Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-09-13 / 37. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

A káté gyermekének és tanítványának kell maradnom, és az is maradok szívesen " v. v

Luther Kiskátéjának jelentősége az egyházi tanításban

Egyházunk jelenlegi helyzetében szükség van tanításra. Ez' az első tételem.Számon kell tartanunk azt, hogy az élő hit nem él meg keresztény tanítás, vagy az írás szavával: »egészséges tudomány« nélkül.

Tapasztalat bizonyítja, hogy ahol az ébredés nem járt együtt egészséges egyházi tanítással, ott az csakhamar érzelmességbe, eltévelyedésbe, szektáskodásba, a mindennapi élet számára terméketlen kegyeskedésbe sodródott.

Viszont ahol egészséges az ébredés, ott az ébredés népe igényli, sőt éhezi az egészséges egyházi tanítást. Szükség van tehát egyházi tanításra, mert van ébredés egyházunkban.

De nemcsak ezért. Keresztyénsé- günlcet ma alapjaiban változó, forradalmi világban éljük. Benne nem igazodunk el, ha nem kapunk egyszerű és világos tanítást arról, hogy hogyan nézi Isten ezt a világot és mit vár tőlünk ebben a világban. Meg kell kapnunk azt az »egészséges tudományt«, amely Krisztus felől, de évszázadoknál és kontinenseknél is nagyobb távlatban: a világmindenség és a kezdet és vég távlatában tudja látni a mindennapi élet kis és nagy dolgait. Ezért is szükségünk van ma egyházi tanításra.

Olyan egyházi tanításra van ma szükség, amely egyszerre fordul egyházunk egész népe felé. Ez a második tételem.

Ennek megértéséhez röptében végig pillantunk

az egyház tanítói munkájának történetén.

Csak a nagy vonalakat emeljük ki az elnagyolás veszélye árán is. Jézus missziói parancsa az alap és a kiinduló pont. »Tegyetek tanítvánnyá minden népet!«: ez azt jelenti, hogy az egyház tanítói feladata nemcsak gyermekekré vagy áttérőkre vonatkozik, hanem egész népekre minden megszorítás nélkül. »Tanítsátok őket, hogy megtartsák ...«: ez azt jelenti, hogy az egyház tanítói feladata nemcsak az ember értelmére, hanem cselekvésére is irányul. Krisztus parancsa tehát kettős értelemben átfogó feladatot ad az egyháznak: midden emberre és az egész emberre tekint. Az Uj- testámentom bizonysága annak, hogy az első keresztyének komolyan vették Krisztus parancsát és tanítottak. »Tanították Jézust« minden népnek: zsidónak-görögnek, férfi- nek-nőnek, felnőttnek-gyermeknek, szolgának-szabadnak.

Elég »könnyen« kereszteltek: nem gok tanítás történt előtte, mert magától értetődő volt, hogy a kereszt- ség nem zárja le, hanem inkább megalapozza a keresztyén ember élete végéig tartó tanítást. Megváltozott azonban a helyzet az első keresztyének üldözése alatt és még inkább utána.

Az üldözések alatt az elesés veszélye miatt, az államvallássá létei

idején pedig az érdekkeresztyénség veszélye miatt megnehezítették a keresztyénségbe való belépést és megnyújtották a keresztségelőtti tanítás idejét. Fénykorát élte a betérők tanítása, de az egyház tanítói munkája majdnem egészen erre szűkült le. E miatt az egyházat készületlenül érte az az új helyzet, melyet a következő korszakban a népvándorlás teremtatt.

Mint tudjuk, a népvándorlás korában egész népek keresztelkedtek meg számottető előkészület és tanítás nélkül. A keresztséget megelőző keresztyén tanítás lehetősége is összezsugorodott, a keresztség utáni tanításra pedig a keresztyénség nem volt berendezkedve. Nem papi ember, hanem Nagy Károly látta meg és ragadta meg az új helyzetből adódó nagy feladatokat. Törvényekkel és rendelkezésekkel kényszerítette a papokat és a népet arra, hogy tanítsák és tanulják legalább a Tíz- parancsolatot, a Hitvallást és a Mi- atyánkot. Lehetőség szerint gondoskodott a segédeszközökről is.

Az egyházi tanítás érdekében később sokat tettek szerzetesek és re- formátori mozgalmak is, de az egész középkorban nem volt egyetlen egy ember sem, aki Nagy Károlyhoz hasonló éleslátással és határozottsággal .fogta volna meg az egyház egészére néző tanítói feladatot.

Igaza van Luthernek,

mikor megállapítja, hogy az egyház ezt a feladatát elhanyagolta.

Luther viszont páratlan energiával ragadja meg ezt a feladatot. Szinte reménytelen a helyzet: tudatlan papok, a keresztyénségben járatlan felnőttek és még olyanabb gyermekek! De Luther mégsem szorítkozik csak egy részletkérdés megoldására, hanem egyszerre az egészre megy. Ezért szorgalmazza a kátéprédikációkat, majd

megjelentett a Kis és Nagy Kátéját, s ezeket adja a lelkészek és a családfők kezébe, hogy tanítsák a háznépet, s fgy egyszerié tanul lelkész, családfő és háznép.

Továbbtanulásba késztetik a lelkészt az egyházlátogatási kérdőpontokkal is, melyek nem népmozgalmi statisztikára, hanem az egyház tanítására vonatkoztak. Ebből kellett egyház- létogatasakor vizsgáznia a lelkésznek. Az egyház népét pedig ott fogták meg, ahol lehetett. Az úrvacsora Vételét előzetes jelentkezéshez kötötték, s ekkor számot kellett adni a káté ismeretéről. A házasulandókat is kikérdezték kátéból, mert nem vállalkozhat keresztyén család alapítására az, aki nem ismeri az egyházi tanítás alapjait. A gyermekek számára minden vasárnap katekizáció volt a gyülekezet jelenlétében: egyszerre tanul itt is pap, gyülekezet és gyermekek. A reformáció elképzelhetetlen e nélkül az egész népre kiterjedő egyházi tanító munka nélkül. Nem részletezem a további fejlődést. Tény az, hogy az egyház tanítói munkája majdnem egészen leszűkült azóta a gyermekekre.

Egyházunk tanító munkáját azonban ma már nem foghatjuk Ilyen szűkre: ma újra meg kell fognunk az egyház egész népét ' tanító munka nagy feladatát.

Egyházunk ilyen tanító munkájában ma Is jelentős helyet kell kapnia a káténak. Ez a harmadik tételem.

Sokaknak talán furcsán hangzik ez az állítás, hiszen nemcsak a’szak- irodalomban vitáznak Luther Kiskátéjának használhatóságáról, hanem a gyakorlatban is egészen ellentétes tapasztalatokra hivatkoznak. Tudjuk, hogy az amúgy sem mindig érdekes hittanórák között legunalmasabbak szoktak lenni a

kátétanítások és tudjuk, hogy lelki- ismeretes szülők és hitoktatók menynyit vesződtek a kátészövegek emlé- keltetésével. Viszont csak nemrégen hallottam egy nem evangélikus hitoktató véleményét, aki mostanában olvasta a Kiskátét és kijelentette, hogy a legjobb hittankönyv, amit eddig látott, s jobban nem is lehetne írni. Ennyire eltérő tapasztalatok és vélemények esetén valószínűleg nem is a Kiskátéban, hanem használatának módjában van hiba. A káté helyes használatát pedig csak úgy találjuk meg, hogy egészen az alapokig megyünk vissza és tisztázzuk azt a kérdést, hogy

mi a káté,

s csak azután foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan használjuk a kátét.

Egyszerűség kedvéért Luthernek a címben idézett nyilatkozatából indulunk ki. Luther korholja . azokat, akik azt hiszik, hogy kinőttek a kátéból és már mindent tudnak, mikor ő maga: a teológia doktora nem röstelli napról napra szavanként tanulni a kátét: a Tízparancsolatot, a Hiszekegyet, a . Miatyánkot, stb. és szívesen a káté tanítványa marad élete végéig. Luther itt nyilván nem a saját kátémagyarázataira gondol. Furcsa is volna, ha arról nyilatkoznék így! A káté: a Tízparancsolat, a Hiszekegy, a Miatyánk, a keresztség és az úrvacsora szereztetési igéi. Luther szövege csak ezeknek magyarázata. Mégcsak nem is Luther válogatta össze a káté alapszövegeit, hanem az első három rész mór rég' tői, majdnem a keresztyénség kezdetétől a keresztyén tanítás fő anyaga volt, Luther — nagyon helyesen és kitűnő érzékkel — csak kiegészítette ezt a keresztség és az úrvacsora szereztetési igéivel.

Ilyen értelemben

a káté valóban a keresztyénség nélkülözhetetlen alapja. Ismerete és naponkénti gyakorlása nélkül nem képzelhető el keresztyén ember. Mert a káté alapszövegei a keresztyén isten- tisztelet magva.

Az istentiszteleti liturgiát fel lehet építeni akármilyen formagazdpság- gal és pompával, főrészei akkor is a Miatyánk, a Hiszekegy, az úrvacsora lesznek. Elképzelhető az istentisztelet puritán egyszerűséggel is, de a Miatyánk, a Hiszekegy, az úrvacsora akkor sem hagyható el belőle, A káté alapszövegei a keresztyén tanításnak is alapja. Nemcsak az egészen egyszerű, alapfokú tanítás, hanem szinte az egész tudós teológiai munka is lényegében ezek körül forog.

A káté alapszövegei a keresztyén életnek is alapja.

A keresztséghől és az úrvacsorából kell újra meg újra a bűn- bocsánat evangéliumát kapnunk. Hiszekegyen kell tanulnunk hinni és hitünkről vallást tenni.

A Tízparancsolathoz kell mérnünk életünket. S a Miatyánkon kell naponként újra imádkozni tanulnunk. Hogyne volna a kátén tanulni valónk életünk végéig!

A káténál tehát a hangsúly egészen az alapszövegeken van. A magyarázat is csak ezek kedvéért van.

Ezek után beszélhetünk arról, hogy

f

hogyan használjuk a kátét.

Először: Nekünk magunknak kell a kátét állandóan gyakorolnunk és értelmét kutatnunk. Ez úgy történik, hogy az alapszövegek egyes részeihez összegyűjtjük és tanulmányozzuk a Biblia megfelelő anyagát, s így próbáljuk megragadni annak értelmét számunkra és a ma számára. Ebben pedig kitűnő szolgálatot tesz Luther Nagy és Kis Kátéja. De ebben a sorrendben, és nem megfordítva. Mert élvezhetetlenül kemény az anyag,, ha Luther klskáté- mágyaráZataival -kezdem.’ Ellenben, ha felvetem azt a kérdést, hogy mi is lehet pl. az ötödik kérés értelme, és először összegyűjtöm hozzá a megfelelő bibliai anyagot, akkor csupa érdeklődéssel nyúlok a Nagy Kátéhoz, hogy Luther vájjon hogyan értelmezte ezt a kérdést, és végül élvezni fogom, hogy Luther a Kiskátéban ezt a hatalmas és nehéz anyagot milyen egyszerűen és találóan foglalja .össze.

Másodszor: A kátét tanítva kell tanulnunk. A »docendo discimus« — tanítva tanulunk, ősrégi elve a gyakorlatban eddig még mindig bevált. Sok mindenről azt hisszük, hogy tudjuk és értjük, de csak akkor vesszük észre, hogy mi mindent kell még tisztáznunk, amikor elkezdünk tanítani. És sok minden Csak akkor kezd érdekelni, amikor azt másoknak kell továbbadnom. így van ez a kátéval is. Egyházunk tagjai részben azért közömbösek az egyház tanítása iránt, mert maguk nem tanítanak. Unatkozva hallgatják az igehirdetést és mindig újat s érdekeset szeretnének hallani, mert a régit — úgy gondolják — már úgyis könyv nélkül tudják, de sokan zavarba jönnének, Ma nekik maguknak kellene azt tanítani.

Viszont meg is nő az egyháztagok érdeklődése az egyház tanítása iránt, ha egyszer abba a helyzetbe jutnak, hogy maguknak kell gyermekeiket tanítani.

Ezért valóságos mesterfogás volt Luthertől, 1 amikor az egész népre néző egyházi tanítást úgy valósította meg, hogy a családfőket is kötelezte tanításra. A reformáció tartalma iránti, sokszor nagyon komoly teológiai érdeklődés egyik okát ebben a tényben kell keresnünk. És ma sem haladhatunk más úton. Mert az, amit Luther meg akart valósítani, nem az ő találmánya, hanem Isten rendelése. Prőhle Károly

Emerson emlékünnepély az unitárius egyházban

Új fordításban megjelent!

DOKTOR LUTHER MARTON

IS K ÁT É J A

Fordította és magyarázatokkal ellátta: ifj. Proliié Károly teológiai akadémiai tanár Ára 3 forint .

Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál, Budapest, VIII., Puskln-utca 12. — Csekkszámla szám: 220.278

Templom a második emeleten. Ki- I vülről lakóházat, látunk, vagy legalább is olyat, mint egy lakóház. Amikor azonban belépünk a templom ajtaján, elfelejtjük, ami' kívülről látszott, és egy szép, meleg hangulatú templomban találjuk magunkat. Az unitárius egyház budapesti templomában sok vendég és nagy gyülekezet jött össze szeptember 5-én este fél hétkor, hogy megemlékezzék Ralph Waldo Emerson-ról, az unitárius papról, aki mint filozófus és költő az emberiség haladásának hősei közé tartozik. Születésének 150. évfordulója adott alkalmat a megemlékezésre, és az a felhívás, amellyel a Béke Világtanács emlékeztetett az évfordulóra.

Ferencz József' unitárius lelkész üdvözölte a megjelent vendégek sorában Veres Pált, az Állami Egyházügyi Hivatal osztályvezetőjét, Ligeti Lajos akadémikust, a Tudományos Akadémia alelnökét, dr. Nizsalovszky Endre akadémikust, az Országos Béketanács képviselőjét és a protestáns egyházak megjelent vezetőit, így dr. Vető Lajos püspököt, ’De- zséry László püspök megbízottját: Benczúr Lászlót, Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár-helyettest, és äz Egyetemes Sajtóosztály mun- k&társát *

Az ünnepi előadást dr. Csiky Gábor, unitárius püspöki helynök tartotta. Emerson a demokratikus gondolkodás és az emberi haladás lelki törvényének prófétája volt, — mondotta. Az igazság tudatában beszélt és dolgozott. Ezért volt meddő a vele szemben való hadakozás: _ az igazságot nem lehetett legyőzni. Amikor az akkori Amerikában haladó és szociális eszméit hirdette, sok és súlyos váddal illették. Küzdött a vallási formalizmus ellen és az unitárius vallást a maga kora kifejezéseivel fogalmazta újra. Ezért a hite- hagyás vádját kapta.

Evangélikus szívvel figyelve Emer« son gondolatait, sokszor nem értünk velük egyet. De mi is egyek vagyunk Emersonnal abban, hogy a keresztyénségünk nem merülhet ki Jézus személyének »imádásában«, ha »erkölcsi eszméjének gyakorlati követésében adós marad.«

Kossuth Lajos barátságot kötött Emersonnal, mert becsülte benne az emberi szabadság és haladás nagy harcosát. Az evangélikus Kossuth nyomában egyházunk is tisztelettel adózik annak az embernek, akivel ugyan a hit dolgaiban sokszor különbözünk, de az emberiség szolgálatában egyek vagyunk.

Az ünnepély műsorában Emerson egy dalának előadásán kívül két szép versének szavalása is szerepelt. Érdemes megfigyelnünk az egyik vers (az egyes és az egész) néhány sorát:

Minden egyesnek szüksége van az egészre.

Semmi sem szép és jó önmagában.

Azt gondoltam, hogy a madár

hangja

a mennyországból jö.

Haza hoztam őt, fészkében, este

énekli a dalt, de most nem okoz

nékem

gyönyörűséget,

mert nem hoztam haza a patakot és az eget.

Az ünnepély zárószavaiban Pethő István unitárius lelkész arról beszélt, hogy »az igazi emlékünnepélyek, melyeknek hangulatától százak, ezrek, vagy éppen milliók ébrednek öntudatra«. Az unitárius egyház — az ünnepélyt követő, vendégszerető fogadás baráti beszélgetései megmutatták — úgy emlékezik Emer- sonra, hogy követi az emberi haladás és az ember és ember közötti egymást megbecsülés szolgálatában.

Zay László

Szombat esti közös imádságunk

I. Kir. 17, 8—16.

ISTEN MEGTARTJA ÍGÉRETÉT

Illés próféta megszólítja a sarep- tai özvegyasszonyt és kér tőle vizet és kenyeret. Az özvegyasszony visz- szautasítja a kérést, azzal, hogy csak egy marék lisztecskéje van és egy kevés olaja á korsóban, — hiszen tudhatja a próféta is, hogy Isten szárazságot bocsátott egész Izraelre. Illés azonban az ellenkezés ellenére:is útnak indítja az özvegyasszonyt és az hisz Isten ígéretében, hogy »sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kévésül addig, míg az Ür esőt ád a föld színére.«

VALLJUK MEG, hogy gyakran kételkedünk Isién ígéretében és nem látjuk meg életünkben az ő ígéretének beteljesüléseit és éppen ezért nem tudunk ezekbe belekapaszkodni.

ADJUNK HALAT Istennek azért, hogy igéjében tanít bennünket és

A hívő ember számára nincsen lehetetlen dolog. Nem ismeri a reménytelenséget. A lehorgasztott fejű és orrát lógató hit: nem Igazi hí*. A hivő ember Isten Ígéretébe fogódzik, már nem is csak olyan Ígéretbe, mint az Illésé, hanem Istennek a.. Jézus Krisztusban testet öltöttt ígéretébe’és ennek az Ígéretnek a birtokában felemelt fejjel és nyílt, őszinte szívvel jár a világban. Az ilyen hit számára Isten Ígérete élő és életet átformáló valóság.

megmutatja kegyelmének megfogd ható megvalósulásait életünkben.

KÖNYÖRÖGJÜNK Istenhez erő- ért, hitért; hogy mi is megtudjuk látni életünkben az ö ígéreteinek beteljesüléseit és nyíltan, becsületesen és őszintén tudjunk járni az életben.

BIBLIA-O LVASÓ

Szeptember 14. hétfő. II. Krön. 20:20., II. Tím. 4:7

_8.

VM° hit nem élet —, legfőképpen nem vagyonbiztosítás e fold1 létre nezve. Az istenhit vége nem földi jólét és' szerencse, bár O adhat a benne bízóknak földi javakat is, hanem az igazság koronája Ezért, aki mindvégig bízik Istenben és az ö igéjében, azaz futásában megőrzi hitet, azé az örök élet. ' s

Péld. 30:4—9. és I. Tim. 4:1—5.

Szeptember 15. kedd. Zsojt. gs-xo., Pét. 1:17.

A keresztyén ember tudja, hogy jövevény ezen a világon, ezért öröm- teljes reménységgel varja a teljes váltság kinyilatkoztatásának idejét, az tévessze a S SZen* ^*e^ernrne^ halad a vándorúton, hogy el ne

Luk. 16:9—13, és Tim. 4:6—11.

Szeptember 16. szerda. ' Joei 2:j7m ján. 12:23.

Isten másként értékeli az életet, mint mi szoktuk. Igazi élet csak az, örók é,et a folytatása; ennek az életnek azonban saját bűnét gyulolo etetnek kell lennie, az az élet azonban, amelyben »semmi kivetni valót-« nem lát az ember, elvész.

.1. Kor. 7:20—24 és I. Tim. 4:12—5:2.

Szeptember 17. csütörtök. Zak. 319., Kol. 2:14.

Az O halálának napja az a nap, mikor Krisztus eltörölte a törvényben ellenünk szóló kézírást. Azt azonban, hogy a bűneink felett való íté- let rajta hajtatott végre, ma még csak hitben tudhatom. Mindenki előtt világossá lesz azon a napon, mikor Krisztus megjelenik

I. Kir. 17:1—6. és I. Tim. 5:3:16. f

Szeptember 18. péntek. Zsolt. 147:11., I. Pét. 2:9.

Isten választott népe, a királyi papság, szent nemzet, akiben gyönyörködik, azok, akik kegyelmében reménykednek. Ez az egyház. Az pedig a bizonyságtétel és a szolgálat végett van e világon Ján. 4:31—38. és I. Tim. 5:17—25.

Szeptember 19. szombat. Zsolt. 32:10., Rom. 8:13.

Szemben áll az igében a test szerint való, gonosz élet és az Istenben bízó, a test cselekedeteit lélek által megöldöklő élet. Az egyiknek vége a halál, kárhozat, a másiké az örök élet.

Jel. 22:1—5. és I. Tim. 6:1—5., valamint Jób 5:17—26. .

Szeptember 20. vasárnap. Zsolt. 57:8., I. Kor. 6 S0.

Van okunk bőségesen hálát ádnl és dicsőíteni Istent, hiszen naptól napra gondoskodik rólunk. Mégis összehasonlíthatatlanul legnagyobb cselekedete, amelyért dicsérettel tartozunk Neki, a Krisztusban szerzett váltság. Vájjon ezért is kész-e dicsérni őt a szívunk?

Zsolt. 102:2—8., 13—28. és I.' Tim. 6:6—10.

Bánfi Béla