Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-01-15 / 3. szám

■ V EVANGÉLIKUS ÉLET PROTESTÁNS SZEMMEL RÓMÁBAN Walter Lüt hi, a hazánkban is jól ismert svájci lelkész, aki 1948-ban Thurneysen baseli lelkésszel együtt hosszabb időt töltött Magyarországon, az elmúlt évben Rómában járt. Élményeiről az egyik svájci egy­házi naptárban, a »Zwingli Kalender«-ben számolt be. Beszámolójából közöljük az alábbiakat: Sok protestáns nem tud arról, thagy Rómában egy protestáns teo­lógiai akadémia is van, amelyet val- dens hittestvéreink tartanak fenn. Számomra feledhetetlenné vált az itt töltött téli időszak. A katolikus világ éppen akkor is »szent évet« tartott, s ez tömérdek zarándokot vonzott Rómába. Mussolini akkortájt már három éve uralkodott... Ne­künk svájciaknak az volt a benyo­másunk, hogy bármelyik nap meg­bukhat. Uralma mégis 21 évig tar­tott és sok tekintetben akkor erősö­dött meg, mikor a pápával sikerült megkötnie a konkordátumot (szív­béli megegyezést). Ennek keretében A Tiberis melletti város további dicsőségéhez tartozik, hogy Rómában a tereken nemcsak számtalan vízben gazdag kutat találhatunk és nem­csali rengeteg macskát mindenfelé, hanem a családok Rómában a leg­népesebbek. Büszkélkedve mutogat­ták azokat a még Mussolini által épített háztömböket, amelyeket 12, sőt több gyermekes családok részére létesítettek. A katolikus házassági morál nem sokkal ezelőtt tiltotta el általában a fogamzástól való óvako- dást is. Csak bizonyos idő óta tettek engedményeket a születés szabályo­zására vonatkozóan. Hogy ennek a hősies gyermekszeretetnek árnyol­dala is van, az könnyen elképzelhe­tő. Ezzel összefüggésben most arra az alig nyolc éves kisleánykára gon­dolok, aki este tíz óra után szállo­dánkba menet utunkba állt és va­lami elbűvölő szemtelenséggel mind­egyikünk gomblj'ukába egy piros szekfűt tűzött és mindaddig tartotta a markát, amíg megfelelő nagyságú pénzösszeget nem érzett benne. Eszembe jut a Scala Santa közelé­ben való felmenetelünk is. Egy java­korabeli férfi hatalmas, ikrek, szá­mára készült gyermekkocsit tolt. Két csecsemő feküdt benne, a lá­buknál egy kétéves fiúcska ült. Ez a harmadik ülő gyermek igen feltű­nően viselkedett. Közelebbi szemre- vétel után vettük észre, hogy koldu­lásra tanították be. Ezt a férfit tehát nem valami testi fogyatékosság, ha­nem a gyermekáldás jogosította fel arra, hogy élethivatásul a koldulást vá' .jssza. Hadd említsem meg végül azt a romok közötti találkozást, amelyben a Via Appián, ott a Cae- cilia Metalla síremlékén túl volt részünk. Jó svájci ösztönünk arra késztetett, hogy felmásszunk a hegyre, hogy onnan jobban élvez­hessük a repülőtérre és a kék albá­niai hegyekre nyíló kilátást. Közben a szétmálló fallak között különös éle­tet fedeztünk fel: csirkéket, nyuia- kat, gyermekeket és ezek édesany­ját, aki vonakodott velünk szóba ál­lam. , Férje tetőfedőként dolgozik bent a városban. Családját közel tíz éve átmenetileg telepítették beide. Rómában jó 50 ezer ember él ilyen módon lakás nélkül meghúzódva. Ilyen körülményekkel protestáns országokban is találkozunk. Ismere­tesek London »slumjai« és az ékes berni óváros virágzó kertjei mögött is; sok. megoldatlan szociális kérdés bújik meg. Ezek az állapotok Ró­mában mégis azért hatnak olyan iz- gatóan, mert közvetlenül közelük­ben főleg az egyház tulajdonát ké­pező elképzelhetetlen gazdagság lát­ványosságát mutogatják. Protestáns ember számára mindig talány egy kissé, hogy a katolikus miként ké­pes olyan közönyösen elviselni az emberi nyomorúságnak és a kihívó egyházi pompának ezt a meggondo­latlan egymás mellé állítását. Egyet­len római zarándoknak, vagy Itáliá­ban utazónak sem szabadna elmu­lasztania, hogy betekintsen Carlo Levi:. ■ »Krisztus . csak Eboli-ig jött« című, e tekintetben nagyon szem- nyitogató könyvébe. Kénytelenek va­gyunk újra meg újra feltenni a. kér­dést, miként lehetséges, hogy ennek az egyháznak átfogó szervezetéből, gazdag és bensőséges egyházi életé­ből ilyen kevés erjesztő erő árad ki a tarthatatlan társadalmi körülmé­nyek meggyógyítására. Santa Maria Maggiore Ezt a templomot többek között pompás kazettás mennyezete teszi ismertté. Nem tehetek szemrehányást azért, hogy szinte roskadozik az aranytól. A templom nem tehet erről. A sok idegenvezető közül az egyik éppen körsétára vezeti csoportját a templomban. Észak-amerikaiak vol­tak. Elragadtatott »ouh«-felkiáltá- sokat hallattak, amikor a vezető kö­zölte, hogy a mennyezet »az első Amerikából hozott arannyal, az ak­kori spanyol király ajándékával, van bearanyozva«. Arról azonban hallgatott az idegenvezető, hogy ez az Amerikából hozott arany mennyi bestialitás emlékét idézi fel, hogy ebből az aranyból szinte szó szerint Mussolini helyreállította az egyházi államot, postát és vasutat létesített, felszerelés és hozományképpen ál­lami segítséggel mindent megadott, ami egy állam életéhez hozzátartozik. A Vatikánnak viszonzásképpen csak egyet kellett tennie, és ezt meg is tette, — ez volt a zsarnok számára megfizethetetlen: — az őszentsége által való elismertetést. Különben igen feltűnő, hogy milyen fesztele­nül, vastagon szedett sarokban em­legetik és hangsúlyozzák még ma is és éppen most újra ennek az 1929-es konkordátumnak korszakalkotó je­lentőségét a hivatalos állami té­nyezők. csöpög az emtaervér. Mindez feledé- kenység? vagy ostobaság? vagy szándékolt dolog? Mindenesetre sok római zarándok hüledezne a szent borzadálytól. ha mindazt tudná, amit itt tudni lehet. A legelső arany­tól kezdve mind szélesebb patakban folyt az arany Amerikából Róma fe­lé. Ennek az aranynak a segítségé­vel hozták létre 1606-ban a »Szent­lélek Bankját« (Banco di Santo Spi- rito)! Azok az adományok, amelyek 1700 püspökségből, még ma is Ró­mába folynak be évről évre, lehe­tővé tették, hogy az egyház a maga 250 000 hektár földjével ma is a leg­hatalmasabb földbirtokos maradhas­son a szegény Itáliában. A Vatikán aranytartalékai még amerikai fogal­mak szerint is mesébe illők. 45 mil­liárd aranyfrankról beszélnek. Min­denesetre ma távolról sem csak a Santa Maria Maggiore kazettás mennyezete van amerikai arannyal bevonva, az amerikaiak sok más dolgot is »bearanyoztak« itt. Szíve­sen megcsodálná az ember az itt fel­halmozott kulturális értékeket, me­lyeket oly nagy bőkezűséggel gyűj­töttek össze ebben a városban, csak ne állna mellettük az a kézzel fog­ható szegénység mindenütt, amely az égbe kiált. A legelgondolkoztatóbb azonban a jó lelkiismeret. \z evan­gélium szavából, mely éget, mint a tűz és zúz, mint a kalapács, csak egy mustármagnyi is többet jelentene itt a tonnára menő kegytárgyaknál. Mindez természetesen nem, csak a katolikusokra vonatkozik, hanem a nyugati keresztyénségre, legfőbb­képpen ránk protestánsokra. A pápánál Nemcsak a pápa kertjeit, lakosz­tályait láthattuk, hanem őt magát is, kinn Castelgandolfóban, nyári re­zidenciáján. A zarándokok serege nagy várakozással gyülekezett, ösz- sze a várudvaron, hogy majd oda- fönn egy bizonyos ablak megnyílik és a pápa egyik erkélyen megjele­nik. Az egyik zarándokcsoporthoz csatlakoztunk, valamennyien hivő katolikusok, akik ide is magukkal hozták táskájukban kegytárgyaikat, hogy a pápai áldás következtében növekedjék szentségük értéke. Mint más hiten lévők, egy kissé a háttéri be húzódtunk, nehogy zavart kelt­sünk, vagy érzéseket sértsünk, nem vévén részt a térdhajtásban. Később azonban kiderült, hogy erre a figyel­mességre egyáltalán nem volt szük­ség, mert mikor a pápa áldást osz­tott, olyan sűrűn álltak egymás mellett az emberek, hogy senki sem hajthatta meg térdét. A pápa meg­jelenése a maga szimpatikus, em­beri-atyai oldalával keltett benyo­mást. A már nyilván előre bejelen­tett csoportok nevét egy listáról ol­vasta fel és mindegyikhez néhány személyes szót intézett. Fogalmat al­kothattunk magunknak Róma kato- licitásáról. Katolikus középiskolások voltak jelen Zürichből, akik dr. N-nek, egy igen szeretetreméltó em­bernek, a katolikus gimnazisták lel­kipásztorának vezetése mellett utaz­tak Rómába. Mindig szívesen látták a protestáns zarándokokat is, amint ezt a vilamoson egy zürichi apáca elmondta. Jelen volt egy velencei iskoláscsoport, egy brazíliai nőegy­let, több színes bőrű misszionárius és misszionáriusnő. Fekete és bíbor öltözékükben valami fejedelmi ma­gatartás nyilatkozott meg, annak a tudata, hogy fajtájuk kiváltságosai közé tartoznak és egy hatalmas, gazdag egyház szolgálatában állnak. Ott volt egy bajor zarándokcsoport, az Air-Force katonák egy csapata. 25-nél több ilyen zarándokcsapatot számláltam meg. A pápa mindegyik­hez szól néhány atyai szót. Különös kedvességgel üdvözölte a bajorokat, üdvözlő szavaihoz azonban komoly intelmet fűzött, hogy felekezetileg nem egységes népük között marad­janak hűségesek a katolikus hithez. Az egész úgy folyt le, mint valami barátságos családi ünnep a nagy­papánál. Közben mindenki tudta, hogy a félóra hosszat tartó fogadás az ősz aggastyán számára nagy meg­terhelést jelentett komollyá vált be­tegsége miatt. Az nap este az egyik kioszkban néhány svájci újságot vá­sároltunk, hogy az otthoni esemé­nyekkel megtartsuk a kapcsolatot. A véletlen úgy hozta, hogy a »Schweitzerwoche« c. lapban egy nyilvánvalóan jól informált cikk a következő címmel jelent meg: »A pápa szürke eminenciásai«. Ebből olyan érdekes apróságokról értesül­hetett az ember, mint pl. hogy a pá­pa legbensőbb tanácsadója és ba­rátja három német jezsuita. Továb­bá arról is lehetett olvasni ebben a cikkben, hogy a pápai állam titkos- szolgálata, amely a világ valamennyi eseményét ellenőrzi, »kiterjedtségé­ben, megbízhatóságában, teljességé­ben« a világ valamennyi titkosszol­gálatát felülmúlja. Az ilyen adatok­ból megérezhető, hogy a pápaságnak népszerű, atyai és pásztori oldala mellett van még egy másik, kevésbé jámbor oldala is. A jezsuiták titkos diplomáciája, a pénz, a hatalom és az e világ szerinti nagyság, számunkra, protestánsok számára visszataszító, démonikus be­nyomást kelt. Hiába csodáljuk a művészi és kulturális értékeket, mint máshitűek nem tudunk a Szent Péter templomban igazán felszaba­dulttá válni. Nagyon jellemző Róma hatalmi igényére nézve egy magá­ban véve jelentéktelen dolog: a ha­talmas dóm márványpadlózatában érccel kivert határvonalakat muto­gatnak. Ezek azt mutatják meg, hogy meddig tartana a kölni dóm, vagy a Szent Pál székesegyház alap­rajza a Péter templomban. Az a gyermeteg szándék, hogy a világ leg­nagyobb templomának tekintsék a Péter templomot, azt a bibliai törté­netet juttatja emlékezetünkbe, amely »a tanítványok rangvitája« címen is­meretes. Ebben a történetben a kö­vetkezőket olvashatjuk: »Támada pedig . bennük az a gondolat, hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig látván az ő szívük gondolatát, egy kisgyermeket megfogván, maga mellé állítva azt. És mondá nékik: Valaki e kisgyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki a legkisebb mindnyájan tiközöttetek, az lesz nagy.« (Lk 9, 46—48.) Vajön mit mondana Péter, aki a tanítvá­nyokkal együtt hallotta az Ürnak ezen szavait, látva Róma gazdag­ságát, hatalmát és világi dicsőségét? (A továbbiakban a római protestáns temetőt írja le, majd így folytatja:) Egy bibliai ige Kissé felingerülten és — nyíltan bevallom —, kissé megsértve hagy­tam ott azoknak a temetőjét, akik­nek »el kell kárhozniok, mivel hogy nem katolikusok«. így tértem vissza a város peremén haladva szállo­dánkhoz, hogy felkészüljek a vissza­utazásra. Amikor egy "sűrűn lakott városnegyeden haladtam át, egy egészen új katolikus templom mel­lett vitt el az utam. Talán ez lehe­tett a legegyszerűbb Róma százakra menő templomai között. Itt nem le­hetett márványon és amerikai arannyal bevont mennyezeten cso­dálkozni. Mégis valami megállásra késztetett, mikor az alacsony hom­lokzatra feltekintettem. Szinte nem hittem szememnek. Bibliai idézet Róma egyik templomán, egy való­ságos bibliai idézet! Hozzá még ol­vasható, olasznyelvű, tehát a nép nyelvén hangzó felírás! A formák, színek és az anyag kápráztató gaz­dagsága után, a sokféle kulturális benyomás után, a világ és az évszá­zadok sokféle bölcsessége után, év­századok és évezredek minden szép­sége és szellemi telítettsége után, a többé kevésbé legendaszámba menő mélyértelműségek után egy ige áll itt, egy valóságos bibliai ige. Ez a bibliai ige úgy hatott protestáns szí­vemre, mint az oxigén, amely át­tört ennek a mérhetetlenül gazdag városnak a fülledtségén, amely oly gazdag a múlandó örökkévalóvá te­vésében, amely oly gazdag az em­beri, az eléggé emberi, sőt sokszor a túlságosan emberi dolgok istení- tésében. Most az egyszerű krisztusi szavak állnak szemem előtt: Venite ad me, voi tutti che siete travag- liati« — »Jöjjetek énhozzám mind­nyájan, akik megfáradtatok és meg- terheltettetek.« Róma, az »örök vá­ros« egyszer elmúlik, azonban Krisztus szavaihoz az az ígéret fű­ződik, hogy örökké megmaradnak. Istentiszteleti rend a Keresztyén Énekeskönyv hasz­nálatához nélkülözhetetlen Ára 4.— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtó­osztály, Bpest, VIII, Puskin u. 12. •1 Európa gyermekekben leggazdagabb városa A vízkereszt utáni vasárnapok tanítása Az egyházi esztendő Krisztus-év. Vasárnapjainak, ünnepeinek körfor­gásából Krisztus tekint ránk. Egy­szer a jászolban fekvő Gyermek, máskor a Megfeszített és Feltáma­dott, majd a dicsőségben Visszatérő. Most karácsony után a vízkereszti vasárnapokon úgy megyünk végig, mint akiket a betlehemi csillag fé­nye vezetett. Mindegyik vasárnap a dicsőség glóriáját fonja a karácsony­kor megszületett Gyermek feje köré. A tizenkét éves Jézusról szól az ige, akinek bölcsességén elámultak az írástudók és vének. Majd a kánai menyegzőről, ahol »az első jelet« látták a tanítványok. A betegség, halál, démoni sötét hatalmak legyő­zőjéről. A tenger és vihar Uráról. Az egyház vízkereszti időszakának igehirdetése, énekei és imádságai Jé­zus isteni dicsőségét hirdetik. Ez a vfzkereszti fényesség azon­ban — legalább is a szívek mélyén — nem mindig tiszta és zavartalan. Kérdések, kételyek és ellentmondá­sok vegyülnek bele. Sok keresztyén az ókori világkép és gondolkodás természetes vonásának tekinti eze­ket a történeteket. Ez a kérdés bi­zonyosan sokszor felvetődik ezek­nek a vasárnapoknak a során és ki nem mondva is ott él sok ke­resztyén szíve mélyén. Próbáljunk azért egyszer komolyan szembenézni vele! Küzdelem a legendák ellen Jézus és az apostolok alakját az első századok során valóban hamar körülfonták a legendák, az ellen­őrizhetetlen csodálatos történetek. Elég ehhez elolvasnunk néhányat az ún. apokrifus-evangéliumok közül. Ezek tele vannak ilyen történetek­kel. Az őskeresztyén egyház azon­ban maga őrködött a legéberebben azon, hogy élesen elválassza az igaz­ságot a kegyes fantázia alkotásától, a valóságot a legendáktól. Ezeknek az »ál-evangéliumoknak« és hozzá­juk hasonló iratoknak a hosszú so­rát zárta ki a gyülekezeti használat­ból. A Szentírás kánonába bekerült iratok előzőleg sokszoros szigorú megvizsgáláson és lemérésen men­tek keresztül. Hiszen keletkezésük idején még éltek Jézus életének szemtanúi! Lukács evangélista nem tartozott a tanítványok közé. Evan­géliuma elején ezért tartja szüksé­gesnek megjegyezni, hogy »eleitől fogva mindennek szorgalmasan ré­gére járt«. Azoknak a híradására és irataira támaszkodott, »akik kezdet­től fogva szemtanúi és szolgái vol­tak az igének« (Lk 1, 2—3). János apostol ellenben a szemtanú határo­zottságával tanúskodik a leírtak hi­telességéről. ».;. lakozott miközöt- tünk és láttuk az Ö dicsőségét« (Jn 1, 14). »Amit hallottunk, amit sze­münkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel illettünk, az életnek Igéjéről« (1. Jn 1, 1). Ha valóban elfogulatlanul, előfel­tevések és előzetes döntések nélkül olvassuk az újszövetségi iratok egy­szerű és legtöbbször egészen szűk­szavú, leglényegesebbre szorítkozó beszámolóit, lehetetlen meg nem éreznünk Jézus élete szemtanúinak mély megrendültségét és megraga- dottságát olyan dolgoktól, amik el­lenállhatatlan erővel vonták őket a hatalmuk alá. Az Isten-ember Az evangéliumokban leírt csodák olyanok, mint a nyári estén a fel­hők mögül előtűnő napsugárkévék. Maguk csak jelei, fényei egy na­gyobb és hatalmasabb fényforrás­nak, amely el van rejtve a szemünk elől. Hogy az evangéliumokban leírt csodák mellett mi is ez a »nagyobb«, ezt adják tudtul az evangéliumok. Ezt a szemtanúk közül is csak a hitrejutottak érthették meg. Jézus maga tanít minket a körülötte tör­tént csodálatos dolgok értelmére. Na­gyon jellemző ilyen szempontból a Keresztelő tanítványainak adott fe­lelet (Mt 11, 2 kk). Mikor ezek fel­vetik a kérdést isteni hatalma és küldetése felől, Jézus így válaszol nekik: »Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok: a vakok látnak és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a süke­tek hallanak; a halottak feltámad­nak és a szegényeknek evangélium hirdettetik; és boldog az, aki énben- nem meg nem botránkozik.« Csodái tehát jelek afelől, hogy Őbenne, Isten megígért Messiása érkezett el. Jézus életének csodái csak kísérő- jelenségek. Mind túl mutatnak ön- magukon, az egyetlen nagy közép­pontra. Arra, hogy Isten testbe öl­tözött és emberré lett, »lakozott mi- közöttünk« Krisztusban. A sok rend­kívüli esemény mögött egyetlen nagy és rendkívüli esemény rejtő­zik, a világtörténelem soha nem is­métlődő, egyszeri eseménye: abban a kétezer évvel ezelőtt Galilea és Júdea földjén élt és keriAztre fe­szített emberben az Ég és a íöld ta­• lálkozott. Isten jött el közénk Fiá- ban, köztünk járt, szólt és cseleke­dett. A keresztyénség azt az egyet­len igazi, nagy csodát hiszi és imád­ja, hogy Isten nem hagyta magára a Tőle elszakadt bűnös embereket, hanem megmentésükre, az időben, a történelemben testté lett. Valameny- nyi bibliai csoda realitása ennek az egyetlen nagy csodának a valósá­gától függ. Jézus életének csodái nem önmagukban ítélendők meg, ha­nem ebben az összefüggésben: Isten Fia volt-e a Názáreti Jézus? Aki erre a kérdésre hitével igenlő fele­letet tud édni, annak lényegében megoldódott a Jézusról szóló evangé­liumi híradások minden titka. „Isten országú villám fényei" »Elközelített az Isten országa« — ez a kiáltás hangzott az érkező Krisztus előtt (Mk 1, 15). Ö maga is ezzel adta tudtul a körülötte történő dolgok értelmét (Lk 11, 20). Azt, hogy személyében Isten bűnbocsátó és megváltó halaim;! »tört be« em­beri életünkbe. Ahova lábai léptek, ott megjelent Isten országa. Jézus csodáiban Isten maga küzd meg vi­lágunk színterén értünk, emberekért a bűn, a gonoszság, a betegség és a halál sötét hatalmaival. Amerre Jézus jár, ez a szabadítás érkezik el: bűnösök bűnbocsánatot nyernek és megtisztulnak bűneiktől, betegek gyógyulnak meg. Ennek tetőpontja a golgotái kereszthalál és a húsvéti üres sír, a bűnön és halálon vett győzelem. Jézus csodái — amint egy mai nagy teológus találóan mondja — két világ találkozásának feszült­ségéből kipattanó szikrák, »villám­fények Isten eljövendő országából«. Abból az örökkévalóságból, ahol egyáltalán nem lesz többé bűn, szen­vedés, vakság, betegség és hálái. Ha így tekintünk az evangéliu­mokban leírt csodákra, egészen más színben kezdjük látni őket. Ezek a csodák a világ és élet igazi rendjé­nek, Isten teremtő akarata szerint való állapotának a helyreállítását jelentik. Meri-e azt mondani va- ' - laki, hogy az éhezők nyomorúsága, a vakok sínylődése, a testd-lelikd be­tegek gyötrődése, a halálfélelem és az enyészet az emberi élet igazi rendje? Nem ott áli-e helyre en­nek a mi világunknak igazi állapo­ta, a teljes és igazi emberi élet, amikor az éhezőnek jut kenyér, va­kok szemei megnyílnak, béiipoklo- sok és ördöngősök megtisztulnak, emberek szabadulnak a halál hatal­mából és a bűnbocsánat helyeáliitja életközösségünket Istennel? A bib­liai csodák — Jézus csodái is —azt mutatják meg, hogyan állítja helyre és gyógyítja meg Isten hatalma a bűn miatt sarkaiból kifordult em­beri életet. Hitünk kérdése A bibliai csodáik — elsősorban a középponti nagy csoda, Isten ember- aélétele és hozzánk jövetele Jézus Krisztusban — nem válhatnak soha értelmileg megközelíthető, megma­gyarázható dolgokká. Csak a szemé­lyes hiten keresztül közeledhetünk hozzájuk megfelelő módon. Így ta­lálkozunk a Szenitírás, az evangélis­ták szándékéval is, amikor ezekről a dolgokról tudósítana]-:. »Ezek pe­dig azért írattak meg, hogy higyjé- tek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten­nek Fia, és hogy ezt hívén, élete­tek legyen az Ő nevében« (Jn; 20,31). Dr. Nagy Gyula Kiss Jenő győrsági segéd lelkészek - nék 1955. december 23-án Győrött második gyermekük született, neve: Miklós. Schöck Gyula somogyvámosi lel­kész január 6-án a kaposvári kór­házban elhunyt. Temetése január 8-án volt Somogyvámoson. A teme­tési szertartást Kutas Elek esperes, Berkényi Ede, Dubovay Géza és Dr. Benes Miklós lelkészeik végez­ték a gyülekezet nagy részvételével. Kiss Béla, a kiskőrösi gyülekezet 38 éven át volt hűséges igazgató­tanítója 68 éves korában elhunyt; Koporsója mellett Ponicsán Imre hirdette az igét. Kiss Béla sokat foglalkozott Petőfivel. Kéziratban teljeseri elkészült Petőfiről szóló ta­nulmánya. Özv. Serbán Gyuláné sz. Bul’y Ida 84 éves korában Érden elhunyt. Az elhunytban Csipkay Imre fejér-ko­máromi egyházmegyei felügyelő anyósát gyászolja. EVANGÉLIKUS ÉLET* A Magyarországi Evangélikus Egyetemi« Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VMl.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre 15.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. 10 000 példányban nyomatott 2-560071. Athenaeum (F. v.'Soproni Béla.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents