Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-03-28 / 13. szám
Céltudatos országos vezetés 1 A 1 egyházegyetem tanáCSÁNAK LEGUTÓBBI kétnapos ülése hosszú idők óta egyik légjelentősebb egyházi gyűlésünk volt. Nem azért, mintha azon különösen nagy dolgok történtek volna, hanem azért, mert alkalom volt különösen nagy dolgokra, az egyházban lefolyt igen jelentős eseményekre visszatekinteni. Igen figyelemreméltó beszámolók hangzottak el itt az országos egyház. életéről, az országos jellegű egyházi munkák jelentései formájában. Ezek a jelentések az egyetemes egyház szolgálatának, munkakörének, sőt jellegének megváltoztatását tükrözték. Az egyetemes egyház feladatkörének alapos változása az elmúlt másfél esztendő alatt lépésről lépésre, csendben alakult ki, ma azonban már azt mondhatjuk, hogy ez a változás nemcsak szerves és természetes, hanem egyben igen örvendetes és eredményes is. A VÁLTOZÁSOKAT AZ EGYETE- MES EGYHÁZ ÉLETÉBEN voltak épen zsinati törvényeink okozták. Az 1952. évi I. te., mely az eddigi négy egyházkerület helyett két nagy eg> házkerületet alkotott, egyben azt is elrendelte, hogy mindkét egyház- kerület központja és püspöki hivatala Budapesten legyen. így alakult ki a Déli Egyházkerület püspöki székhelye mellett, mely a nagy Bányai egyházkerület püspöki székhelye volt, az Északi Egyházkerület püspöki székhelye is az egyetemes egyház székházában. Ezzel az egyik egyházkerület a hivatali helyiségek átalakítása és megosztása kapcsán szoros összeköttetésbe került az egyetemes egyházzal. Az egyetemes egyház ez időtől kezdve arra törekedett, hogy a székházát teljesen egyházi szolgálatra rendezze át s a székházban lévő lakásokat is most már csaknem mind egyházi alkalmazottak számára biztosította. Ez nem kis anyagi áldozattal járt. A két fontos egyházigazgatási központ közös székháza egyben az eddigi egyházkormányzatnál jóval takarékosabban biztosítja ezen központok fenntartását. Ez a zsinati törvény azonban, de még inkább az 1953. évi V., VII. és VIII. te. olyan útat nyitott az egyetemes egyház további fejlődése előtt, mely kétségtelenül közegyházunk hasznára van. Ezek a törvénycikkek világossá tették azt, amit Grün- vaiszky Károly egyetemes főtitkárhelyettes az Egyházegyetem Tanácsának ezen a gyűlésén jelentésében ki is emelt, hogy t. i. az Egyházegyetem »nem az egyházkerületek mellett vagy felett működő adminisztratív szerv, mely csak szaporítja az egyházi bürokráciát, hanem egyházunk országos jelentőségű és kiterjedésű különleges munkáinak összefogó szerve. Az Egyházegyetem az országos munkáknak ezt az összefogó szolgálatát úgy végzi, hogy tulajdonképpen az egyházkerületek együttműködésének színtere.« Oj zsinati törvényeink ugyanis hatásosan rendezték az országos érdekeltségű egyházi munkákat. Valamennyit' úgy, hogy azoknak központja az Egyházegyetem. Vagy úgy, hogy ezek a munkák az egyházegyetem osztályaiként, vagy úgy, hogy közvetlen szerveiként működnek. Valamennyinek a működése azonban szilárdan a gyülekezetekre van építve, tehát az egyházkerületek felügyelete és ösztönzése alatt folyik, országos kibontakozásukat és eredményeiket pedig az egyházkerületeknek az Egyházegyetemben való együttműködése biztosítja. H a ezen a fejlődésen végigtekintünk. sok hálára indító tanulság közül különösen kettőt emelhetünk ki. Voltaic olyan országos intézményeink, melyek megvoltak, munkájuk gyökerei azonban nem tudtak szervesen lehatolni az egyházközségekig. Szinte a »levegőben lógtak«, háztartásukat az államsegély fedezte. A gyülekezetek és a hívek öntudatába nem tudtak beférkőzni. így voltunk például a Nyugdíjintézettel, és hasonlóképen így voltunk a lelkészneveléssel is, bár a hívek és az egyházközségek szívesen törődtek volna vele, sokkal lelkesebben és áldozatkészebben. De így voltunk különösen az egyetemes egyház könyvtárával és levéltárával, melyről a hívek és a gyülekezetek alig tudtak valamit, elhanyagoltan állottak, rendezetlenül, az egyházi és a nemzeti használatból szinte kivonva. Ezek az Intézmények most erkölcsi és anyagi támogatást kaptak a gyülekezetekből, az egyházkerületek együttműködése révén úgy, hogy az egyházegyetem számára ma már biztosítva van ezek korszerű fenntartása. Azt tanultuk az elmúlt másfél esztendő alatt, hogy az Egyházegyetem szolgálatának olyan kiépítése, hogy az egyházkerületek együttműködéséből biztosítsa az országos munkák szolgálati egységét — igen helyes folyamat és országos hasznosságé eredményeket hoz. A másik tanulság azokkal az országos érdekeltségű egyházi munkákkal kapcsolatos, melyek eddig egyesületi jelleggel működtek. Ilyen pl. az egyházi szeretetszolgálat, vagy a volt Gyámintézet munkája. Ezek ma országos irányítást és központot kaptak az Egyházegyetem egybehangoló szolgálata révén úgy, amint azt a rájuk vonatkozó zsinati törvény az egyházkerületek együttműködéséből biztosította. A tanulság itt az, hogy az egyház testén kívül maradt és éppen ezért sajnálatosan gyengülő egyesületeket nemcsak hogy pótolták a gyülekezetek, hanem a munkájuk eredményeit megsokszorozva állottak a helyükre. Az egyházi munka igazi hordozója a gyülekezet. Hálát adhatunk Istennek, hogy mai egyházunk mindazt a munkát, mely országos érdekeltségű, de amelyet eddig csak önkéntes egyesületek hordoztak, valóban átvállalták a gyülekezetek. Azért is hálát adhatunk, hogy új zsinati törvényeink ezeket az országos érdekeltségű munkákat úgy szervezték meg, hogy azok szervesen tagolódtak bele az egész egyházszervezetbe egészen addig, míg országos irányításukat és biztosítottságukat is elnyerik az egyházegyetem szakirányú osztályaiban. Ma már elmondhatjuk, hogy az egyházi tevékenység valamennyi ága szervesen kiépült, szorosan betagozódott az egyházigazgatás valameny- nyi fokozatába és céltudatos, országos vezetést kapott az egyházegyetem osztályaiban. A Z EGYHÁZEGYETEM TANÄ- CSÁNAK EZEN AZ . ÜLÉSÉN jelentette be Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárhelyettes azt is, hogy az egyházegyetem elnöksége és a két egyházkerület elnöksége a különböző országos érdekeltségű munkaágak egységes irányítására és munkájuk összehangolására fontos értekezletet rendszeresített, mely hónapok óta működik »Országos Munkaágak Vezetőinek Értekezlete« címen. Ezeken az értekezleteken a püspökök és az Egyházegyetem főtitkára, a Teológia dékánja, a Lelkésznevelő Intézet igazgatója, a Sajtóosztály, a Diakóniai Osztály, a Nyugdíjosztály ügyvivő-lelkésze, az Országos Könyvtár, az Országos Levéltár, a biztosítási ügyek és más munkaágak vezetője tanácskoznak az elvégzett munka és a további feladatok felett. Ezek a megbeszélések igen áldásosak, mert fontos tapasztalatok kicserélésének alkalmai, életrevaló javaslatok kerülnek itt megvitatásra és végrehajtásra s az országos irányítás szempontjai mindig világosabban kialakulnak bennünk. Az Egyházegyetem Tanácsának legutóbbi ülése azért volt igen jelentős, mert egészen újtípusú egyházi munkaszervezésnek első, de máris döntő eredményeit mutatta feL „A német evangéliumi egyház országos lelki és szervezeti egysége a szétszakított Németország egységének szimbóluma44 — mondotta D. Bereczby Albert püspök a német evangéliumi egyház országos zsinatán Berlán-Spandauban, a német főváros nyugati övezetében ünnepélyesen megnyitották a német evangéliumi egyház országos zsinatát, amelyen mind a Német Demokratikus Köztársaságban, mind a bonni köztársaságban lévő tartományi egyházak képviselői is résztvettek. A zsinatra több kelet- és nyugateurópai testvéregyház képviselőjét is meghívták. Egyházunk képviseleétben D. dr. Vető Lajos püspök, a református egyház képviseletében D. Eereczky Albert püspök vettek rész a zsinaton. A szlovákiai evangélikus egyházat Jan Chabada egyetemes püspök és dr. Jan Michal- ko, a pozsonyi teológiai akadémia dékánja képviselte. A zsinat ülésszaka ünnepélyes istentisztelettel kezdődött. Utána díszülést tartottak. Ezen Heinemann, a zsinat elnöke szívélyesen üdvözölte a külföldi vendégeket, majd az Egyházak Világtanácsa képviselőjének rövid üdvözlő beszéde után D. Be- reczky Albert püspök mondott beszédet. Beszédének bevezető szavaiban kijelentette, hogy dr. Vető Lajos püspök, valamint a szlovákiai küldöttség nevében is szól' a zsinathoz, mivel az időbeosztás miatt csak egy üdvözlő beszéd elmondására kerülhetett sor. Beszédében többek között ezeket mondotta: ■— Abban a reménységben vagyok, hogy az önök egyházában mély és széleskörű a hálaadás azért a konkrét ajándékért, bogy a német evangéliumi egyház lélekben és szervezetben egy s benne olyan drága aranyszálat kaptak, amely szétszakított hazájuk egységének szimbóluma. De Isten minden ajándéka egyúttal feladat is. Hálás szívvel és kétfelé- osztottságukban egymásra mindig tekintettel levő szeretettel őrizni az egyház egységét a feszültségek olyan magas fokán, aminőben önöknek éi- niök kell, már magában véve is szinte minden keresztyén erőt és elhatározottságot igénybevevő feladat. Ds az önök egyháza többet akar: kiváltságos helyzetét felhasználni arra, hogy a szétszakítottság szörnyű sebe begyógyuljon s a német nép békésen és békében egyesülhessen. — Önökkel együtt könyörgünk, hogy ezt a nagy célt minél előbb érjék el. Feladatuk teljesítése oly mértékben sikerül, amilyen mély a hálaadásuk s ebből fakadóan konkrét feladataik felismerése és vállalása. — Isten megadta a német evangéliumi egyháznak azt a bölcseséget, hogy ne akarja átvenni a kormányok vagy politikai tényezők feladatát. Bizonyára megadta azt a bölcseséget is, hogy sajátos egyházi területükön és az egyház eszközeivel szolgálják még határozottabban, még meggyőzőbb erővel és végül eredményesen a kettős-egy célt, amit Isten a mai német egyházi nemzedék elé tűzött: hazájuk egységét és békéjét. E szolgálatukban mélyen egynek érezzük magunkat, a magyar és a szlovák protestantizmust a német protestantizmussal, s hisszük, hogy a világon mindenütt minden keresztyén egyházzal. A zsinat ezután tárgyalta a zsinati főtémát, amely a német családi élet kérdéseivel foglalkozik a modern társadalomban. Azután a zsinati bizottságok fogtak munkához. A záróülésen Dibelius püspök mondott beszédet. Majd hivatalosan bejelentették, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormánya hozzájárult ahhoz, hogy az 1954-ben tartandó »egyházi napot« Lipcsében tartsa meg a németországi evangéliumi egyház. Ezen az országos összejövetelen keletről és nyugatról mintegy 200.000 hívő részvételéra számítanak. Népünk építi munkájának támogatása a mi részünkről hitbeli aktus — mondotta beiktatásán Gyöngyösi Vilmos esperes Az Evangélikus Teológiai Akadémia Lendvai-utcai díszes kápolnájában tartotta a Pesti Egyházmegye március 17-én esperesiktató rendkívüli közgyűlését. A közgyűlés tagjai, a küldöttségek s az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a kápolnát. Az első sorban ott látjuk Papp János főelőadót, az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében, továbbá Fekete Sándor református esperest Benkó Ferenc főgondnotokal, a külföldön tartózkodó D. Vető Lajos püspök képviseletében Várady Lajos esperest, dr. Pálfy Miklós dékánt, Grün» valszky Károly egyetemes főtitkár- helyettest és másokat. Kétszeresen is jelentős ez az alkalom, hiszen egyrészt ebben a kápolnában még nem volt nyilvános, oltárt szolgálattal is egybekötött egyházi gyűlés, másrészt maga az ünnepség megrendítő, hiszen azt a tisztséget tölti most be az egyházmegye, amelyet az országos tiszteletet élvezett néhai Kemény Lajos esperes 24 éven át egyfolytában viselt. így érthető hát, hogy a fiatalabb generáció arcán a várakozás, az idősebbekén az emlékezés tükröződik. Senki sem csodálkozik azon, hogy az egyházmegye, amelyben 24 éven át egyetértő szeretetben állottak az esperes mögött a gyülekezetek, most is teljes egyhangúsággal nyilatkozott meg, amikor Gyöngyösi Vilmos fasori lelkészt választotta esperessé. Ezt érzi mindenki, amíg folyik az elnöki asztalnál a közgyűlés megnyitása, a szavazatszedő bizottság jelentése, a választás eredményének kihirdetése, az új esperes behívása, a nagy felelősségű tisztség elvállalásának ünnepélyes kérdései. Ezután széthúzódik a függöny s a kápolna klasszikusan szép oltáránál és para- mentumainál D. Dezséry László püspök és Blázy Lajos esperes-helyettes szolgálatával úrvacsorát vesz az új esperes. A közgyűlés folytatásában Göttche Ervin egyházmegyei felügyelő Gyöngyösi Vilmos lelkészt a pesti egyházmegye beiktatott esperesének jelenti ki s átadja a hivatali pecsétet. __ Üdvözlő beszédében a hűségre, a szolgáló és áldozó szeretetre utalt. Gyöngyösi Vilmos esperes székfoglalójában megköszönte a gyülekezetek bizalmát, megemlékezett elődjéről: néhai Kemény Lajos esperesről, majd a többi között a következőket mondotta: — Egyházi törvényeink az esperest különösen is felelőssé teszik azért, hogy a lelkészi munka híveink üdvére, az any ászén tegyház és a haza javára végeztessék el. Ennek a lelkészi munkának leglényegesebb része az ige hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása. Híveink azt várják tőlünk, hogy e téren hitünk és tudásunk legjavát nyújtsuk. A népünk közötti szolgálatról pedig ezeket mondotta: — Az egyház és állam szétválasztása, a felekezeti egyenlőség részrehajlás nélküli megvalósítása, a vallás- és a lelkiisméreti szabadság törvénybeiktatása sokkal nagyobb áldás számunkra, mintsem mi azt értékelni szoktuk. Sok felekezeti torzsalkodástól és képmutatástól szabadította meg egyházunkat. Népünk munkájának, fáradozásának, felemeljeedésének a támogatása nem egyszerűen politikai cselekedet a mi részünkről — az is lehet — és ez híveink részéről természetes cselekedet is. Az építő munka támogatása a mi részünkről hitbeli aktus. Nem tudom, hogy híveink elég komolyan szoktak-e azt meggondolni, hogy az a felsőbbség iránti engedelmesség, amelyről Isten igéje szól, nem egyszerűen azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, hogy ilyen fel- sőbbségünk van. Az engedelmesség hitből, jószán- dékből folyó készség, cselekvése annak, amit tőlünk népünk és államunk elvár. Az üdvözlések során először D. Dezséry László püspök szólt. »Szolgálatunk felelősségétől és helyes célkitűzésétől függ egyházunk boldogulása is a mában« — mondotta, miután Gyöngyösi Vilmos szeméi}’! adottságairól beszélt. —1 »Nem kétséges, hogy azoknak van igazuk, akik egyházunkat fegyelme» zett, hittel teljes, és a legjobb protestáns hagyományokat folytató szolgálatra elhívottnak látják. Azoknak van igazuk, akik nem akármit akarnak beszélni, hanem igazságot akarnak szólni, világos vezetést akarnak adni az evangélikus egyháznak. Hallatlan felelősségű szolgálatban állunk és szinte nemzedékek lába alá törjük az utat, amit mint keskeny utat számunkra Isten ebben a történelmi korfordulóban kijelölt. A kimondott szónak, cselekedetnek, az egyház népe nevelésének hallatlan felelőssége alatt élünk. Mi mindannyian mérjük hozzá magunkat e nagyszerű korszakhoz és az emberi erőket szinte meghaladó feladathoz, amelyben itt kell élnünk. Ha hűségesek maradunk önmagunkhoz, azaz magyarországi egyházunk mostani megtalált útjához, akkor a problémáink mind megoldhatók. Ezután Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárhelyettes az egyetemes egyház intézményeinek nevében köszöntötte az új esperest, majd Fekete Sándor református esperes mondott üdvözlő szavakat. Végül Várady Lajos esperes D. dr. Vető Lajos püspök és az Északi egyházkerület nevében, Koren Emil lelkész pedig az egyházmegyei lelkészi munkaközösség nevében köszöntötte az új esperest. Az üdvözlésekre Gyöngyösi Vilmos meleg szavakkal válaszolt, bizonyságot téve arról, hogy a köszöntések benne Pál szavait világították meg: most megmarad a hit, remény, szeretet, e három s ezek között legnagyobb a szeretet, Koren Emil „VIGYÁZZ AZ ÖSVÉNYRE, AZ ÚTRA...“ (Jer. 31, 21.)
