Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1953-06-21 / 25. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET „Oh, vajha ezer nyelvem volna.. m Egy barátom lapozgatott a jó öreg Dunántúli énekeskönyvben és rábukkant a 12. énekre. Hangosan olvasta: »Oh, vajha ezer nyelvem volna...«, de az első sor után megállt, sóhajtásnyit gondolkodott, azután így szólt: — Még csak az kellene, hogy ezer nyelve legyen az embernek, amikor sokszor egy is sokI így indult el beszélgetésünk a nyelvről. Bizony sok furcsát gyűjtöttünk össze. Először is ezt a kis történetet. Dermesztő tél volt. öreg János és ifjú János, apa és fia, kiballagtak az erdőbe. Az apa fát gyűjtögetett, a fiú segített, de újjai ugyancsak kikékül- tek a hidegben. Azt mondja erre öreg János: Fújj rá az ujjaidra, fiam, majd jelmelegszenek. Amikor hazatértek, asztalra került a leves, de kicsinység forrón. Ifjú János kavar- gatja, kavargatja, pedig már szeretné befelé kanalazni. Megszólal erre az édesanyja: — Fújj rá, fiam, a levesre, majd kihűl... Föltekint a gyerek s csak csendesen odaveti: — De furcsa dolog az, hogy a szánkkal meleget is, meg hideget is tudunk csinálni... S Valamiképpen így vagyunk a nyelvünkkel is. A beszéddel alkalmasak vagyunk a jóra is, a gonoszra is, két ellentétességre. Csakhogy a nyelvünk gyors a rosszra, lassú a jóra. Spurgeon így mondta ki az igazságot: A nyelv nincsen acélból, mégis vág. A nyelv okozta sebek nehezen gyógyulnak, különösein az orvul ejtett sebek... Th. Hardy, a legkiválóbb regényírók egyike volt, alak valaha is gazdagították az angol szépirodalmat, de mert egyszer igaztalanul bántották a kritikával, hátat fordított az irodalomnak. Th. Chatterton, angol költő, meg ugyanezért öngyilkos lett. ......... Jaka b apostol különösen 6okat foglalkozott levelében a nyelv bűneivel. Jó, ha keresztyén emberek minél többet olvassák el levelének 3. fejezetét, amelyben — többek között — arról van szó, hogy az emberi erő sok minden fölött uralkodik, de a nyelv fölött nem tud győzedelmeskedni. A medve mindig morog, a sakál üvölt, a méhecske zümmög, a cica dorombol, szóval mindig ugyanez a hangjuk, de az ember beszéde hol »édes*, hol pedig »keserű*. A bűnesetben is a kígyó »beszédje« indította el az ember halálos bukását. A farizeusok pedig, amikor már végső lépésre szánták el magukat Jézus ellen »elmenvén, tanácsot tártának, hogy szóval ejtsék öt tőrbe.« (Mt. 22, 15.) Minden gonoszságot ki tud fejezni, az indulatuk' és gyülől- ségek, a rágalom, pletyka elsőrendű eszköze. Hogy ne lenne igaz az a közmondás, hogy »a nyelv a harag harangja.. .* Ti Legyünk igazságosak. A nyelv ÍJ csak eszköz, nem tehet arról, amit perget, más áll mögötte. Jézus maga tett erről vallomást a tanítványok előtt. »Nem- az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem, ami kijön a szájból... Amik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak és azok fertőztetik meg az embert, mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások. hamis tanúbizonyságok, káromlások...,. (Mt. 15, 1—20.) A nyelv nem térhet meg önmagában. A szív megtérése, megtisztulása teszi alkalmassá a nyelvet arra, amire Isten szánta, Tiszta szívvel a kellemetlent is meg lehet mondani, mert, amit szeretettél mondunk, abból az igazság jobban kiérezhető, Erre célzott Franklin Benjámin híres mondásában: »Senkiről sem akarok rosz- szat mondani és minden jót meg akarok mondani, amit bárkiről tudok.* Isten ezt törvénybe is iktatta a VIII. parancsolatban: »Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.« Jézus pedig így tanított a Hegyi Beszédben: »Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!« (Mt. 7, 1.) S Szóval a szívtől függ a jó beszéd. A legtisztább beszéd, amely maga is tisztit, istennek ig'je. Ezért olyan hatalmas, teremtő, vigasztaló. Beszéd és egyben — cselekedet. Isten maga is Beszéd, ige. (Jn. 1, 1.) Akiket az ige megtisztít, azoknak minden beszéde imádság és igehirdetés, bizonyságtétel. Számukra a beszéd — áldás. Az ének is az, gondoljunk csak Pál és Silás éjszakai éneklésére a börtönben. Ilyen szívvel minden beszéd hálaadás és Istennek szóló dicséret, zengedező zsoltár. Sőt a nyelv fegyver, amellyel Isten ügyéért és felebarátainkért harcolhatunk. A Dunántúli énekeskönyv 12. éneke csak akkor szólhat a maga erejével, »ezernyi« nyelven, ha a nyelvünk valóban Isten dícséretét zengi. Horváth András A budai egyházmegye lelkészei a Béke Világtanács budapesti üléséről A búdat egyházmegye június 15-én, hétfőn délelőtt tartotta szokásos lelkészi munkaközösségi ülését a hűvösvölgyi Lelkésznevelő Intézetben. A bevezető áhitatott Friedrich Lajos, a Lelkésznevelő Intézet igazgatója tartotta, aki igehirdetése után imádságában megemlékezett a Béke Világtanács budapesti ülésének szolgálatáról. Az áhítat után Várady Lajos esperes a következőket mondotta: »Mielőtt mai megbeszélésünket elkezdeném, meg kell emlékeznünk arról a jelentős eseményről, mely most kezdődik hazánkban: a Béke Világtanács üléséről. Úgy érzem, hangot kell adnunk érzéseinknek és gondolatainknak. Javasolom, hogy foglaljuk írásba és küldjük el üzenetként kerületünk püspökének, dr. Vető Lajosnak egyházunk egyik kiküldöttének.-« Az esperes javaslatára következőképpen foglalták össze üzenetüket a munkaközösség tagjai: »A Béke Világtanács ülése a mai napon kezdődik fővárosunkban. Olyan történeti, sőt világtprténeti esemény ez, melynek eredményei hatással vannak minden nép jövőjére, az egyházak életére és szolgálatára is. A Béke Világtanács olyan időben tartja budapesti ülését, mikor a béke esélyei megnövekedtek. Megnövekedtek azért, mert a béke ügye mellett döntő emberek száma is állandóan növekszik, a béke világmozgalom eredményei is szemmel láthatók. Utalhatunk itt arra, hogy az Egyházak Vllágtanácsa központi bizottságának lucknowl ülésén az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez levelet Intéztek a nagyhatalmak tárgyalásai ügyében, a béke érdekében. Utalhatunk azokra a koreai eseményekre is, melyek a megegyezésben, a koreai háború megszüntetésében való reménységünket erősítik. De növekszik az a közfelfogás is, mely a háborút elkerülhetőnek, a különböző gazdasági és társadalmi rendszerek együttélését lehetségesnek tartja. Egyházmegyénk lelkészei érzik azt az Istentől kapott felelősséget, mcly- lyel a béke ügyének tartoznak. Imádságban hordozzuk azokat az egyházi vezetőket, akik a budapesti ülésen minket és egyházmegyénk, gyülekezeteink népét is képviselik. Isten Szent Lelkének áldását kívánjuk azokra a kiküldöttekre, akik Budapesten megjelennek, közöttük az egyházak képviselőire. A magunk részéről erősödünk abban a szándékunkban, hogy az emberiség békéjéért való küzdelmet gyülekezeteink tagjaiban igehirdetésünkkel, bizonyságtevésünkkel és személyes állás- foglalásunkkal tudatosítjuk.« Az üzenetet valamennyi megjelent aláírta: Várady Lajos esperes, dr. Wlczlán Dezső és Prőhle Károly teológiai tanárok, Friedrich Lajos igazgató, Muncz Frigyes, dr. Rezessy Zoltán, Ruttkay Elemér, Péter Henrik, Dávid János, Komjáthy Lajos, Bottá István, Fogarassy Árpád, Sréter Ferenc, Zongor Endre, Danhauser László, Sztehló Gábor, Kaposvári Vilmos, Slkter László és Brebovszky Gyula lelkészek. Niemöller: „A német evangélikus egyház 1948 óta ismételten Németország békés egyesítése mellett fogiait állást és mindenkor a tárgyalások szükségességét hangsúlyozta* Két nyugati evangélikus lelkész felszólalása a Béke Világtanács ülésén Vizsgáld meg imádságaidat Kértem-e imádságomban Istentől feladatot és kötelezettséget? Viláigos-e előttem imádságaimban Isten közelsége? Tudom-e, hogy Istenre hatni lehet az imádsággal? Az elmúlt héten kaptam-e világos feleletet imádságaimra? Valóban hiszem, hogy Isten meghallgatja a szavamat? Szeretem-e igazán azokat, akik arra kértek, hogy értük imádkozzam? Nem voltam önző á kéréseimben? Volt-e könyörgésemben elég Istendicséret? A hálaadás megjelelő helyen és mértékben áll az imádságaimban? Hálát adtam már a szolgálatomért és munkámért? Imádságaimban szív szerint helyeseltem Isten ígéreteit és igéjét? Imádságaimat nem zavarta meg valamelyik az itt következők közül? Lazaság, sietség, rendetlenség, utánzás, bizonytalanság, alkalmatlan Idő is hely, hibás cél, tudatlanság, vagy elégtelen felkészülés? Mólt János. A Béke-Világtanács budapesti ülésének második napján felszólalt NIEMÖLLER MARTON német lelkész. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a békés együttélést meg kell valósítani. Többek között ezeket mondotta: »Aki a békét óhajtja, annak akarnia kell a megértést is az ellenféllel. Ezzel felvetődik az együttélés problémája. Olyan vitatéma ez, amely — a részvevők ízlése és beállítottsága szerint — világpolitikai, gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, kultúrpolitikai és világnézeti szempontból tárgyalható. De semmiféle vita sem változtat azon a tényen, hogy az együttélésen kívül nincs más lehetőség, amelyről még vitázni lehetne, mert az egyetlen alternatíva: az ellenfél megsemmisítése, kiküszöbölése lenne. Erre a lehetőségre azonban senki sem gondolhat komolyan. Számunkra csak egy út van: a békés együttélésről nem vitázni kell, hanem meg kell kísérelni. Ez világos és logikus következtetés, melynél persze szem előtt kell tartanunk, hogy a világos felismeréstől még hosszú és esetleg fáradságos út vezet a megvalósításig. Fokozott mértékben áll ez a mi esetünkben. A békés együttélés nem egyszerűen cél, melyet megvalósítunk, hogy azután birtokoljunk. A béke akkor is, ha mór elértük, állandó feladat marad, mint ahogyan talán soha sem válik magától érthető és nehézség nélküli állapottá két ember együttélése a házasságban. Ezen a síkon a megállós a visszafejlődéssel egyenlő. A békének növekedni kell, ha nem akar elsorvadni. Hallottuk, hogy ugyanakkor, amikor végre megfogható közelségbe került Koreában a fegyverszünet, a világbéke másik, elsőrendű fontosságú, veszélyes pontjának a helyzetét egy újabb esemény remélhetőleg alapvetően megváltoztatta. Német hazámban hónapok óta aggályosán kiéleződtek az ellentétek a keleti és nyugati részállam között. Ügy tűnt, mint ha olyan állapot fejlődne ki, amely lehetetlenné tenné valamennyi feszültség békés megoldását az együttélés szellemében. A német evangélikus egyház 1948 óta ismételten a békés egyesítés mellett foglalt állást és mindenkor a tárgyalások szükségességét hangsúlyozta. Az elmúlt héten fordulat következett be. Ennél a fordulatnál nemcsak arról van sző, hogy a Német Demokratikus Köztársaság területén rendszabályokat vontak vissza, hanem ugyanakkor arról is, hogy nagyszabású kísérlet történt a nyolc év óta veszedelmesen kifejlődött belső német feszültség enyhítésére. Ezzel — ha a jelek nem csalnak — valóságos béketett következett be. Ezzel akadályokat hárítunk el, csökkentjük a félelmet, a bizalmatlanságot. És minden cselekedetnek ugyanebben az irányban megnövekedett mértékben, ugyanaz lesz a hatása. Ez nem marad hatástalan a másik oldalra- sem. Mindnyájunkban egy reménység él a béke megteremtésére és megtartására: bár csak sikerülne a becsületes fáradozásoknak és tárgyalásoknak a békés együttélés merész cselekedetét megvalósítani. És mi keresztyének, ehhez a merész tetthez szeretnénk folyamodni, mert ez a legjobb értelemben vett keresztyéni feladat.« A másik lelkészfelszólaló RAGNAR FORBECK, az Oslo-i (Norvégia) székesegyház lelkésze volt. Bevezető szavaiban örömének adott kifejezést, hogy azon erők képviselőivel találkozhat a‘ Béke-Világtanács ülésén, melyeknek győzniük kell és győzni is fognak, mert ezek a béke és jóakarat hatalmas erői. »Igen sajnálatos — mondotta a továbbiakban —, hogy országom: Norvégia, Dániával együtt csatlakozott az Atlanti Paktumhoz. Ha ebben a kérdésben ma népszavazást tartanának, népünk legnagyobb része bizonyára ezen szerződéshez való csatlakozás ellen foglalna állást.« »A nemzetközi feszültség enyhülés számunkra északon igen nagy fontosságú — mondotta Forbeck. — Most, amikor a Szovjetunió és a vele szövetséges államok, nemcsak szóban, de tettel is kimutatták szándékukat, a kölcsönös megértésre, minden értelmes ember nagy érdeklődéssel vár hasonló pozitív megnyilvánulásokat a nyugati blokk részéről.« A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az egyszerű emberek igen sokat tehetnek a nemzetközi feszültség csökkentésére. Ezzel kapcsolatban kiemelte a bukaresti Ifjúsági Találkozó nagy fontosságát. Befejezésül a következőket mondotta: »Különböző nyelveket beszélünk, de van egy közös nyelvünk, melyet mindannyian értünk. Ez a jóakarat, a szeretet és az igazság nyelve.« Magyar történ észkongresszus volt most Budapesten. A Magyar Történelmi Társulat, Európa egyik legrégibb ilyen szervezete, uí óljára 1885-ben hívta össze tagjait a magyar história kérdéseinek szakszerű s nyilvános megvitatására. Azon a gyűlésen az akkori haladó történetírók képviselték a magyar történet- tudományt. Csaknem hét évtized után a Társulat s a Történettudományi Intézet most ezzel a kongresszussal summázta történetírásunk eddigi eredményeit s tárta fel a jövőbeli munkát. A kongresszus előadásaival és a hozzászólásokkal kidomborította történelmünk Igazi örökségét: függetlenségünket, szabad nemzeti fejlődésünk érdekében vívott százados küzdelmeink hagyományait. Hangsúlyozta a múlt és jelen összefüggését, közös ügyünket szomszédainkkal, akiknek történészei ugyancsak képviseltettek hazájukat ezen a magyar kongresszuson. Küzdelmeink közösek voltak századok folyamán s akkor éltünk nyugodtan, s embermódra, amikor megértettük egymást, s közös eszme volt a fedelünk. Mikor torzult el ez a közös küzdelem és megértés magyarok és nemmagyarok között? Amikor megrepedt a közös fedél s közös vakság lett úrrá a Duna-tájon. Van mód a közös történetkutatási feladatok elvégzésére számunkra és szomszédaink számára? Még példa is van rá. A kongresszus vendégei közt ott voltak a baráti népek történészeinek képviselői, köztük olyan kiváló történetíró, mint Tarle, a szovjet akadémikus, akinek Napóleonról szóló könyvét a szélesebb olvasóközönség is ismeri. Tarle előadása Rákóczi Ferencről és a Dózsa-felkelésről nem volt merő udvariasság a vendéglátóknak, hanem két magyar történeti akció, egy nemzeti és egy társadalmi lázadás nagyvonalú méltatása keleteurópai összehasonlító szempontból. A kép, amely végül a kongresszuson hazai és külföldi előadók révén kialakult, komoly kötelességet ró ránk és szomszédainkra: mélyíteni az igazmondó nemzeti hagyományt befelé, népünkbe, s szélesíteni a közös múlt tudatát kifelé, szomszédainkhoz. A történész kongresszus nagyszerű eredménye, amely a Szovjetunió és a népi demokráciák történettudósai különböző, mindannyiunkat érintő történettudományi tárgykör feldolgozására munkaközösségi munkát és közös kiadványt irányoztak elő A magyar történettudósok a Nagy Októbert Szocialista Forradalomnak a keleteurópai népek munkásmozgalmára való hatását feldolgozó kötetet adják ki, A történelemtudomány terén a magyar protestántizmusnak is van munka-porciója. Nemzetünk történetén belül a protestántizmus képviselte soká eseményekben s értelmezésben egyaránt a legerősebb magyar haladó hagyományt. Az egyház szervezete éppoly alkalmas arra, hogy közvetlenül, évfordulók révén, múltunkból felcsillantsa az igazi hagyományt, mint ahogy kötelessége, hogy levéltárainak, könyvtárainak anyagát, fel nem dolgozott részleteket tarjon fel. Van módja rá minden igehlr- detőnek, hogy a szószékről a nemzeti múlt nagy példáit is hirdesse, ha szót akar érteni a néppel. Mert a nép, melyet mindnyájan szolgálunk, az életbe s a jövőbe egyaránt a történelmi valóság által ágyazódik be. Sz. BIBLIA-O LVASÓ Június 21. Vasárnap. 5. Móz. 33:27. Rm. 8:35.37. Békés otthont akarsz? Nyisd meg szíved, hajlékod előtte. Bízd rá magadat. Szeret az Isten. Csak el ne hagyjuk az 6 szeretetét. Kérd Szentleikét, hogy naponként tanítson Isten szeretetéből élni és másoknak szeretetel szolgálni. (Olvasd még: Luk. 19:1—10. Csel. 10:34—38.) Június 22. Hétfő. Róm. 6:4. Jak. 1:25. Ne tűnjön el szeretetünk nyomtalanul, mint a futó felhő és a reggeli harmat. Szeretetünk ne szavakban, hanem tettekben éljen. Ne feledékeny hallgatói legyünk a szeretet evangéliumának. Hitünk legyen igaz és erős. Szeretetünk tettekben nyilvánuljon meg. (Olvasd még: Márk 2:1—12. Csel. 11:1—18.) Június 23. Kedd. Ez. 36:9. Ef. 2:13. Azt érdemelnénk, hogy, Isten forduljon el tólünk. ö mégis odafordult hozzánk Krisztusban. Bűneink ellenére közeledhetünk Hozzá. Hiszen azért küldte Fiát hozzánk, hogy Jézus Krisztusnak, az 6 Fiának vére megtisztítson minket minden bűntől. (Olvasd még: Bírák 10:6—16. Csel. 11:19—30.) Június 24. Szerda. Zsolt. 149:2. Jan. 1:32—34.) Isten gyermekei tudnak igazán örvendezni, örvendenek szabadító Uruknak. Láttuk öt, megismertük Öt. örvendező, hálás szívvel szolgáljunk neki az emberek között. (Olvasd még: És. 40:1—8. Csel. 12:1—17.) Június 25. Csütörtök. Jób 16:19. II. Kor. 13:8. Mi Krisztus megigazító kegyelmébe vetjük reménységünket. Legyünk a megismert megigazító kegyelem tanúbizonyságai, legyünk az Igazság szószólói. (Olvasd még: Máté 3:1—12. Csel. 12:18—25.) Június 26. Péntek. Bir. 5:31. Ef. 5:8—9. Istent nem lehet csak a templomban szeretni. Életünknek kell hirdetni az O szerétét. Mi békekpvetek, örömhírhozók vagyunk. Szereteté- nek lángja gyújtsa meg szeretetünk fáklyáját, hogy tudjunk mint világosság fiai, világítani. (Olvasd még: Luk. 12+49—53. Ez. 1:1—3. 2:1—7.) Június 27. Szombat. Zsolt. 102—12—13. II. Kor. 4—16. Félsz az elmúlástól? Keresd az örökkévalót. Múlnak-a napok, rohannak a percek? Keresd azt, aki tegnap, ma és örökké ugyanaz. Gyönge vagy? Erős az Ür, Légy erős őbenne. (Olvasd még: Jan. 10:40—42, Ez. 3:16—21. És. 65:17—19. 24—25.) Schád Ottó í V".
