Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-11-21 / 47. szám

XIX. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 1954. NOVEMBER 21.

ÁRA: 1,40 FORINT

Ne többet, de kevesebbet se

A Z ESPERES1 BEIKTATÁSOM alkalmával kapott levelek közül nagyón komolyan felfigyeltem arra, melynek küldője ezt írta: -Amikor új szolgálatba lépése alkalmával Magára gondoltam, ezt az igét hozta elém az Úr: »... és fejjé tesz téged az Űr... ha el nem térsz egyetlen igétől sem, amelyet én parancsolok néktek«. (V. Móz. 28, 13—14.). Hálás voltam ezért az igéért. Aki küldte, jól látta, hogy az egyházi szolgálatban nincsen fontosabb dolog, mint az igazi prédikáció, amelynek minden mondata a Szentírásból nő ki és nem alkuszik le abból -egyetlen igét sem«. De kicseng az idézett levélrészletből a figyelmeztetés hangja is. Vigyázzak, hogy szolgálatommal együttjáró kísértések között egyetlen igétől se térjek el. Bizonyára arra a kísértésre gondolt a levél írója, amely arra ösztönzi az igehirdetőt, elhagyjon az igéből valamit, amit pedig Isten követségében járva meg kellene mondania és így megcsonkítja a Szentírást ilyen, vagy olyan szempontok miatt. Máskor viszont az a kísértés, hogy »megtoldja« a Szentírást a saját céljai elérése érdelcé- ben, vagyis belemagyarázzon a bibliába olyan dolgokat, amelyek abban nincsenek benne. Tehát úgy tér el a lelkipásztor az igétől, hogy egyszer kevesebbet mond, mint amennyit mondania kellene, máskor viszont többet mond, mint amennyit Isten a szóbanforgó igével mondani akar. Pl. a textusból olyan »vonalakat húz ki« a politikai, gazdasági, és társadalmi élet felé, amelyek nem következnek az igéből. Erre gondolhatott a levél írója.

Kétségtelen, hogy ott folyik igazi prédikálás, ahol sem többet, sem kevesebbet nem prédikálnak az igehirdetők, mint amennyit az igéhez kötötten prédikálhatnak, hanem azt hirdetik, ami az előttük fekvő igeszakaszban valóban benne van. Igehirdetésük alapja és forrása nem lehet valami külső esemény, amelynek felemlegetésével igyekeznek az időszerűséget biztosítani, hanem csak az ige, amelynek mindig van aktuális mondanivalója a mai élet minden területére. Ezért soha nem lehetünk elég hálásak azoknak, akik figyelmeztetnek bennünket arra, hogy »egyetlen igétől sem« térhetünk el és soha nem köszönhetjük meg eléggé azoknak a szolgálatát, akik állandóan imádkoznánk az igazi prédikációkért.

Viszont nem hallgathatjuk el, hogy általánosságban ott szokták nagyon hangsúlyozni a lelkészek felé, hogy »ne térjenek el egyetlen igétől sem«, ahol maguk a gyülekezeti tagok egy bizonyos irányban nagyon is eltérnek az igétől éspedig éppen abban az irányban — csak ellenkező előjellel! — amelytől a lelkészeket óva intik. T. i. ők is gyakran vagy többet, vagy kevesebbet szeretnének kihallani az igéből, mint amennyi abban van. Tehát pontosan ugyanabban a bűnben vannak benne, amit a lelkészeknél nagyon is meg tudnak ítélni. Csak míg a lelkészeket gyakran azzal vádolják, hogy ők azért mondanak többet, hogy »politikát« vihessenek az igehirdetésbe és azért mondanak kevesebbet, hogy »semmiféle érdeket ne sértsenek«, addig ők azért szeretnének többet hallani as igéből, hogy a lelkészek »jól megmondják« a világ felé is, amit szerintük meg kell mondani, — még ha arról a szóbanforgó igében történetesen nincsen is szó, — és azért szeretnének kevesebbet hallani, hogy ne kelljen kimozdulniuk a maguk »elefántcsonttomyából« és ne kelljen tenniük azokat a feladatokat, az államban és a társadalomban, amelyekre bizony nem a »politizáló papok«, hanem valóban és félreérthetetlenül az igén keresztül Isten kötelezi őket. Ezek a gyülekezeti tagok szisszenek fel azonnal, mihelyt észreveszik, hogy a lelkész az igehirdetésben az igéhez szigorúan kötötten megvonja a vonalakat a mai élethez, a ma élő emberhez. Jellemzésképpen hadd említsem meg, hogy amikor egy ízben lapunk »Szombat esti közös imádságunk« című rovatában Jer. 29, 7. alapján (igyekezzetek a város jólétén... mert annak jóléte lesz a ti jólétetek) egy ilyen sort is írtam: »a keresztyén embernek hivő szívvel, Istentől kapott erővel és Isten iránti hálával kell munkáját végeznie bányákban, gyárakban, laboratóriumokban, mezőgazdaságban és irodákban egyformán« — akkor egy vidéki gyülekezetünkben egy értelmiséghez tartozó gyülekezeti tag ezt mondotta lelkészének: »Tisztelendő Űr! Hát ő is?« És ebben a kérdésben az volt, hogy már én is »politizálok«. Ennek a gyülekezeti tagnak a munkára való felhívás, a bánya és a gyár emlegetése »politikum«. És itt tűnt ki, hogy ez a gyülekezeti tag miközben botránkozott rajtam, hogy én többet mondok az ige alapján, mint szabad volna, ő kevesebbet akart meghallani az igéből, mint amennyi abban tényleg benne volt.

Igen is, azoknak, akik hajlandók arra, hogy kevesebbet halljanak meg az igéből a mai életre vonatkozólag, mint amennyi az igében leta- gadhatatlanul benne van, azoknak meg kell tanulniok, hogy az ige sokkal szélesebb skálájú, mint ahogy azt ők gondolják. Az igében nemcsak az egyéni élet személyes kérdéseiről van szó, hanem az ige átnyúlik, — akár tetszik nékünk, akár nem tetszik — az élet teljes szélességére. Tehát az igében nemcsak bűnről, megtérésről, hitről, üdvösségről, kegyelemről és reménységről van szó, hanem mindezekkel igen erős összefüggésben szó van »kultúr-parancsról« (I. Móz. 1, 28.), a város jólétéről (Jer. 29, 7.), a munka kötelességéről (2. Tessz. 3, 10.), az állami felsőbbség iránti magatartásról (Rm. 13.), faji kérdésről (Ef. 2, 14—15.), társadalmi kérdésről (Gál. 3, 27—28.) stb. Mindez pedig azt jelenti, hogy Isten életünknek nemcsak egy kis körére, mondjuk a »lelki életre« tart igényt, hanem az egész életre. Különös volna, ha lenne olyan kérdés ezen a világon, amelyhez Isten ne tudna hozzászólni! Ezért hiába szeretnék sokan, nemcsak többet, de kevesebbet sem akarunk hirdetni annál, mint amit a Szentírás, éspedig a teljes, meg nem csonkított Szent- írás mond nekünk. És ez nem politizálás! Akkor lenne csak politizálás, ha az igét a külső események igazolására, szinte azok »szentesítésére« akarnánk felhasználni, de mi nem ezt akarjuk, hanem a külső eseményekre nézve is hirdetjük Isten törvényét és evangéliumát, »politizálás« nélkül.

Ezért ml nem akarunk többet hirdetni, mint amennyit az ige mond, de nem vagyunk hajlandók kevesebbet sem mondani, mint amire a teljes Szentírás kötelez. Viszont a gyülekezetek tagjai se akarjanak többet hallani, mint amit az igéhez kötött prédikáció mondhat, de ne akarjanak kevesebbet hallani, mint amit az ige nemcsak a megtérésre és üdvösségre, hanem a szociális, társadalmi, kulturális kérdésekre vonatkozólag mondani akar.

Az a kedves testvérem, aki a beiktatásomra azt az igét küldte, hogy »ne térjek el egyetlen igétől« sem, mostanában olyan közösség hatása alá került, amely igen hajlamos elfordulni a világ minden gondjától és visszavonulni valami belső körre. Ez a közösség az igének csak egy részét látja. Éppen azért, amikor megköszöntem a nekem küldött igét, többek között ezt írtam: »Köszönöm a küldött igét. Nagy szükségem van rá és igyekszem szolgálatomat ez ige szerint Istennek való engedelmességben végezni. Viszonzásul nem egy igét és nem egy bizonyos igeszakaszt küldök, hanem küldöm az egész Szentírást«.

Káldy Zoltán

A BALASSI KIÁLLÍTÁSON

Igen nevezetes kiállítás látható most a Nemzeti Múzeumban.

Balassi Bálintnak, a XVI. század legnagyobb, s egész irodalmunknak mindmáig egyik legnagyobb költőjének október 20-án volt születése 400. évfordulója. — Ebből az alkalomból gyűjtötte össze Keresztury Dezső vezetésével egy — főleg a Nemzeti Múzeum szakértőiből álló — munka- közösség sok szeretettel és fáradsággal, a reá vonatkozó emlékeket.

Megiiíletődve járjuk végig a Nemzeti Múzeum két emeleti termét, amelyekben XVI. századi székek, kézimunkák, fegyverek élénkítik az üveg tárlókban és falitáblákon bemutatott anyagot s hozzák közelebb a szemlélőhöz azt a kort, amelyben a nagy költő élt. Ezek közül alighanem a legérdekesebb Balassi Menyhártnak, Bálint nagybátyjának szépmívű pallosa, amelynek acéljába vésve olvassuk a latin írást, hogy Felsőmagyaronszég geme- ralisszimuszának tulajdona. Török lófarkú zászlók, turbáinos végű sírkövek emlékeztetnek arra, hogy e kor a török-magyar élet-halálküzdelem ideje, amelynek vitézi életét legrészletesebben egy nemzedékkel korábban Tinódi Lantos Sebestyén, legköltőibban pedig éppen Balassi Bálint énekelte meg.

Ügyes térképek szemléltetik a Balassink birtokait, Bálint hányatott életét: Zólyomtól nürnbergi tanuló idején, erdélyi fogságán, lengyelországi bujdosásán és egri hadnagyikodásán keresztül egészen esztergomi sebesüléséig és haláláig. — Nagy faliképek, gondos szeretettel nagyított korabeli könyvek záródí- szeived ékeskednek, és a dekorátor alapos tanulmányokat végezhetett e kései reneszánsz stílus körül, hogy annak szellemét a díszítésekben visszaadhassa.

Nagy faliképek mutatják be a Balassiak felvidéki várait, Kékkőt, Divényt meg a többit és Zólyom várát, amelynek a költő apja éveken át kapitánya volt s amelyben édesanyja, Sulyok Anna, a kis Bálint bölcsőjét ringatta.

Nagy reformátorunknak: BORNEMISZA PÉTERNEK

is jut hely, aki udvari prédikátora volt a zólyomi kapitánynak és főispánnak, egészen annak 1569 évi el- fogatásáig, s kétségtelenül irányította Bálint nevelését 8—10 éves korától kezdve.

Ott látjuk egy tárlóban a korabeli tankönyvek között, az esztergomi főszékesegyházi könyvtárból, Bornemiszának híres Volaterrani kötetét is, amellyel most annyit foglalkoznak az irodalomtörténészek s amely régi tulajdonosának számos lapszéli bejegyzését tartalmazza. (Kár, hogy nem azon az utolsó lapon van felnyitva, amely Bornemiszának néhány fontos önéletrajzi bejegyzésén kívül a kis Bálint fir- kantásait tartalmazza.)

Bornemisza hatásáról, humanista műveltségének jelentőségéről a költő életében, több oktató felírás is tanúskodik s 1583-ból való fontos énekeskönyve is látható, melyben olvasható Sulyok Anna nevére szerzett -Énekecskéje gyermekecskék rengetésére.- Hasonlóképpen egy XVII. század elei ritka lengyel evangélikus énekeskönyv, melynek korábbi kiadásából Balassi egyik istenes énekét fordította.

Ott találjuk azt a nevezetes, ugyancsak az esztergomi könyvtár tulajdonát képező, 1564-ből való Bibliát, amely a 16 évvel idősebb unokatestvérének és hűtlen gyámjának, Balassi Andrásnak számos családi feljegyzését tartalmazza. Ebből állapította meg 1934-ben Záhonyi Mihály Bálint születésének pontos idejét.

(Addig az irodalomtörténet 1550 tájára tette Istvánffynak egy pontatlan közlése alapján.) — A kiállítók méternyi széles fényképnagyításban mutatják be az erre vonatkozó sorokat. — Eredetiben, valamint nagyított fotókópián szemlélhető a -Beteg lelkeknek való füves ker- tecske« című kis könyv, amely 1572- ben Krakkóban jelent meg Balassi Bálint neve alatt s bizonyára Bornemisza Péter hathatós segítségévei fordíttatott németből »szerelmes

szüleinek háborúságokban való vigasztalására.«

Tág teret kap házassága, baráti köre, szerelmed, s mindenek fölött a vitézi élet, amelynek oly ihletett Lantosa volt.

KÜLÖNÖS ÖRÖMÜNK,

hogy istenes énékei is elismerő méltatásban részesülnek. Egyik tárlóban látjuk Rimái János, Bálint hűséges barátjának és éneked gyűjtőjének négy ívnyi versezetét, amely a költő hadba indulásáról, -fehér vorfélyes zászlójáról« s az azon kiábrázolt térdelő hárfás Dávid királyról szól. Rimái ebbe beleszőtte Baiassd halálos ágyán írt utolsó énekéit, a Béza latin szövegére fordított 51. zsoltárt. (Megjelent Bárt- fán 1598 táján.) Mellette Pázmány ímád-ságoskönyve (Grác 1606), melyben először jelenik meg a gyönyörű versezetű hét bűnbánati zsoltár, köztük az előbbi -Végtelen irgalmú, ó te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes« kezdetű, amely mellett Pázmány a szerzőt is megnevezi. (Sokáig a többi hatot is Balassi művének tartották, de ma már tudjuk, hogy azok Nyéki Vörös Mátyás győri kanonok szerzése.) Békessé- gesen fekszik mellette, az 1640-es Bártfai evangélikus énekeskönyve arra az oldalra nyitva, ahol ugyanez az ének olvasható és egy valamivel későbbi református és unitárius énekeskönyv ugyanezzel a zsoltárral. Még az 19.48-as új református próbaénekeskönyv is ki van állítva, amely három Balassi éneket tartalmaz. (Kár, hogy megfeledkeztek

a mi Keresztyén Énekeskönyvfink- ről, amely már 1911 óta közöl három éneket tőle: 316, 368, 425. Az 1945-ben megjelent Régi Magyar istenes Énekeket is ki lehetett volna e csoportban állítani, annál is inkább, mert az közöl először nyomtatásban egy Balassi énekhez tartozó régi magyar dallamot.)

Másik helyen olvashatjuk azoknak a nemes és pór katonáknak névsorát, akik kalandos házasság- kötése alkalmával részt vettek Sárospatak elfoglalásában és csúfos elvesztésében, meg a vitézekét, akik Egerben alatta szolgáltak.

Látunk tőle sajátkezű leveleket és egyéb iratokat.

amelyek számos „birtokügyi pereskedéséből és más ügyeiből származtak. — Találkozunk jó barátjával, Batthyány Ferenccel, akinek udvarló leveleihez Balassi szállítja a verset, — feleségével Dobó Krisztinával, akitől elválasztják, mert elsőfokú unokatestvére, hiába tárát házassága megmentése érdekében formailag a római hitre. Látjuk nagy szerelmét, Losonczi' Annát, (Jngnad Kristófnét, aki, mikor megözvegyül, mégsem merd életét hozzá kötni, hanem a Bálintnál 12 évvel fiatalabb Forgách Zsigmondnak adja kezét.

S végül ott látják Esztergom várának képét, amelynek vívásában sebesült meg 1594 május 19-én és halt meg 11 nap múlva, nyilván vér-mérgezésben vagy trombózisban, hiszen Balassi András Bibliájának bejegyzése elmondja, hogy -minden két combján átalment az golyóbis, de csontot és izet nem sértett, vesztette az barbély, Matthias hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak, és holt meg her- telen die 30. eiusdem,«

AZ A BIZONYOS GAMPIANUS KÖTET

is itt találtató, amelyet állítólag Balassi Bálint fordított a tábori élet közepette s amelyet a vá-g- sedlyei rendháaból az esztergomi hadhoz tábori lelkésznek küldött jezsuita Dobokay Sándor talált volna meg hagyatékában és adott ki 1607- ben.

Az természetesen igen helyes, hogy e könyv a kiállításon található, hiszen előszava részletes tudósítást tartalmaz a költő utolsó napjairól. — Nem helyes azonban, hogy még senki sem foglalkozott behatóan és elfogulatlanul azzal az indokolt kérdéssel, vájjon van-e ehhez a kíméletlenül éleshangú, eléggé durva refonmációellenes vitairathoz bánrrú köze is Balassi Bálintnak?

A probléma a következő:

Az egész Balassi család a reformációnak buzgó híve.

Balassi János, a költő édesapja, az 1560-as évek eleje óta Bornemisza Pétert, a későbbi semptei suparin- tendenst tartja udvari lelkész-ként Zólyomban és prédikóltatja gyakran nagyszombati házában is. Bálint vallási nevelését tőle kapja, amint az páratlan szépségű és mélységű istenes énekeiben tisztán tükröződik. Édesanyját, Sulyok Annát, már 1553-ban ekszkommumikálta az esztergomi szentszéki bíróság, minek jegyzőkönyve a prímási levéltár Liber Ruber-jétoen olvasható.

Mikor házasságát megtámadták, a házassági ügyében illetékesnek nyilvánított szentszéki bíróság megnyerése érdekében Balassi Bálint 1586-ban katalizált. Ennek ellenére

életének, hátralévő nyolc évéből egyetlen sornyi olyan írása nem mutatható ki, sem költészetében, sem terjedelmes levelezésében, amelyből arra lehetne következtetni, hogy szíve és hite szerint is katolikussá lett volna.

És akkor egyszerre, Esztergom vára ostromának kellős közepén, kimondottan és kimutathatóan laza- erkölcsű tábori élettől körülvéve, mint Róma új hajnalra fuUánicos hitvitázó iratot fordít, amelyben Luther már -förtelmes, hittől szakadt eretnek«, -veszett, szerencsétlen barát«, ki -az Isten apácáját hazugsággal megfertéztette« stb! —< A ki-tűnő stílusú Dobokay szerint Balassi Campianus -Tíz Okai«-ból csak hetet tudott lefordítani (épp ott hagyván abban, ahol ez áll: - i i. míg Luther Bóra asszonyt meg- szeplősítette...«), a többit meg önmaga vitte végbe. A mű kiadására viszont csak 13 év múlva (!) kerül sor, -hogy ezután is, valakik e könyvecskét olvasatainak, bizonyos, igaz, tökéletes ittlétét tennének felőle, minemü nagy buzgóságga! és isteni ájtatossággal volt életének utolsó idejében felgerjedve, micsoda hitet tartott, oltalmazott, s micsoda hitnek válásában adja is meg lelkét az ő teremtő Istenének« ..; -Tévelygő eretnek ma, ki tudja talán holnap a közönséges (értsd: katolikus) igazság mellé áll.;.«

A jezsuita írás célja nyilvánvaló, s hogy a felhasznált eszköz kifogástalan volt-e, azt nem lenne nehéz egy beható nyelvi stíluselemzéssel elvégezni, tüzetesen megvizsgálván, hogy miképpen viszonylik az első hét szakasz nyelvezete és fordítási jellege az utolsó háromhoz. — Ezzel azonban még egyelőre adós nekünk az analizáló szövegkritika.

*

Különös örömünkre szolgál, hogy a kiállítás a költő életének vallási, világnézeti alakulására is olyan gonddal rámutat. — Hasonló öröm tavaly ért bennünket, amikor a Kodály Zctt-tán szerkesztette -Magyar Népzene Tára« II. kötete, a »Jeles Napok« megjelent, amely több mint 1200 lapján túlnyomó- részt egyházi vonatkozású anyagot közöl és még kiaknázandó kincses- bányája a magyar himnológiai kutatásnak.

Szeretném, ha a Balassi-kiállítást lapunk olvasói olyan érdeklődéssel tekintenék meg, amilyen gonddal és szeretettel azt Keresztury Dezső és tndős brigádja megrendezte irodalmat kedvelő népünk, főleg pedig annak nevelői és tanulói számára. Dr. Schulek Tibor

.Maradjatok Ó benne, hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen és meg ne szégyeniiljiink előtte az Ő eljövetelekor“

(l.Jn.2,28.)