Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-05-10 / 19. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Sült hal és lépesméx Feltámadása után Jézus negyven napot töltött tanítványaival. Az evan­gélisták nem sokat közölnek ennek a negyven napnak az eseményeiből. Az a kevés is azonban, amiről hallunk, va­lami különös ragyogás fényébe van vonva: egy másik világ világossága süt át ezekbe a napokba. Húsvét való­sága ekkor vált a tanítványok hitében bizonyossággá. A Jézussal eltöltött há­rom esztendőnek, tanítványi életüknek, ez a pár nap adta meg az igazi értel­mét. Innen visszatekintve mennyi min­den megvilágosodott előttünk, ami az­előtt homályos voltl (János 12, 18.) Most kezdtek igazán érteni és látni. A feltámadott Krisztus negyvenna­pos földi életének fényében nyer tar­talmat az apostoli hitvallásnak ez a mondata is: »Hiszem a testnek feltá­madását.« Hogy ez mit jelent, azt a tanítványok igazán akkor értették meg, amikor a feltámadott Ür megjelent kö­zöttük. Látták ők ugyan a naini ifjú feltámasztását, Jairus leányáét és Lá­zárét, most azonban másról van 6zó. Amikor Jézus holtakat támasztott fel, akkor az ép akkor megholtakat eleve­nítette meg, visszahívta őket az életbe, új életre keltette őket. Mikor azonban Jézus jelent megközöttük, rögtön észre­vették, hogy itt többről van szó. Ezért teltek meg félelemmel, szent borza- dállyal. Megismerték ugyan a Mestert, de mégis alig tudtak ráismerni: volt benne valami más, új, idegen. Több lett, mint azelőtt volt, meg- dicsőült. Ö nem visszajött a Ha­lálból, mint Lázár, hanem áftal- ment a halálon az életre. Ez su­gárzott róla, ez volt az ú j benne, a páratlan, az addig soha nem lá­tott, az első és egyetlen. így lett Ö a »zsengéje«, vagyis elseje a ha­lálból feltámadtaknak (I. Kor. 15, 23) s egyben a példa Is: Őrajta le­het megismerni, hogy mit jelent a halottak feltámadása. A feltámadott Krisztus negyvennapos földi élete azt a csodálatos örömhírt hirdeti, hogy a feltámadás élet, való­ságos emberi élet! Istennek ez a cso­dálatos, nagyszerű és boldogító aján­déka mennyivel több, mint a »lélek halhatatlanságának« pogány és vég­eredményben üres gondolata. A .po­gányság is hitt a túlvilágban, azonban ebben nem sok öröme felt: valami vér­telen és ködös árnyékvilágnak kép­zelte, ahol a testetlen lelkek árnyai cél­talan lengnek. A feltámadás ezzef szemben azt jelenti, hogy Isten új, igazi és teljes életet ajándékoz az em­bernek, testben való életet. Persze ez a test romolhatatlan és dicsőségesen más lesz, mint a régi volt, amit a bűn megrontott. Az új ég alatt, az új földön vár az em­berre, aki új teremtés lesz, ez az új, örök élet. Hogy mindez hogyan lehetséges az megfoghatatlan a számunkra, de nem is ránk tartozik. Nézzünk a feltámadott Jézusra: íme őbenne mutatta meg Is­ten, hogv mit tervez felőlünk. (I. János 3, 2.) Testben jelent meg tanítványai között: Tamás megtapintotta kezét, s meggyőződhetett róla, hogy nem kí­sértet, nem kósza lélek, hiszen húsa és csontja van. (Lukács 24, 36—40.) Leült az ámulatukból magukhoz térni nem tudó tanítványok asztalához és enni kért; megosztotta velük egyszerű est­ebédjüket: lépesmézet és sült halat. A Mester újra ott volt közöttük, ott ült az asztalion, mint azelőtt, megtörte a kenyeret és megáldva nekik adta. Együtt volt velük az asztal közösségé­ben, ebben az ősi és annyira emberi egvüttlétben, hogy ezzel is megmu­tassa: a feltámadás élet, igazi, teljes emberi élet. Sőt csak ez érdemli meg igazán az élet nevet: a feltámadott Jézus teste.nem volt alávetve az úgy­nevezett fizikai törvényeknek, zárt ajtó nem volt akadály előtte (János 20, 19), betegség, halál nem árthatott neki. ö volt és mégis egészen más: új terem­tés. Jézus negyven napja itt e földön, tanítványai körében, húsvét és mennybemenetel között: kóstoló abból az új életből, amit Isten ké­szített nekünk. Szűkszavúan szólnak róla az evangé­liumok, mert szent titkok világa ez. s nem arra való, hogy kíváncsiságunkat elégítse ki. (János 20, 30.) Hanem arra való, hogy eljussunk arra a boldog bi­zonyosságra, ami akkor a tanítványok szívét egészen betöltötte: hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia, és azt hívén legyen életünk — ilyen igazi, teljes és örök életünk —, az ö nevében. (János 20, 31.) Nagy-Britannia anglikán egyházának lapja a magyar protestantizmus ökumenikus szolgálatáról 'Az anglikán egyházak nagytekinté­lyű hivatalos hetilapja, a Church of England Newspaper április 10-i szá­ma vezércikkben foglalkozik a magyar protestáns egyházak ökumenikus szol­gálataival. Megállapítja, hogy míg Nagybritanniában »döbbene­tesen szűk körre korlátozódik az ökumenikus mozgalom ismerete és_ nagyon kevés jele mutatkozik e kör növekedésének, addig Magyar- országon az egyházak érdeklődése az ökumenikus kérdések iránt ál-' . landóan növekszik és a gyülekeze­tek ezekben a kérdésekben kive­szik a maguk részét imáik és jóta­nácsaik által. Míg Angliában az egyházak ökumenikus tevékenysé­ge évente egyszer, vagy kétszer együttesen tartott istentiszteleti alkalmakra szorítkozik, addig Ma­gyarországon az ökumenikus moz­galom megértése állandóan nö­vekszik* — írja az angol lap. Majd így foly­tatja: »Az ökumenikus mozgalom iránti ér­deklődésnek egyes keleteurópai nép- köztársaságokban napjainkban nagy fontosságot kell tulajdonítani. Nem is olyan régen úgy látszott, hogy a Világ­tanácsot az a veszély fenyegeti, hogy a nyugati hatalmak bábintézményévé válik és megfeledkezik valóságos sze­repéről. Különösképpen ez történt az 1951-ben Torontóban tartott gyűlésen. A gyűlés — a koreai kérdésben — olyan határozatot fogadott el, amelyet Béreczky püspök szigorúan megbírált a Vitágtanács főtitkárához küldött nyílt levelében. Akkor nagyon is úgy tűnt fel, hogy azok az amerikai dollárok, amelyeknek jóvoltától olyan nagymér­tékben függött az Egyházak Vilagtaná- csa létezése, döntő tényezőként befolyá­solják a Világtanács által kibocsátott nyilatkozatokat. »Szerencsére — írja tovább az ang­likán hetilap — a Központi Bizottság később megtartott gyűlései Párizsban és I.ucknowban már sokkal inkább voltak ökumenikus jellegűek. Az Indiá­ban tartott gyűlés részvevőit az ott jelenlevő népes ázsiai küldöttség, vala­mint a Kelet-Európából megjelent ki­küldöttek emlékeztették arra, hogy a világban a keresztyén közvéleménynek igen jelentékeny része, amely érzelmi­leg nincs függő helyzetben a nyugati kapitalista országoktól, a dolgokat egészen másként látja, mint közülünk olyanok, akik állandóan ki vagyunk téve saját propagandánk hatásának.« Ezután részletesen idézi az angol lap Péter János püspök beszámolóját, amelyet az indiai konferenciákról a Magyarországi Ökumenikus Bizottság ülésén mondott és kiemeli Péter püs­pöknek azt a megállapítását, hogy Lucknowban a Világtanács Központi Bizottsága nem jelentéktelen mérték­ben elmondotta azt, amit az egyházak­nak ma hitben mondaniok kell s hogy az indiai határozatok reményt keltettek a íagegyházakban a Világtanács to­vábbi jószolgálatai felől. A továbbiakban a Church of Eng­land Newspaper kifejti, hogyha az Egyházak Világtanácsa a keleti országokban élő egyhá­zaknak is szolgálatára akar lenni, akkor felül kell emelkedinie a nyugati ideológiai kisértéseken. »Az Egyházak Világtanácsának — írja — mégha emiatt jövedelmi forrásai veszélybe kerülnének is, nem szabad a nyugati »demokrá da« szócsövének lennie és nem szabad a keresztyén hitet azonosí­tania valamely politikai formulá­val, vagy gazdasági rendszerrel, őszintén meg kell mondanunk, hogy a Világtanácsot bizonyos po­litikusok — itt nálunk Angliában épp úgy, mint Amerikában — nyil­vánvalóan éppen erre a szerepre szeretnék felhasználni. Alázatosan el kell ismernünk, hogyha Kelet- Európa egyházai számára nyeresé­get jelent az Egyházak Világtaná­csa, a Nyugat egyházai is gazda­gabbá lettek a keleti egyházak bi­zonyságtétele révén.« Kiemeli a Church of England Newspaper, hogy egyházi vezetőink jelenléte »felbecsülhetetlen nyereség minden nemzetközi keresztyén gyülekezet számára«, s figyelmezteti a nyu­gati delegátusokat, hogy a teoló­gia nem statikus dogmák gyűjte­ménye. Befejezésül ezeket Írja: »Az ideológiai határ másik oldalán élő testvéreinket azzal segíthetjük, ha sokkal több aktivitást fejtünk ki az Egyházak Világtanácsa támogatásá­ban. Péter püspök megdöbbenésének adott kifejezést azon, hogy Lucknnw- ban a brit küldöttekkel való beszélge­téséből arról kellett értesülnie, milyen édes-keveset tud Angliában az átla­gos templombajáró egyháztag az öku­menikus mozgalomról. Hát nincs semmi, aki kimozdítson bennünket elszigeteltségünkből? — kérdezi az angol lap, amely az ot­tani »bürokrata egyházi vezetőket« felhívja: teremtsenek alkalmakat a mi egyházainkkal való személyes kapcsolatok ápolására. „Lucknow után nem terhelik többé az ökuménikus testületeket olyan határozatok, amelyek a további kelet-nyugati együttműködést lehetetlenné tennék“ Az Evangelische Welt című Bethel- Bielefeldi evangélikus egyházi lap a magyar protestáns egyházak éa az Ökuméné viszonyával foglalkozik. Rá­mutat arra, hogy a magyar református egyház zsinata, Péter János püspök és egyéb magyar református megnyilatko­zások lépéseket tettek abból a célból, hogy hozzájáruljanak az ökuménikus békefáradozásokhoz. Kiemeli a magyar protestáns egyházak üzeneteit az Egy­házak Világtanácsához és azt, hogy ezek hozzájárultak a lucknowi gyűlés MEZŐLAK Azt mondják Kemenesalján, hogy csak úgy atkiabálhatinak egymásnak a papok, ha valami dolguk van, olyan sűrűn vannak a falvak. Ha ki­állasz a határba, ahol olyan melegen kél a tavaszi élet a rögből, hogy csak úgy duzzad tőle az ember, egyszerre három'-négy szomszédos templomtor­nyot is számlálhatsz. Ennek a vidék­nek egyik legfiatalabb egyházközsége Mezőlak. Csak mint szervezett egyházközség fiatal. Mint gyülekezet, önmagában s fii iáiban is régi. Az 1870-es években van először adat arról, hogy Pápa szórványai közé tartozott. Még élnek idős hívek, akik emlékez­nek ezekre az időkre. Emlékeikben minden, ami egyházi, valami módon elvezet a nagynevű Gyurátz püspök, pácai lelkész nevéhez. Rajongásg szerették nemcsak a pápaiak, hanem a messzi szórványvidók, így Mezőlak és környéke is. Jószívű, meleg lelké­nek gyümölosei ma is ízes öröksége ennek a vidéknek. Szórvány idejében a néhány isten­tiszteleten kívül más szolgálatot ez a vidék nem^ kapott. Pásztorolásról alig is lehetett szó. A lelkészek éppen az istentiszteletre jöttek s már mentek is vissza. Családlátogatás, hívekkel való foglalkozás özinte nem is volt. Mégis az összetartás, az öntudat megrendítően tartotta és vitte előre az egyház ügyét. • A harmincas években indult erősebb mozgolódás mind a szórványokban, ül. filiákban, mind a pápai anyagyü­lekezetben. Bent nem győzték a sok kiszállást, kint pedig egyre nőt­tek az igények.’ 1938-ban hát kibo­csátja Pápa Mezőlakot tizenegy szór­vány- és fiók-gyülekezettel, amiből egy évtized múlva ’közős érdekből hetet visszavett. ■ ­Szervezője, majd első megválasz­tott lelkésze a ma is ott munkálkodó Tóth Sándor, aki Barthról nem vitá­zik, de a beteg hívéhez hamarabb ér el, mint az orvos e aki mellett csak kalaplevéve tehet járni, mert 'nemcsak hogy mindenkinek köszön, s neki min­denki köszön, de mindenkivel vált is néhány szívre találó, jó 6zót s aki úgy szeieti a kertjét, hogy a futószőlőjé! rügyenként ismeri s a diófáit úgy simo­gatja, mint más a tehenét. Szórvány- járáshoz a hívei 1949-ben motorra ül­tették, de gyalog is nekiindul, ha úgy hozza a szükség. A gyülekezel áldozatiho.zaíalban igen buzgó. Templomukat régi, hasz­nálaton kívül került iskolaépületből alakították s osak a padok beszerzé­sére három év alatt 10 000 Ft-ot ad­tak össze s a festésre egy év a'att 5000-et. De láttam azt is, hogy gon­dos pontossággal számoltak el 19 fil­lér offertóriumi maradékösszeget. A kicsiben való hűség*terem náluk na­gyot- . A templomlátogatás ellen /lincsen panasz, s egyenesen megható az a szeretet, ahogyan körülveszik Isten hajlékát, de Jézus szeme is a 99 mel­lett a századikra szegeződött, aki elve- szőben volt. A parochia kertjébep a hátsó kis­kapu már ai határra nyílik. Szétnéz­tem ott a megmunkált földeken, ahol a jó föld, tavaszi napsugár és dolgos kezek melengetésében indul az élet, a kenyér. Arra gondoltam, hogy sok­sok fiatat gyülekezetünk ilyen, mint a mezö’.aiki. Rájuk nézvén látjuk a bizo­nyosságot: kikéi a vetés. Bizonnyal kikéi. Koren Emil Amit itt kell elvégezni Ha fel akarjuk (őrölni az árvák könnyét, azt itt kell elvégeznünk most. Az ige sehol sem szol arról, hogy ezt elvégezhetjük »odaát« is. Ha segíteni akarok embereken, akiket körülfogott a bűn, azt itt és most kell elvégeznem. A Szentirás sehol sem szól arról, hogy erre rá­érünk majd a feltámadás után. Munkámat most kell etvégéznem, feladatomat itt kell betöltenem. Jézus sehol sem ígérte, hogy amit itt el­mulasztottunk, azt bepótolhatjuk az ö visszajövetelekor. Azt nem tudjuk, tehetünk-e Isten munkatársai akkor, amikor dicső­ségben eljön ítélni élők és holtak fe­lett. De azt tudjuk, hogy itt és most azok lehetünk. Moody sikeréhez, itt ugyanis az Egyházak Vi­lágtanácsa Központi Bizottsága olyan döntéseket hozott, amely után »nem terhelik többé a* ökumenikus testületeket olyan határozatok, amelyek a további kelet-nyugati együttműködését megnehezítenék vagy lehetetlenné tennék«. A lap a továbbiakban azt írja, hogy: »ezt a felfogást erősítette meg a ma­gyarországi evangélikus egyház zsi­nata is az Egyházaik Világtanácsának elnökségéhez intézett üzenetével«. A lap hangsúlyozza, hogy természetesen a magyarországi evangélikus egyház a maga hangját szólaltatja meg ebben a kérdésben, de nyilvánvaló, hogy a magyar evangélikus egyház »a legjobb képességei szerint Is részt akar venni abban, hogy egy új há­ború veszélyét segítse elhárítani«. A lap hangsúlyozza, hogy a magyar evangélikus egyház üzenetében »túl­súlyban van az a meggyőződés, hogy az egyházak ebben a feszült világhely­zetben nem külön-külön cseleksze­nek és hogy nem kellene fatalista mó­don tétleneknek lenniök, hanem közö­sen ke!I hatást gyakorolniok a politi­kai hatalmak:a, hogy ezzel megfékez­zék a történelem legátkozottabb jelen­ségét, a háborút«. A továbbiakban a német evangélikus lap egyházunknak a Luíheránus Világ- szövetséghez intézett zsinati üzenetével foglalkozik. Kiemeli, hogy a magyar evangélikus egyház üzenete »nagyon nyílt formában emlékeztet a feszültsé­gekre, (amelyek a hannoveri világgyű­lésen a magyar álláspont és a nyugati álláspont között voltak), mert a ma­gyar üzenet azt mondja, hogy Hanno­verben az egés'z gyűlés folyamán meg­nyilvánult egy olyan törekvés, mely az új világháború ideológiai eKikészítését kívánta szolgálni«. A lap hangsúlyoz­za, hogy a magyar evangélikus egyház e megállapítással ellentétben Is to­vábbra Is törekszik arra. hogy benne maradjon a Világszövetség­ben és kiemeli, hogy a magyar evangélikus zsinat megismételte ' Lilje püspöknek, a Lutheránus Vi­lágszövetség elnökének adott előb­bi meghívását. A lap továbbiakban idézi Ján Chabada szlovák egyetemes püspök néhány mondatát, amelyeket a magyar zsina­ton mondott. Ez a mondat a Béke Vi­lágtanács működését úgy jellemzi, hogy »e testület munkájában Isten korszakalkotó beavatkozását látjuk az emberiség történetébe«. Szombat esti közös imádságunk EZSIAS 55. 6—11. A legerősebb ember ereje sem elég ahhoz, hdgy önmagát újjá tegye. Javítgathatja az ember életét, de mind jószándéka, mind erős akarata nagyon kevés ahhoz, hogy valóságban új ember legyen belőle. Az új ember Teremtöje maga Isten, aki nem úgy végzi el ezt a munká­ját,r hogy megacélozza az ember akaratát és felfokozza jószándékát, hanem hirdeti igéjét. Ahol az ige szól, ott a Szentlélek új embert teremt. Ez az új ember nem pusztán egy »megjavult« ember, hanem olyan valaki, aki bízvást elmondhatja: »a régiek elmúltak, Imé újjá lett minden«. Mindez azért lehetséges, mert Isten az ö igéjébe belerejti mindenható erejét és ez a mindenható ige »nem tér vissza üresen« Istenhez, hanem el­végzi újjáteremtö munkáját. Senki se kételkedjék azért abban, hogy Istennek van hatalma arra, hegy a legreménytelenebb esetben is kiutat és megoldást találjon egy ember újjá- teremtésére. Van hatalma arra, hogy csak önmagának élő, másokkal semmit sem törődő, bűneiben megkötözött emberből olyan új embert formáljon igéje Altai, aki teljes szívvel szolgál Istennek és rajta keresztül embertársáinak. Van hatalma arra, hogy a bűneikbe visszaesett embereket újra kézbe vegye és a lehetetlent lehetővé tegye: a többszörösen visszabukottakat is valóban újjátei emtse. ...... ................... „i Is ten az Egyházra bízta ezt az erős igét. Bárcsak ne erőtlénedne meg az egyház szolgáinak ajkán és bárcsak ne állnának ellene neki azok, akik olvas- sák és hallják azt. VALLJUK MEG, hogy sokszor lebecsültük az ige erejét és elfelej­tettük azt, hogy az »élő és ható«. ADJUNK HALAT, hogy Isten ránk bízta a »békesség evangéliumát« és ezt szabadon hirdethetjük magyarországi evangélikus temp­lomainkban. KÖNYÖRÖGJÜNK, hőgy az ige a ma $ö, a dolgozók Magyarorszá­gát épitő embernek szóljon, neki minden kérdésében jó eligazí­tást adjon, a lelkészek száján meg ne erőtlenedjen és mind­annyiunk életében gyümölcsöző legyen. B I B L I A-0 LVA S Ó Május 10. Vasárnap. Jeremiás 14:7. Efezus 3:12. Luther Márton tanítja: »Az imádkozás mindennél nehezebb! Épperi nem csodálni való, ha valaki, aki imádkozik, remegni kezd és megfutamodik.« Hallatlan bátorság, gyermeki bizodalom kell hozzá, hogy Isten elé merjek állani s Előtte megszólaljak! Bátorságunk és bizodalmunk a mi feltámadott Urunk! (Olvasd még: I. Kir. 3:5—15. — Hab. 1:1—4. Márk 11:24.) Május II. Hétlö. Józsué 22:5. — János 12:28. Figyeld a sorrendet! Szeressétek az Urat... s szolgáljatok Néki! Csak, akik öl szeretik, szolgálhatnak Néki, de azok tegyék is meg! Mennyire egy­szerű ez a szolgálat: Kövess engem! Ennyi az egész S milyen drága ígéret fűződik hozzá: Ott leszek, hol Uram van! (Olvasd még: 1:35—39. — Hab. 1:5—14. — I. Kor. 11:31, 32.) Május 12, Kedd. Józsué 22:29. — Etezus 2:20, 21.) Jézus Krisztus egyháza készen van! Az alapkő s a szegeletkö tartják az egész épületet! De készülőben is van! Én is beleépittettem ebbe a házba! S még sokakat bele akar építeni az Ür ezután. (Olvasd még: Jakab 5:13—18. — Habakuk 2:1—4. — Zsid. 10:35—38.) Május 13. Szerda Ésaiás 26:8. — Filippi 2:11. Jézust Isten Krisztussá tettel Feltámasztása és dicsőséges mennybeme­netele óta ez a mondanivalónk mindenki felé. Péter apostol is pünkösdi pré­dikációját ezzel fejezte be. (Olvasd még: I. Tim. 2:1—8. — Hab. 3:1—19. — Róm. 8:34, —• Zsolt 110; 1—4,) Május 14. Csütörtök. I. Mózes 50:20. — Efezus 4:8. Mennybemenetel ünnepén Krisztus népe így énekel: A mennyben meg- dicsőültél, Istennek jobbjára ültél. (Olvasd még: II. Kir. 2:1—12. — Zsoltár 47. — Márk 16:19, 20.) Május 15. Péntek. Józsué 7:12. — II. Kor. 82:21. Mekkora bajt okozhat egy ember bűnével a gyülekezetben! Islert egy Akán nevű ember kapzsisága miatt határozza el magát erre: nem teszek többé veletek. Ezért hát legyen gondunk a tisztességre az Ür előtt, de az emberek előtt is. (Olvasd még: Kol. 3:1—4. — Sof. 1:1—7, 14—18. — Ján. 16:7-v-ll.) Május 16, Szombat, . Mózes 32:47. — Efezus 1:22, 23. A feltámadott és Isten jobbján üjő Krisztus az anyaszentegyház feje. Az O akarata számít s az 0 szava dönt. 0 mindeneknek felette van. Micsoda boldogság: annak a testnek vagyok tagja, amelynek feje Krisztus! (Olvasd még: Luk. 18:1—8a. — Sof. 3:8—13. — I. kor, 6:11b. Zsoltár 42.) Weltler Ödön ‘

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents