Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-06-07 / 23. szám

XVIII. ÉVFOLYAM, 23. SZÄM Egyes szám ára: I forint 40 fillér 1953. JUNIUS 7. 1951 nyarán magyarországi körútja egy szakaszán kísértem Hewlett John­son canterbury-i érseki helynököt. He­gyeshalomnál két nagy kocsival a ha­táron vártuk. Amikor átült a magyar gépkocsikba s túlhaladtunk Hegyes­halmon, két messzi község közötti or­szágúton parasztember gyalogolt. Me­leg nyár volt és nagy hátizsák volt a hátán. Megkérdeztem Johnsont, mit szólna, ha felvennénk a kocsiba. John­son így válaszolt: »Már szólni akar­tam. Úgy gondolom, ez egyedül méltó hozzánk.« A parasztember mosolygott, amikor beültettük s még nagyobb volt az öröme, mikor elmondtuk, hogy ki­vel utazik. Ismerte a nagy angol lel­készt. Több fényképét látta magyar újságokban és hálásahb volt, hogy éppen Johnsonnal utazott, mint azért magáért, hogy a forró nyárban elrö- pitettük a falujáig. Távozáskor azt mondta, hogy elmeséli otthon, hogy »azzal a lelkésszel utazott, aki jóra tanítja az embereket«... Később a Balaton körül utaztunk. Hewlett Johnson a gyermeknyarató- telepeket látogatta. Balatonszabadiban felejthetetlen élményem volt vele. A gyermekek a délutáni pihenőt alud- ták. Hatszáz gyermek volt a telepen. A fürdőnadrágok hosszú köteleken száradtak, a gyermekek szellős szo­bákban feküdtek. Egy nagy szoba la- kóit felköltöttük. Kis nyári napozók­ban tódultak ki a íolyosóra. Harminc kislány, 7 és 10 év között. Hewlett Johnson azt kérdezte: »Tudjátok-e, ki vagyok?« A tolmács szavai után a gyerekek kórusban kiabálták: »Egy külföldi pap«. Johnson így válaszolt: »Hewlett Johnson vagyok, angol pap«. Es megkérdezte:' »Szeretitek-e az an­golokat?« A gyermekek kórusban kiál­tották, hogy: »Igen!« Johnson így válaszolt: »Nem tudjátok, hogy az angolok, az amerikaiak akaratára há­borút készítenek ellenetek?« Kis csend támadt s előlépett egy nyolcéves, kis feketehajú leány: »Nem bácsi, az an­golok nem akarnak háborút. Az angol nép vezetői akarnak háborút. Mi üd­vözöljük az angol népet!« Johnson- nak könny hullott le az arcán. Netn tudott semmit sem válaszolni. Később az autóban mindössze ennyi meg­jegyzést tett: »Nem hittem, hogy ek­kora gyermekeknek ilyen politikai tisztánlátásuk lehet. Amely nemzet így neveli a gyermekeit, az valóban békét akar«... Este a Badacsonyon voltunk. Népi zenekar játszott s a barnaképű ci- gányzenész-kontrás búcsúzóul azt kérte a tolmácstól, hogy kérjen az ő számára áldást a békeharcos püspök­től. Ügy tudta», hogy Johnson püspök. A tolmács, de én is — pap létemre — úgy gondoltam, hogy ez a kérés most nem helyénvaló. Nem akartuk lefordí­tani a zenész kérését Johnsonnak. ö azonban észrevette, hogy valamit el­hallgatunk, tehát tolmácsoltuk néki a kívánságot. Johnsen azt mondta, hogy most már érti, miért akartuk elhall­gatni ezt a kérést, de neki az a véle­ménye, hogy ennek a zenésznek a ké­rését lelkipásztori módon komolyan kell vennie. Balkezérel megfogta a hatalmas keresztet, amit Alexij moszk­vai patriarchátó! kapott, egyik Szov­jetunióbeli utazásakor s a másik ke­zét a zenész fejére tette. Megáldotta őt a- béke Istene és az irgalmasság Istene nevében. Kirándulók népes se­rege látta a jelenetet a badacsonyi vendéglő terraszán. Kis úttörők tágra nyitották a szemüket, néhánv idősebb keresztet vetett s ünnepélyes nagy csend támadt. Johnson, a nagy béke­harcos lelkipásztorkodott a badacso­nyi vendéglőben ... Később, másnap egy tihanyi uzson­názóhely terraszán ültünk. Kérdést kérdés után tett fel, hogy megismerje a magyar viszonyokat. A gyermekek érdekelték elsősorban.. Az érdekelte többek között, hogy a dolgozó házas­párok mit csinálnak a gyermekeikkel, amíg ők munkában vannak Ismerte azokat a tényeket, amelyek Magyaror­szágon a munkanélküliség teljes fel­számolását s a férfiak és asszonyok foglalkoztatottságának állandó nőve­NAGY PAPOK kedését mutatják. Lelkesen méltatta azt a lendületes munkát, amelybe Ma­gyarország minden magyarja bekap­csolódik. De mit csinálnak a szülők a kisgyermekeikkel? Beszéltem neki ar­ról, hogyan fejlődik és szaporodik az üzemi és községi napközi otthonok hálózata, de ő tudta, amit erre nézve megjegyeztem, hogy természetesen még sok napközi otthonra van szük­ségünk. »Mi történik addig, amíg a többiek is felépülnek?« Mosolyogva válaszoltam.- »Vannak Magyarorszá­gon nagymamák«. Johnson megfogta a felesége kezét az asztalon. »Hallod drágám; —■ napközi otthonok és nagy­mamák. Nekünk Angliában nemcsak napközi otthonokért, hanem nagyma­mákért is kell küzdenünk, hogy a nagymamák nyugodt öregséget élvez­hessenek a családi otthonokban és szolgálhassák a gyermekeket, — a jö­vőt« ... , Josef Hromadkával, a nagy cseh békeharcos teológiai tanárral elő­ször Svájcban találkoztam 1948-ban, Magliaso bei Luganoban, egy európai ifjúsági-vezető konferencián, amit az Egyházak Világtanácsa Ifjúsági Osz­tálya rendezett. Egyetlen volt, aki az előadók között » mi országaink egy­házait képviselte és hihetetlen bátor­sággal képviselte a csehszlovák nép forradalmának, a felszabadulás utáni Csehszlovákia új útjának, a szocializ­musnak, az egyház bűnbánatának s a szocializmust építő országban történő megújulásának ügyét. Ezer kérdést kapott angoloktól, norvégektől, sváj­ciaktól, hollandusoktól. Gúnyos és meg nem értő kérdéseket is.\ A forró délután végén megkérdeztem, nem érezte-e magát kényelmetlenül ehnvi kérdés közben. Ezt válaszolta: »Ne­künk minden kérdésre válaszolnunk kell.‘Nekünk nyugaton kell a legtürel­mesebbnek lennünk Nekünk itt min­den kérdésre van válaszunk. Az a ke­resztyén lelkipásztorkodás., hogy el ne fáradjunk a válaszolásban.« A múlt esztendőben, amikor Hro- madka Budapesten járt, a református egyház vezetői várták a pályaudva­ron. Hromadka a szokásos optimizmu­sával, mély keresztyén derűjével lé­pett ki a vonatból. Ismerősként jött, egy éve már mégis, hogy legutoljára Magyarországon jári. Kiss Roland, a református konvent és zsinat világi elnöke ültette be az autójába. Az autó előtt állt a gépkocsivezető. »Jó reg­gelt, Dés úr«, — köszöntötte moso­lyogva Hromadka a gépkocsivezetőt. Átölelte és széles, nagy ütésekkel ta­pogatta Dés úr hátát. Több mint egy éve. járt Magyarországon, és emléke­zett a gépkocsivezető nevére... A mi új országaink új lelkipászto­rai.. Ez a szeretet abból az érdeklődés­ből fakad, amelyre a békéért küzdő papokat maga Jézus Krisztus vezette azzal, hogy mindannyiunkat a minden emberrel való testvériség harcára ta­nított. A békemozgalomban nagyra nő­nek a lelkipásztori szívek, s világot átfogó szeretetre gyulladnak a hívők szívei. A békemozgalomban lett a mi keresztyénségünk megfoghatóvá és konkréttá a mi napjainkban. Dezséry László r Lelkészeink nyugellátása I954a*től kezdve a gyülekezetek feladatává lesz Az állam és az evangélikus egyház között 1948 decemberében kötött Egyezmény értelmében az 1953. de­cember hó 31-ig nyugellátásban ré­szesített lelkészek és lelkészözve­gyek, illetőleg árvaellátásban része­sített lelkészárvák ellátmányát az állam viseli és viselni is fogja. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy 1953 május elsején az állam 103 evangélikus lelkész részére 48.939 forint, 146 lelkészözvegy részére 40.364 forint nyugellátmányt, 42 lel­készárva és kegydíjas részére pedig 7517 forint ellátást, összesen tehát 291 ellátott részére 96.820 forint el­látmányt folyósított. Ez az összeg évente 1,161.840 forintot tesz ki. Az Evangélikus Egyházegyetem Nyugdíjintézeté­nek nyújtott ez a nagy mértékű állami támogatás tette és teszi lehetővé, hogy a tényleges lel­készek számához viszonyítottan igen nagyszámú nyugdíjasunk ellátmánya — nyugdíjintézetünk és egyházegyetemünk, viszonyla­gosan csekély anyagi teljesítő- képessége ellenére is — a köz- tisztviselők illetményének a mér­téke szerint biztosítva van. Ugyanakkor nyugdíjintézetünk ki­lenc lelkész részére 3931.20 forint, 11 lelkészözvegy részére 2808.70 fo­rint nyugellátmányt, hat lelkészárva és kegydíjas részére pedig 1071 fo­rint ellátást, összesen tehát 26 ellá­tott részére 7810.90 forint ellátmányt folyósított. Ez az összeg évente 93;730.80 forintot tesz ki. Ehhez még azt is hozzá kell fűz­nünk, hogy csupán 1952 folyamán 33.227 fo­rintot folyósított nyugdíjintéze­tünk azoknak az ellátottaknak az alkalmankinti segélyezésére, akik illetményüket állami, vagy egy­házi forrásból kapják. Ezen kívül támogatásban részesíti a nyugdíjas evangélikus lelkészek és leikészözvegyek otthonául szolgáló egyházi szeretetintézmé- nyeket is. A jelenlegi feladata teljesítése mellett nyugdíjintézetünknek (illető­leg az 1954 január elsejével a helyébe lépő Nyugdíjosztálynak), kell majd folyósítania mindazokat a lelkészi, lelkészözvegyi nyugdíjakat és árva­ellátásokat is, amelyeket 1954 január elseje után fog majd megállapítani. Nyilvánvalóvá vált, hogy nyugdíj- intézetünk az eddig alkalmazott nyugdíjbiztosítási elvek és módszerek alapján a reáváró feladatokat telje­síteni képtelen. Hiszen például 1952 folyamán járulékokból mindössze 124.343.70 forint, a nyugdíjasaink javára tartott országos offertórium- ból pedig 12.365.86 forint folyt be nyugdíjintézetünk pénztárába. A lelkészek nyugellátása ügyé­nek gyökeres rendezése-az evan­gélikus egyház zsinata által tör­tént meg. Az 1953. évi VIII. tör­vénycikk a kérdést teológiailag alapozza meg, a lelkészek nyug­ellátásáról való gondoskodást ke­resztyén hitből fakadó szeretet- munkának minősítve. Ennek a szeretetmunkának a végzői: a gyülekezetek. Valamennyi evan­gélikus gyülekezet felelősséggel tartozik azért, hogy a lelkész­családok nyugellátása biztosítva legyen. Az Egyházegyetem Nyug­díjosztálya nem egyéb, mint az evangélikus gyülekezetek közös felelősségére támaszkodó admi­nisztratív szerv és az erők össze­fogására szolgáló intézmény. Ugyanakkor korszerűvé is tette a zsinati törvénycikk a lelkészek nyugellátását. 1954 január elsejétől kezdődén — öregség, vagy rokkant­ság esetén — minden evangélikus lelkész nyugellátmányban részesül. A lelkészözvegyek és a lelkészárvák számára is messzemenő szociális gondoskodást biztosít a törvény. A terheket az evangélikus gyülekeze­tek és egyházi közületek — mint munkaadók — hordozzák, teherbíró képességük arányában. Ébresszen az Isten Lelkének a munkája élő hitet a gyülekezetek­ben, hogy híveink és lelkészeink egyaránt átérezzék felelősségüket nyugdíjintézetünk iránt. Dr. Lehel László nyugdíjintézeti ügyvivő-lelkész Pétéi* János püspök beszélt a skót református egyház zsinatán Tíznapos angliai útjáról visszaérke­zett Péter János tiszavidéki püspök. Körútja Glasgowban május '7 én, az ottani katedrálisban tartott prédiká­ciójával kezdődött. Ugyanazon a na­pon a Wellington templomban is igét hirdetett, este pedig a glasgowi lelki- pásztorok körében előadást tartott a magyar protestantizmus életéről., A prédikáló körút befejező állomása London volt, ahol május 24-én a Kings Cross methódista templomban, este pedig az Ascension anglikán templomban tartott istentiszteletet. Közben Birminghamban előadást tartott, az ottani lelkészeknek. Lon­donban ünnepi vacsorát rendeztek Péter püspök tiszteletére, amelyen a különböző felékezetek és egyházi mozgalmak képviselői jélentek meg. Május 25-én Péter püspök megláto­gatta Chicesterben George Bell püs­pököt, az Egyházak Világtanácsa Köz­ponti Bizottságának Elnökét. Május 26-án Péter püspök részt vett a »Ke­resztyének a békéért-« elnevezésű mozgalom alakuló gyűlésén, ahol fel is szólalt. Ez a gyűlés azt tűzte ki céljául, hogy a különböző keresztyén felekeze­teket tevékeny munkára fogja össze a koreai háború megszün­tetése, az új világháború megaka­dályozása s általában a háború­nak, mint a nemzetközi viták megoldási eszközének kikapcso­lása érdekében. A gyűlésen elfogadott határozat ki­mondja: Keresztyének megrendülve látják az emberi szenVédéá a hábo­rús veszély-növekedését Koreában, Malájában, Indokínában és egyebütt s felhívják Anglia érsekét, püspökeit, lelkipásztorait és gyülekezeteit, vala­mint a szabadegyházakat és mindén keresztyén embert, hogy bármilyen legyen is egyébként' a meggyőződé­sük,- „• követeljék szakadatlanul és fá­radhatatlanul Mesterük, a Béke Fejedelme nevében a háborúk megszüntetését. Péter János püspök a skót refor­mátus egyház meghívására részt vett az egyház ez évi zsinatán is, amelyet május" 17-én kezdettek el. A több napra terjedő zsinat első ülésén Péter püspök átadta a magyar refor­mátus egyház üdvözleteit a skót egy­ház zsinatának. Á kétmilliós magyar református egyház imádságai és áldáskívánásai jutottak kifejezésre Péter János beszédének bevezető ré­skében, majd a skót és magyar re­formátus egyház történelmi kapcso­latáról szólt: »Az Önök nagy refor­mátorára, Knox Jánosra mi is úgy te­kintünk, mint hitünk ősére. A coveri- torök hitben és hűségben hősies se­rege a mi számunkra is a bizonysá­gok fellegéhez tartozik az Una Sancta Ecclesia többi nagy tanú- bizonyságával együtt. Miként az önök egyháza egybeforrt népükkel régi nagy szabadságküzdelmekben, úgy volt együtt a magyar református egyház igehirdetőiben és tagjaiban a mi népünkkel nagy történelmi vállal­kozások idején. Ma pedig együtt va­gyunk önökkel közös hittel és . közös felelősséggel az Egyházak Világtaná­csában és a presbiteri rendszert tartó egyházak szövetségében. Ezt a közös felelősséget mi abban látjuk, hogy az Egyházak Világtanácsát együtt segítsük azzá lenni és annak ma­radni, aminek a tagegyházak a misz- sziói szövetségek akarták és akar­ják. Vagyis, hogy az Egyházak Vllágtanácsa való­ban az egyházak tanácsa legyen, az egyház egységének és jó szol­gálatainak gyakorlására, s ugyanakkor az egyházaknak úgy legyen ilyen tanácsa, hogy köz­ben valóban világtanács legyen, vagyis a földkerekség különböző tájain élő egyházak tanácsa.« A továbbiakban a püspök a presbi­teri világszövetségről emlékezett meg, melynek szolgálatai számos je­lét és feladatait úgy kell tekinteni, hogy azok segítik az Egyházak Vi­lágtanácsát. Beszámolt a püspök a magyar református egyház növekvő ökumenikus felelősségérzetéről és beszámolt a nemzetközi keresztyén konferenciákon történt magyar szol­gálatokról. Beszédét így folytatta: »Abban a meggyőződésben va­gyunk, hogy ha az egyházak hit­ben és engedelmességben keresik áz egymással való közösséget és egységet, ez jótékony hatással le­het a mai világhelyzetre is. Az egységet és közösséget igazán hitben és engedelmességben gya­korló egyházak hozzá tudnak járulni a népek közötti egyet­értés és bizalom mélyítéséhez.« A püspök kifejezte a magyar egy« ház készségét ehhez a szolgálathoz és kifejezte háláját mindazokért a biztató jelekért, amelyek szerint a skót reformátusság is »gyógyítani akarja a mai nemzetközi élet sebeit és segíteni akar azoknak, akik ha­sonlóképpen ilyen gyógyításra törek­szenek«. A püspök beszédét szinte mondatonként szakította meg a skót református egyház zsinatának újra és újra kitörő tapsa. Köszönjük Pé­ter János püspök újabb, nagyjelen­tőségű ökuménikus szolgálatát, mely a mi egyházunk egyetértésével és áldáskívánásaival is történt. Készül) az ige hallgatására! Szentháromság után 1. vasárnap János ev. 5, 45—47. Van hamis vallásosság is. Mi sok­szor' ■ azt gondoljuk; hogy' elég;Húr'az emberek Bibliát olvasnak, templomba járnak, keresztyénnek vallják magu­kat s nem törődünk azzal, hogyan ér­tik azt, amit olvasnak? Pedig Jézus Krisztusnak nem volt mindegy, hogy ki miként érti a Bibliát! Ebben az igében arról szól Jézus, amikor valaki »tudakozza az íráso­kat«, de nem érti meg belőle Islert akaratát. Tragikus tény volt az, amit Jézus az Ószövetséget olvasó kegyes­ről mondott, aki nem hajlandó tudo­másul venni azt az újat, amit Isten készített, hanem csak marad a maga meghaladott világában, s vakságában észre sem veszi, hogy Isten milyen hagy újságot cselekedett Jézus Krisz­tusban, amikor benne teljesítette be ószövetségi ígéreteit, mert hiszen Isten az Ószövetséggel készítette elő az Újszövetséget, Mózessel Krisztust s ezért joggal mondhatja Jézus: »Ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinné­tek, mert énrólam irt ö.« Jézus Krisztus leleplezi ezt a ma­radi vallásos típust, amely az újat cselekvő Isten iránt való engedetlen­séget szép látszatba akarja burkolni s ezért Mózesre hivatkozik, holott ép­pen az ige szól ellene, »van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reményked­tek.« Isten igéje ítéli el mindazokat, akik vakok és süketek Isten új cselek­vésének a meglátására. Amikor ez az ige most minket szó­lít meg, világosan kell látnunk, hogy Isten nem ad ugyan ahhoz fogható újat, mint amit Jézus Krisztusban adott, de Isten él és ma is cselekszik, igéje által ma is megújítja egyházát s azért ebből az igéből azt az erőtel­jes intést kell meghallanunk,. hogy mai farizeusokként mi se vessük meg Isten újat teremtő akaratát, mi se próbáljunk Bibliával a kezünkben el­lenállni Istennek mert akkor az az ige, amelyben reménykednénk, fog vá­dolni minket. Ellenben tárjuk ki szivünket Jézus Krisztus előtt, aki mn is újat cselek­szik s ma is vezeti egész egyházunkat és benne a mi gyülekezetünket a meg­újulás, az ember- és békeszeretet út­ján! Ottlyk Ernő k \ Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szerétéiben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban, (i. Tim. 4.12.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents