Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-10-24 / 43. szám

Dr. Luther Márton prédikál — Lk. 10, 23—37. — TGÉNKBEN A SZENT EVANGÉ- * L1UM GYÜMÖLCSÉT, a jó csele­kedetet tárja elénk az Úr, aminek követnie kell az ige buzgó hallgatá­sát. Gyönyörű példabeszéd keretében rajzolja elénk mindezt, amikor egy emberről szól, aki Jeruzsálemből Je­rikóba utazott, út közben a rablók kezébe került, akik félholtra verték, mindenből kifosztották, és az út mel­lett vérben fagyva hagyták. Közben arra ment egy pap, aki meglátta a szegény embert, de rajta nem könyö­rült, hanem tovább sietett. A pap után nemsokára egy lévita ment arra, ez is látta a nyomorult sebe­sültet kínlódni, de szintén nem törő­dött vele. Végül egy szapaaritánus haladt el az úton, egy megvetett po­gány, aki azzal a szerencsétlen em­berrel, aki a zsidó néphez tartozott, semmiféle rokonságban sem állott, hiszen nem volt az ő nemzetségéből való, mint a pap és a lévita, sőt tel­jesen idegen volt. De ez látva a sze­gény sebesültet, kön y örüle tess égre indult annak szerencsétlen helyze­tén, leszállt lováról, olajat és bort töltött annak sebeibe, bekötözte, feltette lovára, ő maga mellette gya­logolt, bevitte a vendégfogadóba, s mivel üzleti dolgai miatt tovább nem maradhatott, a vendéglős gond­jaiba ajánlotta, ápolási díjat is fize­tett érte. EZ A DERÉK, BECSÜLETES EM­BER így gondolkozik: ez az ember felebarátom. Neki is van teste és lelke, mint nekem. Ugyanannak az Istennek gyermeke, mint én. Sokkal közelebb áll hozzám az oktalan ál­latnál. Nem hagyhatom őt fekve az útfélen. Eszmélj hát, barátom és testvérem, tartsd csak megsebesült tagjaidat, hadd segítsek rajtad. Ügy bánik vele, mint anya a beteg gyer­mekével, szivére veszi annak búját- baját. Ilyenek az igazi szentek. Ezek a ' nagy szentek ellenben, mint a pap és a lévita, kevély és szemforgató képmutatók, nem érez­nek irgalmat a bajbajutottak iránt, hanem keményszívű, lelketlen em­berek. Azt tartják ugyanis, köszönje meg nekik az Úristen, hogy olyan hűen szolgálatára állanak, de hogy ezenfelül még embertársaink javára is tegyenek valamit, azt csak nem kívánhatja tőlük senki?! Ez a pap Októberi évfordulók Százöt évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Arad városában azt a tizenhárom vértanút, akik az 1848— 49-es szabadságharc hős hadvezérei voltak. A magyar nép akkor több mint egy esztendőn keresztül fegy­verrel a kezében küzdött azért, hogy valóra váltsa évszázados álmát az önállóságról, függetlenségről, egyen­lőségről és a szabadságról. A hősi küzdelmet, amelyben egy emberként vett részt az ország népe, földre ti­porta a túlerő és az árulás. A győz­tes zsarnok a Werbőczytől tanult módszerrel gáttalanul látott hozzá a vérszomjas bosszúhoz és a fokozott el­nyomáshoz. Az aradi tizenhárom vére festette pirosbetűs gyászünneppé né­pünk történetében október 6-át. A másik évforduló tíz esztendős. Egy vétkes háború öt esztendős külső-belső, testi-lelki pusztítása után virradt fel ez a külsőleg verőfényes, de a szívünkben azóta is borzalmasan véres nap. Akkor még a háború ránk szabadítói is helyesebbnek találták beszüntetni a harcot, — de ennek véghezvitelére gyengék és gyávák voltak. A háború vérszomjas meg­szállottjai a németországi fasizmus támogatásával megakadályozták, hogy hazánkat megkíméljék a háború leg­véresebb viharai. Abban a féleszten­dőben, amely 1944. október 15-ét kö­vette, mindenünk elpusztult. Azóta magunkhoz tértünk, felépítettük rom- badőlt hazánkat, de amikor arra a napra emlékezünk, mélységesen szé­gyenük magunkat. Ezért küzdünk, azért, hogy törté­nelmünkben sem október 6, sem ok­tóber 15 többé ne lehessen! már hivatalánál és születésénél fogva is szent volt, de olyan gőgös volt, hogy semmi egyébbel nem tö­rődött, a példázat szerint a szegény sebesültet észrevette ugyan, de hide­gein elment mellette, s nem törődött annak a gyötrelmével. Isten előtt utálatos és különösein gyűlölt szen­tek azok, akik látják embertársaik nyomorúságát, segíthetnének is rajtuk, de mégsem teszik. Vájjon mire építenek és miben bizakodnak? Egyedül saját szentségükben biza­kodnak és azt hiszik, hogyha a tör­vényt külsőleg, beitű szerint meg­tartják, akkor már rendben van a szénájuk. SZÁLLJON KI-KI MAGÄBA és vizsgálja meg, hogyan szereti az Istent. Mert az imént éppen azt hal­lottuk, hogy Isten nem csupán gon­dolatban kell szeretnünk, hanem Istent szeretni annyi, mint felebará­tunkat szeretni. János apostol így ír: »Aki nem szereti felebarátját, akit lát, hogyan szerethetné Istent, akit nem lát?« Azt mondja Isten: ha engem szeretni akarsz, szeresd szü­léidét, gyermekeidet, férjedet, fele­ségedet, szomszédodat, egyszóval szeresd felebarátodat, mert én ezt követelem tőled. Vedd fontolóra te­hát, vájjon cselekszed-e ezt minden­kor és mindenütt, és akkor megtu­dod, hogy vájjon szereted-e Istent, vagy ellensége vagy néki? Ez a szamaritánus ime szereti Is­tent, nem mintha Istennek valamit adott volna, hanem azért szereti őt, mert ezen a szegény sebesültön te­hetsége szerint segít. Ment azt mondja az Úr: ha engem szeretsz és nekem szolgálni akarsz, szolgálj fe­lebarátodnak, neki szüksége van arra, mert én nem szorulok reád. Azért szolgái itt ez a szamaritánus pénzével, barmaival, olajával és bo­rával Istennek, a rrujpnyei Atyá­nak. Nem mintha Istett ezeket az adományokat a maga személyére nézve igényelné, hanem mert a fele­baráton keresztül szolgálja Istent. Éppen azért cselekedete annyi, mintha Istennek tette volna, mintha neki magának szolgált volna, mert Isten így parancsolta azt. Ö AZT AKARJA, hogy egyikünk segítsen és szolgáljon a másikunk­nak. Így szól: ne keress engem Ró­mában, megtalálsz engem otthon is, feleséged, gyermekeid, házadnépe, falsőbbséged körében. Aztán szom­szédod házában, az utcán, a piacon, a mezőn és mindenütt. Itt cselekedd mindazt, amit a barátság, szívesség, szeretet és szolgálatkészség tekinte­tében másokkal tehetsz, és én úgy veszem és úgy tekintem azt, mintha velem tetted volna. KÖVESSÉTEK HÁT A SZAMARI­TÁNUS PÉLDÁJÁT, aki a sebesült ember nyomorán megkönyörült, rajta segített és őt ápolta, ahogyan csak kívánni lehet, hogy valaki szükségében ápolja és gondozza a másikat. Ezt tanuljátok meg, ezt cselekedjétek, mert az igének ilyen gyümölcsöt kell teremnie. Ahol ilyen gyümölcs nincs, ott álkeresz­tyének vannak, mint a p>ap és a lé­vita, az ördög szentjei! Mert aki fe­lebarátját elkerüli, Istent kerüli el! Szép, hasznos és szükséges tanul­ságot merítünk a mai evangéliumból arra nézve, hogyan intézzük életün­ket, ha azoknak a nyájához akarunk tartozni, akiket Isten szeret. A Szentlélek nélkül Isten törvényének legcsekélyebb követelését sem tud­juk betölteni, mert a Szentlélek nélkül szívünk tisztátalan és bűnös marad. Isten azonban Szentleikét azért adja, hogy az ő erejével sze­ressük felebarátunkat és tegyünk vele jót minden szükségében. Úgy veszi ezt az Űr, mintha vele magá­val tettük volna. Adjunk hát szí­vünkből hálát Istennek ezért a jó­téteményért és kérjük őt, hogy min­ket ebben a kegyelemben mindvé­gig megtartson és üdvözítsen! Ámen. Fordította Zábrák Dénes—Ottlyk Ernő. Reformáció hetében valamennyi templomunkban igehirdetés-sorozatot hallgatnak a gyülekezetek Sok évi szokás szerint ez évben is igehirdetés-so­rozatot tartanak valamennyi gyülekezetünkben a reformáció hetében. Az igehirdetés-sorozat üíözponti címe: AMIT A REFORMÁCIÓBAN VISSZANYERTÜNK. Részei: A visszanyert ismeret a Szentlélek munkájáról (Jn. 14, 26.); A visszanyert ige (Zsid. 4, 12—13.); A vissza­nyert szentségek (Mt. 28, 20/a.); A visszanyert tiszta hit (Ef. 2, 8—9.); A visszanyert szeretet (Rm. 13, 10.); A visszanyert reménység (Rm. 5, 5.); A visszanyert egyház (Jn. 17, 18—21.); A visszanyert Krisztus (I. Tim. 2, 5—6.) Az igehirdetés-sorozat megszólaltatja a tiszta evangélikus tanítást a fenti kérdésekről. Lelkészeink bizonyságot tesznek arról, hogy a reformációban Isten ismét visszaadta nékünk mindazt, amit a középkori pápás egyház elrabolt a hívőktől. Bizonyságot tesz­nek arról, hogy a reformáció korában nem az ember fedezett fel, talált fel valami újat a vallásos élet terü­letén, hanem Isten maga cselekedett, előhozván újra az evangélium eltakart igazságait. Az Ágostai Hitval­lás szavaival élve az a célja az igehirdetés-sorozatnak, hogy híveink ismét hallják, hogy »a mi részünkön való gyülekezetek így tanítanak ...« Ez évben a Deák-téri templomban tartják a nagy közös protestáns Reformációi Emlékünnepélyt A hosszú évek óta szokásos közös protestáns Reformációi Emlékünnep>ély, mely a budapesti evangé- iikusság életében mindig nagy esemény, ez évben a Deák-téri evangélikus templomiban lesz. Október 31-én, délután 6 órakor D. Dezsérv László püspök nyitja meg az országos pirotestáns emlékünnepet. Az est előadását D. Bereczky Albert, református püspök tartja. Az idei Reformációi Emlékünnepély nagyszabású protestáns egyházzenei esemény is lesz, mert az em­lékünnepélyen gazdag műsorral szerepel a két leg­jobb protestáns kórus, a Deák-téri Lutheránia Ének­és Zenekara, mely többek közt Bach: H-moll miséjé­ből ad elő részletet, valamint a debreceni református Kántus is. A nagy érdeklődésre való tekintettel, kívánatos, hogy a hívek pontos időben érkezzenek és helyeiket időben elfoglalják. D. Dr. Vető Lajos püspök ötven éves Október 17-én D. Dr. Vető Lajos püspököt ötvenedik születésnapja al­kalmából ünnepelték közveltsn mun­katársai. A jelenlevők nevében B. Dezséry László püspök mondott ál­dást püspöktársa életére és fejezte ki az egész evangélikus egyház jókívá- natait. Az Északi Egyházkerület ne­vében Tessényi Kornél püspöki tit­kár köszöntötte őt ugyanebből az al­kalomból. A Teológiai Akadémia tanári kara is kifejezte jókívánatait dr. Pálfy Miklós dekán útján. Külföldről is több vezető egyházi férfiú emlékezett meg a püspök szü­letésnapjáról. Andrej Ludovit Katina. a szlovákiai evangélikus egyház nyu­gati egyházkerületének püspöke a következőiket írja: »■Amikor a Mindenható kegyelmé­ből e hó 17-én eredményes és szol­gálatteljes életed ötvenedik évkövé­hez érkeztél, engedd meg, hogy én is úgy a saját, mint nyugati evan­gélikus egyházkerületünk nevében igaz baráti szívből eredő érzelmekkel üdvözöljelek. Adja a jó Isten, hogy hű szolgálatodat az Ó népe javára lankadatlan buzgalommal, tartós egészségben tovább végezhessed.-« Otto Nuschke, a Német Demokra­tikus Köztársaság mindsztereinökihe- lyettese, a Keresztyén Demokrata Unió elnöke, a következőket távira- tozta: »ötvenedik születésnapja alkalmá­ból a CDU elnöksége és a magam nevében Isten gazdag áldását kívá­nom Püspök Ürra. Boldoggá tesz bennünket, hogy Püspök Urban olyan egyházi vezetőt köszönlhe- tünik, aki szívvel-lélekkel pásztora gyülekezeteinek, ritka nyíltságot ta­núsít ökuménikus kérdésekben és vi­lágosan látja a mai keresztyénség társadalmi orientációjára vonatkozó problémákat. Nem utolsó sorban Püspök Ur érdeme, hogy a magyar és a német evangélikus egyházak kö­zötti kapcsolatok ennyire elmélyül­tek. Mint a CDU elnöke, szeretnék önnek ez alkalommal azért is köszö­netét mondani, hogy hozzájárult a népeink és a b&keszerető keresztyé­nek közötti baráti kapcsolatok meg­szilárdításához. Ez ünnepi alkalom­mal szívügyünk Püspök Urnák meg­köszönni azt, hogy több ízben talál­kozhattunk. Isten áldását kérjük to­vábbi működésére és mindenekelőtt jó egészséget kívánunk önnek.« Gerald Götting, a Német Demokra­tikus Köztársaság Népi Kamarájá­nak alelnöke, a Keresztyén Demo­krata Unió főtitkára a következőket írja: »Engedje meg, hogy ötvenedik születésnapja alkalmából jókívánsá­gaimat tolmácsoljam. E szép alka­lommal szeretném megköszönni, hogy a békéért, a németek újraegyesí­téséért és a népek közötti kapcsola­tok elmélyítéséért folytatott harcun­kat fáradhatatlanul támogatta. En­gedje meg ebből az alkalomból an­nak kifejezésre juttatását, hogy mily vagy érdemeket szerzett ön azáltal, hogy a német protestánsok között tudatosította a keresztyén exiszten- ciának a kérdését egy új társadalmi rendben és bizonyságot tett a Ma­gyar Népi Demokráciában élő evan­géliumi egyház nagy perspektíváiról.« Dr, Grüber prépost, Dibelius püs­pök munkatársa és a Német Evan­gélikus Egyház összekötője a Német Demokratikus Köztársaság kormánya felé, ugyancsak kifejezte jókívána­teit. Egyházunk szeretettel gondol püs­pökére, egyházunk lelkészelnökére s ezúton is kifejezi szívből jövő jókívá­natait, Isten áldását kérve életére és szolgálatára. Képek Luther életéből A bibliafordító A nép nyelvén megszólaló ige, a nép nyelvére lefordított Szentírás, a nép nyelvén tartott istentisztelet — ezek voltak a szükségképpeni követel­ményei a reformációnak, amely mi­nél szélesebb mértékben akarta köz­kinccsé tenni az Isten igéjét. 1521-ben fogott Luther az Újszö­vetség fordításához. Amsdorf barát­jához azt írja a bibliafordításról: »Nekünk jobb fordítást kell híveink kezébe adnunk, mint amilyen a latin fordítás. Nagy dolog ez a munlca, megérdemli, hogy mindnyájan dol­gozzunk rajta, mert közös ügy az és a közjót segíti.« Luther előtt nemcsak a latin szö­veg, hanem a héber és görög szöveg állott, mert ezeken a nyelveken írtak a próféták és apostolok. A biblia szavát egészen a nép nyelvén akarta megszólaltatni, de hogy az sikerül­jön, oda — amint maga mondja — nem elég az idegen szavakat egysze­rűen lefordítani, hanem szükséges magát a népet, »az anyát a házban, a gyermeket az utcán, az egyszerű embert a vásártéren megkérdezni s ellesni szájáról a beszédet, mert úgy értik meg aztán, hogy az ember az ő nyelvükön beszél«. 1522 szeptemberében jelent meg Luther Újszövetség fordítása, amely­nek első 3000 példányát rövid időn belül szétkapkodták. Ezalatt az Ószö­vetség fordítása is készülőben volt. Ehhez a munkához azonban igénybe­vette barátainak segítségét. Az egész Biblia lefordításával 1534-ben lettek készen. Luther bibliafordításával páratlan kincs birtokába jutott a német nép. Olyan elevenen és hűen szólaltatta meg az igét, mintha a próféták és apostolok is németül szóltak volna annak idején. Az imádság embere Mikor 1518-ban Luther barátja, Spalatin azt kérdezte, hogyan lehet a Szentírást gyümölcsöt hozó módon olvasni, ezt a feleletet kapta Luther­től: »Olyat kérsz, ami messze meg­haladja erőmet, mert ilyen nagy do­logban önmagámnak sem tudok a vezére lenne. De ha mindenképpen hallani akarod, hogyan szoktam ta­nulmányozni a Szentírást, nem titko- lom el előtted, legjobb barátom előtt. Először is egészen bizonyos, hogy a Szentírást nem foghatjuk fel a ma­gunk erejéből és értelméből. Ezért hát minden azon fordul meg, hogy imádsággal közeledjünk hozzá, még­pedig azzal a könyörgéssel, hogy végtelen irgalmasságából adja meg Isten az ő igéjének megértését, hogy ha úgy tetszik neki, véghez vihessen valamit az ő dicsőségére. Mert az isteni igének nincs más tanítómes­tere, mint maga az ige szerzője, amint mondja is: Istentől tanítottak lesznek mindnyájan. Ezért kell a Szentlélek erejében bíznod. Hidd ezt el nékem, mert én megtapasztaltam ezt.« Az imádsággal és hittel olva­sott Szentírásból fakadt Luther egész életműve. Élete döntő fordulataiban éppenúgy, mint munkás hétköznapok során, az imádság volt éltető eleme és csodálatos munkabírásának for­rása, A munka embere Luther hatalmas munkásságának jellemzésére ragadjunk Iki egy esz­tendőt életéből, például az 1523. évet. Nemcsak egyetemi előadásait tartot­ta meg, hanem minden vasárnap ko­rán reggel kolostori rendtársainak prédikált, a wittenbergi templomban délelőtti és délutáni istentiszteleten hirdette az igét. Ezek a prédikációk Luther műveinek weimári kiadásá­ban 500-nál több oldalt foglalnák el. Mózes V. könyvéről tartott egyetemi előadásai 240-nél több oldalra ter­jednek. Ezenkívül még több iratot készített el, ami 640 oldalt jelent. Ugyanakkor ebben az esztendőben is dolgozott a teljes Biblia németre for­dításán és végezte továbbra is nagy- jelentőségű levelezését a legkülön­bözőbb országokba is. Luther összes művein&k weimári kiadása 80 hatal­mas kötetet tesz ki, ami magában véve is tanúsítja, hogy nem ismerünk még egy embert, aki annyit írt volna, mint ő. Pedig az irodalmi munkásság csak egy részét képezte elfoglaltsá­gának, ugyanékkor vállára neheze­dett az egész reformáció ügye. Ottlyk Ernő „1 gyekezzenek jé cselekedetekkel elöl járni azok, akik Istenben hívőkké lettek"(iiu,8.j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents