Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-10-31 / 44. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET Df. Luther Márton prédikál — Lk. 10, 23—37. Isten a világot annyira szerette, hogy miatta egyszülött Fiát sem kí­mélte, hanem azt a bűnös emberi­ség megváltására áldozatul adta. Ennél nagyobb szeretedet és meg- hatóbb érzelmet már képzelni sem lehet. Mennyi aggodalmába, gond­jába került a szegény bűnösöknek helyes útra térítése! Felszólít min­ket, gondoljuk meg, mekkora bá­natot okoz nekünk, ha elveszítünk valamit, amd kedves és drága volt. Azt mondja: ilyen az én szívem is, így fáj és kesereg, ha azt látom, hogy az ördög valamely szegény embert a bűn tévelygésébe csábított. Ennek a megvilágítására mondja el a pász­torról és juhocskájáról száló példa­beszédet. Nagy baj az, ha a juh kinn a le­gelőn pásztorától elcsatangol. Oltal­mat és védelmet egyáltalában nem nyer. így van a bűnös is, akit az ördög bűnbe kevert. Egy pillanatig sincs biztonságban, mert Péter apos­tol szavai szerint a mi ellenségünk, az ördög, ordító oroszlánként szerte jár, keresvén, kit elnyeljen. Ebben a veszedelemben az a vigasztalásunk, hogy a mi pásztorunk, Jézus Krisz­tus ránk gondol és keres bennün­ket. Azért, hogy ha megtalált, öröm­mel vállára vegyen és hazavigyen bennünket. Hogy a keresés hogyan megy vég­be, tudjátok: nyilvánosan hirdofcteti és prédikál tatja igéjét, amelyből megértjük, milyen veszedelem és sú­lyos teíher a bűn, amely örök kár­hozatra taszít. Isten azonban segít­ségünkre siet és nem kíván egye­bet, minthogy jóságát hálás szívvel elfogadjuk. Krisztusban higgyünk, Isten igéje szerint éljünk és neki készséggel engedelmeskedjünk. Mikor a tévelygő juhok, a szegény bűnösök ezt meghallják és megértik, felébred beam ük az Isten iránti bi­zalom és így szólnak magukban: lám, mit cselekedtél, te szerencsét­len ember? Ilyen kegyelmes Istened van és mégsem éltél akarata sze­rint, sőt hagytad, hogy az ördög en­gedetlenségre vezessen! Mi basznod van a piszkos pénzből, amelyet gör­csös kezeikkel szorongatsz? Nem jobb volna, ha tisztességes és senki által nem kifogásolható nyereséggel beér­néd, minthogy Isten és emberek előtt a lelketlen uzsorás bélyegét hordod a homlokodon, és nyerészkedésed folytán sem áldásra, sem üdvösségre nem számíthatsz? Mi hasznod van tisztességtelen, parázna életedből? Nem volna jobb megházasodnod és jó lalküsmeretben élned, mint há­zasságon kívül bűnös és parázna életben Isten ítéletét várnod? Mit használ a tékozlás, ételben és ital­ban való mér féktelenség, amelyből testi betegség, hirtelen halál és kár­hozat származhat? Gyorsan, gyor­san térj meg, és hagyd abba köny- nyelműségedat, míg Isten haragja utol nem ér, hiszen ő szívesen kö­nyörül rajtad, ha magad is akarod, és bűneid miatt nem merülsz még mélyebben a veszedelembe. Ahol a bűnös magába tér és Krisz­tusban új életet nyer, ott Jézus, a jó pásztor megtalálta tévelygő juhát, amely a pásztor hangja után elin-. dúlt és bizalommal közeledik hoz­zá, oltalmába és védelmébe veszi azt. A megtérés tehát nem csupán a külső kegyességben áll, hanem abban a bizodalomban és hitben is, amely Krisztus által Isten jóságát és a bűnök bocsánatát reméli. Az ilyen bűnösöket 'fogadja magához Krisztus. A többit is szívesen magá­hoz fogadná, de azok nem hallgat­nak reá. Krisztustól nem hallunk mást, mint hogy a bűnösöket üdvözíteni akarja. Csak hallgassanak reá, csak induljanak meg pásztoruk után és engedjék magukat általa vitetni, aki értük mindenben elege-t tett. De az nem tűrhető, hogy amikor Isten annyit tett értünk és kegyelmét olyan bőségesen megmutatta, akkor mi az ő parancsát mégis megvessük, igéjét meg ne tartsuk és vele- szem­ben szolgálatkészek ne legyünk. Az Űr nem elégszik meg az elve­szett juhról és a pásztorról szóló példabeszéddel, hanem még egy má­sikat is fűz hozzá arról az asszony­ról, akinek egy drachmája veszett el. Ezt azért teszi, hogy példáját mások is kövessék, a bűnösöket ma­guktól el ne taszítsák, hanem keres­sék fel és vezessék megtérésre. A drahmáról szóló másik példázat a keresztyén egyházra vonatkozik, amely azért gyakorolja tanítói hi­vatalát, hogy a szegény bűnösöket megtérésre intse és őket örök bol­dogságra jutni segítse. Amint Krisz­tus, úgy az egyház is örül, ha drach­máját megtalálta, gyertyát gyújt, azaz hirdeti Isten világosságát, sepri a házat, azaz megtanít, hogyan foly­tassunk keresztyén szent életet, az igehirdetés által találja meg az el­veszett drachmát. Milyen szép dicsőítése és marasz­talása ez Isten igéjének, legfőbb kin­csünknek, amely bűneinkből és az abból folyó minden nyomorúságból megszabadít, hogy többé nem va­gyunk bűnösök, és Istennek ellen­ségei, hanem Istennek és emberek­nek vigasztalásai és örömei. Azért tartsuk az igét illő tiszteletben, hall­gassuk azt szíves örömmel, azokat pedig, alkiik azt hirdetik, becsüljük meg és szeressük, hogy mi is élvez­hessük a megtérés édes gyümölcsét és az ördög veszedelméből szerencsé­sen megmenekülve, örök boldogság­ra jussunk. Erre segítsen minket lelkünk kegyelmes és hűséges pász­tora, a mi drága Krisztusunk az ő Szentlelke által. Ámen. Fordította: Zábrák Dénes— Ottlyk Ernő Dr. Luther Márton imádsága Minden kegyelem Istene, nincs más olyan Isten, mint te, ki meg­kegyelmezel minden teremtményed­nek. Te uralkodói, teremtesz és megváltasz. És jó vagy minden - te­remtményedhez s különösen is azokhoz, kik reményüket nagy ke­gyelmedbe vetik. Mennyi Atyánk, te minden bűnünket megbocsátod. Lassú vagy a haragra, de gyors az irgalmasság megmutatásában. Ir­galmas Isten, munkálkodj ma ja­vunkra, kegyelmes szándékod sze­rint. őrizz meg minden kártól és szenvedéstől. Atyánk és üdvössé­günk munkálója vagy. Saját neve­det kötötted keresztségünkhöz. Egé­szen bizonyos, hogy nem vetsz el és nem felejtesz el minket sem most, sem örökké. Szent Isten, örvende­zünk amiatt, hogy elküldted Szent Lelkedet szívünkbe. Semmi kétség sincs afelett, hogy a Lélek, a Te isteni Lelked ébreszti fel lelkűnk­ben a vágyat, igéd olvasására és hallgatására, valamint a szorgal­mas imádkozásra. Szerető Atya, Te nem nézel személyre, hanem min­denkiben lakozást veszel, aki hisz. így vannak Lclkednek választottal mind közelben, mind távolban. Se­gíts, hogy Lelked megvilágosítson minket igéddel és elevenné tegye azt bennünk. így mindig bátor lé­lekkel, szent hittel és szeretettel bízunk mindvégig. Ámen! Balassi Bálint-ulca Budapesten Balassi Bálint, a nagy evangé­likus költő születésének 400. év­fordulója alkalmából a budapesti V. kerületiben az eddigi Személy- nök-utcát Balassi Bálint nevéről nevezték el. Október 19-én az új Balassi Bálint-utca első házán ün­nepélyesen leleplezték Balassi Bá­lint márvány emléktábláját. Erdei Dezső szobrászművész alkotását. Gerézdy Rábán, az irodalomtudomá­nyok kandidátusa mondott ünnepi beszédet. AUGUSZTINUSZ ÉS A REFORMÁCIÓ Nem szabad elfelejtenünk, hogy a reformáció neve »helyreállítást-« jelent. Luther nem akart új egyhá­zat és nem is szervezett ilyet. Evangélikus egyházunk a pün­kösdkor útjára indult egye- mes keresztyén anyaszentegy- ház életének folytatója: tilta­kozik minden ellen, ami az egy­házban bárhol Isten igéjétől való elhajlás; de hálás hittel öleli magához a megelőző év­századok keresztyénségéből mindazt, ami Isten igéjéből fa­kadt. Es a magáénak vallja mindazokat, akik »az igazság tanúi«. Isten evangéliumának hitben, életben, ta­nításban hűséges bizonyságtevői az anyaszentegyház toéitezexéves ván- dorútján. Köztük, akik mint »az igazság tanúi«, az egyház helyreállításának reformátori művében álltak mindig az egyház története során, maga­san kiemelkedik a .nagy ókori egy­házatya, Augusztinusz. Az ifjú Lu­ther Márton, a róla nevezett és az augusztinuszi hagyományokat ápoló ágostonos szerzetesrend tagja volt a reformáció megindulásakor. Ezen a réven közeli kapcsolatba került az egyházatya tanításával. Anélkül, hogy itt részletes párhuzamot kí­vánnánk adni, állítsuk magunk elé Augusztinusz életművének néhány olyan kincsét, amelyet a középkori sokévszázados homálybamerülés után a reformáció hozott újra nap­HITVÁLLÁSAINKBÓL: Luther hitvallásának első fődkke A Smatkaldi cik­kekből. Itt az első főciMk: 1. hogy: Jézus Krisztus, a mi Istenünk és Urunk, a mi bűneink miatt halt meg és a mi igazságunkért tá­masztatott fel. (Rm. 4, 25.) És egyedül 5 Istennek ama báránya, add elvette a világ bű­nét. (Jn. 1, 29.) És az Isten mindnyájuhk- nalk bűmét reá rakta. (Ezs. 55, 6.) Szintúgy: mindnyájan vétkezték és ingyen igazulnak meg begyelemből a Jézus Krisztus véré­ben való váltság által. (Rm. 3, 23—24.) Minthogy hát ezt így kell hinnünk és az üdvösséget másként, semmiféle cselekedet, törvény avagy érdem által egyáltalán meg nem szerezhetjük, nyilvánvaló és kétség­telen dolog, hogy min­iket egyedül az ily hit igazíthat meg, amint Rm. 3, 28. Pál mond­ja: Azt tartjulk, hogy az ember fnegigazltta- tík a törvény cseleke­detei nélkül a hit ál­tal. Hasonlóképpen: Hogy egyesegyedül ő igaz és mcglgazitója a Jézus hitéből valónak. (Rm. 3, 26.) E cikkektől éppen­séggel nem tágítha­tunk, itt nem engedhe­tünk! ha ég és föld összeomlik is mindaz­zal együtt, aminek maradása nincsen. Mert nem adatott más > név az embereknek, ami által üdvözülhetnénk, mondja Péter. (Csel. 4, 12.) És ml az ő sebei által gyógyultunk rheg. (Ézs. 53, 5.) világra és érvényesített az egyház tanításában! Az első ilyen kapcsolata Augusztinusznak a reformáció­val az ember bűnös megromlá­sának mélysége felőli közös ta­nítás. A bűn sokkalta nagyobb dolog, mint elgondolni tudjuk — vallja Augusztinusz. A bűneset óta az ember »nem tud nem vét­kezni«. A romlás a lélekből indult ki: elhagyta Istent és önmaga sze­retedében él. Ez a lélek halála. Mert ha a lélek Istentől elszakad, éppoly halottá lesz, mint a test lélek nél­kül. Az emberi szív és élet megrom­lásának sötét hátterén annál hatal­masabban ragyog a kegyelem nagy­sága és kizárólagossága üdvössógre- jutásimkban. Sem kezdeti, sem ké­sőbbi érdemünk nincs az üdvös­ségre. »A kegyelem ' cselekszl, hogy nemcsak akarunk helyesen cse­lekedni, de tudunk Is; nem a saját erőnkkel, hanem a Szaba­dító segítségével, aki feltáma­dásával teljes békességet szer­zett nekünk.« Szinte szédítő magasságokban szárnyal Augusztinusz a kiválasztó kegyelem magasztalásában. Isten kegyelmének munkája ben­nünk a megigazító hit. Hitből élünk és hitben igazulunk meg a Bíró előtt, Krisztus érdemeiért, De ez a hit szeretet és reménység is egyszerre. »Az hisz Krisztusiban, áld Krisztus­ban reménykedik és Krisztust sze­reti. Mert, ha hite van reménység és szeretet nélkül, hiszi ugyan Krisztust, de nem hisz Krisztus­ban!« Ez a hit az, amit Isten kíván tőlünk. De mindaddig nem találja meg bennünk,, amíg kegyelemből meg nem ajándékoz vele. Augusztinuszt méltán nevezték »a bűn és kegyelem teológusának«, aki maga is megjárta a bűn mély­ségeit és a kegyelem magasságait. (Erről ír Vallomások című művé­ben is.) A reformáció az ókori nagy egyházatya örökségének hűséges őrizője és művének folytatója volt Dr. Nagy Gyula PROTESTÁNS REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLY október 31-én délután 6 órakor a Deák-téri evangélikus templom­ban. Készülj az ige hallgatására 2. Kor. 4, 5-7. A REFORMÁCIÓBAN ISTEN CSELEKEDETT. Gyakran hallottuk már eat, de nem lehet eleget hallani. Isten maga gyújtott világosságot néliány ember szívéiben. S ez a tette nem volt kisebb mű, mint amikor világot teremtve, szólott: legyen világosság! Mert a bűn éjszakájában világosságot gyújtva új világot teremtett, az új teremtésnek (2. Kor. 5, 17.) vetette meg az alapját. Ez a világosság az újra megtalált evangélium volt, amit Isten íe-lragyogtatott a reformátorok szívében. De hát roi is volt ez a nagy felfedezés? Hiszen az evangéliumról bizonyára addig is gyakran esett szó az egyházban! ISTEN DICSŐSÉGE EGYEDÜL A JÉZUS KRISZTUS arcán ragyog fel a számunkra, — ez volt a reformáció nagy felfedezése. Isten szere- tete és jósága, irgalmassága és bölcsesége, türelme és hatalma sehol más­hol nem kereshető és nem található meg, csak egyedül a Názáreti Jézus­ban, Izrael Krisztusában. Öt tette az Atya a világ Üdvözítőjévé, öt, senki mást. Az ö orcájának vonásairól lehet leolvasni: kicsoda Isten, mit kíván tőlünk s mit tartogat a számunkra. Akarod Istent ismerni, szeretnél bele­pillantani az ö szívébe, veled való terveibe, — nézz Jézusra! Szeretnél kibékülni Istennel és önmagáddal, embertársaiddal és a sorsoddal, — jöjj Jézushoz! Ez volt a reformáció nagy felfedezése. ENNEK A HÍRNEK A HIRDETŐI voltak a reformátorok. Nem hősök, emberóriások, csak egyszerű hús-vér emberek, mint má, kétségek­kel gyötrődve, kísértésekben küszködve, a maguk s mások bűneivel ve­sződve. Bizony, cserépedények. De Istennek tetszett, hogy az evangélium kincsét rejtse ezekbe az edényekbe. Ezzel is a maga dicsőségét akarta megmutatni. S a reformátorok ezt tudván tudták s boldogan hirdették: Egyedül Istené a dicsőség! Nem a maguk erejével csináltak történelmet, Isten ereje hordozta őket s a mű, amiről ma megemlékezünk, Isten műve, nem az övék. Maguktól el, Krisztusra mutatnak, mint Grünewald Mátyás oltárképén Keresztelő János irdatlan nagy mutatóujja a megfeszített Krisztusra: Néki növekednie kell, nékem pedig alábbszállanoml ■ ÍGY LETTEK ÖK SZOLGÁI KORTÁRSAIKNAK, sőt az egész embe­riségnek Jézusért. S ez az ő szolgálatuk az, ami bennünket is kötelez, amit nékünk továbbvinnünk kell. Mit jelent ma nékünk a reformáció? Ezt a felismerést, amiről fent szólaltunk s a feladatot, hogy mindezt magunk is hirdetni fogjuk. Magunkat prédikáljuk-e, vagy Krisztust. Ezt a kérdést felteszi magának a reformáció egyháza. Erre a kérdésre felelnie kell min­den egyes gyülekezetnek. S ez a kérdés megdöngeti az egyes keresztyén ember lelkiismeretének ajtaját is. Amit s ahogy felelünk, abban van reformációi ünneplésünk értelme vagy értelmetlensége. De abban van íté­letünk, — vagy mentségünk, abban van szolgálatunk és jövendőnk is. Groó Gyula Isten békessége — Rm. 5, 1. A REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉNEK ELŐESTÉJÉN vívódjunk Luther kérdésével: hogyan találom meg a kegyelmes Istent? CSAK HIT ÁLTÁL. Vagyis, ha hiszem, hogy Isten Krisztusért elveszi tőlem, ami az enyém: mindert bűnömet. Azokat, amelyek belső békétlen­ségemnek, aggodalmaskodásomnak, nyugtalan lelkUsmeretemnek igazi okai és azokat, amelyek odaékelődnek az életem é3 embertársaim élete közé. De kész helyette nekem adni mindazt, ami az övé: szentségét, tiszta­ságát, békességét, örökéletét. Amikor ezt nekem adja, akkor adta nekem az Ö békességét. JÉZUS KRISZTUSÉRT adta ezt nekem. Mert ö olyan nagyon sze­rette az ö »barátait«, engem is, hogy a kereszten odsikínálta értünk életét. Ezzel cselekedte, hogy enyém is lehessen Isten békessége. ADJUNK HÁLÁT Istennek, hogy belehelyezett a reformáció népébe, és itt adja nekünk a Vele való békességet. VALLJUK MEG Isten színe előtt, hogy hitetlen, sokféle önzéssel, Irigységgel teljes, bűnös szívünk miatt nincs békességünk Istennel. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten ébresszen naponta olyan hitet szívünkbe, amely kész elfogadni az ö kegyelmének, békességének drága ajándékát. Könyörögjünk a reformáció egyházaiért a világon, hogy lehessenek hűséges tanúi Isten szeretettnek, munkásai külső életünk békességének. Könyörögjünk népünk javáért, a Hazafias Népfrontban megnyilvánult nemzeti összefogásnak hazánk épülésére való kiteljesedéséért. SÓLYOM KAROLY HETI IGE: »Mindazonáltal megáll az Istennek erős fundamen- toma, melynek pecsétje ez: ismeri az Ür az övéit, és: álljon el) a ha­misságtól minden, aki Krisztus nevét vallja« (2. Tim. 2, 19.). Október 31. Vasárnap, reformáció ünnepe — Jel. 14, 6—7. Isten országának üdvösséges rendje szilárd evangéliumi alapokon nyugszik. Az evangélium hirdetése Isten hírnökének munkája. Gondol­junk a reformációnak hőforrásként elemi erővel előtörő evangéliumára. Másrészt irgalmazó könyörülettel hajol le hozzánk, hogy felemeljen, ö November 1. Hétfő —■ Mk. 6. 32—44. Az igazi kenyércsoda az Ige kenyerének meg sok ásítása, az üdv mun- kalása. Lelkünk számára bizonyosság, amelyre mindenkor számíthatunk. November 2. Kedd — I. Móz. 16, 2—7a, 13—16. Isten áldása megnyugszik az egész világon. Megmutatja Atyánknak hűtlenségünkön felül haladó hűségét. Erő és eredmény forrása egyaránt az imádság. Így miénk valósággal az asztalunkon lévő kenyér is. November 3. Szerda — Csel. 20, 7—12. A halálból való feltámadásnál is több és nagyobb az űj életre való feltámadás a hitben. Hitünk záloga, biztosítéka és tápláléka az úrvacso­rában a kenyér megtörése. Ekkor ad Isten bizonyító jelet a mennyei kertyér erejének megmutatására. Ezért támad fel az Ifjú Eutikúsz. November 4. Csütörtök — 1. Kor. 10, 14—22. A mindennapi kenyér közösségbe von. Az egyház krisztusi szent teste magában egyesít. Krisztusban az ö Örökkévaló testének részeivé leszünk. Ezért szívünk nem megosztott, de a gyülekezetben nagyobb egy» ségbe, közösségbe foglalt szív legyen. November 5. Péntek — 1. 2, S—10. Az új testeimentumban az áldozat célja nem a kiengesztelés, hanem a hála megmutatása. Isten országára nemcsak az igével való tápláltatás jó rendje jellemző, hanem a felépített templom is. Ez lesz, bér nem köveiben, örök otthonunkká. November 6. Szombat — Zsid. 7, 32—28. Jézus bűntelen, nincs szüksége arra, hogy saját bűneiért áldozzon. Másrészt irgalmazó könyörülettel hajol le hozzánk, hogy felemeljen, ö valójában az, amit neve jelent: Megváltó, Üdvözítő. Bácskai Gusztáv Nem mi vagyunk azok, akik az egyházat megtartjuk, amint őseink sem voltak azok és utódaink sem lesznek azok, hanem az, aki volt, aki van és aki eljövendő, aki ezt mondja: „íme, én iiveietek vagyok minden napon a világ végezetéig“ (Luther Márton) \ \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents