Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-11-16 / 46. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET a ÉLŐ VÍZ Hozzászólások a hannoveri konferenciához A halálról Földi létünket a helál zárja le. földi életünk során is szüntelenül Környé­kez minket a halál. Majd el-elragad mellőlünk valakit s ahogy időnk múlik, mindig többet ragad el szeretet teink és társaink közül. Ha így néz­zük a' halált: keserves élctscws az em­beri lét. Akár lemondássá', .kár belenyug­vással, akár félelemm<.'!, akar halál­megvetéssel gondo'unk a halálra, akár peaig a gondok alól ’aló felszabadu­lásnak tekintjük, a halál mégis csak elmúlás. , Zola Emil, a nagy író őszintén meg­váltja barátjának: »A hala! állandóan gondolataink mögött van és megmeg történik, hogy amint az éjjeli lámpánk fényénél feleségemre tekintek, észre>- veszem, hogy ö sem alszik, megtud­tam tőle, hogy 5 is a halálra gondol, mert borzasztó ez a gondolata »Memento mori!« — »Gondolj a halálra!« Ez a szállóige volt köszön­tése az Özséb esztergomi kanonok által alapított pálos-rendnek, hogv a rend tagjai mindig a halálra gondol­janak. . Ezzel szemben milyen más az ős­keresztyének derűs életszemlélete, ök a halált az örökélet születésnapjánál» tekintették s az elhalálozás évforduló- iáit örömemlékezéssel, jubileummal ünnepelték. Ezzel nemcsak Isten igé­iéről tettek bizonyságot, hanem Kr;sz- tusban való hitűkről és örömükről is. »Halottakért való sírást ne tégy.« (Ez- 24:17.) »Ne sirassátok a halottat és ne bánkódjatok, érte.« (Jer. 22:13) »Ne bánkódjatok, mint a többiek, akik­nek, nincsen reménységük.« •! Thess. 3:13.) »Örüljetek az Úrban minden­kor, ismét mondom örüljetek.« (Fii. 4:4.) Ezekben az igékben is a Krisz­tusban való örokéiet örömében nyi­latkozik meg az őskeresztyénség életszemlélete a halálról. Ezt a derűs szemléletet tükrözi a kata­kombák freskóinak derűs tavaszi szinpompája. Milyen távol áll tőle a gyász sötétsége és fekete szine. Egyet kér csak az egyház ősi népe: »Ments meg Uram minket az örök haláltól.« Isten Igéje ugyanis a halál a bűn­nek zsoldja. (Róm. 6:23.) Az ige sze­rint az ember bűnbeesését és bűnös­ségét és vele a halált az egész vi­lág szenvedi. »Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak meg­jelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem ön­ként, hanem azért, aki az a'.á vetette azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rot- hadandóság rabságától az Isten Fai dicsőségének, szabadságára.« (Róm. 8:19—21.) Avagy nem szenvedték-e meg az ember bűnét, például a háborút he- gyek-völgyek, erdők-mezők, kertek- szőlők, gyümölcsösök, állatok és az erdők vadjai? Isten teremtéskor teleti és életetadó igéje áldásában ezt mondja: »Szaporodjatok és sokasod­jatok és töltsétek be a földet és hajt­sátok birodalmatok alá.« (I. Móz. 1:28.) Isten nem pusztításra, pusztu­lásra és tömeghalált okozó háb >rúra hatalmazta fel az embert, hanem arra, hogy »munkával éljen belőle életének minden napjaiban«. (I. Móz. 2:17/b.) Nem halállal és pusztítással, hanem élettel és munkával kell, hogy betöltse a földet. »Életet és halált adtam élő­tökbe ... Válaszd azért az éle­tet, hogy élhess mind te, mind a te magod.« (V. Móz. 30:19) Isten ezt akarja. »Mert úgy szerette isten e világot, hogy az ö egy­szülött Fiát adta, hogy valaki hi­szen őbenne, el ne vesszen, ha­nem örök élete legyen.« A keresztyén ember az örökélet re­ménységében él. Isten nem engedi, hogy az ember számára az utolsó szó a halál legyen. . Az utosfó szót ö mondja ki. És ez a szó az élet. Ezt a szót mondta ki Isten akkor, amikor a Fiának olyan hatalmat adott, hogy halottakat támasszon fel, mint a naimi ifjút, a Jairus leányát, vaigy Lázárt. És ezt a szót mondta ki Isten akkor, amikor a Fiát feltámasz­totta a halálból. Krisztus feltámadása Isten utolsó szava a halállal szemben s mind­annyiunknak az örökéletet ígéri. Ugyanakkor azonban ez a szó ha­talmas bejelentés a világ emberi­sége számára arról, hogy Isten a földi éleiben is, az életet védel­mezi és nem a halált. A halál a bűnnek zsoldja s Isten azzal har­col a halál ellen, hogy harcol a bűn ellen.. A keresztyén ember a bűntől való megszabadulás és a bűn ellen való küzdelem magatar­tásával áll igazán az élet mellé s értékeli igazán az életet. Ez azt jelenti, hogy a keresztyén ember egész éle'e az élet szépségéért, igazságáért s reménységéért való élet. Minden küzdelme azok ellen van, akik az élet ellenségei. így állj Te az 'örökélet reménységében az élet oldalán. Szeresd az életet biz­tosító békét, harcolj érte s szeresd az életet jobbító törekvések hordozóit. Az örökélet hitében gazdagítsd új élettel az emberi életet. Dr. Gylmesy Károly I. Mondanivalómat 1. küldötteinknek a konferencián végzett munkájához, 2. az elhangzott előadásokhoz, 3. a vi- lággyűiés üzenetéhez fűzöm. 1. Egyházunk képviselői hitet tettek, hogy az egyháznak, — természetesen a Bibliában elmélyülő, tehát élő egy­háznak, amely elvetve minden »fölös gőgjét és alaptalan önbizalmát«, ke­resi az életképesebbet, a jobbat, az igazságosabbat — .Isten akarata sze­rint meg van és meg lesz a helye az új társadalmi rendben. Szolgálatunkban. önmagunkkal való vívódásunk között, megerő­sítő eligazítás számunkra dr. Vető püspöknek a világ lutheránusai ha­talmas táborát képviselő nagy­gyűlés színe előtt tett ama ki­jelentése, hogy a mi magyar evan­gélikus egyházunk úgy tekinti magát, mint »Istennek... a jö­vőbe kihelyezett egyházát.« Az elhangzott nyilatkozat alapján egyházunk úgy áll majd a világ köz­véleménye előtt, mint az az egyház, amely megtalálta helyét az új társa­dalmi rendben és a belső megújulás útját járja. 2. Isten az ő egyházára bízta a bé­kéltetés és lélekmeníés szolgálatát. E kettős feladat teljesítésénél ismételten fel kell vetni nekünk, akiket »Öréllóul« rendelt az Ur, aki számonkéri tőlünk, ihogv hogyan teljesíti hivatását az 'egyház a világiján — a felelősség kérdését. Múltbeli magatartásunkat meg­ítélte Isten, de egyben mentő sze­retettnek bizonyságát is adja ne­künk Krisztusban. Ennek alázatos elfogadása ad nekünk erőt arra, hogy szakítva veszteségeink fe­letti, tevékenységet bénító bánkó- dásunkkal, — éljünk helyesen az­zal a kimeríthetetlen gazdagság­gal, amit az Igében és a szentsé­gekben kaptunk. Nyilvánvaló, hogy a felelős egyház­ban, a kulturális és szociális vonatko­zásban eredményeket elért társadalom­ban, kell hirdetnünk azt a ma is élő Krisztust, aki az életet győzelemre vitte. Minden helyzetben meg kell ta­lálnunk annak a lehetőségét, hogy a reális valóságok alapján álló mai em­ber számára közel hozzuk és érthetővé tegyük új szavaikkal az örök igazságo­kat. Szolgálatunk tehát: az élő és éltető Ige korszerű hirdetése által »az élő Krisztus valóságának megértése« a gyülekezetben. 3. Bár a világgyűlésről a. közvetlen átélés tapasztalatával írt tudósítások és beszámolók szerint igen érezhető volt a különféle politikai és társadalmi szempontok érvényesülni akarása és Az élő gyülekezetnek alkotó ereje van Figyeljük meg egyházi intézmé­nyeink történetét. Minden intézmény mögött lelki közösség áll. A kezdet valamennyinél a próbálkozás kicsiny­ségének jelét mutatja, de amint nö­vekszik az érdeklődés és beigazolódik a terv, mindinkább bontakozik és szé­lesedik a szeretet szolgálata. Idő kell hozzá, amíg az egész gyülekezet ma­gának ismer el valamit, amit néhá- nyan kezdeményeznek, de azután an­nál erőteljesebb az áldozat és vele együtt az eredmény. A PÉCSI EVANGÉLIKUSOK gyülekezete a családias érzésben, az összetartásban, templomszeretetben és áldozatban jeles. Életének, munkájá­nak hire van az országban az evan­gélikusok között. Egy kultúrváros mozgalmassága ragadta magával, ösz­tönözte cselekvésre s ennek adott nagy lendületet az ébredés, amely fel­rázta a híveket. Az igének való en­gedelmesség, a szerteágazó szolgálat, az egyetemes papság elvének egész­ségesen mutatkozó ereje mélyíti a gyülekezet lelki életét. A gyülekezet­nek hatalmas szeretetotthona van. A SZERETETHAZ létesítése régebbi keletű. Még 1917- ben Baldauf Gusztáv, akkori pécsi lel­kész, egy dunai hajószeren esetlenség­ből épen megmenekült $ Isten iránt való hálából 200 koronás alapítványt tett, hogy ezzel indítsa el egy szere- tetifrtézmény szervezését. A jóakarat azonban csak 1931-re érett meg s ak­kor igen szerényen, háromszobás la­kást rendeztek be, amely 1933-ban már ötszobássá, 1935-ben már hat­szobás, később 18 szobás otthonná bő­vült. Idős, egyedülálló nőtestvérek, diáklányok, majd árvák voltak a lakók. A gyülekezet ereje akkor mutatkozott meg. amikor gyökeresen elhatározta az állandó otthon létesítését s ezért, még a háború előtt, megvásárolta a mai Szabadság-út 18. szám alatti volt szállodát. Az utcára néző épület falán íehér táblán a név: »Baldauf Gusztáv Szeretet-Otthon.« Udvara hosszú, dísz­kertes s a virágágyak ékessége a sok­színű tearózsa. VASARNAP REGGEL köszöntöttem be. A Mecsek felől áradt a tiszta levegő. Egv férfi széles moz­dulattal eepergette az udvart, a szo­bák felőli őszhajú asszonyok tekint- gettek ki az idegenre. Lassú moz­gásban, készülődésben voltak, hogy elinduljanak az istentiszteletre. Hu­szonnégy idős nőtestvér lakik a sze- retetházbam, valamennyi »néni«. Hu­szonnégy emberi történet húzódik meg arcuk mély vonásai mögött s bi­zonyára mindegyiktől lehetne valami izgalmasan egyszerű témát hallani ar­ról, hogy miért élnek itt,, távol az igazi családtól, ebben a kis családban Igaz, van olyan is, akinek senkije sincsen ... Az önérzetesség is közre­játszik. Némelyik nem akar a családja »nyakán élősködő.:«. Jó időben künn üldögélnek az udvaron s beszélgeté­sük beleballag az éjszakába. Olvas­gatnak, kötögetnek, sétálgatnak, nyu­galomban éldegélnek, öregesen, olykor- olykor »rangosam«. Vasárnapi ruhá­juk fényesen fekete, egy kicsit oly.in, mint ők maguk. De ne gondoljuk, hogy tétlenkednek és időt vernek nap­ról napra. ELRAGADÓ KIS SZOBÁK vannak itt, mindegyik a lakó bútorá­val, virágokkal, képekkel, szőnyegek­kel, csecsebecsékkel, szóval munkás életük eredményeivel. Minden darab egy-egy drága emlék. Nagyrészt nyug­díjból élnek, de vannak olyanok is, akiket teljesen az otthon tart el. Mária testvér, az otthon vezetője, de­rűsen jár-kel közöttük, pedig-pedig ugyancsak sok gondot jelent az igaz­ságot is, meg a szeretetet is egyfor­mán gyakorolni... GEYER ZOLTÁN lelkész az otthon ügyvezetője, a min­denes, a beszerző, s egyben az otthon rajongója. Azt mondotta: — A-gyüle­kezet szereteíe a gyermekek 'elöl az öregek felé fordult. Az árvák a gyüle­kezet gyermekei voltak, elfogadtuk áz időseket is magunkénak. Valamikor az otthon támogatta az egyházközsé­get, most fordítva van, évente négy­szer ad offertóriumot a gyülekezet. Nehézségűnk az, hogy nincs gazdasá­gunk s az egyéni támogatás mind­inkább gyérül, pedig a tüzelőről váló gondoskodás és az épület nagyon szük­séges javítása igen nagy terhet jelenít. Pillanatnyilag nem is tudjuk még ho­gyan «fogjuk OTiROldani ,\. Ald)>tt dolog, hogy Pécs városa részéről üzemi pH áfásban részesülünk s ami apróbb javítás akad, azt ezermeste­rünk, Kolozs János bátyánk végzi el. örömmel és reménykedéssel várjuk azt, hogy egyházunk országosan ke­zeli és támogatja majd ezt az otthont is a többivel együtt... E<«v kilenctagú bizottság áll a fenn­tartás élén. amelynek elnöke dr. Vísv Imréné, igazgatója Káldy Zoltán lel­kész. A lelkészek lemondtak stóla- díjaikról, hogy ezzel is az ügyet tá­mogassák ... ÉLŐ EGYHAZAT mutatnak szereteíintézményelnk. Már számtalan jelünk és bizonyságunk van arról, hogy egyházunk népe szeretette! gondol ezekre az otthont talált idő­sekre és másutt a nyomorék gyerme­kekre, azokra, akiket reánk bízott a mi Urunk. Az élet bizonyítéka az erő, az áldozat ereje s szent örömmel ta­pasztaljuk egyházunkban ennek kibon­takozását. Nagyon szükséges a rend­szeres gondoskodás s ebben elsősor­ban is az a fontos, hogy szeretet- intézményeink mögött álljon egy-egy egyházmegye. Isten áldása legyen azokon, akik beállanak a segítők sorába! Várady Lajos nem volt mentes a konferencia az elő­ítéletektől és félreértésektől, mégis a nagygyűlés Üzenete a lutheránus gyü­lekezeteknek szerte a világon hitbeli megerősítést, a szeretetszolgálatra biz­tatást ad. Mikler G. Sámuel dunaharaszti lelkész II. A rendelkezésünkre álló beszámolók­ból és ismertetett előadásokból kitű­nik, hogy a Világszövetség — nagyon helyesen — ma már több gondot for­dít és több időt szentel a döntő fon­tosságú teológiai kérdésekre. A nrg- beszél esek középpontja Krisztus, a a testté lett Ige, úgy, ahogy a refor­máció feltárta és további kutatás vé­gett a lutheránus egyházra ráhagyta. Amint Nygren püspök mondotta: »Ez a konferencia nem arra való, hogy megismételje a reformáció formuláit, hanem az a feladata, hogy új kiindu­lási pontról az egy. egységes evangé­liumot ismét átgondolja ég új szavak­kal fejezze ki.« Ez az elkötelezés, állította volna a konferencia középpontjába az éiő Igét; amely az egyház tanításának, életének, reménységének és isten­tiszteletének fundamentuma. Mind­ezzel irányt és célt kívánt szabni a reformáció egyházának a to­vábbhaladásra, mely nem lehet puszta tradlcionalizmus, mely té­velygésbe viheti, hanem határo­zott előrehaladásnak kell lennie Luther felé. Leverő, hogy a nagygyűlés nem tu­dott megszabadulni bizonyos poli­tikai megkötöttségtől s így az alapelvül lefektetett lutheránus világtestvériség ügye már eleve sebet kapott, ahelyett, hogy föld­rajzi, politikai, világnézeti elhelyez­kedésen felülemelkedve, egyesí­tette volna. Abban, aki a fő, a »Krisztusban.« Ruttkay-Miklián Géza gyóni lelkész III. Volt-e új mondanivalója a konferetu ciának?~$z'jnos nagyon kevés. A nyu­gati országok lutheránusságának ieo- iógiai látásában semmi új nincs. In­kább egy lassú, folyamatos fejlődésnek jelei mutatkoznak. Az összes hozzá­férhető előadások szálai nagyon ke­véssé érték el a gyülekezetei, amely­ben az egyház él, általánosságban azt lehet mondani, hogy íróasztalsza- gúak. Meggyőződésem szerint az újat, az izgalmasat, a mait éppen a ma­gyar delegáció megnyilatkozásai mutatták meg. Ezek a mai pro- , blémák teológiai vonalon: az egy­ház egyenlő a gyülekezettel. Is­ten igéje az egyház számára el­igazító hatalom, az egyház az igéből éi, azon áll a háború és béke kérdésében is. Az a meggyőződésem, hogy a követ­kező találkozó alkalmával a magyar delegáció szavának sokkal döntőbb befolyása tesz a konferenciára — mint azt a fenti teológiai problémák sejte­tik — mint amilyen most volt. A konferencia hiányai. A konferencia szerintem nem a világ lutheránussá­gának az összefogója volt, mert hiányzott több, úgynevezett ifjú egyház e's több keleti egyház, ügy látom — ahogy ismerem őket — mondanivalójuk meggiazdagította volna az enyüttlétet. Kevés volt a konkrétum a határozat tokban. Nem volt gvülekezetszerű. Nem tudta biztosítani a testvéri légkört, amelyben mindig nagy dol­gok történtek eddig. Gyanús szemmel, sőt ©'fenséges érzülettel viselkedett a többség a népi demokráciák kikül­dötteivel szemben. Éppen a magyar delegáció határozott és meggyőző munkájának eredménye volt az, hogy ez a szinte ellenséges magatartás Végül megenyhült. Erőss Sándor gödöllői lelkész Szombat esti közös imádságunk A GOLGOTÁI CSODA. Zsolt. 85. 9-14. »Igazság és békesség csókolgatják egymást« — mondja a zsoltárírói Az első gondolatunk az, hogy ez lehetetlen. Ha Isten az ö igazj Ságéval jön hozzánk, bűnös emberekhez, akkor nem lehet nékünk békessé­günk, hanem csak békétlenségünk. Az Isten igazsága »emésztőtűz«, amely felemészti a bűnös embert. Ja jnékűnk, ha az igazságos Isten jön hozzánk. Mégis jó arra gondolni, hogy lehetséges: »igazság és békesség csó­kolgatják egymást«. . Ez a csodálatos dolog a kereszten történt meg először. Isten az ö Fiát adta nekünk igazságul, Benne büntette meg a mi bűneinket i«. Aki hit által elfogadja Krisztust élete igazságául, annak békés- sége van. Annak életében az igazság és békesség csókolgatják egymást. Ha valaki megtapasztalta a saját életében, hogy milyen nagy dolog, amikor »az igazság és békesség csókolgatják egymást«, az megtesz mindent azért, hogy ez a csodálatos ajándék ne csak az övé, hanem mi­nél .több emberé legyen. VALIJUK MEG, hogy azért olyan hékéflen sokszor az életünk* mert saját igazságaink vannak, Krisztus igazsága helyett. ADJUNK HALAT, hogy a golgotái kereszten az igazság és békes­ség csókolgatták egymást és így nekünk is, egyházunknak is, nemzetünknek is ajándékoztatik ez a békesség. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy békesség legyen bennünk és körülöttünk a világban. Könyörögjünk egyházunk és államunk felsőbbsé- géért. Népünk sikeres munkájáért Az evangélizáció áldásaiért V 7 BIBLIA - OLVASÓ November t6. Vasárnap Ezsaiás 29, 15. Apcsel. 5, S—4, Nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk Isten ítélőszéke előtt önáltatás az, hogy titkokat őrzünk, melyekről nem esik majd szó. Isten szentsége nem tűri hazugságainkat. Ha eléje akarunk állni, járjunk vilá­gosságban. (Olvasd még: Jel. 4:1—11. Jel. 1:9—20.) Novmber 17. Hétfő. I. Krón. 29:11. Máté 26:63—64. , Tudnom kell, hogy az az Isten, aki színe elé állít majd, az örökkévalóság hatalmas ura. Mélységes alázattal kell készülnöm minden nap a vele való találkozásra Ez óv meg az elbizakodottságtól és ad erőt a hit harcához. (Olvasd még: Dániel 5:1—30. Jel. 2:1—7.) November 18. Kedd. Zsolt 40:4. Luk. 18:43. Nem vétkezhetek felelőtlenül. Isten hűséget vár tőlem a hit harcában. Ettől teszi függővé az örökélet elnyerését. Isten iránti hűségemet azzal mutat-' hatom meg legjobban, hogy szüntelen dicsérem öt. (Olvasd még: Zsidó 10:26—31. Zsolt. 130. — Jel. 2:8—11.) November 19. Szerda. Péld. 3:27. Máté 3:8. Ha majd Isten színe előtt állhatok, megtért szívvel, tudok-e majd gyü­mölcsöket mutatni életemből? A megtért éiet gyümölcsökben gazdag élet. Ilyen már az életed? (Olvasd még: Jóéi 2:12—18. Jel. 2:12-17.) November 20. Csütörtök. H. Mózes 3:6. János 14:9, Az Istennel való találkozástól csak addig félünk, amíg nem ismerjük őt. Amikor Jézus Krisztusban nekünk is atyánkká lett az Isten, vágyakozni fogunk a vele való találkozás után. Az utolsó idők jelei pedig nem a félelem, hanem az öröm jelel lesznek. (Olvasd még: Lukács 21:11—19. Jelenések 2:18—29.) November 21. Péntek. Zsolt. 34:2. Jel. 4;lt A megtérés lehetősége, mint kegyelmi adomány, Isetennek a jóságáról beszél. Nem zárta még le Isten a megtérés lehtőségét s így reménységem lehet az üdvösségre. Ezért a nagy lehetőségért áldjuk minden nap szüntelen az Urat. (Olvasd még; Jel. 2:1—5. Jel. 3.1—6.) November 22. Szombat. Zsoltár. 33:6. Jel. 2!:í,­Az üjjáteremtett (világ meglátása a feltámadáskor lesz számunkra nyil­vánvalóvá, de már rész szerint most is megvan. Vájjon, ennek az új világnak tagja vagy-e? (Olvasd még: I. Péter 4:1—7. Ezsaiás 35:3—10. Jel. 3:7—12.) Jurányi István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents