Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-04-04 / 14. szám

EVARCfUKíJS

s

Pilátus a

A Krédó: az Apostoli Hitvallás, vagy röviden Hiszekegy latin neve kezdőszava után (credo = hiszek); S Poncius Pilátus a Római Birodalom judeai tartományának helytartója, Kr. u. 26—38-ig. Mindenesetre különös, hogy ennek a pogány római hivatalnoknak a neve belekerült a keresztyénség legrégibb hitvallásának a szövegébe, innen a közmondás, ha valaki olyan helyt bukkan fel, ahol a legkevésbbé várnók: »belekerült, mint Pilátus a Krédóba«. Csakugyan, hogyan is került Pilátus a Hitvallás szövegébe?

Két ember neve szerepel csupán a Hitvallásban: Máriáé és Pilátusé. Jézus Krisztus, Isten fia, »született szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt«. E két név, melyeknek viselői oly különböző emberek voltak, nem véletlenül került egymás mellé a Hitvallásban. Mindkettő egyet mond, a maga módján bár és különböző hangsúllyal: az Ige testté lett. Isten Fia, valóságos emberként jelent meg s élte le azt a 33 esztendőt, amely időszámításunk kezdetét is jelenti egyben. S Poncius Pilátus neve mindenekelőtt azt jelenti: a történelemnek egy bizonyos meghatározott idejében jelent meg Jézus Krisztus e világban. Nemcsak a térképnek egy bizonyos pontjára lehet ráhelyezni az ujjúnkat: itt járt, ez ösvényeket taposta, a Jordánban merítkezett alá Kapernaumban volt állandó lakása, Betlehemben született és Jeruzsálem kapui előtt szenvedett kereszt- halált, — hanem a történelem ' egy bizonyos pontjára is reámutathatunk: akkor történt mindez, amikor Júdeábán Poncius Pilátus volt Tiberius római császár helytartója. Ha napjainkból elindulva, visszafelé haladunk a történelem évszázadainak során, végül is ezerki lencszázegyné- hány esztendei utazás után megérkezünk Pilátus korába s palotája udvarán részesei lehetünk a nagy jelenetnek: amikor a názórati prófétát a római helytartó elé állították népének főpapjai. Igen, az Ige valóban testté lett és lakozott miközött ink. Élete épp olyan történeti esemény, mint a magyarok bejövetele, vagy a mohácsi vész. S az nem véletlen, hogy ezt az egész életet ezzel az egy szóval foglalja össze a Hitvallás: szenvedett. Mert szenvedés volt egész élete, a betlehemi jászoltól a golgotái keresztig, érettünk vállalt áldozat. »Bűneink büntetése rajta volt és az ő sebeivel gyógyultunk meg«, hirdette az Ótestamentom prófétája (Ésaiás 53. r.) s az Űjtestamentom apostola megerősíti ezt a bizonyságtevést: »íme az Istennek Báránya, aki elveszi e világ bűneit.«

J

ézus Krisztusban Isten maga lépett bele a világtörténelem be, — ezt jelenti Poncius Pilátus neve a Hitvallásban, ezért került bele és jó helyen van ott. Akkor és ott következett be, hitünk szerint, az emberiség történetének nagy fordulópontja s ezt az időpontot meg kellett örökíteni. Erre szolgál annak a férfiúnak a neve, aki Jézus Krisztus életében, a szent történetben, az üdvösség történetében az emberi történet képviselője, akinek személyében a világtörténelem találkozik az üdvtörténettel. Tanúságául annak, hogy Jézus Krisztus élete és halála nem maradt a kicsiny Júdea tartományának és a maroknyi zsidó népnek ügye, hanem az egész földkerekség minden népének döntő ügyévé lett. Isten nem

Krédóban

hagyta zúgüggyé lenni (Cselekedetek 26, 26) az ö ügyét, hanem szélesre tárta az üdvösség kapuját az egész emberiség előtt, hogy mind az egész földnek széles határairól, zsidókból és pogányokból gyüjtessék egybe a Krisztusban hívők serege, az egyház népe. Így lett az egyház a népek egyházává s ennek éppen Pilátus neve a jele a Hitvallásban,

Dilátus, a Római Birodalom hiva- * talnoka, nem játszik valami dicső szerepet Jézus szenvedéstörténetében. Biblián kívüli forrásokból is tudjuk, hogy hiú, erőszakos és rövidlátó ember volt, kellő államférfiúi bölcseség és a hagyományos római jellemszilárdság híjával. Méltatlan és alkalmatlan képviselője a Római Birodalomnak, mert nem a törvény pártatlan őre s az igazság védője, hanem önző, egyéni érdekeit szolgáló törtető. Könnyű őt megfélemlíteni azzal a fenyegetéssel, hogyha Jézust szabadon bocsátja, feljelentik a császárnál (János 19,12). Csak a maga kis pecsenyéjét akarja megsütni a főpapok szította tűznél s nem törődik a birodalom tekintélyével. Ezért hagyja jóvá Jézus kivégzését, jóllehet meg van győződve ártatlanságáról.

És Jézus mégis* elismeri és tiszteli benne a Római Birodalom törvényes képviselőjét, azt a felsőbbséget, amelynek ő is, amíg e testben jár, engedelmességgel tartozik. »Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked«, vallja kihallgatásakor s ezzel éppen azt ismeri el: Isten adta a hatalmat Pilátus kezébe s azért gyakorolhatja azt törvényesen, még ha vissza is él vele. Sőt maga Isten is felhasználja Poncius Pilátust nagy terveiben. Igaztalan ítéletével is Isten igazságának végrehajtója lesz, az egész világ javára, minden ember üdvösségére,

Í

gy kerül bele Pilátus neve a Hitvallásba és ott is marad mind az idő végéig. Bizonyságául Isten bölcsességének, hatalmának és dicsőségének, aki emberek által is munkálja s minden módon véghez viszi üdvösségünket. Terveiben benne van a Római Birodalom is, annak a maga idejében páratlan úthálózata, jogrendje, népeket egybefogó, egységes nyelvet és műveltséget teremtő békéje, a híres Pax Romána. Nem véletlen, hogy éppen ebben a birodalomban és éppen ebben az időben indult el útjára az evangélium, Isten emberszerete- téről, minden népek üdvösségéről való örvendetes jóhír s el is jutott szinte az altkor ismert egész világnak minden szögletébe. A római birodalomnak volt polgára Pál apostol is (Cselekedetek 22, 25—29) s ez iránt való engedelmességre intette gyülekezeteit, mert »Isten szolgája ő a te javadra« (Róma 13, 4). Isten szolgája volt így Pilátus is, tudta s szándéka nélkül s Jézus keresztfájának feliratával is önkénytelenül bizonyságot tett az elérkezett Messiásról: »A názáreti Jézus, a zsidók királya« (János 19, 19—22).

Pilátus a Krédóban: a gyarló, bűnös ember Isten szent terveinek szolgálatában, az ember, akit Isten végtelen szeretete felemel, szerszámául méltat, hogy alkalmatlan eszközökkel is csodálatosan munkálja üdvösségünket és megmutassa rajtunk az O dicsőségét;

G. Gy.

ARCOK A BIBLIÁBAN

Ászár

Az ő és társainak ajkán csendültek fel először a zsoltárok ezerszínű dallamai. Már az; izraeli gyülekezet is tudatában volt annak, hogy az istentisztelet puszta és sivár ének nélkül és így a gyülekezet történetének kezdetén ott találjuk azokat, akik énekszóval dicsérik az Urat. Milyen sokszínű ez a zsoltárének! Hol az eget és földet betöltő öröm hangján szólal meg, hol az igazi bűnbánat szaván. Máskor az Isten áldásáért száll fölfelé az ének, hogy a hála himnusza kövesse. És ki tudná elmondani mindazt, ami Ászéinak és társainak ajkán, hangszerekkel kísérve felcsendült a je- ruzsálemi templom falai között.

Az énekek szövegét vagy ők írták, vagy olyan neves emberek, mint Dávid és Salamon, sőt olyanok is, akiknek nevét nem őrizte meg számunkra a Szentírás. A dallamok, amiket ők szereztek, ma már ismeretlenek előttünk, de a sok szép imádság, dicsérő ének ma is előttünk van, ha felnyitjuk a zsoltárok könyvét.

Sok év telt el azóta. Egymást követték a gyülekezetben a nemzedékek, újak léptek a régiek helyébe, lókat felejtve, sokat tanulva. Elfelejtették az ősi dallamokat, sokszor h szöveget is, de az Istent dicsérő énekszó sohasem hallgatott el az egyház tagjainak ajkán. Ma is, mint

egykor Dávid idejében, vagy az első keresztyének korában, száll az ének föl az egek Urához, hol a könyörgés, hol a hála, hol a dicséret szavával. Kicsi falusi templomok régi, sokszor viharvert orgonája, kendős nénikék reszkető hangja, éppen úgy Istenhez fohászkodik, mint a nagy templomok modem orgonái, vagy az énekkarok sokszínű hangja. Ugyanazt az Isten dicséri a múlt, a jelen, mint akit Ászáf és társai dicsértek, a maguk egyszerű énekével.

Szóljon továbbra is az ének, ahogy a 150. zsoltár bíztatja a gyülekezet

tagjait:

»Dicsérjétek az Vratl Dicsérjétek Istent az 6 szent helyén; dicsérjétek őt az ő hatalmának boltozatján! ..; Minden lélek Dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!«

Vámos József

FIGYELMEZTETÉS 1

A Lutherén) a vegyeskar vezetősége közli, hogy több vidéki kérésre a visszamenetol megkönnyítése érdekében a János passió előadása április 12-én a jelzett Időtől eltérően már j 6 órakor kezdődik.

Előkészületek

az evanstoni nagygyűlésre

Az egyházi sajtó világszerte foglalkozik az Egyházak Világtanácsa Evans tonb&n tartandó augusztusi nagygyűlésének előkészületeivel. A nagygyűlésre 48 országból, 161 tagegyház 500 kiküldöttjére számítanak, részt vesznek ezenkívül a tanácskozásokon az Egyházak Világ- tanácsához közelálló szervezetek delegátusai, szakértők, megfigyelők olyan egyházakból, amelyek eddig nem csatlakoztak az Egyházak Világtanácsához. Az ifjúság képviselőivel együtt mintegy 1200 személy részvételével számolnak. A teológiai szeminárium nagytermében 400 ülőhelyet biztosítanak a sajtó, ebből 220-at a napisajtó számára az USÄ- ból és Kanadából. A konferencia ideje alatt rádió- és televíziós közvetítésről is gondoskodnak. A végre- hajtóblzottság Eisenhower elnököt is felkérte a konferencia meglátogatására és remélik, hogy az elnök e meghívást el is fogadja.

HÍRÜNK A VILÁGBAN

Az Evangelischer Pressedienst, a

Német Evangéliumi Egyház hivatalos kőnyomatosa március 18-i számában foglalkozik a zsinat megnyitó ülésével. Elmondja, hogy Hollandiából, Belgiumból, Franciaországból, Skóciából, Ausztriából, Olaszországból, Magyarországból és Csehszlovákiából érkeztek vendégek a zsinatra; »Az Egyházak Világtanácsának, valamint a Lutheránus Világszövetségnek — ez utóbbinak Lund-Quist főtitkár által átadott — üdvözlése után — írja —1 különleges figyelemmel hallgatta meg a zsinat Bereczky Albert püspök üdvözlő beszédét, aki a magyar és a csehszlovák protestáns egyházak szószólójaként mély együttérzését fejezte ki a kettéosztott német nép sorsával és magáévá tette Dibelius püspöknek a négyhatalmi konferencia után elhangzott felhívását: »Tovább hinni, tovább remélni, tovább szeretni!«

A nyugatnémetországi Reformierte Kirchcnzeitung március 15-i száma foglalkozik a Presbiteri Világszövetség most kiadott jelentésével. »A jelentés — mondja a lap — különösen kiemeli azt az örvendetes munkát, amelyet a magyar református egyház végez.« Hirt ad a lap Bell püspök és Visser't Ilooft, valamint Hromádka professzor magyarországi látogatásáról is.

Erről a látogatásról számos nyugati egyházi lap közöl értesítést, több lap az Egyházak Vilógtanácsa kőnyomatos lapjának errevonatkozó közleményét veszi át.

Az »Aufbau« című zürichi lap március 12-i száma »Keresztyénség és állam« cím cikkében elismeri, hegy »Mindszenthy és társai aktív politikusok voltak, akik a nagybirtok érdekeit érvényesítették és vallásos meggyőződésükön kívül politikai és anyagi érdekeket képviseltek«.

A BÉKE SZOLGÁLATÁBAN

D. Martin Niemöller egyházelnök egy »keresztyén béke-hét« keretében »Hitünk küzdelme a félelem ellen« címen tartott előadást Bernben, Zürichben és Bőseiben, az előadásokat nagy tömegek hallgatták végig.

Ugyancsak a »keresztyén békehét« keretében dr. Lüthi lelkész a keresztyén ember politikai állásfoglalásáról beszélt, D. van der Meulen hollandiai lelkész a színes népek közötti misszió és a békeszolgálat ösz- szefüggéseit világította meg, dr. Ca- salis francia lelkipásztor a francia- országi vallási helyzetről számolt be, ahol a kis református egyház nehéz helyzetben van a klerikális és antiklerikális csoportok között.

RUTTKAY-MIKLIÄN GÉZA:

A mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének és halálának szent története,

I. Virágvasárnapra

II. Nagypéntekre

*

Készítsük elő a nagyheti passióolvasást a könyv csoportos megrendelésével. Ára 6.— Ft. Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál, Bp., VIII., Puskin-u. 12. Csekkszámla: 220.278.

A gyülekezeti iratterjesztéseknek 10%-os engedményt biztosítunk,

UAZ

Április Negyediké ez évben vasárnapra esik. Ez arra ihleti az evangélikus egyház igehirdetőit és népét, hogy a prédikációban és a gyülekezeti könyörgésben Isten elé vigyük felszabadult hazánk ügyét, hálaadásunkat előrehaladásunkért és könyörgéseinket hazánk békéjéért és népünk jólétéért. Gyülekezeteink seregestül indulnak fel ezen a napon hálát adni hazánk felszabadulásáért a hosszú hitleri elnyomásból, a háborús évek borzalmaiból s a félelemből, mellyel templomainkat, hazánkat, gyermekeinket és otthonainkat féltettük. Gyülekezeteink egybegyűlnek, hogy hálát adjanak Istennek azért az irgalmasságáért, hogy történelmi bűneinket, melyek útján hazát vesztettünk, megbocsátotta s megengedte új hazánk felépítését s azt is, hogy új hazánk valóban azoké legyen, akiké, — a dolgozó népé. De hálát adnak gyülekezeteink nemcsak a romokból újjáépült házakért, a megépült munkahelyekért, a bevetett földekért, a kenyérért, az iskoláért, a könyvekért és mindenért, mellyel Isten gazdagította emberi életünket, de hálát adnak a megéledt és ma- gáratalált evangélikus egyházért is. Hazánk felszabadulásának kilencedik évfordulóján gyülekezeteink boldogan köszönik egyházunk szabadságát és erejét, mellyel az Űr Jézus Krisztus üdvözítő evangéliumát hirdeti. Köszöni a gyülekezeteket, az

ÁNK

egyes keresztyén emberek hitét, melyet Isten nemcsak megtartott, hanem megerősített, történelmi tapasztalatokkal tett sokkal engedelmesebbé és igéjével tisztított. Egyházunk a megújult hazában boldogan szolgál a felemelkedő magyar népnek. Azon igyekszik, hogy mindig engedelmesebb szolgálatával köszönje meg a magyar népnek mindazt, amit az egyházért is áldozott s a bizalmat, mellyel egyházunk szolgálatát elfogadta. Hazánk felszabadulásának ezen a szép ünnepén megváltjuk hibáinkat is Isten és emberek előtt. Késedelmességünket és elmaradásainkat Isten színe elé visz- szük és kérjük, segítsen minket időszerű igehirdetéshez, népünk életkérdéseihez alkalmazkodó szolgálathoz, az emberiség mai nagy kérdésében: a béke ügyében felelősségérzethez. A felszabadulás ünnepén a hivő evangélikus emberek munkában el nem fáradó szolgálatot fogadnak hazánk és népünk érdekében. Szeretjük hazánkat és jót kívánunk neki! Adja Isten, hogy ez az ünnep népünk boldogságának kifejezője legyen. Adja Isten, hogy népünk jólétéért, műveltségének emeléséért, teremtő békéjéért folytatott országos küzdelmünk kormányunk szilárd vezetése alatt mindennap újabb sikereket hozzon, Isten áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggell

Szombat esti közös imádságunk

AZ EMBEREK JAVÁRA.

Ján. 17, 19.

Jézus »odaszentelte« magát az emberekért, köztük tanítványaiért. Ez az »odaszerttelés« pedig úgy történt, hogy áldozatul adta önmagát: életét adta sokakért. Nemcsak a barátaiért, hanem minden emberért.

Jézus odaszentelésének az emberek élvezik hasznát. Közelebbről azok, akik hittel tekintenek Jézusra és boldogan ismerik fel, hogy az oda- szentelés az életükért és üdvösségükért történt. Jézus odaszentelése által bennünket Isten tulajdonává és így megszenteltekké tett. Ez azt jelenti, hogy mi nem azáltal leszünk Istenéi, vagyis nem azáltal szentelődünk meg, ha minden erőnket összeszedve igyekszünk megtartani Isten parancsolatait, vagy ha nagy buzgósággal »odaadjuk« magunkat Istennek, hanem azáltal, hogy Krisztus szentelte magát oda értünk.

Természetes azonban, hogy Jézustól kapott megszentelt mivoltunk kötelez is bennünket; A kapott bűnbocsánatból élnünk kell. A kapott ajándék annak megtartására kötelez. Ez pedig csak késhegyremenő harc árán lehetséges, mert a Kísértő mindent elkövet a megszentelt emberek elbuktatásáért; Vagyis a kapott kegyelem nem pániára fektet, hanem harcba szólít. Ezért mndotta Luther; »Nem adatik a kegyelem önmagunkon való muníkálkodás nélkül.«

VALLJUK MEG, hogy sokszor a magunk erejéből akarjuk megszerezni azt, amit Jézus számunkra megszerzett, önmagunk akaratában és erejében bízunk.

ADJUNK HALAT, hogy Jézus odaszentelése által mi is Isten tulajdonai lehetünk és Isten bennünket is naponként indít a óriásokért. való áldozatos életre,

KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Jézus adjon erőt a naponkénti győzedelmes harcra, hogy egyre jobban kiábrázolódjon rajtunk az ö arca. Imádkozzunk a böjti igehirdetés-sorozatokért, a gyülekezetek böjti megújulásáért, a most megjelent új Konfirmációs Káté jó szolgálatáért, a különböző egyházkormányzati gyűlések eredményességéért, népünk gyümölcsöző munkájáért K. Z.

B I BLI A-OLVASÓ

HETI IGE:

Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. Ján. 17:19.

Április 4. Vasárnap, Ján. 16: 12—15.

Jézus minden tettét, — a nagypéntekit is — az a cél irányítja, hogy a tanítványok — az egyszeriek és mindenkoriak — igazságra jussanak. Megismerjék Öt, aki az első pünkösd óta igehirdetéssel gyűjt népet magának. Ahol szól az ige, ott dolgozik a Lélek és sikere van. így oldja meg a jelent is, meg a jövőt isÁprilis 5. hétfő, Ján. 16:16—24.

Nagypéntek meg húsvét úgy tartoznak össze nemcsak az igében és Igehirdetésben, hanem a keresztyén életben is, mint bűn és kegyelem, halál és élet, szomorúság és öröm, mint kérdés és felelet. Aki nem szomorodik meg sötét, pokolra vivő bűne miatt, annak sohasem csillan meg se a szívében, se a szemében a diadal öröme. Ezek nélkül, pedig csonka a keresztyénségünk.

Április 6. kedd, Ján. 16:25—39.

Ebben az életben is megadatik a megértés azoknak, akiknek hallásra nyílik fülük böjt idején. Azok nem tapogatnak, mint vakok a falat, hanem helytállnak, mint olyanok, akik felől jól végzett Isten. Jézus ugyanis vállalta a békétlenség és elhagyatottság böjtjét is a mi békességünkért.

Április 7. szerda, Ján. 17:1—51.

Az istenkeresés emberi harc és kudarc. Isten megtalálása kegyelem. Ez pedig csak Krisztusban, az egyetlen helyes és érdemes úton lehetséges. A kereszten Isten karja is, szíve is nyilvánvaló. Mégpedig úgy, mint a legkeményebb kar és úgy, mint a legféltőbb szív. Ennek ismerete az istenismeret, elfogadása az üdvösség.

Április 8. csütörtök, Ján. 17:6—13.

Jézus megtette a magáét és szüntelen meg is teszi. Tanított, csodákat tett, meghalt értünk. Nála azonban még itt se pont, éjszaka, pihenés következik, hanem mint sikeres szavú főpap esedezik nyájáért, övéi egységes csapatában hatalmas visszhang kél hallásban, hitben, imában. Ezt meg nekünk kell megtennünk.

Április 9. péntek, Ján. 17:14—19.

Kétféle eltévelyedés fenyeget a keresztyén életben. Az egyik: bele- veszés a világba. Ebben az esetben csak bokrétának, napernyőnek kerül elő Jézus neve és igéje. A másik: a fellegekben járás. Az ilyen ember szökik a teendők frontjáról és folyton valami kegyesre meszelt hegyoldalt keres. Jézus itt ’halt meg értünk és igéje eligazít itt is, addig is, amíg lesz új ég és föld.

Április 10. szombat, Ján. 17:20—26.

A kereszt előtt és Atyánk előtt álló főpap itt igazán közvetlenül ránk veti tekintetét. Judás lohol az árulásra. Néki ránk van gondja. Az a fő gondja, hogy egyek legyünk annyira, hogy észrevegye a világ. A sónak íze van, a gyertya világít, a hegyi város messze ellátszik. Csak ilyen nép illik oda, ahol Ö van. Szabó Gyula.