Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-08-17 / 33. szám

XVII ÉVFOLYAM, 33. SZÁM. Egyes szám ára: 1 forint 40 fiBer 1952. AUGUSZTUS 17c;

Dr. Vető Lajos püspök nagy beszéde a Lutheránus Világszövetség hannoveri gyűlésén

J7gyházunk életének és munkájának alapja és lényege az Írtén igéje s annak hirdetése. Igehirdetésünk erősen krisztocenlrikus jellegű és hitvallásos. A prédikációkul, bibiiaórákat s az evangelizációs munkát is ez a krisztocentrikus, hitvallásos beállítottság jellemzi. Igehirdetésünk nyelve egyszerű, világos. Az iyehirdelők egyszerűen és természetesen tesznek bizonyságot arró[ a feltámadott és élő Jézus Krisztusról, aki ártatlanul szenvedett és kait meg értünk a golgotái kereszten, amit a mennyei Atya kegyelmesen elfogadóit vál'tságul bűneinkért, s aminél fogva lehetséges a Krisztusban vetett hit által bűneink bocsánata, a megigazulás és a Szentiélektől való újjászületés által az új élet. Ennek a központi témának a természetes etikai konzekvenciájaként jellemzi igehirdetésünket az ige szociális követelményeinek erőteljes kihangsúlyozása.

Közismert dolog ugyanis, hogy Magyarország a második világháború végéig szociális rendje szempontjából rendkívül elmaradott, fél- feudális ország volt az anyagi javak roppant aránytalan és igazságtalan elosztásával, amit világosan jellemez az az egyetlen tény is, hogy az ország földjének túlnyomó része az arisztokrácia és a katolikus főpapok birtokát képezte. Az évszázadok folyamán többször lángragyulladt forradalmi megmozdulásokat, amelyek tekintélyes részben vallásos gyökerekből táplálkoztak s amelyekben a magyar protestantizmusnak jelentős része volt, a Habsburg-dinasztia mindig kegyetlenül vérlbefojtotta és letipprla. A második világháború után azonban a radikális reformok egész sora valósult meg, Magyar- ország a szociális forradalom útjára lépett.

Milyen volt az egyház és a hívek magatartása ebben a szociális forradalomban?

Stewart W. Herman, az Egyházak Világtanácsának akkori magyarországi előadója 1947 tavaszán Magyarországon járt, majd visszatérve, 1947. júliusában cikket írt The Lutheran című közismert egyházi lapba. Cikkéből idézzük a következőiket: „Magyarországon sízioiros párhuzam van a politikai forradalom (mely határozottan azon van, hogy eltörölje az ósdi feudális rendszer végső maradványait) és a vallásos forradalom közölt, mely kész feláldozni az egyház „szerzett jogait“ és különleges privilégiumait. És hasonlóan szoros párhuzam van a politikai reakció (mely kész minden változás ellen harcolni, minden társadalmi reformot „kommunistának“ bélyegezve meg) és a vallásos reakció között...“ Az a vallásos forradalom, amelyre Stewart Herman céloz, valóban elemi erővel tört fel a magyar keresztyénségben, főleg a protestantizmusban. A. szörnyű pusztulás után. az ország romjai fölött síró népünk körében hatalmas erővel és világossággal szólalt meg Isten igéje, mely mindenekelőtt bűnbánatira szólított fel bennünket, nemcsak a háború bűnei miatt s mert azok létrejöttében az egyházak is közreműködtek, hanem az egész régi bűnös társadalmi rendszer mialt. melyet e világi előnyökért az egyházak is támogattak. Istennek ez a bűnbánatra, ugyanakkor életű jutásra indító igéje először a református egyházban, fíe- reczky Albert püspök ajkán tört fel, de csakhamar csatlakozott hozzá evangélikus egyházunk is, De- Zséry László püspök, akkori egyetemi lelkész fellépése nyomán.

Mindenek előtt azon kellett bánkódnunk, hogy nem hallgattunk engedelmesen Isten igéjére s ennek következtében mi is tánioga’ői voltunk annak a vatikáni ihletés alatt álló u. n. keresztyén kurzusnak]

amikor Magyarországot Mária országának nevezték s mely az első világháború után lépett fel hazánkban és amely nacionalista, antiszemita és főleg szocialista és kommunista ellenes magatartásával kihasználatlanul hagyta elmúlni az akut társadalmi kérdések megoldására felkínált alkalmakat s amely népünket és egyházunkat belesodorta a szégyenletes hitleri rablóháború támogatásába.

Aki nem élte át mindazt, amit

mi Magyarországon átéltünk, nehezen érti meg talán, hogy az így nagy erővel végzett, bűnbánóira és megtérésre hívó evangélizációs munkának miért voltak akkora tömegsikerei, De még nehezebben fogja megérteni azt, hogy Isten igéjének hatására ma már alig van protestáns lelkész Magyarországon, aki ne váltaná, hogy a második világháborúban Isten igazságosan ítélte meg hazánk és egyházunk régi rendjét.

Ebben a bűnbánatiban Isten igéjének irányítása mellett kaptuk meg annak a lehetőségét, hogy Isten iránti hálával fogadjuk el hazánk újjáépítése közben kialakuló új társadalmi rendünket s most már ne régi előjogaink mindenáron való megtartásának és visszaszerzésének

módját, hanem szolgálatunk helyét keressük.

Ezért a bfinbánat mellett Magyarországi evangélikus egyházunknak második belső '• ismertetőjegye az, hogy igyekszik eloszlatni a dolgozó tömegekben az egyházzal szemben, valljuk be, joggal fennálló bizalA hitben az emberek nem veszítik

el egyéniségüket, vérmérsékletüket.

Péter egészen más volt, mint János, Pál egészen más, mint Appollos.

Augusztinus is más volt, mint Luther. Isten nem azt akarja, hogy népe sablonokban élje ki a keresztyénségét. Nemcsak az imádkozik, aki lehajtja a fejét, vagy összekulcsolja a kezét. Lehet imádkozni munkaközben is, ösz- szekulcsolt kéz nélkül is. Isten nem azt akarja, hogy övéit kontyba rakott hajukról ismerjék meg, nem akarja, hogy mindenki ugyanazzal a mondattal (sokszor azonban inár csak megmerevedett «keresztyén frázisokkal») fejezze ki Istennek s/.eretetét. Minden ember más, s így minden hívő is más. Másként keresi Istent a logikával megáldott ember és másként az egyszerű szív, de mindegyik Istenkeresés lehet. Vannak Tamások és vannak Na- tátűelek, de azért mindketten tanítványok, mint ahogy a Zebedeus fiák is azok voltak.

Ne essünk mi Istennek mai népe a korintusíjk ilélgetésébe. Ezt a jogot mii csak bitorolhatjuk az Istentől, de nem kaptuk meg azt. Azért, mert mi szegények vagyunk, ne essünk abba a tévedésbe, hogy a Szentlélek is az. Minden ilyen itélgető magatartás hitellenség. Nem hiszem el a Szentlélek- ről. hogy a hitet ezer színben tudja adni, hogy Isten gazdagon ajándékozó Isten. Inkább, amikor látjuk ezeket a színeket, ámu’junk el Isten gazdagságán.

De figyelmezteti az övéit Pál arra is, hogy a szolgálatokban is különbség van. Nem mindenki egyformán szolgál. Itt sincs unifonnizátódás. Hiszen a szolgálatot mindig az Isten ajándéka határozza meg. Van, akinek a tanítás ajándéka adatott, van akinek a nyelveken szólás, Egyik ember a bizonyságtételével, a másik a bölcsesé- gével, de mindegyik... szolgál. Nem lehet mindenki Luther, mint ahogy nem lehet mindenki Blumhardt sem;. Ha a gyülekezet sablonizálja a szolgálatokat. tulajdonképpen elzárja magát Isten sokféle ajándéka elől. •

Igen nagy, veszélye ez a «korintusi

matlanságot. Ez csak úgy történhetik, hogy az egyházak korunk hazai és világproblémái közölt erkölcsi erejükről tesznek bizonyságot, ami konkréten két formában történik: befelé úgy, hogy az egyházak teljes erejükkel támogatják azt a nagy munkái, mely az ország szociális újjáépítése érdekében folyik, kifelé pedig úgy, hogy oda- adóan kiveszik részüket a világbéke megmentéséért és az új világháború elkerüléséért folyó küzdelemből, korábbi tapasztalataink alapján jól látva, hogy világméretekben ma ugyanaz a helyzet, mint volt a két világháború között a kis Magyar- országon, amikor a keresztyén egyházak segítségével próbálták megakadályozni a szociális haladást, s amiért bennünket az Isten a második világháború szörnyű pusztításaival olyan igen megbünteteti. A magyar protestáns egyházak a tömegek bizalmát részben már meg Is nyerték, ilyenformán az egyház bűnbánatához természetszerűen kapcsolódik az új élet, a magyar keresztyén egyházak, köztük evangélikus egyházunk belső megújulása és megerősödése is.

Mért nem vitás, hogy a magyar evangélikus egyház a többi protestáns egyházakkal együtt ennek ® belső megújulásinak és megerősödésnek az útját járja. Számos külföldi látogatónk közül idevomatko- zólag csak a legutóbb, ez év tavaszán Magyarországon járt Dominique MicheUt, az Egyházak Világtanácsa segélyügyi alosztályának titkárát idézem, aki a budapesti

magatartás» mai keresztyénségünknek is, bár legyen, hála Istennek, ma már sokkal inkább tudjuk elfogadni a különféle szolgálatokat. Nem mindenki evangelizátor, s nem mindenki tanító. De jaj annak a keresztyénnek, amelyik akár egyik, akár másik elöl elzárja magát. Megkevesbíti Istennek munkáját önmagán, aki így cselekszik. A szolgálat érettünk adatik s ugyanaz az Isten, a minket megváltani igyekező Isten áll minden hitből jövő szolgálat mögött.

Végül figyelmezteti a korín tusiakat Pál arra is, hogy a cselekedetben is különbség van. Itt sincs sablón és végzetes egyezés a keresztyének között. Az egyik nyugodtan megteheti azt, amit a másiknak már nem szabad megtenni. Nem mintha Isten tiltaná meg. hanem mert «gyenge» vagy «erős» a hite. Gondoljunk a bálvány- áldozati hús evésével kapcsolatban mondott szavaira az apostolnak. Vagy a házasság kérdésére. Vannak dolgok, amelyekre Jézus is azt mondotta: «aki beveheti, vgve be!» Az, hogy sír valaki egy koporsó mellett, az még nem jelenti annak hitetlenségét, vagy ha néha szórakozik, azért még nem kell okvetlenül az «Istentől elrugaszkodott» embernek lennie ... stb.

Lássuk meg: Isten gazdagabban működik és munkálkodik, mint azt mi elképzelhetjük. Ne küldjünk valakit egyenest a pokolba, csak azért, mert másként cselekedett, mint ahogy mi cselekedtünk volna adandó alkalommal. Péter is elővette kardját a Krisztus védelmében, hogy Málkust halálra sújtsa s bár Jézus vissatetette hüvelyébe, nem küldte kárhozatra őt. Tanuljuk meg megérteni egymást a hitben is, s elfogadni a lövőket Istentől.

Ne felejtsük el, ahol Isten Lelke munkálkodik, ahol megszólal az evangélium, ott mindig gazdagon árasztja szét Isten az ő ajándékait. Ne másokat bírálj! Nézd meg, mit kantái! Milyen ajándékot az Istentől. Állj meg abban és töltsd be szolgálatodat!

Takács József

ökumenikus Bizottság ülésén egyenesen megkért bennünket arra, hogy azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket az elmúlt hét év során szereztünk, siessünk segítségére a nyugati egyházaknak, amelyek a dolgozó tömegekkel való kapcsolatukat egyre jobban elveszítik.

És itt legyen szabad megemlítenem, hogy egyházunk népére soha nem tapasztalt módon nehezedik rá ezekben a napokban az ökumenikus felelősség tudata. Isten igéjének tiszta zengése megtanította arra, hogy az igéhez kötött egyház valóban felelős mindazért, ami a nagyvilágban történik.

Ezért szentel nagy figyelmet egyházunk népe ennek a Németországban folyó Lutheránus Világgyűlésnek is, jól tudva, hogy a darabokra szaggatott, még hét évvel a háború befejezése után is békeszerződés nélkül vergődő Németország problémájának a mielőbbi békés megoldása mennyire fontos, mennyire szükséges, nemcsak magukért a németekért, akiknek nagy fia volt Luther Márton, s akire ma is minden evangélikus magyar ember büszkén és Isten iránti hálával gondol, hanem minden becsületes emberért, minden becsületes keresztyén emberért s magáért a keresztyénig egészéért is. Vajha ez a 'taggyűlés, mely az élő ige alapján felelősnek tartja az egyházat mindazokért a dolgokért, amelyek a nagyvilágban itörténnek, hathatósan támogatná a békeszerető népek és mindenekelőtt a német nép hő óhaját, hogy végre megszülessen az p£ységes, demokratikus, békeszerető Németország, mely egyedül méltó azokhoz a nagy emlékekhez és értékekhez, amelyeket a reformáció révén adott az emberiségnek!

Miután egyházunk egyetlen lényeges feladatát, munkájának értelmét az ige tisztán és igazán, való hirdetésében s ennek nélkülözhetetlen tartozékaként a szentségieknek Krisztus Urunk rendelése szerinti kiszolgáltatásában látja, sok minden, ami korábban igen lantos egyházi munkának látszott, magától értetődően liámlik le róla. Egyre inkább kell belátnunk, hogy a keresztyén nép és a keresztyén állam képzete illúzió volt, s az illúzió nemcsak az állami és társadalmi, hanem az egyházi életet is megromlottá. Ugyanakkor annak a felismerésére is eljutottunk, hogy az ige nem az állítólagos keresztyén társadalomban, hanem a keresztyén gyülekezetben hangzik és hirdettetik. Egyre világosabban látjuk, hogy a keresztyén egyház életformája a gyülekezeti életforma, ami különben Luther felfogásának és az Ágostai Hitvallás tanításának is megfeleli. Az a lényeges, hogy az ige körül legyen gyülekezet, legyen egyház s óvakodunk attól, hogy mint régen, darabokra bontsuk a gyülekezetét különféle autonóm egyesületekkel. Külön bibliaórák a felnőtt férfiaknak, nőknek, fiataloknak, gyermekbibliakörök és istentiszteletek most is vannak, de egyre helyesebbnek látszik az, hogy a gyülekezet főistentiszteleteinken legyen együtt Isten igéjének hallgatása és tanulása céljából.

A magyar evangélikus egyháznak teológiai alapon való koncentrálódása az egy szükséges dolog köré vonta maga után külső szervezetének nagyszabású s a folyó év első felében megvalósult reformját. Az egyház közvéleménye, de különösen lelkész! kara már rögtön az első világháború után sürgette ezt a szervezeti reformot. Az első világháború befejezéséig a magyarországi evangélikusok lélekszámú körül-' belül másfélmillió volt. A trianoni békeszerződés következtében ez a szám félmillióra csökkent, miután az evangélikusok nagy tömegei maradtak vissza Csehszlovákiában, Erdélyben (Romániában) és a többi utódállamokban. A valamikor más- félmilliós evangélikus egyház legfelső vezetését négy püspökség s ezenfelül még az u. n. egyetemes felügyelői iroda látta el. Ez a hatalmas apparátus továbbra is megmaradt az első világháború befejezése után, tehát akkor, amikor a magyarországi evangélikusok lélekszámú egyharmadára csökkent. Már a két háború között is nyilvánvaló volt, hogy ekkora apparátust a félmilliós evangélikus egyház tagjai a saját erejükből fenntartani képtelenek. Fenntartása nem is volt le- hetsiéges másként, mint úgy, hogy] az egyház főleg államsegélyből élt. Már az első világháború után nyilvánvaló volt, hogy négy püspökség, és ezenfelül az egyetemes felügyelői iroda túlméretezett az evangélikus egyház lélekszámúhoz és anyagi teherbíró képességéhez vi- szonyíttva. Hogy ez az aránytalanság megszűnjön, ült össze 1934-ben a magyarországi evangélikus egyház törvényhozó szerve, a zsinat. Ez a zsinat azonban ezt a már erőteljesen sürgetett reformot nem bírta tető alá hozni. A Hortihy-kor- szak soviniszta és irredenta politikája ebben megakadályozta. Ez a soviniszta irredentizmus ugyanis azt állította, hogy a régi másfélmillió^ evangélikus egyház egésze Szlovákiával és Erdéllyel együtt hamarosan visszakerül Magyarországhoz és akkor a négy püspökségre és az egyetemes felügyelői irodára továbbra is szükség lesz. Ez az állapot 33 évig állott -fenn. Hogy az p mögött a magatartás mögött meghúzódó nem teológiai szempont mit jelentett a magyarországi evangélikus egyház ökumenikus kapcsolatai tekintetében a szomszéd államok evangélikus egyházai felé, arra nézve mi sem jellemzőbb, mint hogy pl. a magyarországi és a szlovákiai evangélikus egyház között, ahol az első világháború után csakhamar: két új püspökség alakúit, úgyszólván semilyen kapcsolat nem volt

A mögöttünk lévő évek alatt az igét hittel, engedelmesen hallgató magyar keresztyénség előtt egyre világosabban bontakozik ki az egy ház mai feladata, melyet konkrét helyzetében Istentől kapott.

Ennek megfelelően a magyar- országi evangélikus egyház a többi magyar egyházakkal, a reformátusokkal, a baptistákkal és a metodistákkal is együtt, úgy tekinti önmagát, mint Istennek azt az időben előre, mintegy a jövőbe kihelyezel: egyhazat, mely máris sikeresen birkózik azokkal a problémákkal, melyek előbb-utóbb mindent egyháznak a problémáivá lesznek az egész földkerekségen, nevezetesen akkor, amikor a régi, elavult társadalmi rendszert a jövő társadalmi rendje fogja felváltani. Meggyőződésünk szerint Istentől való az egyház is cs az igazságosabb szociális rend is.

Ha az egyház a múltban ki is vonta magát az alól a feladat alól, hogy az emberiség jobb társadalmi rendjéért munkálkodjék s emiatt vannak elsősorban súlyos ellentétek az új társadalmi rend elméleti és gyakorlati zászlóvivői és az egyházak között, bizonyos, hogy az) egyháznak Isten akarata szeri ni meg van a helye és meg lesz a helye az új társadalmi rendben is. Mi ezt a helyet keressük a Magva*! Népköztársaságban s azokból a rövid számadatokból, amelyeket tájék ózta tóm legelején felsoroltam, nyilvánvaló, hogy ezt a helyet Isten kegyelméből részben már meg is találtuk.

Készülj az Ige hallgatására!

Szentháromság u. 10. vasárnap.

Textus: I. Kor. 12:1—11. v.