Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-06-27 / 26. szám
VASÁRNAPOK AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ állandóan visszatérő ünnepei a vasárnapok. A vasárnap a legrégibb keresztyén ünnep. Dies Dominica, az Urnák napja, mondották a régiek. Igen, mert Jézus feltámadásának emlékezetére kezdették a szombatnap helyett a vasárnapot ünnepelni. A harmadik parancsolat betöltése így kapott egészen új értelmet: Isten üdvözítő nagy cselekedetéről való megemlékezésnek a napja lett a heti ünnepnap. Arra emlékeztek az első keresztyének e hetenként visszatérő napon, hogy Isten feltámasztotta Krisztust a halálból s ezzel kinyilatkoztatta győzelmét a bűn és halál felett. Van már reménységünk, mert vele együtt feltámaszt minket is és örök életet ad, ingyen, kegyelemből. így vált örömünneppé ez a nap. Az ötestamentom gondolatvilágában Isten világteremtő cselekedetére való emlékezésnek napja volt; Isten megnyugodott a teremtés műve után és megszentelte azt a napot. A nyugodalomnak, a pihenésnek, a békességnek a napja volt ez. Az Ujtesta- mentom világában most ehhez hozzájárult egy új vonás: Isten a Jézus Krisztusban új eget és új földet akar teremteni, új világot. Ennek zsengéje, győzelmes nyitánya Húsvét, Jézus feltámadása. S aki a Krisztussal közösségben van, az maga is új teremtés már. A régiek elmúltak, imé újjá lett minden. AZ ÜJ ÜNNEPNAP átkerült a hét végéről a hét elejére. Nem utolsó napja a hétnek, hanem első. Erről gyakran megfeledkezünk. Nem egy hetet fejezünk be a vasárnappal, hanem egy új hetet kezdünk. Nem mindegy ez, Isten nevével, hálaadással, igéjében való elmélyüléssel kezdjük az új hetet. Mint ahogy gyermekek szokták felírni irkáik első lapjára: Isten nevében kezdem el! Így áll napjaink kezdetén a vasárnap. E napon gyűjtünk új erőt új feladatainkra. Egy hét távlata nyílik meg előttünk. A múló időnek egy darabja. De a vasárnap az örökkévalóságra mutat,'melynek egy sugara az első vasárnapon, a hétnek azon az »első napján« tört be, amikor tanítványok álmélkodó serege vette körül az üres sírt és angyali szózat hirdette az örömhírt: Jézus feltámadott! Az O feltámadásának erejével indulunk egy új muníkahét fáradalmaiba, küzdelmeibe, kísértései közé. Nem »hétvég« a vasárnap, hanem kitűzött lobogó az új hét kezdetén: e jelben győzni fogsz! Igen, az örvendező hálaadásnak s a bizakodó újrakezdésnek napja ez; gyors visszapillantás az elvégzett munkára: mindeddig megsegített minket az Úr (I. Sámuel 7, 12) s előretekintés élet- útunk új szakaszára: a feltámadott Úrral indulunk útnak, ezért vagyunk jó reménységgel. VASÁRNAPOK A HÉTKÖZNAPOK SOKÁBAN: Isten kegyelmének határkövei. Nincs két egyforma vasárnap az egyházi esztendőben, mindegyiknek megvan a maga sajátos mondanivalója, külön üzenete. A vasárnapok kijelölt szentleckéi, peri- kopái, egy-egy bibliai szakasz, a teljes Írás gazdagságából egy-egy gyöngyszemet emelnek ki és csillogtatnak meg előttünk. Mindnek más a fénye, színe. Mind a kegyelem napjának egy-egy sugara az egész szivárvány sugárözönéből. Így táplál, így üdít fel, így erősít Isten vasárnaptól vasárnapra. Így épít hidat vasárnapoktól életünk napjain át az örökkévalóság felé. G. Gy. Június 29-én ülésezik az egyetemes közgyűlés Az egyetemes közgyűlés elnöksége június 29-én, kedden délelőtt 9 órára egybehívta az egyetemes közgyűlést. Ezt megelőzően megnyitó istentisztelet lesz délelőtt 8 órakor. Az egyetemes közgyűlés az Egyházegyetem Ulloi-uti székhazában lesz. Készülj az ige hallgatására! Szentháromság u. 2. vasárnap — Zsid. 12, 12—15. Hatalmas ellentmondás: keresztyénnek, Jézus Krisztus hívének lenni és búbánatos, fájdalmas arccal járni a világban... 'Igénk, egészen világosan elítéli a »lecsüggesz- tett kezeket« és az »ellankadt térdeket« és keresztyén emberhez méltónak a testi, lelki frisseséget tartja. Igaz ugyan, hogy Isten megfenyít bennünket bűneink miatt és ezért jönnek életünkbe szenvedéseink, de szerencsétlennek csak az az ember tarthatja magát, aki nem veszi észre, hogy »akit szeret az Űr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiának fogad. (6. v.) Félre tehát a lecsüggesztett kezekkel és az ellankadt térdekkel! A keresztyén embernek határozottan és »egyenesen« kell járnia a békesség és a szentség útján. Mindenki iránt békességre van kötelezve, nem kereshet kibúvókat és nem állapíthat meg kivételeket. Éppen ez a korlátlan és mindenki felé irányuló békességszeretet teszi magatartását »szentséggé«, azaz olyanná, hogy az emberek és a világ meglátja: valóban Istennel való szent közösségben él! Ez az egyetlen módja annak, hogy meglássa az Urat és hogy rajta is meglássák az emberek: ez a lélek nem akar elszakadni Isten kegyelmétől, hiába akar benne meggyökeresedni a keserűség és hiába akarja őt »megfertőzietni« ... De nincs is oka a keresztyén embernek »megkeseredni«, ha felméri azt a hatalmas különbséget, amely a Mózes által és a Krisztus által történt kinyilatkoztatás között van. Az ószövetségi kinyilatkoztatásban részesülni egyet jelentett a félelemmel és olyan jelenségek megtapasztalásával, hogy Mózes is kénytelen volt megváltani: »Megijedtem és remegek«. (21. v.) Az újszövetségi kinyilatkoztatásban részesülni pedig azt jelenti, hogy kapcsolatba kerülünk »Isten városával«, a mennyei Jeruzsálemmel«; azaz már e földi életünkben eléükezhetüvSk Isten hegyéhez, a mennyhez, közösségbe kerülhetünk az élő Istennel, az angyalok és üdvözültek seregével. Mindezt a Közbenjáró: az Űr Jézus Krisztusba vetett bizodalmas hitünk által, akinek vére eltörli a bűnt, mert amíg Ábel vére bosz- szúért kiáltott az égre, ugyanakkor Krisztus vére bűnbocsánatot szerez számunkra. Ha pedig Krisztusban ilyen nagy ajándék, ilyen drága kegyelem jelent meg számunkra, akkor vigyázzunk — int igénk —, hogy el ne forduljunk Tőle! Tisztában kell lennünk azzal, hogy amikor hátat fordítunk a békességnek, amikor a gyűlölet hatalmába veszi lelkeinket, akkor voltaképpen Tőle fordultunk el. Tudomásul kell vennünk, hogy minden »csüggedésünk« és »ellan- kadásunk« elszakadás Isten kegyelmétől. Nyílt bevallása annak, hogy nem találtunk reá a »Sion hegyére«, sőt Krisztusra magára sem találtunk rá igazában, mert ha Jézus Krisztust igazán megtaláljuk, akkor mindig keressük és meg is találjuk szeretetben embertársainkat is! HALASZ BÉLA A vitás kérdések eldöntésének szintere az ember isteni rendeltetéséhez illően a tárgyalóasztal A Magyarországi Evangéliumi Egyházak ökumenikus Tanácsa a protestáns egyházak képviselőinek részvételével június 17-én ülést tartartott, ahol foglalkozott a közelmúltban Csehszlovákiában lefolyt ökuménikus konferenciával, az evanstoni világgyűlés témájával kapcsolatos magyar protestáns bizonyságtétellel és az Ökuménikus Tanács bizottságai személyi kérdéseivel. Az ökuménikus Tanács áldáskívá- nással és imádsággal búcsúztatta Péter János református püspököt, aki részt vesz a nemzetközi feszültségek enyhítését szolgáló stockholmi békekonferencián. Péter János püspök magával vitte a Magyar ökuménikus Tanácsnak a békekon- | ferencia elnökségéhez címzett levelét, mely a mintegy két és félmilliónyi evangélikus, református, baptista és metodista hívő őszinte érzését kifejezve Isten áldását kérte a békekonferencia tanácskozására. »-Egyházaink szent meggyőződése — mondja a levél a továbbiakban —, hogy azok az elvi és gyakorlati különbségek, amelyek a különböző együttélési rendszereket és embereket elválasztják egymástól, az egyetemes veszélyeztetettség mostani időszakában eltörpülnek annak a közös emberi érdeknek a fényénél, hogy csak minden nemzet bevonásával és teljesjogú részvételével érhető el és garantálható a nemzetek biztonsága. Az egyetemes veszélyeztetettség állapotából az összes érdekelt államok engedékeny tárgyalásain keresztül és nem a tömegek pusztítása árán vezet az út az egyetemes biztonság felé. Magyarországi egyházaink mélységesen meg vannak győződve arról, hogy az egyházak szerte a világon igen sokat tehetnek a népek minél teljesebb együttműködéséért, az egyházak vezetői nagy szolgálatokat végezhetnek a háborús propaganda és a tömegpusztító fegyverekkel való kísérletezés és fenyegetőzés megbélyegzése terén. Az a reménységünk, hogy a stockholmi konferencia az egyházaknak a béke szolgálatában való részvétele tekintetében ismét nagy előrehaladást jelent. Mutassanak rá az egyházak, hogy a vitás kérdések eldöntésének a szintere nem a harcmező, amely egy modern háború esetében kiterjedne az egész földkerekségre, hanem az ember isteni rendeltetéséhez sokkal illőbb tárgyalóasztal. Mutassanak rá az egyházak, hogy az a kormányzat, amely megfutamodik a békés tárgyalások elől, nem méltó a bizalomra, mert nem a nép, az ország boldogulásán munkálkodik, hanem saját népe és más népek megsemmisítésére tör.« »Isten áldja meg a stockholmi konferenciát. Isten áldja meg a béke hívednek növekvő seregét, Isten áldja meg Péter János püspök stockholmi szolgálatait« — fejeződik be a Magyar ökuménikus Tanács levele. A Teológiai Akadémia évzáró Június 21-én, hétfőn délelőtt tartotta tanévzáró ünnepélyét egyházunk Teológiai Akadémiája. Az Akadémia zsúfolásig megtelt gyönyörű aulájában istentisztelet nyitotta meg az ünnepséget. Az igehirdetés szolgálatát Karner Károly professzor végezte. Az Ef. 3, 14—21-ben foglalt apostoli imádság alapján szólott arról, hogy az Akadémia szolgálata is a gyülekezetért való szolgálat volt. Az istentisztelet után Sólyom Jenő prodékán imádsággal nyitotta meg a záróünnepélyt, amelyen a nagyszámú jelenlévő közölt üdvözölte D. dr. Vető Lajos és Szimonidesz Lajos püspököt, Veres Pált. az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetőjét, dr. Bodonhelyi József református teológiai akadémiai prodékánt és másokat. Dr. Pálfy Miklós dékán, az Akadémia működéséről szóló jelentésében többek között a következőket mondotta: »Az elmúlt tanév az általános rendeződés esztendeje volt külső és tartalmi szempontból egyaránt. Külső szempontból fontos esemény volt az Akadémia átköltözése új épületébe, az Akadémia könyvtárának megnyugtató elhelyezése és a lelikészi továbbképzés szolgálatába állítása. Belső tartalmi szempontból igen lényeges esemény volt az Akadémia és a Lelkésznevelő Intézet munkájának összekapcsolása, az új tanulmányi rend elfogadása az Egyetemes Egyháztanács által, az Akadémia tanárainak aktív bekapcsolódása a hallgatók nevelésébe, bekapcsolódásuk a lelkészi munkaközösségek, esperesi értekezletek, kerületi közgyűlések munkájába, a Lelkészne- velő Intézet fenntartását célzó gyülekezeti szupplikációk, gyülekezeti teológus-napok, a bibliafordítás és az evangélikus egyházi sajtó szolgálataiba.« Jelentésében mindezekről bővebben szólott, külön is kiemelve a Lelkésznevelő Intézet, az Akadémia tanárai és hallgatói szoros együttműködésének áldását. A tanárok munkájáról szólva kiemelte, hogy »az új tanulmányú rend nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tanárok tanulmányi munkájukat sokkal céltudatosabban és tervszerűbben végezhessék. Igyekeztünk biztosítani az egyes tárgyak szerves összefüggését és egymásutánját és a tanulmányok menetének a belső feszültségét.« A tanárok az Akadémián kívül is eredményesen munkálkodtak. Erről a jelentés így emlékezik meg: »Az Akadémia mindig igen fontos feladatának tekintette, hogy a magyar evangéliumi egyházak munkáját elsősorban teológiai tudományos vonatkozásában támogassa. Visszatekintve arra a munkára, amelyet református kollegáinkkal együtt az evanstoni világgyűlésre felkészülésben végeztünk, Isten iránti hálával állapíthatjuk meg, hogy jó munkát végeztünk, s ha Isten Szentlelke úgy akarja, nem marad el annak jó gyümölcse az evanstoni világgyűlésen sem.« A továbbiakban rámufia- tott a Lutheránus Világszövetség legközelebbi ülésére való felkészülés feladatára, majd így folytatta: »Az Akadémia tanárai rendkívül sok szolgálatot végeztek a nagybudapesti és vidéki gyülekezetekben, mert az a meggyőződésünk, hogy ezzel a szolgálatunkkal közelebb tudjuk vinni a lelkészképzés ügyét a gyülekezetekhez és azok lelkészeihez és így nagyobb felelősséggel és több imádsággal hordozzák egyházunknak ezt a munkáját.« Megemlékezett még a jelentés a tanárok sokoldalú közegyházi munkájáról s áttért a hallgatók munkálkodására. »Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a hallgatók általános tanulmányi előmenetele az elmúlt tanévben lényegesen emelkedett. Teológiai tanulmányaik közben nem feledkeztek meg arról sem, hogy a kulturális élet különböző területein is fejleszteniük kell ismereteiket.« Az Akadémia anyagi kérdéseiről szólva hálás köszönetét mondott az Állami Egyházügyi Hivatalnak, hogy a személyi és dologi államesegélyek folyósításával biztosította az Akadémia fenntartását, a Lelkésznevelő Intézet fenntartásához pedig 18.000 forint dologi és 9000 forint személyi államsegéllyel járult hozzá a Magyar Népköztársaság kormánya. Beszámolt a dékán arról is, hogy a hallgatók összesen 115.560 forint ellátási díj-kedvezményben részesültek a Lelkésznevelő Intézetben. A két egyházkerület 8000—8000 forinttal, az egyházmegyék, a gyülekezetek és egyes hivők összesen 35.000 forinttal támogatták a hallgatóikat. Mindezen felül természetbeni adományokat is kapott az Intézet. Mindezért a jelentős segítségért a dékán meleg köszönetét fejezte ki, majd így zárta be beszámolóját: »’•Hiszem és remélem, hogy az elkövetkező tanévben a még nyitott kérdéseink is sikerrel megoldódnak és munkánkat evangélikus egyházunk szolgálatában és az egyház Urának, a mi élő reménységünknek: Jézus Krisztusnak dicsőítésében még ünnepélye nagyobb felelősséggel, még több hűséggel tudjuk végezni és ebből a szolgálatunkból ki tudunk tekinteni és tudjuk szolgálni egyre jobban hazánkat, annak boldogulását és vele együtt az egész világ megbékélését Istennel és önmagával.« A nagy tetszéssel fogadott dékáni beszámoló és az ifjúság énekkarának éneke után Danhauser László a gyülekezetek és lelkészek' nevében köszönte mag az Akadémia' munkáját. A végzett és távozó hallgatok nevében Bolla Árpád szólott. »Mi itthon voltunk — mondotta — az Akadémián. Isten sokszor megkönyörült rajtunk és gyakran tette élővé az igét egy-egy professzorunk és hallgató-társunk ajkán. Bár jó volt itthon lenni, mégis az ütünk: tovább!« jAz ösztöndíjak kiosztása kapcsán külön hálával emlékezett meg az Akadémia dékánja arról, hogy Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 5000 forintot adományozott sportfelszerelés vásárlására. A megható ünnepséget D. dr. Vető Lajos püspök zárta be. Aratási hálaadó istentisztelethez hasonlította ezt az alkalmat, amely nemcsak a termésre néz, hanem Isten önmagában szent nevére és Isten önmagában való szeretetérc. A továbbiakban arról szólott, hogy a pésztorle- velekben gyakran szerepel ez a szó: egészséges. Egészséges tudományra és beszédre volt szüksége az őske- resztyénségnek és elsősorban erre vsn szüksége gyülekezeteinknek és teológus ifjúságunknak is. Gyülekezeteiknek és ifjúságnak közös célkitűzése, hogy ezerr az egészséges tudományon és beszéden növekedjék. Koren Emil A LELKIPÁSZTOR lelkészeink szakfolyóirata —. nemrég megjelent júniusi számában első helyen dr. Kamer Károly teológiai tanár cikkét hozza a Holttenger mellett talált ótestamentum- tekercsekről és más újabb leletekről. A Budai Egyházmegye pályázatára »Ne féljetek« jeligével érkezett s »A félelem szerepe az ember megtérésében« című pályamunka közlése után Scholz László beszámolója olvasható három új teológiai könyvről. Pethő István »Szenteltessék meg a Te neved« című' cikke után megemlékezik a Lelki- pásztor Kovács István putnoki lelkész elhúnytáról. D. Dr. Vető Lajos Isten Lelke című prédikációja olvasható ezután a lapban, mely a június-július hónapok vasárnapjaira szóló igehirdetések közlésével zárul. »Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd (2. Tim. 1, 13.) 9
