Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-10-31 / 44. szám
Ügyel] csak arra, amit Krisztus tett érted és mindnyájunkért így megtanulod azt is, amit te tartozol másokért megtenni KISSÉ MIÉNK A KRISZTUS! — I. Tim. 2, 5—6. — A reformáció előtti egyház, a középkor római egyháza nem volt Krisztus nélküli egyház. Aminthogy a ma pápás egyháza sem az. Mégis joggal beszélhetünk arról, hogy a reformációban visszanyertük Krisztust; sőt hogy a reformációra volt szükség, hogy Öt visszanyerhessük. A RÖMA1 EGYHÁZBAN — s bi- zonyára nemcsak ott, hanem mindenütt, ahol ennék a tévelygésnek a kovásza kísért és ugyan melyikünk van ettől megkímélve? — megcsorbult Krisztus egyedüli uralma és dicsősége. A Krisztusról való tanítás — legalább látszólag — ott állt az egyházi tanítás, igehirdetés középpontjában; az istentisztelet közepe, a miseáldozat is, az ö testének és vérének áldozatként való bemutatása. Ez az egyház mégsem volt igazán a Krisztus egyháza, mert nem volt az ö egyedüli uralmának és dicsőségének egyháza. A római egyház tanította, hogy Krisztus a közbenjáró Isten és az emberék között. Csak éppen azt hallgatta el, hogy Ö az egyetlen közbenjáró. Mindig odakerült mellé valaki, valami. Krisztus és Mária, Krisztus és a szentek, Krisztus érdeme és az én jócselékedetem, Krisztus és az egyház kincse és így tovább. Ez a folyamat a reformáció után sem állt meg a pápás egyházban, sőt épp napjainkban érte el — legalább is egyelőre — tetőzését abban a tanításban, amely Máriát most már kifejezetten és hivatalosan is odaállítja Krisztus mellé, mint »társmegváltót«. Ennek a tévelygésnek a gyökere azonban nagyon mélyen van: abban az ős-emberi, eredendően bűnös törekvésben, amivel az ember végeredményben olyan akar lenni, mint Isten (1. Móz. 3, 5.). Ez a törekvés, ami maga a bűn, legfinomabb, legrejtettebb formáit éppen az ember vallásosságában éri el, amikor az ember nem Isten ellenére, hanem éppen Isten mellett, talán épp az Ö segítségével akar érvényesülni. Mindenképpen azonban Isten egyedülváló dicsőségének és uralmának a rovására. Ez a kísértés természetesen ott settenkedik a reformáció egyházában is, hiszen benne vám az emberi természetben magában, ott hordozzuk a szívünkben. A reformáció nagy tette éppen az volt, hogy ezt leleplezte, torkon ragadta —, de ne véljük, hogy a vele váló harcot őseink egyszersmindenlkorra elintézték! Ezt a tusát minden nemzedéknek, minden gyülekezetnék, és minden evangélikus embernek újra meg újra meg kell vívnia, önmagában és önmaga ellen. Csák így leszünk és maradunk a reformáció egyháza. f'SAK ÍGY NYERJÜK VISSZA KRISZTUST, mint egyetlen közbenjárót Isten és ember között; vagyis így nyerjük vissza az igazi Krisztust. Közbenjáró Ö, ez azt jelenti: békességszerző. A haragvó, ítélő Isten és a bujdosó, rettegő, Istent gyűlölő ember íközött Krisztus az egyetlen út és az egyetlen híd. Őbenne tárul fel a bűn feneketlen mélysége, de a kegyelem vé- géremehetetlen nagysága is. Ezt a hidat, önmaga és az ember között, Isten maga verte. Ez az út felülről lefelé vezetett és nem alulról felfelé. Az ember Krisztus Jézus lett az egyedüli iközbenjwró Isten és emberék között. Isten Fia lett emberré, szállt alá a magasságból, üre- sítette meg magát, szenvedett kereszthalált s nem az ember magasztosult Istenné, lett hőssé és vértanúvá, szállt az egekbe titánt erőfeszítéssel. Épp ez az, amit olyan nehezen tud elfogadni a bűnös emberi természet, ami ellen tiltakozunk s ami alól valamiképpen kibúvót keresünk. Mert ez az álázat útja, az engedelmesség és a szolgálat útja. S ha Isten ezen az úton járt, ha Isten az Izraelből váló, istállóban született, ácsműhelyben nevelkedett názáreti Jézus útját járta, az ember útját, a kereszt és a szenvedés útját, akkor nyilván ez a mi útunk is — és éppen ezt nem akarjuk. Oh, az ember istenfélő akar lenni, de a maga módján, a maga »fazonja« szerint és lehetőleg Krisztus nélkül. Sérti önérzetét — még kegyes alázatosságba bújt önérzetét is — a közbenjáró személye és hivatala. Ö közvetlenül, a maga erejéből akar eljutni Istenhez — és éppen ezzel követi el a legnagyobb istentelen- séget. TtE'QIG KRISZTUS AZ EGYET- x LEN KÖZBENJÁRÓ Isten és ember között, mert Ő váltságul adta önmagát mindeneidért. És ezt az Ö müvét nem lehet és nem kell kiegészíteni, megtoldani, támogatni, vagy — közvetíteni. Ezért nem lehet közbenjáró Mária, sem a szentek —, sem a papság. Az egyház sem tolhatja magát oda Krisztus és az ember, Isten és az ember közé. Nem zárhatja be Krisztust a szentségtartó szekrénykéjébe, vagy általában az egyház kincsei közé, hogy rendelkezzen vele és osztogassa érdemét tetszés szerint, vagy kizárjon abból némelyeket. Krisztus az egyháznak is Ura —, mily különös és félelmetes, hogy ezt külön is hangoztatni kell — 5 mily félelmetes, hogy ezt nem lehet eleget hangoztatni! Krisztus az, aki mint békességszerző, az új szövetséget — szép régi magyar szóval: kötést — szerzetté az embereknek Istennel. (Zsid. 8, 6—10.) Tj'Z AZ A BIZONY SAGT EVÉS, aminek hirdetésére az •egyház rendeltetett. Ezt a hírt kiáltotta ki a reformáció, amikor a Szentlélektől vezérelt férfiak megismerésében felragyogott a visszanyert igazi és teljes Krisztus. Ez a bizonyságtevés a jó hír, az evangélium, amit »annak idején« hirdetnünk kell széles e világon. S ez az idő most van, Krisztus mennybemenetele és visszajöve- tele között, az egyház idejében, a várakozó kegyelem s a megtérésre való allaUom idejében. Hadd foglaljuk össze mindezt még egy utolsó gondolatban: A visszanyert Krisztusban magát Istent nyertük vissza. Visszanyertük a kegyelmes Istent. A reformáció úgy indult meg, hogy egy bűnös ember elkezdett gyötrődni azon: hol találom meg a kegyelmes Istent?! Hogyan menekedhetek meg Isten haragja elől, hogyan nyerhetem vissza lelkem békességét, a jó lelkiismeretet, az erőt az élet küzdelmeihez s a munkához, hogyan találhatom meg az élet értelmét és öröméi már itt a földön s hogyan nézhetek nyugodtan szembe a halállal az örök élet reménységében. S mikor Luther megtalálta az igazi Krisztust s benne az irgalmas és szerető mennyei Atyát, akkor ebből a megismerésből egyszerre kibomlott a keresztyén hit és élet, az ismeret és a tanítás egész teljessége, az emberről és a világról, a hivatásról és a munkáról, az egyházról és a kegyességről. A visszanyert Krisztusban az atyai házba hazatalált gyermek mondhatatlan öröme áradt el a reformáció egyházában, az a lutheri clerű, amiről méltán nevezték el ezt az egyházat evangélikusnak: az örömhírben örvende- zäk közösségének. így nyertük vissza Krisztusban az igazi embert is. Az ember Krisztusban felragyogott az emberi élet valósága és teljessége: íme az ember! íme az ember, Istennek szerelmes fia, akiben Önéki egyedül gyönyörűsége telik. Benne mindnyájan újra Isten gyermekei — mert az Ö testvérei — lettünk. Üj életünk, igaz emberségünk most még el van rejtve őbenne, és egykor nyilvánvállóvá lesz (1. Jn. 3, 1—2.). Ám ez az új emberség már most serkentő példakép, kiapadhatatlan erőforrás, jelekben felcsillanó valóság, amire elszántan törekedhetünk, mert lehet törelcednünk. (1. Jn. 3, 3.) őbenne már most mindnyájan testvérek vagyunk, mert őbenne Isten mindnyájunknak Atyja. Groó Gyula Együttes ülést tart az Egyházegyetem Tanácsa és az Országos Esperes! Értekezlet Az Egyetemes Egyház Elnöksége október 27-ére és 28-ára összehívta az Egyházegyetem Tanácsát és az Országos Esperesi Értekezletet, az Egyházegyetem Üllői-úti székhazában tartandó együttes ülésre. Gyöngyösi Vilmos esperes írásmagyarázata és az elnöki megnyitó után D. dr Vető Lajos püspök beterjeszti »A Magyarországi Evangélikus Egyház delegációjának jelentését az Egyházak Világtanácsának második nagygyűléséről«. D. Dezséry László püspök »Az Egyházak Világtanácsa második nagygyűlésének jelentősége és eredményei« címen tart előadást. A gyűlés második napján a gyenesdiási lelkész- továbbképző konferenciákról terjeszt be jelentést Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár. A Hazafias Népfront országos bizottságának tagjai előterjesztése után a gyűlés a Hazafias Népfront mozgalmában való egyházi feladatokkal foglalkozik, majd D. Dezséry László püspök vezetésével aktuális szolgálati teendők megbeszélésére kerül sor. A gyűlés dr Páify Miklós teológiai dékán záróáhítatával végződik. Az együttes ülés jelentőségét az elhangzó előadásokon kívül az is növeli, hogy résztvesznek rajta nemcsak az Egyházegyetem Tanácsának tagjai és az esperesek, hanem a Teológiai Akadémia tanári kara és az Egyházegyetem osztályainak ügyvivő lelkészei is. A gyűlésről szóló beszámolót lapunk legközelebbi számában közöljük. Ä Hazafias Népfront Seladaiai Püspökeink a Hazafias Népfront Országos A Hazafias Népfront hazánk legszélesebb társadalmi és politikai mozgalma, amelynek feladata, hogy politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális életünk minden fontosabb kérdésében egész népünk érdekeit és véleményét kifejező javaslatokat tegyen és elősegítse nagy történelmi feladataink megvalósítását, a Hazafias Népfront kormánya intézkedéseinek keresztülvitelét. Különösen feladata a Hazafias Népfrontnak, hogy tevékenyein közreműködjék társadalmunk nagy feladatainak • megvalósításában, amelyben a hazáért végzett munka, a nép iránti hűség, a képesség és tisztesség dönti el kinek-kinek a helyét és megbecsülését. A Hazafias Népfront szilárdan védi a népek közötti békét, a nyugodt alkotó munka lehetőségét, népünk tör ten elmének haladó hagyományait, a .haza iránti határtalan szeretet és odaadás szellemében neveli a legszélesebb népi tömegeket. Elősegíti, hogy kapcsolataink tovább erősödjenek minden baráti országgal, és támogatja a békés szándékú együttműködést — társadalmi rendszerektől függetlenül — minden országgal a kölcsönös egyetértés szellemében és a teljes egyenjogúság alapján A Hazafias Népfront erősíti népi demokratikus államhatalmunkat a tömegek széles méretű bevonásával államunk vezetésébe és az állami szervek ellenőrzésébe, következetes harcot folytat az államapparátus munkájának megjavításáért, harcol a bürokrácia edlen, segíti a tanácsok munkáját a kormányhatározatok végrehajtásában és neveli a széles tömegeket állampolgári kötelességeinek öntudatos megtartására. A Hazafias Népfront fáradhat tatlanul dolgozik a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének további megerősítésén, minden hazáját szerető magyar ember alkotó összefogásán, népünk erkölcsi és politikai egysége további erősítésén. A Hazafias Népfront mozgalmában részt vehet származására, foglalkozására, vallására, világnézetére való tekintet nékül minden hazáját és népét 'szerető hazafi, aki egyetért a Hazafias Népfront célkitűzéseivel és azok megvalósításáért tevékenységet fejt ki. A Hazafias Népfront tagjai a Magyar Dolgozók Pártja, továbbá a lakosság legszélesebb rétegeit felölelő szervezetek, társadalmi, kulturális tudományos egyesületek, szövetkezetek, amelyek magukévá tették a Hazafias Népfront célkitűzéseit, de a népfront-bizottságok tagja lehet minden szervezeten kívülálló személy is, aki fizikai vagy szellemi tevékenységével szolgálja népünk boldogulásának ügyét és akit a népfront-gyűlések népfront-bizottsági tagságára érdemesnek tartanak és megválasztanak. A Hazafias Népfront demokratikus alapelveken épül fel és fejti ki tevékenységét. A Hazafias Népfront országos szervei: az Országos Kongresszus, az Országos Tanács és az Országos Tanács mellett működő Országos Iroda. A Hazafias Népfront Országos Kongresszusa megválasztotta az Országos Tanács 105 tagját, köztük D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László evangélikus püspököt. Református részről D. Be- reczky Albert és Péter János püspök lett az Országos Tanács tagja. Tanácsában A Hazafias Népfront Országos Kongresszusa megválasztotta a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségét. Elnök: Szabó Pál, alelnökok: Darvas József, Dobi István, Harrer Ferenc, Nagy Imre, Rákosi Mátyás; főtitkár: Jánosi Ferenc. A Hazafias Népfront napilapja, a »Magyar Nemzet« lett. A Hazafias Népfront területi szervei a következőkből állanak: A fővárosi népfront-bizottságnak 70 tagja van. A megyei népfront-bizottságok 50—70 tagból állnak, a járási népfront-bizottságoknak 15—40 tagjuk van. A Hazafias Népfront helyi szervei: a fővárosi kerületi népfront-bizottság, a városi kerületi népfront-bizottság, a városi és községi népfrontbizottság. Ezeknek a tagjait a terület lakosai nyilvános gyűléseken választják meg, az elnökség tagjaival együtt. A Hazafias Népfront helyi szervei a politikai, - társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden területén sokoldalú tevékenységet fejtenek - ki a lakosság legszélesebb tömegeinek tevékeny közreműködésével. Választási feladataikon kívül a lakosságot közvetlenül érdeklő országos és helyi politikai, gázdasógi, kulturális kérdések megvitatására, gyűléseket, értekezleteket hívnak össze, előadásokat tartanak, segítik a helyi nép- gazdasági tervek és a költségvetés kialakítását s mindezeknek megfelelően javaslatokat tesznek az üle- tékes állami szerveknek, város- és községfejilesztési szépítési mozgalmat kezdeményeznek, közreműködnek abban, hegy olvasókörök, gazdakörök, összejöveteli helyek létesítésével a lakosság társadalmi és kulturális szükségletednek kielégítése előmozdítható legyen, ápolják a helyi haladó hagyományokat és gondoskodnak nagy nemzeti ünnepeink méltó megünnepléséről. A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS KONGRESSZUSA Az Erkel Színházban egybegyült több mint kétezer ember hazánk minden rétegét képviseli. Üzemek dolgozói, szántóföldek dolgos parasztjai, pedagógusok, művészek, magas állású állami tisztviselők, háziasszonyok, püspökök és papok, írók, katonák és tábornokok, kisiparosok és kiskereskedők tanácskoznak hazánk legnagyobb ügyében: a nép boldogulása érdekében. A kongresszus elnökségében találjuk D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László evangélikus, D. Bereczky Albert és Péter János református püspököket, dr. Czapik Gyula egri katolikus érseket, dr. Hamvas József Csanádi püspököt, dr. Dudás Miklós görögkatolikus püspököt és a többi felekezet képviselőit. A kongresszus beszámolóját DARVAS JÓZSEF tartotta. Beszédében kiemelte: ilyen, a nemzet minden rétegét szélesein képviselő testület még sohasem tanácskozott hazánkban. »Valami új nagy dolog kezdetét jelzi ez a gyülekezés így, önmagában is. Bizonyos, hogy ahogy ily módon együtt vagyunk nézeteink nem minden részlet- kérdésben egyezők — de az is bizonyos, és ez a döntő, hogy a nemzetünk sorsát érintő lényeges, fontos kérdésekben egyetértünk, egyakaraton vagyunk a népünkért égő felelősség érzésében, mélységesen egyet akarunk.« Hangsúlyozta, hogy az egységben, a nemzeti összefogásban micsoda roppant, szinte kimeríthetetlen erő rejlik: »Történelmünknek azok a legszebb, leglelkesítőbb idői, amikor a nemzeti összefogás gondolata hacsak időlegesen is, de diadalmaskodni tudott. Olyankor mindig nagy tettekre volt képes nemzetünk.« A nemzeti egység jelenlegi megvalósulására nézve a következőket mondotta: »Ügy hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy amikor napjainkban életre kelt a Hazafias Népfront, ez nem valami mesterkélt és mesterséges konstrukció, hanem olyan hatalmas tömegmozgalom, amelyet az élet hozott létre, amelyet politikai, társadalmi fejlődésünk tett időszerűvé, és amelyet milliók kéz-' demónyezése, lelkesedése tett egyre erősebbé. Bátran elmondhatjuk, hogy a Hazafias Népfront egységbe hívó szava megtalálta az utat népünk szívéhez!« A jelenlévők hatalmas tapsa adott impozáns választ erre a kijelentésre. Beszédében kiemelte, hogy egységünk alapja az új szakasz politikája, amellyel minden becsületes hazafi egyetért: »Nincs ma hazánkban népszerűbb és a széles tömegekben vissz,hangzóbb jelszó ennél: »Előre a júniusi úton!« (Folytatás a 2. oldalon) „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és... kövessétek bitókét“ (Zsui. 13, 7.)
