Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-04-08 / 14. szám

*

ICsendes elmélkedés hazám felől

A hsat nem misztikus fogalomi A

haza, a magyarnyelvű biblia, a háborúban leégett és azóta újjáépült óbudai evangélikus templom, az édesapám, aki után. 14 éves koromban árva maradtam, az iskola, amelyben nevelkedtem és amelynek befejezése után még többet kellett tanulnom, a feleség és a gyermekek, akikről gondoskodnom kell, az emberek a zsúfolt autóbuszban, akikkel együtt utazom a munkahelyemre, a nagy textilgyár, amire szemben az ablakommal még egy emeletet húznak, az országút, amit most javítanak, az új híd, ami félszélességben kész s amiért mindannyiunknak még öt évet kell dolgoznunk, hogy befejeződjék egész szélességben, a népdal, amit a gyermekkórus rádión keresztül csal a szívembe, — a kenyér, amit frissen megszegünk, a sonka, amit húsvétra mesz- sai Dunántúlról küldtek s a szappanjegy is, amivel országosan osztozunk a készleten, az ötéves terv, ami alatt országot építünk, a Parlament, a Tudományos Akadémia, a gyermck- bölcsöde és a sportpályák, az üdülőhely és a bánya — ez mind a haza. Emlékezem az ifjúságomra. Mindez akkor nem volt világos. Titokzatos, szent fogalomként, szinte a pogány vallás varázsszavaként zengett a szó: „haza“, melyért „élned, halnod kell“, ez a szép háromszínü fogalom azonban sohse lehetett elég konkrét. Később arra emlékszem, hogy minél érettebb lettem, annál inkább éreztem, hogy ez a szó: „haza“, ösz- szekapcsolód.ik bennem néhány többivel, így: „az én elmaradott hazám“. Azv.tán jött a második világháború s hogy az évek teltek benne, annál inkább így formálódott bennem ez a mondat: „az én szerencsétlen hazám“. Akkor már konkrét volt mindaz, amit a haza szóban értettem.

Akkor ex volt a haza: özvegy édesanyára, akiről az ostrom hosszú hetei alatt nem tudtam él-e, hal-e, feleségem és gyermekem, akik éheztek és rettegtek, letépett drótjai a budapesti villamosnak, leégett gyár, leégett templom, hídroncsok közt hömpölygő Duna, mely mintbarrikúd szakít el a túlsó parttól, ajkunkra fagyott nóta, éhség, az utcákra kiömlött szenny, szervezetlen, törvé- nyenkívüli ország s egy hatalmas lelkiismeretfurdalás, hogy én és mi mindezt úgy tűrtük, hogy nem vetettük oda testünket ez elé a pusztulás elé. S 1945. tavaszán mind több magyar emberben s bennem is napról-napra bizonyosabban megfogalmazódott a vallomás így: „Az én felszabadult hazám.“

Isten úgy rendelte, hogy a mi új

életünk éppen tavasszal kezdődött. A nap mindig melegebben sütött reánk s a földet megművelték azok, akiké a föld, a gyárat üzembehelyezték azok, akiké a gyár s az országot kezébe vették azok, akiké ®z ország, vagyis kezébe vette a nép. Nem voltunk optimisták, de reménység volt bennünk s a reménység és a reménységtől fűtött elszántság csodát teremtett a földünkön. Nem tudok feledékeny lenni, mert Isten ezekben a napokban és ezekben az években minden nap újra tanított hálaadásra, engem és a magyarok millióit. Felvettük a munkát és beértek a munka gyümölcsei. Az utunk mindig világosabban bontakozott ki. S ez az út, talán eddig legvilágosabban, történelmünk minden fordulata között, félreérthetetlenül vezetett át a múltból a jövőbe. Ez volt a fel- szabadulás. Isten, a mi hazánk drága földjén bombatölcsérekkel, üszkös házromok kupacaival és domborodó sírhalmakkal tett pontot a múlt után. Űj kapavágásokkal a kiosztott földön, új Martin-kemencékkel, új iskolákkal s a visszanyert élet ezer jelével nyitotta meg történelmünk új lapjait. Történelmünknek ezek a lapjai nem arany-lapok, ahogy, azt régen a haza misztikusai újta

mtnáSg Ígérték népünknek, banán m

munka, az erőfeszítés, a másokért való áldozat és az országépítés hőseinek (s a szürke mindennapi ember lett a hős) verejtékéből és szíve vérével íróit lapjai. Történelmünknek ezeket a lapjait nem egy király íratja íródeákjával a kancellária számára, hanem tízmilliós példányszámban írják azok maguk, akik csinálják és akik számára készül, a munkában elfoglalt magyar emberek.

A felszabadulásnak et a története

hatalmas események, forradalmi változások fényeivel hömpölyög előre. Felszabadultunk a reménytelenség és a pusztulás háborús igézetéből. Felszabadultunk a némtet imperializmus évszázadokon kérésziül rajiunk ' taposó csizmái alól. Felszabadultunk a feudalizmus és kapitalizmus társadalmi „rendjéből“, társadalmi előítéletekből és a társadalmi megkülönböztetésiek fertőzőiéből. Tudományos előítéletek, babonák, kleri- •káüzmus, és haladás-ellenesség bilincseiből. Űj életet kezdtünk. És ebben az új életben Isten azt a csodát is végrehajtotta, hogy magát az ő egyházát is megszabadítja a béklyóktól, melyek igehirdetését, lelkipásztorkodását, emberekre való hatását, belső berendezkedését és életét akadályozták. Népünk felszabadulása és egyházunk belső Megújhodása egybeesik, nyilván azért, mert Isten a kettőt együtt terelgeti, mint aki nemcsak az egyháznak, de az egész világnak Jó Pásztora.

Ezt a hazát kell megvédenünk a

visszacsinálóktól. És ezt az egyházat kell megvédenünk a visszacsinálókló!. Azóktólj akik nem tudják felfedezni Isten ítéletét azon a múlton, amely után Isten bombatölcsérekkel tett pontot s akik szívesen elfelejtenek mindent a jelenből, vagy feláldoznának mindent a jövőből azért, mert nem tudnak hitből való engedelmesség útján járni Isten előtt. Azok ellen, akik nem tudnak Isten igéjének vezetése alatt élni, útjukat Isten kéziéből elfogadni, hálásan lenni és örvendezéssel azon,

Hermann Diem, a január elején

nálunk járt württembergi evangélikus lelkész, az Evany. Gemeinde- blatt für Württenbery című egyházi lapban érdekes és hosszú beszámolót írt magyarországi úti tapasztalatairól. Cikkében nagy szeretettel és meleg barátsággal emlékezik meg evangélikus egyházunkról és lelkesedéssel ír itteni tapasztalatairól. Többek között beszámol arról, hogy mennyire meglepte az istentiszteletek jó látogatottsága. „A többnyire jókora templomok — írja — amelyekben megfordultam, mindenütt tömve voltak. A rendelkezésemre bocsátott offertóriumi kimutatásokból megállapítottam, hogy ez nem a látogatásomnak szóló kivétele« érdeklődés miatt volt így, hanem ez az átlag, így például Nyíregyházán a gyülekezet 20.000 tagjából vasárnaponként minlegy 10.000-ren vesznek részt a kora reggeltől tartott különböző istentiszteleteken. Ez körülbelül tízszerese annak a templomi látogatottságnak, amely az egyébként nagyon egyházias hírben álló Württenberg- ben található. Látogatásom idejére esett az évenként megtartott ökumenikus imahét. A templomok a th'ét minden estéjén zsúfolva voltak s a gyülekezet olyan figyelmesen hallgatott, hogy egészen könnyűnek éreztem szolgálatomat, pedig elég fárasztó volt az állandó utazás s a naponként végzett két-három szolgálat. Fontosnak tartom annak megállapítását is, hogy ez az eleven egyházi élet nem pusztán a háború végei óta kezdődött, hanem gyökerei a harmincas

amit Isten Izgalmasan cselekedett

velünk az elmúlt esztendők alatt. Mert az ő cselekvése velünk irgalmas volt. A bűnbocsánat napja sütött a mi földünkre s a mi földünkön ránk, bűnösökre, akik a legmélyebb mélységből kiáltottunk hozzá s akiknek a kiáltása nem lehetett más, mint a zsoltárosé: „Ha a bűnöket számon tartod Uram, Uram kicsoda maradhat megl“ Hazánk fel- szabadulásának ünnepén erre az igére gondolunk, mint 1945. egyetlen igaz könyörgésére s arra az igére, amit érthetetlen kegyelemből, 1951-ig így válaszolt Isten: „Bízzál az Urban, mert az Űmál van a kegyelem és bőséges nála a szabadí- täs.“ Igaz, hogy ez az Ígéret aztán így folytatódik: „Meg is szabadítja ő Izraelt minden ő bűnéből.“ (130. Zsoltár.)

A héten, melyen egybeesik április 4-e, hazánk felszabadulásának ünnepe, a Jó Pásztor vasárnapja és a berlini békehatárözatokhoz való csatlakozás mozgalmának rajtja, mi az egyház népe, gondoljunk arra, hogy mindez azért történt, mert a mi jó Pásztorunk meg akar minket szabadítani minden mi bűnünktől.

Istennek ez az akarata engem bűnbánatra és hazámért, egyházamért és a békéért magam teljes odaáldozá- Sára indít. Nem akarok útjába állam Isten mindeneket újjáteremtő akaratának és eszköze akarok lenni abban, hogy az a történelem, melynek ő új lapjait megnyitotta, végbemehessen. Isten nem akarja, hogy az a munka, amit Magyarországon kezdtünk, félbeszakadjon. Isten nem akarja, hogy az a belső megújulás, amit ö egyházunkban elkezdett, félbeszakadjon. Isten nem akarja, hogy az ő ítéletének éis kegyelmének áldott elfogadása a mi szívünkben megakadjon. Azért Így könyörgök és hiszem, hogy te is velem — szívből: „Minket békességben terelgető jó Pásztorunk, őrizz meg minket, egyházunkat és hazánkat békében. Mert békében kaptuk új életünket, s ez az új eleiünk — kegyelem.

Dezséry László

években megindult ébredés! mozgalomba nyúlnak vissza.

Az istentiszteleti látogatottságnak megfelel az áldozatkészség mértéke is. Egy ötezer lelkes gyülekezetben az elmúlt évben hatvanezer forint' egyházi adót fizettek és ugyanennyi adomány folyt be. Lelkes áldozat- készséggel építették újjá a háborúban megsérült templomokat is. Az ország újjáépítő akarata, melynek rendkívüli teljesítményei bámulatramél- tóak, úgy látszik templomokat sem enged romiokban heverni. Az egyházi újjáépítést az állam is jelentős ösz- s regekkel támogatja. Mindez an nál bámulatosabb, mert Magyarország agrár-állam, amelynek az épü letfát importálni kell. Éppen hazatérésem után olvastam, hogy a norvé- giai 33 háborús sérült templom közül most kezdik az elsőt felépíteni. Ezt a különös helyzetet azzal magyarázták, meg nekem, hogy Norvégiában még nem tisztázódott, hogy mit fizetett az állami biztosító társulat a károsodott egyházaknak.“

Diem azután arról ír, hogy a magyarországi evangélikus egyház bátran tesz bizonyságot igehirdetésében feltámadott Uráról, Igehirdetése akkor fog hitelre találni, ha az egyház maga is hisz ebben az igehirdetésben és abból él. Ez a magyarországi evangélikus egyház döntő kérdése. Erre a kérdésre nem lehet egyszer és mindenkorra feleletet adni, hanem mindig, mindennap újra. az egyház egész életével kell a feleletet megadni.

„A magyar evangélikus egyház bizonyságot tesz feltámadott Uráról

Ké szülf sz ige Lallgaíására

János er. ÍO, 11-16

„Én vagyok a fó pásztor“, mondja

Jézus magáról, s önkéntelenül azok a képek képződnek meg bennünk, amelyeken Jézus egy báránykát tart a karján és hosszú pásztorbotjával terelgeti gyengéden a többieket. Megcsal ez a kép bennünket, mert a biblia és Jézus is másra gondol, amikor a pásztor életéről beszél. A vadon ragadozóival szemben sokszor forgott veszélyben a pásztor élete, ha nem akart hűtlen és gyáva béresnek bizonyulni Ura szemében. A ótestá- mentomban pásztor a király is és mindez arra figyelmeztet bennünket, hogy itt nem kedélyes pásztoridillről van szó, hanem életveszélyes hivatásról. Így kell értelmeznünk a 23. zsoltárt és Jézusnak a szavait is. Így kell elképzelnünk és megvalósítanunk Krisztus egyháza jelenlegi pásztorainak az élethivatását is.

Krisztus egyházának életkérdése,

hogy ne akármilyen pásztorok vezessék, hanem akik az egyetlen „jó Pásztor“ engedelmes és felelős szolgáinak tudják magukat, mert — nyájának egyetlen Ura és Pásztora ö maga akar maradni, mert — életét adta övéiért. „A jó pásztor életét adja a juhokért.“ Jézus pásztori küldetésének beteljesedése a golgotái kereszt. Minket sem az a veszély fenyeget, hogy gyűlölnek, kigúnyolnak és üldöznek bennünket. Mert ezzel szemben van ígéretünk, hogy „Légy hü mindhalálig és neked adom az életnek a koronáját“, sőt „örüljetek, hogy Krisztussal szenvedhettek“.

Nem, a nagy veszély, hogy szem elől tévesztjük az örök célt, hogy az emberi vélemények és csalogatások elaltatnak bennünket, hogy csak hívnak bennünket keresztyéneknek, de a cselekedeteinkben, és a szívünkben engedetlenek vagyunk a jó Pásztor iránt, hogy kényelmesen hiszünk,

hogy együtt ordítunk a farkasokkal.

Az ilyen veszély közepette kell rá- gondolnunk Jézus harcára, szenvedésére és halálára. Nem tudták elvakítani a farizeusok „tiszteletreméltó* kegyességükkel. Nem elégedett meg azzal, hogy a jeruzsálemi templomban a papok bemutatták az előírt áldozatokat. Isten akarata iránti engedelmességet követelt, mert tudta, hogy igazi élet csak ott van, ahol Isten minden mindenekben. És ebben a pásztori szolgálatában hűséges volt a keresztig.

Mi emberek talán vállat is vonunk

sokszor ennek a hűségnek a láttára és azt mondjuk, hogy az emberek nem méltók az ilyen áldozatos szol-: gálatra. Hiszen art szokták mon: dani, hogy aki ismeri az embereket, az nem tesz semmit sem értük,’ Mennyire másként hangzik, amikor- Jézus mondja: „...ismerem az enyéi-. met és engem is ismernek az enyéim“. Megismert bennünket, eltévelyedett, kereső-kutató, kísértésekben, hűtlen-, ségben vergődő embereket, megismert; bennünket életünk legnagyobb fel-, kiáltó jelében: a bűnben, amelyben mindnyájan egyformák vagyunk, ha még olyan sok társadalmi, világnézeti, „emberi“ különbség von is válaszfalat ember és ember közé,

Erre utal, amikor azt mondja: „Más juhaim is vannak nékem,... és lé-, szén egy akol és egy pásztor“. Jói tudjuk, hogy ez az idő az örökkévalóság, hogy ez az ígéret csak akkor teljesedik be, ha ez a test és vér nem lesz valóság.

Ezért legfontosabb kérdésünk, hogy abban az egy akolban mi Is benne legyünk, hogy azok legyünk, akiket ismer. S az övé akkor leszünk, ha elfogadjuk Jézust jó Pásztoron- kul.

Dr. Pálfy Miklós

1951. ápr. 4-én hazánk felszabadulásának hatodik évfordulóján összegyűltünk, hogv együttörvendezzünk és adjunk 'hálát. Tekintetünket hazánkra szegeztük, mely ezelőtt hat esztendővel történelmének legnagyobb összeomlását szenvedte végig, s mely miégis felemelkedhetett az országápítés gyönyörű eredményein mindég erősödve. Magyar népünkre tekintettünk, mely 1945-ben megkóstolta a halált, gyászt, nyomorúságot, s most az új élet biztatásában össze- kovácsoltan dolgozik jövőjéért, jóllétben és műveltségben, további fejlődéséért.

Isten előtt megalázkodva vallottuk

meg, hogy az ö kegyelméből élünk, népünknek ő adott új kegyelmi időt, de megvallottak azt is, hogy még mindig nem tettünk eleget ezért a hazáért és ezért a népért. Neki való hívő engedelmességből újra elhatároztuk, hogv népünkhöz való hűségben töltjük be hivatásunkat.

Ezért hazánkhoz és népünkhöz való szeretetünkben buzgón imádkozunk a békéért. Elhatároztuk, hogy újabb, határozott és egyértelmű bizonyságát adjuk annak, hogy a béke hívei vagyunk, s mindent megteszünk. ami tőlünk telik azért, hogy romokból kiemelkedett hazánkat és jövőjéért küzdő népünket elkerülje egy újabb háború pusztítása. Isten nem akarja, hogy azt az országépítést, amit ezelőtt hat esztendővel az ő kegyelméből elkezdhettünk, megzavarja egy újabb háború.

De éppenigy érezzük keresztyén

felelősségünket az egész emberiségért s a világ minden emberének bé kist és jólétet kívánunk. Elhatároztuk azért, hogy csatlakozunk a Béke Világtanáos berlini felhívásához, s azt aláírásunkkal is támogatjuk.

Meggyőződésünk, hogy a háború elkerülhető, ha az egyszerű emberek százmilliói határozottan követelik szerte a világon a nagyhatalmak békés megeggyezését és együttműködését az emberiség érdekében,

Felhívunk benneteket, a bányai evangélikus egyházkerület lelkészeit, csatlakozzatok ti is a berlini békehatározatokhoz. s velünk együtt erősítsétek lelkipásztori munkátok közben a béke szeretetét, a békéért való küzdelem öntudatát, s legyetek azon, hogy hazánkban mindenki megtegye a köteleségiét hazájával és népével szemben. Vegyetek részt a békebizottságok munkájában, s eszel szerezzetek érvényt egyházunk elhatározásának, hogy a béke ügyében mindig helytáll unk, úgy ahogy eddig is, a békéért való küzdelem egész történetében ezt Urunkhoz Jézus Krisztushoz való hűségben, tettük.

Isten legyen velünk ebben a magasztos küzdelemben.

Nagybudapesü evangélikus lelkészek értekczleie.

A Nagybudapesti. ieüfcészek csaknem teljes létszámban résztvettek azon a gyűlésen, amit Dezséry László püspök április 4-én, hazánk fel- szabadulásának évfordulóján rendezett számukra. A püspök ismertette a békemozgalom helyzetét, irányelveket adott a lelkészeknek a berlini határozatokhoz való csatlakozás, a* ezzel kapcsolatos aláírási mozgalomban való részvételre és a lelkészek újra megtárgyalták egyházunk szerepét a békéért folyó küzdelemben. A Nagy-budapesti lelkészek békefelhí- vást adtak ki a bányai egyházkerület többi lelkészei számára.

Jelen voltak Kemény Lajos, Bldzy Lajos és Bottyánszky János esperesek is A nyilatkozatot mind a 61 lelkész aláírta.

Äz evangélikus gyülekezet szeretete Isten igéje iránt abban fejeződik ki, hogy támogatja az egyházi sajtót 1

\