Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-30 / 44. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL: „flz egyháznak reformációra van »AZ EGYHÁZNAK reformációra Miért nem ment el az egyház Bandungba? Ázsia és Afrika 29 országának április végén Bandungban megtartott konferenciájáról és az egyházak távolmaradásáról figyelemre méltó cikket közöl az Evangelisches Missionsmagazin hasábjain a Dzsakartában élő Christoph Barth misszionárius, a nagynevű bázeli teológus fia. Megálla­pítja, hogy a keresztyén misszió szempontjából is oly jelentős konfejen- ciát a nyugati sajtó általában agyonhallgatni igyekezett és az Egyházak Világtanácsa is elmulasztotta az alkalmat. van szükségé, es ez nem egy ember­nek, a pápának, nem is a bíborosok­nak a dolga, amint ez a legutóbbi zsinaton bebizonyosodott, hanem az egész keresztyénségé, sőt egyedül Istené« — írta Luther a 95 tételhez fűzött magyarázatában. Ebben is kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy az egyháznak mindig szüksége van reformációra, mindig nyitottnak kell lennie Isten igéje helyesebb és jobb megértése előtt, mindig az ige mérlegére kell állnia és mindent az ige alapján kell felmérnie. A refor­mációnak ez az alapvető igaz­sága adott olyan nagy erőt és bátorságot Luthernek ahhoz, hogy a reformáció művét Isten rajta keresztül indíthatta el. Az igéért való küzdelem a 95 tétel kitűzése után csakhamar megindult. A dominikánus Xetzel egyik rend­társa, Prierias Szilveszter, pápai ud­vari cenzor és inkvizitor »Párbeszéd a pápa hatalmáról« címmel cáfolatot írt a 95 tételre. Érvelésének lényege az volt, hogy a keresztyén egyház egész hatalma a római pápában össz­pontosul, aki akkor, amikor hivata­losan meghatározza az igazságot hit és erkölcs dolgában, nem tévedhet, s aki ezt a meggyőződést magáévá nem teszi, az eretnek. Noha csak a XIX. században vált dogmává a pá­pai csalhatatlanság tana, de a pápai udvar belső emberei ezt már a refor­máció korában is hirdették. Luthert mélyen megdöbbentette a pápa csal- hatatlanságáról szóló irat. Nyomban válaszolt rá. Kereken kijelentette, hogy a keresztyén egyházban legfőbb tekintély, a hit és erkölcs kizárólagos zsinórmértéke nem a pápa, hanem kizárólag Istennek az igéje. Ezzel máris kibontakozott a római egyház és a protestantizmus egyik alapvető ellentéte. Tetzel János is a pápaság védel­mére kelt »Ellentételek« című iratá­ban, de Luther nem tartotta érde­mesnek, hogy erre a gyenge érvelésű könyvre választ adjon. Nagyobb je­lentőségű volt dr. Eck János Luther- ellenes könyve. Ebben 30 megjegy­zést tett Luther tételeire. Többek között azzal is vádolta Luthert, hogy »a cseh mérget«, azaz a Húsz János tanítását hirdeti. Luther nyomban válaszolt Eck iratára, s többek közt kijelentette, hogy »a pápá iá csak ember, akit rászedhetnek az agyafúrt és képmutató emberek, de Isten ma­ga az Igazság, akit senki meg nem csalhat«, E VITAIRATOK megírása közben állandóan dolgozott 95 tétele magya­rázatán. Tanítását sokan félrema­gyarázták, s azért szükségét látta, hogy a 95 tételt behatóan megma­gyarázza. A bűnbánatról és a hitről szóló evangéliumi tanítást különös alapossággal dolgozta fel. A szentek érdemére való hivatkozást megsem­misítő bírálatban részesíti, s magát Jézus Krisztust állítja a keresztyén élet középpontjába. »Lehetetlen — írja a 37. tételnél —, hogy keresztyén legyen valaki, s a Krisztust mégsem mondhatja magáénak. Ha övé a Krisztus, akkor az is mind az övé, ami a Krisztusé. Övé a Krisztus igazsága, ereje, türelme, alázatossága. Hiszen az a keresz­tyén ember bizodalma és öröme, hogy a hit által bűneink nem a mieink, hanem a Krisztuséi. Őrá vetette Isten azokat és ő hordozta a mi bűneinket. Ő Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét. Viszont Krisz­tus minden igazsága a mienk, mert ó ránk veti kezét, szárnyai alá vesz és betakar minket, mint áldott üd­vözítő.« Jézus Krisztusnak a közép­pontba állításával nincs szükség a szentek érdemeire, sőt az ilyen taní­tás csak »restté és lustává« tesz. A Szentírásról és Jézus Krisztusról volt szó, nem lehetett hát tekintettel Luther a pápa személyére és a római egyház tanításának tekintélyére. A 81. tétel magyarázatában bátran le­számol az eretnekké nyilvánítás le­hetőségével is: »Bárha az én drága- látos barátaim engem már jó idők óta eretneknek, istenkáromlónak kiáltanak is ki, mert a Krisztus egy­házát és a Szentírást nem katolikus szemüvegen keresztül nézem, mind­amellett én jó lelkiismeretemre tá­maszkodva vallom, hogy ők téved­nek, én pedig a Krisztus egyházát és annak szépségét igazán szeretem.« X. LEÖ PAPA eleinte nem sok fi­gyelmet fordított Lutherre. Az ágos- tonos és a dominikánus szerzetesek veszekedésének vélte az egész vitát. Azonban amikor hírét vette, hogy egyre szélesebb rétegek állnak a re­formáció ügye mellé, egyre növe­kedőben van a pápaság iránti ellen­szenv, parancsot adott Luthernek, hogy 60 nap alatt jelenjék meg Ró­mában, bírái előtt. A bírák közt volt Prierias Szilveszter inkvizitor is. Bölcs Frigyes szász választófejede­lem közbenjárására sikerült annyit elérnie, hogy Luthert Németország­ban hallgatták ki. A szintén domini­kánus rendi Kajetán bíboros, pápai követ Augsburgban hallgatta ki Luthert. A bíborosnak utasítása volt arra, hogyha Luther tanítását nem vonná vissza, őt Rómába hurcolja, vagy pedig ha ez a tömegek miatt nem volna lehetséges, úgy átkot hir­dessen ki Lutherre. A vita lénye a katolicizmus és a reformáció döntő ellentétét szólal­tatta meg. LUTHER A SZENTÍRASSAL KE­ZÉBEN vitatta, hogy a szentek érde­meit a pápaság másoknak adomá­nyozhatná. Augusztinuszra is hivat­kozott, aki azt írta: »Az egész anya- szentegyház a világ végezetéig kö­nyörög: bocsásd meg a mi vétkein­ket.« Hogyan juttathatná tehát má­soknak a maga érdemeit, mikor az önmagáért sem elegendő — tette fel a kérdést Luther. Majd kifejtette, hogy a szentek sem saját érde­meikért, hanem egyedül Isten ke­gyelméből üdvözöltek. Majd azt írja: »Nem vagyok oly esztelenül vak­merő, hogy egy pápának és ember­nek egyetlen zavaros és téves dekré­tuma miatt megtagadjam a Szent­írásnak annyi s oly világos bizonyí­tékait: ellenkezőleg szent meggyőző­désem, hogy a Szentírás igéje, amely szüksége“ a szentektől megtagad minden érde­met, feltétlenül fölébe helyezendő mindenféle emberi szónak, amely azok érdemét vitatja, mert maga a pápa sem áll a Szentírás felett, de igenis alatta, Pál apostol mondása szerint, Gal. 1, 9.: »Ha szinte mi is, avagy mennyei angyal hirdetne nek­tek valamit azon kívül, amit nektek hirdettünk, legyen átok.« Ezzel függ össze a vitának másik kiemelkedő része. Ha ugyanis a szen­tek is Isten kegyelméből üdvözöltek és nem saját érdemeikért, akkor ki kellett fejtenie Luthernek a hit által való megigazulásról szóló bibliai tanítást is. Kajetán bíboros azt mondta, hogy ez a teológia'új és éppen ezért téves. Ezzel szemben Luther hatalmas bibliai alapve­téssel igazolta tanításának a Szentírásban gyökerező mivol­tát. Bebizonyította, hogy ami fen­séges és üdvözítő dologról az Ö- és Újszövetségben olvasunk, az mind a hit erejéből történt, nem cselekedetekből, nem is akármi­féle hitből, hanem abból a kü­lönös hitből, ami Isten hozzánk lehajtó kegyelmét ragadja meg. Luther Kajetán bíboros előtt is be­bizonyította, hogy nem kötekedő, és nem hiú ember, aki szégyelné vissza­vonni azt, amiben tévedett, hanem az az ember, aki életét az Isten igéjéhez való hűségre tette rá. Maga írja: »Egyetlen örömöm és boldogságom azt látni, Ihogy az igazság győz.« Kész lett volna tanítását is visszavonni, ha az igéből bebizonyították volna sza­vai helytelenségét. A helyesen értel­mezett Szentírás igazsága mellől nem volt eltántorítható. Az egyház.at is az ige mérlegére állította. Nem habo­zott szembeszállni a régi egyház té­vedéseivel, bátran mert járni azon az úton, amelyen Isten vezette az ige helyesebb, tisztább, jobb megértése felé. Dr. Ottlyk Ernő A Kereszt jubileuma A Kereszt munkaközössége benső­séges ünnepségen emlékezett meg a Kereszt című római katolikus lap ötéves évfordulójáról. Az ünnepi ösz- szejövetelen egyházunk képviseleté­ben megjelent és üdvözlő szavakat mondott D. dr. Vető Lajos püspök. Vető püspök kíséretében volt dr. Ottlyk Ernő teológiai tanár és Zay László ügyvivő lelkész. A reformá­tus egyházi sajtó és az »Az Üt« kép­viseletében Fekete Sándor esperes, főszerkesztő volt jelen és szólalt fel. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Puskin-u. Í2. Telefon: 142—074 Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. 10 000 példányban nyomatott 2-554777. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) Cikke bevezetőjében arról ír, hogy a konferencián mindkét földrész bé­kéjéről és szabadságáról volt szó. Általános helyesléssel találkozott az az elv, hogy a »színes« világban nem lehet béke addig, amíg csak egy néptől is elveszik az önkormányzat jogát. Ezen a konferencián kaptak először alkalmat a színesek arra, hogy szabad népekként szabadon beszéljenek. Bandungban úgy tár­gyaltak, mint egyenlők az egyenlők­kel és éppen ez az, ami a konferen­ciának általunk alig érthető fényt és értéket adott. Több szónok emlékez­tetett arra az árra, amelybe a ban- dungi találkozó került. Ennek a vi­lágnak nincs annyi vize, hogy el tudná mosni azt a sok vétket, amit négy századon át Ázsia és Afrika népei ellen elkövettek. Afrika dele­gátusai még Bandungban is alig mertek szólásra emelkedni. Ez a földrész úgy áll a történelemben, mint a szenvedő földrész, amely mindent eltűrt, anélkül, hogy vala­kinek is szenvedést okozott volna. Bandung sem a megtorlásért kiál­tott és tudatosan lemondott arról, hogy a megtorlást állítsa szembe a »fehérek« faji őrületével. Azonban azt követelte, hogy ennek a botrá­nyos helyzetnek egyszer már véget kell vetni. A konferencia egyik legnépszerűbb alakja lett néhány nap alatt Csou En-laj kínai miniszterelnök. Ennek az a magyarázata, hogy kész volt a delegátusokkal testvéri módon egy asztalhoz ülni és a Kínai Népköztár­saság elleni támadásokat azzal há­rította el, hogy delegációja nem a különbözőségek kiélezése végett jött, hanem a közös ügyben való együtt- munkálkodásért. Az Ökumenének a bandungi kon­ferenciától való távolmaradásáról Barth cikke ezt írja: Wirnburn T. Thomas, aid az egyetlen egyházi megfigyelő volt Bandungban, jog­gal emlékeztetett itt arra az igére, hogy »a világ fiai a maguk nemé­ben okosabbak a világosság fiai­nál«. Sem az .Egyházak Világtanácsa, sem az indonéziai Egyházak Taná­csa, sem más egyQiázi vezetőség nem vett részt nyilvánosan a ban­dungi eseményekben. Pedig mit je­lentett volna, ha az üdvözletek fel­olvasása közben az egyház hangja is megszólalt volna, legalábbis utalva arra, hogy az egyház — vét­kességének tudatában — most ko­molyan kész hozzájárulni a maga módján mindkét földrész felszaba­dulásához és megbékéléséhez! Hát feleslegesnek, vagy túlságosan me­résznek tartották, hogy az evanstoni vonalat érvényesítsék, azaz Evanston konzekvenciáit konkréten és nyíl­tan levonják? A delegátusok között elegen voltak olyanok, akiknek nem volt sejtelmük a keresztyén misszió munkájának a színes népek ébredé­sére tett hatásáról, és örömest hal­lották volna, hogy az egyház mi­ként vélekedik Bandungról. Sajnos, ezt az alkalmat elmulasztották: Nehru miniszterelnök egy kérdésre azt felelte, hogy a misszionáriusok vizumkorlátozása Indiában pusztán politikai intézkedés az idegen be­folyás ellen. Ebből nyilvánvaló, hogy a missziói munka változatlanul, és újra meg újra olyan gyanúban áll, hogy nyugati érdekeket és célokat szolgál, és ezért világos szó ezen a téren igazán helyénvaló lett volna. Bizalmatlanok velünk szemben (mégpedig nemcsak a népi Kínában!) és az egyház hallgatása Baindunggal kapcsolatban bizony nem járult hoz­zá ahhoz, hogy a bizalmatlanságot eloszlassa. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, október hó 30-án, vasárnap Deák tér de. 9 (úrv.) Dóka Zoltán, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, ciu. 6 Hafenscher Károly. — Fasor de. fél 10 Dulcz Pál, de. 11 Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Dulcz Pál. — Dózsa Gy. u. 7. de. iél 10 Sülé Károly. — Üllői út 24. de. fél 10, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., de. három­negyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Tlialy K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10. — Utász u. 7. de. 9 Bolla Árpád. — Vajda P. u. 33. de. fél 12. — Zugló de. 11 (úrv.) Szuchovszky Gyula, du. 6 Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Muntag Andor. — Rákosfalva de. fél 12 Muntag Andor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András, du. 7 Gádor András. — Váci út 129. de. 8 Gádor András. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, clu. 7 (úrv. előkészítő) Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet de. 10 (úrv.). — Soroksár-Üjtelep de. fél 9 (úrv.). — Rákospalota MÁV-telep de. fél 9. — Rp. Nagytemplom de. 10. — Rp. Kistemplom du. з. — Pestújhely de. 10. — Rákoskeresztúr de. fél 11. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9, clu. fél 7. — Pest­lőrinc de. 11, du. 5. — Cinkota de. 9 (gyerm.). de. 10, du. fél 3. — Mátyásföld de. 10 (gyerm.). de. fél II. — Kerepes-Kistarcsa de. háromnegyed 9. — Kispest de. 9, de. 10, du. 6. — Wekerle-telep de. 8. — Rákosszentmihály de. fél 11, du. 5. Bécsikapu tér de. 9 Madocsai Miklós, de. 11 Juhász Géza, du. 7 Dóka Zoltán. Toroczkó tér de. fél 9 Juhász Géza. — Óbuda de. 9 (gyerm.) Sárkány Tibor, de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 5 Sárkány Tibor, du. 6 szerelelvendégség. — XII-, Tarcsay V. u. II. de. 9 Danhauser László, de 11 Danhauser László, du. 7 Ruttkay Elemér. — Pesthideg- kut (Szent István u.) de. fél 11 Vámos József, du. 6 Prőhle Károly. — Diana u. 17. de. fél 9. — Budakeszi de. fél 10 Ruttkay Elemér. — Kelenföld de. 8 Muncz Frigyes, de. 11 Muncz Frigyes, du.. 5 Rezessy Zol­tán dr. — Németvölgyi út 138. de. 9 (úrv.) Rezessy Zoltán dr. — Csepel de. 11, du. 7. — Budafok de. 10 Visontaí Róbert. — Nagy­tétény de. 8. Visontaí Róbert. — Kelenvölgy de. 9 Pethő István. — Albertfalva de. fél 11 Fethő István. — Csillaghegy de. fél 10 és du. 7. Október hó 31-én, Reformáció ünnepé« Deák tér de. 11 D. Dezséry László. — Fasor de. 11 (úrv.) Gyöngyösi Vilmos. — Thaly K. и. 28. de. 11 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10. — Utász u. 7. de. 9. — Vajda P. u. 33. de. fél 12. — Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Rimár Jenő. — Váci út 120. de. 8 (úrv.) Rimár Jenő. — Újpest de. 10 (úrv.) Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Pesterzsé­bet de. 10 (úrv.). Bécsikapu tér de. 11 Pethő István. — Toroczkó tér de. fél 9 Pethő István. — Óbuda de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor. — Tarcsay V. u. 11. de. 11 Ruttkay Elemér. — Kelenföld de. 11 Muncz Frigyes. — Budafok de. 11 Visontaí Róbert. — Kelenvölgy de. 9 Visontaí Róbert. A felszabadulás óta nem volt falvaink-* nak olyan nagy történelmi eseménye, mint a falu külső és belső életének átalakí­tásáért folytatott küzdelem. Szabó Pál Üj föld című regénye 1949-ben, egy tiszántúli falu életének leírásával kezdődik. A megszo­kott, régi formák között végbemenő falusi életben megjelenik a szövetkezeti gazdálko­dás eszméje. A falu közvéleménye széles kör­ben megvitatja a lehetőségeket. A borbély­nál, kapálás közben, a kiskapu előtti beszél­getésekben, úton-útfélen megbeszélik az em­berek, hogy mi készül a faluban. A kezdeti nehézségek nagyok. Az emberek nagy része így gondolkodik: úgy van jól, ahogy van. Termelnek annyit, amennyit kell, mindent megcsinálnak, amit kívánnak, de a szövetke­zeti gazdálkodásnak még nem látják az értel­mét. Az emberek sokkal jobban odanőttek a kapott, vagy régi kis földjeikhez, semhogy olyan könnyen el tudnának szakadni tőle. Megkapó paraszti elbeszéléseket hallunk ar­ról, hogy zselléremberek éjt-napot eggyé téve, kemény munkával, urasággal, jegyzővel, csendőrrel, bankkal harcolva hogyan tudtak össze'kuporgatni pár hold földet. De olyanok is vannak, akik a falu vezetői köré csoportosulnak, akik megértik a falu jövendőjének nagyszerű távlatát. Szabó Pál regénye hűen tudja érzékeltetni az újért és jobbért folytatott küzdelem kezdeti hangula­tát. A szövetkezeti mozgalom lassan, de biz­tosan, lépésről lépésre hódít. Akik kitartanaik a közös gazdálkodás mellett, megindulnak az új emberré formálódás útján is: a közös vál­lalkozás, a közös munka egyre inkább közös­ségi emberekké formálja őket. A szövetkezeti mozgalom emberei nem türelmetlenkednék azokkal a dolgozó parasz­tokkal szemben, akik még ragaszkodnak a régihez. A kis közösség példás munkával és becsületes helytállással egyre inlcább meg­nyeri a falu rokonszenvői. A törpebirtokhoz szokott parasztemberek sok száz holdban „MILYEN SZÉP kezdenek gondolkozni és tervezni. Meg- kapóan írja le Szabó Pál az egyik paraszt- ember álmát: »Szinte látja az ő kicsi földjét, amint nő, nő, elborítja a tájat egészen addig, ahol leborul a földre az ég. Az ő négy hold­jából nőtt ki a négyszáz hold, mint ahogy a kicsi magból megnőnek a növények, virágok, fák, milyen kicsi egy tölgyfa magja s milyen nagy fa lesz belőle! Minden mag olyan kicsi. A dinnyemag, a lucernamag, az ő kicsi földje ilyen mag volt a többi magvak között, s most érzi, látja először belépése óta az ő kicsi földjét az immár végeláthatatlan nagy tábla földeken.-« Most válnalk igazán a föld tulajdonosaivá a dolgozó parasztok. Eddig vívódtak a mos­toha természeti viszonyokkal, Tiszántúl né­pének földjét állandóan veszélyeztette a gya- Icori szárazság. Sokszor volt nagy baj a ha­tárban a rettenetes szárazság miatt, amikor a legtöbb magánosán dolgozó paraszt úgy ténfergett egyik darab földjéről a másikra, mint a kerge birka. Egész évi munkája, fá­radsága és a jövő felé irányuló reménysége aszott ki és hervadt el. De akik a föld urai, azok tudnák segíteni a bajokon. Mikor a falu vezetői látogatást tesznek Debrecenben a tervhivatal vezetőjénél, le­nyűgöző kép tárul eléjük. Látnak egy térké­pet, amelyen rajta van az egész Tiszántúl minden hajlata, emelkedése, a különböző mi­nőségű földek fekvése. Megtudják, hogy csapadékban ez a vidék a legszegényebb Európában, de azt is, hogy egyetlen ország­ban, egyetlen tájon sincs annyi napsütés évente, mint itt. Mi következik ebből? Az, hogy ha annyi vizet tudunlk adni a földnek, mint amennyit ez a csodálatosan bőséges napsütés megkíván, ez a vidék lesz nemcsak az ország, hanem Európa legdúsabban termő AZ EMBER..." vidéke. Az egész Tiszántúl megváltoztatásá­nak terve bontakozik ki előttünk. A tiszalöki duzzasztóműtől száz kilométer hosszú főcsa­torna épül Bakonyszegig, ott egyesül a Be­rettyóval. Ütközben erre is, arra is mellék­csatornákat bocsát ki. llyképpen kétszáz­ezer katasztrális hold föld válik öntözhetővé. Azután majd tovább fog érni a főcsatorna déli irányban, a Körösök felé. Ahova víz nem jut, fásítással, füvesítéssel lehet megváltoz­tatni a Tiszántúl képét. Ez a terv nemcsak álom, hanem fokról fokra valóság lesz. Az egyre növekvő terme­lőszövetkezet ennek a tervnek a megvalósí­tása során tud az egykori réten rizsföldet csinálni. Később pedig halastavat is tudnak építeni. A »Szabadság« termelőszövetkezet terve szorosan 'kapcsolódik Tiszántúl átalakí­tásának tervével, ennek következtében csak­hamar kétszázholdas rizstelepet tudnak al­kotni. De nagyot lépnek előre az állattenyész­tésben és növénytermelésben is. Mindez kihat a szövetkezeti tagok jövedel­mére is. Megható történet a Mogyorósi La­josé. Ennek a rongyos embernek négy gyer­meke van, kiskora óta nagygazdálknál szol­gált. Arca vérszegény, sápadt, fonnyadt, ami­kor a termelőszövetkezetbe belépett és neki­látott a munkának, volt úgy is, hogy össze­esett. Leromlott, gyenge szervezetét előbb fel kellett erősíteni. Ősszel a munkaegységek ki­osztása során — noha már sok előleget vett fel — tízezerkétszáz forint készpénzt kapott. Első dolga volt a többiekkel együtt Debre­cenbe menni, ott lerúgni a régi rongyait és tetőtől talpig új ruhába öltözni. Olyan gyor­san akar szabadulni rongyaitól, hogy egy mellékutcában leül a földre, »mezítelen tal­pát megsimítja a tenyerével, aztán rá a zok­nit, zoknira a cipőt«. Mohón öltözött, köny­nyesen rúgott bele a levetett rongycsomóba, »mintha valami döglött állatba rúgott volna«. De nemcsak az egykori cselédemberek, hanem a középparasztok is megtalálták szá­mításukat. Pap Jóskát még a felesége is el­hagyta, amikor egy közbejött örökség megza­varta őket a szövetkezeti életben, de társai­nak a segítsége és a saját józansága újból visszasegítetiék a családi boldogsághoz is és a közös gazdálkodásban végzett munka jó eredményéhez is. A regényben két pap is szerepel. A köny­veinek élő katolikus pap tudatosan zárja ki látóhatárából a szövetkezeti mozgalmat és a falu társadalmi életét. A dzsentri származású református pap pedig az evangelizációs moz­galmat akarja felhasználni a falu új élete ki­bontakozásának megakadályozására. Mindkét pap negatív szereplő, de mégis nagyon figyel­meztető hatású alakja a regénynek, mert szemléletes benyomást kelt arról, mennyire embertelen és keresztyénietlen annak a pap­nak a magatartása, aki vagy nem törődik hívei életkérdéseivel, vagy egyenesen meg­próbálja akadályozni azok kibontakozását. Mindkét papnak meg kell tanulnia, hogy a történelem szekerét nem lehet visszaforgatni, a mi népünket nem lehet visszatartani a fel­emelkedés és boldogulás útján, s ha ezt a két pap mégis megteszi, akkor elszigetelődnek, szűk kis körrel magukra maradnak, de az új élet győzelmesen halad tovább — nélkülülc. . A regény végén arra az ünnepségre tódul a falu népe, amelyen termelőszövetkezeti köz­séggé avatják a falut. A hatalmas ünneplő sokaság láttán felsóhajt egy öreg dolgozó pa­raszt: »Milyen szép az ember...« Igen, szép az ember, a küzdő ember, a természetet megfékező, átalakító, az életet jobbá tenni akaró, az embertársak boldogulását munkáló ember! Mindenki olvassa el ezt a könyvet, akt a ma emberét meg akarja érteni. _____,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents