Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-05-02 / 18. szám
ÍV-,XIX. ÉVFOLYAM. 18. SZÁM Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér 1954. MÁJUS 2. SAJTOVASARNAP A húsvét utáni második vasárnapunk évek óta sajtóvasárnap. Valamennyi gyülekezet offertóriumot áldoz az egyházi sajtó feladatainak támogatására és mindenütt- megemlékeznek a sajtó feladatairól. Sokkal több ez, mint a gyülekezetek megmozdulása abból a célból, hogy fenntartsák az egyházi sajtót. Ez a vasárnap arról való hálás megemlékezés, hogy Isten erős egyháznevelő eszközt adott kezünkbe az egyházi sajtóban. Évek óta az egyházi sajtó szolgálja legnyilvánosabban, legtöbb hatással az egyház lelkészei, gyülekezetei és (hívei felé egyházunk megújulását. Sajtónkban cserélik ki gondolataikat mindazok, akik egyházunkat irányítják, azért felelősséget vállalnak. A sajtó az az állandó országos konferenciánk, vagy állandó zsinatunk, melyen rendszeresen megvitathatjuk egyházi kérdéseinket. Biztosítja az előrehaladást azon az úton, amelyet számunkra Isten kegyelmesen kijelölt. Sajtónk immár több mint öt esztendeje egyházunk mostani állásfoglalásait, terveit és egész tevékenységét kifejező szószék. Hány kezdeményezés, hány egyházépítő terv látott napvilágot az Evangélikus Élet és a Lelkipásztor hasábjain. Mily sok mindenre mutathatunk rá, úgy, hogy ez a terv a sajtónkban született, a gondolat a sajtó nyilvánosságán keresztül hódította meg a híveket. a kezdeményezésből valóság lett, egyházi sajtónk tehát hozzájárult hétről hétre és hónapról hónapra egyházépítésünk nagy munkájához. Valaha az egyházi sajtó magán- vállalkozás volt. Különböző városokból különböző csoportok különböző irányzatú egyházi lapokkal keresték fel az ország evangélikus népét. Olyan volt a sajtónk, amilyen az egyházunk. Ritkán, vagy alig tekintettek egymásra s az országos egyház ügye elsikkadt egyházi sajtónk szervezetlenségében. Mindenféle kérdés _ tárgyaltatott egyházi lapjaink hasábjain, csak éppen a döntő kérdés nem, hogy tudniillik merre menjen, hogyan dolgozzék, milyen célokat tűzzön ki egyházunk abban a korszakban, amelyben él. Különvélemények útvesztőibe kerültek azqk a kérdések, hogyan kell egyházi életünk különböző feladatait megoldani, az egyház különböző tevékenységeit hogyan lehet céltudatosan folytatni, hogy megfelelhessünk korszakunk követelményeinek és hogy mindenek ékesen és jó rendben legyenek. A sajtóvasámapi Offertorium pedig a széteső evangélikus egyházi sajtóban nagy vitatkozás martalékává lett a különkülön megélni alig tudó különböző 6ajtóvóllalkozások kezén. Ma már biztosított, a gyülekezetekbe, a hívek életébe, a lelkészek és egyházi munkások szolgálatába mélyen beépített sajtónk van, mely az országos adakozást azért kéri a gyülekezetektől, hogy kiadói munkáját tovább fejleszthesse s minél szélesebb körben elláthassa a gyülekezeteket az istentiszteleti élethez, az egyházi élethez, az egyházi szolgálathoz szükséges könyvekkel és kiadványokkal. Egyházunk népe öt esztendő óta mindig nagyobb mértékben támogatja egyházi sajtónkat. Ez kétségtelen jele annak, hogy egyházunk népe helyesli egyházi sajtónk országos szervezettségét és helyesli azokat a célokat, amelyeket sajtónk szolgálni akar. Bizonyosak vagyunk benne, hogy ez évben is hatalmasan mozdul meg egyházunk népe azért, hogy ismét egy lépést tehessünk előre a céltudatos és a gyülekezetek, a hívek valamennyi lelki-szellemi igényét kielégítő egyházi sajtó kiépítése során. Az Egyházegyetem Tanácsának legutóbbi ülésén Dezséry László püspök, az Egyetemes Sajtóosztály előadója jelentést tett egyházi sajtónk ügyéről. Elmondotta, hogy az Egyetemes Sajtóosztály, melyét 1950-ben szerveztek, tulajdonképpen 1952. év folyamán fejlődött ki a mai formájában, úgy, hogy működését kiterjesztette az országos egyház egész sajtó-, könykiadó- és iratterjesztési területére. 1952-ben az Egyetemes Sajtóosztály ügyvitele és munkájának teljes szervezete kialakult és tevékenységének valamennyi területén anyagilag is megalapozott, minden tekintetben elismert és biztosított helyzetbe került. A püspök részletesen beszá molt arról, hogy az Egyetemes Saj tóosztály jelenleg az egyetemes egyház gazdaságilag teljesen önálló lapkiadó, könyvkiadó és iratterjesztő osztálya, mely az egyetemes egyháznak tartozik jelentéstétellel és számadási felelősséggel. Beszámolt jelentésében arról a fejlődésről, melyet éppen könyvkiadói vonalon a szükséges egyházi nyomtatványok megjelentetése során 1952—53—54-ben tapasztalhattunk, Nagy példányszámban tudtunk megjelentetni fontos egyházi kiadványokat, mint Luther Márton Kis Kátéját, Istentiszteleti Rendet, új Konfirmációs Kátét, Passiós Könyvet, Egyházi Naptárt, a bibliaolvasók rendszeres Útmutatóját és sok más, kisebb-nagyobb kiadványt. Beszámolt arról, hogy a Sajtóosztály az Állami Egyházügyi Hivatal előzékeny támogatását élvezi különösen az egyházi sajtóhoz szükséges papírmennyiség biztosítása tekintetében. Beszámolt a püspök arról is, hogy a sajtóosztály hogyan szervezte meg az egyházmegyei sajtómegbízott lélkószi szolgálatot és az egyházi sajtó hírszolgálatát. Beszámolt az egyházi lapok szerkesztőbizottságának működéséről, egyházi lapjaink külföldi terjesztéséről és sok olyan nagyjelentőségű akcióról, melyet az egyházi sajtó indított meg, vagy folytatott le az egyház életében. Mindebből hálára indító benyomásokat szerzett nemcsak az Egyházegyetemünk Tanácsa, hanem ugyanilyen hálára indító benyomást szerezhet égyházunk egész népe is. Még sok feladata van Egyetemes Sajtóosztályunknak, de azokat mind el tudja végezni, ha gyülekezeteink testvéri módon támogatják azt és felismerve egyházi sajtónk jelentőségét, áldoznék reá nemcsak pénzt, de imádságokat és buzdító szolgálatot is. Egyetemes Sajtóoosztályumk sajtóvasárnap előestéjén hálásan megköszöni az evangélikus egyház lelkészei, gyülekezeti munkásai, iratterjesztők, sajtómegbízottai, munkatársai és olvasói szeretetét egyházi sajtónk iránt és szolgálatát egyházi sajtónk érdekében. A sajtóvasárnapi offertórium adakozását a híveknek erre a kipróbált és évről évre gyarapodó szeretetétől várja. , Segítse Isten egyházi sajtónk további fejlődését, hogy sajtónk valóban a ma élő egyházi nemzedék életében jelenthessen áldást, útmutatást és előremenetelt. D. Dr. Vető Lajos: ÖT ÉVE KEZDTÜK... DERÜLT ÉG, verőfényes szép tavaszi reggel. A budaörsi repülőtérről egy gép emelkedik a magasba. Csakhamar kétezer méteren felül vagyunk. Alattunk zöld mező, erdő, falvak apró házacskái. Egy füstfelhő alatt, mint valami gyermekjátékot, felfedezünk egy vonatszerelvényt. Átrepülünk a Dunán. A Kárpátok felett járva úgy látjuk, hogy nem is olyan magasak ezek a hegyek, csupán az erdők vannak kicsit közelebb hozzánk, mint egyébként. A föld alattunk egyszerre csak eltűnik. A napsütésben szikrázó hófehér felhők felett repülünk. Mintha óriási szánon siklanánk napfényben tündöklő, vakítóan fehér hómezőn. Másfélórai repülés után a gép eresz kedik lefelé s csakhamar simán le- szállunk a prágai repülőtéren. Prágában négymotoros francia repülőgépre szállunk. Nagy a megterhelés. Esős, szeles az idő. Amikor néfhányszáz méternyire felemelkedünk, hirtelen mintha leálltak volna a motorok s mintha zuhannánk lefelé. Az egyik asszonyutas sikolt. De ismét hallatszik a motorok erős zúgása s rohanó felhőkön, csapkodó esőn át repül tovább hatalmas gépünk. Egy-egy nagyobb szélroham megrázza a gépet. Kicsit billegünk. Ez volt az első repülőutam. Félelem? Rosszullét? Szinte nyoma sem volt. A zsoltárvers járt az eszemben: »Kérubon haladt és repült, és a szelek szárnyain suhant« (Zsolt. 18:11). Ez a vers Istenre vonatkozik. Jól esett rágondolnom. Isten akarata és tetszése szerint való útra indultam: 1949-ben, Párizsba, az első béke-világkongresszusra. PÁRIZS EGYIK HATALMAS ÉPÜLETÉBEN, annak is a nagytermében, a Salle Pleyel-ben nagy a sürgés, forgás. Gyülekeznek a békekongresszus részvevői. Több mint kétezren vagyunk. A világ minden tájáról, minden földrészről, a földkerekségnek csaknem minden országából. Fehérek, feketék, sárgák. Mindenféle foglalkozású, világnézetű ember. Félszáz körül van a papok száma. Fehér süvegében feltűnik Nyikoláj moszkvai metropolita. Csakhamar megismerkedem James Endicott kanadai, Hewlett Johnson, Stanley Evans angol lelkészekkel. Ott van Hromádka professzor is Prágából. Elkezdődnek az előadások és a viták. Foglalkozási ágak szerint külön megbeszélések is vannak. Mi, lelkészek is tartottunk ilyen külön tárgyalást. A sok előadás, megbeszélés, felszólalás végeredménye egy. Tisztán látjuk, hogy alig négy évvel a második világháború után új világháború fenyeget, össze kell fognia az egész békeszerető emberiségnek. Addig, amíg nem késő. A világi emDerűs és meleg időért Isten, aki ismersz minket S látod minden szükségünket, Hallgasd meg könyörgésünk: Derűs időt adj minékünk! Te vagy Ura földnek, mennynek, Parancsodnak minden enged; Kegyelmesen bánj el vélünk: Derűs időt adj minékünk! Te töltőd meg kegyelmeddel Egész földünk terméseddel, Hogy belőle mind megéljünk: Derűs időt adj minékünk! Jégesőtől, áradástól, Égető villámcsapástól Oltalmazd a mi vetésünk: Derűs időt adj minékünk! Jól tudjuk, mert rászolgáltunk, Hogy rossz időjárást látunk; De kegyelmed várva kérünk: Derűs időt adj minékünk! Valljuk bár, hogy sok bűnünkkel Méltóképpen szenvednünk kell, Ó bocsásd meg minden vétkünk, Derűs időt adj minékünk! Ne nézd a mi vétkeinket, Irgalmadba végy bennünket; Kegyelmesen bánj mivélünk: Derűs időt adj minékünk! Büntetésed érzésével S bűnbánatunk mélységével Benned bízva hozzád térünk: Derűs időt adj minékünk! Földjeinknek termésére, Kertjeinknek gyümölcsére Növekvést csak így remélünk: Derűs időt adj minékünk! Hallgass meg a mi Urunkért, Szent Fiadért, Királyunkért, Hogy bajunk itt mind levetve Eljuthassunk örömödbe! MAGYAR TRANOSCIUS, 795. berek a háború ellen a maguk módján érvelnek, a lelkészek Isten akaratára, a keresztyén erkölcsre, lelkiismeretre és felelősségre hivatkoznak. Két világháború dúlt ebben az évszázadban. A békeszerető emberek akkor nem ismerték fel idejekorán, mi a teendő. Nem ismerték az összefogásban rejlő hatalmas erőt. De most össze kell fognunk. A békét nemcsak szeretnünk és óhajtanunk kell, hanem meg is kell védenünk. Dolgoznunk, harcolnunk kell érte a béke fegyvereivel. Mindenki úgy, ahogy tud. Mindnyájan egyetértettünk. Úgy éreztük, hogy olyasmi kezdődött el az emberiség történelmében, ami eddig még soha nem volt. A háborút kikerülhetetlen végzetnek, leküzdhetetlen elemi csapásnak tartottuk eddig. Holott emberek csinálják. Tehát emberek meg is akadályozhatják. Ha a békeszerető emberek osz- szefognak, erejüket egyesítik, békeakaratukkal lefoghatják a háborús gyújtogatok kezét. AKÁRMILYEN SOKAN VOLTUNK IS együtt Párizsban, a világ népei akkoriban még alig sejtettek valamit a háborús veszélyről. Szinte elképzelhetetlennek tartották, hogy újabb világháború lehetséges. A vezető egyházi személyiségek is így voltak vele. Amikor Bereczky Albert református püspökkel együtt meglátogattuk a francia protestáns, egyházak vezetőit, csodálkozva vetették fel a kérdést: mire való ez a békevilággyűlés? Mire való a béke- világmozgalom? Ki akar háborút? — Valóban; akkor még sokan mintha vakok lettek volna. Az ember különben sem szívesen gondol fenyegető veszedelmekre. Azóta megnyíltak százmilliók szemei. A párizsi világbékegyűlés rendezőinek és részvevőinek igazuk volt. Az elmúlt öt esztendő igazolta őket. Ezt ma már mindenki látja. Százmilliók tudják ma már azt is, hogy a békeszerető emberek szervezett mozgalma óriási történelmi erő. A háború és a béke nagy kérdésében az elmúlt öt év alatt fontos döntések jöttek létre, melyeket a világbékemozgalom kezdeményezett. Megszületett a koreai fegyverszünet. Berlinben összeült tárgyalni a nagyhatalmak négy külügyminisztere. Ezen a héten pedig Genfben húsz ország külügyminisztere tárgyal a békéről és a békéért. PÁRIZS CSAK A MEGINDULÁST JELENTETTE. Egyetlen megmozdulás nem elég a háború megakadályozására. Ezért követte a párizsi békevilággyűlést egész sereg nagy és kis békegyűlés szerte az egész világon, minden országban, minden nép körében. A béliéért folyó nagy munka és küzdelem most is folyik. Célja: a háború kirobbantására alkalmas vitás kérdések tárgyalások útján való megoldása, a stockholmi felhívás alapján a tömegpusztító fegyverek eltiltása, a most folyó indokínai háború mielőbbi befejezése. A béke iránti felelősséget, s a békéért folytatott munka megerősödését napjainkban nagy mértékben fokozzák az eddigi legszörnyűbb fegyver, a hidrogénbomba felfedezése s a vele való felelőtlen kísérletezés ijesztő következményei. A békemunka hazánkban is szünet nélkül folyik. A múlt héten az Országos Béketanács újra összeült, hogy szemügyre vegye a világhelyzetet, s vele kapcsolatos teendőinket, minden békeszerető magyar ember teendőit. A sok felelősségtől fűtött felszólalás közül különösen mély nyomott hagyott a lelkekben egyik kiváló atomtudósunk beszéde. Megtudtuk, hogy milyen is az a hidrogénbomba. Az az atombomba, melyet 1945-ben Japánban ledobtak, kétezer darab tíztonnás (száz métermázsás) »közönséges« robbanóanyaggal töltött bombának felel meg. Viszont a régi atombomba csupán a gyufa szerepét játssza a hidrogénbombában. Éppen csak felgyújtja, hogy azután a hidrogénbomba sok kilométeres körzetben, többezer fokos hőségével mindent felperzseljen, felolvasszon és elpusztítson. Nézhetik-e tétlenül a békeszerető százmilliók azt a tényt, hogy ilyen tömegpusztító fegyver létezik? Lehet-e közömbös a keresztyén ember a tekintetben, hogy mi történik ezzel a szörnyű találmánnyal? Nem kell-e minden becsületes embernek minden lehetőt megtennie, hogy a tudomány vívmányait, a természet felszabadítható roppant erőit ne pusztításra, hanem az emberiség javára fordítsák? ÖT EV ALATT A HÁBORÚS VESZÉLY MEGNŐTT, de megnyílt az emberek szeme is. Hálát adunk Istennek, hogy a keresztyén egyházak tagjai és vezetői is egyre világosabban látják a veszélyt és látják a veszedelemből kivezető helyes utat is. Éppen nézegetem a keresztyén felekezetek egységmozgalma, • az ökumenikus mozgalom hivatalos lapjának a legfrissebb, áprilisi számát. Két hatalmas cikk van benne a béke ügyéről. Soee dán hittudós cikkéből idézek: »Nem értünk-e egyet mindnyájan abban és nem kiáltjuk-e fennszóval, hogy a háború borzalmas és utálatos dolog, s hogy a modern háború minden képzeletet felülmúló borzalom?« Azután: »A keresztyéneknek kötelességük a háborút sokkal komolyabb problémának tekinteni, mint ahogyan azt az utolsó néhány évtizedben tették. Ma a helyzet súlyosabb, mint valaha. Mindnyájan megegyezünk abban, hogy a keresztyéneknek egységesen inteniök kell a hatalmon levőket: minden lehetőt tegyenek meg a háború megelőzésére és a hideg« háború beszüntetésére.« Egy-két éve még ismeretlen jelenség volt a nyugati egyházi lapokban az ilyen kijelentés. Ma lépten- nyornon találkozunk vele. öt év alatt valóban nagy dolgok történtek. Mi Istennek adunk hálát mindazért, ami a béke ügyéért történik, öt kérjük arra is, hogy áldja meg a békéért folyó küzdelmet az egész földkerekségen s benne használja fel a keresztyén emberek millióinak békeszeretét is. Ö adjon erőt, tisztánlátást, lelkesedést, hogy a magunk helyén mi is megtegyük kötelességünket a Békesség Fejedelmének vezetése és útmutatása, példája és tanítása, de legfőképpen mindenre elégséges ereje által a béke védelméért. Május 2-án délelőtt sajtóvasárnapi igehirdetés a Deák-téri templomban Miot már jelentettük, május 2-án, húsvét után a 2. vasárnapon országosan sajtóvasámapi igehirdetések hangzanak templomainkban és az offertóriumok egyházi sajtónk javára szolgálnak. Az Evangélikus Elet szerkesztőbizottsága megbízásából, egyik tagja: Koren Emil lelkész a Deák-téri templomban prédikál ezen a napon. Május 2-án délután minden gyülekezetben szeretetvendégségek vagy gyülekezeti estek keretében foglalkoznak gyülekezeteink az evangélikus egyházi sajtó kérdéseivel. f J MÉLTÓ A M UN KAS A MAGA JUTALMÁRA“
