Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)
1951-03-18 / 11. szám
Virágos keresztyénség rri Azon az első virágvaisá'mapcm, I * I melyen Jézus bevonult Jeruzsálembe „a sokaság legnagyobb része felsőruháit az útra terítette, mások pedig a fákról gallyakat vagdaltak és hintettek az útra“. (Mt. 21,8.) De a nagy gallyhintés közben és utána is, a szívek maradtak a régiek: Krisztus nélkül valók. Hulltak a felsőruhák és a virágok, csak a szívek nem hulltak Jézus elé. Sok volt a virág és nagyon kevés az igazán meghódolt szív. Maguk helyett virágokat adtak. Sokszor arra kell gondolnunk, hogy a mi mai keresztyén életünk is jórészben megrekedt az első virágvasárnapban. Sok lelki „virágot“ hullatunk Jézus elé, de az életünkben alig-alig változik valami, szinte minden marad a régiben. Csak külsőleg, a „felső ruhánk“ erejéig hódolunk Néki, de nem belsőleg, a szívünk mélyéig. Virágos a keresztyénségünk, de nem gyümölcsöző. Az elmúlt évtizedben, — elsősorban az evangel izációkon, konferenciákon, csendesnapokon — elhangzott igehirdetések nvomán sok kiszikkadt szív és gyülekezet szántóföldjén szárba- szökkent, sőt virágbaborult Isten vetése. Sok szív és gyülekezet eljutott a lelki májusig, lelki életének a kibontakozásáig és kivirágzásáig. Amikor az ember cgv-egv nyári csendeshét vagy gyülekezeti evangelizáció igére figyelő, zengve, éneklő népét látja, vagy a,, bűnbocsánatot nyert le'lkek ujjongó1 szavait, „morzsaszedéséken“, gyülekezeti bibliakörökben, imaközösségekben elhangzó imádságokat és egyéb megnyilatkozásokat hallgatja, valóban úgy érzi, hogy májusban, lelki májusban van, amelyben sok-sok lelki virágot nyitott ki Isten Jézus Krisztusban felragyogott szeretetének napja. Legyen áldott az Ür, aki az evangelizáció szolgálatát megáldotta, a lelki májust elhozta, az imádság, az igével és úrvacsorával . való élés, az éneklés és lelki beszélgetések drága kincsnél többet érő „virágait“ kibontotta. S Bármekkora nagy öröm benne élni ebben a lelki májusban, sokszor mégis arra kell gondolnunk, hogy valami nincsen rendben. Valahogy sok a virág és kevés a gyümölcs. Hosszú a virágzás és kicsi a termés. Mintha itt is, ott is a lelki virágzás öncéllá lett volna és mintha elfelejtettük volna, hogy a virág csak átmenet a gyümölcshöz. Valahogy egyesek is, de gyülekezetek is, — kisebb Vagy nagyobb, zárt vagy nyitott „közösségeikkel“ együttl —, mintha megrekedtek volna a lelki májusban és csak nem akar eljönni a gyümölcshozó lelki október. A hosszan-virágzó ágakon nehezen akar megjelenni „a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség“. Nehezen válik az imádság a másik ember szolgálatává, az ének tetté, a morzsaszedcseken elhangzott hitvallások engedelmességgé, a vett úrvacsora igaz békességgé, és az embertársakhoz való viszony életformáló erejévé, a hallott ige életté, a kishitöek bátorításává. a gyengék és elesettek gyámoli- tásává. Más szóval! sok lélek és gyülekezet, „közösségeikkel“ együtt, megrekedt a puszta kegyeskedésben. Hité'e- tük „lezajlik“ imaórák, bibliaórák, konferenciák keretén belül. Itt élik ki lelki igényeiket és a „kegyesség erejéből* (11. Tim. 3,5) nem sok marad a szürke hétköznapokra, munkatársaikhoz, általában az emberekhez, de nem ulolső sorban a családtagjaikhoz való viszonyra. Ide legtöbbször a „kegyességnek csak a látszata“ marad .Walter Lüthi jegyzi meg Nehemiás könyvéhez írt magyarázatában: „régtől ismerjük az örök egyetemi hallgató alakját, aki egyre csak studiroz, de soha nem tesz le tanulmányt befejező vizsgát és irtózik a gyakorlati élettől.“ Sok lélek és gyülekezeti „közösség“ hasonlít az örök egyetemi hali- lóhoz, mert csak „studiroz“, de ami e hétköznapi életet illeti, ott legnagyobb részt marad minden a régiben. Éduárd Thurneysen még ennél is élesebb hasonlatot használ Jakab leveléhez írott magyarázatában, amikor arról beszél, hogy sok keresztyén ember, aki elakadt a „csak kegyességben“ olyan, mint az a köszörűs, aki állandóan köszörül-köszörül, de soha nem használja a megköszörült kést“. Ezeknek az örök köszörűsöknek a hitélete csak belső épülésből, szívbeli boldog tapasztalásokból, mély gondolatokban való elmélyedésből, építő iratok elolvasásából, szép szavakból áll, de különben semmi másból. Nincs vetülete hitüknek, sem erkölcsi vonalon, sem a lelki szolgálatban. Csak fogyasztók Isten országában, de Istennek nincsen semmi haszna belőlük. (Vájjon nem ennek a csak- virágzó, lusta keresztyénségnek a bűne-e, hogy a konferenciákon, evan- gelizációkon, gyülekezeti bilia- és imaórákon egyre inkább csak azok láthatók, akik már többször is voltak ott s egyre kevesebben vannak újak, akik most vannak ott először?) I ~ | A keresztyén élet pedig nem- ' J ■ csak állandó köszörülésből és virágzásból áll, hanem mind ezzel párhuzamosan és egyidejűleg gyümöl- csözésbő! is. Míg a természet világában a virágzás után jön a termés, addig a kegyelem világában, amelyben mi élünk a virággal — imádkozással, énekléssel, igehallgatással — együtt kell lenni a gyümölcsnek. A virágzásra is igen nagy szükség van. Enél- dfiSt KÖiés%yümöIcs. De nem lehet ott megállni! (Szükség van a virágzást és gyümölcsözést elősegítő alkalmakra is: konferenciákra, evangelizációkra, istentiszteletekre, imaközösségekre stb. És ezt most azokfelé mondjuk, akik mindezeknek nem barátja! 1) Az Ótestámentum prófétái is igen erősen ostorozzák a csak-kegyes embereket. Ézsaiás pl. így kiált fel: „holott ők engem minden nap keresnek és tudni kívánják utaimat, mint oly nép, mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta... (mégis) böjtöléstek napján kedvtelésieket űzitek, perrel és versengéssel böjtöltök“ (Ézs. 58,2—4). Keresztelő János is így prédikált; „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.“ (Mt. 3,8.). Jézus pedig igen keményen ítéli el azt az életet, amely csap virágzik de nem gyümölcsözik. „Nem mind megy be a mennyek országába, aki nekem azt mondja: Uram, Uram, hanem csak az, aki, cselekszi az én Atyám akaratát, Már maga az is igen elgondolkoztató, hogy amikor Jézus a növények világából veszi a hasonlatait, olyan növényekről beszél — fügefa, szőlőtő, búzaföld —, amelyeknél a virágok szinte jelentéktelenek, sőt májdnem teljesen eltűnnek a mindenturaló gyümölcs mögött. A virágzó, de gyümölcsfélén képesség fölött mondja ki Jézus a nagyon szigorú ítéletet, amikor megátkozza a fügefát, amelyen nem talált gyümölcsöt. (MT. 21,18—22.) I . I Ha virágvasárnapján rádöbbe- I I nünk virágzó, de gyümölcstelen keresztyén életünkre, akkor nem lehet a dolgon egyszerűen egy nagy elhatározással úgy segíteni, hogy „mostantól fogva jobban igyekszem gyümölcsöt teremni“. Amit mi így emberi akarással „teremnénk“, azok lehetnének szép és nemes tettek, de nem gyümölcsök. A gyümölcstermés titkát Jézus árulja el: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én- bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.“ (Ján. 15,5.) Itt van a gyümölcstermés titka: Jézus Krisztussal való élet- közösségben, a belőle belénk áradó erő, magától hozza meg . a termést. De éppen itt a gyümölcstelensé- günknek is a titka: hiányzik az az igazi, hit, amely Jézus Krisztussal közösséget teremtene és amelyen keresztül ereje belénk áradhatna. Nagyon sok kegyes embernek nem igazi, valóságos, hanem hamis hite van. Arra van tehát szükségünk, hogy hamis hitünket bűnbánattal szélnek eresszük és kérjünk Istentől igazi hitet, amely nem elérzeleg és elszemlélődik Jézus Krisztus keresztje és húsvéti üres sírja előtt, hanem meg ragadja mindazt, amit nagypénteken és húsvétkor az Isten tett értünk. Istennek Jézus Krisztusban értünk tett cselekedete, egyben bennünket is cselekvésre ösztönöz. Isten értünk való tetteit valóságosan megragadó hit terem kinél-kinél „harminc-, hatvan- és százannyi gyümölcsöt“. Erről az igaz hitről mondja Luther Márton: „Oh vajmi, eleven, szorgos, tevékeny, hatalmas dolog a hit, úgyhogy lehetetlen, hogy ne tenne szakadatlanul jót, nem is kérdi, kell-e jót cselekedni, hanem mielőtt kérdezné, már meg- cselekedte és mindig a cselekvésbe van elfoglalva.“ Semmit sem ad a Szentlélek Úristen olyan szívesen, mint igaz hitet. Virágvasárnapján könyörögjünk érte, hogy vele együtt megáldhasson Tőle való gyümölcsökkel is. Káldy Zoltán * A cikkhez indítást és gondolatokat W. Lüthi: Das ewige Jahr c. munkája adott. Az egyetemes egykáz levele Martin Niemollerlaez Az egyetemes egyház irodája most tette közzé azt a levelet, amit Martin Niernöller, a németországi evangélikus egyház elnöke, a Németország újabb felfegyverzése ellen oly bátran küzdő evangélikus lelkészhez az Egyetemes Egyház intézett. A levél így hangzik: „Igen tisztelt Egyházi Elnök Úr! IC. A. 5610/1050. számú becses levelét hálás köszönettel vettük. A németországi evangélikus egyház karácsonyi békeszózata igen mély benyomást gyakorolt reánk. A magyar- országi evangélikus egyház ebben az ügyben németországi testvéreinkkel s szerte az egész világ kercsztyénségé- vel teljes egységben tudja magát. Imádságainkban ezután Is könyörögni fogunk a békéért és ebben az igyekezetünkben felhívása által csak megerősödtünk. Azok a fáradozások, Igen tisztelt Egyházi Elnök Ür, amelyeket Ön személyesen is a világ békéje érdekében teljesített, előttünk igen nagy becsben állanak és azokat mindig a legmelegebb rokonszcnvvel kísérjük. Vajha az egyház Ura meghallgatná imádságainkat s mindnyájunknak az ő békéjét ajándékozná. Hittestvéri szíves köszöntéssel és őszinte tisztelettel Groó Gyula, a Magyarorsz. Evang. Egyház egyetemes főtitkára.“ Jézus a keresztfán f í %:£ - ■ n. Jézus hét szava a keresztfán és a kereszt legendája A KERESZTEN VÉGIGSZENVE- DETT hat óra irtózatos gyötrelmeit az evangéliumok tartózkodó rövidséggel írják le. Egy-egy rövid mondatban számolnak be a szörnyűséges kínokat elszenvedő Üdvözítő haláltusájáról. A keresztfán elhangzott hét jézus! szót is csaka négy evangéliumból külön-külön összeszedve lehet összeállítani. Közűlök a legmeghatóbbat a két első evangélium jegyzi fel. Ezek a szavak azért is különösen drágák nekünk, mert Máté és Mark evangélisták nem görög, hanem az eredeti arám nyelven jegyezték fel. „Eloi Eloi lama sabaktani“. Én Istenem én Istenem, miért hagytál el engemet, — hangzottak Jézus szavai, amelyek az ősgyülekezet lelkét annál inkább megragadták, mert azonosak voltak az egyik messiási zsoltár, a XXII. zsoltár szavaival. Lukács evangélista a keresztfán elhangzotf jézusi szavak közül további hármat jegyzett fel. Az első eredeti közül: „Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek“. Ezek a szavak kiegészítik^ az első két evangélium tudósítását, amely szerint a zsidók még a keresztfán is gúnyolták Jézust. Ezekre a gúnyolódásokra válaszolt Jézus. Az Üdvözítő szavait, amelyek Máté és Márk evngéliumából kimaradtak, Lukács evangéliuma őrizte meg számunkra. A második Lukács evangéliumában megőrzött mondásról: „Még ma velem leszel a paradicsomban“ már megemlékeztünk. A harmadik mondás: Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet“ szintén az első két evangélium tudósítását egészíti ki, ahol a szövegben csak ezt találjuk: „Jézus nagy fennszóval kiáltván kilehelte lelkét“. János evangéliuma hasonlóképen három a keresztfán elhangzott jézus: szót őrzött meg. Az elsőről: „Asszony imhol a te fiad!“ és a tanítványhoz fordulva: „Imhol a te anyád!“ már szóltunk. A következő az első három evangéliumban is feljegyzett jelenettel kapcsolatos, amikor a szomjúságtól gsötört Jézusnak a katonák ecetes spongyát nyújtanak. János evangélista az egyik messiási zsoltár jövendölésének beteljesedésére hivatkozva jegyzi fel, hogy Jézus „Szomjúhozom“ szóval kérte a katonákat erre a kereszthalállal kivégzetteknek kijáró emberi könyö- rületre. Végül a negyedik evangélium is közli a haldokló. Jézus utolsó szavát, de a harmadik evangéliumtól eltérően ezzel az egyetlen egy szóval; „Elvégeztetett“, A NAGYPÉNTEK DRÁMÁJÁNAK negyedik, utolsó felvonása, a sírbatétel, a halált néhány órával később követte. A temetés sürgős volt, mert másnap, szombaton, a zsidók pászkaünnepe következett és a holttest nem maradhatott a keresztfán. Az evangéliumi történet részletei: Arimáthiai József búslakodása, aki nemcsak az üresen álló sziklasírt ajánlja fel, hanem engedélyt is kér Pilátustól a holttestnek a keresztfáról való levételére; a holttest bebal- zsamozása, a sírnak egy nagy kővel való elzárása és lepecsételése, mind jól ismeretesek. A negyedik evangéliumban megjelenik Nikodémus is a színen. Nikodémus magával hozza szolgáját: ő az, aki a keresztről való levételt ábrázoló képeken kihúzza a szegeket a keresztfából és a holttestet gyengéd gondossággal ereszti alá a lent álló Nikodémus és a szentasszonyok kezei közé, akik egy nagy fehér gyapjútakaróba fogjáik fel a drága testet. Mindez alkonyat előtt történt. Siettek a holttestnek Arimathiai József sziklasírjában való elhelyezésével, hogy mindennel készen legyenek, mikorra este hat órakor a zsidók nagy ünnepe megkezdődött. A nagypénteki események középpontjában Krisztus keresztje áll. Nagypéntek napjától kezdve lett a kereszt a keresztyénység legszentebb jelképe és az is maradt kétezer éven át. A keresztfa körül, amelyen a Megváltó függött, a keresztyénség egyik legmeghatóbb és legszebb legendája alakult ki. Ezt a legendát legteljesebb alakjában Giacomo da Varaggió- nak a XIII. századból származó költeményében lehet megtalálni. A legenda szerint Serh Ádám sírján az élet fájáról egy gallyat ültetett el. Ebből hatalmas fa nőtt és ennek a fának az ágairól vágta le Mózes azt a csodatevő vesszőt, amely- lycl a pusztaságban szomjazó zsidók megmentésére a sziklából forrást fakasztott. Később Salamon király ennek a fának az ágait használta fel á jeruzsálemi templom építésénél és ebből a fából ácsolták a római katonák Jézus keresztjét. A KERESZT az első húsvét után eltűnt. Mint szent ereklyét, az első keresztyének földbe ásták és hamarosan nyoma veszett. Csak a IV. században találta meg Heléna, Nagy Konstantin édesanyja. A keresztnek egyik fele Jeruzsálemben maradt, de az ottmaradt részeket a perzsák elrabolták a keresztyénektől a VII. században. A nagybecsű ereklye csak alig néhány évig maradt pogány kezekben. Mikor a hódító mohamedánok elfoglalták Jeruzsálemet, az ereklye végleg eltűnt, hogy m!ajd az utolsó ítéletkor jelként az égen tűnjék fel, mint a milvlai csata estéjén Nagy Konstantinnak. A keresztnek Heléna császámő által Konistaniinápolyba vitt darabjait igen nagy tisztelettel fogadták. Az egyház hamarosan két keresztünnepet is rendelt el. Az egyiket a kereszt megtalálásának (Inventio Cru- cis) emlékére május 3-án. A másikat a kereszt felmagasztaltatása (exalta- tio Crucis) címen szeptember 14-én tartják annak emlékére, hogy He- raklius a pogány perzsák által elrabolt ereklyét visszaszerezte. Heléna császárnő a keresztből darabokat küldött Rómába, ahol a nagy tiszteletben tartott ereklye befogadására építették a Santa Croce in Jeru- salemme nevén ismert bazilikát. Ebben a templomban helyezték el a szögek közül az egyiket is. A szögeket ugyancsak Heléna császárnő vitte magával Jeruzsálemből a kereszt darabjaival együtt. A római bazilika még egy becses ereklyét kapott, a Krisztus keresztjére szegezett pergamen lapot. Ez később eltűnt és csak III. Sándor pápa idején 1492-ben találták meg újra. Azóta a Santa Crocéban őrzik, ahol évenként nagypénteken és a kereszt feltalálásának ünnnepén mutatják be az ájtatos tömegnek a keresztet más ereklyéivel együtt. A kereszt hiteles történelmi adatok tanúsága szerint is korán általános jelképe voLt a keresztyéneknek. Az őskeresztyén művészet sok jelképet ismert és használt, de ahol csak lehetett, a horgony ábrázolásában, a Krisztus monogram görög betűiben és más ábrázolásokban elrejtve, a kereszt mindig feltalálható. Az első hordozható keresztet egy őskeresztyén kőkoporsóban találták ezzel az egyszerű felírással: Crux est vita milni mors inimica tibi: a kereszt nekem élet, a halál neked el- tenséged. A képzőművészetben a kereszt legrégibb ismert alkalmazását Ravennában láthatjuk, ahol a San Vi- ía/e-templomban az egyik mozaikképen Maxtminianus püspök drágakövekkel kirakott aránykeresztet tart a kezében. A CRUCIFIXUM, a feszület, a felfeszített Jézusnak a keresztfán való ábrázolása sokkal későbbi eredetű és a keleti egyházban soha nem ismerték, csak a nyugati egyházban terjedt el, de ott gyorsan általánossá vált. A legrégibb ó feszület a római Szent Sraöína-templom V. századból származó kapujának fafaragványain látható, már a szokásos szakállas Krisztus ábrázolással, de a Megváltónak csak kezei vannak átszegezve, mellette van ábrázolva a két gonosztevő is. A feszület és a Kálvária három keresztjének ábrázolása továbbra is ál» talános maradt a nyugati egyházban. De a keresztyén művészetnek hosszú utat kellett megtennie, amíg a római Szent Szabina-t'emplom kezdetleges faragványaitól eljutott a renaissance nagy mestereinek utólérhetetien művészettel készült feszületábrázolásáig, Máthé Elek Irigyeknek Az irigység olyan, mintha az embernek állandó gyomorémelygése és tengcribelegsége volna. Mindent olyan sárgás-keserves színben lát és semminek sem tud örülni. Mert ha neki van a világon a legjobb dolga, még akkor is talál valakit, akit — szerinte — irigyelni „muszáj“,
