Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-07-12 / 28. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 BLUMHARDT JÄNQS KRISTÓF lelkipásztori leveleiből Zavaró gondolatok imádság közken Luther említi asztali beszélgetései­ben, hogy valaki azt állította: senki sem tudja úgy elimádkozni a Ml- atyánkot, hogy közben ne gondolna egyébre is. S amikor ezt egy másik kétségbevonta, fogadtak egy lóban. Alig kezdett azonban bele az utóbbi az imádságba, ezzel a kérdéssel for­dult társához: »Nyerget is kapok a lóhoz?* 'Azt vélem azonban, hogy ne nyug­talankodjunk afelől, ha ml sem tud­juk az Or imádságát úgy elmondani, hogy közben világi gondolataink ne jönnének. Ez még magában véve nem bűn; hiszen az ember itt él a világban s élete szinte ebben merül ki. S maga Isten rendelt minket ebbe az életbe. Ezért szinte lehetetlen, hogy bármennyire el legyünk is me­rülve gondolatainkban — ebben az esetben az Imádság áhítatában —> ne jöjjenek közbe egyéb gondola­taink Is. Mindaz, amiben s amiért itt az időben élünk, ami körülvesz ben­nünket, érint és érdekel s gondola­taink úgy egymásba fűződnek, hogy egyik a másiktól önkénytelenül Is eszünkbe öltik. A derüshöz borús kapcsolódik s a komolyhoz nevetsé­ges, a mennyeihez földi, de a földi­hez éppen így a mennyel is. Emberek merülnek fel gondolatainkban, akik­kel dolgunk van, anélkül, hogy za­varnának minket s gondolataink mindenfelé kapcsolódnak s minden­félére emlékezünk, ami. csak lelkűnk­ben nyomot hagyott. Mindez azon­ban nem jeleni bajt s époty kevéssé szabad, hogy imádságunkban meg­zavarjon, mint ahogy az sem zavar­hat, ami imádság közben körülöttünk történik, amit látunk és hallunk. Ha igazán el akarunk merülni az áhítat­ban, akkor ezen semmi sem változ­tathat. Sőt, az idegen hatások üdvös ellensúlyban tartanak, nehogy lel­künk átlépje azokat a határokat, amelyek között józanul meg kell ma­radnia. Sőt az ilyen mellékgondola­toknak is meglehet a maguk jelen­tősége. Lehet, hogy figyelmeztetnek bennünket valamire, amit elfelejtet­nünk, vagy amit elsiettünk, vagy figyelmen kívül hagytunk. így meg­eshet, hogy imádság után sietve utánanézünk valaminek, amire imád­ság közben lettünk figyelmesek. KI talál ebben kivetnivalót? Talán épp az Or hangja volt az, aki így akart figyelmeztetni. Tanuljunk meg ebben is egyszerűek lenni s ne akarjunk olyan kegyesek Unni, hogy az már nem is való ebbe az éleibe. Persze, arra vigyázni kell, hogy a közbejött gondolatok el ne vonják figyelmünket a födologtól, attól amiért imádkozunk, vagy amiről el­mélkedünk. Ez pedig akkor fordul e'.ö, ha a közbejött gondolat jobban érdekel bennünket, mint imádságunk tárgya. Ekkor azután úrrá lesznek felettünk, s az ügy, amiért imádkoz tunk, veszendőbe megy. így veszít- he'i el az ember az imádság vagy a hallgatott prédikáció minden áldását. A tanulóifjúságot sokszor az aka­dályozza a tanulásban, hogy munka közben mindenféle gondolatok zavar­ják őket. Persze, ebben benne van az ellenség keze, aki felületessé akar tenni és bűnös gondolatokat is su­galmaz, amiknek, ha nem állunk el­lent, minden veszendőbe mehet. Ezért más tanácsot nem adhatok, mint hogy maradjunk az Ilyen közbe­jött gondolatokkal szemben lehetőleg közönyösek, nehogy úrrá legyenek felettünk és megzavarjanak bennün­ket; hanem ahogy jöttek, úgy távoz­zanak is. Főként kerüljük mindazt, ami gonosz indulatokat ébreszt, irigységre, haragra Ingerel; az ilyen gondolatok halalmát belső békesség­gel és nyugalommal törjük meg. Mindenesetre vannak emberek, akiket nagyon megzavarhatnak az ilyen befészkelődő gondolatok. Az ilyeneket nagyon gyötörhetik az ag- goda’maskodás, gond. félelem, csüg- gedés, ingerültség gondolatai, amik­től nem tudnak megszabadulni s egész lelki életüket megzavarták. Aki ilyenkor még teheti, szedje ösz- sze magát, keressen felülről való se­gítséget, nehogy rabja legyen a gon­dolatainak. Sokszor nehezen legyőz­hető, beteges állapot ez, s az ilyen­ben szenvedővel szemben gyöngéd, pásztori megértéssel kell eljárnunk s közbenjáró imádsággal kérnünk Jézust, hogy szabaditsi meg az ilyet a sötétség hatalmából. Lábadozó be­tegeknél figyelhető meg gy'akrani ilyen állapot, amikor kínzó mellék- gondolatokkal teszik életüket nehe­zebbé, Ilyenkor legjobb semmire- sem gondolni, csendben maradni, az imádságot is szótlan fohászban kül­deni Istenhez. Ha a megkísértett eh­hez tartja magát, megnyugodhatik. S a látogatók is azzal segíthetnek legjobban, ha csendben ülnek mel­lette, talán csak a kezét fogva jelzik részvétüket s ezzel is akadályozzák a beteg gondolatainak felesleges cikázását. Ez sokszor többet ér, mint sok vigasztaló beszéd. „Majd Isten elintézi ezt a dolgot“ Bajaikban, fontos életproblémáik­ban az emberek szemében kérdéssé válik: Mi lesz? Mi következik reám? Hogyan viselkedjem? Ilyen helyzet­ben lelkipásztorok és nem lelkipász­torok egyaránt gyakran adnak ilyen vigasztalást: »Majd Isten elintézi ezt a dolgot.* így akarják meg­nyugtatni aggodalmában az embert. Erre a vigasztalásra néha megnyug­szanak az emberek, néha néni. Ha nem nyugszanak meg, ez azért van, mert ezt mondják: »Az rém úgy van, hogy majd Isten elintézi ezt a dol­got! Ne akarjuk I.stcnre hárítani a felelősségi olyan dolgokért, amelye­kért emberek felelősek. Mert az igaz­ság az, hogy nem Isten iníézi el az én ügyemet, hanem elintézem én, sa­ját magam, vagy elintézik más em­berek.« Az ilyen duz.zogás könnyen aláássa az Istenben bízó hitet, a gondviseléshttet, és az atheizmusnak az emberekben veteit bízásához vagy nem bízásához vezet. Fölvetett kér­désünket tehát általánosabb értelem­ben így fogalmazhatjuk meg: Ho­gyan fogjuk föl a keresztyén gond­viseléshitet? — Isten leveszi a gon­dot vállainkről. Hát akkor nekünk nincsenek gondjaink? 1« Feleletünk Isten teremtési rend­jéből indul ki Amikor Isten terem­tési rendet alko!o‘t, akkor a termé­szeti törvényekben korlátozta ön­magát. Ezért nem cselekszik úgy, ahogyan pillanatnyilag szeretné. A teremtett világ érvényes törvényévé a természeti törvényt, legnagyobb intelligenciával rendelkező lényévé a gondolkozó embert tette. 2. Isten a maga teremtési rendjé­be beleillesztette az emberi elméket Is. Isién tehát azáltal Is igen nagy mérlékben gondoskodott rólunk, hogy gondolkozó értelemmel ajándé­kozott meg bennünket Tehát nekünk nem szabad a kényelmes felelőtlen­ség nyugalmában hevernünk: »Miért törődjem vele, majd Is'en elintézi.« Nem várhatjuk a »Terülj asztal­kánkat a rajta levő kész ebéddel. Igenis gondolkoznunk kell értel­münkkel és munkálkodnunk kezeink­kel. 3. De ez nem igazolja még a »Se­gíts magadon, Isten is megsegít« jelszavas kompromisszumos félvallá­sosságot. Mert gondviseléshitünk ál­tal meg vagyok győződve arról, hogy Isten igenis gondoskodik rólunk a saját és embertársaink gondoskodása fölött, vagy annak ellenére is. Még­pedig azáltal, hogy a természeti fizi­kai vagy pszichológiai törvények egymásrahat.ását olyan módon cső-- portosítja, hogy beilleszti a termé­szeti rendbe gondviselő rendjét is. Aggodalmaskodásunk tehát azáltal tűnhetik el, hogy megtesszük mind­azt, ami főiünk lelik, és hittel várjuk az isteni gondviselés közbejöttét Is. Elsősorban természeti úton. A ter­mészetfölötti, a csoda már megtör­tént a golgotái kereszten. A jelen időben várható természetfeletti csoda elsősorban a hit keletkezése és fenn­maradása, megerősödése. De hitünk kiterjed arra is, hogy egészen rend­kívüli esetekben föltesszük: Isten te­het csodát. Meggyógyíthat akkor, amikor az orvosi tudomány nem se­gít. Kövekből flakat támaszthat. Megalázhat és fölemelbet. De csak olyan célú történéseket tulajdoníthatunk Isten munkájának, amelyeknek iránya rém alantas, ha­nem magasztos. Alantas irányok: Hogy nekem jó legyen, boldog le­gyek, ne szenvedjek, gazdag legyek. Magasztos irányok: Isten dicsősége, a felebarát szeretete, az egyéni jel­lem tökéletesedése. Még az üdvözü­lésre való törekvés is fakadhat ön­zésből, min' annak legmagasabb foka. A helyes gondolkozás ez: Bí­zom abban, hogy üdvözit Isten, mert 5 kegyelmes és én igenlem kegyelmét szolgálatos lélekkel. Azzal a lélekkel, amellyel Pál apostol még az Istentől való elszakíttatás árán is óhajtotta a maga népének Istenhez való eljutá­sát. (Róm. 9, 3.) Bácskai Gusztáv FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK. Előző számunkban foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy ml jön a megtérés után Megállapítottuk azt, hogy ez a kérdés igen sok keresztyén embert tö'-t ©1. Amikor a feleletet ke­ressük, akkor Isten Igéjéhez fordu­lunk és ozutéji megnézzük, hogyan valósul meg Isten tanácsa, a bibliai példák a mai éleiben. ZAKEUS ÉS A TÖBBIEK Isten igéje arra tan't meg minket, hogy a megtérés döfitő változással jár s ez a változás bizony nem olyan egyszerű. Zákeusról tudjuk, hogy megtérése előtt milyen pénzsóvár ember volt és szívtelen az adózókkal szemben Behajtotta az adót, mert ebből származott a saját nagy jöve­delme. Miután azonban Jézus meg­szólította és otthonában felkereste, arra az elhatározásra jutott, hogy va­gyonát szétosztja a szegények kö­zött és négyszerannylt ad vissza azoknak, akiket becsapott. Nagyon jól tudta, hogy az ő esetében a meg­térés elszegényedést jelent, de merte vállalni, hiszen hitre jutott. Ugyanilyen változást láthatunk minden megtörtnél, csak kii'önféle viszonylatokban, akiket az írás be­mutat nekünk. Nézzünk mai példákat. Egyik igehirdetés ulán (pár évvel ezelőtt) egy kereskedő elhívott a la­kására. Este volt már, zárás után. Titokzatos arccal vezetett be az üz­letbe s csak ámultam azon, hogy vájjon mit akar? Felkattantotta a villanylámpát a mérleg fölött. Lát­szott rajta, hogy be’.ül nagy küzdel­met vív és keresi ennek kifejezésére a szavakat. így szólt: — Történelmi dolog előtt állok. Meg akarom mutatni a bűnömet, amely által vagyonom növekedett. Arca verejtékezett, keze remegett, amikor a mérleghez nyúlt. A mérleg­nek azon a felén, ahol a súlyokat tartja, barna papiros takarta a mér­leget, amelyet ráragasztott a fára. Letépte a papirost s alóla előcsillant egy pénzdarab. — Ez a pénz — mondta a keres­kedő — évtizedeken keresztül feküdt a mérlegen. Ebből a kicsiből lett a sok. Felvette a pénzdarabot és messze eldobta... Ez volt a kezdet folyta­tásai Más alkalommal egyik nőtestvér húsvét előtt két gyönyörű hortenziát hozott cserépben. Első pillantásra látható volt nagy értéke. Ki is derült, hogy hetekkel az ünnep előtt meg­rendelte s azóta szinte külön nevel­ték a virágokat. Mondom a mi nő­testvérünknek: hát a férje mit 6ZÓl ehhez a nagy áldozathoz? Huncutul mosolygott a szeme. — A férjem nem tud róla semmit. Jobb is így, mert akkor elkerüljük a nagy vitát. Jó ember ugyan, de nem min­dig érti meg azt, amit én szeretek... Megint más alkalommal ugyanígy hozza oltárunkra a virágokat. Meg­kérdeztem: — Most sem tudja a férje? • Elpirult. Biztosan várta a kérdést, de felkészült a felelettel. — Ezt már tudja. A többit is. Nincs már külön pénzem. A keresz­tyén emberek házasságában nem le­het titkokat őrizni. A családi közös­ségben az áldozat is közös, az áldo­zat öröme is. De így lehetne felsorolni sokakat. A diáklányt, aki mindig késve jött meg az iskolából azzal a kifogással, hogy mennyi külön dolga volt a ta­nulás után... Amikor az ige meg­érintette, akikor bevallotta, hogy ez a sok »küiön dolog« nem volt egyéb, mint sétálgatás a leánypajtásokkal s a napi események iskolán kívüli megbeszélése. A FOLYTATÁS NEM RAGYOGÁS Igaza volt a festőművésznek: a ke­resztyén éle' sok küzdelemmel jár s igazán nagy bűn lenne elhitetni a gyülekezet tagjaival, hogy a meg­térés csupa ragyogás, dal és gond­talanság. Az új élethez azonban erő kell, mindennapos erőt Ez az erő a megszólító igében van. Az ige adja a kezdetet s az ige segít a folytatás­ban. A mindennapos igeolvasásnál nem az a döntő, hogy mennyit olva­sunk belőle, hanem hogyan olvassuk. Teljes figyelmességgel és engedet ­ACÉLFALAK Acélfalak is csak annyit érnek, Amennyi lélek lángot mögöttük. Ha egyházunknak a hit a telke: Hitetlenséggel magunk megöljük. Hiába akkor dicső nagy ősök, Ezer viharral dacoló falak. Ha lélek nincs már: Herkulesek is. Acélfalak Is porba omlanak, Szalay Mihály mességgel. Az igeolvasás közösség Istennel. De szükséges a közösség a gyüle­kezettel is. Ebben helyet foglal az egymással való törődés és ez egy­másért való imádkozás is. Az imád­ságban var. azonban kísértés. Meg­figyelhetjük, hogy mennyire szeret­nek testvéreink (magunk Is) általá­ban másokért imádkozni s kerülik a magunk bűneiről való vallomást. A közösséghez tartozik a lelki beszél­getés is, amely legyen őszinte. Egy­szer egy leány keresett fel azzal a panasszal, hogy napok óta r.em tud imádkozni, segítsek rajta. Majdnem, elsüllyedtem ijedtségemben, mert én éppen Ilyen lelki erőtlenségben éltem akkor. Becsaphattam volna kegyes szavakkal, de inkább nem titkoltam el. Ebben az őszinteségben nyílott' meg számunkra a folytatás lehető­sége. Mind a ketten imádkoztunk azért, hogy imádkozni tudjunk! S ez nem maradt eredménytelen. Erő kell, a folytatáshoz, erői Le­gyen vigasztalásunkra, hogy a ml Istenünk nem elzárkózó, közönyös, rideg ür. hanem Atya, aki törődik velünk. Főképpen törődik azzal, hogy legyen kezdet és mindenekfölött le- gyen folytatás keresztyén életünk­ben. Ha másoknak >s vannak ilyen ta­pasztalatai (s bízunk abban, hogy bőséggel vannak), szívesen vesszük, ha megírják és ezzel is segkenek sok-sok vágyakozó testvérünknek. Horváth András Szombat esti közös imádságunk Boldog emberek. Zsolt. 1. s Az Isten iránti engedetlenségből mindig boldogtalanság származik. Az engedetlenség megbontja a »boldog Istennel« való közösséget, akitől származik minden boldogság. Ezeknek a boldogtalan embereknek leg­főbb sajátossága, hogy »állnak« az engedetlenségben, belemerevednek abba. Már nem Is akarnak szabadulni abból. Ügy hozzátartozik az éle­tükhöz, mint a naphoz a meleg. Ebből fakadóan csúfolkodó emberek, ítélkezők, mindig más bűneire mutogatok, saját bűneik miatt való bán- kódás helyett. Ezzel szemben, azok a boldog emberek, akiknek az ige, közelebbről Jézus Krisztus a gyönyörűsége. Az ilyeneket Isten megáldja olyan élet­tel, amely tele van gyümölcsökkel embertársaik javára és Isten dicső­ségére. Munkájukat Isten megáldja sikerekkel, sőt maga a munka lehe­tősége és végzése boldoggá teszi őket. VALLJUK MEG, hogy minden boldogtalanságunk engedetlen­ségből fakad. ADJUNK HÁUÁT, hogy Isten boldogságra hívott el bennünket és hogy megáldja az 0 nevében végzett munkát. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten ajándékozzon meg bennünket a vele való közösség boldogságával, gyümölcstermő élettel, jókedvvel végzett munkával, áldja meg a nyári konferen­ciák munkáját is embertársaink javára. B I B Ll A-OLVASÓ Július 12. Vasárnap. IV. Móz. 24:17, II. Kor. 4:8. Isten nem sötétben bujkáló, sötétség és bűn hatalmában tévelygő embereket akar látni a földön. Éppen ezért küldötte el »tündöklő haj­nali csillagát«, Jézust, a világ világosságát. Ahol a nap, a fény megjele­nik, ott tűnnie kell a sötétségnek. A bűn sötétjének is tűnnie kell, ahol a kegyelem napja, fénye, világossága megjelenik. Ez a világosság ragyogja be egész életünket. Lássák meg rajtunk, hogy mi Isten gyerme­kei, a világosság fiai vagyunk. (Olvasd még: Zsolt. 28.—Ez. 37:1—14.) Július 13. Hétfő. I. Mőz. 6:12, II. Kor. 5:20. A ránk tekintő Isten ma Is csak bűnös embereket lát. De ö nem akarja bűneink miatti pusztulásunkat. Szabadítót adott egyszülött Fiá­ban. Bűneink békétlenségéből békességre akar elvezetni a Krisztusban. Lehet békességet találni I A békesség fejedelmének szíve nyitva, békes­ség, bocsánat, kegyelem árad belőle. Menjünk Hozzá békességért, s az ő békességével a szívünkben járjunk békekövetekként az emberek között. (Olvasd még: Titus 3:3—7, — Ez. 47:1—12.) Július 14. Kedd. Es. 53:7, I. Pét. 4:1. A Bárány Krisztus ártatlanul értünk szenvedett. — Értünk adta éle­tét, áron megvett bennünket. Krisztuséi vagyunk. Isten kegyelme a miénk. Ez erősít bennünket minden küzdelmünkben, nyomorúságunk­ban. Nem a bűné, nem a Sátáné, hanem az övé a győzelem. Csak higy- jünk Benne. Váltsága, kegyelme, nyissa meg előttünk a kegyelmet talált bűnös új útját. (Olvasd még: I, Pét. 3:18—22, — Csel. 13:1—12.) Július 15. Szerda. Zsolt. 119:37, Kol. 2:18. A boldogság, a békesség titka: Krisztusra nézni s az Ő útján járni. Tudunk-e ezért imádkozni, hogy mindig Öt lássuk? Azért könyörögni, hogy az Ö útján járjunk? — Elkészített mindent számunkra az Űr. Sza­badok lehetünk. Akt a Krisztusban hisz, annak üdvössége van. (Olvasd még: Gat. 3:26—29. — Csel. 13:13—26.) Július 16. Csütörtök. Préd. 12:13, Róm. 12:1. Urunk akaratának útjára tanítgat bennünket. Szeretetének, kegyel­mének fényével akarja megtölteni szívünket. Tudjuk, mit tett értünk. — Mi szánjuk oda, adjuk oda magunkat Néki. Mily boldogság volna éle­tünk, ha elmondhatnánk az apostollal: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. (Olvasd még: Márk. 16:14—18. — Csel. 13:27—41.) Július 17. Péntek. V, Móz. 33S5, II. Kor. 12:9—10. Isten ereje bennünket akar megerősíteni. Vájjon mi az ö erejében bízunk-e? Erős, magabiztos embereknek tartjuk magunkat, vagy pedig bevalljuk erőtlenségünket? ö az erőtlenek erejét sokasitja meg... — Amennyire erőtlenek vagyunk magunkban, annyira erősek lehetünk az Ürban. Néki kell növekednie, nekünk pedig alábbszállnunk. Hatalmas erejét, kegyelmét, ajándékozza nékünk, csak nyissuk meg áradó ereje előtt szívünket. (Olvasd még: Máté 3:13—17, — Csel. 13:42—52.) Július 18. Szombat. Zsolt. 119:5, II. Tim. 2:5. A győzelmet szükségszerűen küzdelem előzi meg. 0 megküzdött értünk, hogy győzelmének áldása a mienk lehessen. Nekünk is küzde- nünk kell az 0 bennünk, való győzelméért, hogy szívünk ne a Sátán, a bűn barlangja, hanem az 0 otthona lehessen. Naponkénti küzdelem, a bűnbánat, a tusakodás az ő kegyelméért, kell, hogy kísérje életünk új útját. (Olvasd még: Ef. 3:14—21. — Csel. 14:1—7. — És. 62:6—12.) Schád Ottó i •.' - ..k ;8 , tuY.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents