Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-02-24 / 8. szám

4 EVANGÉLIKUS ELET A legszélsőségesebb és legveszedelmesebb szekta az amerikai eredetű Jehova tanúi Jehova Tanúi" a jelenlegi szekták között úgy számuk, mint tevékeny» ségi_ módszerük és tanaik tekintetében különleges irányzatot képviselnek. Elnevezés: Eredeti nevük „MüíleimiiiaS Daw* ßism“ („az ezeréves ország hajnal» pírja“) megváltozott és kút belőle „International Bibié Students* Asso­ciation“ .Nemzetközi Bibliakutató Társulat), majd People's Pulpit of Brooklyn (Népek szószéke Brooklyu- ban), azután Watchiower Bible and Tract Society (öntorony Biblia- és Traktátus Társulat), végül pedlig a Komoly Bibliakutatók Egyesülete, s 1931. óta Jehova Tanúi (És. 43:12. az érint). _ A gyakori névváltóatatásisaj a kü. Sönböző szakadásokat takargatták (Amer kában állítólag húsz önálló csoport van, Németországban egy úgy­nevezett „Szabad Bibliakutató Gyüle­kezet“). Vezetők. „Pastor“ Charles T. Russei (1852— 1916) amerikai prédikátor 1874-ben alapította a „mozgalmat“. Rutherford „Bíró“ (meghalt 1941- ben) lett az utódja, N. H. Knorr „Etnök“ azóta a szi- gorúan hierarchikusan (rangsor) ta­golt társul!álltaik a vezetője. Szervezel, Jehova tanúi „prédikátorok társula- tá“-nak nevezik magukat. Ezeknek a „prédikátorok“-nak (lentebb „pioui- rok“) egyik szűkebb köre részben közvetlenül alá van rendelve az „Örto® ronytársullat“ szigorú feMigyeletenek. A new yorki ,,főirodá“-nak; amelyhez „bibliaiskola“ csatlakozik; a világ összes fiókirodái aTá 'vannak rendel­ve. Aki a diktatórikus vezetőségnek ellent mer mondani, azt a sátán meg­szállottjának tekintik és kizárják. Az amerikai szekta-őrület legerőszako. sabb fajtája ez, mely bár áilamelle- nesnek álcázza magát Amerikában és valójában amerikai politikai célo­kat segít más országok élen. Számuk, Az egész világon 1950-be® kere­ken 14.000 „pioniir“-t küldtek ki, akik mint propagandisták legalább havi 150 órában működnek. Minden „Jehova Tanúja" köteles „hirdető" lenni. Több, miint 90 or­szágban 328.000 „hirdetőt" számoltak össze. Németország 47.800 „hirdető“- ve! az Egyesült Államok után a má­sodik helyen áll. A „hívők“ számát a statisztika nem állapítja meg. A Jehova Tanúinak száma a saját becslésük szerint Né­metországban 500.000, mások becslé­se szerint körülbelül annak a fele. Szolgálat készség. ' 1 A szekta amerikai ízű szolgálati Bta i szí lkával ámítja a világot. Az 1950. évre vonatkozólag 54.7 jnülil'ió szolgálati órát és kereken 16 millió utániátogailáist számoltak ösz- sze. Németországban a 47.800 „hir­dető“ a 9 milliót meghaladó szolgá­lati órán belül 4.6 millió utániéioga- tást mutat ki. Mindem látogatást kar­totéklapon tüntetnek fel, s a címet, az átadott iratokat és a közelebbi személyi adatokat is feljegyzik. 1947-ro vonatkozólag feljegyezték, hogy 181.071 prédikátor 86 országban 43,842.305 óra prédiikáoiós szolgála­tot végzett. Ez átlaghan 242 óra pré­dikáció« szolgálatot jelent (évi átlag). Itt is szokatlan bevetési örömöt és szolgátatkészséget tanúsítanak éppen az egyszerű „tanúk“. Az ilyen szol­gálatra mindenkit jól kiképeznek és mindnyájan készen tartanak megfe­jő'ő feleleieket és bibliai idézeteket bármilyen ellenvetésre, de leginkább mélyebb bib’iaismeret nélkül. Nit- zschkc (Dr. Kurt N.itzsehke: I>'e Zeu­gen Jehovas — eine kritische Betrach­tung Christi. Zeitschrift e nverleg, Ber­lin o. J. (1949.), 48 S.) beszámol egy tizenkét éves fiúról, aki Berlinben, mint „hirdető“ tevékenykedik. Közösség. Mint minden szektáná', úgy a Jehova tanúinál is a tagok relative kicsiny száma, s egymáshoz való sze­mélyes kapcsolataik teszi lehetővé az erősen szembetűnő közösségtudatot. Az egyes „tanúk“ nem riadnak vissza sem fáradságtól, sem áldozattól, ha remélk, hogy valakit meg lehet nyer­ni. Famati zinus. Ennek az igyekvésnek az ereje messzire túlhaladja a szokásos buzgó, ságot. Szokatlan elhatározottság éis akaraterő, tetterő és áldozatkészség a részben már említett kísérő jelen­ségek. Máskülönben jellemző náluk az egyoldalúság, a szinte „csőformá­jú“ látás, amely a szekta tagjait el­vakit ja más nézetekkel szemben. Ezzel párhuzamosan jelentkezik a tanulásra való készség hiánya. Tár­gyalni és vitatkozni nem lehet velük, mert ez hiábavaló, akármennyire be­lebocsátkozik is vciaki kedvükért a szektások vitájába. Meggyőződésük ereje, az említett közösségi áldozat- készség, nem ri'Jkán egybekötve jó szónoki tehetséggel és a vitatkozás­ra való kiképzés, mind hozzájárul ahhoz, hogy nem eredménytelenül foglalkoznak tagok toborzásával, Elblzakodot tság. Jehova tanúi a biblia kegyelmi ígé­reteit a saját közösségükre vonat­koztatják, különösen a Jelenések könyvéből a 144.000-re vonatkozó dl.- csőségteljes jövőt. Csak ők a vá­lasztott nép, csak 6k képv.seili.k az igazságot, Szere tétlenség. Az elbizakodottságnak megfelel a másik oldalon a szerete.lenség, amely- lyiel a más nézeteket megvetik. A szektáknál gyakori „ vagy feke.e, vagy feliér“ Jehova tanúinál különö­sen radikálisan jut kifejezésre: A „vallási, polit.kai és kereskedelmi ha­talmak“, tehát az egyház, az álíam és a gazdasági élet „a sátán intézmé­nyei“. Különösen az egyházak tagjai­nak a sátán szolgáiként való megne­vezése és megvetése nem feleli meg a bibliának az ellenséggel szemben gya- korlandó, még kevésbbá a feiebaráli és testvéri szerétéiről szóiló tanításá­nak; inkább a kimondottan gyűlő'kö- dő, általánosított leértékelés fordul elő beszédjükben és irataikban. Egy niémet koncentrációs táborból való szemtanú megemlíti a „biblia- kutatók“ gyűlöle'.'teljes kiifakadásait evangélikus és katolikus leMtósz-fo- golytáxsaikkal szemben, akiket „sá- tániszo!gák“-nak és „emiberrontók“- nak stb. minősítettek, míg az SS-őr- ség iránt feltűnő módon gyűlölet nél­kül, és inkább sajnálattal v.selked- iek, őket respektál iák, s «’ásítás és pozíciójuk szerint szo'gálták ki őket. Psztchopatotógikus vonások. A sok említett jellemvonás: fanatiz­mus, korlátolt látókör, elbizakodott­ság, szeretetleuség, türelme.lenség, de az eudéjnonizmus is, az az a földi­égi boldogság után való egyoldalú tö. rekvés, igen gyakori jelenség az úgy­nevezett nem normális egyénieknél, akikkel foglalkozni azonban az ideg- gyógyász illetékes. Orvosi értelemben ezek a jellemvonások aligha elegen­dők arra, hogy Jehova tanúinál a „vallási téboly téveszméi“JŐl, úgyne­vezett „paranoiásokéról lehessen be­szélni. Do tárgyi tagosán is lehetséges náluk „túlértékelt eszméket“ megálla­pítani. Képvise'ői áfáiéban a bete­gesség határán mozgó abnormis egyé. nek. A fan központja nem a kereszt, hanem a végső aranykorszak. Szinte minden szekta a keresztről való központi üzenet helyére más, többnyire 1»hülai és gyakran az egy­ház ál all e:hanyagait szentírásbeli igazságot állított és azt gyakran fan­tasztikusan eltorzította. Jehova tanúi­nál „a korszakok tervé“-« van a fő- hangsúly. „Az első ilyen korszak, illetőleg ,vifág‘ az angyalok kormányzása alatt balul ütött ki; a második sátánnak, az uzurpátorraak (bi'ior'lónak) az uralko­dása ailat valójában .gonosz világ* volt; a harmadik azonban az igazságnak és áldásoknak a korszaka lesz a föld minden nemzetsége számára" (Russel: Der göttliche Plan der Zeitlatex, S. 69). Holott nincs megírva: Csináljatok propagandái, meri elközclített az aranykorszak! Viszont meg van Írva: Térjetek meg, mert elközelíie.t a mennyeknek orszá. ga! Tanítások alapja. nem a Szentírás, hanem egyes bib­liai részieteknek önkényes és fan, taszákus ér.elmezése. Nem az Újtestamentum alapján ér- telmez.k az Utesimen.umot, hanem az Üj.esrnen.umol magyarázga.ják az Öiosíameniumból tetszés szerint vá­logatott részle.ek alapján. Egyes igéket összeiüggésükra való tek.n.et njíkül önkényesen alkalmaz­nak tanaik bizonyítása céljából. Ez­által a „biblalkuia.óik“ a Szentírás fölé helyezik magukat a helyett, hogy meghajolnának elölte. Btbiiamagyará- za luk főképpen így törénik: 1. Allegorikusán. Pl. Jób 40:15. s kk.-ben a gőzgépek és a mozdony­nak, Ézs. 60:8. s kk.-ben a repülő­gépnek és léghajónak, Náhum 1:3— 6-ban a vona.nak, Jób 33:34. és folyt, a rádiónak a megjövendölését értik. Jób három barátja pl. a már emlí ett politikai, kereskedelmi és egyházi ha» talmak, amelyek csábító erővel bír­nak, stb. 2. „Előrevetített árny" által. Így pb Dávid országa a jövendőbeli Isten- országának az eföreveített árnyéka. Amikor ez egyiptomiak Józseftől ke­nyere! kérnek és ér e marhájukat ad­ják el (I. Móz. 47:19—23.) abban I. Kor. 6:2Ó nak az árnyéka van előre­vetítve: Mert áron vétettetek meg, stb. 3. „A biblia szlmbó'íkus nyelvének feltárása“ által. Az a szó, hogy „hegy, valami módon uralkodást je’emt; a „Sion-hegy“ fs'en uralmának a jelké­pe; „Egyiptom“ az ördög szervezke­désének jelképe; a „föld“ Istenük a látható szervezete, stb. Tény, hogy az egyház keretében is akadt imiti-ainott hasonló allegónkus frásmagyarázat; az ilyenek azonban nem bírtak k'záróiagos jelleggel és nem >1 teli általánossá, mint náluk. Nyilvánvaló, hogy a Szentírás ilyen keseléséveJ mindent be lehet bizonyí­tani Luther a „Mennyei próféták elfen“ című iratában a bibliával szemben tá­rni sított ilyen el bírást „egyházi bű- vésimu'a'vlnynak“ nevezi. „Kezde kteremtő Is'en az eget és a földet. ,Ég* — az annyi, min' az angyalok és szellemi 'énvek — „föld* — az annyi, írvnt a tes'i teremímé- nvek — nem finom és helyes magva- rázat-e ez? Igenis, de hol marad mind a rae'Vt a szöveg? Mi módon aka­rom heVzonví'ani. hoi’V ezen a he­lyen ég és föld nem je’emli a teraná- szeVis eget és földe*, ahonvan nyel­vűink érti? Kedvesem, a természetes EVANGÉLIKUS ELET A magyarországi -*vangé!ikus egyete­mes egyház Saitóosz'álvának lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest. VIII. Ü!’ői-úf 24. Telefon: 142—074 és 130—886 Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry Lász.o szerkesztő. Budapest, III. Dévai Bíró Mátyás-tér !. Telefon- '62—635. Főmunzntá' sak: Benczúr László, Gyimesi Káro’y dr., Koren Emi!, Muncz Frigyes, Várady Lajos. Az evangélfzáció részéről Káldy Zoltán Előfizetési árak: Ft Egy hóra 5 — Félévre 30 — Negyedévre 15.— Egész évre 60 — Postatakarékpénztári csekk'z.: 20 412. Engedélyezési és terjesztés* szám: M E III B 70.33611948. Hungária H* lapnyomda. V„ Baicsy-Z-ilin-zky út 34. Fejelő«- Daka Isiván. nyelv császámő, fontosabb minden szubtilis, kihegyezett és szofiszíikus kö’,.ősnél; nem keli tőile eltérni, ha csak valamelyik kinyilatkoztatott h»t- ciikk nem kényszerít bennünket rá; különben nem maradna meg a Szent­írásnak egyetlen belője sem az egy­házi; bűvészek miatt.“ Nem az van megírva: „Magyarázzá­tok az Írást önkényesen!“ Hanem meg van Írva: Ku lassútok az írásokat! Tanítások főtartalma nem Jézus Krisztus, az élő Isten fia, aki a Szent Lélek által uralko­dik. gyülekezetében, hanem az „arany korszak", amely Jéz«s K r.szlusitak a földre való visszatérésével 1914-ben kezdődőit ©1. A Szentháromságról szóló tant el­utasítják (Mt. 28:19; I. Kor. 12:4—6, II. Kor. 13:13. stb. ellenére) és azt a „sálán gyártmányának“ nevezik. Jé­zus, szerintük teremlett lény (Mi. 11: 27; Kol. 1:15; Ján. 1:1—4; Gail. 4:4. és más ellenére), a „legmagasabb an­gyal“, aki az embereket olyan keres­kedelmi alkufélében kiváltotta, hogy vezethesse őket az ezeréves országba (Mt. 18:11. elleniére). Egészen hasonlóan a mohamedámiz. musnak a paradicsomról való elkép­zeléséhez ők is az arany korszakot E'dorádónóaik látják, tele földi örö­mökkel: a patrdarchák Kaliforniából „töké’etes rádióállomások útján igaz­gatják majd az egész föld ügyeit‘„ az örökké fiatal és halhatatlan embe­rek pompás „luxusautókban“ utazgat, nak majd tengertőMengerig; a gyász- kocsikból, majd gyönyörkocsik készül­nek s'.b. Mindezekről a tanokról a biblia nem tud semmit sem: „Isten országa nem evés és ivás .. Az sincs megírve: Legyenek hason- ía'osak az emberekhez, akik az Eído- rádónak örvendeznek! Viszont meg van írva: Legyelek hasonlatosak azokhoz az emberekhez, akk Urukat várják! A fan forrása nem teológiai, bibliai ittunk a, hanem egy sereg misztikus számolgatás, Erre jellemző az az út, amelyen Russel ef jutott legfontosabb számához, az 1914-hez: III. Móz. 26:18-ban olvassuk: „Hét­szert« keményebben megosíorozlak titeket a ti bűneitekért“. Így hangzik az eredeti szöveg is. Az angol fordí­tásban Russel hétszer helyett „seven times“-! olvas, ami angolul annyit is jelent, hogy: hét időszak. Egy időszak = 360 nap; egy nap = egy eV; 7x360 — 2520; a bab:leni fcgiság kezdető 606 Kr. sz. e. + 2520 = 1014! Időközein bebizonyuft ugyan, hogy Jeruzsálem pusz'urasa és a babíóniaii fogság nem 606-ba.n volt, hanem 597- ben, de ez őket nem érdekli. A második világháború, mint a le­győzőit sátán utolsó erőpróbája Dán. 11. szerint az Észak és a Dél kirá­lyainak a leszámolása. A jövőre néz­ve jósolják a demokrácia és a kom­munizmus ba'ta'mai közötti utolsó'le­számolást, az armageddoni döntő csa­pást, amikor:« Jézus mind a kettőjü­ket legyőzi, Tersteegen mondotta: „Isten gyér- melke vagyok, nem titkos tanácsosa“. Jehova tanúi tudták, és pontosan ki­számol iák az utolsó idők ezen esc mé­rveit (Mt. 24:36; 42. és I. Thess. 5:2 ellenére) és nem zavarhatják magukat azzal, hogy 0"ek. nem köve'keinek be; ilyenVcxr újabb számításokat véges­nek (Jézus visszakérését már 1s74-re, a patrlarchák visszatérésiét 1925-re széinf*o'.íák ki, s'b.). Ped'o; n'ncs megírva: S»ámolgassa- tok, nv--; nem ’érek vissza! V*1 zotí* mtf van írva: Äfnukalkod- jatok, amíg vissza nem térek! A tanítási hatása messzemenő irgalma'lanság, fanati­kus gyű'ölet mindenki iránt, aki nem tartozik kö séjflk. A sátán állítólag 606-ban Kr. e. az államokat, a kapitalista szervezeteket és az egyházakat azért al.pí'.oVa, hogy segítségükkel uralkodhasson. Különb" sen az egyház, „a nagy parázna" ál­tal elcsábítja a sátán a nemzeteket. Jehova tanúinak sokféle vádaskodása messzemenően nélkülöz: a árgyilagos» ságot és alaptalan. Különösen az ál« ■Iáimnál szemben hangoztatják meg nem a'Jkuvó, radikális, de csupán pasz, szív ellenállású kát, azonbán, ha meg is tagadják a katonai szolgálatot, az eskütételt és a közhivatali állásokat, adójukat mégis kifizetik és alávetik magukat az állami, tehát a „sátánt“ törvényeiknek. Jehova tanúi szerint még Isten ké* pe a haragos, bosszúálló Istennek a képe az irgalmas A yának a vonásai nié'l'kül, ahogyan Krisztus Jézus öt hirdette. Bizonyos, hogy ebben a te­kintetben ns'nden egyoldalúság káros. Magában Jézusban a „tökéletes em­ber“-! látják és „Jehova vezérábor» nagyának“, valamint a „nagy foj.oga- tónak“ nevezik őt, aki az ezeréves or* szagnak a kezdetén „vaskormányzás"- t fog felállítani a „legborzasztóbb vérfürdővel“, és „minden idők legna, gyobb mészárlásával", am ikor is „ki­irtják“ a sálán követőit. Ezalatt gya­korlatban mindenki ér.endő, ak: Je­hova tanúit elutasítja, főleg pedig az egyháznak a szolgái és tagjai. Ebben az országban „kezdettől fogva enge­delmességre kényszerít lelnek“ (Russel szerint). Ha valahol ily szere ''ellenül, sőt gyakran vérszomjas gyűlölettel ítélkeznek mások felett, mint Jehova tanúi, azt kell mondanunk: Pedi«» nincs megírva: Léid el fele- barátodat! Viszont meg van írva: Szeressétek testvéreiteket! Röviden ez a tanítás MbliacKieinies földi paradicsom ra­jongó. emberi álomképe. Pedig nincs megírve. hogv az em­beri kcpze'ődéa az u'olsö szó. V’szont meg van Írva Jézus Krisz­tusról: Én vazyoz az Első és az Utol- só, a kezdet és a vég! Óvakodnunk kell ettől a veszedel­mes szektától, és védeni ellene híve­inket! Thomas K'ans-nak a „Der Weg zur Seele“ c. folyóiratban megjelenít cikke ülőn BuchaPa Ödön Istentiszteleti rend Eudepeslen FEBRUÁR HÓ 24-ÉN Deák-tér: ti. e. 9, (úrv.) Rodcr Pál, «L c. 11, H. Gaudy László dr., d. u. O, Rőder Pál. — Fasor: d. ©. /410, Har­kányi Láezló, d. e. 11 Pásztor Pál, d. ix- 6, Pásztor Pál. -— Dózsa Györgyút 7.? d. e. ^10, Pásztor Pál. — Üllo'.-út 24.: d. e. %10, Falvay Jenő, d. e. 11 (úrv.) Takács József. — Rákóczi-út 57 b. d. e. 10. Szilády Jenő dr., d. e. % 12. Falvay Jenő. — Karácsony S.-u. 31.: d. e. 10, Grünvalszky Káro-y. — Óbuda: d. e. 9, Rrebovszky Gyula, d. e. 10, Dezséry László, d. u. 5, Bre^o*v?zky Gyula. — Bécszkapu-tér: d. e. 9, Galáűh Györpry, d. e. 11, Sréter Ferenc, d. u. 6, Evangéli- záció. —- Toroczkó-tér: d. e. 8 Sréter Ferenc. — XII., Tarcsay V.-u. 11.: d. e. 9, Glatz József, d. e. 11, Gat? József, d. u. 6, Ruttkay Elemér. — Dianr-űt: d. e. H9, Dankauser La~zlő. — Lc'hész- nevelő Intézet: d. e. 10, Ruttkav Ele­mér. — Fóti-út 22.: d. e. /^10, id. Ri­mar Jenő, d. e. 11, (úrv.) ifj- Rimár Jenő, d. u. 6, id. Rimár Jenő. — Váci- út 129.: d. e. 8, id. Rimár Jenő. d. u. 4, ifj. Rimár Jenő. — Zug'ó: d. e. 11, Scholz László, d. u. 6, Dene« Mikié* dr. — Rákosfalva: d. e. /212, Deres Mik­lós dr. — Tha1y K'lm'n-utca 28.* d. e. %10, Halász Ká’mán dr., d. e. 11 Ha­lász Kálmán dr. — KcJenföld: d. e. 9, Bottá István, d. e. 11, Bottá Ts'ván, d. u. 5, Rezessy Zoltán dr. — Német- völgyi-út 128.: d. e. 9 Rezeggy Zoltán dr. — Kőbánya: d. «. ^110, S’^rhló Gábor, d. u. 4, Zav László. — S’mor- utca: d. c. 11, Zay L' tIó. — Utász-u.: d. e. yi 12, Szteh’.ó Gábor. új onsoNÁx építését, javítását vállalja Riedes* Oltó orc^ora^vár Budapest, XIV., Füredi utca 41. Tel.: 297-023. Somogyi szics Használt bundák vétele. Bun­daátszabás. Szőrmebélések. V., Kossuth f.ajos-utea 5. Tele­fon: 186—091. Lealöbbe® fizet használt rádióért grammofonérf. fir ammo fon molor éri rád & csőért dr Tusnádi. Rád ó Városház-utca e. Telefoa: S85-132 Zongorák, pianinők. har­móniumok vétele. Tipold arongoraterem. Rákőczf-út hatvanegy. Tel.: 143—3SÓ. Zongora-teremben eladás­vét T. Szakmábavágó mun­kát vállal DARÓCZY mes­ter: 342—662. Aggíeleki- utca 5. CSyurn'lesfak, rózsák meg­rendelhetők. — Godó fa­iskola. Újszeged. Kérjen árjegyzéket. Hannőnium eladó. Szüle János harmónium készítő. Cegléd. XL kér.. 44. sz. Zongora, pianínó f vétel. Javítás, hango- > !ás„ értékbecslés. Sas- y várinál, Lenin-knrút 21. ^ Telefon: 428—81*. ____' Rá kóezi-6) ötven. zongora* teremben zongorák pia­ninók értékbecslése, han­golása! Telefon: 221—110. Harmonika. tangóharmo- n ka és gombofiharmonika íavi'á t, hangolást legol­csóbban válla’ok Hámori Károly Dembinszky u. 52 I 18 Vidékre postai ein térés Bármilyen könyvei legma­gasabban vásárolok; hely­ben kifzetem Könyvesbolt. Teleki Pál-utca 22. Telefon: hívó: 125-207. Fhye!em? Ha nvucodtan akar aludni motori és sz vaftvú' iőtátlásma » Oi^m^nlnd’ Budnops» Dózsa Gy. n 65 kell beszerezni. Javítást vál­lalok. Rábőezi-úf halvanb^ror* iOngTfPremb-n zon gorák. pianinók vé­tele. értékbecslése Telefon: 342—250. GsiHórt Votfel csillár Szem­től veaven Rész!^lj*e Is. Horváth M'hálv tér 1. (Baross-utca sarok J Minden típusú RÄDTÖT, hibásan is. grammofono- sat is magas áron veszek. Úrte merevek. Perjési rá­dió. Thök^lv-út 5 sz. A Keletinél. Tel.: 425—123. Megbízható mindenest ke resek. II. Zsigmond-tér & Cukrászda. A.VnCORS a teghatá o° | sa' b Ivúk-ze^írtó Ara S 5.80 forint. Nagy dro- f **1 iníin .•l,ó'TUej-k;Íp»'it 1« Harniőnium vétel. Zon­gora. pinninó javítás és bérlet Uhl'knál- Rákóczi- út S2. Tel.: 22Í—139. Szabást varrást szaksze­rűen evorsan tant'ok — Huma» Rózsi Somogyi Bé- la-iit 7 II 13 Kárpitosbúfor beszerzé 'éve forduljon bizalommal Oláh kárpi.oshoz. Megrendelést iavitás» vállalok Készáruk raktáron József-körút 68. 138—102. HAHMONUTM adásvétel. Javítás. IP-1: V.. T"r'k- utca 8. (Margit hídnál ) _ VálHIateknál elhelyezked­ne jogász, esetleg st-it:sz- tikusnak vagy anyagkeze­lőnek. Baditz, Miskolc» Főposta. Postán marad, Veszek porcelánt, étkész­letet. kristályt csillárt evőeszközt. festményeket. Domány. Nagvmező u!ca harmincnvolc (Ö utca «•*»- rok) Tel: 122—078. ______ So drony ágybetét, össze­csukó vaságy, gvermek­ágyak csőbútorok olcsón. Javítást csőbúíor festést vállal Prohászka, Zichy Jenő-utca 46 Kéizítcnél: hálók, reka­miék. garn úrák külön­féle hárokkszobák ió mi­nőségben-. Landler Jenő- u ca 14. (volt István-út), Gyümölcsfák. rózsafák. pirosbéM dió'ák fü^e'ák. ep-'j-p lánták máln'^ok- rok mandula. kanadai nvár s<-> rák Knefély Fa­iskola Ti Ina. Zongorák pianinók eladása, csere. bérlet, értékbecs­lés. Fenyőné. Lenin-körút nusAoníiat. TeLs 22S—S7®«. Szem?ivetf Linl József ől (Knanecz utódá.tóO I1 üllői-út 79 Orőkimádás temp om melleit Győgytea az egészség őr*’ Az összes enge- délvez.ett eyógyteák megbízható minőségben kaphatók: Nagy dro- gérláben, Bpest VIII.. József-körút 19. Rekamiék. külön Télék. jó kisipari munka. olcsón. Zichy Jenő-utea barmine- hároni. Kárpitosnál Gvermekszerető háztartási alkalmazottat keresek két gyermek mellé sürgősen j JeDntke-^s^ket kérjük az .Evangélikus Fl/>t“ szer­kesztőségébe. Üllői út 24. Telefon: 142-674. Vidéki orvos-család tiszta­ságszerető nőt keres min­den házimunkára. Választ a kiadóhivatalba. Oíszha ak. aauá iumok nö vénvek ha'eledel hőmé rők melegítők Papasáj'U b^.ilkák elesés iá'ékok Múzeum-korú' 10 Szcb^nné Mérő Klára és Burabásné Verő Lili gvors- és gépíró iskolája. Veres Pálné utca 14. Angol, fran­cia. német gyorsírás ta­nítás. Orgonahermónium 6 és H oktávos- 32 tői négylábas sípokkal, remek kivitelű eladó. 3 <2—882. Aggteleki­utca 5. Daróezy. Könyv "két, könyvtárakat magas áron veszek. Leve­lezőlap hívásra házhoz m^nv'-k Gyarmafhy k'"nyv- üzlet. VTT.. Landl'-’' JenŐ- u. 38. Tel: 226—566 Zongerainvftás. hans-dás ’ó'ól'á-sal Szakszó' fi becs­lés Srá\ ítía mt'sjtcr Ba- eoss-tér ecv Tel.: 3H6—476. Ot**»o^ák javítása. hangf'lása. vétel. Demény. Lázár utca 13. «Mcridor» kö’.őkészű lékkel m sé heic-^* h r f»si a Is­mer e;6 díjtalan Múzeum- korú» !0 Villp.nyborotvdkl P^ngefe­nőaépekl G-Iett? készülé­kek. Peng'-élesítés Auto Svphnnok. Mindent geran- c:ával! Vét 1. Oore. Lisz- kay. Somogyi Bála-út 16. Or^nnharmőniMni el^dó. Pedálos. hat síp~oros. két- mannálos. D'^é^v. VI., Lázár u 13. Operánál. HIRDETÉSI nÍJSZARÁS: Apróhirdetés szavanként 1 F, Kishirdetés mm soronién? 1 F. SzSveghirdeté^ mm soronként 2 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents