Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-08-22 / 34. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

s

HITBŐL ÉLÜNK...

Ezen a vasárnapon a megigazító hitről ízól az igehirdetés hazánkban mindenütt szószékeinkről.

Lássuk, mit is értünk mi hiten? Hitből való megigazuláson? Kegyeiéin bői való megtartatáson?

Csak aki tud arról, hogy az ember Isten színe előtt élő ember, csak aki tud az Ítéletről, csak azt érdekli a megigazulás kérdése: hogyan állok meg a Szent Isten előtt? Csak akit már izgattak, gyötörtek a bűnei, csak annak a számára örömhír az, hegy kegyelemből üdvözölünk, hit által van megtartatásunk. Ez a tanítás csak a meggyötört lelkiismeretű embernek való. Másolónak mindig láthatatlan marad az a sok harc, ami »szavak-« körül forgott, Luther vakmerő kiállása, hiszen úgyis csak az a fontos — mondják —, hogy az embernek legyen valamiféle hite s ez a hit azután boldoggá teszi. Aki így beszél, nem veszi komolyan hitét, nem is találkozott az élő Szent Istennel, így nem is tudhatja, hogy Krisztus-hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. így is mondhatnám, az még nem fedezte fel: kicsoda az Isten ég kicsoda az ember.

A reformációban azért lehetett központi tanítás a tilt által való megitazulás tanítása, mert Isten igéje nyomán emberek megértették, hogy Isten mindenek felett Ür és az ember Isten előtt mindenestül elveszett ember.

Istenről gyakran sovány, vérszegény, erőtelen képzeteink vannak. A felnőttek is csak »jó-istenikének« ismerik Öt, aki kizárólag arra való, hogy nekünk kedvünkben járjon. A reformáció újra hirdette: Isten Űr a földön. Ele többet is mondott Róla: ez a Mindenható Felséges Isten — szerető Atya. Egy mai jónevű teológus Luther egész mondanivalóját így foglalta össze: “Hadd legyen Isten Isten!« De az emberről is másként vélekedünk, mint az írás. A Biblia azt tanítja: az ember mindenestül elveszett, szíve közepéig' megromlott, kárhozatra méltó ember. Nem beteg csupán, hanem bűneiért halálra ítélt, Csak helyes Isten-ismeret és helyes ember-ismeret birtokában érdekel bennünket egyházunknak ez a központi tanítása, amelyen áll va.gy bukik egyházunk. Luther a Schmaíkaldeni cikkekben azt írja: “ha ég és föld összeomlik, ettől nem t ági Ihatunk!-« Luther nem a maga igazát védte, Isten igazéért harcolt!

Nem kényelmes, túlságosan köny- nyű út ez? Csak hinni keli? Gyakran vádolták Luthert ezzel és gyakran vádolnak bennünket is így. Aki Luther életét csak valamennyire is ismeri, az tudja azt, -hogy ez a vád nem igaz. Megmutatkozott az ő életében is, hogy a hivő ember élete

tevékeny élet. Hitéből valóban élt! Nemcsak leírta a jól ismert mondatot Űj testamentum fordításának előszavában:

“A bit hatalmas, mindig munkálkodó erő, mely mindig szolgál. Nem képes mást tenni, csak jót. Mielőtt kérdezné a jót, már meg is teszi«

— hanem élte is ezt. Tevékeny, szolgáló, hatalmas életet élt: hitből élt. Nem kell attól félnünk, hogy nem lesznek jó cselekedeteink, ha csak hitből, csak kegyelemből élünk. Tudjník, hová való a hit és hová a cselekedet. Luther egyik prédikációjában ezt mondta:

»sok keresztyén eltéveszti a dolgot, Isten felé mutogatja cselekedeteit s emberek felé a hitét, pedig sem Isten nem tud semmit sem kezdeni cselekedeteinkkel, sem az emberek a hitünkkel. Isten felé hitünkkel forduljunk, emberek felé cselekedeteinkben mutassuk meg hitünket,«

Hitből élünk! Éljünk a hitünkből! Istennők ebből a drága ajándékából, őseiniknek e drága örökségéből! Tisztázzuk ezen a vasárnapon, menynyire vagyunk igazán evangélikusok: Istennek Reá hagyatkozó hasznos életet élő gyermekei!

Hafenscher Károly

HÉTKÖZNAPOK

Amikor a mesebeli ktráiyfiú sok viszontagság, megpróbáltatás, kaland Után végre levágja a hétfejű sárkánynak mind a hét fajét, pokolra- kergeti a pokolravaló vén boszorkányt, megkötözi a rettentőerejű óriást s végrevaiahára elnyeri a szépséges királyleány kezét, akikor rendesen vége is szakad a mesének. Legfeljebb egy kurta mondat jelzi, hogy azért a történet még ezután is folytatódik: “Hétországra szóló lak- zit ültek — és boldogan éltek, míg meg nem haltak.« S a népmesének ezt a vonását sok regény és színdarab is követi: bonyodalmak, félreértések után végül is minden jóra fordul, megtartják a kózfogót s ezzel a függöny le is gördül.

Pedig hát az életben nem egészen így van a dolog. A házasságnak a házasságkötés csak kezdete. Csak az első lépés a közös úton, amely ki tudja, hova vezet, milyen hegy völgyeken kanyarog keresztül, milyen meredélyek szélén húzódik, s ki tudja, meddig tart. Kétségkívül lezáródik valami — az egyedüllét, a magányos élet — a két ember életében a házassá.^kötés órájában, de az is bizonyos, hogy most kezdődik vei ami egészen új.

Elkezdődik számukra a valóságos élet. Mindaz, ami eddig történt, csak előkészület volt, — most kezdődik a vizsga s tart egy életen át. Bizony egy életen át kell vizsgázni, naponta és minden órában a legnehezebb tantárgyakból: szerétéiből és hűségből, állhatatosságból és türelemből. önmegtagadásból és áldozatkészségből, megértésből és hallgatni tudásból — s ki tudná még valamennyit felsorolni.

Mert a házasságok — az igaziak — ugyan az égben köttetnek: Isten szerkeszti egybe őket, de itt kell leélni őket a földön. Vége az ünnepi ragyogásnak, kezdődnek a szürke hétköznapok. Vagy talán sokkal inkább azt kellene mondani:

megkezdődik a harc azért, hogy mennyit sikerül átmenteni az ünnep fényéből, melegéből a hétköznapokba. Mert ez a feladat és ezért harcolni kell.

Valamelyik könyvben olvastam egyszer azt a szellemes mondást, hogyan lehet a házasságot jelentő^ németnyelvű szót magyarázni- Német nyelven a házasság így hangzik: EHE- Három betű csupán. A két szélső betű jelenti a két házastérsat. A közbülső H betű pedig kettőt jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy HIMMEL (mennyország), vagy azt, hogy HÖLLE (pokol). Ebben a mondásban az az igazság, hogy a házasság csakugyan lehet mennyország is, pokol is ég hogy melyik lesz a kettő közül, az rajtunk múlik. Azon a két emberen, akik a házasság feladatát — mert feladat is a (házasság •— magukra vállalták. Azt mondottuk, hogy ezt a feladatot nem lehet másképpen jó lelkiismerettel elvállalni, mint Isten színe előtt állva, az Ö erejére építve, Benne bizakodva. Nos, ezt a feladatat véghez vinni sem lehet másképpen. Nem elég Isten nevében dönteni: az ő kezéből veszem az élettársam&t. Ebben a döntésben meg is kell maradni, mert ezt maga az élet próbálja meg kemény próbatétellel, akár a vihar és árvíz az épületet: vájjon homokra

vagy kősziklára építtetett? Nem mond igazat az, aki azt állítja, hogy méig sohasem lepte meg a kétség: vájjon jól választottam-e? Jönnek órái a csüggedésnek, a megfáradós- nak, amikor elterpeszkedik a csalódottság keserű érzése a lelkeken. Hogyne jönnének ezek! Hiszen angyaloknak szeretnénk egymást látni s mindegyre kiderül, hogy bizony csak gyarló emberek vagyunk. Ilyenkor jő a kísértő kérdés: nem téved- tem-e, mikor annak idején így döntöttem? Ilyenkor jő a kísértő összehasonlítás másokkal, a más kertjébe vetett kandi pillantás — mert a szomszéd kertjében mindig illatosabbak a világok és édesebb a gyümölcs. Ilyenkor vetődik reá a szívben elkövetett házasságtörés (Mt 5, 28) első árnyéka a házi tűzhelyre... S ezek elől a kísértések elől nem szabad kitérni vagy megfutamodni. Szembe kell nézni' velük ée megkarcolni.

Űjra és újra meg kell erősödni abban a meggyőződésben: igen, csakugyan kétségkívül ez az Istentől nékem rendelt élettárs; nincs ez másképpen, nem is lehet, ne is legyen soha, mert így vau Jól. a lehető legjobban.

Hadd emeljünk ki már most hirtelenjében csak hármat, mintegy példaképpen, a hétköznapok feladatai közül.

Helytállás. Helyt kell álíani egymás mellett s együtt az élet feladataiban, napról napra. Nem könnyű dolog. Két ember közös életé életközösséggé kell, hogy legyen, ahol minél több a szolgálat, annál nagyobb a szabadság.

Ez nem azt jelenti, hogy már most egyik a másik rovására uraskodik, vagy hogy feloldódik önálló emberi egyéniségük és személyiségük egymásban. Hanem inkább azt, hogy éppen ebben az életközösségben érnek igazi emberré, itt lesz teljessé és szabadul fel teljes emberségük,

— úgy, ahogyan Isten teremtő szándéka elrendelte: lesznek ketten egy testté, egy valóságos emberré.

Ez a nagy titok ábrázelódik ki abban a tapasztalati tényben, hogy hosszú életet együtt leélt idős bá- zastárgak végül is föltűnően hasonlítani kezdenek egymásra. Mintha tesvórek lennének. Aminthogy azok is, egy más és magasabb értelemben.

Hűség. Isten egy élettársat rendelt egy embernek, egyet mindenkinek és nem többet. Aminthogy egy népet választott ki magának a népek tengeréből, Izraelt S Krisztusnak is egy menyasszonya van, a? egyház. Hűség azt jelenti: megelégedni egymással, kitartani egymás mellett s vállalni a másikat úgy, ahogy van. Minden hibájával, bűnével együtt. Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét, mondja Pál apostol (Gál. 6, 2). S ennek az igének a legmélyebb értelme éppen az, hogy egymás bűneinek a terhét hordozzuk el irgalmasságban és türelemben.

A

A megbocsátás a házasság mindennapi kenyere.

Mindig újra igen-t kell mondani egymásra, amikor az önzés, a harag, a keserűség, a esüggedés nem-et kiált.

Otthon. Minden igazi házasság Otthont teremt. Akinek nincsgn családja, annak csak lakása van, de otthona nincs, mondotta egyszer valaki. Bölcs mondás.

Mi az otthon titka, miben van ellenállhatatlan varázsa egy-egy hajléknak, ami olyan mágneses erővel megragad, ha beléje lépünk? Valami megmagyarázhatatlan levegő ez, ami ezer apróságból kiárad.

Ez az, ami hazahúz, a világ végéről is, amitől meggyorsul a fáradt ember lépése, ha feltűnik a jólismert hajlék az útikanyarnál, amitől olyan hívogatóan tekint ki az a két ablakszem az országúira. E varázslat az, ami megtöri gonosz hatalmak erejét és oly légkört teremt, ami ezt a házat erőforrássá és menedékké teszi s melege, fénye kisugárzik még azokra is, akik a család körén kívül vannak.

A modern élet irama már néhány évtizede s éppen az úgynevezett keresztyén nyugati világban, az otthont is kikezdte. A családi tűzhely, a családi asztal fogalma egyre inkább emlékké lett, ritka alkalom, ha a közös hajlékban együtt lehet a család. Ennek nem kell feltétlenül így lennie. Lehet és kell harcolni azért, hogy

legalább napjában egyszer, este, leüljünk megszegni a kenyeret és kinyitni a Bibliát. S nem a körülményeken múlik ez, hanem főképpen mirajtunk, hegy akarjuk-e és törekszünk e reá igazán.

A házasság — mondottuk — lehet pokol is, mennyország is, de — hála Istennek, csak átvitt értelemben. Nem válhat igazi pokollá, végleg és menthetetlenül a gyötrelem helyévé, mert Jézus Krisztus azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa és feloldozzon bűneink kötelékeiből. Nincsen olyan reménytelenül elrontott házasság, amelynek Ö reménysége ne lehetne. Ott is, ahol minden emberi bölcseség és jószándék úgy látja, bogy “nincs tovább«, ö nyithat új utat a bűn ösz- szekúszált bozótjában.

S a házasság még nem maga a mennyország sem. Bár kétségkívül Isten legdrágább földi ajándékait nej the ti magában s a földi boldogság legtisztább forrásává lehet, üdvösséget azonban nem adhat. Ezért ezt ne is keressünk benne, nehogy szem elől tévesszük az igazi üdvösséget. Egymásban se véljünk megváltót feltalálhatni, nehogy elveszítsük az igazi Megváltót. A bűn rontó hatalma beárnyékolja a legjobb házasságot is és a haléi végét szakítja minden embert, földi boldogságunknak. Baj volna és jaj volna nekünk, ha akár a házasságban, akár egyéb földi dologban vélnénk megtalálhatni az elveszett paradicsomot. Isten azt csak Jézus Krisztus által adhatja Viasza, az örök életben.

Ennek az örök életnek a reménysége — a közösen remélt örök élet fénye, ragyoghatja be az Istennel kezdett és leélt házasságokat. G. Gy.

címváltozás

esetén — kérjük olvasóinkat »=* közöljék régi és új címűket egyaránt.

Vallásszabadság és „vallásszabadság“

Olvasóink már tudomást szereztek arról, hogy az amerikai vízum- hatóságaik megakadályozták Péter János református püspök részvételét a Református Világszövetség princetoni gyűlésén. így Péter János püspök és a Magyarországi Református Egyház küldöttsége csak az EVT evanstoni nagygyűlésére utazhatott el és ottartózkodásukat különféle intézkedésekkel korlátozták. A »The N<?m York Times« most beszámol arról, hogy az amerikai hatóságok a vallásszabadságnak ezekkel a korlátozásával még mindig nem elégedtek meg. Az amerikai kormány Péter János magyar református püspököt és Josef Hromádkát, a prágai Comenius Hittudományi Fakultás dékánját “titkosrendőri ellenőrzés alá vett«. A két egyházi vezető egy lépést sem tehet titkosrendőrök kísérete nélkül, szállásukról sehová máshová nem mehetnek, mint a konferencia termébe és onnan vissza — a konferencia után pedig »egyenesen haza«.

Az Egyesült Államok szeret mindig a vallásszabadság bajnokaként feltűnni. Propagandájában mindenkor szembeállítja magát a »vasfüggönyön tÚU-al, bizonygatva, hogy míg nálunk *nincs vallásszabadság«, addig náluk sem ebben a szabadságban, sem másban nincsen hiány.

A vallásszabadság dolgában valóban van különbség a mi hazánk és az ő országuk között, Egyházainkat a legutóbbi években is nem egy külföldi egyházi ember látogatta meg. Gyülekezeteink a fővárosban és a vidéken hallgatói voltak igehirdetésüknek. Vendégeinknek szabad mozgásuk volt, szerte jártak az országban, néztek és láttak, prédikáltak — és senki nem lopódzott a sarkukban, hogy figyelje őket. Ugyan mitől tartott volna a mi népünk? Nekünk nines titkolni valónk a vendégeink előtt és gyanakvó terelődés helyett mindig őszinte szeretettel fogadtuk őket. így értelmezik a vallásszabadságot, a külföldi egyházi látogatók szabadságát nálunk, Magyarországon. Amerikában ettől nagyon eltér a vallásszabadság értelmezése, Tudjuk, hogy csak az EVT vezetőinek iaen erélyes közbenjárásának volt köszönhető, hagy a keleti egyházak vezetői beutazási engedélyt kaptak az evanstoni világzsinatra. Féltek megtagadni a vízumot, mert féltek ettől a nyilt vallomástól, hogy náluk a vallásszabadság csak addig tart, ameddig beleilleszkedik a világ békéje ellen irányuló tervükbe. De félnek attól is, hogy a keletről érkező látogató elmondhatja az igazságot, megmutathatja, hogy van igazabb vallás- szabadság is, mint az amerikai.

Nem csodálkozunk az amerikai hatóságok magatartásán. Megszoktuk már azt is, hogy ezek a szavak: »béke, demokrácia, szabadság, vallás- szabadság« — miképpen tudtak az ő ajkukon üres frázissá, demagógiává és farizeuskodássá válni. De amikor erre a farizeusi magatartásra becsületes keresztyénségünk folytán rámondjuk az ítéletet, hogy akik ilyet cselekszenek, azoknak végképpen nincsen közük a keresztyénséghez, Krisztushoz és Istenhez, akkor ezt még megtoldjuk azzal a követelésnek is beillő kéréssel, hogy végre hagyjanak fel az Isten és a keresztyénség szentségével való bűnös visszaéléssel és ne hamisítsák meg azokat a dolgokat, amelyek nekünk és a világ keresztyénéinek Ikedvesek ét szentek.

Az Igazság felmagasztal. — Péld. 14, 34.

A BŰN GYALÁZATÁRA VAN a népeknek — olvassuk igénkben. A bűn lényege mindig engedetlenség az Istennel szemben, Ahol pedig Istennel szemben való élet van, ott gyalázat, kudarc és romlás van. A bűn természetesen soha sem marad általánosságban a nemzetek életében sem, hanem mindig konkretizálódik egyes bűnökben. Különösen azok a bűnök vannak egy-egy nemzet gyalázatjéra, amelyek által megromlik egyik embernek a másik emberhez való viszonya, meggyöngül a közösség ereje. Ilyen bűnök első sorban az önzés, haszonlesés, kihasználás, szociális igazságtalanságok, társadalmi és faji megkülönböztetések, elnyomások Mindezek nem pusztán embertársaink elleni bűnök, hanem Isten elleni bűnök.

AZ IGAZSÁG FELMAGASZTALJA a népeket, Ez első sorban azt

jelenti, hogy a Jézus Krisztusban, aki magát mondotta Igazságnak, való ' élet az, amely Isten dicsőségét szolgálja. Akinek Jézus Krisztus az igazsága, az rá fog jönni, hogy nem vonulhat ki ebből a világból, hanem itt S7,0rt?os munkát kell végeznie, A keresztyén ember életén keresztül kell belearamlani a világba Jézus Krisztus evangéliumának. Munkálkodnia kell azon, hogy önzés helyett szeretet, megkülönböztetések helyett egyenlőség, elnyomás helyett szabadság legyen a népek között.

VALLJUK MEG, hogy sokszor elfeledkezünk nemzeti kötele»'1 ségeinkről és azt gondoljuk, a feladatok, amelyeket nemzetünkben kell elvégezni nem tartoznak reánk.

ADJUNK HÄLAT, hogy Isten meg tudja dicsőíteni magát a testi

dolgokban is, pl. az emberek egészségében és jólétében.

KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Jézus Krisztus követségében járva hasznos polgárai legyünk magyar népünknek is, Imádkozzunk a fóti és gyenesdiási konferenciákért,, püspökeink jó szolgálataiért, sajtónk gyümölcsöző munkájáért, nemzetünk békéjéért. K, Z.

A

HETI IGE: Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalazatára van a népeknek. Péld. 14, 34.

Augusztus 22. Vasárnap, — I. Kor. 12, 1—11.

isten áldása a Szentlélek különböző ajándékaiban ér el hozzánk. Az ajándékok sokféleségében Isten kegyelmes szeretete nyilatkozik meg. — Isten Szentlelke adja a gyülekezet szívébe az ősi hitvallást: Jézus Krisztus űr! Ez a hitvallás, éppen úgy, mint a többi ajándék nem büszkeségre, hanem szolgálatra indítson minket ebben a világban.

Augusztus 23. Hétfő. — I. Tim. 3, 1—7.

Az egyház imádságai között mindig ott van a könyörgés, hogy nyugodt és békés életet élhessünk. Ez jó és kedves Isten előtt, aki az egész világnak adott közbenjárót és üdvözítőt Jézus Krisztusban.

Augusztus 24, Kedd. — II. Mőz. 17, 8—15.

Az imádságban nemcsak egyéni életünk kéréseit tárhatjuk fel Isten előtt. Isten, aki a népek, s a világ történetét kormányozza, meghallgatja népünkért és az egész világért mondott imádságainkat. Ezért kell hűségesnek lennünk a békéért való imádkozásunkban, hogy a béke diadalmaskodjék.

Augusztus 25. Szerda. — I. Pét. 2, 13—17.

A keresztyén ember szabadsága nem önkény és nem szabadosság, hanem Istennek való szolgálat és engedelmesség. Ez a szolgálat és engedelmesség valósuljon meg a jó cselekvésében, hogy életünk ne szégyent, hanem dicsőséget hozzon Isten nevére.

Augusztus 26, Csütörtök, — Jer, ?9, I, 4—9,

A keresztyén embernek mindig ott, abban a helyzetben kell megvalósítania a szeretet mindig jót követelő parancsát, ahova Isten éppen állította. r

Augusztus 27. Péntek. — Jer, 18, 1—6.

Amint a fazekas újjá tudja formálni az elromlott és ismét összegyúrt agyagot, úgy ítélete után Isten is újat kezdhet népével, mert ö kegyelmes Isten.

Augusztus 28, Szombat. — Rém. 9, 1—5,

Pál apostol, a pogányok apostola nem tud közömbös lenni népének hitetlenségével szemben. Isten választott népe nem szakadhat el véglegesen Urától. — A 11. fejezet végén Pál Izrael időleges elvetésében is Isten kegyelmét látja: »mert Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken kAíyörüüön*. Madoc&ai Miklós