Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-12-04 / 49. szám

EVANGÉLIKUS ELET

3

IMHOL JŐ!

Szeberényi Lajos ausztriai evangélikus lelkész igehirdetése a Deák téri templomban 1955. november 27-én

A mai evangéliumi szakasz a

" prófétai jövendölés alapján azt hirdeti: Imé, imhol jő néked a te királyod alázatosan. És nem teljesedett-e be ez a jövendölés akikor» amikor aZ Üdvözítő ünnepélyesen bevonult Jeruzsálembe, hogy végig szenvedje a megváltás véres tragédiáját? És nem fog-e még egyszer beteljesedni ez a jövendölés akkor, amikor a megdicsőült Krisztus eljő, hogy ítéljen elevenekét és holtakat. De azóta is, áz Ö jeruzsálemi bevonulása éta is, nem jön-e most is folytonosan, hogy szolgáljon nekünk, hogy megmentsen és megtartson áz ÖTök életnek?

De hol jő? Hisz, testi szemeink nem látják Öt seholsem emberi formában. Alázatosan jön. Nem megdi- csöült alakban, hanem önmagát megtagadva, mint aki most sem tekinti Zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem mőst is megüresítl magát, amikor hoZzáiik jön.

Hogyan? Kellene valami igénytelenebb, egyszerűbb az emberi szónál, amibe az ige hirdetésekor és a Szentségek kiszolgáltatásakor az Üdvözítő beleburkolódzik, hogy hússá változtassa azt a kőkemény embert szivet, és ott megvigasztalja az ösz- szetört lelkeket. Az igaz, szeretteim, hogy az igehirdetés rendszerint bizonyos ünnepiességhez kapcsolódik, de maga az emberi szó öhthagában nagyon is igénytelen, sőt gonosz is, mert azzal káromoljuk az Istent, azzal átkozzuk embertársainkat, és azzal Szennyezzük be magunkat. De, M nieggondbljuk, hogy a mi meny- nyei Királyunk az Ur Jézus éppen áz emberi szóval hirdetett igében jön hozzánk, akkor nem kell-e jobban vigyáznunk a mi szavainkra? Nem kell-e jobban élnünk velük éppen azért, mert a mennyei Király jött azokba? Válaszoljon a mi lelkiismerétünk.

í átjátok szeretteim az Urban, az utolsó ítélet leírásakor az Üdvözítő Űr Jézus beszél nélkülözőkről, betegekről, jövevényekről és foglyokról. Ezekről senkisem mondhatja, hogy dicsőségeseik. Az a beteg lehet hatalmas, tekintélyes, tudós valaki, de mégiscsak szegény, sajnálatra méltó ember. És nem ilyen szegény, sajnálatra méltó ember az a nélkülöző vagy az a jövevény, akire akárhányszor csak félvállról tekintünk, vagy különösen az a fogoly, akit úgyszólván megvetünk mint az emberiség legalját és söpredékét? És íme, Jézus még ezekről is azt mondja: valamit megcselekedtetek eggyel ez atyámfia! közül, azt velem cselekedtetek mfeg. Tehát azokban az Űr jön hozzánk, maga az Üdvözítő .De akkor szabad-e velük úgy bánni, mintha egyáltalán semmi közühk se volna hozzájuk? Akkor szabad-e őket megvetnünk és megaláznunk, mint teljesen értékteAZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL:

leneket? Bizony ha ezt csináljuk, akkor őbennük mennyei Királyunkat vetjük meg, alázzuk meg, és részesítjük igazságtalan, kemény elbánásban.

T átjátok szeretteim, sokszor a legmegátalkodottabb szívű emberrel is megesik, hogy önmagára eszmél, elismeri saját gyarlóságát, gyengeségét, bűnös voltát, és olyan kényelmetlenül érzi magát, külöhö- sen akkor, ha hiszi, hogy van egy igazságos, mindenható isten, akkor meg is kell döbbennie, mert ugyan mi jó várható attól a megbántott mindenható Istent")!? Hehl kell-e annak az Isterihök tőle távol maradnia? És mégis, ha hozzáfér, nem. puszta szóval, nem elröppenő érzelemmel, hanem az Isten és a felebarát iránti szerétét gyakorlásánál, akkor az Isién egyszülött Fid leszáll az ilyen méltatlanhoz is, és biztosítja a megáldó isteni kegyelmet. Igen! Akkor szól neki: blzzái, megbocsátat- tak neked a te bűneid. De persze azt is hozzáteszi: többé azonban ne vétkezzél! És nem kell-e ezt az Intést nagyon is komolyan megszívlelnünk, ős2iníe önmegalázkodással? De igen! Mert különben elűzzük magunktól a mennyei Királyt, és nincs többé jogunk arra, hogy reménykedjünk egy boldog örök életben.

Szeretteim! Ez a Jézus most eb^ ben a pillanatban is jön hozzátok egy bűnös, gyárló emberben. Ö mbst leereszkedik hozzátok egy szegény gyarló ember által. Hiszen én üzenetet hozók nektek a határon túlról, a hittő lelkektől, akik azt üzenik nektek, hogy békesség néktek. Ne felejtsétek el, hogy testvérek vagyunk, mindnyájan ugyanannak a mennyei Atyának a gyermekei, ugyanannak az egy Jézus Krisztusnak a megváltottál vágyunk. Ezért fogjunk össze az egész világon élő testvérekkel, hogy á lelki békességet élnyerve, megmaradjunk a földi békességben is és ehnek muhkálásáért fógjünlk össze ne csak azokkal, akik a mi nevünket Viselik, hanem azokkal is, akik jólehet nem ebből a nyájból válók, de mégis ugyanarra n célra törekszenek, és jószándékkal, jó akarattal munkálkodnak az egész emberiség javára, az egész emberiség jólétén, tehát a mi javunkon és a mi jólétünkön is.

Lám, a főpapi imájában az; Üt Jézus azt kéri övéinek, hogy mindnyájan egyek legyenek, mégpedig azért, mert Ő a békesség Fejedelme. Egyek legyenek ne csak a hitben, hanem a szeretet békességében is. Azért fogadjátok ezt a szerény üzenetét, és üdvözletét annak a hevében, aki szerint boldogok a békességre igyekezik, és meg lehetünk győződve, hogy akkor békességünk lesz Istentől a hit Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!

Ne adjátok oda fiaitokat!

, Á nyugat-németországi Stimme der Gemeinde vezető helyén közli Karl Heinrich lelkésznek, Niemöller munkatársának beszédét, amelyet a második Világháború áldozataira emlékeztető gyásznapon mondott. Megindult szavakkal emlékezett meg a hitleri őrület sokrhillió áldozatáról, akiket nemesak a frontokon, hanem haláltáborokban és mindenütt, ahová a nácizmus keze ‘lért, halálba kényszerítettek. »Emlékezzünk a német, francia, orosz, lengyel anyákra és apákra, akik fiaikat siratják, az özvegyekre és árvákra szerte a világon, akiket a mi bűneink vagy a mi tehetetlenségünk döntött sírigtartó gyászba« — mondotta, majd így folytatta:

»Nem mulaszthatom el azt sem, hogy figyelmeztesselek benneteket: mintha ml németek ihdr újból el akarnánk felejtem a szörnyű múltát valamennyi tömeggyilkosságával és véráldozatával! Mintha mi németek újra tagadni akarnánk az áltatunk elkövetett bűnöket! Ez azonban csak új szerencsétlenséget hozhat reánk. A mi gyásznapunk csak akkor valódi, ha tanulunk saját gonosz múltunkból, nehogy újra elkövessük ezeket a bűnöket,

»Ma ismét azt mondják nekünk: legyetek megint katonák! És újra íelhangzanak a régi hazug jelszavak Európa és a szabadság védelmezssé- rőí és az úgynevezett keresztyén Nyugatról, amelyeket most már harmadszor akarnak velünk elfogadtatni. Szemünk láttára ismét megindul a felfegyverzés gépezete, atomágyúk vonulnak az országon keresztül, naphosszat halljuk fejünk felett a lökhajtásos vadászgépek repülését és utcáinkon a nehéz páncélosok lármáját. Hát már elfelejtettük, hogy mindez hol végződik?! Űjabb tömegsírokat akarunk ásni és újabb nemzeti gyásznapokat akarunk előkészíteni, ezúttal németországi csatatéren és talán polgárháborúban Kélét- és Nyugat-Németország között?! Ehhez én item adom oda a gyermekeimet és ne adjátok oda ti se! Mint keresztyén, mint lelkész csak iletnet, nemet és nemet mondhatok ehhez. É:s ha néktek holnap azt parancsolják, hogy vízvezetéki csövek Helyett ismét acélsisakot és gépfegyvereket gyártsátok: mondjatok nemet! Ha holnap azt parancsolják, hogy újra »a német úristenről« prédikáljunk, szentesítsük a háborút és áldjuk meg á kereszteshadjárat ágyúit: mondjunk nemet! Ha azt parancsolják, hogy a vasútakon békés utasok helyet csapatokat és mühíciót szállítsunk: mondjunk nemet. Ha ezt a nemet kimondjuk — és nemcsak mortdjük —, akkor gyásznapunk nem volt haszontalan, mert ez a »nem« a háborúval és az újtafelfegyverzés- sel szemben ezúttal a nágy »igen«-t jelenti a békére. A békére, amelyet az emberek Keleten nem kevésbé kívánnak, mint mi Nyugaton. Az pedig, aki Isten haragját elvette rólunk és megbékéltetett minket az ő Atyjával, békét szerez az emberek és népek között és keresztjéről felénk kiáltja: »Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak«.

Két évforduló

»A KIJELENTÉSNEK S A TERMÉSZET URÄNAK PAPJA«

Nemrégen, október 5-én volt száz esztendeje, hogy meghalt Petéhyi Salamon János, egykori cinkótai lelkész, neves ornitológus. 1799 június 30-án született Ábanován. Teológiai tanulmányainak eívégzése után néhány évig nevelősködött, majd Cin- kotán lett lelkész. Áz ottani egyházi Okmányok megőrizték munkásságának nyomait, éppúgy, mint ahogyan a budapest-cinkótai parókia falán emléktábla őrzi nevét és szolgálatát. Lelkészi szolgálatáról egyik kései utóda feljegyezte, hogy mindenkor teljes becsületességgel végezte munkáját. Becsülete állította szembe egy alkalommal a földesúrral, aki a leggorombább módon meg akarta akadályozni, hogy Petényi lelkész igazságos megtorlást követeljen a tisztségekre megválasztott, de hűtlen egyházi bírókkal szemben. A földesúr bosszújától a hívek bizalma és eaenetete mentette meg, amelyre — mint a kahonika vizitáeiós jegyzőkönyv mondja — rá is szolgált, mert a rábízott nyájnak hűséges pásztora volt.

Mint ornitológus, szenvedélyes szeretettel foglalkozott a madarak tudományával. Nagy tudása és kitűnő munkája európai hírre emelte. A Nemzeti Múzeum számos mesterien kitömött állata és madara hordozza kezenyomát. 11 évig kizárólag e tudományra fordította erejét. Örök ká.r, hogy ornitológiái munkái, kéziratai avatatlan kezekbe kerültek és nyomtalanul eltűntek.

Gyönyörűért jellemzi őt az a sírfelirat, amelyet Székács József püspök írt róla:

A kijelentésnek volt s a természet Urának Párosán Iiü s ávátdtt papja, barátja, míg élt; Annak adá tavaszát és nyert értette

szerencsét.

Élte nyarát ennek s nyerte a nélkülözést, Áldozatul annak bemutatta Imáit, emennek Oltárára jutott 3 maga áldozatul.

Z. L.

DEÜS VULT!

Isten akarja! 860 éve, 1095-ben ezzel a felkiáltással keltek hadra igén lelkes vitézek, akiket sok papjával egyetemben II. Orbán pápa buzdított elsősorban. Tulajdonképpen a töröktől szorongatott görög császárok segítségkérése váltotta ki a történteket, ez azonban kapóra jött a pápának, s egyes világi vezetőknek, mert kiváló alkalomnak látszott hatalmúk kiterjesztésére. A pápa még búcsút is ígért á részvevőknek (az egyházi büntetések elengedését). Nagyjából százhúsz év a hét kereszteshadjárat ideje — s ez az idő túlontúl élég volt ahhoz, hogy Világossá váljanak e megmozdulások kevésbé nemes indítóokai. Kivált eleinte ugyan igen sokan vallásos lelkesedésből fogtak fegyvert, s Jeruzeá- lém 1099-ben történt elfoglalása s általában a kezdeti sikerek igazolni látszottak »az Űr akaratát« — nagyszerűen rajzolja meg ezt a diadalmas harcot Torquato Tasso »A megszabadított Jeruzsálem« című hős- költeményében.

A mindinkább hódító jelleget öltő had járat-sorozat egyébként csúfos kudarcba fúlt — a kezdeti eredmények is elvesztek. E kornak talán a legszégyenletesebb fejezete a »gyermekek kereszteshadjárata«; példátlan vakmerőséggel Jézus szavára hivatkozva, gyűjtötték össze az »ártatlan gyermekeket«, mondván, hogy a »Szentföldet« csak ők foglalhatják vissza, mert »ilyeneké az Isten országa«. Végül aztán azokat a gyermekeket, akik a hosszú út végéig életben maradtak, javarészt rabszolgának adták el a tengernél.

Micsoda álszent, pestises légkör: rabolni, gyilkolni — Krisztus nevében! Hány embernek mutathatta ez végletesen torzon a ketesztyénséget! Mily szomorúan jellemző képet fest például Madách a garázda keresztesektől és az eretnekégetőkről Az ember tragédiája konstantinápolyi színében! S högyah ír valdens gálya- rabokról egy mai költő, Szabó Lőrinc »Testvérsiratók« című versében, s ugyanő — R. Browning után szabadon — »Az eretnek tragédiája« címmel! Az »eretnek« ellen ez a Vád:

Templárius Jakab, te megtagadtad

Krisztust, ki leikét érted adta ki;

Templárius Jakab, Urad eladtad,

s nem akartál érte vért ontani!

A kegyes mezbe búvó kegyetlen bosszúvágy, kapzsiság, önzés bármikor kísértéssé lehet egyesek, vagy közösségek számára, de Isten a gonoszt legelőször övéiben ítéli meg. Tőle lehet azonban olyan szeretetet kapni, amely — felülről nyervén az erőt — a szeretet árasztásában nem ismer kivételt. Bodrog Miklós

Készülj az ige hallgatására

Advent 2. vasárnap — Lk 21, 25—36.

Advent 2. vasárnapjának evangéliumi igéjében kétszer is hangzik a lüktető felszólítás: »Vigyázzatok!« A vigyázó, éber magatartásra való íelhívás adja meg ennek a vasárnapnak a jellegét.

m

Erre a vigyázásra azért van szükség, mert Jézus Krisztus újrajövetele mindig és minden időben köZel van. Advent különös nyornatekka! irányítja figyelmünket újfajövetelére, hiszen maga az advent szó iá «Jövetelt, mégpedig az Ur eljövetelét jelenti. Jézus Krisztusnak ez a második eljövetele nem lesz olyan kiszolgáltatottan, egyszerűen és alázatosan való megjelenés, mint az első volt, mert ő maga mondja, hogy »hatalommal es nagy dicsőséggel« fog eljönni. Természetesen ez a hatalom az öve lesz, 6 nem azoké. akik általa akarnak embertársaik fölébe kerekedni. Gt nem lehet ugródeszkának felhasználni. A Jézus Krisztus szava szerinti advent levőmből minden hamis ádventizmust, minden hamis várakozástminden hamis ábrándozást. Az G eljövetele éppen azoknak nem lesz kellemes, akik meghamisítják ádvent lényegét, s ádventi képmutatást űznek.

m

Ákik azonban komolyan ves2ik az ádventi ige üzenetét, azok fee- resztyén éberséggel és állándő vigyázással őrködnek életük felett, hogy hűségesek maradjanak az eljövendő Jézus Krisztus akaratához, »Vigyázzatok magatokra« -— mondja Jézus Krisztus ebben az igében. Utána nyomban felsorol néhány erkölcsi példát, amelyből kitűnik, hogy a keresztyén éberséget az gyakorolja, aki nem szennyezi be életét semmiféle erkölcstelenséggel, hanem tiszta és becsületes életfolytatással várja az Urat, tudva, hogy »nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-kl megjütalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt« (2. Kor 5, 10.), Aki ádventet komolyan veszi, az leszámol a vigyázatlan magatartással. Az ádventi bűnbánat nem Valami siránkozást jelent a bűneink miatt, hanem harcot es küzdelmet jelent velük szemben. Keménységet és erélyességet kíván a magunk vétkeivel, gonoszságaival és hibáival szemben.

m

De nemcsak valamitől váló óvakodást és megtartóztatást jelent _ az ádventi vigyázás, hanem fellelkesít Jézus Krisztus méltó fogadására. Nemcsak az hangzik Jézus ajkáról, »vigyázzatok magatokra«, hanem á2 is: »vigyázzátok, hogy méltóvá tétessetek«, és: »megállhassatbk az Emberfia előtt«. A Jézus Krisztüs eljövetelének várása nem azt jelenti, hogy elvonjon földi helytállásunktól és kötelességtéljésítésühktől, hanem éppen azt jelenti, hogy becsületes keresztyén mágatártással, gyümölcsöt termő hittél, Krisztus akaratát követve várjuk Űrünk jövetelét. Jézus Krisztus várása mindig cselékedtető erőt jelent, sohasem lustaságot, mindig tevékeny felár baráti szeretetet jelent, sohasem elvonulást, O. E,

Elöljáróink — Rm. 13, 1—7,

m

isten rendelése, hogy van világi felsőbbség. Ö nagyon jól tudja, mi kell áz embereknek e világi életükhöz. Nemcsak ételre, teáira, ruházatra, családi életre, munkára van Szükség, hanem arra Is, hogy »mindenek ékesen és jó rendben történjenek«. Isten ezt tudja, ezért rendelte a félsőtíbséget.

m

A mi javunkra rendelte Isten. Nemcsak a közösségi élet rendjéért jó a felsőbbség, hanem azért is, mert minden munkájával javunkat* szolgálja. Mindazt, amire ebben a világiban szükségünk van, általa káp- juk meg. Életünk rendezettsége, felemelkedése, boldogulása, a békében való élés, — mind-mind Olyasmi, amit Isten éppen a felsőbbségen, vezetőinken keresztül ad meg mindannyiunknak.

S

A felsőbbséghez való viszonyunk nem közömbös Istennek. A fel- sőbbségnek való engedelmesség egyúttal hitbeli magatartás is. Olvassuk csak el jól a második és harmadik verset!

Az engedelmességen túl a keresztyén ember magatartásához hozzátartozik a jó cselekvése is. Áz ilyen keresztyén magatartást becsülik, tisztelik, dicsérik.

VALLJUK MEG Isten előtt bűnbánattal, hogy sokszor nem úgy tekintünk felsöbbségünkre, mint fitóle rendelt vezetőinkre. Valljuk meg, hogy az ö igéjét éppen azokban nem hallják meg, amik világi dolgainkban, életünkben adnak eligazítást és szolgálnak javunkra.

ADJUNK HALAT, hogy vannak elöljáróink, akik törődnek a ml életünkkel és akiknek éppen áz a dolga, hogy életünk javát munkálják.

KÖNYÖRÖGJÜNK mindazokért, akik elöljáróink. Kérjük Istent, adjon nekik az általa rendelt szolgálathoz erőt, bölcsességet, szeretetet,

J. G.

HETI IGE: Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok. — Lk 21, 28.

December 4. Vasárnap — Rm 15, 4—13.

A Krisztusban kapott szeretet, ha ezt á Bfenne hívők helyesen és igazán megélik, átfogja az időt és teret, összeköti a régmúlttal a jelent; minden embert a másik emberrel.

December 5. Hétfő — Lk 12, 35—40.

Krisztus ebben a néhány mondatban a Reá való állandó várakozásra int, az örök ádventi várakozásra, amely nemcsak az év néhány hetét tölti be, hanem egész életünket be kell, hogy töltse,

December 6. Kedd — 2. Tessz 3, 1—5.

Az evangélium terjedése minden idők keresztyén gyülekezetének reménysége és imádságainak tárgya. Tiszta szívből imádkozni csak akkor tudunk, ha hitünk és életünk összhangban van azzal, álhit nekünk Krisztus tanít.

December 7. Szerda — Zak 2, 10—13.

A keresztyén gyülekezetnek van miért örülnie. Rajta teljesedett be a régi ígéret: »hépémrtlé lesznek és közötted lakozom«. Jézus Krisztus köré valóban a pogányök gyűltek össze, és a mi eleink is pogányokból lették keresztyénekké.

December 8. Csütörtök — Aug. 2, 1; 3—9.

A jeruzsálemi templom minden dicsőségénél sokkalta nagyobb az, amely Jézus Krisztusé és az ő gyülekezetéé. Sokkalta nagyobb és több az az ajándék, amit tőle kapunk, mint amit valaha is kaphatott az ember a jeruzsálemi templomban.

December 9. Péntek — Lk 17, 20—25.

Mint ahogyan Jézus Krisztus láthatatlanul, de mégis megtapasztalható módon (az igében, szentségekben) van közöttünk, így az Isten országa is láthatatlanul, de mégis megtapasztalható módon él bennünk. Jeleit láthatjuk ez országnak a szetetetben, szolgálatban és a békében.

December 10. Szombat — Jel 3, 14—22.

Az egyház egyetlen kincse Jézus Krisztus, ö az, aki nekünk tiszta, szent életet, üdvösséget ad és kínál. Az ádventi időben különösen erre indít bennünket, amikor bebocsájtatására vár. Vámos József

Adakozzunk hittel az offertóriumba egyházunk szeretetmunkája javára!