Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-11-27 / 48. szám

ADVENT

rr ■

á~|srógi egyházi rend szerint advent eiső vasárnapjával szoktuk kez- doni az egyházi esztendőt. De igen sokszor nem tudjuk már, mit is kezdjünk az egyházi esztendővel: mit akar az mondani a polgári esztendő változásai mellett. Amikor egy-egy esztendő visszahozhatatlanul "ltűnik az idők mélyében és új esztendő küszöbére lépünk, rendesen megcsap valami a múlandóság leheletéből. Minél előbbre haladnak éveink, annál fájdalmasabban gondolunk vissza egyre inkább siető, visszahozhatatlan éveinkre és annál erősebben érezzük azt a félelmetes bizonytalanságot, melyet az előttünk álló esztendő takar számunkra. Az új egyházi esztendő kezdete nem az emberi élet múlandóságára figyelmeztet. Az elmúlt egyházi esztendő utolsó vasárnapjai ugyan az »»utolsó dolgokra«, halálra, ítéletre és feltámadásra irányították tekintetünket. De mindebben neon a múlandóság, az egymást váltogató nemzetségek feltartóztathatatlan sietése a döntő és az alaphang, hanem inkább az az intelem, hogy esztendeinik és életünk is Istené. Színe elé vezet útunk és ott dől el, neki éltünk-e vagy eltókozol- tuk-e ajándékait. Az új egyházi esztendőbe is azzal a tudattal lépünk, hogy Isten színe előtt állunk, Advent felé tekintünk. S ez azt jelenti: várjuk Urunk eljövetelét és kegyelmét. Várjuk azt a kegyelmet, ameljr az elmúlt egyházi esztendőben is megtartott hitben és amely mégis új, mindig új, mert hiszen az Ö kegyelmessége és irgalmassága az, amely »»minden reggel megújul« az ő népén.

4 dvent az új kegyelem tanúja. Tudjuk, hogy a latin adventus annyit ^ jelent, mint »»közeledés«, »eljövetel«, »megérkezés«, sőt »jelenlét«. Az ádventi vasárnapok Krisztus közeledésére és jövetelére figyelmeztetnek. De mit is jelent számunkra Krisztus közeledése és jövetelei Az ádvent is azok közé a szavak közé tartozik, melyeknek az idők folyamán megváltozott az értelme: eredeti jelentéséből sok feledésbe ment és sok más, idegen motívum kapcsolódott hozzá. Az ádventi heteit: rövid, borongós napjai elcsendesedésre, magába szállásra hívták gyülekezeteinket. A gyülekezet előretekintett és sóvárogva várta az ádventi nagy király megérkezését. Régi ádventi énekeinkben ott ég ennek a várakozásnak a melegsége. De a múlt század polgárosodó keresztyénségében az ádventi várakozás tartalma egyre inikáibb élsekélyesedett és hovatovább el is veszett, az ünnepeikre való készülődés meg kitűnő alkalommá lett arra, hogy élelmes vállalkozók nagy üzleteket bonyolítsanak le a karácsonyi ajándékozás jegyében. Nem egy gyülekezet volt, amelynek a legfontosabb ádventi előkészülete a nőegylet által rendezett »»karácsonyi vásár« lett.

Nem így akarunk karácsonyra készülni, nem ilyen egyházi új esztendőt, nem ilyen ádventet akarunk. Figyeljünk az írásra és a Lélek ereje által megelevenedik számunkra ádvent igazi, bibliai értelme! Akkor az ádventi üzenet hármas tartalma minket is előbbre vihet és segíthet, kiemelhet egy helyben topogó lélektelenség ünkből és eltöltheti megfáradt .Ragjainkat új erővel,

K

eresztelő János alakja megtérésre hívó igéjével ma is íelmagasodik előttünk. Egykor a Keresztelő ahhoz a néphez fordult, amelyet a ►»mérges kígyók fajzata« vezetett tévútra azzal, hogy az Ábrahámtól való származással büszkélkedett. Gőgjében úgy gondolta, 'hógy bűnei ellenére is jobb más népeknél és Isten sem tehet mást, -mint-hogy ennek a népnek fogja pártját. Bennünk is sok van ebből a farizeusi gőgből, mindig hajlandók vagyunk valami olyasmit képzelni, hogy Istennek igazat kell adnia nekünk, akik az egyházhoz tartjuk magunkat, templomozunk és — közben megfeledkezünk Isten igazi akaratáról. Keresztelő János hívása nem a pogányokat igazolja, de Isten népét hívja, hogy válóban szolgáljon Urának, így akar ez az ige minket is arra indítani, hogy ne csak szavaikkal vagy külső kegyességgel, hanem valósággal éljünk hitünk szerint. Ez pedig mindig azt jelenti, hogy családi körünkben, a testvéreinkkel, felebarátainkkal való együttélésben, hivatásunk hűséges betöltésében, népünk javának előbbre mozdításában, másdk elöbbrejutásának a szolgálatában kell megmutatkoznia igaz kereszti)énségünlenek.

ÍZ-eresztelő János hívása mindig túlmutat Önmagán s arra irányítja tekintetünket, aki őutána jön s akit a gyülekezet advent első vasárnapján imádságos alázattal köszönt: »Áldott, aki jő az Űmak nevében!« Tekintetünk keresi a Szabadítót, az Urat és Krisztust. Akkor is várták őt zsidók és pogányok, tudva és tudatlanul, amikor Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. A nagy római költő, Vergilius nem sóikkal azelőtt írta meg híres költeményét, az ún. negyedik eclogát, melynek értelméről és eredeti célzatáról ma is vitai-kozmák a tudósok. Benne egy gyermek születését jósolta, akivel boldog paradicsomi állapotok térnek vissza a világba. Később Vergilius Octavianusra, Augusztus császárra mutatott rá s úgy vélte, benne teljesednek a népek titkos reménységei. Ezek szertefoszló emberi reménykedések voltak éppen úgy, mint amikor apokaliptikus írók arról a csodálatos királyról álmodtak, aki leheletével szétszórja a pogány hatalmakat és minden más népet legyőzve, egyedül Dávid trónját teszi örökkévalóvá. Jézus megtanított arra, hogy ne ezzel a nagyon emberi és nagyon önző reménységgel tekintsünk a jövőbe és várjuk őt. S ádvent éppen erre figyelmeztet, mikor az ö eljövetelét hirdeti. Tekintetünk és várakozásunk most úgy tekint előre, hogy nem lehetünk rajongókká és nem jeldekezhetünik meg jelenünkről, jelen feladatainkról. Mert az Űréi az esztendők, melyek felé tekintünk és Krisztus, akinek eljövetelére várunk és akinek eljövetelét hirdetjük, a jelenünket, a ma kötelességeiben való helytállásunkat, azt az életűül két és azt a szolgálatunkat kéri tőlünk, számon, amelyben most állunk. Ez tesz felelőssé minden napunkért, tesz felelőssé magurakért, testvéreinkért és népünkért, a magunk és népünk javáért egyaránt

V

égül nem feledkezhetünk meg ádvent harmadik üzenetéről sem. Krisztust nem úgy várjuk, mint soha nem látott idegent. Itt van lestünk gyülekezetében, a hirdetett igében és a szentségeiben: a kereszt- ségben, mely gyülekezetét építi s gyarapítja, az úrvacsorában, melyben bűneink bocsánata felől bizonyosodnak meg. S mégis »»jön« hozzánk, akarja is, hogy ádventünk legyen. Mert nem úgy van jelen gyülekezetében, hogy egyszer s mindenkorra biztosíthatnánk őt a magunk számára és rendelkezhetnénk vele, mint valami elidegeníthetetlen jószágunkkal. Igéje elröppenő szó, ha azt nem halljuk úgy, hogy fel is vesszük életünkbe, szentségei pedig ü-iesekké válnak, ha nem telitik életfolytatásumkat szentséggel. Igéje és szentségei formálnák minket. Ez a Szentlélek munkája rajtunk. De emberi engedetlenségünk, folytonos visszaesésünk és lemaradásunk, hitünk el-elakadó gyengesége és tehetetlensége, lépteink bizonytalankodó tántorgása, kételkedésünk és elbukásunk, amikor megkönnyékez a kísértés, mulasztásaink és cselekedeteink sok-sok selejtje, mind-mind elvonnak Tőle, a mi Urunktól és újból idegenné teszik őt számunkra. Azért várunk Rá, azért könyörgünk eljöveteléért. Ezért örülünk az új egyházi esztendőnek és az ádventnek. Ezért hangzik fel ajkunkon is Isten örök gyülekezetének imádsága: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!«

dr. Kamer Károly

ÁDVENTI ÉNEK

Jer, tárjunk ajtót még ma mind! A legnagyobb király van itt,

Kit úrnak vall a föld s az ég,

De mint Megváltó jő közénk, Hogy hozzon békét, életet.

Jer, mondjunk néki éneket:

Ö áldiák boldogan,

Én alkotó Uram.

Hű támasz és hű gyámol ő,

Az égi jóság benne jő,

Én nála vár az oltalom,

Mert kormánybotja irgalom.

A búnak, gyásznak vége lesz,

Az ég s föld hálát zengedez: kegy áldva szüntelen,

Megváltó Istenem!

Ó, boldog ország, boldog nép,

E nagy király hol trónra lép.

És boldog hajlék, boldog szív, Mely ö előtte már kinyílt.

Az éjből hajnal támad ott,

S az élet fénye úgy ragyog.

És száll az énekszó,

Feléd, vigasztaló.

Jer, tárjunk ajtót lelkesen!

A szívünk templommá legyen,

És hintsük benne szét a hit Szép, élő pálmaágait.

És Jézus hozzánk is belép, Megosztja vélünk életét.

Légy áldva szüntelen,

Kegyelmes Istenem!

Ó jöjj, megváltó Jézusom,

A szívem néked megnyitom. Tevéled tér be gazdagon Az élet és az irgalom.

Szentlelked által járj velünk,

Míg hozzád mennybe érkezünk,

S ott mondunk majd neked Dicsérő éneket.

A Keresztyén Énekeskünyv Üj részének 720. éneke.

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HlREK

INDIA ÉS PAKISZTÁN népét szörnyű árvízkatasztrófa sújtotta. Szakértők megállapítása szerint az utolsó 70 esztendő legpusztítóbb áradása ez. 2 millió ember vesztette el otthonát s maradt födél, ruházat és élelmezés nélkül. Az árvíz- károsultak között 150 000 keresztyén vallású is van. Az Egyházai? Világtanácsa azonnal nagyobb ösz- szeget utalt át a károsultak megsegítésére. Egyúttal felszólította ösz- szes tagegyházait, hogy vegyenek részt a testvéri segítés szolgálatában.

AZ ÉSZAK-AMERIKAI Egyesült Államok egyesült lutheránus egyházában egy George Crist nevű mil- waukee-i fiatal lelkész ellen »eret- nekségi pert indított az egyház, mert tagadta Jézus Krisztus szűztől születését és azt, hogy az úrvacsorában Krisztus valóságos testét vesz- szük. Tagadta, hogy a közbenjáró imádságnak hatékonysága van és hogy Krisztus meghallgatja az imád- ságolcat. Kétnapos tárgyaláson felfüggesztésre ítélték a lelkészt, aki a lutheránus egyházban ezzel az álláspontjával nincs egyedül, hanem főként teológiai is kolatársaiva l együtt vallja ezeket a nézeteket. Crist és még két kollégája, akik ellen hasonló per fog indulni, azon az egyetemen szerzett lelkészt oklevelet, amelyen az Egyházak Világtanácsa evanstoni gyűlése tartotta üléseit. Az amerikai lutheránus sajtó megjegyzi, hogy az egyesült lutheránus egyházban, amely 1920- ban alakult, ez az első hasonló per. A zsinat elnöke úgy nyilatkozott, hogy »nem az embert vádoljuk, hanem a felfogást«.

AZ ÉSZAKI országok római katolikus püspökei a közelmúltban Koppenhágában megbeszélést tartottak. Ez a konferencia az első ilyen összejövetel a reformáció ideje óta. Dániában csak 1953. óta van római katolikus püspök. A katolikusok lélekszáma az északi országokban így alakul: Dánia 27 000, Svédország 18 000, Norvégia 5000 és Finnország 2000 lélek, összesen 52 000 lélek, akiknek legnagyobb része az utóbbi években bevándoroltakból álL

Szolgálatunk nem hiábavaló

1950-BEN a magyar nép küldötteként és egyházunk képviseletében részt vettem a varsói béke-világkongresszuson, amely a párázsi után a második ilyen nagy béketalálkozó volt. Most öt éve ennek a — mondhatni — világtörténelmi eseménynek. 130 ország 1700 küldötte vett részt Varsóban ezen a kongresszuson, amelyen megalkották a Békevilágtanácsot. A Béke-Világtanács azóta a béliéért küzdő emberiség irányítója és lelkesítője volt, a Béke-Világtanácsra figyelő emberek százmilliói pedig azóta kiharcolták a koreai és indokínai háborúk befejezését és a nagyhatalmi tanácskozásokat a megegyezés érdekében.

A varsói békekongresszus előtt egyházunk püspökei pásztorlevelet küldtek a híveknek, amelyben a többi között ez az intés volt: »Ezekben a feszültséget hordozó, napokban szüntessük meg a keresztyének közönyét, amellyel sokszor kívül akarnak maradni a világ nagy kérdésein, elvonulva kegyességük elszigeteltségébe.« Azóta a magyar protestantizmus körében ez a kérdés eldőlt. A magyar protestánsok megszüntették ezt a közönyt és

a protestáns gyiüekeacitek döntő nagy többségének imádságaival, munkájával és bizonyság- tételével erősítve mindig nagyobb erővel bontakozott ki állásfoglalásunk a béke mellett. Az a tanítás, az a bizonyságtétel, amely különböző nemzetközi egyházi konferenciákon egyházaink vezetőinek ajkáról elhangzott, az Egyházak Világtanácsában is eredményeket hozott.

A lucfcnowi ás az evanstoni, majd a davosi ökumenikus gyűlések bizonyították, hogy keresztyének széles tömegei, hivatalos egyházi szervezetek , egész -sora -és • olyan nagy- tekintélyű .gyűlések is, mint-, az Egyházak Világtanácsa evanstoni nagygyűlése — »»megszüntette ezt a közönyt« — és felemelték szavukat a háború ellen és a béke mellett.

A VARSÓI BÉKE-VILAGKONGRESSZUS életreszóló, felejthetetlen élményem maradt. A kongresszust az angliai Sheffieldbe tervezték, de az angol kormány a kiküldöttek jó részének nem adott beutazási vízumot. Ezek között voltam én is. Akkor így nyilatkoztam a Magyar Nemzetben: »Sheffieldbe nem engedett be az angol kormány, hogy kifejezzem egyházam békeakaratát és ezzel természetesen azt, hogy a béke minden becsületes ember ügye. Én most már Varsóra gondolok, arra a városra, amelyet a legutóbbi háború olyan ! irtózatos módon tett tönkre. Jó emlékeztető lesz most ez a mártír-város a békeharcosok számára, hogy küzdjenek a pusztító háborúk ellen, de jó figyelmeztető lesz a háborút készítők számára is, hogy az ő városaik is így járhatnak. Varsóban azokkal a bátor emberekkel fogok találkozni, akik szemébe mondják a képmutatóknál? kópmutatásukat és a háborút készítőknek, hogy az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűnre készülnek.« Azután láttam Varsót s a varsói pusztulás nyomait, amelyek minden emberi képzeletet felülmúltak. A város közepe — talán akkora, mint fél Buda — a földdel egyenlővé téve, s az újjáépített házakon kívül talán nem is volt ép ház ebben a városban. A béke hatalmas ereje, hogy azóta, a varsói béke- kongresszus óta kilencszázezer embernek építettel? lakást Varsóban a lengyelek.

A békekongresszus után láttuk Auschwitzot. Négymillió ember halálának színhelyét. Életreszóló, felejthetetlen emlék maradt ez is. Azóta a háborúé sin álók képmutató módon közel hozták Nyugat-Német- ország felfegyverzésének veszedelmét és a genfi külügyminiszteri értekezleten megmutatkozott, hogy vannak, akit? el akarják felejteni a német militarizmus és nácizmus szörnyű tetteit.

fGV TELT EL AZ ÖT ÉV, hogy a békétlenség, a háborús készülődés hívei és szervezői azóta egyfolytában fenyegetik az emberiséget Ugyanakkor azonban a Béke-Világtanács által ihletett, mindig szaporodó embermálliák Nyugaton és Keleten egyaránt szembefeszültek ezekkel az erőkkel. A béke hívei erőre kaptak és nyilvánvalóvá tették. hogy nem hagyják magukat.

Gondolataink most visszaszállnak a varsói békekongresszusra. Már ott követeltük a fokozatos, egyenlő mértékű és nemzetközileg ellenőrzött leszerelést. A népek nem bírják a háborús készülődés szörnyű áldozatait. Ez a kérdés, az egyszerű emberek által felvetett követelés felküzdötte magát a nagyhatalmak genfi tanácskozásáig. Ha nem ds történt megegyezés ebben a kérdésben, mégis nyilvánvaló lett. hogy a nagyhatalmak nagy lépésekkel közeledtek egymáshoz s

a világ népei a genfi értekezletek után még nyilvánvalóbban tudják, hogy a béketábor követelése a leszerelésre elodázhatatlan, kikerülhetetlen világigény. Már Varsóban követeltük a tömeg- pusztító fegyverek eltiltását és olyan megegyezéseitek amelyek lehetetlenné teszik a háborút. Azóta a koreai és indokínai háború befejezését érték eil a béke hívei és közben azt is, hogy a nyugati hatalmak egyik háborúban sem merték bevetni az atomfegyvert. Már Varsóban követeltük a német kérdés megoldását. Ez a kérdés is felküzdötte magát a nagyhatalmak genfi értekezletéig. Mi azonban, akik Varsót, Auschwitzot és Budapestet láttuk, felejthetetlenül tudjuk, hogy a német kérdésnek nem megoldása az, ha fegyvert adnak az egyesített Németország kezébe és azt bevonják az Észak-Atlanti Katonai Szövetségbe;

Ali biztonságot akarunk és azt, hogy» soha meg ne ismétlődhessék a világháború és azzal együtt az emberiség mai civilizációjának pusztulása.

Már Varsóban követeltük a Nyugat és Kelet közötti kapcsolatok felvételét, a gazdasági és kulturális együttműködés helyreállítását. Azóta ez ügyben történt bizonyos enyhülés és előrehaladás.

A magunk portáján, az egyházi életben igen reményteljes fejlődés következett be. Az egyházak ökuménikus mozgalma át tudta hidalni az ellentéteket és sokszor, mint Evans tanban is. példát tudott mutatni a közeledésre. Az egyháznak Krisztus adta azt a megbízatást, hogy híd legyen és kapcsolópont népek, fajok és emberek között. A magyar Protestantismus hivő tömegei engedelmeskedtek ennek a parancsnak az elmúlt öt esztendő alatt s egyházaink hivatalos képviselői jó szolgálatot tettek a világ valamennyi egyházának, így a népeknek is a kapcsolatok fenntartása, és a jó ügyekben végzett közös szolgálat terén.

A Varsó óta eltelt öt esztendő csak megerősített minket abban, hogy Istentől megkövetelt kötelességet teljesítünk a béke-mozgalomban s hogy a mi imádságunk és a mi szolgálatunk nem hiábavaló az Urban.

D. Dezsery László

DÁNIÁBAN vita tárgya: bevezes- sék-e a női lelkészek szolgálatát általánosságban vagy csak kivételesen? A dán evangélikus lapok ezzel kapcsolatban érdekes statisztikát közöltek nemrég. Kimutatták, hogy a két dán egyetemen, Koppenhágában és Aarhusban, az utóbbi negyven évben 21 nő tette le a lelkészi képesítő vizsgákat. Ezek közül azonban mindössze három szolgál gyülekezeti lelkészként a dán evangélikus egyházban. Hatan közülük lelkészekhez mentek feleségül, a többiek pedig központi egyházi hivatalokban végeznek munkát.

»Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon...« ma?)