Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-08-23 / 34. szám

XVIII. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM Egyes szám ára: 1 torlnt 40 fillér ___________________________1953. AUGUSZTUS SS. MA GYARORSZÁG: NÉPKÖZTÁRSASÁG Sok áldással szolgálnak egyházi üdülőink »Magyarország: Népköztársaság•« »A Magyar Népköztársaságban min­den hatalom a dolgozó népé.« »A Ma­gyar Népköztársaság állama védi a magyar dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét, harcol az ember kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a tár­sadalom erőit a szocialista építésre•« A Magyar Népköztársaság Alkotmánya, az 1949. évi 20. törvény ünnepélyes szavai ezek, melyeket hazánk kormá­nya és népe dolgos hétköznapok küz­delmeiben és mindenki előtt nyilván­való eredményeiben valósít meg és tesz a hétköznapok tapasztalatává. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya a felszabadulás óta eredményekben megvalósult országépítő munkát, s a háborús összeomlásból felemelkedett országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető vál­tozásokat fejezi ki, megjelölve a to­vábbi fejlődés útját. Az Alkotmány kihirdetése óta négy esztendő telt el. Megvalósult az Al­kotmány célja, mely szerint a terme­lési eszközök zöme társadalmi tulaj­donként az állam, a közületek, vagy a szövetkezetek tulajdonában van, s ugyanakkor magántulajdonban is lehet. Államunk az egész nép lelkesedésé­vel végrehajtott népgazdasági terv szerint dolgozik és épül az egész dol­gozó nép örömére, életszínvonalának állandó emelkedése közben. A munka minden ember kötelességévé, jogává és dicsőségévé lett s a munkából szerzett kenyér, a munkával szerzett tulajdon, mindig gazdagabban és igazságosab­ban jut népünknek. Hazánk történel­mének elmúlt négy esztendeje egész népünk nevelőiskolájává lett, hogy legjobb képességei szerint dolgozzék azért az országért, mely immár nem kiváltságos kevesek tulajdona, hanem amelyben mindenkinek juthat teljes boldogulás képessége és munkája sze­rint. Az elmúlt esztendők alatt dolgo­zó népünk százezrei emelkedtek a mű­velődés teljes szabadságának hatása alatt odáig, hogy az államigazgatás, a gazdasági élet, a termelés és a kul­turális élet irányítását kezükbe vehet­ték. A magyar munkásság kétségtele­nül az ország vezető osztályává lett s bebizonyította országalkotó és nem- zetvezetö erejét• Népünk politikai, tár­sadalmi és kulturális öntudata azelőtt el nem képzelhető iramban és alapos­A KIS DRÓTOS SV. H. VA1ANSKY (1847—1916.) Mikor világgá ment apám, e tölgy tövébe térdelt, s megáldott homlokomra tett nagy, súlyos két kezével; a Miatyánkot mondta el, könny ült öreg szemében, elment — és nem jött meg soha.. S anyám is meghalt abban a szomorú, szörnyű évben. Isten veled, szülőfalumi Lélegzik már a reggel. Kedvesen int kis templomunk, melyet a hársfa rejt el. Lágyan kanyargó fasorunk oly színes, visszahívó: Fiú, ne menj el, jó! vigyázz, sehol se vár szülői ház, s itt hív a vén vityilló. Durva és rossz a nagyvilág — s te: csöpp a tengermélyben, jávorfa árva levele az erdő sűrűjében. A tenger csöppje szétomol, szél tépi szét a lombot; térj vissza, vár a kis falu, maradj vidám, derűs fiú, ne menj, ne tégy bolondot. De menni kell, s jaj, így megyünk világgá mind, szegénykék, hiszen szülőfalunk nem ád, bizony nem ád kenyérkét. Egy Miatyánkkal indulok, s a régi tölgy tövében — nap csillan fönt a tévéién — könnyem kibuggyan, s fejemen apám kezeit érzem. Kardos László fordítása. Sággal emelkedett. Ha van valami, amely még tiszteletreméltóbb és még jelentöségteljesebb a magyar nemzet jövője szempontjából az elmúlt évek hatalmas alkotásainál, mint amilyenek Sztálinváros, Inota, vagy a Nép­stadion, melyet éppen Alkotmányunk ünnepén avatnak fel, úgy az éppen dolgozó népünk öntudatának emelke­dése odáig, hogy kétségtelenül meg tud felelni azoknak a történelmi fel­adatoknak, amelyek előttünk állanak- Azért lehetséges mind ez, mert Al­kotmányunk megszüntetett minden ki­váltságot, letörte az állampolgárok mindenfajta hátrányos megkülönböz­tetését s rendelkezéseivel előresegitette a dolgozó népet, a nőket, az ifjúságot, vagyis mindazokat, akiket az előző rendszerek a kevesek kiváltságai érde­kében elnyomtak. Mint már jelentettük, a szlovákiai evangélikus egyházat átszervezték. Az átszervezés egyik külső esemény- sorozata ez év júniusának végén ját­szódott le, amikor hivatalukba iktat­ták az egyes esperességek új veze­tőit, mind a lelkészeket, mind pedig a presbitereket. Ján Chabada egyetemes püspök a »Cirkevné listy« 7. számában az új egyházi munka szempontjairól írván, hangsúlyozza, hogy: »egyházunkban rendkívül ko­moly, történeti események játszód­nak le.* Az esperességi beiktatások is alkalmul szolgáltak arra, mondja a püspök, hogy a változások törté­nelmi jelentőségét mindenki lássa s értse meg. Az »Evanjelicky posol« 14. számában beszámolót közöl a be­iktatásokról. Kiemeli, hogv Chabada püspök és Katina püspök két he­lyen maguk végezték a beiktatást, mindenütt a hívők nagy tömegei je­lenlétében. Katina püspök Rima­szombatban szolgált a rimái esperes­A Béke Világtanács budapesti ülé­sein részt vevő nyugatnémet lelké­szek a Bekennende Kirche auf dem Weg című frankfurti lapban részle­tesen beszámolnak magyarországi tapasztalataikról. Kurt Essen duisburgi evangélikus lelkész általá­nos beszámolót ad magyarországi él­ményeiről. Bevezetésében hangsú­lyozza: »Magyarország virágzó állam, Budapesten nem láttunk éhező, rosz- szul öltözött embereket, hanem vi­dám, nagyon barátságos és nyitott- szívú embereket láttunk « Ezután országunk általános hely­zetéről ír a nyugatnémet lelkész: »Általános benyomásunk az volt, hogy egy felvirágzó nép körébe ju­tottunk, ahol szerencsésen össze­egyeztetik az egyéni szabadságot a központi irányítással, és az egész nép közösségi szellemének érvényesítésé­vel. Szeretném idehaza feltenni a kérdést, mi a helyesebb, az-e, ha a milliók jólétét emelik fel, vagy pedig, hogy egy kis száza­léka a lakosságnak Jól él, s a többség nélkülöz? Magyarorszá­gon sok boldog arcot, sok boldog fiatalembert láttunk, annak bi­zonyságául, hogy itt a sokaság jólétét emelik földi eszközökkel.« A továbbiakban Kurt Essen a Béke Világtanács budapesti munká­ját méltatja. Megállapítja, hogy »minden nehézséget és problé­mát meg lehet oldani a népek közös tárgyalása útján és a Bé­ke Világtanács budapesti ülése A magyar nép él és helyesen él sza­badságával. Elvégzi mindennapi mun­káját képezi magát, jogainak tudatá­ban építi életét, erősíti hazáját, harco­san védelmezi békéjét s minden eddigi­nél nagyobb reménységgel hisz a jövő­ben. Az idei Alkotmány-ünnepe ismét még szorosabban egybeforrasztja ha­zánk népét hazája szabadsága és bé­kéje szeretelében, a közös munka ered­ményei felett érzett örömében. Az új gazdasági programm, a dolgozó. nép életszínvonalának fokozott emelésére hozott új kormányintézkedések s szor­galmas parasztságunk gazdag aratása teszik még szebbé és még biztatóbbá az Alkotmány-ünnepét. Nemzeti ünnepünket a hazaszeretet szent lángja hevíti. D. ség új vezetőinek beiktatásánál. Az »Evanjelicky posol« erről így ír: »Rimaszombatban az istentiszte­leten a szlovák és magyar nem­zetiségű hívők együtt jelentek meg, úgyhogy az istentiszteletet egyszerre két nyelven végezték. Magyarul S ó 1 y 1 Géza osgyáni ev. lelkész hirdette az igét, szlo­vákul Vízner kraskovl ev. lelki- pásztor. A magyar hívőkhöz Katina püspök is szólott ma­gyar nyelven.« Ezt a hírt mi hálával tartjuk. Jelét látjuk benne annak, hogy a szlová­kiai magyar evangélikusok is rendre visszakapják a reformáció? keresz- tyénség egyetemes jellegét és jogát: az anyanyelven való hitéletet. Meg­ismételjük itt szlovák laptestvérünk a hírhez fűzött jegyzetét: »Hisszük, hogy az Űr, aki munkásokat hív a szőlejébe, jó munkájukat megáldja. S a mi kívánságunk, hogy mindenki a maga helyén hűségben találtas­sák.« i jó utat tűzött ki a népek szá­mára«. Erika Küppers frankfurti lelkésznő hosszú cikkben ismerteti a magyar protestáns egy­házak életét. Ezeket írja: »A luthe­ránus egyháznak — amelyet ott a református egyháztól való megkü­lönböztetés érdekében evangélikus egyháznak neveznek — két püspöke van, mindkettőjük székhelye Buda­pesten. A magyar lutheránus egyház különös sajátsága az, hogy kifeje­zetten »presbiteriánus zsinati« jel­lege van. Az evangélikus és a refor­mátus egyház tagjai között nemcsak jó egyetértést és személyes barátsá­got állapíthattam meg, hanem úrva­csorái közösséget is. A református egyháznak két teológiai akadémiája van — Budapesten és Debrecenben. Az evangélikus egyháznak pedig egy akadémiája van Budapesten. Ezek az akadémiák diák-internátusokkal kapcsolatosak. A debreceni akadémia 1538 óta működik. Nagyszerű könyv­tára — kb. 400.000 kötet — részben a XI. és XII. századból, egyszersmind szemléletes képet nyújtott a XVI. század egyetemének szellemi életé­ről, mely annakidején valóban ösz- szekötötte a világ népeit.« A továbbiakban Erika Küppers le­írja a budapesti református teológiai akadémia évzáró ünnepélyét és be­számol Hromádka professzor dísz­doktorrá avatásáról. Az evangélikus egyház diakőniai munkájáról írva ezt mondja: »Meg­látogattunk egy aggmenházat és egy szellemi fogyatékos gyerekek szá­mára létesített otthont, ahol a test­vérek vidáman és szeretetteljesen Hatalmas nyárfák, topolyák és szo­morúfűzek övezik Balatonszárszón azt kz útmenti csendet, ahová lelké­szeink és egyházi munkásaink sza­badságuk alatt üdülni visszavonul­nak. A hegyek közt pedig a Mátra- bérc övezi azt a falucskát, Mátra- szentistvánt, ahol a bérc oldalába húzódó házakban egymást váltják az ige szolgálatában fáradök, hogy testi­lelki felfrissülés után otthon újult erővel, álljanak sorompóba. Mindkét üdülő egyházunk létesítménye, mert gondoskodásban és anyagiakban egy­aránt súlyt helyez egyházunk arra, hogy a gyülekezetek szolgálatában állók éppúgy pihenéshez jussanak, mint az országban minden dolgozó s hogy ez a pihenés erőgyűjtés le­gyen szolgálatuk folytatására. Az előbbit egyetemes egyházunk tartja fenn pontos gondossággal és szíves törődéssel, az utóbbit Déli Egyházkerületünk kezeli és építi to­vább súlyos ezrekre menő áldozat­tal. Távolságban, magasságban egy­aránt nagy a különbség a két hely között, próbáljunk most mégis egy­szerre nézni a kettőre. Végigsétálok a Balaton partján, ahol a kényelmes nyugszékekben napoznak az üdülők. Egyik baranyai papunk éppen napolajjal dörzsöli a karját s ceruzát látva a kezemben, megelőz a szóval, nehogy itt is »szak­mabeli« kérdéssel közeledhessem. — Tudod, az a süllő tegnap este, valami finom volt! így kúnkorodott fel a farka, orra — s mutatja csu­csorodó mozdulattal. — A húsa meg csak úgy olvadt a számban .., — Na hallod, még azt se?! — inti le a mellette heverő s behúnyt szem­mel fordul a nap felé. Testük csillog az olajtól s majd ha inget húznak, döntik el, hogy leégtek vagy csak le­sültek. Egyelőre én égtem .le a ceruzám­mal. Sutba is dobom hát s elfordulva végezték nehéz szolgálatukat.« Megállapítja, hogy »az egyház és az állam szétvá­lasztása korántsem jelent ellen­ségeskedést vagy harcot a kettő között. Az állam és az egyház viszonya jó, az állam tiszteletben tartja az egyház híveinek meg­győződését, viszont elvárja azt, hogy az egyház tiszteletben tartsa az állam alkotmányát. Az egyház önként és szívesen közre­működik az államnak abban a törekvésében, hogy emelje az emberek életszínvonalát. Viszont az állam egyáltalán nem igényli azt, hogy az egyház hitbeli kér­désekben alkalmazkodjék.« Beszámolója során ezután meg­írja Erika Küppers, milyen segítsé­get kapott a Béke Világtanács ál­tal ahhoz, hogy a világpolitika kér­déseit ne csak Németországra való tekintettel nézze, hanem sokkal szé­lesebb keretben. Cikke befejezéséül a következőket írja: »Jó volt, hogy mi, nyugati em­berek, akik olyan környezetből jö­vünk, melyben a kommunizmustól való félelem már minden józan íté­letet megzavart, igen mély benyo­másokat nyertünk ennek a szociális forradalomnak pozitív oldalai felől. Meg tudjuk érteni azt a magyar teológust, aki a magyar protestáns egyházaknak az állam irányában elfoglalt pozitív magatartását igen komolyan így indokolta meg: Nagy hitbeli tapasztalat volt számunkra- annak a felismerése, hogy a hátra- tétélt szenvedőkről való gondosko­dásban államunk jobb diakónusnak bizonyult, mint az egyház.« a napozóktól, zsinórlabdásoktól, ping- pongosoktól és hintásoktól, indulok a Balatonba. Bent a napozó padkáról vidám kacagás hív: épp a dékán mossa a püspök fejét s mire odaérek; már a püspök a dékánét.. Fehér a fejük a habtól s a pécsi pap kacag rajtuk: ha ezt látnák a papjaink! (Na, most megírtam nekik, meg a híveinknek is, hadd lássák őket vi­dám pihenésükben.) Nagyot lép most a toliam s a mátrai üdülő játszóterén állok meg, ahol ugyancsak vidám csoportot lá­tok. — Most jön a nagy mérkőzés! —• hívogat széles karlendítéssel a buda- hegyvidéki lelkész a ping-pong asz­talhoz és széles kacagás kíséretében vezeti a mérkőzéseket, mintha leg­alább is rádióba konferálná. A csa­bai esperes veretlenül áll az asztal mellett. Míg éles lecsapásaival rémít- geti ellenfeleit, a nézők a jó ebédről, hosszú sétákról, alkonyi színekről, széles távlatokról beszélgetnek. A riporter itt elteheti a ceruzát. Ha azzal próbál közeledni, ott lent ez a válasz: — Hja, a Balaton, az Balaton! Itt fent pedig: '*! — Hja, a Mátra, az Mátra! Ide pihenni jöttek, hagyni kell őket. De ha meglessük a nyaralókat: mosolygós arcok, csendes séták, na­pozás elengedett kinyúlt testtel, bő és ízes táplálkozás, hogy otthon na­gyobb kedvvel, frissebb lendülettel menjen a munka. Itt együtt ebédel a paksi kántor, a szarvasi egyházfi, a diósgyőri esperes és pesti segéd­lelkész, amott együtt úszik a Bala­tonban a pécsi egyházi irodavezető kisasszony, a teológia dékánja, s az alföldi lelkész. Méltó a munkás a maga jutalmára. Itt is a munka az, ami pihenésre méltó. De nem volna teljes a kép, ha meg nem lesnénk egyházi munkásainkat pihenői komoly beszélgetésükben is, Míg a nap tűzön süt a Balatonra, vagy hívogat fenn a fenyves kis tisz­tása, napozók és sétálók között elin­dul a beszélgetés — először csak vi­dám esetekről a gyülekezeti életből, később már a jövő évi otthoni, munka körvonalai formálódnak t rajtakaptam egy kisebb papi csopor­tot azon is, hogy »délelőtti cseve­gésként« Hromadka híres debreceni beszédét taglalta végig. Termékeny a pihenés, kinek így, kinek úgy. Hogy a munka otthon termékeny és gyümölcsöző legyen, kedvvel vé­gezzék és lendülettel haladjon —■ ezért áldoz egyházunk a két üdülőre. Tapasztaljuk, hogy nem hiába. Koren Emil OLTALOM (121. szoltár.) Szemem a hegyekre emelem: honnan jön az én segítségem? i Segítségem az űrtől jön, menny és föld alkotójától. Nem hagyja lábad megtántorodni, nem bóbiskol el őriződl Nem, nem alszik el és nem merül álomba Izrael őrizőjel Az Or a te őrlződ. Az Or a te oltalmad jobbodon! Nappal a nap nem árt neked, sem éjjel a hold. Megőriz az Ür minden gonosztól, megőrzi életed. Az ür megőrzi jöttödet-mentedet mostantól fogva mindörökké/ Fordította; BODROG MIKLÓS A. L. Katina szlovák evangélikus püspök magyarnyelvű szolgálata Rimaszombatban Nyugatnémetországi lelkészek egyházunkról, hazánkról és a Béke Világtanács budapesti üléséről f» A HIT HALLÁSBÓL VAN“ JRóm. 10, í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents