Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-09-06 / 36. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

AZ APRÓSÁGOK HITVALLÁSA

— Lakán 17:11—19. —

1 Ä hit szeme minden pillanatban rácsodálkozik arra a boldog valóságra, hogy Isten a mi szerető és gondviselő jó atyánk, mi pedig az

0 gyermekei» vidám és gazdag családja vagyunk. Mindez pedig azért van így, mert O így akarta és így adta mindezt erre a világra.

Erre az elmondhatatlanul nagy szeretetre valamit válaszolni kell. Hiszen a gyermek mindig válaszol valamit az édesatyjának. Amikor nagyobb lesz és megjön a hallása, amikor érteni kezdi az atyai szív jóságának drága dallamát, akkor egyszerre csak visszhangozni kezd a szíve. Visszanéz Reá. Köszönő szóval, sokszor a könnyeivel, sokszor a csókjával. — Nekünk is felelni kell valamit Istennek. Luther is így mondja: »Mindezért én Néki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom.« Mi tehát adósai vagyunk az Istennek. Nem úgy mint az adós a pénzével, hanem úgy, mint ahogy a virágok adósai a napfénynek. Nem kényszerű, rosszkedvű törlesztgetéssel tartozunk Istennek, hanem természetes, magától értődő Feléje-fordulással. Ezt az örök Isten felé fordulást úgy hívjuk: hála!

m

Légy hálás! — A hála mindenekelőtt megelégedés. Megelégedés az ajándékokkal és az Ajándékozóval. Tudni azt, hogy nem érdemiem meg az örömöket, amikkel Isten mindennap megsimogat és nem érdemiem meg a kereszteket, amikkel Isten mindennap Magához hívogat. Nem érdemiem meg az üdvösséget. Es Isten mégis ad. Legyen elég az ajándék és legyen elég az Ajándékozó. Melegítse át a szívemet az, hogy Isten szeret. A hála az apróságok hitvallása. A költő így mondja ezt:

»Ne várj nagy dolgot életedbe,

Kis hópelyhek az örömök.

Szitáló, halk sziromcsodák

Rajtuk át Isten szól: ■— Jövök!«

s

1 Légy hálás! A hála örömöt jelent. A kínaiakról jegyezték fel, hogy mennyire tudnak örülni az élet legapróbb szépségeinek is, ami nekik adatott.'’ A hold ezüstös fényének, a bambuszfa hüs árnyékának, egy tenyérnyi kis kertnek az ablak- párkányon és a gyermek mosolyának, Luther nagyon szegény és viharban járó ember volt, mégis mindig tudott örülni. Légy hálás és légy örvendező keresztyén ember. Ne felejtsd el, hogy neked is van okod örülni, hiszen Isten neked is adott valamit. Minden pillanat gyújtsa meg örömöd és szálljon a lelked az Isten felé. Légy hálás!

S

Légy hálás! — A hála mindig vallomást jelent. Senki sem örülhet önmagában. Az örömöt mindig el kell valakinek mondani. Nem természetes, hogy annak mondjuk el, Akitől az örömünk való?! Assisi Ferencről mondják, hogy amikor elvonult a pusztába, nem volt semmije és mégis ő volt a világ legboldogabb embere, mert a virágillat és a madárdal tündöklő templomában Istenre rátalált. Amikor ezt az örömét el akarta mondani, még szavai sem voltak. Keresett két száraz fát, és végighúzta egymáson. Ez volt a hegedűje. És a szíve muzsikált hozzá. Légy hálás: mindig akad két egyszerű szó, amivel ezt elmondhatja a szíved — köszönöm Istenem!

E

Légy hálás! — Ez azt is jelenti, hogy légy imádkozó ember! Ne csak érezd, hogy jó az Isten, hanem dicsérd is Öt. Ne légy elkényeztetett gyerek, akinek semmi sem elég. Aki mindig csak kér. Imádságaink mindig kérő imádságok. Milyen kevés benne a hálaadó imádság. Pedig van okod erre. Van kenyered és ruhád. Van otthonod és van templomod. Van hited és van mennyországod. És van. Istened. Mikor köszönted meg Ot — Neki?! Mikor köszönted meg, hogy élsz, hogy van munkás két kezed, hogy van Ot átölelő erős hited?!

Légy hálás! — Ez végül annyit jelent, hogy imádkozva és szeretve add tovább azt, amit kaptál. Dicsérje Istent a szolgálatod. Adjál két kézzel. Valaki egyszer azt mondta, hogy amikor két kézzel adunk, akkor már csak egy rövid mozdulat kell ahhoz, hogy a kinyújtott két kézből imádságra kulcsolt kéz legyen.

így lesz az elfogadó kézből ajándékozó kéz és az ajándékozó kézből imára kulcsolt kéz. Hálás — megáldott kéz!

Friedrich Lajos, f

Az orosz orthodox egyház igehirdetéséből

Az atábbiakban Nyikolá/ metro- polita igehirdetéséből közlünk részleteti Prédikációját a moszkvai Ütés prófétáról elnevezett templomban 1951-ben tartotta a kenyércsoda történetéből kiindulva úrvacsorái előkészítőül.

'' Azért jelentünk meg Isten házában, hogy magunkhoz vegyük a szent eledelt, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus kínál fel nékünk testének és vérének isteni sakramentu- mában. Ugye természetes az, hogy akik szeretik egymást, keresik az egymással való közösséget; nem akarnak egymástól elkülönítve élni. Mi is, kik mennyei Atyánknak gyermekei vagyunk, Isten szent házába sietünk, hogy átéljük azt a szent pillanatot, amikor lelkünk közösségre lép a mi Urunkkal, amelyben nemcsak az imádság és Isten igéjének adománya által részesülünk, hanem Krisztus szent sakramentumának vételében is, amely a legelevenebb és legszorosabb közösséget létesíti a mi hűséges Urunkkal, olyan közösséggel ajándékoz meg, amelyben testünk és lelkünk egyaránt részesül.

Halhatatlan lelkűnknek is sok a nyomorúsága: nem szabadulhatunk a szenvedéstől, a sokféle gondtól, megpróbáltatástól. Szívünkre nehezedik a bűn terhe. Felkeressük Isten házát, odajárulunk Urunkhoz, mint meny- nyei orvosunkhoz és hiszünk Benne, hogy testünket, lelkünket« meggyógyíthatja. Elmondjuk itt neki nyomorúságunkat, elébe visszük bűneink terhét, sírunk vétkeink miatt. De vigaszban is részesülünk itt és megtisztul lelkünk a Szent Lélek kegyelme által és erőt is nyer minden földi próbatételhez. Aki istentiszteletünkön komolyan és egész szívvel imádkozik, az lelkileg megújulva és megerősödve hagyja el az Isten házát, bátran vállalja magára élete terhét és Isten parancsolatai írán.i engedelmességgel halad az úton az örök élet felé.

Lássátok, ezért felejtették el éhségüket és minden földi nyomorúságukat azok az emberek, akik a mi Urunkhoz kimentek a pusztába. Lássátok, ezért özönlenek ma is seregestül templomainkba az emberek és töltik meg zsúfolásig azokat. »Mert nemcsak kenyérrel él az ember» hanem minden igével, amely Istennek szájából származik« •— mondja az Ur.

Igéje az örökéletet tartalmazza, mindent túlél a földön. Szeretteim, amikor ezen a szószéken majd az én utódaim állnak és a ti helyeteken gyermekeitek és azok gyermekei, okkor a mi halhatatlan lelkünk úgy siet Istenünkhöz, a mi Atyánkhoz, mint a gyermek anyja karjai közó, hogv nála megnyugodjék és oltalmának örömét élvezze, akárcsak a gyermek, aki édesanyjának keblén csüng és karjai között nyugszik. Hűséges Megváltónk romolhatatlan eledellel örvendeztet meg bennünket, az örök élet boldogságával, annak az örömnek a boldogságával, amely soha el nem múlik. Ö maga hív Isten házába és gyűjt össze az imádkozásra. Túláraszt bennünket mennyel áldásával. Ez az ő irántunk, emberek iránt való legyőzhetetlen szeretete.

Amikor így az Ür színe előtt állunk, bizonyosak vagyunk afelől, hogy megtartja szavát és ígérete szerint közöttünk jár és feléje kitárt szívünket megáldja.

Szeretteim, csak az a mélyről feltörő kívánság él irántatok szívemben, hogy a mi valóságos és igaz hitünk, amelynek alapja Jézus Krisztus, a mi Urunk, az Istennek Fia, aki értünk megfeszíttetett, meghalt és harmadnapon feltámadott, sohase aludjék ki, hogy ezzel a hittel mindig vigasztalhassuk lelkünket, hogy általa a szent eledel, amelyet most kiszolgáltatunk és magunkhoz veszünk, roegelégítse lelkünket.

Készítsétek el lelketeket az örök é.'elre. a mennyei Atya házában folytatandó életre. Mert arra hivattunk el, hogy a mi« Urunk és Megváltónk örökkévaló páskavacsoráját minden igazhivővei és a magasztos mennyei anyával« együtt ünnepeljük.

Egész bűnös lelkemmel kérem- a mi Urunkat és Megváltónkat, hogy atya: oltalmával, szeretetével és áldásával vegyen körül és töltsön be mindnyájunkat. Ajándékozzon meg bennünket véghetetlen kegyelmével és erősítse meg gyenge hitünket, hogv életünkkel az ő szent nevét dicsőítsük és magasztaljuk és hogy mé’- tókká tétessünk az örök élet elnyerésére!

S Z A R V A S

ITónapok múltak el azóta, amióta a szarvasi öreg-templom szószékén álltam esténként s Borgulya kántor pompás orgonájának hangjai után a hiveJc nagyszámú táborával Jákob alakján vívódtunk. Jákobén, akinek »sok barma s marhája vala« s akit Isten az éjszakában nyomorékká alázott, hogy azután a bűnboosánat ke. gyeimével felemelje s Izraellé,' Isten harcosává tegye.

Próbáltam akkor kissé visszanyúlni hitbeli s vérbeli ereken paptanárok, tanítók és TesSediken át a szarvasi múltba. Beszélgettünk, történelmet lapozva, hosszú estéken át s ültem idős mamókák betegágya mellett, akik papnál jobban idézték hosszan a Tranos- olus énekeit s imáit.

Rakódtak bennem a képek és emlékek szorosan, mint ai présben — hátha egyszer erjed belőle valami. Imi kellene róla — gondoltam sokszor. De túl nagy a feladat. Mély az ai műit. Nem időben, de lélekben. Nagy akarások és döbbentő tettek feszülnek benne. Sokszor úgy -tűnik elfolytak, mint a végtelen alföld olykor feltörő vadvizei. Pedig ott simul a kérges kezek ráncaiban s ott remeg a hunyó szemek pilláin. Csak össze keltene szedni.

Az erjedéshez idő kell. Most csak tallózok a századok lapjain s bazsalikom-illatú szobák mélyén járok.

I A KÖZSÉG ALAKULÁSÁT 1722- -*-• ben jegyezték. A hatalmas területet, ahol vadvizek lappangtak a zsombékokfcan, a Körös vize kanyargóit s berkeiben talán szarvasok is megbújtak, Harruckern Já«nos_ György kamarai szállító kapta szolgálataiért. A lakatlan vidékre telepeseket hozott Felvidékről szorgalmas tótokat, akiknek drágább volt ai hitük, mint a földi javak s a szülőföld. Itt vallásszabadságot kaptak. Jöttek hosszú szekérsorokban, mint a bibliai jövevények s vándorok, akik vagyunk Isten gyermekeiként a földön. Velük jött első papjuk Hrdina András volt s a cölöpök, fonott gátak és vert falak között sietve megépítették első, iából való templomukat.

A XVIlI4k század legnevesebb papja közöttük Markovitz Mátyás, aki egyben a politikai községnek is kiváló elöljárója volt. Kemény kézzel, szigorúan kormányzott közrendet és lelkeket egyaránt. De bizonyára nem valami szikkadt, száraz lélek volt, _ hiszen. 5 írta -a» község első krónikáját, annak is egy részét versben. Kormányzása alatt a lélekszám 4000 körül volt.

Az 5 veje volt az óriások sorsát: a maga korában meg nem értést hordozó Tessedik Sámuel, akiről életrajzok és tanulmányok hosszú sora szól s őt dicsérik szerte a bólogató és illatozó akáofák ebben az országban.

Havjár Dániel esperes és Achim Ádám voltak a század második felében nevesebb papok.

BÉKÉSEBB ÉLET kezdődött a • kiegyezés után, ami némileg elaltatta a feszülő kérdéseket.

1897-ben épült az új, a másodtk templom, neogót stílusban s a gyülekezet egészséges osztódása akkor indult meg. Az egyébként alvó korszak altatta a lényeges e gyházköz igazig a- tási kérdéseket is. így történt, hogy ez az egészséges osztódás csak ez- idén íett teljessé. Azóta a két templom köré két önálló egyházközségként tömörül Szarvas evangélikus népe.

A- SZARVASIAK ARCVONÁSAIT egy esti beszélgetésen valaki így húzta meg számomra: »a vallásosság mindig jellemezte a szarvasi népet, amely az ország legjózanatab és legreálisabb népei közé tartozott.« Ennek igazságát a lensubogású, bazsalikom- illatú, tiszta szarvasi paraszt-szobákban láttam meg.

Nagy feszültségek zúdultak át idők folyamán a gyülekezet szívén s ha valaki a gyülekezet pártatlan, igaz és teljes történetét akarja megírni, keményen kell fogja a tollat s kíméletlen őszinteség kell hozzá.

Legendázzák, hogy századokkal ezelőtt egy papnét a presbitérium boszorkány-próbának akart alávetni a Körösben. Tette-e, nem tudom. — Döbbenetes kolera pusztított s kolera- sokat temetve a papjukat is elragadta a járvány (id. Placskó). — Volt ptp- juk, aki paróchiájából Amerikába ment kocsmárosnaik s így búcsúzott a gyülekezettől: »nehéz volt 25 évig szolgálni azt, akiben sohase hittem«

(Érdekesség, hogy ezt a papot, évek múltán hazatérvén, visszaválasztotta a gyülekezet.) — Hatalmasan kiemelkedő papok mellett a realista iroda-« lom eszközeivel fájdalmasan komor színeiket is íeil lehetnie vázolni a szarva« sí papi 6orsok krónikájából mindmáig.

Néhány zord pillanatkép csupán s mögötte egyensúlyt vesztett, zajló, morzsolódó gyülekezetét sejtünk.

Pedig nem. Azért írtam le eizeket csupán, hogy jobban kiemelhessem annak igazságát, hogy a szarvasi evangéilikusságot valóban jellemzi a józanság, a reális látás s a vallásosság. Csodálom ezt a népet. Nemcsak azt tudja, hogy az egyház nem a pap, hanem az ige s az ige által tartott gyülekezet, hanem azt is, hogy Jeremiásokon, Hóseásokon és Jónásokon s még ilyenebbeken keresztül is Isten szól, mert az igében szól.

Ez a nép minden idejében, bajában és válságában kezében tartott egy könyvet, amitőt ma is zengve visszhangzik a lelke. Küzdelmeiben ez lantja s haló rebegésében ezt idézi. A Trano6CÍus ez.

Láttam, amint egy idős anyóka kézbe vette. Töpörödött alakjai guny- nyasztva ült. Ráncos kezében, sovány ölében naggyá nőtt a vaskos, rézpán- tos könyv. Fellapozta s ráhajló fejjel hangosan olvasta. Fehér haja kicsúszott a kendő ■átlói s a szemére borult. De nem ettől nem látott. A szemén hályog volt. Szürke hályog. Az embert sem ismerte meg, nemhogy a betűt. De olvasott. Fennhangon. A könyv a leikébe volt írva.

Tartson meg az Isten ennél a könyvnél, Tranoscius szarvasi népe!

KOREN EMIL

Szombat esti közös imádságunk

Dicsőítsük Zsoltár 50.

A zsoltáríró Isten dicsőítésére hívja a híveket. »Hálával áldozzál az Istennek és teljesítsd a felségesnek fogadásaidat!« Ez a dicsőítés azonban nem szájjal való dicsőítést jelent és nem valami lelkes felbuzdulást. Nem egy ünnepi pillanat és nem páthoszos kitörés. A dicsőítés ennél sokkal többet jelent.

Isten dicsőítése elsősorban azt jelenti, hogy a hivő egész élete és minden cselekedete Istent sugározza. Azt a megváltó szeretetet, mely a JéVALLJUK MEG, hogy gyak- ran csak ajkunkkal dicsérjük Istent és az életünk nem sugározza a megváltott ember örömét és szeretetét.

ADJUNK HALAT, hogy Isten

Istent!

14—23.

zus Krisztusban hozzánk lehajolt. Ebből következik, hogy az Istent dicsőítő hivő nem esik bele azokba a vétségekbe, melyeket a zsoltáríró felsorol: nem csatlakozik a tolvajokhoz, nem áll szóba a paráznákkal, nem plety- kátkodik és nem rágalmazza felebarátját.

Az Istent dicsőítő hivő az ige szerint él, szeretettel szolgál ember- sa inak ás ez a legnagyobb dicsőítés. ■

1 tanít bennünket az 5 Igaz dicsőítésére és erőt ad hozzá.

KÖNYÖRÖGJÜNK ezért az erőért, hogy életünk — híveké és egyházé egyaránt — Istennek igaz dicsőítése legyen az emberek között.

O FELLENDÜLÉS indult az ő “• nyomdokán gazdaságilag, kulturálisan s gyülekezeti leg egyaránt.

A mai ótemplom az ő működése alatt épült s a gyülekezetnek ezt_ a korszakát innen, 1788-tól datálhatjuk s egészen 1849-ig tartott.

Az eüső, sebtiben épült fatemplomot immár kettő is felváltotta, míg Tessedik a mai, monumentális épület emeléséhez fogott. Rendkívüli gazdasági érzékkel, ügyes pénzügyi manőverezéssel teremtette meg a templomépítés lehetőségét. Fája a Tiszán úszott le Máramarpsból, kövét a világosi hegyek adták.

Érdekesség, hogy noha a katolikus fötdesúr vigyázott a vallási érintetlenségre s katolikusokat nem engedett betelepülni, a r. k. püspök mégis meglátogatta az épülő templomot, vizitelt Tessediknél, aki a látogatást vissza is adta (Nem is volt viszály a r. k. fe- lekezettel. Templomukat ők 1912-ben építették.)

Kiemelkedő alakja volt még ennek a komák Hamaljar Márton, aki a különben szintén igen tehetséges, de Tessedikkel sokat vitázó Boczkó utóda volt, Tessedikkel egyidőben szol- gált 6 rövid ideig püspök is volt Szarvason. Tőle származnak a »Ha- maljar-féle utasítások«, amit papok részére adott ki, agendálís, cura pás- toralls és jogi tartalommal.

Az 1848-as esemény nem nacionalista ügy volt, hanem a nép ügye. Természetes hát, hogy a szarvast *á- tok is lelkesen mellé állottak. A papok a szószékről buzdítottáik a népet, aminek nyomán »Szarvas mesés áldozatokat hozott« (Ballagi).

O A PATENS ELLENI KÜZDELEM 'k váltotta fel ezt a kort, ami 1849- tőt 1867-ig tartott. •

1859-ben a Thun-féle pátens volt ennek a magva. Az állam csorbítani akarta a prod, vallásszabadságot. A szarvasiakat azzal kecsegtették, hogy állandó püspöki -székhellyé emelik, de a gyülekezet átlátott a szitán s mereven ellenállt. Az ügyben országos küzdelem Indult, amelyben a szarvasiak élen jártak. Vezetőjük ebben Ta- tay István gimnáziumi igazgató volt.

BIBLIA-O LVASÓ

Szeptember 7. hétfő. I. Móz. 3:19., Gat. 6:2.

Mit látsz verejtékes munkádban? Bűnödnek keserű szívvel hordozott büntetését? Léted sírig való tengetéséhez szükséges rosszat? Vagy ismered a másokért való munka verítékének örömét is, s a mások terhét hordozó szolgálat édes ízét? Aki a Krisztusban van, nem nézhet keserű szívvel semmiféle munkájára, sőt tudja más terhét is hordozni.

(Olvasd még: Márk 1:40—45., Zsolt. 117. és Ef. 3:6, 7.)

Szeptember 8. kedd. III. Móz. 25:17., I. Kor. 14., 40.

A csalás által — vagy bármi más módon, munka nélkül — szerzett kenyér Isten ítéletét hozza magával. Az életszükségletre való javak előteremtésének Istentől adott rendje és határai vannak, aki ezt a rendet nem tartja meg, — Isten ellen vétkezik.

(Olvasd még: És. 40:20—31., és I. Tim. 1:1—11.)

Szeptember 9. szerda. Ézs. 28:16., I. Pét. 2, 4.

Krisztus szegeletkő. Az egyház létének alapja. Alapja a hívők életének — még földi létének — is. Dé próbakő is. Próbaköve annak» ki tartozik igazán az egyházhoz; aki hisz benne.

(Olvasd még: II. Kor. 9:10—15., és I. Tim. 1:12—20.)

Szeptember 10. csütörtök. II. Móz. 33:18., II. Pét. 1:16.

Isten dicsősége Jézus Krisztus arcán tükröződik. Még az Ötesta- mentom nagy kegyese, Mózes is könyörög azért, hogy egyszer hadd láthassa Isten dicsőségét. Micsoda kegyelem, hogy mi Jézus Krisztus hatalmában szüntelenül szemlélhetjük azt, s tudhatjuk, hogy visszatérésekor szemtől szembe láthatjuk teljes dicsőségében!

(Olvasd még: I. Thess. 1:2—10. és I. Tim. 2:1—7.)

Szeptember 11. péntek. Es. 7:4., II. Kor. 4:8.

Szükség esetén abban mutatkozik meg a keresztyén hit, hogy a kétséges, válságos, i sőt szorongatott helyzetben is nyugodtan, félelem é3 kétség nélkül jár, mert tudja, hogy a szakadékok partján, sőt a szakadékokon át Isten vezeti. Á hit ugyanis nem más, mint minden körülmény között, sőt ellenére is feltétlen bizalom Isten iránt a Jézus Krisztus által.

(Olvasd még: Márk 14:3—9. és I. Tim. 2:8—15.)

Szeptember 12. szombat. Zsolt. 135:14., Róm. 3:23. 24.

Életünk minden napján Isten ítélőszéke előtt állunk, egyszer pedig, «« az utolsó napon végítélet hangzik felettünk. Milyen jó tudnunk, hogy könyörületes Bíró előtt állunk, aki, hogy kárhoztató ítéletet ne kelljen mondania felettünk, hogy igazak legyünk előtte,, az ítéletet, 1 melyet érdemelnénk, saját Fián hajtotta végre.

(Olvasd még: Jel. 4:1—11., I. Tim. 3:1—13. és I. Kir. 17:8—16.) Szeptember 13. vasárnap. v Mikeás 2:13., I. Kor. 15:20.

Krisztus visszajött a halálból. »Az első zsenge Krisztus.... azután, akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.« Krisztus feltámadott, ez a mi reménységünk-hatalmas záloga: mi is feltámadunk.

(Olvasd még: Zsolt. 88. és I. Tim. 3:14—16.)

,Bán« Béla