Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-07-04 / 27. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET Beszámoló az Egyházegyetem Közgyűléséről JEGYZETEK Mint már jelentettük, az egyete­mes felügyelő és az egyházi elnök június 29-én délelőtt 9 órára az Üllői-útd egyetemes székház imater­mében egybehívta az Egyházegye­tem Közgyűlését. A megelőző na­pon, hétfőn délután 3 órakor az Egyházegyetem Tanácsa tartott ülést. A tanácsülés gondos munkával előkészítette a közgyű­lést, a közgyűlés elé javaslatokat készített és foglalkozott az egyházi törvények szerint az Egyházegye­tem Tanácsának hatáskörébe tartozó ügyekkel. Az ülés a késő esti órák­ban ért véget. Az Egyházegyetem Közgyűlése kedden reggel 8 órakor megnyitó istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Koren Emil, a Gyülekezeti Segély országos lel­kész! vezetője prédikált. A Zsidók­hoz írt levél 13, 11—16. alapján töb­bek között a következőket mondta: — Az egyház szüntelenül újul. Ki­felé a régiből! Nem klerikális elkü­lönülés, zárkózottság az egyház útja, hanem az egyház az emberek között, az élet valóságában él. — Szólott ar­ról, hogy az egyház mindenkor a jö­vendőt építi és ezt hálaadással teszi. Prédikációja befejező részében eze­ket mondta: — "A jótékonyságról és adako­zásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörkö­dik az Isten.« Ez nem hebehurgyán odacsapott in­telem, hanem az egész igével szoro­san összetartozó mondanivaló. Ez az »el ne feledkezzetek«-ből látszik, amit azért húz alá a levél írója, mert az ige és gyümölcs, hit és csele­kedett, szó és tett, kegyelem és élet. istentisztelet és offertórium, egyház és szeretetszolgálat össze­tartoznak. Ha az egyik tag beteg, fáj az egész testnek, — írja az apostol az egyház­ról. — Ahogyan az igében nem vélet­lenül odavetett intelem ez a mondat, úgy meg vagyok győződve afelől, hogy nem lehet megszokottan oda­vetett mondatként fogadni az egyház szeretetszolgálatáról elhangzó mon­datokat sem. Ha igaz az, hogy az egyház Jézus Krisztuson épül fel, hogy a kereszt alatt szüntelenül újul, hogy keresi a jövendőt, hogy az igéből élő hálaadó nép, akkor és ezért igaz az is, hogy adakozó, a szeretet szolgálatában, tettek között élő nép. Az sem véletlen, hanem az egyház érverésének természe­tes, az élet jelét mutató lükte­tése, hogy minden egyházi szerv évi rendes közgyűlését riitgelőző istentisztelet a hála áldozatával, offertóriumával az egyház egyik szeretetszolgálata, a gyülekezeti segély felé mutat. Az ostromot Budán vészeltem át. A háború nyomorúságát nyögő né­pünk között gyakran látogattunk betegeket, haldoklókat. Egy alka­lommal idős asszonyhoz hívtak, aki­nek súlyos rákja volt. Embertelenül szenvedet £ hiszen enyhítő gyógyszer nem volt. Vigasztaltam. Mindennel, amire papi szó és lelkészi gyakorlat képes. Olvastam vele igét, erősítet­tem hitében, imádkoztam vele. Krisz­tus értünk való sokkal súlyosabb szenvedéséről is szóltam. Szomjas lélekkel itta a szavaimat. Sok szó esett persze a betegségéről is. El­mondta, hogy nincs enyhítő gyógy­szere, de valaki azt mondta neki, hogy friss, nyers máj használna neki. Friss, nyers máj akkor Budán, amikor még száraz kenyérhez is alig jutottunk heteken át! Nem, az, sajnos, nincs, de bízom Isten kegyel­mében — búcsúztam el tőle. Hálá­san köszönt el ő is. Ügy éreztem, használt neki a vigasztaiás. Történt azután napokkal később, hogy »vé­letlenül« friss májhoz jutottam. Ün­nepi kincs volt ez akkor, futottam vele boljdogan haza, kibontottam az asztalon a csomagot... aztán hir­telen eszembe jutott az asszony. Űjra becsomagoltam a májat s fel­vittem hozzá. Letettem szó nélkül az ágya mellett egy székre. Az asz- szony rám nézett s így kezdett be­szélni: »Lelkész úr, egy vallomással tartozom önnek. Amikor legutóbb itt volt — kedves volt, hogy eljött — sok szépet és vigasztalót mondott Jézus Krisztusról és Isten kegyelmé­ről. De nem hittem egy szavát sem.« Aztán rátette kezét a májra: »most elhiszem«. Testvérek, én tudom, hogy sok szépet és vigasztalót elmondunk mi szószékeinken és egyebütt Jézus Krisztusról és Isten kegyelméről. Meg vagyok győződve, hogy mi­nél inkább mutathatunk rá ma- gukramaradt öregjeinkre, akik­nek utolsó idejét a mi szerete­tünk aranyozta be, idiótáinkra, akiknek arcára a mi szeretetünk varázsolt hálás mosolyt, — ki­csiny szórványgyülekezeteinkre, ahol a mi adományaink segítik az igehirdetés lehetőségét, temp- lomépitő gyülekezeteinkre, ahol a mi áldozatunk hozza tető alá a falakat — jobban hinnének és igazabb volna a szavunk. Mert a hit és az élet együtt az egyház útja. »... el ne feledkezze­tek!...« — fejezte be igehirdetését Korén Emil lelkész. Az Egyházegyetem Közgyűlése délelőtt 9 órakor kezdődött. Az el­nöki asztal mellett foglalt helyet a külföldön tartózkodó D. Dr. Vető La­jos püspök helyett elnöklő D. De- zséry László püspök és az ugyan­csak külföldi útjáról a közgyűlés óráiban hazaérkező Mihályfi Ernő egyetemes felügyelőit helyettesítő dr. Rajnay Károly, a Déli Egyházkerü­let felügyelő-helyettese, valamint dr. Fekete Zoltán, az Északi Egy­házkerület felügyelő-helyettese, Me- kis Ádám és Bácsi Sándor püspök­helyettes és dr. Göttche Ervin egye­temes ügyész. A közgyűlés alkotmányos formák között történő megnyitása után az elnöklő D. Dezséry László püspök üdvözölte a megjelenteket és nagy vonalakban ismertette az Egyház­egyetem távollevő lelkész-élnőkének egyházunk 1952—53. évi életét fel­ölelő nagyszabású jelentését, amint azt az Egyházegyetem Tanácsa már­cius 11—12-i ülésében megtár­gyalta. D. Dr. Vető Lajos püspök je­lentését lapunk március 21-i. 12- szá­mában részletesen ismertettük olva­sóinkkal. A jelentés kiegészítéséül egyházunk országos munkájának 19 különféle ágáról hangzott el részle­tes jelentés, a többi között az Egy­házegyetem Tanácsának, az Egyete­mes Egyházi Irodának, a Teológiai Akadémia és a Lelkésznevelő Inté­zet, a Sajtóosztály, a Diakóniai Osz­tály, a Nyugdíjosztály, a Gyüleke­zeti Segélyosztály és sok más mun­kaág elmúlt kétévi munkájáról. Ezek a jelentések az Egyházegyetem Tanácsának március 11—12-i és jú- június 28-i ülése napirendjén szere­peltek és egy részüket az Evangé­likus Élet már ismertette, más _ ré­szük ismertetésére pedig későbbi számainkban még visszatérünk. Foglalkozott az Egyházegyetem Közgyűlése az új Zsinati törvények végrehajtásával kapcsolatban tett in­tézkedésekkel, majd a Lelkésznevelő Intézet szabályzatának és a Teoló­giai Akadémia tanulmányi és vizs­garendjének tudomásulvétele után jóváhagyta és hatálybaléptette az Egyetemes Egyházi Iroda, a Sajtó- osztály, a Diakóniai Osztály, a Nyug­díjosztály és a Luther Márton Inté­zet új ügyrendjét. A közgyűlésnek bejelentett egy­házkormányzati intézkedések közül különösen is kiemelkedik az Or- százos Esperes! Konferenciák, az Országos Munkakörök Vezetői értekezletének rendszeresítése. Ezeket az összejöveteleket egy­házunk életének gyakorlata hoz­ta leletre és rendszeresítésük tulajdonképpen a gyakorlatban jól bevált munkamódszer állan­dósítása. A továbbiakban a közgyűlés a szükségessé vált választások hajtotta végre. Ezt részben a két egyházkerület megalkotása, részben az utóbbi két év alatt végbement nyugdíjazások, valamint az új egy­házi törvények rendelkezései tették szükségessé. Ezért a közgyűlés ki­mondotta az Egyházegyetem Taná­csa és bizottságai megszűnését. Az Egyházegyetem Tanácsa tagjaivá választották ezután Weltler Rezső. Tessényi Kornél, Halász Béla, Lehel Ferenc, Benczúr László, Lágler Béla, Káldy Zoltán és Válint János lelké­szeket, valamint Balczár István, Czakó Zsigmond, Mekis János és dr. Horváth Károly egyháztagokat. Pót­tagok lettek Bácsi Sándor, dr. Bá­nyai Béla, Fülöp Dezső, Komjáthy Lajos, Fónyad Pál, Gádor András. Krähling Dániel és Ruttkay-Miklian Géza lelkészek, Blaskovits Géza, dr. Mihály Sándor, dr. Jugovics Lajos és dr. Nádor Jenő egyháztagok. Az Egyetemes Törvényszék tagjai lettek a következők: ifj. Abaffy Gyula, Boros Lajos, Szabó Lajos, Vi­rág Gyula, Várady Lajos, Sikter András, Káldy Zoltán, Aranyi Jó­zsef, Uzon László és Boros Károly lelkészek, valamint dr, Vidonyi Sán­dor, dr. Sömjéni Miklós, dr. Mhiály Sándor, Mühl Nándor, Várkonyi Endre, dr. Landgraf Dezső. Zalánfy Aladár, dr. Pálfy Miklós, Hódos An­dor és Pintér Pál egyháztagok. Az Egyetemes Törvényszék jegyzője Zoltay Gyula lelkész lett. Az Egyházegyetem lelkész-főjegy­zőjévé választották ezután Gyön­gyösi Vilmos esperest, lelkész-al­jegyzőkké pedig Joób Olivér és Ka- lavszky Kálmán lelkészeket. Az Egyházegyetem világi aljegyzői let­tek dr. Jármay Zsigmond és dr. Mihály Dezső egyháztagok. Az Egy­házegyetem közgyűlése a továb­biakban egyetemes ügyésszé dr. Göttche Ervint, egyetemes főtit­kárrá Grünvalszky Károly budapest- józsefvárosi lelkész, eddigi egyete­mes főtitkárhelyettest választotta, az egyetemes könyvtárosi tisztségre pedig dr. Ferdinánd István teológiai akadémiai tanárt. A közgyűlés ezután az Egyház­egyetem tizennégy különféle bizott­ságát alakította újjá. így a többi kö­zött megválasztották a Lutheránus Világszövetség Magyarországi Bi­zottsága, a Magyarországi ökumé- nikus Tanács négy bizottsága, a Ma­gyar Bibliatanács, a bibliafordító szakbizottságok, a Sajtóosztály ének­és liturgiái alosztálya, valamint val­lástankönyvi alosztálya tagjait. Az Egyetemes Egyház osztályai­nál, intézményeinél és irodájában végbement személyi változások is­mertetése következett ezután. A háztartási kérdések és zárszámadá­sokra vonatkozó bejelentések tudo­másulvétele és folyó ügyek megbe­szélése után az Egyházegyetem köz­gyűlése az elnöklést időközben át­vett dr. Fekete Zoltán Északi Egy­házkerületi felügyelő-helyettes bere- kesztő szavaival D. Dezséry László püspök imádságával ért véget. Érik a búzakalász s amint egy kis szél megcirógatja, ízibe zizzen és ezt mondja: itt a ke­nyér, ne féljetek emberek! Kinyíl­nak a nyár forró kapui s megpendül a kasza, fölzúg a cséplőgép, ömlik a búza. Sehol olyan igazság, mint a mezőn most. A föld a legbecsülete­sebb gazda. Minden csepp verítékért fizet. S fizet felbillenthetetlen mér­tékkel: arany ló gabonával, édes gyümölccsel. Nézz körül. Meggy pi­rosuk, sárgul a barack, kiserken a málna leve. Ránézel a fára, o't mo­solyog a gyümölcs s a te arcod azon nyomban visszanevet rá. Nevesse­tek velem! — mondja a meggyfa. A fotyó minden fodra muzsikál s ez a muzsikaszó ezt zenéli: gyertek hoz­zám, boldogok lesztek! A hegytetőn zúgnak a tölgyek a napfényben, be­szélnek hozzád: pihenj itt egyet hús árnyékomban! Madár trillázik, noz- zád szól. Virág bólogat: tiéd vagyok! Szellő játszik: táncolni szeretnék veled. Hold fénylik, csiUag ragyog, harmat hull, lágyan énekelnek az asszonyok. Az új gyümölcs íze az ínyeden. Lehúnyod a szemed a rop­pant fénytől. Az év nagy munkáját ilyen ünnepi díszben végzi az em­ber, a nyár pazar pompája köze­pette. Erős vagy, népem, légy erős! Ez a te időd, a nyár, a magyar év­szak. Egy kapavágás sem hiábavaló, egy mozdulata az ásónak sem vész tel. A nyár a legnagyobb bizonyos­ság. S valami nagy szabadság, va­lami rendkívüli nyugalom lappang a gabonában és a gyümölcsben. A nyáradta erő ez, Ady Endre Így énekel róla: Boldog, aki az ő fia, Boldog, akit a Nyár szeret, Boldogok a Nyár fiai, Az erős emberek. Megújult keresztyénség a népi Kínéban Egyházunkban egyre jobban elmé­lyül az ökuménikus érdeklődés, egy­re többet akarunk tudni más egyhá­zak életéről és problémáiról. Egé­szen természetes, hogy ökuménikus érdeklődésünk a kínai keresztyének felé is fordul, hiszen most különösen sokat (hallunk a hatalmas kínai nép sikereiről és egyre növekvő nemzet­közi jelentőségéről. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy évszázados múltja van a keresztyénségnek Kínában, önként vetődik fel tehát a kérdés: hogyan élnek a kínai keresztyének és hogyan viszonyulnak hazájuk és az egész emberiség nagy kérdései­hez? ülésén megjelent Vu-Jun-Csenq kí­nai egyházi vezető szerkesztésében »Keresztyén Manifesztáció«-t adtak ki, amelyben a kínai keresztyének kijelentették, hogy hazájuk felsza­badulása és a népi erők győzelme lehetővé tették számukra, hogy egy­házaikban új élet indulhasson meg, a nyugati imperializmus befolyásá­tól megszabadulhassanak és önálló egyházként szolgálhassanak Isten dicsőségére és szeretett népük javá­ra. A kínai keresztyének széles tö­megei nagy lelkesedéssel fogadták a »Keresztyén Manifesztáció«-t s aláírásaik özönével fejezték ki örö­müket és egyetértésüket. A »Reformation című svájci pro­testáns teológiai folyóirat 1954 feb­ruári számában azt írja. hogy körül­belül hatmillió keresztyen van Kíná­ban. A Kínai Népköztársaság által közzétett népszámlálási adatok ke­reken 600 millió kínai lakosról ad­nak hírt. így tehát a lakosság egy százaléka tekinthető keresztyénnek. Több mint két évszázada, hogy az első keresztyén misszionáriusok megjelentek Kínában. Azóta különö­sen az angolszász missziók erősödtek meg lélekszámúban és anyagiakban egyaránt. James Endicott, a nemzet­közi Sztálin-békedíjjal kitüntetett kanadai protestáns lelkész — aki hosszú ideig volt misszionárius Kí­nában, maga is kínai földön szüle­tett, apja is évtizedeket töltött misz- szionáriusként Kínában — mondotta el egy évvel ezelőtt az egyházegye­lem fogadásán, amikor a Béke Vi­lágtanács ülésezése alkalmával Bu­dapesten járt, hogy milyen nagy le­hetőségeik voltak az angolszáz egy­házaknak Kína földjén. Nyolcezer misszionárius dolgozott. Az egyete­mek ötven százaléka volt egyházi kézben. Évente huszonötezer egyete­mi hallgató ment Amerikába és Ang­liába, akik azután diplomásokként jöttek vissza Kínába. Az angolszász missziók nagy erőfeszítése és renge­teg dollárja azonban mégsem a kí­nai nép előbbrejutását szolgálta, ha­nem a gyarmatosítás és a Csang- Kai-Sek-rendszer érdekeit. A nyolc­ezer misszionárius közül nem volt tíz sem, aki a Csang-Kai-Sek-rend- szer ellen szólt volna. Endicott azon­ban élete kockáztatásával is védte a keresztyének becsületét a nyugati misszionáriusoklcal szemben. 1950-ben döntő esemény történt a kinai egyházi helyzetben. A Béke Világtanács tavaly nyári budapesti Azóta a kínaiak vezetése alatt álló kínai protestáns egyházakban élénk gyülekezeti munka folyik, protestáns teológiai akadémia gondoskodik a lelkészképzésről, egyházi lapok tá­jékoztatják a híveket az országos és világméretű egyházi kérdésekről. A kínai protestáns egyházak a »Ke­resztyén Manifesztáció«-ban kifej­tett teológiai alapból kiindulva áll­nak a kínai nép és a világbéke ügye mellett. A »Keresztyén Manifesztáció« je­lentősége leginkább az, hogy a kinai keresztyének tiltakoznak az impe­rializmus és a gyarmati rendszer egyházi térfoglalása ellen. Ezzel kapcsolatban a »Reforma­tio« című svájci protestáns teológiai lap így ír: »Meg kell gondolnunk, vájjon a misszió eddigi módszerei helyesek voltak-e?« Majd felveti a kérdést, hogy a gyarmati és függő helyzetben lévő népek egyre erősödő nemzeti öntudata és függetlenségre való törekvése nem fogja-e a közel­jövőben Indiában, Délkelet-Ázsiá- ban, Afrikában is ugyanannak a gyarmatosító szellemmel összeszö­vődött missziói munkának az Isten által megítélt képét mutatni, mint ahogy azt mutatta Kínában? íme már a nyugateurópai protestáns sajtó egy részét is aggasztja tehát az amenkanizált missziói munka s egyre többen látják világosan, hogy ahol csak bekerülnek az egyházba a hatalmi törekvések, ott az feltétle­nül az egyház kárára és romlására történik. A megújult kínai protestáns egy­házakhoz hasonlóan a pravoszláv egyház is új életben jár. A kínai pra­voszláv papság is sokat tett a békéért. A katolikus egyház is megtisztult a külföldi befolyástól és ezzel köze­lebb került a kínai néphez. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142-074. ozerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest, III.. Dévai Biró Mátyás-tér 1. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft, negyedévre 15.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. 10.000 példányban nyomatott 2-042751. Athenaeum (F. ». Soproni Béla) Mindebből az az összkép tárul elénk, hogy a kínai keresztyénség megújult egyházi élete nagy példa­kép ás biztatás a világ valamennyi függő helyzetben lévő egyháza szá­mára abban, hogy ahol az egyház megszabadul minden gyarmatosító befolyástól, ott valóra válik az em­berek testvériségének, a népek egyenlőségének bibliai tanítása, ott megelevenedik az egyház szolgálata a békéért és minden jó ügyért, ott valóban virágzó és áldott gyümölcsö­ket termővé lesz az egyházi élet. Bodog, ki mindig újrakezd. Boldog, kit az élet maraszt, Boldog, aki vígan kaszál, Boldog, aki paraszt. A bőség varázsa van ma velünk, hogy ez az élet nem szegénységre termett ezen a földön, hanem pazar gazdagságra. A nyár a mi nagy ne­velőnk, aki arra tanít, hogy értelme van minden hajtásnak, mert a jó munkától válik naggyá és még na­gyobbá a nemzet. Ez a nemzet, mely a nyári estén érzi igazán a földet szülőföldjének, miként a föld érez­teti a magyarral ilyenkor, hogy nem akárki ember, hanem teremtő és al­kotó. Mert nemcsak egy év kenye­réről van szó, hanem a lélek hitelé­ről. Ez a lélek pedig nem valami írói kép, hanem mindnyájunk ér­zelme, akarata, a nemzet hitele. Bú­zakeresztek, barackfalombok, kuko­ricamezők, cukorrépa-táblák, diny- nyék. paradicsom, ribizkebokrok, tér­dig érő virágos fű, száz íz és szűz illat a magyar nyár és a dolgozó magyar paraszt erejéről beszél. Bol­dogolt vagyunk, hogy ezzel az erő­vel együtt lélekzünk! Táncsics Mihály hetven évvel ezelőtt halt meg. Tisz­telettel állunk meg az évfordulónál a dunántúli jobbágyfiú tiszta em­léke előtt. Társadalmi ereje takács­nak rendelte, de ő emberfeletti mó­don túltett ezen az elrendelésen. Amikor társai már belenyugodtak a változhatatlanba, Táncsics köny­veket tett maga elé és tanulni kez­dett. A műveltség erőssé és ellen­állóvá tette, önéletrajzában beszá­mol róla, hogyan változott meg benne a világ képe, amint más szemmel tudott körülnézni. Elvé­gezte a budai tanítóképzőt, tanító lett s hamar a nép tanítója. Ami sza­bad szemléletre szert tett, azonnal írásba foglalta s adta tovább a nép­nek. Soha egy pillanatra sem vált meg a dolgozó szegény magyarság­tól, amelyből származott. Még csönd volt az országban, amikor Táncsics világos és egyszerű szavakkal meg­hirdette a szegénységnek, hogy joga van az egyenlőségre és a szabad­ságra. Írásművei miatt a császár ha­tósága börtönre ítélte 1846-ban. Eb­ből a börtönből a forradalom szaba­dította ki, amelynek egyik előfutár ja volt Táncsics maga is. 1848. március 15-én a budai helytartósági börtön­ből a sajtószabadságot kivívó ifjú­ság szabadította ki s vitte Petőfi Sán­dorral az élén diadalútban a Lánc­hídon át a megzajdult Pestre. A sza­badságharc alatt a siklósi kerületet képviselte az országgyűlésen, szer­kesztette a Munkások Lapja c. heti­lapot. A szabadságharc bukása után bujdosott s amikor megnyílt a szólás lehetősége, töretlen erővel kilépett a föld alól. Egyike volt azoknak, akik a Habsburgok ránk dobott igáját megrázták. Sietett is Bécs a visszafi­zetéssel: felségsértésért tizenöt évi börtönre ítélték Táncsicsok Az oszt­rák-magyar kiegyezés évében, távol a harangzúgástól, tömjéntől és pom­pától, keserűen és elhagyatva egy vak rab lép k'i a börtön kapuján. Táncsics Mihály volt. Még szól, még szólhat egyet, még összegyűjti mun­káit s összefoglalja utolsó üzenetét. Azt a rövid mondatot, hogy a dol­gozó magyarok ne hagyják el hűtle­nül egymás kezét és egymás szivét. Mert csak úgy győzhetnek. Igaza volt, Szalatnai Rezső Istentiszteleti rend 1954. július hó 4-én, vasárnap, Budapesten. Deák-tér d. e, 9 Hafenscher Károly, d. e. 11 D. Dezséry László, (lelkész-szentelés;, d. u. 7. —' Fasor d. e. fél 10 Sülé Károly, délelőtt 11, délután 6 Juhász Géza. — üilői-út 24. délelőtt fél 10, délelőtt 11 (úrvA. — Rákóczi-út 57/b. délelőtt 10, (szlovák), Szilády Jenő dr.. d. e. 3/<12 (úrv.) — Karácsony S.-u. 31. d. e. 10 (úrv.) — Thaly K.-u. 28. d. e. 11 Bonnyai Sándor, d. u. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya d. e. fél 10 (úrv.) Sárkány Tibor. — Vajda P.- utca 33. (Simor-u.) d. e. negyed !2 (úrv.). — Utász-u. d. e. negyed 12 (úrv.; Sár­kány Tibor. — Zugló d. e. 11. — Gyarmat­utca 14. d. e. fél 10. — Rákosfalva d. u. 5. — Fóti-út 22. d. e 11 (másodlelkész- iktatás) Gyöngyösi Vilmos, Rimár Jenő. d. u. 7 Gádor András. — Üjpest d. e. 10 Blázv Lajos, d. e. 11 (úrv.), d. u. 7 Matúz László. — Dunakeszi d. e. 9 Matúz László. Vas-utca 2/c. d. e. 11 Szimonidesz La­jos. — Pesterzsébet d. e. 10. — Soroksár- CJjtelep. d. e. fél 9. — Rákospalota MÁV- telep d. e. fél 9. — RP. Nagytemplom d. e. 10. — RP. Kistemplom d. u. 3. — Pest­újhely d. e. 10. — Rákoskeresztúr d. e. fél ;!. — Rákoshegy d. e. 9. — Rákosliget d. e. 10. — Rákoscsaba d. e. 9. d. u. fél 7. — Cinkota d. e. 9 (gyeim), d. e. 10, d. u. fél 3. — Mátyásföld d. e. fél 12. Bécsikapu-tér d. e. 9 Pethő István, d. e. 11 Várady Lajos, d. u. 7 Pethő István. — Toroczkó-tér d. e. 8 Várady Lajos. — Óbuda d. e. 9 Komjáthy Lajos. d. e. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, d. u. 5 Komjáthy Lajos. — XH., Tarcsay V.-u. 11. d. e. 9 Danhauser László, d. e. 11 Danhauser László, d. u. 7 Ruttkay Elemér. — Hüvösvölgy-Lelkész Ne­velő Intézet d. e. 10 Ruttkay Elemér. — Budakeszi d. e. 10. — Kelenföld d. e. 8 (úrv.) Rezessy Zoltán dr., d. e. 11 (úrv.) Rezessy Zoltán dr., d. u. 5 Bottá István. — Németvölgyi-út 138. d. e. 9 Bottá István, — XI., Bartók B.-út 158. d. e. 12 Bottá István. — Csepel d. e. lt. d. u. 7. — Buda­fok d. e. 10. — Nagytétény d. e. 8. — Kelenvölgv d. e. 9. — Albertfalva d. e. fél 11. — Csillaghegy d. e. fél 10, d. u. Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents