Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-04-03 / 14. szám

% EVANGÉLIKUS ÉLET »Négy templomért — 1955« VASAS A Gyülekezeti Segély 1955. évi akciója által támogatott templomok közül legutóbbi számunkban ismertettük a csengődi épülőfélben levő templomot. Ezúttal a vasas-marázai egyházközség lelkésze ismerteti a va- sasi templom építésének történetét és jelenlegi állapotát. MÉG EZ ÉVBEN? — kérdezik bizonytalankodva vasasi híveink templomunk felépítésére célozva. »Igen — válaszolom — a Gyüleke­zeti Segély eddigi munkája remény­séget nyújt ehhez. Amit mi marok­nyi vasasiak lelkesen elkezdtünk, de minden igyekezetünk mellett is, csak félúton vagyunk még, azt megvaló­síthatja az országos erőkifejtés, még •— ebben az évben!« Amikor a Gyülekezeti Segély tá­mogatása most, más templomépítő gyülekezettel együtt, reánk is irá­nyítja a magyar evangélikusság fi­gyelmét, pár rövid mondatban hadd emlékezzünk meg arról, mit tehe­tett eddig rajtunk keresztül az Űr. A ma már közigazgatásilag Pécs­hez tartozó kis vasasi bányászgyüle­kezet, 39 más község szórványevan­gélikusaival együtt, 1948-ban önálló­sult. A következő évben megindult a rendszeres lelkész: szolgálat. Ezzel egyidejűleg felújult a vasasiak évti­zedeken át ápolgatott gondolata: a templomépítés! A szórványban élők elkallódását igen nagy mértékben a templomtalanság okozta. Kitűnik ez vegyesházasságkötések alkalmá­val, amikor az evangélikus fél sok­szor azért kénytelen engedni, mert — »nektek úgy sincs templomotok, hol esküdjünk?« A templom nélküli nyáj, elárvult, kallódó nyáj... 1949. NOVEMBERÉBEN, Luther születésnapján indul el az építési mozgalom. Csak néhány futó adat: 1950 januárjában közel 200 öles tel­ket vehet a gyülekezet a község szí­vében. Májusban már Sándy pro­fesszorral tárgyal a presbitérium az építési tervekről. Elve az, hogy a templom legyen templom, bibliaórá­kat, tanácskozásokat, szeretetven- dégségeket máshol kell tartani. De hol? így adódik, más gyülekezetek tapasztalatain is okulva, a templom alá tervezett gyülekezeti terem gon­dolata! A terv elkészül, a nyár vé­gére építési engedélyt is kap a gyü­lekezet. Érkeznek az első önkéntes munkások 10—40 km-re lévő szór­ványainkból: Szellőről, Erzsébetről, Pécsváradról, Máriakéméndről és Marázáról. Minden szabad időmiben kubikolök velük. Szeptember végén felkeres minket az Evangélikus Élet munkatársa, Koren Emil lelkész és riportot ír rólunk. Sajnos, akkor még nem sokat lót. Október köze­pére a gyülekezeti terem alapfalai készek, a munka félbeszakad, elfogy a fedezet... 1951 enyhe tele lehetővé teszi az építés folytatását, gyűlnek az áldo­zatos forintok, és a tavasz végére állnak a felmenő cikiopfalak is. A gyámintézeti nagyszeretetadomány révén rákerül a födémboltozat, majd év végére a betonkoszorú, amely egyúttal az épület fölé kerülő tulaj­donképpeni templomnak az alapjává is lesz. Az így elkészült gyülekezeti terem 1952. február 11-én ideiglenes temp­lomként felszentelést nyer, bár még korántsem kész. Alapja földes, belső falai vakolatlanok. Belső felszere­lése: a katolikusok által ajándéko­zott tölgyfaoltár, a felvidéki szór- ványhívektői kölcsönvett harmonium és a vasasiak által összeadott szé­kek, padok, szőnyegek. Szegényes hajlék, de örvendező szívű hívek lá­togatják. A pünkösdi konfirmációra elkészül az alzatbeton és falvakolás is, reformáció ünnepére pedig ideig­lenes festéssel, ablakpárkányokkal és bejárati betonlappal lezárul az építés első szaka. MINDEZ 92 ezer forint, melyből 34 ezret a gyülekezet adott össze, má­sik harmadát különféle segélyekből kaptuk, a fennmaradó részt magam gyűjtöttem 2—3 hetes turnusokban, főleg motoron, de minden elképzel­hető közlekedési eszközzel is, ponto­san tíz körúttal, őszi sáros utakon, téli hóviharban bebarangolva Du­nántúl és Pestkörnyék gyülekezeteit. 52 őszétől 54 őszéig a gyülekezet megpihen kissé, de ez idő alatt sem tétlen, hanem letörleszti 23.000 Ft- os építési adósságát. Felméri a ta­pasztalatokat és hibákat. Belátja, hogy az épület sokáig nem marad­hat így, mert a födémszigetelést máris kikezdte a nedvesség: az alag­sori mennyezetvakolás hullani kezd, egy alkalommal egy négyzetméter­nyi felületen az istentiszteleten rész­vevőknek fejére szivárog az eső... Hiszen ez a födém nem végleges. Ez csak a föléje építendő templom­nak az alapja, alapnak készült, nem födémnek. ^ ) A vasasi templom Jelenleg. Képünk a gyülekezeti terem bejáratát áb­rázolja. ÜYÍÍLéMZíTI 1955. április 3. Böjt 6. — Virágvasárnap. — »A Király« Zof. 3, 14—17. — Jn. 13, 1—17. — Zsid. 7, 1—3. — Liturgikus szín: lila. 1955. április 7. — Nagycsütörtök. — Az úrvacsora szereztetésének ünnepe« T iíiincrilriiQ évin • fphór Ilyen lesz a vasasi templom (Sándy Gyula terve) SÜRGŐS FELADAT a továbbépí­tés! Ehhez várjuk imádkozva az or­szág evangélikusságának testveri se­gítségét a Gyülekezeti Segély mun­káján keresztül. De addig sem va­gyunk tétlenek. Ez év elejére sod­ronybetétes vaskerítés készült el nyolcezer Ft-os költséggel. A kerítés védi a telket a továbbépítésnél és némi parkírozást is lehetővé tesz majd. Sok feladat áll még előttünk, de a nehezén mór túl vagyunk. Hadd kérjem meg minden testvérünket: Imádkozzék értünk és segítsen szí­vesen abban, hogy vasasi templo­munk felépüljön, még — ebben az évben! Zoltai Gyula vasasi lelkész EVANGÉLIKUS FÉLÓRA lesz április 3-án, virágvasámap délelőtt fél 9 órakor a Petőli-rádióban. Igét hirdet D. dr. Vető Lajos püspök. OROSHÁZÁN tartotta gyűlését a Nyugat-Békési Egyházmegye Lel­készi Munkaközössége március 24-én. Közös úrvacsora vétel után az esperes beszámolt az Országos Es­peres: Értekezletről és aktuális kér­déseket tárgyaltak. A NYUGAT-BÉKÉSI Egyházme­gye a böjt ötödik vasárnapján Gyü- lekezeti-Segély istentiszteleteket tartott minden gyülekezetben szó- szék-cserékkel. A DÉLI EGYHÁZKERÜLET mátraszentistváni üdülője május 1-én megnyílik. Az üdülő szeretettel várja a jelentkezőket. A Mátra szép­sége, üdülőnk csendje, kényelme és jó ellátása vendégeink szolgálatára áll, A torlódások elkerülése végett időben jelentkezzünk. A jelentkezé­seket Rédey Pál igazgató (Budapest, VIII., Puskin utca 12, telefon 138—656) címére kell küldeni. Az üdülés megkezdéséhez beutalás szük­séges. Ezen a nyáron is veszünk fel gyer­meknyaralókat az iskolai szünidő alatt, pedagógus vezetése mellett. Je­lentkezni a fenti címen lehet. Min­den felvilágosításért ugyanoda kell fordulni. SALGÓTARJÁNBAN március 27-én dr. Gyimesy Károly lelkész prédikált, délután pedig Somoskő­újfaluban. Este a salgótarjáni gyü­lekezeti teremben böjti est volt »A kereszthez vezető úton« címmel. A műsort a gyülekezet ifjúsága szol­gáltatta énekszámokkal és szava- latőkkal. Igét hirdetett dr. Gyimesy Károly, dr. Csengődy Lajos helyi lelkész pedig igét olvasott, imád­kozott és zárószót mondott. KŐBÁNYÁN március 28-tól április 3-ig böjti igehirdetéssorozatot tartott Boros Károly nagyszénás! lelkész »Isten előtt« címmel. A CSONGRÁD—SZOLNOKI Egy­házmegye március 23-án Hódmező­vásárhelyen lelkészértekezletet tar­tott. Mattheidesz Gyula pitvarosa, Benkóczy Dániel szegedi lelkész elő­adása után Szlovák Pál esperes be­számolt az Országos Esperes: Érte­kezletről, Jeszenszky Tibor sajtó- megbízott-lelkész pedig az egyházi sajtó Időszerű kérdéseiről. CSÖMÖRÖN március 27-én Rédey Pál egyházkerületi lelkész végezte az igehirdetöi szolgálatokat. Mindkét istentiszteleten telt templomban hangzott az igehirdetés. ÖRMÉNYKÜTON március 21-én Szontágh István előadást tartott a Jehova tanúi szekta történetéről és tanításáról. A hívek élénk figyelem­mel kísérték előadását. Emlékezzetek 1 Mily gyorsan felejt az ember! — Sokszor jó és szükséges felejteni —, de'hányszor rút hálátlanságnak lesz szülőanyjává. Alig 10 éve annak, hogy a végpusz­tulásból menekültünk meg és há­nyán felejtették el a sok zokogó szo­rongás közt elmondott fohászkodást: Csak még egyszer békességben len­ni, nyugodtan aludni, dolgozni — élni —, csak még egyszer! Mily könnyen felejtik, hogy volt idő, amikor a templom harangja jó­formán csak riadóra kongott, vagy temetésre szólott — mintha az volna egyedüli feladata, hogy riasszon vagy sirasson. Milyen könnyen felejtik, hogy volt idő, amikor az emberi lét a börtön­szerű pince nyirkos világába szorult, ahonnan a napsütéses szabad emberi élet felé csak egy homályos pince­ablakon át vágyakozott. — Itt hány­szor hangzott el: Csak még egyszer — napsütésben, szorongás nélkül szabadon lenni! Milyen könnyen felejtik — az ígé­retet, fogadalmat: Ha megmenekül­nek, akkor bármilyen szerényen, bár­milyen szegényen — ha csak egy tányér levesen, de megelégedettek — boldogok lesznek! Milyen könnyen felejtik, hogy alig 10 éve megjött a vágyva vágyott »csak még egyszer«. Megjött az óra, amikor egy utolsó dübörgéssel eltűnt az életünkből a sátáni halálmadarak vijjogása, pusztító bombák robbaná­sa — és megcsendült a hálaimára hívó, felszabadult harang szava. — Halálból élet lett újra; a könny mo­solyra fordult. Üszkös romokon új jövő indult és a gyötrelmekből fel­szabadult szív — új életritmust do­bogott. — Az egy tányér levesből — terített asztal lett, üszkös romokból — új család: otthon, bombaszántotta ugarból — virágos kert, kesergő sí­rásból — gyermekkacaj. Égett em- berhús-szagú kormos füstfelhők he­lyén derűsen mosolygott kék égen az éltető nap és az égbenyúló tor­nyok magasságából áldón szólt ha­rangunk békét zengő ércszava. Gondolj a 10 év előtti háborús bor­zalmakra és örülj, hogy ma béké­ben élsz — a halálfélelemben átvir­rasztott éjszakákra és lásd, hogy ma nyugodtan aluszol — a tétlenségre kárhoztatott pinceéletre és vedd, hogy ma szabadon dolgozol. Gondolj a halálrarémült gyermekeidre és adj hálát, hogy boldogan nőnek és ma embemyi emberek. Lehet ezt felejteni? Lehet Isten­nel szemben ennyire hóládatlannak lenni? Alig 10 éve! Most erre a 10 éves fordulóra, hálaadásra emlékeztetőén szólnak harangjaink és hirdetik a bé­kés élet győzelmét a gyűlölet és ha­lálpusztítás felett és az emlékezés nagy napján ünneplő zengéssel búg­ják: Emlékezzetek! — Ünnepeljetek! Kalavszky Kálmán A VÁCBOTTYÁNI leányegyház­ban a lemondással megüresedett egyházfelügyelői tisztségre egyhan­gú lelkesedéssel Losonczy Miklósné Zorkóczy Irén gyülekezeti asszonyt választották meg. Működése elé nagy bizalommal tekint a kis gyü­lekezet. EGYHAZASDENGELEGEN négy­napos böjti igehirdetés-sorozat volt, Hafenscher Károly Deák téri helyet­teslelkész szolgálatával. A gyülekezet szép számmal vett részt ezeken a böjti alkalmakon. MOSONSZENTJANOSON, He­gyeshalom szórványában március 20-án vallásos estet tartottak a re­formátus testvérgyülekezettel együt­tesen. Erdélyi Erzsébet, Mihályi Jo­lán, Halász Ferenc és Halász Ernő szavalt, énekelt a református férfi­kar. Bevezetőt mondott az evangé­likus egyházfelügyelő, előadást tar­tott Sikter Lászlóné »A nagy áldo­zat« címen, záróbeszédet pedig a re­formátus gondnok tartott. Az est tovább mélyítette a két testvéregy­ház közötti jó viszonyt. CSOMÄDON minden hónap első vasárnapján templomi vallásos-es­tet tartanak. A hivek minden egyes alkalommal megtöltik a templomot. — Nemrégiben 24 tagú női énekkar alakult, amelyet Lucsán Márton gyü­lekezeti lelkész vezet. Az énekkar nagy sikerrel szerepel a vallásos­esteken. KISSZÉNÁSON március 20-án a Jehova tanúi szekta történetéről és tanításairól tartott előadást Szon­tágh István. Száz évvel ezelőtt, 1855. április 9-én, éppen húsáéikor, született a nyitramegyei Vitkócon, egy nemesi kúriához tartozó cselédházban, Re­viczky Kálmán földesúr, volt bécsi testőrtiszt és egy tizenhét éves kis cselédlány fia: ReviczSky Gyula, a költő. Reviczky Kálmánná, a finom, művelt, beteges asszony édesfiaként magához vette a gyermeket s rátes­tálta jelentős vagyonát. De Reviczky Kálmánt jelölte meg fia gyámjául. A legismertebb ReviczSky-vers, az Ima­könyvem, amely így kezdődik: Aranykötésü imákönyvet Hagyott rám örökül anyám, Kis Jézus ingben, glóriában Van a 'könyv első oldalán... erről az anyáról szól, akinek öröksé­gét az apa művészettel eltékozolta. Ez volt az egyetlen tehetsége Re­viczky Kálmánnak. Reviczky Gyula nem tartozik leg­nagyobb költőink sorába, de jelenté­keny költő volt, habár teljes kifej­tése előtt kellett eltávoznia az élők s alkotők sorából. (Már 18S9-ben meghalt, Budapesten van eltemetve.) A százéves évforduló alkalmából életművének két ellentétes részére szeretnék rámutatni. Költeményei­ben sokszor nincs idő és tér, annál több az elvontság, a szomorúság misztikuma, a részvét, az ellágyulás. Prózája, elsősorban a remekmű fé­nyeivel tündöklő »Apai örökség«, színtiszta realizmus. Lírai gyakorta­REVICZKY GYULA tában a századvég hangú lat-lírájá­nak már-már egyhangú ismétlésre hajló hegedűse. Prózája csodálatos rajzaik sorozata: pontos, igaz, életből vett, helyhez és magyar dolgokhoz kötött mondanivaló. Amit költemé­nyeiből kihagyott, azt prózájában tárta elénk. Az »Apai örökség« olyan magyar társadalmi bírálat, aminőt Mikszáth és Móricz előtt nem írt senki. Lírájának szomorú zenéje nemcsak az ő elrontott életének jaj­kiáltása, hanem vádirat a társadal­mi rend ellen is, amely lelkiismeret­lenül hagyta, hogy a századvég tal­mi ragyogásában éveiken át laikásta- lanul bolyongjon, éhezzen s fiatalon elpusztuljon az ország egyik nagy tehetsége. Mit becsülünk ma is Reviczky Gyu­lában? Elsősorban őszinteségét, valló és vállaló magatartását, csalhatatlan s megvesztegethetetlen látását. Volt szeme a lényeg megismerésére, az igazság és valóság megmérésére, mi­ként a zenei finomságo'knalk, nyelvi szépségeknek megérzésére is- Nem a csábító párhuzam mondatja velünk, hanem müvei igazolják, hogy az apai örölcséget ragyogó prózájában leple­zetlen realizmussal feltárta, az anyai­ról külön nem szólt, de egész lírája a szlovák anya, a kis árvái cseléd­lány s elődjei érzelmességéből táp­lálkozik. Reviczky minden filozófiája oda torkollott, hogy belőle hiányzik va­lami erő, ami megvolt, de útközben elveszett. Társadalmi biztonságérze­tét elvette dorbézoló apja. Igazi ág- rólszakadt fiú volt, árvább minden árvánál. Már most, hogyan hitesse el a világgal szellemi biztonságér­zetét, a költő? Elérheti-e ő valaha a költői kifejezés teljes őszinteségét? Ezen tépelődött. Közben olvasta kora bölcselőit, hallgatta a nagyvárossá növő Budapest éjszakai hangjait s nézte nyüzsgő alalkjait. Szavai innen szármáznák, Budapest légköréből. Azért találó, amit Schöpflin Aladár mond róla, hogy a városi ember bá­natát énekelte választékos városi nyelven. A népet nem ismerte, az or­szágot teljesen nem látta. De hangjá­nak olyan döbbeneté van, amitől el­ütött a verse minden elődjétől s taní­totta az utána érkezőket. Ady elkép­zelhetetlen Reviczky áttörése nélkül. A bánat, amely nem szól helyről és hitelesítő színekről, ez az elvont, ma­gasban szálló, olykor fellegjáró filo- zofikvm valóban emberi mélységeik­ből fakadt. A deklasszált ember nyo­morából jött Mire az irodalmi élet kormányzói észbekaptalk, Reviczky Gyulát már gyors tempóban égette a tüdőbaj, menthetetlen volt Ügy tekints az emberekre, Hogy a föld se jó, se ferde; Se gyönyör, se bú tanyája. Csak magadnak képe, mása =* írja egy másik híressé vált versében, amelyből a legzengöbb sort szoikás emlegetni Reviczky bölcseleté gya­nánt (ez van ráírva a sírkövére is): »A világ csak hangulat.« Az a be­nyomásunk, ez csak egy kiragadott, tetszetős szólam egy költő életmű­véből, amely ellentétei ellenére is lándzsát tör a világ, a társadalom szükségszerű erkölcsi megújhodása mellett. Reviczky korántsem volt olyan szubjektivista, hogy olvasóját kétségekben hagyja, döntse el, minő helyet óhajt elfoglalni a világban. Pozitív álláspontja volt. Tudjuk, hogy őszintén hitt Jézus tanításának em­ber- s társadalomformáló erejében. Erről tanúskodik nem egy verse. S realista írásművei egyenesen és köz­vetlenül utalnak a magyarság szük­ségszerű társadalmi átalakulására, népi-nemzeti kiegyenlítésére. Lán­goló szívvel hitt Reviczky a magyar műveltségben és emberiességben, mint történelműnk végső kicsengésé­ben. Azért mert kérdezni, kétkedni a jelenvaló dolgtíkról s hivatkozni a jobb jövőre. Ezt a hangját vette át Ady. Keresett, ingadozott is, írja róla most megjelent kitűnő Reviczky- könyvében, igen találóan, Komlós Aladár. »De egy költészet, mely foly­ton csak kérdez — írja Komlós — ép­pen ezáltal mégis mond valamit: azt, hogy a költő csak a kétkedést tartja lehetségesnek.« De ReviczSky nem a jóban kétkedett, hanem rosszban. Azért mutat költészete előre. Szalatnai Rezső HIBÁIGAZITAS: Legutóbbi szá­munk »A Lelkipásztor« című cikké­ből kimaradt egy mondat. Az első hasáb alulról harmadik sorába be- toldandó: Dr. Nagy Gyula cikke »Az anyaszentegyház egységéről« szól és az ökumenikus mozgalom dogmati­kai alapproblémájával foglalkozik. HALÁLOZÁS: D. Kovács Sándor püspök, egyetemi tanár özvegye, született Kéler Ida Budapesten meghalt. A rákoskeresztúri temető­ben, férjének oda áthelyezett sírjá­ba temették március 26-án. A teme­tésen az egyházi szolgálatot Kuthy Dezső nyug. püspök végezte. Dr. Szelényí Ödön teológiai aka­démiai tanár özvegye Budapesten meghalt. A farkasréti temetőben temették el március 18-án. — Vennénk kisebb harmóniu- mot, Kapi-korálkönyvet, Gaudy: Kis Énekeskönyvet, kottás Hozsan­nát és Vargha Gyuláné verses­könyvet. Lelkészi Hivatal, Bócsa, IDŐPONTVÁLTOZÁS! J. S. BACH: JÁNOS PASSIÓ Április 7-én, nagycsütörtökön este 8-kor a Deák téri templomban Április 9-én, nagyszombaton este 7-kor a Bécsikapu téri templom­ban M. Molnár Éva, Tiszay Magda, László Margit, Kaposy Andor, Melis György és Littasy György Lutheránia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents