Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-06-20 / 25. szám
0 RS I 6G 0S E V fl N Gft IK U S HETIL fl P ■‘•'i «iß» '•*."■ *■ .V!Él *2!W5H ? XIX. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM Egyes szám ára: 1 forint '40 fillér 1954. JÜNIUS 20. Tettre indító emlékezés ezerkilencszaztizennegy. Néhány nap múlva negyven éve, hogy kitört az első világháború. Nincs a mi életünkben ennél félelmetesebb dátum. Nincs az élő magyarságnak ennél szörnyűségesebb emléke. Ami négy évtizede jött és történt velünk, az mind ebből az évből érkezett, mint egy rettenetes forrásból, amelyből csak ömlik, ömlik a víz, megállíthatatlanul. Szarajevóban eldördült egy pisztoly, mikéntha jeladás, s utána felgördült a függöny a világ színpadán. A dráma, a világ drámája, azóta sem ért véget. Könnyű olyasmit mondani, hogy a sors pergette ránk ezt a drámát s az ember tehetetlen volt. Mint vakok és süketek szövetkeztünk a bonyodalomban, amitől széttépődött Zrínyi és Petőfi országa, Arany és Liszt öröksége, Jókai és Munkácsy kertje, Kossuth és Rákóczi, Dózsa és Hunyadi Mátyás talaja, milliók földje, vize és égboltja. Minden bűnünknek ez az ősbűne s minden megigazolásunknak ebből kell fölkanyarodnia a napsütésre. Nem az egyéni emléket érdemes moét megszólaltatni, hanem a költő emlékeztetőjét, amely mindent egybevon s fölidézi a lényeget. Olvassuk el lassan Adyt, az Emlékezés egy nyár-éjszakára című versét. Az Égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomorú földre. Legalább száz ifjú bomolt, Legalább száz csillag lehullott, Legalább száz párta omolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Mintha Beethoven-muzsika szólna. Negyven év visszatérő fájdalmas zenéje-, amelytől a szív nem szabadulást érez, hanem nyomást. Mert lelkiismeretünket égeti. Csörtettek bátran a senkik És meglapult az igaz ember. Nem így imlt-e, mikor feldördült az ordítás, hogy: Éljen a háború! Azon a napon kelt fel az új Mohács napja. Es nem csupán nekünk, hisz nem maradtunk egyedül a vakságban és süketségben. Negyven év tanulsága mindenkinek szolgáltat egy-egy porciót. Igaza van Adynak, nagyon adósok voltunk a szeretettel. Az egymás iránt való szeretettel. A bajban csak azok maradnak meg, akik szeretik egymást s erősítik egymás szívét és táplálják egymás testét. Ady prófétaszemmel látta, hogy ez a háború nem más, mint a nemzet öngyilkossági kísérlete idegen rablóérdekek szolgálatában. Bizony: Sohse volt még kisebb az ember, Mint azon az éjszaka volt. Nem zene ez és nem ének már a végén, ez a nagy Ady-vers, hanem a próféta szava, egyszerű és igaz vallomás mindnyájunk nevében mindenkinek: S Isten-várón emlékezem Egy világot elsüllyesztő Rettenetes éjszakára. Ez a vége a költeménynek, melyet el kell olvasni a többi verssel egyetemben ezen az évfordulón. HALOTTAK ELÉN, a nevezetes Ady-kötet címe. Ady Endre fejezte ki Európa hivő emberének s az igaz magyarnak legőszintébb szavaival a háborút és a háború elutasítását. Ez pedig a legnagyobb cselekedetek egyike volt akkor nemcsak Magyar- országon, hanem az egész világon. Annyira nemzeti költő, mint aminő Ady volt, gondolataival nem a költőt, hanem az egész nemzetet képviselte. Csak így érthető, hogy ezek a kivételesen nagy poémák negyven év óta hozzátartoznak a művelt magyar ember leikéhez. Romain Rolland a nem éppen tökéletes francia fordításaikra gondolva mondta, hogy Ady sokra gondolva mondta, hogy Ady tője. De nem volt egyedül. Babits Mihály, aki a politikai élettől teljesen elvonatkoztatott életet élt és fejezett ki, a háborúban épp Dante Isteni színjátékát fordította, s a háború zajára életének legbátrabb kiállásával írta nagy verseit, a Húsvét előtt, Zsoltár gyermekhangra címűeket s mindazt, ami a Recitatív című kötetében látott napvilágot. »Legyen béke már, legyen vége mám — a nagy szólam nem merő pacifizmus volt, hanem ugyancsak hitvallás a nemzet nevében, ugyanolyan, mint az Adyé. Mint egy távoli harangszó, úgy száll fel Tóth Árpád Elégia egy rekettyebokorhoz című költeményében, a béke boldog, napszőtte levegője, a háború ellen, az esztelen halál ellen. Azonos gondolattal simultak a költőkhöz a regényírók. Móricz Zsigmond áll köztülk az első helyen. Az ő háborús rajzai, \karcolatai, elbeszélései kezdettől fogva lényegükben mind a háborús lelkesedés ellen szóltak, annak a visszáját mutatták meg, a kínban és vérben hempergő nemzetet, a német hatalmi tobzódás elszédített áldozatát. Legjobban a Szegény emberek című elbeszélése és a hasonló című kötet mutatja Móricz írói bátorságát. Egy békés, nem lázadó magyar paraszt a háború idegkényszerében gyilkossá válik, amikor szabadságra hazatér s gyermeket öl meg, hogy pénzt szerezen éhező családjának. S ha mérlegre helyezzük Móriczczal együtt Szabó Dezső Elsodort falu-ját, Kuncz Aladár Fekete kolostor-át, hogy csak a legnagyobb műveket említsem, kész a mi számlánk. A magyar író a magyarság nevében így harcolt a háború ellen, az emberek igaz testvériségéért és szabadságért. S nemcsak egy háború esetére. Ugyanide kell sorolnunk GYÖNf GÉZA verseit is. Most pláne nemcsak a háború évfordulója kapcsán, hanem azért is, mert Gyóni Géza hetven évvel ezelőtt született (1884. június 25-én a gyóni evangélikus paróchián). »A világháború magyar Tyrtaosza« — írták róla hazug szóval Rákosi Jenőék, hogy a prze- mysli katona-költő háborús verseit, mint a nemzetivé mélyült harc bizonyítékait odarakják Ady iszonyatot mondó háborúellenes költészetéhez s mindahhoz, amit a magyar írók színe-java a háború ellen vallott. Pedig Gyóni Géza, aki a háború előtt írt verseiben, épp Ady eszmekörében és Ady érzelmeivel, állította, hogy nem megy a csatába Cézár seregével, a przemysli-versekben sem mondott háború-dicsőítést. A Csak egy éjszakára című nevezetes verse és a többi is csak a szenvedést mondja el egy saját hangjára lelő költő megrázó szavaival. Akik Ady nemzeti magatartása ellen akarták kijátszani a Gyóniét, két lélek azonos szenvedéseinek vámszedői voltak. A maguk roskadozó igazságát akarták megtámasztani Gyóni Géza verseivel. S ez a mesterkedés csak ideig-óráig sikerült. Gyóni költeményeiből nyilvánvaló, hogy a háború elviselhetetlen, emberhez és magyarhoz nem méltó »Kálváriát s a magyar nép történeti céljaival ellentétben áV. Hazasóvárgó, békét áhító, a családi kör meleg fényébe vágyódó ember vallomásai ezeík. S a hadifogságból érkező verseiben még tisztábban tör fel a teljes kiábrándultság s a való helyzet ismerete. Ott szűnik meg Gyóninál a retorika, ott válik ő mélységesen vallásossá. Tragédiája, hogy nem érhette meg a hazatérést. De egész szerepének summáját 1916-ban írt sírversében találjuk: Boldog, ki itt jársz, teérted is Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt: Véres harcok verték fel hírét, De csak a béke katonája volt. Ezt ismételjük el: De csak a béke katonája volt! Akár Ady Endre, akár mind a névtelenek, akik érezték nemzetük igazi életét. SZALATNA1 REZSŐ ÉLŐ EGYHÁZ MAGYARORSZÁGON Dr. PAUL G EN N RI CH beszámolója magyarországi útjáról Május első napjaiban egyházunk vendégeként hazánkban tartózkodott dr. Paul Gennrich az össznémet Gustav Adolf Werk főtitkára. Magyar- országi útjáról a közelmúltban hosszabb cikket közölt az »-Evangelischer Nachrichtendienst Ost« című és az NDK-ban megjelenő egyházi folyóiratban. Dr. Paul Gennrich beszámolóját az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. A beszámoló első részében azt írja dr. Paul Gennrich, hogy nagy érdeklődéssel jött Magyarországra, hogy személyesen győződjék meg mindarról, amit a Magyarországon járt külföldiek beszámolóikban elmondanak. Mint egyházi ember érkezett Magyarországra — mondja —, majd Í9V folytatja: Milyen tapasztalatokban lehetett itt részem? Érkezésem Utón az első vasárnapon megindító hatással volt rám a vártemplomi isten- tisztelet. Az oitári szolgálatot a püspök végezte, én német nyelven prédikáltam, míg egy magyar szolgatársam mondatról mondatra magyar nyelvre fordította a beszédemet. Dacára annak, hogy ez az istentisztelet az első szép májusi vasárnap estéjére esett és gsak röviddel előbb lelhetett kihirdetni, telve volt a templom. Örömmel tesz említést Gennrich a Lutheránia énekkar szép munkájáról. Ezután az egyik egyházmegyei közgyűlésen tett látogatásáról ír, majd a Teológiai Akadémiáról ezeket mondja: Előadásomhoz a hozzászólások megmutatták, hogy mennyire aktuálisak bizonyos kérdések Magyar- országon is, és arra is rámutattak, hogy milyen komolysággal és mekkora teológiai elmélyüléssel kezelik ezeket a kérdésceket. A professzorok jól ismerik a német teológiai irodalmat s úgy látszott, hogy semmiben sem maradnak el á német egyetemek professzorainak tudományos színvonalától. Részletesen beszámol Gennrich szeretetintézményeinkről: Általában jellemző erre az egyházra, hogy intézményeit és diakó- niai intézeteit a gyülekezetek áldozatai tartják fenn — s ezek az áldozatok nem sejtett mértékben növekedtek. Ez olyan jel, amely azt mutatja, hogy ez az egyház él! Az egyház és állam viszonyáról szólva megállapítja Gennrich, hogy »az állam garantálta az egyháznak az evangélium hirdetésének szabadságát«. Hálásan emlékezik meg arról, hogy egyházunkban a németajkú gyülekezeti tagoknak németnyelvű istentiszteleteken és bibliaórákon hangzik Isten igéje s hogy Sopronban és Sop- ronbánfalván ő is prédikálhatott ilyen alkalmon. Cikkének végén ezeket írja: • Egyedül Jézus Krisztus keresztje alatt van bocsánat és megbocsátás; s ahol az Ö kegyelmével vagyunk, lehetséges az igazi közösség, még ott is, ahol olyan sok minden választhatná el egymástól a különböző nyelvű és nemzetiségű embereket, akik olyan sokféléképpen vétettek egymás ellen. De: »0 a békességünk ... aki lerontotta a közbevetett választófalat« (Efézus 2:14), ahol ilyen közösség van, ott él az egyház s ott van reménység a népéig és a világ számára is — fejezi be cikkét dr. Paul Gennrich.“ A MEGVALOSITAS Alig képzelhető el evangélikus istentisztelet az igehirdetési szolgálat nélkül. Népünk szívesen gyülekezik egyszerű templomaink nem egyszer dísztelen padjaiba is. mert az igehirdetésre akar figyelni. Csak az érdekli igazán. Vasárnapról vasárnapra, soha el nem fáradva siet Isten házába, mert érdekli az, amit a lelkipásztor ajkáról fog hallani. Nem ritka dolog az sem, amikor híveink már az isten- tisztelet előtt régi imakönyvek és posztillák nyomán kinyomozzák, vájjon miről is lesz szó, miről fog lelkipásztoruk azon a vasárnapon beszélni? Gyakran fordul elő, hogy a hívek évek múltán is emlékeztetik lelkészüket egy-egy prédikációjában elhangzott mondatára. Gyülekezeteink népe nem egyszer jobban emlékezetében tartja az elhangzott szót, mint maga az igehirdető. Becsesek számára azok a beszédek. melyek az igét számára érthetővé, elfogadhatóvá, kívánatossá teszik. Igeszeretők számára írom e sorokat. hogy segítséget nyújtsak számukra a most következő szenthá- romsági .vasárnapok rendszeresebb hallgatásához. Sokszor lehet tapasztalnunk, hogy híveink nem látják meg a szoros összefüggést az egymás után következő vasárnapok igehirdetései között. Még az ádventtól pünkösdig terjedő időszak világosan áll előttük, de a szentháromsági vasárnapok mondanivalója szétfoivik szemük előtt. A hivő sokszor úgy érzi, hogy a sok nagy ünnep után mintha egy tág térre lépne, melyen alig tud eligazodni. Mint mikor valaki egy erdőből kilép egy tág térre, ahol minden ellaposodik tekintete előtt. Innét ered az a felfogás is, hogy Szentháromság vasárnapjával kilépünk az egyházi esztendőnek ünnepi részéből az , ünneptelenbe. Mintha a ' lényeges mondanivaló után Istennek már komoly üzenete nem maradt volna számunkra. Zavarunkat növeli, hogy pünkösd után nyomban Szentháromság vasárnapja következik, Ezzel a vasárnappal egy olyan probléma vetődik utunkba, hogy a vele való bíbelődé- sünk egy csapásra elfeledted velünk. hogy a szentháromsági vasárnapok mégiscsak a püskösdi ünnepkör fontos állomásai. Nem ünneptelen időszak következik, hanem igazán ünnepi, boldog, örömteli, reményteljes időszak. A Szentlélekisten munkálkodik most bennünk, s most valósulhat meg mindaz, amiről eddig hallottunk. Mindaz, ami eddig történt, ezentúl már nem csupán ígéret marad, hanem valósággá lesz. Isten azért küldte Szendéikét, hogy mindaz, amit értünk Krisztus által, Krisztusban cselekedett, gazdag gyümölcsöket teremjen gyermekeinek életében. Itt van a lényeges point. Hogy Krisztus Urunk mérhetetlen szeretető ne- csak az ő szeretete maradjon, hanem beleáradjon ebbe a világba. Ez uz, amiért templomba járunk.. Ez íz, amit a világ vár tőlünk. Ez az, amiről az apostol beszél, amikor azt mondja, hogy a világ várja az Isten fiainak megjelenését. Vájjon csak az apostoli korra vonatkozóan mondhatók szavai érvényeseknek? Ma nem? Vagy talán bele kell nyugodnunk abba, hogy a múltra vonatkozóan elismeréssel viseltessünk az őskeresztyének teljesítménye iránt és a jövőre nézve várjuk, hogy mikor születnek újból hasonló, erőtől, lelkesedéstől, önfeláldozástól, önzetlen szeretettől duzzadó keresztyének?! Szentháromság egymásután következő vasárnapjai nem ígéretet hirdetnek, hanem megvalósult ke- resztyénséget. Míg ádventban kiáltó szó hangzott el a pusztában, a pünkösdi ünnepkör vasárnapjain az egyházban élő Istengyermekei felé fog elhangzani Isten hívó, gyakorlati életfeladatokra buzdító, már most ható új, örök életre küldő szava. Ez a Szentlélek feladata. A mi feladatunk pedig az engedelmesség. Figyeld majd, milyen személyesen fog megszólítani az Ige. Milyen sürgető, kérő, biztató,- sőt parancsoló hang lesz az. Milyen teremtő erő fogja átjárni szívedet, hogy a szó nyomán mindjárt erő is lesz a megvalósításra! Hogy fog remény telen- kedő szíved egyszerre megtelni sok reménységgel, amikor észre fogod venni, hogy Isten nem kívánja, hogy saját erődre építsél, hanem együtt munkálkodik veled, erőtlenségedet felhasználva az ő művének véghezvitelére! Meglátod végül, hogy nem is vagyunk olyan távol sem mennytől, sem egymástól, mint gondoltuk Betetőzi mindezt annak a felismerése, hogy örök életünk belenyülik már a mi, mostani életünkbe és szolgáló szeretetre serkent minket. Szentlélek jöjj, munkálkodjál népeden, tégy engedelmessé minket földi feladatainkban! Tessényi Kornél Készülj az ige hallgatására! SZENTHÁROMSÁG UTÁN 1. VASÁRNAP — Rm. 10, 11—17. Az egyházi esztendő napjainak múlásában hátunk mögött hagytuk nagy, kiemelkedő jelentőségű ünnepeinket, karácsonyt, nagypénteket, húsvétot, pünkösd napját és az előttünk álló időszakban nincsenek már ilyen »kiemelkedő« napok. Igaz bár, hogy az említett alkalmak Krisztus életének és így az üdvtörténetnek is fontos állomásait jelentik, rangsort felállítani közöttük és az elkövetkező »szürke « vasárnapok között mégsem szabad és nem is lehet. Nem tehetünk különbséget a »sátoros« és az egyéb vasárnapok között, már csak azért sem, mert azokon is, ezeken is az ige hangzik, az az ige, amelynek minden időben az a rendeltetése, hogy emberi életeknek mutasson irányt, embereket vigyen üdvösségre. A mostani szentírási rész nyomatékosan felhívja a római gyülekezet, ezen keresztül egyházunk minden egyes gyülekezetének tagját arra, hogy ne feledkezzen meg az ige szorgalmas hallgatásáról, mert csupán ez az emberi szavakba öltöztetett isteni ige éleszti az emberben Istennel való egyedüli helyes kapcsolatunkat: a hitet. »A hit hallásból van« — mondja Pál apostol és ezzel olyan igazságot mond, amit mi meg nem fellebbezhetünk. A gyermek azért tanul meg beszélni, mert hallja azt, amit mások mondanak. Száját, nyelvét igazgatva próbálja aztán utána mondani a felnőttek szavait. Ha nem hal'ana, sohasem tanulná meg a szavakat. Így van ez valahogy az igénél is. Hallanunk kell azt, amit Isten készített a mi számunkra, hallanunk kell Krisztusról, annak életéről, haláláról és feltámadásáról, hallanunk kell azt, hogyan éljünk, mit cseleked- jünk áz élet különböző dolgaiban, ..■.ért ha ez nem történik meg, nem lehet hitünk, mert ->mimódon hihetünk abban, akiről nem hallottunk.« ■ Ebben pedig nem lehet megrostálni, az igét életünk végéig hallgatnunk, figyelnünk kell,- legyen az nagy ünnepi vagy bármilyen más alkalom, mert minden időben Isten az ő Lelke által hitet akar bennünk ébresz- teni, azt növelni akarja. Ezen a va* sárnapon is és mindazokon, amelyek még reánk köszöntenek életünk folyamán. Vámos József „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót...“ (Rám. ujja.)
