Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-01-10 / 2. szám

♦ % BAKONY CSERN YE l1 eszült érdeklődéssel érkeztem a * Bakony lábánál elterülő köz­ségbe. Sok mindent hallottam már róla; hogy csaknem teljes egészé­ben evangélikus emberek lakják, hogy lakosai bányászok, hogy nagy a szektaveszély stb. Az első dolog, amit tapasztaltam: a nagy távolság! Már hosszú per­cek óta robogott az autóbusz a köz­ségben, már kétszer meg is állt, de a kalauz — izgatott mozgolódásomat látva — nyugalomra intett. Mint utóbb megtudtam: több mint nyolc kilométert tesz meg az autóbusz a községben, egyik végétől a másikig s a község még ennél is jóval hosz- szabb területen van. Az evangélikus templom pedig, a lelkészlakkal együtt, a község szélén épült. Később tudtam meg azt is, hogy ennek a távolságnak a lelkészi szol­gálat szempontjából mi a jelentő­sége. A lelkésznek egy órát kell gyalogolnia a sötét éjszakában, hogy egy bibliaórát megtartson; utána ugyanannyit vissza. És minden nap tart bibliaórát! T-j1 iatalon került ide, ebbe a nehéz és felelősségteljes szolgálatba Gyekiczky János, a gyülekezet lel­késze. 1953 tavaszán ürült meg a lel­készi állás, mikor Honéczy Pál, a gyülekezet lelkésze nyugdíjba vo­nult. A gyülekezet egyhangúlag meg­hívta pásztorául a segédlelkészt, aki már majdnem egy éve szolgált buz­gón és szeretettel a gyülekezetben. Gyekiczky János a meghívást nem a nyugalomra, az elpihenésre í'aló alkalomnak tekintette, hanem nagy clkötelezést és hatalmas feladatot látott benne. Nagy tervei vannak, amikről a gyülekezet presbitereivel szokott beszélgetni: gyülekezeti ter­met és új orgonát szeretnének épí­teni és renoválni a templomot. TAe a bakonycsernyei lelkésznek •*-* nemcsak lendületesnek kell len­nie, hanem bibliaismeret és keresz­tyén élet szempontjából is példa­képül kell állnia a gyülekezet előtt, a presbiterekkel együtt. Mert nem volt alaptalan a szektaveszély híre... Ahogy vasárnap délelőtt istentiszte­let előtt végignézünk a lelkészi hi­vatalból a község főutcáján, látom, hogy sokan mennek ellenkező irány­ban, el a templomtól. — A szektások — hallom a gond­nok hangját a hátam mögött. Kese­rűen és fájdalmasan hangzik ez a sző. Igen, elég sokan mentek el a gyü­lekezetből és szerveződtek külön közösségé. Mintegy nyolcszézan. Sokan nem a saját hibájukból, ha­nem azért, mert a gyülekezet lelké­szei nem voltak pásztorai a nyájnak és ennek következtében a gyüleke­zet belső élete megbomlott. Most ezen a ponton is nagy a vá­rakozás. A nyájtól elszakadt juhok vissza-vissza pislognak, hogy váj­jon milyen az új pásztor? És azt látják, hogy a gyülekezet élete nagy megújuláson megy keresz­tül: hogy egyre többen járnak temp­lomba; hogy egyre több az igehir­detési alkalmak száma; hogy a meg­elevenedett lelkiélet következtében egyre élénkebb a gyülekezet költ­ségvetése is. A példa vonzó. Egy félig paraszt, ^ félig bányász gyülekezet élete kezd egyre határozottabb formában kibontakozni. Ez vonzani fogja azo­kat, akik a szektákhoz menekültek a gyülekezet válsága idején. Adja Isten, hogy a bíztató kezdet után igaz és jó kibontakozás követ­kezzék. ^ Szeberényi Tamás AMIT ŐBENNE KAPSZ Életem tapasztalata szüntelenül arra vezet, hopp jelismerjem: éppen Öreá, Jézus Krisztusra van szüksé­gem. Szegény bűnös vagyok — O' sza­badító. Gyenge vagyok — 0 erős. Szegény vagyok — ö gazdag. Szomjas vagyok — Ö a kiapad­hatatlan forrás. Éhezem — Ö az élet kenyere. Beteg vagyok — 0 a gyógyítóm. Félek a haláltól — Ö már meg is győzte. Semmim sincsen — őbenne min­denem van. * TALÁLKOZTÁL valaha is boldog emberrel, aki hara­got hordozott a szivében? (Lunde) Megjelent az EVANGÉLIKUS NAPTÁR az 1954. évre Ara; 8.— Ft Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál, Budapest, VIII.. Puskin-u. 12. A befizetéseket a 20.412 sz. csekkszámlára kérjük! Evangélikus elet ■ ' 1 l ...................... I li ■ I mi mii ......■■■.... GY ÜLEKEZETI HÍREK 1054. január 10. Vízkereszt után 1. vasárnap. A vasárnap üzenete: Isten dicsőségének szolgálatában. Igék: Ef 5,8—14. — Mt 5,13—16. — Liturgikus szín: zöld. Lelkész! hivatalok figyelmébe! Ezúton hívjuk fel a lelkész! hiva­talok figyelmét arra, hogy a most megjelent Evangélikus Naptárra a Sajttóosztály még elfogad pótigény­léseket. Egyúttal kérjük azokat a lel­kész! hivatalokat, akik eddig még nem jelentették be, hogy hány pél­dányra tartanai? igényt a naptárból, igénylésüket sürgősen nyújtsák be. Közöljük azt is, hogy az Útmutatót a január 10-ével kezdődő héten küldjük szét. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály MARCALGERGELYI Az összgyülekezet önkéntes ada­kozásokból karácsonyra rendbeho­zatta 16 változatú orgonáját. Kará­csony este az anyagyülekezet ve­gyeskarának szolgálatával énekes áhitat volt a templomban. Elisme­résre méltó nemcsak az énekkar egyházi, jó szolgálata, de az a buz­galom is, amellyel az énekkar tag­jai együtt dolgoztak. Az év utolsó vasárnapján zenés áhítat volt a templomban. Bácsi Irén és Bácsi Magdolna szólaltattak meg orgo­nán és hegedűn Bach-műveket. Ugyanekkor Bácsi Sándor pápai lel­kész hirdette az igét. SZERGÉNY A gyülekezetben megalakult és szépen szerepel a kétszólamú ének­kar, melynek vezetője a gyülekezet egy kántorképzőt végzett tagja. KÜLSÖVAT Advent első vasárnapján a gyer­mekbibliakör tagjai szolgáltak a fel­nőtt gyülekezetnek énekekkel, ver­sekkel és bibliaismeretük bemutatá­sával. KEMENESMAGASI Advent harmadik vasárnapján Síkos Lajos marcalgergelyi lelkész hirdette az igét a gyülekezetben és előadást tartott a gyülekezetépítés­ről, ANGYALFÖLD Vasárnap, 10-én, délután 5 órai kezdettel tartja a gyülekezet januári szeretetvendégségét. A szereletven- dégség teljes műsorát a Luthcránia vegyeskar szolgáltatja, Weltler Jenő karnagy vezetésével. Előadást tart Zalánfy Aladár egyházkerületi zene- igazgató. A válogatott egyházi ének­és zeneszámok bemutatója, legkivá­lóbb énekegyüttesünk első idei sze­replése komoly élményt ígér. GYOMA Advent harmadik vasárnapján a gyülekezetben vallásos est kereté­ben Kun-Kalser József mezőberényi lelkész szolgált. Szavaltak: Weigel Erzsébet és Gulyás Mária. EGYHÄZASRÄDÖC A vasi egyházmegye szórványában, Egyházasrádócön a karácsonyesti ünnepélyt reformátusok és evangé­likusok együtt tartották, mindkét lelkész szolgálatával. A két íelekezet hívei egymás istentiszteleteit is láto­gatják, ha saját felekezetűknek az­nap nincs igehirdetési alkalma. NÓGRÁDI EGYHÁZMEGYE A lelkészi munkaközösség decem­ber 7-én Balassagyarmaton össze­jövetelt tartott, amelyen Váczi János biblia-tanulmánya után Révész László béri lelkész olvasta fel a nógrádi gályarabokról szóló tanul­mányát, majd dr. Csengődy Lajos esperes számolt be a legutóbbi es­peres! értekezletről és vezette a meg­beszélést a folyó aktuális egyházi ügyekről. Az összejövetelt úrvacsora­osztás fejezte be. HOGY A HÍVŐK JÓ CSELEKE­DETEI — noha ők ebben az életben a testben rejlő bűn folytán tökélet­lenek és tisztátalanok — mégis mint és miért kedvesek és tetszőek Is­tennek, ilyent nem tanít a törvény, mely egészen tökéletes, tiszta enge­delmességet követel az Istennek tet­szés végett. Hanem az evangélium tanítja ezt, hogy a mi «-lelki áldo­zatunk« kedves Istennek «a hit ál­tal«, «Krisztusért« (1 Pt 2, 5, Zsid. 11, 4), Ilyenformán a keresztyenek nincsenek a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt, mivel ők maguk a törvény átkától és kárhozatától a Krisztusba vetett bit által megsza­badultak és mivel jócselckvésük — noha tökéletlen és tisztát! an — Krisztus által kedves Istennek. Ugyanis ezeket nem a törvény kény­szerítésére, hanem a Szentlélek megújításából, szívből, önként és kényszer nélkül teszik Isten ked­vére, amennyiben a belső ember sze­rint újjászülettek; éppígy viszont állandóan harcolnak az óádám el­len. Formula Concordiac, II. 6, 22. Gicrtz Bo: HITBŐL ÉLÜNK Vászonkötésben. Ara ; 30.— Ft. Evangélikus Egyetemes Sajtó- osztály Budapest, VIII., Puskin-u. 12. HÁZASSÁG Karácsony másnapján Prátscr József és Borki Irén házasságot kö­tött a meszleni evangélikus temp­lomban. HALÁLOZÁS Czabai Jánosuc, a budahegyvideki gyülekezet hűséges egyházfinéja, rö­vid szenvedés után, 50 éves korá­ban, újév reggelén elhunyt. Teme­tésén, Monoron, a gyülekezet nagy részvétele mellett gyülekezeti lelké­sze: Danhauser László hirdette Isten igéjét. Istentiszteleti rend 1934. január hó 10-én, vasárnap. Budapesten PESTI OLPALON: DEAK-TÉR rí.p. 9 (úrv.) Zay László, d. e. II Zay László, d. u. G Az egyetemes ímahét záró istentisztelete. — FASOR: délelőtt V2IO Cserháti Sándor, <1. e. 11 Gyön­gyösi Vilmos, d. u. 6. Szita István, 3. u. 7 Szerctetvmidégség. — DÓZSA GY- OT 7. d. e. VilÖ Gyöngyösi Vilmos. ÜLLÖI-ÜT 24. d. e. VilO. d. e. 11. — RA- KOCZ1-OT d. e. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., d. e. Vs 12. — KARÁCSONY S.-U. d. e. 10. — TÍÍALY K.-U. 28. d. e. 11 Vámos Jó­zsef, d. u. 6 Bonmai Sándor. — KÖBANYA d. e. /: 10 Koren Emil. d. u. 5 Szeretetven- dégség. — SIMOR-U. d. e. 7,12 Koren Emil. — UTASZ-U. d. c. ’/< 12 Hafensehcr Károly. — ZUGLÓ d. e. 9 (gyerm.) Scholz László, d. e. 11 (úrv.) D. Dezséry László, d. u. 6 Scholz László. — GYARMAT-U. 14. d. e. VjIO Muntág Andor. — RAKOSFALVA d. r. VtlJ Muntág Andor. — FÖTI-UT d. e. I! (úrv.) Rimár Jenő, d. ti. 5 Szteretelvendégség (Lutheránia). — VAC1-DT 129. d. c. 8 Rtmár Jenő. d- u. 4 Gádor András. — ÚJPEST d. e. 10, d. u. 7j7. — DUNAKESZI d. e. 9. — VAS-U. 2/c. d. e. 11 Szimonidesz Lajos. — RÁKOSPALOTA. MAV-TELEP d. e. >/„9 _ RP. NAGYTEMPLOM d. e 10 RP. KIS- TEMPI.OM d. ti. 3. — PESTÚJHELY d. e. 10 Kürtösi Kálmán. — RÁKOSKERESZTÚR d. e. Vili. — RAKOSHEGY d. e. 9. — RAKOS- L1GET d. e. 10. - RÁKOSCSABA d. e. 9 Békés József, d u. ‘/,7 Békés József. — C1NKOTA d. e. 9 (gyerm.), d. c. 10 d. u. ‘A3. — MÁTYÁSFÖLD d. e. 7,12. 'KERF.- PES.KISTARCSA d. e. 7<10. — PESTLŐRINC d. e. II. d. u. 5. — PEST1MRE d. c. 10. ■- PF.STERZSEBET d. e. 10. SOROKSAR- UJTELEP d. c 7,9. — KISPEST d e 9 d. e. 10 d. ti. G. — WEKERLE-TELEP ti. el 8. — RÁKOSSZENTMIHÁLY d. e. 7,11 d. u. 5. ' BUDAI OLPALON: BECSIKAPU-TER d. e. 9 Pelhő István, d. e. II Sréter Ferenc, d. u. 7 Várady Lajos. — TOROCZKÖ-TÉR d. e. 9 Várady Lajos. — ÓBUDA d. e. 9 Mezősi György, d. e. 10 Mezősi György, d. u. 5 Mezősi György, d. ti. 6 Szeretetvendégség. — XII,, TÁRCSAY v.-u. 11. d. e. 9 Zulauf Henrik, d. e. II Zulauf Henrik, d. u. 7 Panhauser László. — SZABADSAGHEGY, DIANA-UT 17. d. e. 7,9 Ruttkav F.lemér. — HŰVÖSVÖLGY, LELKESZNLVELÖ-1NTEZET d. e. 10 Dán hauser László. KELENFÖLD d. e. 8, d. e. 11. d. u. 5. — NÉMETVÖLGYI-OT 138. d. e. 9. — XI., BARTÓK B.-ÜT 158. d. 12. — CSEPEL d. e. II, d. u. 6. — BUDAFOK d. e. 10. - NAGYTÉTÉNY d. e. 7,9. — KELEN- VÖLGY d. e. 9. — ALBERTFALVA d. e. Vall. — CSILLAGHEGY d. e. ValO Kaposvári Vilmos. KÉT ESEMÉNYRE LÉGY JÓ MINDHALÁLIG — mondja, kéri, üzeni s írja fel éle­tünk kapuira egy magyar író regénye. S nem csak a magyar ifjúságnak szól ez a biblikus tömörségű három szó­ból álló szózat, szól az mindenki­nek. Móricz Zsigmond regényhőse, az okos, tisztaszívű s igaz Misi, a szegény ács fia, kiábrándul a fel­nőttekből, akik közé oly véghetet- lenül vágyódik. S amikor kiderül ár­tatlansága és becsületessége, az ösz- szetört gyermekből nem a megha- sorilás, hanem az építés vágya lo­bog fel. »Mi akarsz lenni, édes kis fiam? — kérdezte a bátyja újra. Misi hirtelen azt mondta: Az em­beriség tanítója!« S akkor a bátyja, nagybátyja megmagyarázza a csöpp embernek, hogy aki tanítani akar, annak tudnia is kell. De a fiú egé­szen másra gondol. Vagy más egyébre akarod te tanítani az em­beriséget? — kérdi a jóságos fel­nőtt. Nyilas Misi erre azt feleli, amit édesanyja óta tudott: »Csak arra, hogy légy jó mindhalálig!« Es ki nem ismeri ezeket a soro­kat: »Es másnap, mikor az egész osztály néma, ünnepi csendben ült a helyén és Rócz tanár úr komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment föl a katedrára, hogy onnan a nagy csöndben, halk szóval em­lékezzék meg Nemecsek Ernőről és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap délután három órakor vala­mennyien fekete, vagy legalábbis sötét ruhában gyülekezzenek a Rá­kos-utcában, Boka János komolyan nézett maga elé a padra és most elő­ször kezdett derengeni egyszerű gyerek-leikében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az az élet, «»melynek mindnyájan küzdő, hol bá­natos, hol vidám szolgái vagyunk.« kgy végződik Molnár Ferenc regé- hye, A Pál-utcai fiúk. Ez a regény, a helytállás regénye. Pesti gimna­zista fiúknak egy beépítetlen telekre szorított hősi és nagy patriotizmusa. Akár Móricz regényét, akár Molnár Ferencét olvassuk, mindig érezzük, hogy az élet tömény alakító erejével találkoztunk. Ez a két remekmű a legfontosabb mondanivaló a magyar fiatalság számára. Azért írunk e két könyvről, mert újból találkoztunk a hatásukkal. Most karácsonyra mindkét könyv olyan páldányszámban jelent meg, amilyenben még ifjúsági könyv alig jelent meg nálunk s egy hét alatt egy szálig elfogyott az egész. Ka­rácsony előtt két nappal hiába pró­bálkoztál, hogy Móricz regényét, vagy Molnár könyvét megszerezd. Mint a tikkadt föld az esőt, úgy szívta magába a jó olvasmányra váró fiatalság ezt a két regényt. Az idei karácsonyfa alatt ez a két könyv volt a legszebb ajándék. A fiatalság ezt kérte és várva várta. A szülők ezt szerezték meg. Nem véletlen, hogy ez a két jellem­nevelő könyv most újból feltűnt s a fiatalság mohón kereső szeme meg­kapta a szöveget, amelyet szíve any- nyira vágyott. Mindkét regényben arról van szó, hogyan válik kísérté­sek és viharok közepette derék em­berré a serdülő fiú. A két könyv arra tanítja olvasóit, hogy a legna­gyobb kincs a világon az emberi szavahihetőség, a becsületesség, a lelkiismeretesség, a hűség, a pajtási kör összetartó erejének táplálása. Állhat a létben ezernyi baj, veszély, álnokság, erűszak, durvaság: a jó­ság, és szeretet mindig győzni fog. Mindig győzni fog, mert ez a legna­gyobb erő. Egy nemzet lehet gazdag és erős, gyárainak és katonáinak se szeri, se száma, beteg mégis, ha fia­talságából kiszikkad az élet igaz, ter­mészetes és ösztönös erénye, a köl­csönös szeretet és a pajtási bizalom jósága. Nekünk intő példa, hogy ne­kibuzdulások helyett úgy foglalkoz­zunk rendszeresen jövőnkkel, ifjú­ságunkkal, ahogyan az egyetlen jö­vőépítő erővel illik foglalkozni. Nemrég, egy beszámoló alkalmá­val, megkérdezték a magyar labda­rúgó válogatott kapitányát, van-e a fiatalságból megfelelő utánpótlása a magyar labdarúgó sportnak, amely legyőzte a század játékában, Lon­donban, az angolokat. S Puskás azt felelte: »Amíg a gyerekeknek nem adják vissza a grundot, nem lesz utánpótlás.« A grund: a Pál-utcai fiúk játékhelye, ahol látszólag fara­kásokért küzdenek bohón és komo­lyan, a valóságban azonban a hazá­jukért harcolnak, egy nemzet be­csületéért küzdenek. Mert az ifjú­kori játék lélektana a felnőttek vi­lágának képét magyarázza. Az ifjú­ságnak küzdelemre s eszményekre, grundra és vitákra van szüksége. Nyilas Misi és Nemecsek Ernő vagy Boka János így alakultak nevelő hősi típusokká. RUDNAY GYULA gyűjteményes kiállítása a budapesti Szépművészeti Múzeumban nemasak egy magyar festőművészre, a 75 esztendős nagy alkotóra hívja fel a figyelmet, hanem a magyar művészet lényegére. Ha végigsétálunk képei között, egyetlen és azonos légkörben érezzük magunkat. Sehol semmi ri­kító szín, semmi vásári csiricsáré, semmi nagyzolás és túlzás. Rudnay Gyula képein egyszerű és kevés . a mondanivaló. S ez is eleinte úgy tű­nik fel, mintha szomorú volna. A fa­lon komor színfoltokba burkolva egy paraszt áll előttünk, vagy egy fekvő csavargó, egy öreg asszony korsóval, kanászok és zsellérek, s lo­vasok amott, s egy palóc fej mélysé­ges szomorúsággal és mozdulatlan­sággal. Általában a képek legna­gyobb részén nincs semmi történés. Egy álló világ Vonul el előttünk. S álló, mozdulatlan a táj is. Az alföldi táj, vagy Nógrád faluja, földbe süp­pedő tanyák, jegenyék és gémes- kutak, a nádas, amelyik meg se rez­zen. Mintha a magyar földön szél se járna. De minő magyar táj ez! Csak nézzük, nézzük Rudnay Gyula táj­képeit s egyszerre csak megtelik a szívünk édes keserűséggel, drága örömmel s lehajtjuk a fejünket. Ez a szelíd táj a mi hazánk. Ennek a szilvafának minden lombja ismerős, ennek a barna dombnak minden haj­lata rokon. Ott jártunk gyermek­korunkban. Ezek a színek nem a napfény tombolását mutatják, nem is a téli síkságot havas erejével, ha­nem a szelid koratavasz s a csendes nyár pillanatait, amikor az emberi szív s a lég fénye azonos ritmusban olvadozik, munka után van, pihen és simogat. Juhász Gyulának van egy verse, melyet Rudnay Gyula tájké­peihez kéne függeszteni, a «Magyar táj, magyar ecsettel« a címe. Való­ban Rudnay tájképeihez s falusi tár­gyú olajaihoz való ez a Juhász-sor: «Magyar táj: így lát mélán egy ma­gyar szem.« De amikor kis, történeti tárgyú képeit is megnézzük, az imént ész­lelt szomorúság kezd riadozni' s el­röppen, mint egy felzavart madár­csapat. Rudnay Gyula nem festett olyan történelmi képeket, mint is­mert nagy történeti jelenet-festőink. Az egymásba gabalyodó lovasok, egy vágtató magányos lovas a komor ég alatt, a vitézek körében lantját pen­gető Tinódi Sebestyén, háttérben a győzedelmes várral, egy kuruc lo­vas párbaja a labanccal, mind mini a hangulatukkal fognak meg, nem tárgyszerűségükkel. Abban a Tinódi- képben benne van a török hódoltság egész nemzeti tragédiája, a kettévá­gott ország s immár csak a maga erejében bízó nép, Rudnay ezt a két korszakot közelíti meg múltúnkból: a törökökét és a kurucokét. E képek láttán érezzük, hogy ez a festő Zrínyi Miklós, Bethlen Gábor, Tinódi és Balassi, Rákóczi és a kuruc költők szövegeire hajolt, mielőtt az ecset­hez nyúlt volna. Rudnay színei azt éreztetik velünk, mi volt a lényege ennek a két korszaknak. Ezek a szí­nek és formák ezt mondják: Elvesz­tettél, nemzetem, valamit, ami már a tájon nem is látszik, mintha min­den szűk és kicsiny volna ott neked. De a szívedben él és lángol az ér­zés, amit újra meg kell lelned cse­lekedeteidben is. Hogy szabad légy és erős s a fény áradjon rád az egek­ből s ragyogja tele házaidat és kert­jeidet s tegye boldoggá népedet a földön! Kevés olyan alkotó művészünk van, aki ilyen Urai erejű mondani­valóval ábrázolná a múltat és a tá­jat, a tegnapi magyart s mindazt, ami sajátos körülöttünk. Mondjuk, hogy Rudnay Gyula a magyar sors festője? Mondjuk, hogy Rudnay Gyula a magyar hagyományok képző- művészeti kifejezője? Mondjuk, hogy ez a piktor a reformációs korszak eszméinek festője? Nem mondanánk meg ezzel mindent. Rudnay ez is, de ennél több is. Ahogy az ő törté­nelmi kompozícióin mindig felcsil­lan a háttérben a kúria fehér osz­lopsora s elől ott villog a kard s ka­varog a por a lovak alól, ez az egyet­len történés: egyetlen magyarázat is. A harc a vallás szabadságáért vagy az életforma szabadságáért folyt. S ez a magyar szabadság. A tájban, a kanász szomorú arcában, a művész önarcképén s a kuruc lovasok vias- kodásában egyformán erről az egyet­len mondanivalóról van szó. Ettől fájdalmas a Rudnay Gyula sötét szí­nezése s emiatt zsongító s derítő és igaz a fény felvillanása itt, akár egy kardpengén, akár egy napcirógatta fatörzsön. Magyar festő, magyar ecsettel: Rudnay Gyula. Szalatnai Rezsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents