Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-12-18 / 51. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET Amikor Jn 1, 19—28. A karácsony előtti vasárnapon Ke­resztelő János még egyszer a gyüle­kezet elé áll, hogy bizonyságot te­gyen. Keresztelő János azon a helyen áll, ahol ígéret és beteljesedés torlód­nak és átmennek egymásba, de a testté lett Ige teljes dicsőségében még el van fedve. Jézus még egy szót sem szól, még nem adott jelet, de már itt van. Még senki sem is­meri őt, csak Keresztelő János tudja, hogy Jézussal Isten Fia, a Krisztus belépett az emberiség történelmébe. Ebben a mondatban foglalja össze bizonyságtételét: Közietek, van, akit ti nem ismertek. Ő a befejezője Is­ten minden ígéretének. Benne Isten maga szállott le az emberek közé. Ezért Keresztelő János hangja nem prófécia többé, mely a Megváltót a jövőben várja. Szavai sokkal több­ről tanúskodnak: megjelent a testté leit Isten Fia. Bizonyságtétele ezért evangélium, és éppen ezért ő az első evangélista. Mielőtt Jézus maga ki­nyilatkoztatná teljes dicsőségét, már feléje mutat és beszél: Ebben a Krisztusban Isten minden dicsősége reászáll az emberiségre. Aki itt jön, Isten Fia, Isten Báránya. Keresztelő János' ádventi és már mégis karácsonyi bizonyságtételé­nek tartalmából három tanításit je­gyezzünk meg. 1 Lássuk meg, hogyan dicsőíti • Keresztelő János Jézus egyedül­állóságát. Személye a zsidó közösség vezető emberei számára kérdéses je­lenséggé lett. Mi történt a Jordán­nál? Kormán vette ez a papfiú tény­kedéseihez a hatalmait? Teljesen kí- rül állt a papi hivatalon. Mit akart a kereszteléssel? Messiás ő, vagy egy messiásszerű jelenség? Ezt kérdezték a jeruzsálemi vezetők egymástól, mert ez a közösség éber volt mind­annyiszor, ahányszor a Messiásról volt szó. Ez az a pont, amelyen ők mindig rendkívüli módon érdekelve voltak, s éppen ebben a kérdésben rendkívül érzékenyek. Ezért teszik fél Keresztelő Jánosnak hivatalosan a kérdést: Kicsoda vagy te? Kinek engedelmeskedve cselekszel így? Ta­lán te vagy az eljövendő Messiás, vagy mást várjunk? Ez a kérdés minden kor keresztyén emberének nagy kérdése. Az emberi lélek minden kérdése ma is ebbe a kérdésbe torkollik: hol van a világ­ban az világosság, amely az én éle­temet valóban világossá teszi? Az emberek nem tudnak élni a nagy vá­rakozás nélkül, hogy egyszer szembe fognak találkozni a nagy »rendkívü­livel-«, akiben minden világosság, bé­kesség utáni vágyuk kielégülést nyer. Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hop' mit jelent a világosság, a békesség, de szivük mélyén mind­annyian valamiféle forró vágyat hor­doznak. a beteljesülés felé. Keresztelő János felelete, amit a kérdezőknek adott, megítéli a hamis beteijesülés-várást. Luther is úgy gondolta, Keresztelő János számára a válaszadás a kísértés nagy órája volt. János a kísértésnek ellenállt — annak ellenére, hogy egész Izrael »lába előtt« feküdt —, beismerte és nem tagadta, és bevallotta: »én nem vagyok Krisztus, és nem vagyak Krisztushoz hasonló alak, mint Illés próféta«. Háromszor hangzott el ez az éles, visszautasító »nem« az ő aj­káról: Nem vagyok Krisztus, nem vagyok Illés és nem vagyok próféta. Gondoljuk meg, ki az, aki ezt a nem-et kimondta. Akiket asszonyok szültek, senki sem volt nagyobb őnála. így ítélte meg őt maga Jézus. S mégis ellenállt a kísértésnek. Bí- Vonysácftevésében Krisztusra mutat. Akarod látni Isten dicsőségét? Ez Jé­zus Krisztus, az Isten Fia. Csali aki a Keresztelő tagadását meghallja, csak az, aki minden hamis megvál­tás-varasát erre a nem-re hivatkoz­va elejti, csak az fogja a testté lett Igében, a világ Üdvözítőjében meg­látni Isten dicsőségét. 9 Ne cseréljük össze az egyházat Krisztussal. Nem elégedtek meg Keresztelő János tagadásával. Ki­csoda vagy te? Mit mondasz magad­ról? Valakinek mégis csak lenned kell! Ezek nehéz kérdések számára. Próféta nem volt, mert Krisztust a jelenben ismérte. Krisztus nem volt, sejti Krisztushoz hasonló, se Messiás, se Megváltó! Hát akikor ki ő tulaj­donképpen? Az a kérdés, amit akkor feltettek Jánosnak, feltehető ma Krisztus egyházának is. Nem az egy­ház-e az a közösség, az a hely, ahol a menny a földdel kapcsolatba lép? Nem az a hely-e, ahol Isten és ember között közösséggé változik ez a kap­csolat? Mi vagy te, egyház? Bizony­ságtevője vagy a testté lett Igének? Mit mondasz magadról, evangélium egyháza? Halljuk meg, ’ hogyan tanúskodik Keresztelő János Krisztusról és ho­gyan mutatja meg 3 határt, ami Ke­resztelő János és Krisztus és az evangélium egyháza és a testté lett Ige között van. »Én kiáltó szó vagyok a pusztában és egyengetem az Úr 3 a prófécia beteljesedik... útjait.« En csak egy hang vagyok, nem vagyok próféta, sem messiás, sem Istennek egy szimbóluma, csak egy hang, amely felcsendül és el is hal. Én nem vagyok egyedülálló az én feladatomban, az én bizonyság- tételeimben, én csak mutatóujj va­gyok. Csak arra mutatok, aki egye­dül Űr. Egyébként semmi jelentősé­gem nincs, sem dicsőségem. Én nem vagyok világosság, mégcsak a vilá­gosságnak a tükre sem, csupán csak bizonyságtevő: Ott, ott, emberek, olt világít az igazi világosság, ott egye­dül. Ez a tanú alázatossága, melynek meg kell lennie az egyházban is, ha a testté lett Ige mellett akar tanús­kodni. Jézus Krisztus az evangélium hangját a hirdetett igében és a szent­ségekben a földön hagyta. Az úrva­csora szentségében, ahol az ő teste és vére valóban jelen van, nem fogja a földi kenyeret és bort átváltoztat­ni, ahogy a római egyház tanítja, ha­nem valóban jelen van. És az em­beri szó, mely tanúskodik Isten ki­nyilatkoztatásáról az egyházi tanítá­sokban, nincs körülvéve a csalhatat- lanság dicsőségével, minit a római egyházban. Az egyház átváltozása Isten dicsőségébe még hátra van. Ma még ez áll: nem tudjuk, mivé le­szünk. Ezért áll Keresztelő János a karácsonyhoz vezető úton, hogy igazi alázatossággal tudjuk testben fogad­ni Isten kinyilatkoztatásának nagy titkát, és tudjunk mindenkor meg­győződni arról, hogy a testté lett Ige dicsősége az Ö dicsősége egyedül és nem a mienk, és nem is az egyházé. Ezért int bennünket a Keresztelő bi­zonyságtétele, nehogy az evangélium egyházát a dicsőség egyházává vál­toztassuk és az egyházat, mely min­dig csak az Űr felé mutathat, ne ál­lítsuk az Űr helyébe. Krisztus egy­háza ezen a földön sohasem lehet más, mint »kiáltó szó a pusztáiban«! Jeruzsálem követei még egy • utolsó kérdést intéznek Keresz­telő Jánoshoz, amelyben felelősségre vonják: »Miért keresztelsz, ha nem vagy Krisztus, sem Illés, sem próféta? A jeruzsálemiek nem értették Keresz­telő János mondatát: kiáltó szó va­gyok a pusztában. Mert ami János­nál történt akkor és ami történik az evangélium egyházában, az sokak számára nagyon sokszor üres fény, amely mögött nincs valóság, csupán valaminek a tükröződése. Az ember megváltóját látható alakban, fedet­lenül akarja látni, vagy egyszerűen nem hisz benne. A világ ma is meg­kérdezi az egyházat: mit csinál ak­kor, amikor istentiszteletet tart, gyermekeket keresztel és úrvacsorát oszt? Mit cselekszik, hova mutat uj- jával? Nem üres levegőbe mutat? Mutassa meg Öt az egyház! János azt válaszolta: én vízzel ke­resztelek, de utánam jő, aki közietek van, de őt nem ismeritek. Keresztelő János bizonyságtételében ez a kará­csonyi hang: ö közietek van, akiben az Isten testté lett, emberré lett. Ti nem ismeritek, én ismerem, én lát­tam, hogy a Lélek reá szállt. Mivel Ö itt van, ezért keresztelek. Üres formaság és nincs semmi mögötte? Nem — valóságos hang, mely tanús­kodik a történtekről. Az a hely, aho­va én kinyújtott ujjammal mutatok, nem üres. Ö közétek lépett, altit ti nem ismertek és akit ti nem fogtok megismerni, ha az én hangomat szel­lőnek tartjátok. Az Ige testté lett! Ez az a valóság, ahonnan Keresztelő János elindul. Ez az a valóság, ahonnan az egész egyház kiindult és ennek alapján végzi munkáját. Azért áll Keresztelő János a karácsony felé vezető úton, hogy Krisztusra mutasson. Azért van az egyház, hogy Krisztusra mutas­son, aki neki ezt a megbízást adta. Sülé Károly ISTEN SZERETETE Készülj az ige hallgatására Advent 4. vasárnap — Jn 1, 19—28. Az embervilágban megjelenő Krisztus méltó fogadásara tanít marikét ez az ige Jézus Krisztus és Keresztelő János viszonyán keresztül. .VH Keresztelő János tiszta és feddhetetlen erkölcsi egyénisége, életűju- 1—*..l lást kívánó igehirdetése olyan nagy tömegeket vonzott, Ihogy a fő­papi tanács is küldöttséget meneszt hozzá azzal, hogy nyilvánosan és ünne­pélyesen mondja meg szolgálatának lényegét. A válasz világos és mélyre­ható. Ó nem a Krisztus, nem Illés, nem a megígért próféta, ő »kiáltó szó a pusztában«, Krisztus megérkeztét jelenti be, útkészítő ^ és útegyengető és az a feladata, hogy az emberek meglássák, immár köztük van Jézus, akit eddig nem ismertek. A János által megkezdett keresztség Jézus Krisztus művében fog tökéletességre emelkedni. Keresztelő Jánosnak ez a válasza rámutat a csali néki szóló, különleges feladatára. E Van azonban Keresztelő János magatartásában olyan vonás is, amelynek nemcsak az ő életében, hanem minden keresztyén életé­ben valóra kell válnia. Ez pedig az, hogy az Isten akaratának követése együtt jár az egyszerű, mértékletes, feltétlenül becsületes, az igazságtól el nem tántorítható, az emberek iránt felelősséget érző, rajtuk segíteni alkará keresztyén életfolytatással. Ezek a jellemvonások közismertek vol­tak Keresztelő János életében. Mégis azt mondja, hogy Jézus saruja szíjá­nak megoldására sem méltó. Ezzel fejezi ki az ember és Isten közti különb­séget, ezzel tesz bizonyságot a megérkezett Messiásról, aki elveszi a világ bűneit. S Mindez azt az üzenetet hirdeti felénk, mai keresztyének felé, hogy a mi helyes ádventi várásunk és a megérkezett Messiásnak, a testté lett igének a helyes köszöntése ebben az Isten színe elé álló keresztelójánosi magatartásban van. Aki tudja, hogy Jézus a világ bűneinek elvételéért jött, az el nem veszítheti a világ sorsáért és jövendőjéért érzett felelőssé­get. Aici tudja, hogy az Ige lett testté, a szent Isten lett emberré, az ivem élhet önmagának, hanem embertársaival való közösségben, szeretetben és életszentségben várja az Urat. Aki tudja, hogy Jézus Krisztust nem lehet akármilyen állapotban fogadni, annak meg kell szívlelnie az ádventi bűn- bánatra szóló felhívást, annak engedelmeskednie kell az éüetújulásra szóló felhívásnak. Aki tudja, hogy megváltó Ura érkezik, az nem válik gőgössé jócselekedeteivel sem, hanem Keresztelő Jánossal vallja az Isten színe előtti alázatosságnak, a vallomását, hiszen egyedül kegyelemlből, a Jézus Krisztusban való hit áltál nyerheti el üdvösségét. Ennek a karácsony előtti vasárnapnak az igéje indítson el minket igaz bűnmegismerésre, cselekedeteink megjobbítására, az embertársain­kért végzendő szolgálataink hűségesebbé tételére, ugyanakkor pedig Isten előtti teljes alázatosságra és engedelmességre. Így akarja Isten készíteni az ő útját hozzánk és mifelénk! O. E. Keménység — Km 8, 24/a A próféták Isten eszközei voltak, akik a szó, az írás által tolmácsol­ták Isten üzenetét. Így szavuk nem egyszer örömöt, de igen sokszor iz­galmat, háborúságot is keltett, A jelképes cselekedetet is fel­használták céljaik, szolgálataik ér­dekében. így tett Hóseás is, könyve második fejezetének 17—22. versé­ben. A saját családi életének pél­dájával mutatta be Isten szereteté- nek mindent felülhaJadó nagyságát. Miben mutatkozik meg Isten sze- retetének ez a csodálatos nagy­sága? m Elfelejti a múltat. Hóseás pró­féta házasságának képével akarja megmutatni Isten szövetségi hűségének örökkévalóságát. A há­zasságban két fél köt szerződést egymással, amely mindkét félre kö­telezettségeket ró. A legfontosabb kötelezettség a feltétlen hűség egy­más iránt. Isten Krisztusban állította helyre az őszinte kapcsolatot az emberrel, ha népe le is tér az Isten felé ve­zető ösvényről. Évek múlhatnak, nemzedékek váltakozhatnak, de a változások mögött is örökké meg­marad hűsége. Isten eljegyzésénél:, hűségének egyik nászajándéka, hogy megismer­hetjük Öt, a Krisztus által. A hívő ember megtalálhatja az utat Isten­hez, ha figyel szavára, akaratának kinyilatkoztatására. Kegyelmes ígé­ret, hogy ez az útmutatás nem szü­netel Isten részéről ma sem. Isten eljegyzésének másik aján­déka, hogy kegyelmet gyakorol. Nem néz az ember értékére és tel­jesítményére. Ű mindig az adomá­nyozó. — Kóseás szei-eti feleségét, bár az mindig megcsalja őt. Isten is féltékenyen szereti választott né­pét, az azonban nem fogadja hű­séggel Ura szereimét, hanem hüt- lenkeöik a Baálokkal. Ezért válik fenyegetése szörnyűvé a két gyer­mek nevében: »Nem kegyelmezek« és »Nem népem«. Mi Jézus Krisztusban ismerjük meg igazán Isten kegyelmét. Ö az elveszett és elkárhozott ember meg­mentésére, kárhoztató ítéletének megváltoztatására s kegyelmének megmutatására jött. Ezt hittel lehet elfogadni s új élet gyümölcseit ter­mő jócselekedetekkel lehet meghá­lálni. A békesség korszakát hozza el. Isten akarata kezdettől fogva a békességes lakozás az ő népével. Megbocsátásának, kibékülésének je­le a szivárvány, a galamb, ami ma is a bélte jelképe. Ezért küldi el Fiát, az Űr Jézus Krisztust is. A kereszten elvégezte Isten szeretőnek váltságmúvét, elhozta általa a bé­kesség korszakát. Megbékélt az Atya az ő fiaival, helyreállította az őszin­te, gyermeki kapcsolatot az ember és Ö maga között; De Isten akarata, terve a békes­ség nemcsak Isten és az ember kö­ra zött, hanem ember és ember között is. Krisztus tanítványaira is az em­berszeretet parancsát hagyta. Isten gyermekei békességre igyekezők kell, hogy legyenek. Minden Krisz­tusban hívőnek ott a helye a Krisz­tus békességét szerző egyháza és az őszinte békét munkáló emberek soraiban, amelyek az »íjna/c«^ a »kardnak« az eltörlésére, a »bátor- ságos lakozás« kiépítésére szolgál­nak. így akarja Isten megterem­teni a népek harcának közepette az új élet, a békesség korszakának alapjait a világban, a szeretet által. Külső áldást ígér. Isten nem­csak az ember leikével törődik, hanem testi szükségleteire is gon­dol. A kettő nem választható el egy­mástól, mert egyiket sem nélkülöz­heti az ember. Mindkettőt Isten ke­zéből vesszük s az Ö ajándékának tartjuk mi is. Aki megismerte az ember lelki- testi ajándékaira vonatkozó isteni szeretetett nemcsak elfogadja azo­kat, hanem maga is tevékenyen részt vesz azok munkálásában ön­maga hasznára, embertársai boldo- gítására. A föld nem közvetlenül ad táp­lálékot, sem a munkahely minden­napi kenyeret, hanem emberi mun­ka szükséges azok megszerzésé­hez. A reformáció is' felismerte Is­ten ajándékaként az élet minden javait és az emberi munka számára is nagyobb megbecsülést hozott. A keresztyén ember ezért nemcsaJt Isten színe elé viszi naponta a min­dennapi kenyér ügyét, a Miatyánk­ban, hanem kötelességteljesítésével, lelkiismeretes munkájával hozzá­járul maga, családja és embertár­sai boldogulásához, az élet fenntar­tásához szükséges javak megszer­zéséhez. így válik a munka áldássá önmagunk és embertársaink javára. Igénk Isten szeretetének, üdvös- sóges akaratának a nagyságáról be­szél, hogy bűnös népét gyülekeze­tévé formálja ítélettel és kegyelem­mel, Fiának békességet szerző ál­dozatával, rólunk való gondosko­dásával Isten kegyelme, szeretete tárul fel akkor, amikor hangzik sza­va: »Én népem vagy te!« De a vá­lasz sem maradhat el ajkunkról: »És Istenem!« így találkozunk az Isten szava és a hit válaszának egybecsendülésekor. Mibácsi Lajos MEGISMÉTELVE! MH J.S. H-MOLL MISE 1955. december 18-án, délután >/25 órakor a Deák téri templomban. Vezényel: Vaszy Viktor. Közre­működik: M. Molnár Éva, Sándor Judit, Tíszay Magda, • Littasy György. Kaposy Andor, Zalánfy Aladár és a Lutheránia ének- és zenekar Helybiztosítás a Deák téri lelkcszi hivatalban. A reménység embere úgy ól a mában, hogy a jövőbe vetett remény­ségéből táplálkozik. • Mi jellemzi a keresztyén ember reménységét? Az, hogy célja van, ami felé halad. A cél néküli, jövő nélküli embernek nincs reménysége. A re­ménység mindig valamire irányul. Ugyanakkor megszabja az utat, ame­lyen a inától a beteljesedésig, a célig haladni kell. A keresztyén ember életében ez a cél Isten országa. Oda kell meg­érkeznie. A feléje való haladás azonban megszabja és irányítja életün­ket a mában, itt a földön. A reménység nem »égbenéző« keresztyéneket nevel, akik csak a célt látják, de a hozzá vezető utat nem. De nem is »ölhetett kezű, sült galamb váró« keresztyéneket, akik mozdulatlanul várják, hogy a cél érkezzen el hozzájuk. A reménység emberében tehát állandóan tevékenykedik, él, mozog a cselekvő hit, amely mint motor, hajtja, viszi előre a cél felé. A keresztyén ember életének ez a reménység, ez áz előrehaladás ad értelmet. Mint ahogy Pál is vallja magáról: »...azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak, amelyek előttem vannak, nékik dől­vén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felül­ről való elhívása jutalmára.« A reménységnek alapja éppen az az elhívás és ígéret, melyet Isten Jézus Krisztusban adott a világnak. VALLJUK MEG Isten előtt, hogy sokszor a reménytelenség: világi­ban élünk. Nem látjuk a célt magunk előtt, ezért nem látjuk azokat a feladatokat, amelyeknek életünk útján »nékik kell dőlnünk«. ADJUNK HALAT Istennek, hogy értelmet adott életünknek. Kö­szönjük meg Néki, hogy Jézus Krisztusban a reménység beteljesedését is megadta. KÖNYÖRÖGJÜNK Istenhez, hogy tartsa meg számunkra a re­ménységet és minket is őrizzen meg abban. Könyörögjünk az igaz hitért, amellyel cselekvőén tudjuk várni reménységünk tárgyának HETI IGE: Magasztalja az én lelkem az Urat, És örvendez az én lelkem az ón megtartó Istenemben. — Lk 1, 46—17. December 18. Vasárnap — Lk 1, 26—38. Mária, Jézus Krisztus édesanyja példája minden keresztyén hívőnek. Isten szavát engedelmesen fogadva, nem a maga, hanem egyedül az Ó dicsőségét keresi. December 19. Hétfő — Ess 45, 1—8. Isten cselekedetei, igéje az ember üdvösségét szolgálják. Igéje ma is hangzik és üdvözítő cselekvése sem szűnik meg soha. Minderre a ml válaszunk nem lehet más, mint az Ö dicsőítése, a Benne való hit. December 20. Kedd — 1 Kor 2, 6—10. Isten ismeretére nem juthatunk el pusztán értelmünk segítségével. A Szentlélek az, aki feltárja előttünk akaratának, igéjének sok titkát. December 21. Szerda — Ézs 7, 10—16. Isten csodálatosan formálta a zsidó népet, spk száz éves történelmét. Az Ószövetség minden történése Jézus Krisztus születését készíti elő. December 22. Csütörtök — Ézs 40, 9—11. Hatalmas Isten, az övéit védő, oltalmazó és az övéiért féltőn aggódó pásztor. A világ Ura és mégis az emberekért szolgáló: ez Jézus Kriszuts. December 23. Péntek — Jn 19, 25—27. Ádventben, karácsony, küszöbén sem szabad elfeledkeznünk arró., hogy Krisztus életútja a golgotái kereszthez vezetett, ahol érettünk, a mi bűneinkért meghalt. Erre figyelmeztet bennünket igénk. December 24. Szombat — Jer 23, 5—6. Az évszázados prófécia, a régi várakozás teljesedett be ezen az estén: Betlehemben, Dávid városában megszületett a Megváltó, a »mi igazsá­gunk« .Adjunk hálát azért, hogy ismét megérhettük ezt a napot örömben békében; Vámos Jóssef

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents