Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-20 / 8. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET S Add nekem a szívedet! JÉZUS JAJSZAVÄT halljuk öt­vened vasárnap evangéliumában (Ml;. 23, 23—29). Az O aj kan megdöbbentő a jajszó, mert neki nem kenyere a sopánkodás, nem szokott panasz­kodni. Most sem magát siratja, ha­nem vallásoskodó embereken jajgat. Néhány mondatban négyszer hangzik ajkáról a jaj, és ha az egész fejezetet számba vesszük, azt (halljuk, hogy nyolc jajszót kiáltott az Űr. Minden fájdalomnál jobban fájt neki az em­berek bűne. Jézus csak a bűnökön tudott jajongni. Szava nemcsak a fáj­dalom, hanem az ítélet szava is. De ügy hallom, ezekben a jajokban még má6 is van; Jézus kéri a vallásos embert; Add nekem a szívedet! Minden mást adtak a farizeusok is, de Jézus azt mondja nekik és min­denkinek: ha ezt nem adjátok, nem kell a többi sem. Add nekem a szí­vedet! Isten a szívünket kéri, önmagun­kat, énünket. Nem elégszik meg semmi mással helyette. Ne téveszd el, ne játszd el az életedet: Ne adj mást, mint amit Isten Fia kér, mert akkor jaj neked, jaj nekünk. rj-T JAJ NEKÜNK, HA SZIVÜNK UU HELYETT ADJUK A TIZE­DÜNKET! A farizeusok őszintén és komolyan adtak mindenből tizedet. Kínosan vigyáztak, hogy ne csak a gabonából, hanem a köményből és kaporból is, vagyis az értéktelenebb termésből is megadják a tizedet. Pontos emberek voltak, akik el­mondhatták, hogy nem tartoznak Istennek semmivel... Talán magadra ismersz. Pontosan megadod, arai nézeted szerint Istené az életedben. Nem tartozol neki sem­mivel. Megadod a tizedet a szíved helyett és ez a bűnöd. Lehet, hogy ez a tized a pénzedre, idődre, munkádra vonatkozik. Nincs hátralékod az egy­házközségben. Jársz istentiszteletre, dolgozol, fáradozol, buzgólkodsz a gyülekezetben. Nagyon helyes,. Isten bizonyára örül ennek. De ne hidd, hogy mindez pótolhatja a szívedet, önmagadat. Mert Istennek nem némi «■adomány« kell, amit nélkülözhetsz, hanem Te magad kellesz, ahogy vagy. Add nekem a szívedet — hallom a jajszó mögül. JAJ NEKÜNK, HA SZIVÜNK HELYETT ADJUK A KÜL­SŐNKET! A farizeusok olyan po­hárhoz hasonlíthatók, amelynek kül­seje tiszta, de szennyes víz van ben­ne, vagy olyan sírhoz, amely kívül­ről szép, de belül pusztulás van. Ez a jaj mai nyelvre fordítva így hang­zik: Jaj nekünk, ha a kezünket ad­juk az Úrnak ..., amelyet össze lehet kulcsolni úgy is, ha nem imádko­zunk, a szánkat, amely mormolhat imádságot anélkül, hogy a szívünk is fohászkodnék. Jaj nekünk, ha a fe­jünket adjuk, amelyet lehajthatunk, mintha áhítatba merültünk volna ... de máshol jár a gondolatunk. Jaj ne­künk, ha mosolyunkat adjuk, udva­rias viselkedésünket, ha a szavainkra vigyázunk, ha csak kívülről nem le­het ránkfogni, hogy nem vagyunk keresztyének. Ne értsük félre, a hit sohasem lehet megnyilatkozások nélkül. Ezért mondja Jézus: Ezeket is megtartsátok, de azt cseleked­nétek — t. i. adjátok a sziveteket! Igen, Isten kéri mindezt, de tudnunk kell, hogy mindez nem helyettesítheti a szívedet, önmagádat. Add nekem a szívedet, hallom e jajszó mögül is. rri JAJ NEKÜNK, HA A SZl- L5J VÜNK HELYETT EMLÉ­KEINKET ADJUK. Ha csak a múlt­ra hivatkozunk mindig, mint tették a farizeusok. (Jn. 3!) «Abrahám a mi atyánk ...« A régi igét tisztelték, ■ a törvényt szinte imádták, de az új szót, az Isten testbe költözött szavát megvetették. Szívük helyett emlékei­ket adtaik. Síremlékeket emeltek, gondoztak, sóhajtoztak, hogy ók bi­zony nem ölték volna meg a prófétá­kat, ha atyáik idejében éltek volna és köziben Krisztust keresztre juttat­ták ... Mi is sokszor őseinkre, csalá­dunkra, érdemeinkre hivatkozunk... a ma helyett a múltat adjuk, mert ez könnyebb. Istennek, nem a múl­ton sóhajtozó, hanem a jelenben szivét egészen odaadó nemzedék kell. Mennyivel könnyebb emlékünnepet ülni, mint elfogadni Isten mai igéjét! Mi istentiszteleteinken is sokszor emlékünnepet ülünk csupán. Emlé­kezünk egy meghalt Krisztusra és közben elnémítjuk az élőt. Mennyi­vel könnyebb Luthert vagy Kálvint ünnepelni, mint úgy fogadni Isten szavát, mint ők fogadták. Mennyivel könnyebb a régiekből és a régiekkel kultuszt űzni, mint a mai igét elfo­gadni és élni benne és vele. Jaj ne­künk, ha szívünk helyett emlékein­ket nyújtjuk Istennek. Add nekem a szívedet — hallom e jajszó mögül is. % Milyen különös, csodálatra méltó, bámulatos az Isten! Neki a szívünk kell! Ez az értéktelen, bűnös, meg­fáradt. megterhelt szív, úgy ahogy van. És nem alkuszik, nem elégszik meg semmi mással. Add nekem a szí­vedet! — hallom kicsendülni Jézus hívását a jajkiáltások mögül. Halljuk meg, hogy Jézus ezekkel a szavakkal menteni akar. Kemény beszéddel, a legkeményebbel talán az evangéliumban, de mégis segíteni akar rajtunk. — Halljuk meg az ítélő szavak mögött, a fájdalmas szeretet szívdobogását. Halljuk meg a jaj­kiáltás mögött a csibéket gyűjtögető kofcló hívogatását. Halljuk meg a kárhoztatás mögött az Űr remény­kedő szavát. Halljuk meg ezekből a súlyos szavakból a komoly kérést: Add nekem a szívedet! Hafenscher Károly !_5 A felülről va Kénytelenek vagyunk »bölcsesség« és bölcsesség (között különbséget ten­ni. Ezért kell jelezni, hogy milyen bölcsességről van szó. A szavak je­lentése és értelme sok esetben össze­zavarodott. Hosszú, körülményes mondatokkal, kell tisztázni egy-egy ■szót, amit kimondunk, vagy leírunk. Mert nagyon sók múlik azon, mit — hogyan mondunk, és még több: amit mondunk, hogyan értik? Bizonyos, hogy keresztyénségünk is sokkal igazabb és igazibb lenne, ha Isten igéjét nem a magunk akarata sze­rint értenénk, hanem Isten akarata szerint. Kon Fu-ce-nak, a Krisztus előtt kb. félezer évvel élt kínai bölcsnek szavai jutnak eszembe: »Dsi Im szólt: <— We herceg várja a Mestert, hogy a kormányzást átvegye. Mi lesz az első amit tenni fog? A Mester így szólt: — A szavak helyes használata. Dsi Lu szólt: — Ez az egész? Most az egyszer a Mester hibázni fog. Miért kell a sza­vaikat helyesen használni? — Milyen együgyű vagy te, Yu! A bölcs mellőzi azt, amit nem ért. Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros. Ha pedig a fogalmak értelme zavaros, nem le­het szabatosan cselekedni. A bölcs első dolga, hogy a fogalmait szavak­ká s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy a szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.« Az alábbi néhány sor talán kísér­let lehet, hogy a »bölcsesség« gyak­ran használt kifejezést Isten igéje szerint tisztázzuk. , Sokan úgy gondoljuk, a »bölcsessé­get« meg lehet tanulni. Iskolai vég­zettséghez és könyvek sokaságához van kötve. Pedig nem! Egész életé­ben tanulhat és olvashat az ember, értelmessé, eszessé és műveltté vál­hat — de »bölccsé« nem! Saul — a későbbi Pál apostol — tudomásunk szerint iskolázott, olvasott, művelt ember volt. De »bölccsé« csak akkor lett, amikor Krisztust megismerte. Azután különösen az idősebbek hajlamosak azt gondolni, hogy a »bölcsességet« az idő múlása, évtize­dek tapasztalata adja az embrenek. Sajnos,-ez sem igaz! Az idősebb kor bölcsessége legfeljebb nyugalom és megfontolás, több higgadtság és eset­leg megértés, de nem a »szeretet böl­csessége«. Lám csak: Annas és Ka- jaiáis — Krisztust vádoló főpapok — elég hosszú időt éllek, hogy ezek szerint »bölccsé« lehettek volna — mégsem voltak azok. Legközelebb járnak az igazsághoz, akik úgy vélik, hogy »bölcsnek« szü­letni kell. Nem az idő múlása, a ta­nulás, az elolvasott könyvek soka- .sága — bár ezek hasznos, szükséges és tiszteletreméltó dolgol^ — formál­ják ki a »bölcs« embert, nanem arra ló bölcsesség születni kell! Bizony ez igaz! Csak­hogy nem úgy, ahogyan hiszik! Valóban születni kell — de felül­ről! Azaz Istentől, Isten igéje és Szentlelke által. A »bölcs« ember elsősorban magát ismeri. Tudja és hiszi, hogy gyenge, esendő, Isten akaratát állandóan át­hágó ember, Isten iránt bizalmatlan és hitetlenkedő, ezért bűnös ember. De igazán ismeri az Istent is. Tud­ja, hiszi és vallja, hogy Isten mind­ezek ellenére kegyelmes, szerető és bűneit megbocsátó Isten. Az az Is­ten, Aki az ember megszabadításáért, megmentéséért emberré lett, meg­halt, feltámadott és mennybe ment a Krisztusban. Ez által a sokak szá­mára bolondság által teremti Isten az embert »bölccsé«. »Bölccsé« Isten csodálatos dolgai felismerésére és »bölccsé« ember-társai felé. Mert a »bölcsesség« nem csupán nagy igaz­ságok megismerésében, ú. n. bölcs szavak és mondatok mondogatásában mutatkozik, hanem az ember egész magatartásában, szavaiban és csele­kedeteiben egyaránt. A »bölcsesség« nem a nyelv tulajdonsága és ékessé­ge elsősorban, hanem a fülé, amely- lyel meghallja Isten szavát és akara­tát, azután a szívé, amellyel érez és gondolkodik s csak azután a nyelvé, amellyel szol. De ugyanúgy a kézé és a lábé is, amellyel cselekszik s amely- lyel a helyes úton jár. A felülről váló bölcsesség hit és szeretet! Bizalom Isten szeretetében és ebből következőleg békességre törekvés, irgalmasság és engedel­messég. íme: milyen sokszor vagyunk ha­zug bölcsek, amikor ellenkezést kel­tünk, haragot és gyűlöletet ápolunk, háborúságot és veszekedést támasz­tunk. A mi igazi bölcsességünket mostanában éppen azáltal tesri pró­bára az Isten, hogy különösképpen lehetőséget ad a gyűlöletre, haragra és háborúságra, de a megbocsátásra, a szeretetre és a békességre való tö­rekvésre is. Most ezen dől el, hogy milyen bölcsek vagyunk, hamisaik, vagy igazak. Egyházunk nem véletle­nül hirdeti különös hangsúllyal a béliességre való törekvés szükséges­ségét, hanem mert igazi népe sze­retne lenni Istennek. A Szentírás nagyon figyelemre méltó módon az igazi bölcsesség el­lentéteként nem balgaságról beszél, hanem hamisságról. A nem »bölcs« ember hamis ember, aki eltévesztette útját, hamis szívvel, hamis cseleke­detekkel s legfőképpen hamis hittel él. Isten pedig ebből a hamisságból kíván és akar bennünket igazi böl­csességre névelni. Nem a mi gondola­tunk szerinti, hanem az O. akarata szerinti bölcsességre. Azért pré- dikáltatja állandóan igéjét, hogy mi hamisságból — igazi, felülről való, isteni Bölcsességre jussunk. Fekete István A Lelkipásztor — lelkészeink szakfolyóirata —most megjelent februári számában Mt. 9,35. alapján »Nem vagyok magam- címen Korén Emil irta a bevezető igehirdetést. Karner Károly teológiai tanár »Az eszkatológikus reménység értelme az Újszövetségben« címen több, mint húsz oldalas tanulmány­ban foglalkozik Krisztus visszajöve- tele. az ítélet, feltámadás, azaz az úgynevezett eszkaíalógikus (végső) dolgok teológiai problémáival. Káldy Zoltán a lelkcszi jelen­tésekkel kapcsolatban irt cikket abból az alkalomból, hogy ezek­ben a hetekben készülnek ezek gyülekezeteinkben, dr. Ottlyk Ernő pedig »Egyházunk és hazánk? cí­men a gyenesdiási lelkésztovább- képző konferenciák nemzeti kérdé­sekkel foglalkozó anyagának össze­foglalását közli. Dr. Sólyom Jenő teo­lógiai tanár a lelkészi hivatali és hi­vatalos munkát szabályozó rendtar­tásainak múltjáról írt, dr. Szilády Jenő pedig a most megjelent új szlo­vák Agenüát ismertette. Ezután a Lelkipásztor közli Prőhle Károly teo­lógiai tanár által közzétett kollekta- imádság sorozat második részét, majd dr. Schulek Tibornak három, énekes­könyvünkben szereplő ének eredeté­vel foglalkozó érdekes cikkét olvas­hatjuk. A Szemle-rovatban Benczúr László ismerteti a könyvkereskedé­seinkben vásárolható német könyve­ket, a németországi Evangélikus Egyház 2. Egyetemes Zsinatát és az északi egyházak híreit. Az Irásma- gyarázat-rovat az ötvened-vasárnap­tól a böjti idő 4. vasárnapjáig az ige­hirdetési alapigék feldolgozásait köz­li, amint azokat a gyenesdiási lel­készkonferenciák homiletikai mun­kaközösségei megbeszélték. A lap végül dr. Sólyom Jenő összeállításá­ban március hónap egyháztörténeti kalendáriumát közli. VARSÓBA utazott Péter János református püspök, a Béke Világta­nács tagja, hogy az ott február 6-án megkezdődött európai konferencián Rónai Sándorral, az Országgyűlés elnökével együtt hazánkat képvi­selje. A konferencián a békemozga­lom kiváló képviselői a nyugat-né­met újrafelf egy vérzés és az atom­háború elleni küzdelem feladatait beszélték meg. MEZŐHEGYESEN február 21— 27-ig a böjtre előkészítő igehirdetést tart Deme Károly mezőberényi lel­kész. — Háztartási alkalmazottat, leányt, vagy asszonyt keres Kapemaum, Gyenesdiás. — 2 manuálos, 10 regiszteres, nyo­mós szerkezetű harmonium eladó. Sándor Pál, Péteri. Készülj az ige hallgatására Ötvened vasárnap. — Zsolt 12. Mintha egy minden ízében megkeseredett ember szavát hallanék. Nincsen már kegyes ember, nincsen már Isten törvényének hűséges kö­vetője I Dávid király panaszkodik, kesereg így, mikor végigtekint korá­nak gyülekezetében. Ami azt illeti bizonyára igaza is van. Ha egy gyüle­kezetben, egy vallásos közösségben felütik fejüket azok a bűnök, amelye­ket itt, ebben a zsoltárban megemlít, akkor csak keserű szájízzel állhat meg előttük az ember. A kétszivűség, azaz az Isten és az ember előtti szinleges vallásosság és jóság mutogatása, az álvallásosság megránthatja a gyülekezet életét, hamissá teheti annak istentiszteletét. Az élnek nyelv, mely mindent bemocskol, legyen az szent, vagy mindennapi dolog, ■tönkreteheti mások életét. Hátha ezek mellett — ott találjuk a cseleke­detben bűnöket, a másik emberen való élősködést, a szegények elnyo­mását, akkor igazat adhatunk Dávidnak, keserű mondatainak. Nem va­lami díszes gyülekezet lehet az ilyen: átkozódó nyelv, álnek «ív, ember­telen cselekedetek. A zsoltárosnak mégis van vigasztalása. Az előtte lévő dolgokról, az emberi bűnökről a tiszta, a szent Istenre tekint. Az ö szíve szeretettel, kegyelemmel fordul minden ember felé. Minden szava igaz. Minden, amit mond valóraválik és az övéinek javát szolgálja. Cselekedeted iga­zak, mentesek minden kétszínűségtől. Minden tette igazságos, mert nem azt keresi, hogy ki a gyenge, hogy megbüntesse, hanem azt, aki enre rászolgál. Egész lényében tiszta, szent. Ezt a tisztaságot, ezt az igazságot, ezt a szentséget keresi Dávid korának bűnei között. Nem is tehet mást, mert csupán ez az igaz isteni szó, igazságos cselekedet mentheti meg az örökélet számára. Figyelmeztet bennünket ez az ige: Isten feltétlenül elítéli a gyüle­kezetünkben, az egyéni életünkben található bűnöket: legyen az bármi­féle, akár egy azok közül, amelyeket ebben a zsoltárban olvasunk, vagy bármi más. Ugyanakkor megmutatja nekünk is a helyes utat: egyedüli reménységünk csak a tiszta isteni szó lehet, örökéletünk záloga csak a hirdetett ige. Aki eljut erre a felismerésre, akiinek így hite van, annak láttán nem kell az embernek keseregnie, Isteninek büntetnie. A bűnök mindig elvezetnek Istentől, az ő szavának hallgatása, megtisztítja az embert és elvezeti hozzá. Vámos József ZOMBAT FORDULJ VISSZA! — Jer. 8, 4—9. AZ ŰR TÖRVÉNYE nálunk van: ismerjük Istent, tiszta a teológiai látásunk, pontos a dogmatikai állásfoglalásunk, értjük Isten akaratát és az út is világos, amelyen járnunk kell. AZ ÉLETÜNK vajon Is#S,n igaz félelmében, a jó döntések és helyes állásfoglalások jegyéiben folyik? — Valósul-e benne Isten akarata? — Jó irányban járunk valóban? Isten törvényével szánkban nem a magunk választotta úton rohanunk-e Istentől el? —» Homlokegyenest más irány­ba, mint kellene haladnunk? Isten törvénye ismeretében nem estünk el nagyon sokszor? VISSZA LEHET FORDULNI — fel lehet kelni! 'Az atyai ház ajtaja mindig nyitva áll, a felemelni kész kéz kinyújtva felénk. Van bűnbocsá­nat. Az a kérdés: észrevesszük-e eltévelyedésünket, fájnak-e bukásaink; ismerjük-e bűneinket és bánjuk-e azokat? ADJUNK HALAT, hogy Isten kinyilatkoztatta törvényében aka­ratát és megismertette magát velünk Jézus Krisztusban. VALLJUK MEG, hogy törvényét sokszor és sokféleképpen meg­vetettük, figyelmen kívül hagytuk, megszegtük — evangéliumában nem hittünk és nem reménykedtünk. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten Lelke a hirdetett ige nyomán láttassa meg velünk mulasztásainkat, vétkeinket; keltsen bennünk igaz bűnbánatot; vigasztaljon meg a bűnbocsánat evangéliumával és szüljön új, engedelmes életre — könyörögjünk a gyülekezetek számadó gyűléseiért. Mezősi György HETI IGE: (Jézus) maga mellé vevén a tizenkettőt, monda nékik; "íme, felmegyiink Jeruzsálembe és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a prófétái; megírtak.« (Lk. 18, 81.) Február 20. Vasárnap — Lk. 18, 31—43. Jézus a kereszt útjára hívja tanítványait. Csal; ez vezet üdvösségre, őt gyalázzák és megölik a mi bűneinkért, hogy feltámadásában mi is részesüljünk. Ez hitet igényel. Viszont erre a »látás«-ra is Jézus nyitja meg a szemünket, hogy egyedül Istennek adjunk dicsőséget. Február 21. Hétfő — 1. Móz. 13, 7—18. Ábrahám lemondott önérdekéi-ől és az áldozat útját vállalta, hogy békességet szerezzen az emberek között. Isten megáldotta ezt az utat, és Jézus is ezen járt azzal, hogy emberré lett és .meghalt a bűnösökért. Az Istennel való békességnek ma sincs más útja. Február 22. Kedd — Lk. 9, 18—23. “Isten ama Krisztusa vagy,« — ez az egyház hitvallása. S mi gyer­mekkorunktól fogva belevonattattunk Jézus keresztjének eme titkába. Nékünk nyilván hirdettetik. hogy Krisztus harmadnapra feltámadott. De ennek igazi részesei csak azok, akik készei; a maguk mindennapi keresztjét hordani engedelmes szolgálatban. Február 23. Szerda — Jóéi 2, 12—19. Ma kezdődik az idei böjti szent-idő. Szép és méltó magatartás, ha testileg böjtölünk, vagyis fegyelmezzük magunkat, de ez csak arravaló, hogy annál többet táplálkozzunk lelkileg. Az igazi böjt az, ha megvált­juk bűneinket és Krisztus irgalmáért kiáltunk. Február, 24. Csütörtök — Lk. 9. 57/b.—62. Jézust követni, az Ő útján, Vele járni csak teljes szívvel lehet A megtérést halogatók és a kegyességüket számontartók nem méltók Hozzá, aki Önmagát adta értünk — önként. Február 25. Péntek — Ézs. 58, 5—12. Az Isten igenis kedveli a böjtöt, de csak azt, amely nem marad meg a felszínen. A helyes böjt az, amit Jézus Krisztus művelt: megosztotta mindenét az emberekkel és cserébe elfogadta bűneinket. Február 26. Szombat — Mk 9, 14—29. »Az imádkozás és a böjt szorosan egybetartozik.« Az imádságban nyílik meg számunkra a mennyei világ ereje. A böjt viszont a Szent­lélek vitézeivé és a segítő szeretet gyakorlóivá erősíti hitünket. Csonka, Albert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents