Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-09-09 / 36. szám

3 EVANGÉLIKUS ÉLET Feszültség embere Emlékezés dr. Kiss Béláról GYÜLEKEZETI HÍREK .Hirtelen* jött a halálhíre. Betegségi­nek híre nélkül érkezett — a gyászje­lentése. Meghökkentő elmúlása szinte bénítja az emlékezést. Idő kellene hoz­zá, hogy egész képet adjunk róla, ki­vált olyanok számára, akik még nem hallottak róla. Mert az nyilvánvalóan semmit sem érne, ha a múlt számbeli gyászhírünket csupán csak kitágíta­nánk és azt imánk róla, hogy két év­tizeden át apostoli lelkületű s minden­kor hűséges és nagy buzgó&ágú lel­késze volt a cserná tfalusi gyüleke­zetnek, a Délkeleti Kárpátok tövében, a hét csángó falu egyikében, a teológia doktora és tanára, egyházikerületi bél- missziói előadóba romániai (magyar) evangélikus egyházban. De úgy ülik, hogy ne késlekedjünk: emlékezzünk meg róla Isten iránti hálával és a gyá­szoló erdélyi magyar evangéliku&ság iránti részvéttel. Kiss Béla a feszültség embere volt. Ügy dolgozott az egyházban, amint az olyan vadász jár az erdőben, aki min­dig felhúzott ijjal néz körül és töpren­gés nélkül lövi ki a nyliát a mutatkozó vadra. Ilyen feszült ijjú munkása volt az egyháznak. Mindig munkára lendii- iően élt és minden meglátott feladatot nyomban célba vett. Bámulatos volt az irodalmi munkálkodása és mindig tele volt tervekkel. A megjelentetési nehéz­ségek sem lankasztottqk. 1940-ben ki­adta „A teológia naturális problémája* című dolgozatát és néhány év múlva már kész volt egy újabb teológiai mun­kája a predesztinációról. 1942-ben mád- eágoskönyvet adott ki, 1943-ban „kon­firmációi vezérfonalat*. Részt vett az erdélyi Evangélikus Élet, valamint az Evangélikus Naptár szerkesztésében; Harangszó címmel gyülekezeti értesítő; szerkesztett. 1946-ban. Bartók Béla mű­vészetéről írt tanulmányt. Ugyanebben az évben egy népszerű dogmatikán dol­gozott, de ezen felül még a következő tervek feszítették akkori levele bizony­sága szerint: „Egy másik készülő mun­kám «Az egyházi év», amelyben egy belmissziói kalauzt adok ez egyházi év munkájához kapcsoltan. Ezt egyelőre szintén a magam számára készítem, mert ilyen kevés lelkésznek nem lehet kiadni. Készítek azonkívül egy nagyobb szabású munkát, illetve kettőt: egyiket ez iskolán kívüli népnevelés teljes anya­ga, a másikat az evangélikus istentisz­telet címen. Természetesen a liturgikus istentiszteletet akarom feldolgozni, ki­mutatván, hogy ennek megvan a maga “(örvénye és nem lehet az önkénynek kiszolgáltatni. Alapul a bemeucheni is­A teológia nemcsak a legkülönb, ha­nem a legnehezebb tudomány is. Ne­hézsége mindenekelőtt abban áll, hogy „tárgya“, akivel foglalkozik, nem tárgy, hanem élő, titokzatos személy. Aki el­rejti magát a kíváncsiskodó szemek elöl és visszautasít minden közeledési kísérletet. Isten „elrejtőző Isten“, Aki elrejti magát a bölcsek elől és csak az előtt leplezi le magát, akit erre a kitüntető feladatra elhív. De van a teológiai tudománynak egy más nehézsége is éspedig az, hogy Isten titkai valóban titkok: annyira fe­lette állnak az emberi értelemnek, hogy azokat értelmi képességünkkel egyálta­lán nem tudjuk megragadni és azok sokszor bolondságoknak (1. Kor. 1:18.) tűnnek fel előttünk. Ezen nem is cso­dálkozhatunk. Hiszen értelmünk olyan gyarló és korlátolt az Isten értelméhez viszonyítva, mint amilyen gyarló és korlátolt az emberi élet az Istenhez vi­szonyítva. Emiatt a teológus vállalkozása a leg­dicsőségesebb, de egyszersmind a leg- kilátástalanabb vállakózás. Annyira, hogy egyenesen fel kell vetnünk a kérdést: ilyen nehézségek dacára mégis érdemes-e az Isten dolgait kutatni és teológiával foglalkozni? „Ami embernek lehetetlen. Istennek lehetséges*. A teológiával mégi6 foglal­koznunk kell, mert ha az Isten dolgai kutatásáról lemondanánk, az Élet for­rásáról mondanák le. De azután: ha Isten végtelen titkaiból csak parányi mozzanatokat ragadhatunk is meg a Szent Lélek által irányított értelmünk .segítségével és azokat is ellenmondás- teljesen, mégis ezek a parányi isten’ igazságok elengendők arra, hogy új életet fakasszanak bennünk, mint ahogy a Nap energiáiénak is csak paránvi hányada ható! . hozzánk és az mégi6 életet fakaszt a földön. De Isten kényszerít is a Vele való foglalkozásra. Az Istennel való foglalko­zás nem kedvtelésből űzött tudomány, hanem: akit Isten egyszer megragad, az egy szent kényszer hatása alatt áll, amint az Ür Jézus is mondja Péternek: „Bizony, bizony mondom neked, hogy amiko- ifjabb valál, felövezéd magad és odamégy vak, ahová akarád, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a te ke­zedet és más övez fel féged és odavisz, ahova nem akarod* (Ján. 21:18). Ezt a szent kényszert fejezik ki a tanítványok is, amikor ezt vallják: „Nem tehetjük, hogy ne szóljunk azokról, amiket lát­tunk és hallottunk* (Csel, 4:20). tentiszteleti rendet és az Andorét (t. i. Járosi Andorét) vettem. Ezeken kívül készítek egy gyermeknaptárt az év minden napjára egy igével és magyará­zattal. Ezt a reformátusokká! adjuk ki újévre. Továbbá több evangélizációs füzetet, minden hónapra 1—1-et terve­zünk, Van egy készülő munkám: Az evangélikus egyházi zene címmel, ké­szülök leiordítani a Kleine Chronik von Anna Magdalena Bach-of stb. így mun­kával el vagyok látva eleget. Azonkívül dolgozom a hétfalusi csángók népmű­vészete című könyvön, feldolgozom a csángók nagyjainak életét, amelyből egy kötetre való kész is van «Hétfalusi •arcok» címen. Feldolgozom a csángók tüzetes történelmét, kiadásra vár ez is. A feszültség embere volt Kiss Béla a teológiai gondolkodásban is. Mégragadta a dialektikai teológia és bár nem maradt Barth Károly kizárólagos hatása alatt, hanem utóbb Althaus tanítványának val­lotta magát, hűségesen élt abban a fe­szültségben, amelybe az IGE által ál­lítva tudta magát. Harmadszor: a feszültség embere volt Kiss Béla a tekintetben is, hogy ő, az ige teológusa, a prédikációval egyenlő rangúnak tartotta az istentiszteletiben az Isten dicsőítését énekkel és imádsággal. A liturgia jelentősége annyira le­nyűgözte, hogy egyszerre mondott igent az ébredés vonalán a liturgiára és az evangélizációra. Ömaga írta az Evan- géliziló Füzetek 1 számát: „Mi lesz a gyermekeddel?* és ő vitte győzelemre a romániai magyar evangélikus egyház­ban Járosi Andor liturgikus reformtö­rekvését az 1948-ban elfogadott isten- tiszteleti rendben. Egyébként Kiss Béla nemcsak az is­tentisztelet megújítása terén lépett Járosi Andor örökébe. 1940-től 1944-ig ő vette át Dél-Erdélyben a magyar evan­gélikus lelkészjelöltek képzésének a dol­gát a nagyenyedi református teológiai akadémián. 1945 után pedig Kolozsvár­ra járt szinte hetenként, hogy mint a protestáns teológia! főiskola evangélikus tagozatának előadója részt vegyen a teológiai oktató munkában. Hét éve sincsen Járosi Andor halálának, és íme mekkora újabb megpróbáltatás éri az erdélyi evangélikusságot Kiss Béla halá­lával! Nem ia lehet csak róla írni és ugyanakkor nem emlékezni tanítójáról éa elődjéről, Járási Andorról. Összetar­toznak ők egyházunk történetében. Im-‘ már mindketten halottak, de hisszük, hogy halót tan is — az Űréi. Dr. Sólyom Jenő De van a teológus embernek egy végteleif könnyebbsége is feladatai ne­hézsége mellett és ez az, hogy Isten egyrészt elrejti ugyan Magát, másrészt viszont feltárja leleplezi, kijelenti Ön­magát annak, akinek akarja. Így a teo­lógus nemcsak, hogy nincs puszta, bi­zonytalan, zavaros emberi okoskodásra utalva, hanem egyenesen Isten Maga adja a titkait tudtára. Í6ten a legjobb teológus! És ez ezt is jelenti, hogy a teológia igazságai vég6Ő fokon nem megbízhatatlan, emberi agy szülte ho­mályos képzelet szülemények sorozata, hanem változhatatlan, örök, elmúthatat- lan, Isten által lefektetett és szavatolt igazságok! Luther Márton: Életünknek közepette Életűnknek közepette Körülvesz a halál. Segedelmet és kegyelmet A szívünk hol talál? Nálad, Uraf\, egyedül. A vétkeink aggasztanak. Ránk vonták a haragodat. Szent Úristen, hatalmas Úristen,irgalmas Úristen, örök Úristen, ne engedj elveszni e halálos veszedelemben. Könyörülj rajiunk! A halálnak közepette Pokol dühe fámád, Szabadulást és kegyelmet Szívünk hol találhat? Nálad. Uram, egyedül. Könyörü'ő 6zení irgalmad Megszánja a boldogtalant. Szent Úristen, hatalmas Úristen,irgalmas Úristen, örök Úristen, ne engedj elveszni e halálos veszedelemben. Könyörülj rajtunk! A pokolnak közepette Bűneink kergetnek. Szabadulást és kegyelmei Szívünk hol találhat? Nálad, Uram, egyedül. Te kiöntött szent véreddel Készen van az elégtétel. Szent Úristen, hatalmas Űristen,irgalmas Úristen, örök Űristen, ne engedj elveszni e halálos veszedelemben. Könyörülj _ rajiunk! / ■vuv-rí'" JewpfoiHszentetés !Budaheq.yv'(Lében Budahegyvidékj gyülekezetünk év­tizedes vándorlás után végre az l’t csodálatos kegyelméből saját otthonra j lelt. Üj otthonát Dezséry László 1 püspök szeptember 2-án szentelte fel. Salamon templomszentelő imádsága nyitotta meg a felszen elés cselekmé­nyét, majd felszentelő igehirdetésének alapigéit az aznapi evangélium szol j gáltatia Máté 6:33—34. a apján. Minden templomnak két tartó, oszlopa van. Mindkét oszlop: tapasz­talat. Az egyik Isién megsegítő ke­gyelme, a másik pedig az, hogy Isten eligazfást és indítást ad népének az ö Igéjéből. Egyházunk az igehirdetés l en ti. Ahol az Ige szól, ott az em­berek eligazítást kapnak. Naponként szükségünk van az életindító igére. I A budahegyvidékj gyütekeze nek most t hála1 keli adnia és könyörögnie kell új indításokért. Ezen a he’yen külö­nösképpen emlékeznünk kell arra, ami itten hat esz endövel ezelőtt le folyt. Emlékeznünk kell a romokra, a nyomorra és kenyér telenségre. így kell a múlttal egybevetve lánunk ez1 a iemp'omot. A budahegyvidéki gyü­lekezet ez alatt a hat esz’cndö alatt háromszor költözött és ma van helye, sa'át oühona. Ez kegyelem. A mai vasárnap a ■ „.Ve aggodalmaskodjál" vasárnapja. Ezzel az Igéjével Is'en beleszól a' kenyér, a ruha, a jövőnk, a családunk és a gyülekezeteink éle­tébe. 1 Nem erkö’csi taní'ás ez az Ige, ha nem annál sokkal több és más. Az evangélium középpontjának a tat- talma Mert azt mondja, hogy először i keressétek az Isten Országát és az ö ' i.'"'?iágál. Azért Isten Országáról te- ! szünk bizonyságot ezen a napon, i Isten Országa pedig maga az Ür Jé. i zus Krisztus. Ez az oltár, amelyet itt állítottunk fel, most az Ö országát je'enti. A megbékélt emberek szülőotthonát avatjuk minden templomszen eléskor. Ahol Jézus Krisz'u.s* meg’atát'ák, ottan meg'a’ál’ák a békéi és a szcrC- | le'e'. Is'en a keresz'yénséget áldásnak küldte ebbe a világba, hogy az igaz­ság és az el nem fáradó emberek közössége legyen. Nem azért építünk templomot, hogy farkasszemet nézzen a gyárakkal, az iskolákkal, gépállo­másokkal, hanem azért; hogy Is’en ottan legyen életünkben, a minden napi munkánkb'an. mint indító és lendítő erő. Mindezt pedig Jézus Krisz'us lioz’a, aki nem provokálta a világot, hanem megörvendeztette. Még azt is, aki öt áta’döfte a ke­reszten, azt kellett hogy mondja. „Bizony, ez Is'en Fia voll.“ A mai keresztyénség sokszor úgy érzi, hogy az arénában ül és páholy­ból nézheti a világ vergődését. Nem ezért adta Isten a keresztyénséget, hanem azért, hogy amiként Jézus Krisztus vele volt az emberekkel, úgy a keresztyénség is vele legyen az em­berekkel minden próbájuk, erőfeszí­tésük, munkájuk között. Mi ne üljünk a tribünökön. Ne­künk eggyé kell lennünk az emberek kel, akik között élünk. Mikor vétke­zünk Isten Országa ellen? Akkor, ha keresziyénségünket és magunka} el­zárjuk a világtőL Jézus Krisztus a világért és a világba jött. Az oszlop, szentek és a zárdák keresztyénsége e’len küldötte Isten Lulher Mártont ebbe a világba, hogy megbontsa azt és szószólója legyen az élet igazságá­nak. Ez a templom legyen nyitva minden ember számára. Az igehirdetés után és alapján a püspök megáldotta a templomol( és annak felszerelését, szolgálóit és gyü­lekezetét. Majd utána Úrvacsorát ősz tott. A templom szén tetős után pedig a helyi lelkész, Danhauser László tartott Istentiszteletet. Délután pedig gyülekezeti nap volt, melyen Sréter Ferenc budavári és Győri János nagy- tarcsai lelkész tartottak evangélizáló előadásokat. A felszentelést végző püspöknek a gyülekezet nevében dr. Tomka Gyula egyházközségi felügyelő mondott köszönetét a gyülekezel presbitereinek élén. Gy. K. BERECZKY ALBERT: Ajtónyitás Ára 12.— Ft, ~ »“— 1 KEMPIS TAMÁS: Krisztus követése ára vászonkötésben: 18.— Ft. FARKAS JÓZSEF: A protestáns egyház hitbajnokai ára: 5.— Ft. • Kaphatók: a REFORMÁTUS EGYETEMES KONVENT SAJTÓOSZTÁLYÁN Budapest, XIV., Abonyi-u. 21. Csekkszámlaszám: 40.526. Következő vasárnap: szeptember 9. Szentháromság utáni 16. vasárnap. — Igék: Efez. 3:13—27., Luk. 7:11—17. Liturgikus szíri: Zöld. A Bányai Evangélikus Egyházkerület Budapesten, a Deáktéri Evangélikus Leánygimnázium dísztermében f. hp 14-én d. e. 9 órai kezdettel tartja jelen évi közgyűlését. Szept. 12-én espere­sek (9 ó.), kerületi iskolabizottság (3 ó.), kerületi számvevőszék (4 ó.), kerületi presbitérium (5 ó.), ülései a püspöki hivatal tanácstermében. Szept. 13-án kerületi lelkész-kon erencia (9 ó.) a Deáktéri templomban és díszterem­ben; kerületi presbitérium folytatása a püspöki hivatal tanácstermében (3 ó.). Vallásos est (7 ó.) a Deáktéri templom­ban. Szept. 14-én közgyűlést megnyitó istentisztelet (l/29 ó.) a Deákféri templomban. A közgyűlés tárgysoro­zata 30 pontból áll. túlnő az egyház- kerület határain (Evangélikus Teoló­giai Akadémia, Baldácsy alapítvány, Vallástanítás, Konfirmáció, mátraszent- istváni üdü’ő ügye stb.) A közgyűlés munkájára Isten áldását kérjük. Egyházmegyei közgyűlés. A békési evangélikus egyházmegye augusztus 24-én Rákóczi-ielepen tar­totta évi rendes közgyűlését. Előző napon a bizottságok üléseztek. A gyám­intézeti Istentiszteletet Zátonyi Pál, csaibacsüdi lelkész végezte, a közgyű­lést megnyitó igehirdetést Arányi Jó­zsef, gádorost lelkész tartotta. Bo- tyánszki János esperes évi jelentésé­ben feltárta a gyülekezetek küzdelmes és mégis reményteljes helyzetét. A felügyelői széket dr. Nádor Jenő II. felügyelő töltötte be. aki nagyszabású beszédben tárta le! a helyes egyházi gondolkodást, amely a lényeges meg­tartásának kedvéért tud lemondani a kevésbbé lényegesről. Koszorús Osz­kár tanügyi alesperes jelentésében a hitoktatás nehézségeit vázolta. A múlt tanévben 2419 gyermekünk részesült hitoktatásban. A belmissziói mozgal­mat Fürst Ervin, belmissziói alesperes terjesztette elő. A lelkészi munkakö­zösség jelentését Lukács László cs. apáczai lelkész elnök vázolta. Gyám­intézeti gyűjtés a múlt évben 6435 forintot tett ki. A közgyűlés Székács Sámuel, szarvasi lelkészt egyházme­gyei presbiterré, Meleg Vasas Istvánt egyházmegyei világi főjegyzővé vá­lasztotta. A lemondott dr. Lányi Már­ton, egyházmegyei felügyelő helyére elrendeltetett a gyülekezetekben a sza­vazás. Tátrai Káro’y tb. esperes, pénz­táros előterjesztésére, a közgyűlés a kiskirálysági 33 kát. hold missziói földről lemondott és azt az állami Földalapnak felajánlotta. A mindvégig nemes hangulatban lefolyt gyűlés után a Rákóczite’eoi /asszonyok megven­dégelték, a küldötteket, akik a vendég­szeretetet önkéntes adakozással kö­szönték meg, a templomépítés javára. Csorvás. Augusztus 26-án a templomi isten- tisztelet keretében egyszerű ünnepség útján emlékezett meg az egyház lel­készének, Tátrai Károly tb. esperes­nek 30 éves szolgálatáról. A gyüleke­zet asszonyai virágba borították az oltárt és a szószéket és Hulej Alfréd s. lelkész az igehirdetés keretében mél­tatta ’a lelkipásztort szolgálat fontos­ságát és megbecsülését. Istentisztelet után az egyház vezetői és a reformá­tus egyház elnöksége köszöntötte a lelkészt, aki a nem várt megemléke­zésért köszönetét fejezte ki. Egyházunk hűséget vár Tőled! Az Evangélikus Élet kiadóhivatalához az Egyházunk hűséget vár Tőled akció­jára a következő adományok érkeztek: Somogymeggyesi templomra: Sza­badosáé P. Margit, Tótkomlós: 20.— Ft, Wanderer Márton, Lajoskomárom: 10.— Ft, Szepesi Károly ev. leik. Szarvas: 10.— Ft, Kappe! Károlyné, Szombat­hely: 10.— Ft, Marth József, Sárszent- miklós: 20. —Ft, Majoros Zsuzsa: 10.— Ft. Kötcsei templomra: Patay Mária, Békéscsaba, Aulich-u. 10/1.: 20.— Ft, Bősze Sándorné, Kővágóöre: 10,— Ft. Küimiisszióra: N. N., Dég: 30.— Ft, Paulovits József, Apostag: 2.— Ft, Fa­ragó József, Soltvadkert: 10.— Ft. Teo­lógus Otthonra: N. N., Dég: 10.— Ft. Evangé’.izáció céljára: Kósa János, M'e- zőberény: 10.— Ft. Hejőcsabai motor- kerékpárra: Berecz Zoltán, Vasszilvágy, Tejért N. V.: 1.40 Ft. Koreai gyerme­keknek: Kabodi Etelka, Szarvas: 10.— Ft. Érdi templomra: Majoros Zsuzsa: 10.— Ft, N. N.: 10.— Ft. Csengődi templomi a: Boros Irén, Acsád: 20 — Ft. Iszákos mentőknek: dr> Gergely Kál­mánná, Tyúkod: 50.— Ft. Árváknak: Faragó József, Soltvadkert: 25.— Ft. Adomány az Evangélikus Élet számára: Máiyvási Karola védőnő. Bp., XVII., Rá­koskeresztúr, Pesti-u. 127. 2.— Ft, Pos- sert József, IV., Kossuth L.-u. 3.: 20.— Ft, Veres Jolán, Szárazd: 15.— Ft, Ba- lagh Lajos, Bükk: 5.— Ft, Bokor István, Uradújfalu: 15.— Ft, Tasnády Adám, Bonyhád: 10.— Fi, Fáik Éva, Bonyhád: 10.—Ft, N. N.: 10.— Ft, Puskás Dezső, Gyúró: 5.— Ft, Kálmán M., Nyíregy­háza: 20.— Ft, Bokos István, Uraiúj- falu: 5,- Ft, Többek érdeklődésére közöljük, Rogy a misszió céljaira szánt 1 vásznait bé­lyegeket a következő címre lehet be­küldeni: Podmaniczky Pál, Evangélikus Missziói Intézet, Budapest, XIV, Gyar­mat-utca 14. Ugyanerre a címre küld* j hetők a misszió támogatására szánt egyéb adományok is. Leikészcsere-palyazat A Dunáninmeni Evangélikus Egyház- kerület elnöksége az E. T. VIII. te. 152. §-a alapján kimondott áthelyezés foly­tán a tatabányai lelkészi állásra cserét hirdet. A lelkészi állás díjlevélszerinii java­dalma: „í. Amíg az egyházközség megfelelő lelkészi lakást építeni és megfelelő ker­tet szerezni nem 'tud, avagy a bányatár- sulat ezeket lelkészünk rendelkezésére,- illetve haszoné'vezetébe nem bocsátja, a bányatársu’attó! most élvezett lakás­hoz lakbér és kertpótlék cimén az egy­házközség ad évenként 468 ar. pengőt. 2. Az egyházközség pénztárából ád évi 1200 ar. korona, azaz 1632 ar. pen­gő készpénzfizetést. 3. Stóhdí’ak' címén esketésekért és temetésekért 2 pengő 50 fillért. 4. Karácsonv-húsvé’i és pünkösd első ünnepén az offertórium a lelkészt il­leti .. .* Ehhez járul a fizetést kiegészítő ál­lamsegély. A szolgálat-nyelve magyar. A cserére ’elerrtkezök e Hirdetmény megjelenésétől számított 15 napon be­lli’ írásban jelentkezzenek a püspöki hi­vatalnál, Balassagyarmat. Budapest-Balassagyarmat, 1951. szep­tember 1. Az Egyházkerület Elnöksége Útmutató a B’b'ia rendszeres o1 vasasához című füze‘Hő! még néHírty né'dánv kanható az Evangélikus Élet k'ádóhivatalaban, Vili, Üllői-út 24. Ara 4.— forint. Felhívás! Nagyon kérjük kedves e'őfizetőinket, ha a tannal kapcsolatban hármüven kí­vánságuk van. azt a csekk'ao hátid >án, vaw !eve!ező!anon tudassák a klndóhi- vataóal, mert csak az így között értesí­téseket veheti az „Evangélikus Élet“ kiadóhivatal tudomásul. Ez vonatkozik a lan előfizetésének megúiítására. le­mondására, vagy egyéb más kíván­ságra. K értük azokat az előfizetőinket, akiknek az előfizetésük szentember ei­se ión fe’árt, hogy előfizetésüket sürgő­sen úiítsák meg, mert ellenkező eset­ben kénvtrtenek leszünk a lap küldését beszüntetni. Az „Evangélikus Élet“ csekkszámla- száma 20.412. Kcriük kedves olvasóinkat, hogv ol­vashatóan írják közleményeik afá n-vü- ket, címüket. Nem aláírásokat kérünk, hanem nontos címeket, ezzel lényege­sen megk.önnvífenék az „Evangél'kus Élet“ kiadóhivatalának munkáját. H ázassa gi évforduló. Velky Bé’a és neje született Erdélyi Erzsébet 1951. augusztus 26-án szűk családi körben ünnepelték házasságuk 45 éves évfordulóját. Halálozás Mélykúti Ernőné, szül. Fürst Kata­lin, volt tékesi lévita tanító és Sopron- bánfaival ny. állami tanító neje hosszú, példás türelemmel viselt szenvedés után. Megváltójába vetett hitte] au- . gusztus elsején. Soproniban meghalt. Siratja férje és az önfeláldozó anya hálás gyermekei. özvegy Lenkey Béla né, szül, Velkey Jolán, életének 78-ik évében vissza­adta Teremtőjének hitbuzgó életét, Te­metése Rozsnyón volt, Postaláda Főtiszteiendő Dezséry László evan­gélikus püspök úrnak, Budapest. Köszönöm irántam való jóindulatú szívességét, amiért részemre küldeni engedte az „Evangélikus Élet* cimű lapunkat. Nagy szívességet cselekedett velem. Igen kívánom olvasni a lapot és magam olyan helyzetben vagyok, hogy megrendelni nem tudom, pedig nagyon kedvelem a lapot. A legutóbbi 1951. évi 34-ik számában is egy olyan cikk, jelent meg: „Két tábor az egy­házban* Dr. Ottiyk Ernő névaláírás­sal, amely rendkívül tanulságos, sok ilyen cikket kérünk, hadd tanulmányoz­hassuk a régi idők hatalmasainak gazságait. Öreg vagyok, remeg az írótoll ke­zemben, elnézést kérek, akadozva ol­vasható írásomért. Réde, 1951. VIII. 26. 110. szám. Hittestvéri szeretettel: Hegedűs F.erenc- földmunkás Díjtalanul kiadjuk üres vagy bútorozott szobáját lein­formált albérlőnek. Bútorozott szobák kaphatók házaspároknak ís, város-* szerte. Somogyi Béla-út 22, fszt 3« Telefon: 381—159. Kiss Béla a teológiai tudományról Részlet kéziratos népszerű dogmatikájából

Next

/
Thumbnails
Contents