyható ki a kérdés tanul­mányozásából a római katolikus egyház magatartása. Vizsgálni kell, hogy ez miképpen hat a többi egy­ház magatartására, nem veszik-e át annak módszereit a maguk védel­mére, jóllehet egyébként helytelení­tik azokat. Ugyancsak vizsgálni kell, hogy az egyházak sajátosságainak lebecsülése nem vezet-e vallási kö­zömbösségre, és nem használja-e ezt ki a római katolikus egyház a to­borzásra. Az együttműködésnek nem lehet áldozatul dobni az egyház sa­játos tanítását, hivatástudatát, sem pedig az egyháztagok szabadságát, hogy lelkiismeretük szerint válasz­szák meg azt az egyházat, amelyben kielégítve látják vallási szükségle­tüket. Egyáltalában nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni a lelkiismereti szabadság nagy ügyét. A Hozzászólás a második részben észrevételeket fűz a világszerte fo­lyó tanulmányozás eddigi eredmé­nyeihez, a harmadik részben pedig kifejezi a készséget a részvételre ebben az ökumenikus munkában is. Ennek a készségnek a jegyében történt, hogy dr. Kamer Károly teo­lógiai tanár a Hozzászólás kiegészí­téseképpen külön tanulmányt készí­tett; e munkálat a prozelitizmus és a vallásszabadság problémáját bibliai­teológiai szempontból vizsgálja. A munkaközösség ezt is megtárgyalta, hogy minél hatékonyabban szolgál­junk a prozelitizmus terén mutat­kozó hibák, szeretetlenségek, szűk- keblűségek megszüntetése terén. Re­méljük, hogy az augusztusi gyűlés jó lépéseket tesz e tekintetben: érintetlenül hagyja a lelkiismereti és vallásszabadságot, az egyházak meg- győződéses bizonyságtételét, és vi­szont felhívja az egyházakat, hogy ne bírálják egymást rosszhiszeműen, hanem inkább segítsék egymást szeretettel a közös bizonyságtétel­ben: Jézus a Krisztus, Jézus Krisz­tus az Űr, az Űr Jézus Krisztus a világ reménysége. Dr. Sólyom Jenő lettel«. Nekünk, keresztyéneknek van mit tanulnunk Jézus szánakozó szeretetének szent tanításából. íme, Jézus a kenyeret is odateszi az ige mellé a csodák asztalára. Mikor jön el az az idő, amikor a hitem és az imádságom mellett a jóság kenye­rét, a szeretet melegét, a minden­kit megértő és mindenkin segítő ke­resztyén szolgálat szeretetét is meg­érzi és meglátja mindenki körülöt­tem. Amikor nem én mondom, hogy hívő vagyok, hanem mások mondják el rólam boldogan, hogy a Jézus tanítványa vagyok. Amikor nem én szedem össze önző módon mások földjén a kalászokat, hanem rólam aratnak mások mindent: hitet és kenyeret, imádságot és szeretetet, amikor én leszek mindenki számára a csodákasztala. ahol együtt lehet megtalálni és kapni a földet és az eget. A KENYÉRCSODÁNAK van még egy gyönyörű tanítása. Amikor min­denki jóllakott, Jézus megparan­csolta, hogy szedjék össze a mara­dék darabokat. Ezzel tanított minket a kevés megbecsülésére. Furcsa szerzet az ember: mindig kevésnek találja, ami van a maga számára és még kevesebbnek arra, hogy mások számára is adjon. Nem bízunk Is­tenben, Aki a keveset is eléggé te­szi és a morzsákat is megáldja. Ezért van az, hogy a szegény adni tud és mégis boldogul. Sokszor a A lig hagyjuk el Győrt, a síksá- got jobbkéz feiől felváltja a Sokoró dombos vidéke, balkéz felől pedig egyszerre ugrik ki Pannon­halma, a »vár«, ahogyan a környék népe nevezi. Az ezeresztendős apát­ságot a környék fölé emelő hegy lá­bánál szállók ki a vonatból. — Ko­csi vár. A bakon a gyülekezet kán­tora, aki Győrben végzett kántor- tanfolyamot. A Győrság felé vezető úton nem­rég befejezett és befejezésre váró új házak hosszú sora. Egész utcasorokat képeznek ezek az új épületek. Ezek zárt települést alkotnak majd, mert a régi épületek a török idők emlé­keképpen szanaszét fekszenek a dombok oldalában. 17 gyík oldalon Pannonhalma papi birtokai, másik oldalon herceg Eszterházy Móricz nagybirtoka ölelte át halálos szorítással még néhány évvel ezelőtt Győrságot. A falunak alig maradt földterülete, amely a la­kosság mindennapi kenyerét meg­teremje. Kellett nagyon a föld, el­mentek hát az ötödik-hatodik ha­tárba is érte. Még ma is emlege­tik, hogy a győrsági parasztot ismer­te a hatodik falu kocsmárosa is. A felszabaduláskor megszűnt a kétol­dali szorítás. A volt uradalmi földek egy részén ma termelőszövetkezet dol­gozik a régi uradalmi cselédek rész­vételével, egy másik részén meg földhözjuttatott kisparasztok. — A szocialista gazdálkodás terén azon­ban 1954-ig nem történt oly nagy előrehaladás, mint várni lehetne ilyen történelmi múlt után. 1954- ben aztán a falu hazahívta tanács­elnökévé Fejk Józsefet, a többszö­rösen kitüntetett vagongyári mun­kást, hogy hozza rendbe a falu szé­náját. Nagy lendülettel fogott a munkához. A két esztendő alatt ki­fizették adósságaikat, behozták az elmaradást. Sőt tovább jutottak. Megtanulták a győrságiak, mi az adóprémium. Ráébredtek, hogy terv­szerű munkával, a beszolgáltatás idejében való teljesítésével, az adó pontos fizetésével nemcsak a nép ügyét viszik előbbre, hanem ma­guknak is hasznot szereznek vele. A nagy összefogás eredményeit hirde­tik az út mentén épült új házak, az új közkutak, a kultúrház, az új utak. És a jövőre nézve is már ké­szek a tervek: további közút építés, új kutak a határban is, stb. Hogyan vett részt az evangélikus gyülekezet népe és vezetősége a kö­zös társadalmi öszefogásban — te­szem fel a kérdést a tanácselnöknek. — Csak jót mondhatok — hang­zik a válasz. »Bármilyen összefogásról is volt szó, mindig lehetett rájuk szá­mítani. Az egyházközség veze­tősége mindig megértette a cél­kitűzéseket és segítségünkre sie­tett. Különösen kulturális mun­kánkba kapcsolódtak be. A lel­készre és feleségére ezen a té­ren mindig számíthattunk.« Ez a múltbeli és jelenlegi háttere a győrsági missziói egyház életének. A kis gyülekezet 1941-ben kezdte meg az önálló életet. Kiss Sámuel akkori nagybaráti lelkész (a jelen­legi győrsági lelkész édesapja) volt lelkes mozgatója a gyülekezet meg­alakulásának. Javaslatára az 1940. évi kerületi közgyűlés jóváhagyta gazdag magának tart meg mindent, mégis boldogtalan. Sokszor eszembe jut a jó öreg Büki bácsi a Dunán­túlról, akinek egyszer vendége vol­tam. Az udvaron volt egy kút, oda­járt a fél falu. Neki volt a legjobb vize a faluban. A kapuja éjjel­nappal nyitva volt. És ő adta, enged­te szívesen, hadd vigyék a falubé­liek a jó vizet. — Tréfálkozva mond­tam neki akkor: — Büki bácsi, meg­látja, egyszer majd kimerik a kút- jából a vizet és magának nem ma­rad! — Ne tessék ettől félni — felelte ő komolyan, kedvesen — olyan a jó kút, hogy minél többet merítenek belőle, annál tisztább lesz benne a víz! Igaza van, kedves Büki bácsi, azóta már én is látom és én is tu­dom, hogy a szívünk, az életünk, az egész keresztyénségünk olyan, mint a maga kútja: minél többet adunk belőle, minél többen meríte­nek belőle, annál tisztább lesz ben­nünk az — élet. A MAGYAR EMBER mondja: a kenyér és az ital — ez az élet! Igen, legyen belőle mindennap mindenütt gazdag és új kenyércsoda. Jézus a tanítványoknak adta a kenyeret, hogy ők adják tovább ... Jöjjenek azok, akik tanítványok akarnak lenni a szánakozó szeretet gyönyörű terített asztalánál és aztán adjuk tovább boldogan a — kenyér­csodát! , Friedrich Lajos Győrság, Pér, Töltéstava, Mindszent, Mezőőrs, Pázmánd, Győrszentmár- ton, Ravazd és több apró település missziói egyházközséggé alakulását Győrság központtal. Itt volt ugyanis a legtöbb evangélikus, kb. 120 lélek, ezenkívül még kb. 200 lélek él szét­szórva a különböző falvakban. 1944-ig a protestáns jellegű állami iskola a gyülekezet otthona. Ekkor el­készült az imaház és azóta már sa­ját otthonában él a gyülekezet. De nem állnak meg az építés út­ján. Tarr Sándor presbiter javas­latára elhatározzák a templomépí­tést. Ez azonban egyelőre a háború miatt elmarad. 1950-ben aztán új­ból neki lendült a kicsiny gyüleke­zet. A hívek nagy összegű megaján­lásokat tettek s ezt szorgalmasan fizették is. A lelkész gyűjtőkörútra indult, amelyre elkísérték gyüleke­zeti tagok is. fgy jött össze tízezer forint. Segítségükre sietett az egyház vezetősége is a Gyülekezeti Segéllyel, majd állami támogatásban is része­sültek. Javarészt azonban a gyülekezet tagjainak megajánlásából jött össze a szükséges pénz. Sok közös munkával, 70 000 forint költséggel 1951-re elkészült a temp­lom és a gyülekezeti házból átalakí­tott pompás kis parókia. Szeptember­ben megtörtént a felavatás. A külső építés itt egyelőre megállt, de tovább folyt a belső beruházás: a templom belső berendezése, csillár, oltárterí- tők beszerzése, kerítés építése. 1955- ben ők is osztoznak a falu közös örömében: kigyulladt a villany a templomban és a parókián. Még sok a munka: a templom nincs bevakolva, a padsorok a temp­lom feléig érnek. A győrságiak azonban már sok­kal messzebbre néznek. Űj építés *5, tervével foglalkoznak. t*. A péri szórványban, ahol kb. 90 evangélikus él, kis imaházat szeret­nének építeni. A telket már körül­vették kerítéssel, elegyengették a he­pehupás területet és már hordják az anyagot. Hogyan látják az egyházközség anyagi jövőjét? — Az államsegély pótlását vállalni tudja a lelkes kis közösség, a Központi Alappal kap­csolatban azonban segélykérvényt adtak be. A felemelt járuléktól ugyan csak néhány száz forinttal van hátrább az eddigi közös teherviselés­ből való vállalás, de az itthoni szük­ségletek fedezésére, a további beru­házásokra szükség van erre az ösz- szegre, sőt közegyházi támogatásra. Az építkező és épülő kis gyülekezet lelkiekben is épül. Szorgalmas temp- lombajárók, a vasárnap délelőtti is­tentiszteleten is szép számú gyüleke­zet előtt hirdettem az igét. Az itt tapasztaltak alapján re­mélhetjük, hogy a győrsági kis gyülekezet úgy erősödik a hit­ben, hogy közben jo úton halad. Mezősi Görgy ISTENTISZTELETI REND Budapesten, július hó 15-én Deák tér de. 9 (úrv.) Madocsai Miklós, de. 11 (úrv.) Koren Emil. du. 7 Cselovszky Fe­renc. — Fasor de. fél 10 Madocsai Miklós, de. 11 (úrv.) Sülé Károly, du. 7 Sülé Károly. — Dózsa Gy. út 7. de. fél 10 Sülé Károly. — Üllői út 24. de. fél 10, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Hafenscher Károly. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Vajda Péter u. 33. de. fél 12 Madocsai Miklós. — Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Muntag Andor. — Rákosfalva du. 5 (úrv.) Muntag Andor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András, du. 7 Gádor András. — Váci út 129. de. 8 Gádor András. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. fél 7 Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Pesterzsé­bet de. 10 Bencze Imre. — Soroksár-Ujtelep de. fél 9 Bencze Imre. — Rákospalota MAV- telep de. 8 Bolla Árpád. — Rákospalota de. 10 Bolla Árpád. — Rp. Kistemplom du. 3 Bolla Árpád. — Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. — Rákoscsaba de. 9 Békés József, du. fél 7 Békés József. — Rákosszentmihály de. fél 11 Tóth-Szölló's Mihály, du. 5 Tóth- Szöllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9 Benes Miklós, de. 11 Váradv Lajos, du. 7 Benes Miklós. — Toroczkó tér de. fél 9 Várady Lajos. — Óbuda de. 9 (gyerm.) Sárkány Tibor, de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor, du. 5 Sárkány Tibor. — XII., Tarcsay V. u. 11. de. 9 Ruttkay Elemér, du. 7 Danhauser László. — Pest- hidegkut (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gyula. — Kelenföld de. 8 (úrv.) Rezessy Zoltán dr. de. 11 (úrv.) Rezessy Zoltán dr., du. 5 Bottá István. — Németvölgyi út 138. de. 9 Bottá István. — Budafok de. 11 Vison- tai Róbert. — Nagytétény de. 8 Visontai Ró­bert. — Kelenvölgy de. 9 Bodrog Miklós. — Albertfalva de. 11 Bodrog Miklós. — Csillag­hegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos, du. 7 Ka­posvári Vilmos. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangél’kus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Puskin u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Lgy hóra 5.— Ft negyedévre 15.— Ft, Félévre 30.— Ft, egész évre 60.— Ft. Csekkszámla- 20.412—VIII ______10 000 példányban nyomatott_______ 2­563294. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents