Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-08 / 19. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

I

„Ak éueidís által akaciuuU tauíiaid"

Beszélgetés a Cantate-sorozatról Danhauser László budahegyvidéki lelkésszel

Cantate vasárnapján a gyülekezetekben elhangzó igehirdetések az éneklő egyházról beszélnek, sok helyen aztán még külön is, szeretet- vendégségeken, gyülekezeti esteken is foglalkoznak az egyház énekével. Van egy gyülekezetünk, amelyik nem elégedett meg ezzel, hanem egy egész esztendőn át, havonta megismétlődő igehirdetés- és előadás- sorozatokban foglalkozott az egyházi éneklés elvi és történeti kérdéseivel éppen úgy, mint legidőszerűbb problémáival. A budahegyvidéki gyülekezet ez, amelyik ebben az esztendőben Cantate-sorozatban tanított az éneklésről és tanított énekelni.

Lapunk munkatársa felkereste a budahegyvidéki lelkészt, Danhauser Lászlót, hogy a vele való beszélgetés nyomán olvasóink is megismerkedhessenek ezzel a sorozattal.

— Hogyan jutott a gyülekezet arra a gondolatra, hogy Cantate-sorozatot indítson ?

— A gyülekezetnek már több esztendeje különböző sorozatokban tanítást nyújtunk. Az a célunk, hogy az ébredés által megmozgatott gyülekezet a komoly tanítás által stabilitást kapjon. Ez egyébként maguknak a gyülekezeti tagoknak is a kívánsága. Eddig Lutherről, hitvallásainkról tanítottunk. Az idei sorozat ötletét a tavaly reformáció hetében, a 46, zsoltár alapján tartott igehirdetések adták. Az éneklés által akartunk tanítani. Hozzáértő lelkészek és teológiai tanárok segítségével alakult a terv, míg megszületett a hat részből, egyenként 3—3 előadásból és igehirdetésből álló Cantate-sorozat.

— Milyen módszer szerint épül fel a sorozat?

— Az első öt rész történeti sorrendben foglalkozott a régi egyház énekeivel, Luther korával (»A hit éneke« címen), az ortodoxia és a pietizmus idejével, végül pedig a mai egyház énekével. Ezek a történeti előadások is sok értékelő, tanító anyagot tartalmaztak, különösen az utolsó, az ötödik ciklus, amely a hatodikkal együtt már a mai egyház éneklésének gyakorlati kérdéseit tárgyalta.

— Melyik ciklust fogadta legszívesebbén a gyülekezet?

— Az ötödiket, ahol az éneklés erejéről volt szó. A hatodik sorozatra ellenben csak most kerül sor, reméljük, ez is nagy hatású lesz.

— Az egyes ciklusok mi módon zajlottak le?

— A döntő a tartalmi szempont volt a számunkra, nem a himno- lógiai. Ezidén inkább az énekek szövegére fektettük a hangsúlyt és nem annyira a dallamokra. Főleg az énekek belső mondanivalójáról, tanításáról, igehirdetéséről, »teológiájáról« beszéltünk. Az előadások közben bemutatók voltak, az előadó kívánsága szerint énekkarral vagy szólóval. Egy alkalommal gyermekénekkar mutatta be az egyik éneket. Máskor a szöveget szavalattal tolmácsoltuk.

— Mi volt a sorozat eddigi hatása?

— Megszerették híveink az énekeskönyvet — ez az első. A második, hogy megelevenedtek előttük az egyes énekek. A szöveg mögött és a szövegben meglátták a kort, a szert zőt. Harmadszor: a gyülekezet tudja értékelni a magvas, tartalmas énekeket. Meg tudják különböztetni a szubjektív, kevésbé centrális éneket a középponti üzenetet hozótól.

— A tanítás milyen eredményt hozott?

— Kétségkívül fejlődtek az egyháztörténeti ismereteink is, mert az énekek történetében az egész egyháztörténet benne rejlik. Ezenkívül kerestük közös értékeinket a világ- keresztyénséggel. Megismertük a »Cantate Domino« ökumenikus énekeskönyvet, a bennszülött egyházak Új éneklését, a hitvallásos éneklést és sok minden mást, ami gazdagította hitünket is tudásunkat is.

— Mi lesz a jövője ennek a sorozatnak?

— Nem akarjuk magunknak megtartani, amit tanultunk belőle. (Két vastag dossziét vesz elő, majd így folytatja.) összegyűjtöttük az előadások szövegét. A sajtóosztály segítségével módot keresünk majd arra, hogy más gyülekezetekhez is eljusson.

— Tervek a jövőre?

— Olyan sorozatot tervezünk,

amely az énekek teológiájával, zenei értélteivel és az új énekek megtanításával foglalkozna. De erről inkább jövőre beszélgessünk ... Z. L.

BAJA

Úgy telepedett ez a város a széles Duna mellé, mintha hosszú és unalmas alföldi útról érkezett fáradt vándor volna: szélesre terítette köpenyét és zakatoló szívvel elterült rajta. Utcáin a házsorok hosszan és elfogyat- kozón nyúlnak rá az Alföldre, mint kinyújtott lomha karok, de bent a központban, széles téren, aszfaltos utcákon, ódon 'templomok tövében zakatol a városi élet. A lustán letelepült hatalmas egykori hercegi kastélyban is lüktető élet folyik, s a templomhoz tapadt, zárt, komor kolostorépület is szemet és kaput nyitott a mai élet felé.

A szívdobogás zaja még eddig is ellüktet, de már csendes az utca, amikor megállók a karcsú toronysisakkal szemközt. Templom, parókia, gyülekezeti terem rejtőzik a torony árnyékában. A messzi szórványokba nyúló bajai gyülekezetünk szívdobogásának helye ez.

Alig több, mint egy évszázada lüktet itt ez a szív. Egykor Baja is szórvány volt egyházunk számára. 1833- ban még Kiskörről jártak át hívek gondozására, istentiszteletek olykori tartására.

Az első szervező, aki a kicsiny kezdet minden bizonytalan kockázatát, de minden izzó reménységét is hordozta, Ábrahám István lévita-tanító volt. 1839—51-ig gyűjtögette a híveket. A kis gyülekezet 1840-ben önállósult. Akkor még hol egy-egy hivő otthonában, hol a református gyülekezet vendégszeretetét élvezve tartották istentiszteleteiket. Az iskola volt az első, amit életre hívtak 1839- ben, 1909-ben adták át az államnak.

Első lelkészük Greifenek Boldizsár volt. 45 évig állt a gyülekezet élén (1851—96). ö is lévita-tanítóként kezdte, de közben elvégezte a teolóMájus 8-án, Cantate vasárnapján, este 7 órakor a Bécskaputéri templomban a Budai Egyházmegye Énekkarai: a kelenföldi, az ó- budai, budahegyvidéki és budavári kórusok közreműködésével

egyházzenei áhitatot

tártának. Előadásra kerülnek: Lassus, Prätorius, Homilius, Vul- pinus, Schütz, Bach, Jäckel, Haydn, Kodály, Kapi-Králik, Fa- sang és Endre művei.

giát s lelkésszé szentelték. Imaház és papiak építése fűződik a nevéhez. Taubinger követte öt 1901-ig, majd Friedrich Zsigmond 1913-ig. Műkő« dése alatt tornyot emeltek az imaházra. 1913—27-ig terjedő küzdelmes évek a gyülekezet és a lelkész — Imrék Sámuel — számára is sok küzdelmet jelentettek. Utána került a gyülekezet élére Kemény Gábor, aki mindmáig pásztorolja a nyájat. Működése alatt, 1937-ben bővítették kétszeresére a templomot.

Jellegzetesen tisztviselő gyülekezet. A lélekszám görbéje felettébb ingadozó. IIol a 600 közelében jár, hol 300-ig süllyed. Néha mintha vércsere folyna ebben a szívben, any- nyira kicserélődik a gyülekezet. De az öntudat, a helytállás a cserében is száll tovább.

Anyagilag tíz év óta önkéntes megajánlásra építenek. Az áldozatvállalás megrendítően szép. Ha az elmúlt évben befolyt összeget a lélekszám- mal osztjuk, a megajánlásokból 46.70 Ft jut egy lélekre, az adományokból pedig 17.30 Ft. Ha pedig — ami reálisabb — csak a tényelegesen fizetők között arányosítjuk, 134.— Ft jut egy hívőre.

Hét önkéntes munkással dolgoznak, akik begyűjtik a megajánlásokat. Közülük egy mindig vasárnapi szolgálatot tölt be, ami annyit jelent, hogy kis asztalka mellett ül istentisztelet után a templom előterében s egyre többen fizetik itt be vállalt megajánlásukat.

Az öntudatos, cselekvő egyházszeretet jellemzi a kicsinyek gyülekezetét is. A gyermek-istentiszteleteken gyertyagyújtástól harangozáson át a kántorizálásig mindent a gyermekek végeznek el.

Bizonyára később is apáik nyomdokába lépnek majd. Ebben a gyülekezetben évek óta javunkra zárul a reverzális-statisztika s a vallás-változtatásban sincs veszteség. Az sem véletlen, hogy ebben a gyülekezetben ringott a bölcsője egy püspöknek s egy ma is országosan vezető szerepet betöltő lelkésznek.

Hisszük, hogy a hívek öntudata a szórványba is szét fog sugározni. Két rendszeresen és huszonhét alkalmilag gondozott szórványhely nem kis feladat a lelkésznek, s a központra sem veszélytelen morzsolódó perem.

Koren Emil

A MUZSIKA ISTEN AJÁNDÉKA

Nem tudnék csekély zenei tudásomról lemondani. Mert a muzsika Isten adománya és ajándéka, nem emberi adomány. Ezért az ördögöt is elűzi és az embert boldoggá teszi; elfelejtjük minden mérgünket, tisztátalan gondolatainkat, önhittségünket és más bűneinket.

*

Ha a mi Istenünk már ebben az életben ilyen nagy ajándékokkal halmoz el, mi vár ránk, majd abban a másik életben? Ott minden a legtökéletesebb, a legvidámabb lesz.

Ha szomorkodtok és elborítana benneteket a bánat, így szóljatok: Fel a fejjel: hadd énekeljek a mi Krisztus Urunknak éneket; mert az írás arra tanít, hogy a vidám éneket és húrpengetést örömmel hallgatja Ö. Meg kell azért tanulnotok szembefordulni az ördöggel és nem engedni néki, hogy telebeszélje fejeteket. Legjobb azonnal szájoncsapni. Tegyetek úgy, mint az az ember, aki mikor a felesége veszekedni kezdett vele, előhúzta öve mellöl furulyáját és furulyázni kezdett. Ez végül úgy kifárasztotta, hogy békét hagyott neki. Rajta hát, vegyetek jó barátokat magatok mellé, a végén ti fogtok nevetni.

Luther Márton

Domanovszky Sándor 1877-ÍS55

Április 30-án hosszabb betegeskedés után meghalt Budapesten dr. Domanovszky Sándor ny. egyetemi tanár, a kiváló történettdusó, aki kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar tudomány s tudós-nevelés lapjaira. Régi magyar evangélikus családból származott, édesapja Domanovszky .Endre jogakadémiai tanár, diákkorában Pozsonyban Petőfi Sándor pajtása. volt.

Domanovszky Sándor 1877-ben született Nagyszebenben. Mint középiskolai tanár Pozsonyban és Budapesten működött. Már ekkor feltűnt történettudományi kutatásaival. A módszeres, gondos kútfő-kutatás alapján álló történelmi kép híve Volt. Munkái ennek megfelelően alapvető jelentőségűek, mert biztos támpontot jelentenek minden további kutatás számára. 1914-ben Domanovszky Sándort kinevezték a budapesti egyetem tanárává. Attól kezdve élete elválaszthatatlanul összenőtt első tudományegyetemünk életével. A bölcsészeti kar dékánja, az egyetem rektora lett. Közel harminc esztendőn át nevelte a magyar történetíró 1 és történettanár generációkat. Hosszú időn át szerkesztette a Magyar Történelmi Társulat folyóiratát, a Századokat. Hazájában és külföldön egyaránt kitűnően képviselte a magyar történetírást, nemzetközi kongresz- szusokon, tudományos konferenciákon megnyugtató jelenség volt Domanovszky Sándor, a szakember és a megnyerő modorú felszólaló. így érthető, hogy nagy nemzetközi megbecsülésben is volt része.

Élénk részt vett a magyar evan- gélikusság szellemi életében is. Soká elnöke volt az Országos Magyar Evangélikus Tanáregyesületnek, melynek évkönyveiben nem egy fontos írásműve látott napvilágot. De legfontosabb működési területe: a történetírás volt. A budapesti egyetemen kezdettől fogva a magyar művelődéstörténet tanára volt. Főleg Árpád-kori műveltségünk iránt érdeklődött s ebből a matériából írta legfontosabb tanulmányait. Középkori krónikáinkat, az első magyar históriai kútfőket vizsgálta s megvilágította állításaik jelentőségét. Háromkötetes nagy művében megírta József nádor korát, a reformkorszakot, s kiadta az egyetlen magyarbarát Habsburg-nádor iratait. Legjelentősebb műve azonban a Magyar Művelődéstörténet, amelynek hatalmas apparátusát is, a munkatársakat, ő irányította. A nagy mű magán viseli szerkesztőjének elképzelését a magyar műveltség kialakulásáról, növekedéséről és sajátosságáról. 1937-ben történészeink Domanovszky Emlékkönyvvel tisztelték meg a kiváló tudóst, akit három évvel ezelőtt a történettudományok doktorává nevezett ki kormányzaBIBLIAJELZŐK

nyomtatott és kéziféstésűek, kartonból és selyemből, különféle nagyságban és alakban 70 fillértől 7 forintig Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály

Készülj az ige hallgatására

Húsvét u. 4. vasárnap — Zsolt 96.

I Régi egyházi névvel a 98. zsoltár kezdőszaváról Cantabe (azaz: Éne* keljetek!) vasárnapjának szoktuk nevezni a húsvét után 4. vasárnapot. Az igazi keresztyén gyülekezet éneklő gyülekezet: ezt különösen is tudjuk mi, evangélikusok. A reformáció egyik nagy ajándéka volt, hogy új, ihletett énekek születtek. Hányszor énekelték bele ezek az énekek a reformáció megtisztított keresztyénségét a hívek szívébe! Mennyi titkos áldás, vígasztalás és erősítés árad ma is régi énekeinkből: mindegyre »újakká« lesznek, új erővel és a hit igazságával telnek meg Isten igazságát és vigasztalásét szomjazó lelkek számára. Ezért gyülekezeteink egyik legkedvesebb vasárnapja éppen »Cantate!« Igazi gyülekezeteink ma is éneklő gyülekezetek.

9 A húsvét után 4. vasárnap alapigéje »új ének« éneklésére hívja fel a *“• gyülekezetét. Isten csodálatos szabadítására tekint a gyülekezet, nagypéntekre és húsvétra tapad a szeme. Amit akkor Isten cselekedett, any- nyira új és csodálatos, hogy a régi, megszokott ének elavúlt, a gyülekezet úgy érzi. hogy abba már nem fér bele öröme, ujjongása és hálaadása. Ezért tör fel ajakéról új ének, úgy, mint ahogy a megdicsőült gyülekezet is új énekkel dicsőíti Istent és a megváltó Krisztust, aki a sza- badítást szerzetté (Jel 19,6—7).

O Az új ének hálaadás és magasztalás. De nem marad meg a szavaknál, ' • hanem kifejeződése az egész életet eltöltő újságnak, megújultságnak. »Az Úr uralkodik!« Ebben a rövid mondatban foglalódik össze a nagy változás. Húsvétkor »Krisztus győzedelmes lett, bűnön, halálon erőt vett«. Ezt gyülekezete nemcsak tudja, hanem ennek a húsvétnak fényében és világosságában él. »Él«, nemcsak »van« valahogy, nemcsak tengődik, hanem »él«: a »pokol kapui« sem tudnak rajta erőt venni, ahogyan Jézus mondja (Mt 16,18). Van úgy, hogy elalél, — néha még a szívverése is kihagy. De élnie kell, ha hűtelen nem lesz önmagához. Azért figyelmezteti a 96. zsoltár a gyülekezetét: »Hajoljatok meg az Ür előtt szent ékességben!« A gyülekezet élete mindig Uránál: szolgálata »szent ékességben«, szeplőtelen tisztaságban, áldozatos engedelmességben, hogy »lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat«. Az »új ének«, mely a gyülekezet ajakán fakad, nem engedi meg neki, hogy csak önmagát szemlélje, még kevésbé, hogy önmagával kérkedjék, vagy lenézze azokat, akik kívül vannak. Inkább arra indít, hogy hegyen épített városként hirdesse Urának csodálatos kegyelmét és'belevonja saját örömébe, magasztalásába és hálaadásába az egész teremtett világot. Az Ürnak orcája előtt örüljenek az egek és örvendezzen a föld!«

dr. Kamer Károly

KÖZÖS IMÁDSÁGUNK

A gyülekezet diadaléneke — a világ Urának dicsérete. Zsolt 98.

A keresztyének Ura az egész világ Istene. Ennek a felismerésnek gaz* dagsága és ereje tölti be a zsoltáros lelkét és ez ad énekének biztos zengésű hangot. Megjelentette Isten szabadító cselekedetét és tudtul adta az igazságot. Nem tudjuk, mi volt Istennek az a konkrét cselekedete, aminek a felismerése ezt a csodálatos éneket fakasztotta akkor a zsoltáros szivében. Az ő hálaadása azonban a mi dicséretünk is, mert Isten Krisztusban félreérthetetlenül »megjelentette«, jelenvalóvá, hozzáférhetővé tette igazságát és hűségét, azt, hogy gondja van az egész világra és benne a mi életünkre is.

A világ melyben a gyülekezet él, magán viseli a bűnbocsátó, szabadító Isten kezenyamáf. Ezért nem hallgathat el soha ajkunkon és életünkből a hálaadás éneke.

VALL ILIK MEG, hogy a mi életünket nem hatotta át a hálaadás

és dicséret. Nem tudjuk igazán értékelni Isten ajándékait.

ADJUNK HÄLÄT Istennek azért, hogy minden hűtlenségünk és hálátlanságunk ellenére Isten megmutatja, kinyilvánítja a mi számunkra is szabadító akaratát.

KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten töltse be életünket hálaadással, hogy minél többen részt vegyünk Isten dicséretében. Adja Isten, hogy konfirmandusaink is felismerjék a »csodadolgokat szerző« hatalmas Isten tetteit.

Schreiner Vilmos

HETI IGE: »Énekeljetek az Urnák új éneket, mert csodadolgokat cselekedett; megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja.- Zsolt. 98, 1.

Május 8, vasárnap Ézs. 42, 10—16.

A mindenható és szabadító Isten dicsőségét énekli itt a próféta. Ez a dicséret, az »új« s örök ének soha sem fogyott ki az egyházból. Cart- tate vasárnapja azonban azt kérdezi tőlünk: nem hiányzik-e ez a dicseret a mi életünkből, a mi gyülekezetünkből? Erre a kérdésre mindig újra feleletet kell adnunk.

Május 9, hétfő — Ef. 5, 8—14.

Mindnyájan a világosság fiai vagyunk, akik a keresztségbén beléplán- táltattunk az egyházba, a Krisztus testébe. Csak az a nagy kérdés, hogy eszerint is járunk-e? Elhivatásunk kötelez: tiszta, új, gyümölcstermő életre. Előbb-utóbb kiderül, mennyi van bennünk ebből.

Május 10, kedd — Jn. 6, 66—69.

Megdöbbentő, hogy az is elszakadhat Jézustól, aki már egyszer tanítványa volt neki. Nyilván mást kerestek és találtak benne, mint aki Jézus a számukra lenni akart. Péter azoknak nevében tesz vallomást, akik vele együtt megismerték Jézust igazán, s megtalálták benne az örök életet.

Május 11, szerda — Lk. 19, 29—40.

Jézus jeruzsálemi bevonulása igazán nemcsak ádventi és virágvasárnapi téma. Mindig újra útrakel, hogy népéhez érkezzen, s nekünk mindig újra készen kell lenni fogadására, azzal a dicsérettel és hódolattal, ami őt megilleti. Mert ha mi nem adjuk ezt meg neki — a kövek fognak kiáltani.

Május 12, csütörtök — 2. Móz. 14, 10—14; 24—31; 15, 1—3.

Az üdvösség ótestamentomi történetének talán leghatalmasabb jelenete ez. Mindenesetre Isten ezzel a szabadító cselekedetével vet alapot minden későbbinek. Ettől kezdve az az Isten ő, aki kiszabadította népet Egyiptomból, a szolgaság házából.

Május 13, péntek — 2. Tim. 2, 8—13.

Az apostoli szolgálat: Krisztus nyomdokában járás, sőt részvétel az Ä sorsában. Ez annak terhe, de ígérete is. S ez ad erőt erre a nehéz, de dicsőséges szolgálatra. Az Ür hűsége hordozza gyarló szolgáit, akkor is, amikor az ő erejük véget ér.

Május 14, szombat — 1. Sám. 16, 14—23.

Saul és Dávid, az elvetett és a kiválasztott, a gonosz lélek hatalmában vergődő és Isten lelkének zsoltárosa: milyen titokzatos, félelmetes és megrendítő kép. Intő jel és példa mindnyájunknak: Saul útja a magasból vezetett a mélybe és Isten Dávidot a kicsinyek közül emelte nagyon magasra.

Groó Gyula