Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-04-18 / 16. szám
1 KRISZTUS FELTÁMADOTT Világméretű tiltakozás a tömegpusztító fegyverek ellen H üsvét napján ezzel az UJJONGÓ HITVALLÁSSAL LÉP A KERESZTYÉN EGYHÁZ A VILÁG ELÉ: Krisztus feltámadott! De nem úgy hirdeti ezt, mint valami kedves elbeszélést, mely'' megszokottságánál fogva elkopott és így semmitmondóvá vált számunkra, hanem olyan történeti tényként, melynek nemcsak a gyászolókat megvigasztaló, nemcsak a halottaik miatt megvigasztalódni nem akaró híveket kell belezökkentenie a reménység világába. Ennek a hitvallásnak úgy kell visszhangra találnia az életünkben, hogy új életet elindító és »igaz« életet formáló erőként munkálkodjék. »Ezeket a szavakat nagybetűkkel kellene írnunk, hogy mindegyik betű toronymagasságú legyen, sőt olyan nagy, mint a menny és a föld, hogy semmi mást ne láthassunk, hallhassunk és gondolhassunk, csak ezt a két szót: Krisztus feltámadott!^ — mondja Luther- Márton. Nem azt akarja hirdetni húsvéti* kor az egyház, hogy minden elbukást követ az újra felemelkedés, hogy az elhalt természet új sarja- dásban és bimbókban fiatalodik meg, hogy a nap elűzi a tél sötétségét, hogy a szenvedéseket az öröm napja váltja fel — hanem, hogy Krisztus feltámadott a halálból s így az Élet győzedelmeskedett a halál felett. Jól tudom, hogy akik ezeket a sorokat olvassák, azért teszik, mert hallani akarják a húsvéti örömhírt. De azt is tudom, hogy még ezeknek a lelkében is ott lappang az áz aggodalmaskodó és sokszor meg nem fogalmazott kérdés, hogy én Istenem, hát valóban így van, hát valóban igaz ez a feltámadásról szóló örömhír, hát valóban nincs a halálnak hatalma felettünk és szeretteink fölött?! Karácsonyt mindenki tud valahogyan »ünnepelni«. Még a nagypénteket is el tudják az emberek »szenvedni«. De ezt a merész igent, mely minden »nemet-« elnyel, ezt a kihívó üres sírt, ezt a győzelmet a bűn felett, amelynek zsoldja, bére, fizetsége a halál, — ezt már »csak« hinni lehet. Ezért mondja Luther egyik húsvéti prédikációjában erről a hatalmas isteni üzenetről: »Csodálatos, hallatlan igehirdetés ez, amelyet az értelem nem tud felfogni; ezt hinni kell!« Hinni vagy nem hinni — »ez itt a kérdés«. »Lenni yagy nem lenni« — erről prédikál húsvét. Húsvét a legszemélyesebb hitbeli kérdés: Tudok-e hinni Isten Igenjében?! És ebben a tekintetben nincsen különbség öregek és fiatalok, férfiak és asszonyok, ú. n. hivők és kis- hitűek között. Senki, senki sem tud emberileg másként gondolkodni, másként viselkedni, mint azok az asszonyok húsvét reggelén. Ezen a reggelen ők is a halálba, a sírba ütköztek bele, melyet csak még áthatolhatat- lanabbá tett az a kő, amely a sír szája előtt feküdt. I TZT A KÖVET LÁTJUK MI IS ÉS EZT A KÖVET MI IS MIN- J DIG A MAGUNK EREJÉVEL AKARJUK ELHENGERlTENI SÍRUNK SZÁJÁRÓL. És ezen a kövön mond csődöt mindig az emberi erő és elgondolás, ezt a követ nem tudja elhengeríteni senki és semmi! Pedig ;— de sokan megkísérelték már! De sokszor nékigyűrkőztek már az emberek a halált gondolataikkal és reménységeikkel erőtlenné és könnyűvé tenni! Éppen ezért kínoz minket a kérdés, hogy akkor mi értelme van annak, hogy emberi szívek milliárdjai örülnek és szenvednek, miért teremtette Isten a pusztaságból és kietlenből, a semmiből ezt a világot, hawmegint beleejti a semmibe?! És minél többet harcolsz ezekkel a gondolatokkal, annál erősebben kezd megszólalni szívedben az a reménység, amely minden idegszálával tiltakozik az ellen, hogy a te életed és mindazok élete, akiket szeretsz, az örök halálban végződjék. Ezért a reménységért folytatott harcban érkezik el az ember oda, hogy most pedig elmegyek a végsőkig és végére járok ennek a dolognak! De minél erősebben ég benned az élet után való vágy, annál fájdalmasabban hasít bele szívedbe a kínzó örök kérdés: De kicsoda hengeríti el a követ a sír szájából Senki? Te Isten sem?! Te/aki magad adtad az életet, áld az Élet vagy? Akkor zárjuk be templomainkat, amelyeket neked szenteltünk és tegyük templomokká a temetőket! Akkor a halál az úr s akkor a kereszt, amelyben hitünk az üdvösséget és békességet találja meg Veled, — örök és félelmetes jelképe annak, hogy a halál az utolsó döntő szó a mennyen és földön s akkor a keresztfa nem az élet, hanem a halál fája! Vagy a halált tartod a végső valóságnak s akkor a gyakorlatban Is-| tent letaszítottad trónjáról. Vagy ai angyal üzenetét tartod valóságnak: Ne féljetek! Krisztus feltámadott, amint megmondotta! — s akkor Krisztus az élet számodra és — nyereség a halál! Mert, ö hozzá, az Életre, az életbe visz a halálon át is. S akkor nincs okod sírni, ha gyermekeidet vagy élettársadat elveszi mellőled az Isten. Akkor a valóságban hitetlenségednek a jele az, hogy semmitérőnek és haszontalannak tartod az életedet ezen a földön, mert nincs veled az, akit szerettél és még most is szeretsz. Akkor vétkezel és lázadozol Isten ellen minden kifaka- dásoddal. Akkor a halál titka £lőtt el kell némulnod csodálkozó gyermeki szemekkel, mert az Istentől van az, mert az életért van az. Ázért van, hogy az örök életet, a Krisztussal és a mennyei Atyával való életet értékesebbnek tartsd saját reménységeidnél. Ügy alkotta meg Esten az embert, hogy élete, igazi élete csak a Vele való közösségben lehetséges. Mert élet, igazi élet, igazán boldogító, az élet minden viszontagságai között boldogító igazi élet csak egy van: Az, amelyről Krisztus azt mondotta: »Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent és Akit Te 'elküldöttél, a Jézus Krisztust«, De valóban mondhatjuk ezt? Vagy ez csak híveinek a túlzása? Nem! Lássátok meg híveinek, az eleven tanúknak hosszú sorát minden században, akik Krisztusban találták meg a feltámadás meg nem szégyenülő reménységét és hitét. Mennyire megváltoztak az idők azóta, hogy a feltámadás reggelén a sír üres volt! Kultúrák múltak el és keletkeztek, megváltozott a tudományos világkép, nem remélt méretekben nőtt meg az ember tudása, egymás után győzte és győzi le a természet erőit: de Jézus Ígéretei ma is megállanak. Emberek felfigyelnek Reá, megragadja őket Igéjével és követik őt. övéi lesznek — ez a lényeg! Nemcsak tanítását fogadják el, nemcsak példáját igyekeznek követni — Öt találják meg, a feltámadott Krisztust: életük tartalmát, lelkűk nyugalmát, reménységük alapját, hitük fun- damentomát! öt dicsérik életükkel és halálukkal. Benne fogadja el őket Isten, Benne adatik meg nekik az Isten országának, az örök életnek a kulcsa. A legnagyobb emberi méltóság, amit Isten adhatott nekünk: a feltámadás hite. s A zokkal találkozik az ür, akiket erre felkészített. Semmit sem jelent számunkra a feltámadás evangé- iioma, ha Jézus előzőleg nem tett fogékonnyá bennünket arra. Először minket is meg kell nevelnie, hogy az »övéi« legyünk, hogy együtt valljuk a hívek gyülekezetével: »Feltámadott az Űr, valóban feltámadott!« — És a sírok fölött, amelyeken eddig olyan kifogyhatatlanul hullottak könnyeid és nem tudtál megvigasztalódni azon, hogy már nincs, vagy nincsenek, — a feltámadott Krisztust látod és hiszed, hogy Isten nem a holtak, hanem az élők Istene, hogy a nagypénteki kereszt nem a halál, hanem az Élet fája, hogy húsvét nem a kétségek, hanem a feltámadás, az örök élet hitének a megváltására adatott nekünk: Krisztus feltámadott >— és én is élek Vele együtt! Dr. Pálfy Miklós. 1950-ben ült össze a Béke Világtanács Stockholmban és onnan bocsátotta ki tiltakozását az atomfegyverek gyártása és használata ellen tiltakozásra szólítva fel a népeket. Erre a stockholmi felhívásra a világ- minden tájáról több mint hat- százmillió aláírást gyűjtöttek. Akik akkor elmulasztották az alkalmat, hogy erkölcsi alapon a népek millióihoz csatlakozzanak és kifejezzék az egész emberiség iránt érzett felelősségérzetüket, ma már jól tudják, miért harcolt a békeszerető emberiség akkor, s miért harcol azóta is szívósan, A csendesóceáni szigeteken történt új amerikai hidrogénbomba robbantások az egész világot felháborítják és Nyugaton olyan megrendülést váltottak ki a népekből, amilyenre eddig még nem volt példa. A nyugati sajtó arról ír, hogy az amerikaiak — elsősorban abban az igyekezetükben, hogy a berlini négyhatalmi értekezleten elhatározott és április 26-án Genfben összeülő, az ázsiai kérdéseket vizsgáló nagyhatalmi tárgyalásokat kedvezőtlenül befolyásolják — a robbantásokat elsietve és úgy hajtották végre, hogy nem ellenőrizték megfelelően az összes számításokat és kárbecsléseket. Egy . japán halászhajó, mely az amerikaiak által feltételezett veszélyeztetett zónán kívül volt, rádióaktíwá lett s a hajó egész legénysége a halállal vívódik, csak vérátömlesztések tartják őket ma még életben. Kanada középső részein állítólag »rádióaktiv hó esett«, Ausztrália és Uj-Zéland kormánya elhatározta, hogy különleges szélvizsgáló berendezéseket bocsát fel a sztratoszférába, hogy azok kiderítsek, nem hoznak-e veszélyesen sok rádióaktivitást az amerikai »atomgyakorlótér« felől érkező légáramlatok. Az argentin kormány közölte, hogy állandó őrjáratot létesít nagy magasságokban cirkáló és Geiger-mérővel felszerelt vadászrepülőgépekből. Amerikai vezetők kénytelenek voltak nyilatkozni az amerikai nép félelem- és hisztériakitörései láttán. Eisenhower elnök beismerte, hogy »bizonyos aggodalmak szinte hisztéria-szerű megnyilvánulásokra adnak alkalmat az amerikai nép körében«. Ugyanakkor az egész nyugati sajtó egybehangzóan megírja, hogy »a Szovjetunió ugyancsak birtokában van a hidrogénbombának és a szovjet hidrogénfegyver robbanóereje kipróbáláskor koncentráltabb és jobban ellenőrzött volt, mint az amerikai«. Az angol lapok nyíltan írják, hogy az amerikai hidrogén- 6omba, mely akkora károkat okozott, nem ér semmit, mivel “fez oroszoknak is van hidrogénbombájuk. Az angol parlament egyhangúan fogadta el azt a javaslatot, hogy kezdődjenek tárgyalások ebben a kérdésben a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfői között. Az alsóház egyhangúlag fogadta el ezt az indítványt, amire nem volt példa a parlament háború utáni történetében. 1953 végén a Szovjetunió 'javaslatot terjesztett elő, melyben felszólította az érdekelt hatalmakat, vállaljanak ünnepélyes kötelezettséget, hogy nem alkalmaznak atom-, hidrogén- és más tömegpusztító fegyvert. A világ békeszerető emberei ma ezért az egyezményért küzdenek. Nem kétséges, hogy az emberiségnek a háborúról vallott elítélő felfogása erőteljesen megerősödött ezekben a napokban, hiszen kétség-t telenné vált, hogy az atombomba már nem amerikai monopólium és a legújabb hidrogénbomba robbantások megmutatták egy ilyen háború kiszámíthatatiam következményeit. Világszerte megmozdulnak az egyházak is ebben a kérdésben és kifejezésre juttatják az emberiség erkölcsi felháborodását afelett, hogy az amerikai kormány akkor, amikor a béke kilátásai megnövekedtek, a háborús hisztéria növelésének politikáját folytatja. Az angol metodista egyház vezető-püspöke: Dr. Donald Sojkr nyilatkozatot tett közzé, melyben az atomfegyver teljes betiltását követeli. Rámutat, hogy a tudósokat is — minden jel szerint — meglepte az amerikai hidrogénbamba-robban- tás kiszámíthatatlan hatása. »A világ — mondotta — olyan úthoz közeledik, ahonnan nincs többé visszatérés, ezért a felelős államférfiak kötelesek ezt az új és elrettentő tényállást azonnal megvizsgálni. A keresztyén egyházak pedig az emberi társadalomnak ebben a kritikus órájában kötelesek együttesen felemelni szavukat és követelni a kormányoktól, hogy az ilyenféle fegyvereket minden körülmények között tiltsák be.« Dr. Hewlett Johnson canterbury-i érseki helynök a székesegyházban nagy beszédet mondott az emberiséget fenyegető veszedelemről. »Ha az egyház nem beszél a békéről, akkor Azt csalja meg, Akit'' Mesterének nevez és a háborús uszítok oldalára áll. Semlegesség ebben a helyzetben lehetetlen« ;:. »Ezekben a feszült és nehéz napokban nagy fontossággal bír, hogy megértsük azt a helyzetet, amelyben élünk«..; »Az angol lapok szerint a Szovjetunió, az Egyesült Államok előtt jár a hidrogénbomba versenyben, ami zavart is keltett Anglia és Amerika legfelsőbb kormányköreiben. Ebben rejlik a mi veszedelmünk, de ebben van — szeretném hozzáfűzni — a mi reményünk is. Mert ez minden bizonnyal felhívást jelent az összes keresztyén népekhez és a világ minden részén élő békeszerető emberekhez. A Szovjetunió kilenc egymást követő éven át sürgette a tömegpusztító fegyverek teljes kiküszöbölését. Akkor sürgette mái-, amikor még nem volt atombombája. Akkor is sürgette, amikor ennek birtokában volt. Sürgette mielőtt hidrogénbombája lett volna és sürgeti, - közvetlenül azután, hogy bejelentette a hidrogénbomba gyártása területén elért eredményét«... »Egy pillanatot sem szabad elvesztenünk, amikor milliók élete forog kockán« ... »A világ minden szószékéről ennek a vésznek a híre és a lehetséges békének az üzenete kell hogy hangozzék« ... »Gondoljunk a békére, beszéljünk a békéről és dolgozzunk a békéért« — fejezte be beszédét az érseki helynök. Patrick O’Boyle washingtoni római katolikus püspök kijelentette, hogy az amerikai hidrogénbomba- kísérletek »a halál és a rombolás szolgálatára végzett tragikus kísérletek.« Négy waltoni anglikán lelkész kijelentette, hogy a vasárnapi prédikációban a tömegpusztító fegyverek felhasználása ellen fognak prédikálni. Angol lelkészeit egész sora követi őket ebben. Kenneth Rawlings amerikai lelkész ezt prédikálta: »Nem kérdéses többé, hogy az amerikai kormány nemcsak az emberi faj jólétét veszélyezteti, hanem puszta létezését is.« Ezek a hangok mutatják, hogy az emberiség nem nyugodhatik bele és nem is fog belenyugodni abba, hogy az amerikai politika lángralobbantsa a világot. z' Az egyházak felelőssége növekszik világszerte. Az a dolgunk, hogy mi is erősen álljunk a hit álláspontján s egész erkölcsi erőnket a béke megvédésére összpontosítsuk. A halált legyőző Ur Jézus Krisztus, akit legnagyobb ünnepünkön, húsvét ünnepén prédikálunk s akinek bünbocsánatából élünk, parancsolja nékünk a béke mellett való állhatatos bizonyságtételt és a nem lankadó küzdelmet a békéért. A Gyülekezeti Segély országos vezetői körlevéllel fordultak a gyülekezetekhez A Gyülekezeti Segély megkezdte munkáját azzal a határozattal, melyet az 1953. évi VIII. te. végrehajtása során az Egyházegyetem Presbitériuma hozott. Az Egyházegyetem Tanácsának ez a döntése a Gyülekezeti Segély országos gyűjtését rendelte el két félbemaradt evangélikus templom befejezésére. A zuglói és a pest-hidegkúti templomot fogják befejezés felé segíteni azok az adó-* mányok, melyeket a Gyülekezeti Segély országosan összegyűjt. A Gyülekezeti Segély országos vezetője Koren Emil lelkész és dr. Fekete Zoltán felügyelő most körlevéllel 'or- dult a gyülekezeti lelkészekhez és az egyházközségi tanácsok Gyülekezeti Segély előadóihoz, hogy őket szolgálatra lelkesítse a Gyülekezeti Segély ez évi gyűjtéseredményének megnövelése érdekében. A körlevél a többi között a következőket mondja: 1954-ben hazánk valamennyi evangélikus gyülekezete és híve tudhatja, hogy a Gyülekezeti Segély a zuglói és a pesthidegkuti templomot juttatja majd befejezéshez. Ezért a két templomért áldozunk és adakozunk egész esztendőn keresztül. S ha Isten megsegít minket, 1955-ben újabb két épülőfélben levő templomot fogunk megjelölni s így néhány éven belül »átadjuk az új templom kulcsát mindazon gyülekezeteknek, amelyek ma még templomtalanok« — amint azt Dezséry püspök Rákospalotán prédikálta. Isten áldása legyen a Gyülekezeti Segélyen! A gyülekezeteket és az evangélikus testvéreket országos megmozdulásra hívjuk templomainkért! Az Egyházegyetem Tanácsa és püspökeink országos összefüggésben látják ezt a szükséget, hogy a Gyülekezeti Segély olyan szervként működjék egyházunkban, mely a tervszerű egyházépítést biztosítja és elsősorban félbemaradt templomainkat néhány éven belül befejezéshez segíti. Nem szükséges tehát bővebben indokolnunk, mennyire fontos a Gyülekezeti Segély minél eredményesebb munkája. A templomok mindig díszei voltak a községnek, vagy városnak. Ma pedig, amíg a községek és városok szépülnek, mi nem fordítunk elég gondot templomainkra. »Nincs erejük a gyülekezeteknek, hogy rendbehozzák« — mondjátok. Miért? Csak azért, mert még nem fogtunk össze, hogy közös munkával, közös áldozattal segítsük befejezéshez a felhúzott falakat, vagy hozzuk rendbe megrongálódott épületeinket. Lehet, hogy egy-egy gyülekezet gyenge önmagában. De erre a feladatra az ország cvangélikussága elég erős. Hívunk benneteket: szervezzük meg és folytassuk le eredményesen a megsegítés munkáját. Évente két templom! — s nem kell messzire néznünk, hogy rendben lássuk épületeinket az Istent dicsérő gyülekezetekkel együtt. A Gyülekezeti Segély, a volt Gyámintézet utóda, nagy reménységekkel indul és a tervszerű egyházépítés nagy eredményeit ígéri mindannyiunk számára. „...ELVÉGEZTETET 44 • • • (Járt. 19, 30.) k
